Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Apor Vilmos Katolikus Gyakorló Óvoda, Bp. VI. ker. véleményeket várnék fórum

Apor Vilmos Katolikus Gyakorló Óvoda, Bp. VI. ker. véleményeket várnék (beszélgetős fórum)


2013. nov. 22. 13:49

Szia!

A kisfiam 3 évig járt abba az oviba, most már harmadikos. Úgy tudom, hogy a Patróna egyházi iskola tavaly átvette az óvodát, így azóta lehettek változások. Én természetesen a korábbi évekről tudok írni.

Kisfiam 4 évesen SNI státuszt (Asperger)kapott, így került abba az oviba, mert integráló óvoda lévén fejlesztéseket tudtak biztosítani számára és a közeg is sokkal elfogadóbb volt. Az óvodának voltak fejlesztőpedagógusai: logopédus, gyógypedagógus, gyógytornász.

Mi teljesen meg voltunk elégedve az óvodával, az óvónőkkel, az asszisztenssel és a dadusokkal is. Csoportonként 22-24 gyerek volt, köztük 2-3 SNI-s, és így pedagógiai asszisztens is volt a csoport mellett, aki az összes gyereket segítette, ha szükség volt rá. Nagyon sokat kézműveskedtek, verseket, dalokat tanultak, a téli hónapokban gyakran készítettek süteményeket, amit a konyhában meg is sütöttek. Hetente egyszer külső programokra jártak (Margitsziget, Piac, Városliget, Bábszínház, Állatkert stb.). Ünnepek előtt szülőkkel együtt közös kézműves programokat szoktak szervezni (pl. mécsestartó lámpás felvonuláshoz, adventi koszorú készítése, mézeskalács sütése, húsvéti hímes tojások készítése). Évente egyszer Búcsút tartottak az óvodában, ahol szintén programokkal várták a gyerekeket szülőkkel együtt.

Hetente egyszer volt hittan-foglalkozásuk, de arról nem tudok semmit, mert pont akkor külön HRG úszásra vittem a fiam.

Nekem úgy tűnt, hogy a vallásos óvónők sokkal jobb értékrendet közvetítettek a gyerekek felé.

A fiam csoportjában pl. nem lehetett bevinni otthoni játékokat (nem az alvós állatról/babáról van szó), fiús harci játékokat vagy divatos Barbie babákat, hogy ne csak azzal foglalkozzanak, inkább a bent lévő értelmesebb játékokkal játsszanak vagy éppen a fejlesztőjátékokkal.

2013. nov. 18. 11:21

Sziasztok!


Lehetőségünk nyílna óvodát váltani, ebbe az oviba. Ha valakinek járt oda a gyerkőce, megosztaná tapasztalatit, véleményét. Köszönöm előre is.

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook