Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Hol alszik a gyerek? fórum

Hol alszik a gyerek? (tudásbázis kérdés)


2016. nov. 7. 21:38

Ahol akar, gyakorlatilag.

Kb. három éves koráig volt rácsos ágya, abból simán kimászott. Aztán rendes volt, abból is természetesen.

Aztán kapott egy galériaágat, hátha megmarad benne, de egy évig csak ott volt az ágy nem használta, velünk aludt...

Most már többször alszik az ágyában, de sokszor átjön éjszaka és akkor velünk.

2016. nov. 7. 21:17
a nagyobbik kiságyban kb. 1 éves koráig, de a mi ágyunk mellett. (vannak éjjelek, mikor közöttünk vagy mellettem alszik el) aztán kicseréltük gyerekágyra, az is mellettünk még most is. a kisebb még nincs 1 éves, ő még kiságyban alszik.
23. 177a5bd706 (válaszként erre: 1. - *Csajszi*)
2016. okt. 4. 14:54
Velem alszik születésétől fogva. Volt babaágya, de csak nappal használtuk 1 éves koráig, aztán szétszedtük. Most 7 éves, és most is együtt alszunk.Apuka nincs, nem volt sosem, úgyhogy ez senkit nem zavar.Persze tud egyedül is aludni, csak helyhiány miatt így praktikusabb. Most tervezem, hogy veszek neki egy saját ágyat. Bár igazából mindegy, mert akkor is kb 1 méterre lesz tőlem.Tudom, hogy a legtöbb ember szerint nem normális a gyerekkel aludni, de nekünk ez így tökéletesen megfelel.
22. kriszta.73 (válaszként erre: 2. - *Csajszi*)
2016. okt. 4. 09:00
igen,sok kisgyerek ennyi idős korban igényli a heverőt.a rácsos ágy fusztrálja őket,igy a szülőknek is van magán szférájuk.amugy imádják a nagy ágyat.
21. wanita77 (válaszként erre: 20. - 41790ba066)
2014. máj. 4. 12:56
Igen, én is így vagyok vele, hogy olyan gyorsan emúlik ez az időszak. A fiam 5 éves múlt és már egyáltalán nem igényli az összebújást, pusziszkodást, úgyhogy a lányomon még kiélem magam. :)
20. 41790ba066 (válaszként erre: 19. - Wanita77)
2014. máj. 4. 12:19
az enyim a számba rakta a lábát, mert keresztbe feküdt az ágyon, de imádom. Ilyen úgysem lesz sokáig. Ha kistini lesz, már el sem visel..addig élvezkedünk családilag. :-)
2014. máj. 4. 11:56
Pedig olyan jó érzés összebújni, mikor a hajamat birizgálja elalvás előtt és mondja,hogy anyuci szeretlek, olyankor elolvadok.
2014. máj. 3. 18:50
Saját ágyában.
17. timycat (válaszként erre: 2. - *Csajszi*)
2014. máj. 3. 16:10

Saját ágyában, saját szobájában alszik, nem vagyok az együtt alvás híve.


Ami a kiságyat illeti, rácsos ágyból egy 1-1,5 éves gyerek simán kimászik. A miénk is hajmeresztő mutatvánnyal egy pillanat alatt kint volt, ezért inkább rendes, felnőtt ágyat kapott

2014. máj. 3. 15:04
Saját ágyukban mindig az első perctől fogva és külön szobában.Kislányom 4éves kisfiam 9 hónapos.Van h átjön a nagy mert rosszat álmodott de miután megnyugodott vissza megy a saját ágyába..én ellene vagyok az együtt alvásnak.
15. andi6020 (válaszként erre: 6. - Zsakagi)
2014. máj. 2. 23:17
Van hát. Majd leválik, amikor eljön az ideje :)
2014. máj. 2. 23:08
Mindket fiammal egy szobaban,de kulon agyakon alszunk el (3,5 es 2 evesek),aztan reggelre hol harman,hol negyen vagyunk a nagy agyban.
2014. máj. 2. 20:27

A fiam külön ágyban, de én ott alszom vele egy szobában, a lányom kb. 1 éves kora óta (most múlt 2 éves) az apjával a mi ágyunkban. :)

Azért is alakult így, mert a férjem nagyon horkol, egyszer mérgemben átmentem a fiam szobájába és ottragadtam, azóta jól alszom. :)

2014. máj. 2. 20:05
A fiúnk most 23 hónaposan kapott egy leesésgátlóval felszerelt heverőt, imádja, abban alszik estétől reggelig. Eddig hajnalban fel szokott kelni tejet inni, akkor át szokott hozzánk kéredzkedni, és ott szokott még 1-2 órát aludni. De úgy néz ki, hogy ennek vége, nem is baj.:)
11. Cucicsillag (válaszként erre: 1. - *Csajszi*)
2014. máj. 2. 18:47
Velunk! Imadom/juk :)
10. Sorean (válaszként erre: 1. - *Csajszi*)
2014. máj. 2. 18:33
Most kórházban.:((((
2014. máj. 2. 18:25
Az én lányom születésétől kb. 4 éves koráig a saját szobájában aludt a saját ágyában, nem is tudott másképp... Aztán amikor az apja kijött külföldre dolgozni, velem aludt a nagy ágyban, de ha apa otthon volt, akkor visszaköltözött a szobájába. Amióta újra együtt vagyunk, újra a saját szobájában alszik, most 6 éves. Reggel néha átjön, de nem aludni...
2014. máj. 2. 18:18
Velem
7. Nike (válaszként erre: 1. - *Csajszi*)
2014. máj. 2. 18:15
Ma pl. a barátnőjénél
6. zsakagi (válaszként erre: 4. - Andi6020)
2014. máj. 2. 18:07

Ez nagyon tetszett :D :D

Akkor a 8 évesemnél még van remény... :D

2014. máj. 2. 18:06
A nagy nem bírta a kiságyat, ő kb 8 hónapos korától a földön aludt egy matracon. A kicsi egy éves volt, mikor vissza kellett adni a kiságyat. A nagy ekkor 2,5 volt. Mindkettő körbetámlás heverőt kapott, azóta abban alszanak. De nem járnak át hozzánk a nagy ágyba, hiába tudnának. :)
2014. máj. 2. 17:56
Egy éve külön ágyban, külön szobában. Pedig még csak 14 éves.
3. f6390e6b9b (válaszként erre: 2. - *Csajszi*)
2014. máj. 2. 17:54
Az enyém 4 hónapos korától 2 éves koráig köztünk aludt.Azóta már egy éve felnőtt ágyba alszik de egyik oldalon a fal a másikhoz nekitoltam a mi ágyunk.Így külön de mégis együtt alszunk.
2014. máj. 2. 17:52
Sziasztok, csak erdeklodes szinten tenyleg... sok helyen olvasom, hogy a gyerek (egeszen kicsi 12-15 honapos is) ejjel atmegy a szulok agyaba. Hol alszanak akkor a gyerekek? Marmint kisagybol ugye nem masznanak ki, nemtudnak. Akkor ilyen kicsin mar 'rendes' agyban alszanak?
2014. máj. 2. 17:52
Hol alszik a gyerek?

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook