Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Kapcsolati problémák pro és konrtra fórum

Kapcsolati problémák pro és konrtra (beszélgetős fórum)


Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Kapcsolati problémák pro és konrtra

1 2 3 4 5
2017. aug. 1. 12:53

Kissé behalt ez a fórum, de most valahogy megtaláltam és azt gondolom tartozok annyival, hogy leírom mi történt azóta. Előszöris mindenkinek igaza volt. Mindenki tökéletesen jól látta a helyzetet, csak én nem... A kiírt cikk után még kicsivel több mint 1 évig együtt voltunk. A helyzet nehogy jobb, hanem rosszabb lett. Nagyon sokat szenvedtem, tönkrementem lelkileg. Természetesen volt 3.fél is, nem az én részemről Végül én álltam fel és jöttem el 2015 09.03.-án. Borzasztóan szenvedtem, az életben soha nem voltam annyira padlón, mint akkoriban. Minden szálat megszakítottam vele és az összes közös ismerőssel is. Nehéz volt.

Aztán a születésnapomon felhívott. Előtte is írogatott, de tartottam magam. Akkor elgyengültem. Onnantól lettek beszélgetések, sőt találkoztunk is. Februárban elutaztunk 2 hétre.Megpróbálni... Úgy voltam vele, nincs mit veszítenem.

Nem nagyon akarom ragozni, kibékültünk. Talán banálisan hangzik, de egy másik embert kaptam vissza. Májusban ugyan visszaköltöztem hozzá, de a régi a házat az emlékek miatt és az újrakezdés jegyében eladtuk és vettünk másikat.

A tenyerén hord, mindent megbeszélünk egymással. Udvarol és igyekszik a kedvemben járni. Ezek talán apróságok, de régen nem volt jellemző. Lett egy kutyánk :)

A gyerek kérdés nem változott. Ő nem szeretne már és én tiszteletben a tartom a döntését. Nem könnyű, de elfogadom.

Tehát 1,5 éve volt az újrakezdés és igazából nem volt komolyabb konfliktus. Ami volt, az is csak az építkezés miatti feszkónak tudható be.

Összegezve, bár nem hiszek az ilyen dolgokban, de abban biztos vagyok, hogy mi valamiféle karma vagyunk egymásnak. Nemcsak ő, de én is nagyon sokat változtam. Valamiért elsőre nem sikerült nekünk és most sem mondom, hogy örökké tart, de most jó úton vagyunk.

2016. febr. 2. 13:29

Kedves Kriszta, most olvastam végig ezt a teljes fórumot, és igazán kíváncsi volnék rá, hogy így kb másfél év elteltével mi a helyzet. Együtt, vagy külön?

Nekem is volt egy elvált élettársam, punnyadás volt minden esténk, de még ha kirándulni mentünk, ott is együtt unatkoztunk. Azt kell, hogy mondjam, ő azzal, hogy elvált, és velem összejött, nem új életet kezdett, hanem simán csak kicserélte a nőt az ágyában és a megszokott életében. NAGYON nem mindegy. Persze, szerelmes is volt a drága, de negyven felett járt, 12,5 évvel volt nálam idősebb, és nem akart változtatni a dolgain. Vagyis, ha akart is, nem nagyon ment neki. Úgy váltunk szét, hogy könnyek közt öleltük egymást. De, tudtuk, hogy ez nem az a rendezvény, ahol mindketten boldogok lehetnénk.

Örülnék, ha megtudhatnám, Kriszta, hogy Veletek mi lett. :)

2014. aug. 24. 08:40

Feltételezem az említett 'férfi' igen jól keres...

Nos kívülről könnyű tanácsokat osztogatni...de ha megengeded,szerintem te inkább a biztonságot látod benne,feltételezem anyagilag.Nekem ez jön le.Ha nem így van,ne haragudj,hogy ezt írtam.

Amit írtál,h szexlapok vannak a wc ben,meg alpári stílusban közli h kivel mit csinálna...hát ezt ugye nem hiszed h normális????Ne ámítsd magad...persze szép dolog a szerelem,meg a kis ajándékok...de egy jó kapcsolathoz több kell.Ha már most csorbulsz a nőiességedben,szerinted mi lesz később??Ha te egy idő után szeretnél férjhez menni,gyereket szülni????

136. hnora
2014. júl. 16. 15:21

Kitörölni szerintem nem tudod... de krisztának igaza van - ez nem az a kapcsolat, amiért küzdeni kell...

Ahol alap a bizalmatlanság, a másoktól való eltiltás, ott nem tudsz kiteljesedni. (Mellesleg ha valaki meg akar csalni, akkor úgyis meg fog). Neked is változnod kell, átértékelned magadban a dolgokat, ha érett, tartós, felnőtt kapcsolatot szeretnél valaha is.

2014. júl. 16. 13:57

csak ürügyet keresett, hogy szakíthasson, ne kapaszkodj bele. ez messze nem egy tökéletes kapcsolat és fantasztikus szerelem volt, egy tizenéves együtt járogatás. ne akard ráhúzni az életem társa dolgot, fiatal vagy még, és bőven lesz ennél jobb pasid is :)

a nem szólunk más fiúhoz, lányhoz egy hatalmas baromság. nem tiltások miatt marad valaki hűséges, hanem azért, mert hűséges akar lenni

134. Lolly89
2014. júl. 15. 23:20

Nem olvastam az összes hozzászólást vissza, de a történet és a legutóbbiak szerint a véleményem:

Szerintem a párodnak ez így kényelmes. Mikor egy éve megismerkedtetek egy független nővel találkozott, aki kiszabadult egy komoly kapcsolatból. Gondolom, akkor nem is igazán gondolkodtál komolyabbról újra.

Az, hogy szex-lapokat tart a WC-ben és előtted a haverokkal más nőkről beszél, annyit jelent, hogy nem akarja magát elkötelezni. Neki ez így most tökéletes. Minden az Ő kényelméről szól, ha vele tartasz, együtt lesztek, ha többet akarsz, kilépsz belőle...

2014. júl. 14. 19:50
nem éri meg vele maradni, mert teljesen mások a hosszú távú céljaitok. te se leszel fiatalabb, ne pazarolj rá több időt. amiket leírtál, hogy jók a kapcsolatban, apróságok. alap dolgok hiányoznak részéről, mint pl. a tisztelet (előtted azt beszéli kit d*gna meg), hajlandóság kompromisszumra (egy kisállat mégse egyenlő egy gyerekkel, pláne ha te gondozod és a szíved vágya, akkor neki kutyakötelessége megadni rá a lehetőséget), stb. keress valakit, aki igazán megbecsül. sajnálom, de szerintem ez nem szerelem részéről.
2014. júl. 14. 19:41

Ha igazán szeretne tőled akarna mindent !Álma lenne egy közös gyerek.Közös kutya stb... Önző szeretet az övé akkor jó minden amig az érdekei szerint történnek a dolgok.

Próbáld csak ki vigyél haza egy kutyát.Tutira halálosan megsértődne.Hidd el 1 év és rá jössz,hogy az ő kapcsolata jo és hol a te kapcsolatod??? Egy idő után magányos leszel

mellette és a baráti köre mellett.

131. kriszta773 (válaszként erre: 126. - 072a149c9d)
2014. júl. 11. 11:50
ilyen fiatalon nem kéne benne ragadnod egy csak elvagyunk, unalmas kapcsolatban. az jó, hogy csinosítod magad, de a helyedben kilépnék belőle. nem muszáj mindig egy pasi nyakán lógni, egyedül is ellehetsz egy darabig, nyitottan másra
2014. júl. 11. 11:29
Nem kor kérdése,hogy valaki akar e családot vagy sem.A férjem 16 évvel idősebb nálam,volt már felesége és egy lánya.Amikor összejöttem vele az első kérdésem az volt akar e gyereket,mert ha nem bele se vágjunk.Azt mondta igen.Most van 2 fiúnk, betartotta a szavát:)Ne várj rá.
129. Érdekes73 (válaszként erre: 126. - 072a149c9d)
2014. júl. 10. 22:53
Csak az idő megy...
128. Cucicsillag (válaszként erre: 126. - 072a149c9d)
2014. júl. 10. 18:38

Azt biztos eszreveszi majd es kezd eszbekapni, de az is altalaban csak egy fellangolas altalaban.

Az, ha te jobban erzed magad es adsz magadra ,stb, az mndenkinek jo lesz :)

127. hnora
2014. júl. 10. 15:21

Sajnálom Kriszta. Sajnos egy haldokló kapcsolat ilyen... Rossz, megijed, összeszedi magát, kifullad, megint rossz, megint megijed... Csak te tudhatod, mennyit vársz még, van e értelme várni még...

Én azt gondolom - és ezt borzalmasan nehéz megcsinálni a saját életemben ám - hogy egy kapcsolatnak akkor van értelme, ha megy valahova. És nem csak ugyanazokat a köröket rójátok egy helyben...

2014. júl. 10. 09:54

Hello Csajok.


Hatalmas fejlemények nincsenek. Keddtől péntekig nem beszéltünk, csak nagyon minimálisat. Én ugyebár agyaltam, ő meg, nem is tudom.. Aztán, gondolom elkezdte érezni, hogy valami nem stimm, így elkezdett közeledni.

Azt mondja nekem, hogy érzi, valami közénk állt és hogy eltávolodtunk. Elmondtam neki, hogy igen, mert sok dolog bánt. Nem foglakozik velem, mindig a jövés- menés. Ennek tükrében a hétvége tényleg nagyon jó volt. Szombaton bicajoztunk és strandoltunk, vasárnap, egész nap kettesben!!! voltunk otthon és csomót szexeltünk. Na, mondom, ez aztán a fejlődés.

Most csütörtök van, ugyanott tartunk, ahol a part szakad. Őszintén mondom, már nem érdekel, belefáradtam, hogy megpróbáljak bármit is tenni, elérni. Elvagyunk, ez a legjobb szó rá. Most elkezdtem sportolni, tegnap vettem magamnak szép nőcis ruhákat. Újraépítem magam és nem tudom mi lesz.

2014. júl. 8. 12:22
Kriszti ! A fejleményeket igazán kiváncsian várjuk :-). Vagy így hagysz bennünket kételyek között ? :-)
124. kitekattusz89 (válaszként erre: 3. - .iZaBeLL.)
2014. júl. 7. 03:47
Ez pontosann így van.Sajnos nem valószínű hogy mélyebb érzelmei vannak,vagy családot tervez veled.(bár ne legyen igazam...)
123. VendrinerPiroska (válaszként erre: 101. - 072a149c9d)
2014. júl. 6. 18:00

Szia Kriszta! Valszeg azóta már elbeszélgettetek, aminek az eredményére, mint mindenki más is, nagyon kíváncsi lennék.

Végigolvasva a hozzászólásaidat én azt mondanám, ha nem is viszed rögtöni kenyértörésre a dolgot, akkor is megfontolnék néhány dolgot a saját tapasztalataimból kiindulva:

- Az, hogy visszatértek a témára, ha neked aktuális lesz,vagy hogy nem zárkózik el, nem jelent állásfoglalást a kérdésben. Jobb az ilyet igen-nemmel elintézni. A házasság, gyerek olyan kérdések, amiben jobb a legelejétől közös nevezőn lenni. Az élet ugyis hoz egy csomó olyan helyzetet, amire nem lehet előzetes válasszal felkészülni, tehát legalább a tisztázhatókat tisztázni kellene minnél hamarabb.

- A leírt életvitel valóban nem egy egyéves kapcsolatra jellemző. Ennél még mi is lelkesebbek voltunk egy év után, annak ellenére, hogy mindketten idősebbek voltunk nálatok, plusz mögöttünk volt egy nagy adag drama. Mellesleg, ha nem akar otthon csak úgy el lenni veled, az sem igazán jó, mert elvben azért lennétek együtt, hogy minnél többet élvezzétek egymás kedves társaságát háborítatlanul.

- Én megértem, hogy nehéz egy kapcsolatról a maga teljességében nyilatkozni, biztosan van benne sok jó is. Csak tedd mindkét oldalt a mérlegre, beleértve a jövő kilátásait és mindenképpen próbálj tőle állásfoglalást kicsikarni. Ha nem akar nyilatkozni, akkor szerintem ez jelzésértékű.....

Sok sikert!!!!

122. kriszta773 (válaszként erre: 121. - Kriszta773)
2014. júl. 4. 15:46
leegyszerűsítve az a probléma, hogy a pasi "csak" egy barátnőre vágyna, a nőci pedig egy társra, akivel jövőt építhet
121. kriszta773 (válaszként erre: 120. - Savanya14)
2014. júl. 4. 15:41

szerintem itt egyáltalán nem erről van szó :) nem arról, hogy a pasi biztosnak érezné a kapcsolatot. csak egyszerűen kiütközik a korkülönbség, vagyis a más élethelyzetben való létezés. a nőci még minden előtt van, a pasi meg utána. a nőci családozás, jövőtervek előtt, a pasi családdal, válással, gyerekkel mindezek után

a nőci úgy képzel egy évfordulót, hogy kettesben romantikáznak, a pasinak ez csak egy program, ahová beugranak a haverok, és milyen jó buli lesz. a nőci még ott tart, hogy idővel majd szeretne gyereket, házasságot, a pasi ott, hogy már letudta, és nem vágyik rá. ha két ember mindezek előtt vagy után van, akkor sokkal könnyebben kijönnek és nincs frusztráltság meg lemondás

120. savanya14 (válaszként erre: 117. - 072a149c9d)
2014. júl. 4. 14:48

Kriszti ! Ebben teljesen igazad van ! Jól látod a dolgokat ! A párod most teljes biztonságban érzi magát ! Abból is látszik, hogy mások előtt is bemutatja, hogy veled mindent megcsinálhat !

Tegnap azt írtam , hogy fuss :-). De ma azt írnám, / mivel még nem megoldott a hátországod / hogy ugrasd ki a bokorból :-). Hogyan ? Csinálj minden megszokott dolgot másképp ! Azért, hogy megzavard :-)./ összezavard /. Mert ő úgy hiszi, hogy téged nagyon jól ismer. Ha idáig mindent fertig megcsináltál akkor hagyj el valamit Pl ne csinálj vacsorát ! Ha a viselkedése /amikor szóvá teszi/, neked sértő lesz abból is tanulhatsz. Nekem pl ha nincs kedvem, akkor beáll mellém és kettes pik-pak megcsináljuk. Tudsz biztosan olyan dolgokat amivel kedvesen, de az idegeire mész :-). Ha az le tudjátok humorosan kommunikálni, akkor nem lesz semmi baj, de ha nem akkor szépen építsd ki a hátországod mielőtt lelépsz. Elmesélek egy érdekes esetet. A párom megszokta, hogy a kaja mindig elé van rakva. Én meg kedveskedni akartam és feldiszítettem Stahl Judit módjára. Ő meg türelmetlen volt és az mondta, hogy " Ba....d ide az asztalra és ne stahlozzál. Én pedig a szépen elrenezett tányérat / tényleg guszta volt / odavágtam elé :-) Persze minden ezerfelé repült belőle :-). Erre ő kirohant a teraszra.. én bent elkezdtem mosogatni. Egyszer csak visszajön és kezdi az asztalról rászedegetni a tányérjára a kaját és elkezdi enni. A felénél elkezd röhögni, persze meg én is, hogy nem gondolta volna, hogy megcsinálom. Persze kell minkét emberben a humor. Na valami ilyenekről beszélek nem kell félni a konfliktustól, ha az építő jellegü. Nálunk azóta türelmesen kivárja a sorát..... :-). Sok ilyent tudnék még írni rólunk,mire összecsiszolódtunk. Soha nem akartam megváltoztatni , de magamat sem akartam megtagadni !

119. kriszta773 (válaszként erre: 113. - 072a149c9d)
2014. júl. 4. 14:00
ez általában úgy szokott működni, hogy ha a pasi szeret, akkor megígér mindent, egy darabig figyel, aztán ugyanúgy megy minden, mint korábban, mert különben el sem jutottatok volna idáig :( ha meg nem szeret, akkor ragaszkodik az ő feltételeihez, és ennyi
118. angelic smile (válaszként erre: 117. - 072a149c9d)
2014. júl. 4. 09:30
Tudod, van akinek kell egy jól irányzott pofáncsapás, de akkora, hogy a nyaka hátra nyekkenjen és ezzel észhez tér. Nem akarlak áltatni! Nem tudom a párod ebbe a kategóriába tartozik-e. De hidd el, fog ez még neki baromira fájni!
2014. júl. 4. 09:25
Ennek a résznek nincs jelentősége. Mondjuk, hogy utánam jön, mondjuk, hogy visszamegyek, majd x idő után ugyanott fogunk tartani, ahol a part szakad. Azzal a különbséggel, hogy még ennyire sem vesz komolyan. Na, ezt biztos nem játszom el.
116. angelic smile (válaszként erre: 115. - 072a149c9d)
2014. júl. 4. 09:21
Nehogy azt hidd, a férfiakat néha az életük végéig nem ismerjük ki. :) Na jó, azért ők se minket! :D
2014. júl. 4. 09:18
Nincs. Átmenetileg meghúzom magam egy barátnőmnél, aztán kiveszek egy kecót. Szóval megoldom. Nem gondolom, hogy futkosna utánam, nem az a típus. Másrészt értelme sem lenne. Nem csinálok segget a számból. Ha eljutok odáig, hogy lelépek, és elenged, addig nem kapcsol, akkor utánam már hiába jön.
114. angelic smile (válaszként erre: 113. - 072a149c9d)
2014. júl. 4. 08:37

A halál után van élet! De ha folyamatosan tűrsz, nem szólsz, holott tudod, hogy mi történik, akkor az sokkal rosszabb. Magadat alázod meg és a női mivoltodtól fosztod meg saját magad.

Értékes ember vagy, és ha ezt nem látja, akkor elemehet oda. Fog ő még utánad futkosni, hidd el, van is erre egy fórum, a címe: "A férfiak miért csak a 24. óra után térnek észhez?"

Ha nem jól sikerül a beszélgetés, akkor van hova menned?

2014. júl. 4. 08:20

Igazatok van lányok.

Tegnap este eljutottam arra pontra, hogy elég volt, nem ásom el magam. Sort fogok keríteni egy beszélgetésre, ahol elmondom neki a sérelmeim és megmondom vagy megpróbál változtatni, kicsit többet beletenni ebbe a kapcsolatba, vagy elmegyek.

Nem látok sok esélyt rá, hogy pozitívan fog elsülni a dolog, de a lehetőséget felkínálom neki, így én is úgy tudok majd kiszállni a kapcsolatból, hogy nem rajtam múlt, én mindent megtettem. Nehéz lesz elölről kezdenem mindent és valószínűleg kicsit bele is halok majd, de egész biztos, hogy ez így, ebben a formában szintén padlóra vág.

112. savanya14 (válaszként erre: 91. - 072a149c9d)
2014. júl. 3. 16:47
Kriszti ! Ezt jól megfogalmaztad magadnak ! Minden mondatodban bent van a cselekvő válaszod is. Olvass az írásod sorai között ! Mivel senki sem változik ! 40 évesen meg beégett szokásai vannak , szereti a kényelmet és ezért bókolni is hajlandó, mert ő ismer téged, a te gyenge oldalad ! De neked is fájt a társaságbani lekezelés ! Pedig olyankor a társaság pukkasztása miatt is jobb az összhangot mutatni, mint rossz megjegyzéseket tenni. FUSSSSSS!!!!
111. savanya14 (válaszként erre: 110. - Vizslava)
2014. júl. 3. 16:38
Teljesen igazad van ! Én is végigolvastam a hozzászólásokat ! Ebből a kapcsolatból, ha mást akar elérni, mint ami van, akkor sűrgősen lépjen ki ! Nekem is úgy tűnik, hogy ő belement egy kapcsolatba úgy , hogy majd változtat a felálláson! Ez bizony nem megy !
110. vizslava (válaszként erre: 101. - 072a149c9d)
2014. júl. 2. 10:36
Én most gyorsan végigfutottam a hozzászólásokon. Nem bántani akarlak, de azt hiszem te nem igazánakarod látni a valóságot. Illetve egyszer tisztán látod a helyzetedet, aztán elkezdet a pasidat mentegetni, struccpolitikát folytatsz. Hidd el nekem, attól hogy ez a kapcsolat most jobb, mint az előző volt, még nem jelenti azt hogy ennél jobb nem lehetne valaki mással. Te nem vagy buta nő, tisztában vagy a helyzeteddel, csak félsz kilépni a kapcsolatból. Vársz, de hogy mire? Kiírtad magadból az érzéseidet, nyilván azért, mert rohadtul nem vagy elégedett azzal, ami van. Végiggondoltad-e már, hogy ha évekig így kell élned, akkor ahhoz hogyan viszonyulsz majd? Ilyen rövid idő után is érzed, hogy valami nagyon nem stimmel. Azt javaslom,hogy legyenek neked is elvárásaid egy kapcsolatban. Nem túlzottak, de annyit elvárhatsz, amennyit te nyújtasz. Amennyiben az elvárásoknak csak a töredékét kapod meg, akkor nem a megfelelő ember mellett vagy.
1 2 3 4 5

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook