Enyhe oxigénhiány, beszédkésés tapasztalatok érdekelnének olyanoktól, akik hasonló cipőben járnak (beszélgetős fórum)

Sziasztok!

Tudom, ez régebbi téma, de gondoltam, leírom, velem mi volt.

Látom, volt szó a vérnyomásról, anyukámnak és nekem is örökletesen kicsit alacsony. Anyukám terhessége és a születésem során nem volt gond (császárral történt, mert a nővérem is úgy született és keresztben is feküdtem).

Pár nappal később valamiért oxigénhiányos állapot lépett fel, szerencsére viszonylag hamar észrevették és kezelték.

Normálisan fejlődtem, észleltem mindent, de később kezdtem csak beszélni, 5 éves korom táján. Anyukám először arra gyanakodott, mi van, ha rosszabbul hallok, de a hallásvizsgálat kimutatta, hogy a hallásom rendben van.

Az óvodában egy kisebb létszámú nagycsoportos csoportban voltam kiscsoportosként egy bizonyos óvónéni miatt, abszolút nem volt problémám vele. :) Maximum annyi volt, hogy néha "hisztiztem", ha nem értették, mit akartam, bár erre valamiért nem nagyon emlékszem. Az óvónéni rendes volt, figyelt, amikor kellett.

Jártunk egy hölgyhöz a nevelési tanácsadóban, aki az Ayres terápiát alkalmazta: egy hálós labdaszerűségben görgetett engem, a belső fülemet, illetve az egyensúly érzékelő részt, folyadékot érte többféle inger. Nem értetlenkedtem, bár nem is tudtam akkor, miért csináltuk, talán csak játéknak vettem, nem frusztrált egyáltalán. Emlékszem, még olyankor is jártam hozzá, amikor már tudtam beszélni.

Volt, hogy otthon ilyen elnyújtott hümmögésszerű zajokkal próbáltam jelezni, mint aki éppen tele szájjal jelez... Olyan volt így utólag egy kicsit, mintha fel sem merült volna bennem, hogy beszéljek, de megértettem mindent, amit mondtak nekem.

Aztán elkezdtem beszélni 5 éves korom táján, 1-2 videón már mondok pár szót. Később egy ideig volt, hogy nem mindig artikuláltam eléggé.

Aztán már iskola előtt megtanultam olvasni :) Feliratokra mutogatva kérdezgettem anyukámat: "ez mi? ez mi?", és ő felolvasta. Majd egyszer csak lassan, de elkezdtem egy étteremben felolvasni az étlapot. Később az óvodában "rám bízták" a délutáni mesélést, miközben a többiek pihentek. :)

Most már néha picit sok is bizonyos embereknek, amennyit néha beszélek (de nem mindenkinek!), és anyukám néha poénkodik, hogy így pótolom be az éveket, amíg nem beszéltem.

Szívesen nincs mit.Igazából még nincs vége,mert akkor fogok megnyugodni ha az iskolában is viszonylag jól veszi majd az akadályokat.

Ami nagyon fontos már most,mivel úgy olvastam a gyermeked is egyke mint az enyém,a gyerektársaság. Tudom,hogy nagy áldozatot igényel,de vinni mindenhová,játszótér most ugye hideg van akkor játszóház,ha még nem ovis,de ovi mellett is mehet simán hétvégén. Akár fél napra is a beszédfejlődés szempontjából ez nagyon fontos.

Sajnos logopédus még nem nagyon tud ilyen idős korban vele mit kezdeni,mert játékos feladatokkal történik a fejlesztés,de ezeket 4-5 éves kor előtt nem tudják végrehajtani,mivel nem értik még gerkőcök.Bár ez is logopédus függő,mennyire rugalmas,felkészült,mennyre képes tervet felállítani egy adott esetre,de a tapasztalat az,hogy mivel beszédértés gondok is vannak megkésett beszédfejlődés esetében,nem képesek végrehajtani 3 évesen az utasításokat,nem képesek egy adott dologra hosszabb ideig koncentrálni sem.

A lányom kb 3 perc után sírt fel.

Egyébként normális ütemben fejlődött volt olyan m kiemelkedő volt. Pl szobatisztaság teljesen kialakult 2 éves korára.Kúszott-mászott-gurult,időben járt.

Egyedül beszéd az ami nagyon lassan fejlődött.

Szinte már csiga lassan. Volt olyan is,hogy inkább visszaesést tapasztaltunk.

3 évesen csak tőmondatan beszélt.

4 évesen kezdtünk utánajárni,mivel apuka is 4 évesen kezdett beszélni,öröklésre fogtuk.

SNI kevert specifikus fejlődés zavar lett a diagnózis.Ez egyébként egy gyűjtőfogalom,mindenki ilyet kap akikről nem derül ki a konkrét ok,és sehova nem tudják besorolni.Asperger irányba is volt kivizsgálás,és egyértelműen kizárták.

Amiket kap: logopédia,mozgásterápia,ált. készségfejlesztés,de igazából az áttörést az óvodaváltás hozta meg.

Most 6 éves 2x járja a nagycsoport,nagyon jól felfejlődött a beszéde,néha már túl sokat beszél:-)

Esküszöm, nem akartalak bántani és azt sem feltételeztem, hogy csak azért, mert nem fogadod el a diagnózist, nem adsz meg mindent a gyermekednek. Én csupán azt gondolom (persze lehet, hogy rosszul), hogy amennyiben nem csak fizikailag teszel meg mindent a fejlődésért, hanem agyban is képes vagy másképp gondolkodni (a férjeddel együtt), akkor szárnyakat kap a gyermeked fejlődése.

Minden esetre igaz (normál gyerekeknél is), hogy iszonyatosan jók a radarjaik, nagyon visszaadják a szülők hangulatát például. Ha a gyerekem hisztizik egész nap, annak kellene lenni az elsőnek, hogy magunkba nézünk. Tudom, nem könnyű. Én sem mindig vagyok rá képes. De tény, hogy az esetek nagy részében kiderülhet, hogy anya ingerült, feszült, és a gyereknek alapból nincs is baja, csak átveszi ezt a feszültséget. Amint a szülőben feloldódik a feszültség, érdekes módon a gyerek is sokkal nyugodtabb lesz. Ebből kiindulva gondolom azz, hogy fontos lenne a fejünkben is elfogadni a szakemberek által felállított diagnózist. Vagy adott esetben, ha tényleg azt érezzük, hogy a szakvélemény nem egyezik a mi véleményünkkel, akkor tovább kell menni és máshol is megnézetni a gyermeket.

Az autizmusnak nincsenek konkrét tünetei!!! Rengeteg autisztikus tünet létezik, ami egészséges gyermeknél is előjöhet. Autizmus diagnózist pont azért nehéz felállítani, mert a tünetek sokrétűek és attól, hogy egyik-másik nem jelentkezik, még lehet autista valaki. Egy csomó olyan tünet van, ami jellemző lehet autistákra, de akár más problémát is jelenthet, illetve akár életkori sajátosság is lehet.

Továbbra is mondom, az Esőember című film, a legrosszabb, amit hasonlatként, vagy példának fel lehet mutatni az autizmussal kapcsolatban. Ha egy kicsit is utánaolvasol az autizmusnak, elolvasod érintett szülők véleményét, akkor talán majd elhiszed.

Az én fiamnál például óvodába kerülésig nem merült fel gond, a beszédet kivéve. A beszédfogyatékosságot szakértői bizottság állapította meg. Jártunk pszichiáternél, ott emellett szociális zavar, hiperaktivitás figyelemzavarral, illetve ezek összetett problémája került szóba. Most a Vadaskertben voltunk, ahova előreláthatólag januárban fogunk újra menni, egy egyhetes komplett kivizsgálásra. Számomra ez lesz a megnyugtató. Hiába járok én x alkalommal egy-egy órát a pszichiáternél, az, hogy ott hogyan fog viselkedni a gyerekem, nagyban függ az aznapi hangulatától. Arról nem beszélve, hogy egy enyhén érintett, a periférián lévő autista iszonyú jól tud kompenzálni. Norbi két személyes helyzetben teljesen jól irányítható, ugyanakkor több gyermek mellett, idegenek között már nagy valószínűséggel megjelennek azok a tünetek, amikből én arra következtetek, hogy autizmusban érintett. Persze ettől függetlenül lehet, hogy a szakemberek majd mást mondanak. Engem nem is az érdekel, hoyg autista, hiperaktív, magatartászavaros, hanem az, hogy szakember mondja meg, hogy milyen irányú fejlesztésre van szüksége. Felőlem azt is mondhatják, hogy nincs a gyerekkel semmi gond, csak anyuka nem jól neveli. Ezt is el tudnám fogadni, csak akkor mondják meg azt is, hogy mit és hol rontottunk el, hogyan lehet rajta változtatni.

Jelenleg ott tartunk, hogy mindent előre meg kell mondanunk Norbinak, mikor-hova megyünk, mit fogunk csinálni. Nálunk nincs olyan, hogy hazafelé csak úgy, szó nélkül megállunk a boltnál vásárolni például. Az én gyerekem maximálisan szabálykövető, ha a logopédiai foglalkozás után a csoportjába szokott visszamenni, akkor bármi közbe jöhet, őt bizony nem tudják másik csoportba betenni (erre is volt példa). Ez csak akkor oldható meg, ha a foglalkozás előtt valaki elmagyarázza neki, hogy most miért lesz más, mint eddig és pontosan mi fog történni.

A repkedés lehet tünet, de ha nincs, attól még lehet autista. Az autistákra sok esetben jellemző, hogy nem néznek a másik ember szemébe, ugyanakkor attól még lehet autista valaki, hogy tartja a szemkontaktust. Sok autista nehezen teremt kapcsolatot, de a totál ellenkezője is igaz lehet, például mindenhol mindenkivel szóba áll és mindenről beszél. Talán egy tünetről tudok, ami nagyon jellemző: nem feltétlenül értik a kommunikáció lényegét. És ehhez nem kell beszédfogyatékosnak lenni, lehet, hogy teljesen jól, érthetően beszél, mégis kommunikációs problémák vannak.

Ha autista a fiam hát az...Nem ez a bajom nekem,csak nem látom rajta azokat a bizonyos tüneteket.Volt idő mikor repkedett,de azt mindig akkor csinálta ha örült valaminek,és ezt ha örülök van,hogy én is csinálom,és még sokan mások.Voltak ezen kívül még autisztikus tünetei,de nem csinálja már őket.Beszélni is elkezdett,és kezdi magát utolérni.Van,hogy behisztizi magát,de melyik gyerek nem.Elfogadom ha autista,de olyan bizonytalan vagyok benne.A férjem pl. egyáltalán nem fogadja el...Szoktam is neki mondani,hogy azért számoljon vele.

Mindentől függetlenül megteszek mindent amit kell.Naponta négyszer járom meg a várost busszal,és hordom a bölcsibe amit előírtak neki.Hordom ezen kívül fejlesztésre is.

Ej, de jól megfogalmaztad! )

Én ezért írtam lentebb, hogy a kisebbiknél az elfogadás segítette azt, hogy fejlődni tudjunk. Ő is, és én is.

A köztudatban pontosan ez él: Esőember=autista. Az autizmus nem ennyire egyszerű, sőt!

Nem akarok vitát generálni, de az utolsó mondatoddal nagyon nem értek egyet. Nem azért mondják a szakemberek valakire, hogy autista, vagy értelmi fogyatékos, mert nem azt csinálja, amit ő akar. Ennél ez sokkal összetettebb probléma szerintem.

Az autizmus diagnózisnál is sokan kételkednek, merthogy régen nem volt ennyien. Erről az a véleményem, hogy régen is voltak, csak éppen azt gondolták, hogy "csak úgy" visszahúzódó, esetleg rásütötték, hogy rossz gyerek, jobb esetben viselkedészavarosnak tituláltak. Az autisták nem jobbak vagy rosszabbak a többi gyereknél, csak mások. pzm3-nak a másik fórumon egyszer már írtam. Azt gondolom, hogy mindegy, hogy autistának, hiperaktívnak, értelmi fogyatékosnak , bármi másnak titulálják a gyermekünket. Jogunkban áll kételkedni a diagnózisban, de ettől nem jutunk előrébb. A legfontosabb, hogy a gyereket elfogadjuk és önmagához képest fejlődést érjünk el nála. Véleményem szerint ez viszont csak akkor működik, ha elhisszük a diagnózist felállító szakembernek, hogy a gyerek tényleg más, eltér az átlagtól. Én azt szoktam mondani egyébként, hogy arra a kérdésre kell először megtalálni a választ, hogy miért nem hisszük el, hogy a gyerekünk autista (vagy bármi más)? Saját magamat csapom be, ha nem ismerem el, hogy a gyerek valóban különbözik az átlagtól. Azt látom az emberek többségén, hogy a testi fogyatékosságot valahogy könnyeben elfogadják szülőként. Miért? Ott egyértelmű jelei vannak a másságnak és a szülő kiteszi a lelkét, hogy segítsen a gyereknek. Miért nehéz elfogadni, hogy adott esetben az én gyerekemnek igenis problémája van, bár ez nyilvánvalóan nem látszik rajta azonnal, ha meglátod? Szemellenzősek vagyunk, azt gondoljuk, hogy ami nem látszik, az nincs.

Zsu96, a te hozzászólásodra reagáltam, de nem személyeskedni akarok és nem csak neked szólnak a leírtak, hanem mindenkinek. Itt nincsenek hangulatjelek, így előre mondom, hogy nem kioktatásnak szántam a soraimat, csupán figyelemfelkeltésnek. Én elfogadtam, hogy a gyerekem beszédfogyatékos, jelenleg éppen autizmus-gyanús, tehát abszolút érintett vagyok a témában. De tényleg azt gondolom, hogy akkor fogjuk tudni másokkal elfogadtatni a gyermekünket a problémájukkal együtt, ha mi magunk képesek vagyunk azt elfogadni. Az autizmussal kapcsolatban sokszor érzem azt, hogy már maga a szó, hogy autista, olyan, mintha a mumust emlegetnénk. Miért? Az autisták többsége teljesen jól nevelhető integrált közösségben, járhat normál iskolába, képes lesz az önálló életvitelre. Akkor mitől félünk?

Sziasztok!

Az SNI- jelzést zárójelentésen nem is fogod megtalálni. Sajátos nevelési igényűnek a beszédvizsgálóban nyilvánították, ennek szerepelnie kell az ott kiállított szakértői véleményen. Mellesleg nézz vagy kérdezz utána, de én úgy tudom, hogy az étkezésnél nem 30, hanem 50% kedvezmény jár az SNI-s gyermekre!

Az én 6 éves fiam is beszédfogyatékos, szakértői bizottság állapította meg a sajátos nevelési igényt és mi 50%-ot fizetünk az étkezésre.

Érdemes elővenni a szakértői véleményt és átolvasni a pontos diagnózisukat, mert nálunk például most derült ki, hogy a logopédiai és gyógypedagógia fejlesztés mellett mozgásfejlesztés is jár neki! A szakértői véleményben ezt így leírva nem találod meg, ott csak a diagnózis szerepel, illetve esetünkben az, hogy intenzív fejlesztésre jogosult. Mi is nyugodtak voltunk a heti két logopédiai és két gyógypedagógia fejlesztés mellett, erre most, két év után véletlenül derült ki, hogy bizony mozgásfejlesztés is tartozik az intenzív terápiába.

Értem.

De biztosan fog javulni a helyzet.Én is féltem,hogy mi lesz majd Milánnal...de hál Istennek semmi gond nincs.

Most szó szerint nem tudom leírni, hogy mi állt a szakvéleményen, mert az igazgatónál van már a papír. De igen szó szerint ”értelmi fogyatékos” integrált nevelt a fiam.

Remélem változni fog vagy javulni, mert nem szeretném, ha kamasz korában szenvedne :(

Az én fiam is 2 főnek számított az általános iskolába.

Így szó szerint írták,hogy "értelmi fogyatékos"?

Elővettem az utolsó szakvéleményt,ez áll rajta:

Milán ép értelmű,átlagos intellektusú fiatal.Tanulási nehézsége korábbi anyanyelvi problémájára vezethető vissza,melyre logopédiai terápiát javasoltunk.Fejlesztését továbbra is javasoljuk.Helyesírás tananyagrész alól javasoljuk a felmentését.

Ez a lényeg.A tanáron nagyon sok függ.Az általánosba a nyelvtan 3-as volt neki,a többi 4-5.Most a szakközépbe 5-ösi vannak nyelvtanból.

Nálatok is fog majd változni.

A másik gyermekünk oxigénhiány nélkül is SNI-s. Neki olyan anyagcsere betegsége van, ami a központi idegrendszert támadta meg.

Míg a nagyobbiknál a sport segített sokat, addig a kisebbiknél az elfogadás.

A fiam nem sírt fel amikor császárral meg lett 40 hétre. Sűrgös császár lett, mert gyengült a szíve.

3 napig nem is látthattam, mert inkubátor, antibiotikum meg minden. A záró jelentésen rajta van, hogy 5 percig oxigén mentes volt.

A dokik azt mondták, hogy nem lesz károsodása a gyereknek. Aztán ahogy nőtt kicsit elmaradott volt mozgásba, mint a vele egy korú babák. A gyerek orvos szerint, mert lusta és ráérös.

Oviba okos, ügyes, tanulékony fiú volt. Aztán 2011-ben ment volna iskolába, de kértem az iskola alkalmatossági vuzsgálatott, mert szerintem nem volt még éret a sulira. Vittem is Győrbe ott állapították meg, hogy a fiam SN (saját nevelésű) gyerek. Nem tudtam mi az. Így maradt a nagycsoportba és hetente hordtam a szomszéd faluba fejleszésre. Aztán 2012-ben elkezdtünk az 1. osztályt, de kínok között. Sírás, hiszti, nem tanulással csináltunk végig. A tanárnő megakarta buktatni, de én kértem megint az alkalmasságit. Ott teljesítette az 1. osztályos feladatokat. Aztán most szeptemberbe kezdtünk a 2.osztályt. Fejlesztőbe ment a fiam, gyengített tanmenetje van. A többiek már lassan tanulják a szorzó táblát ami nálunk nem lesz. Mi még a 20-as szám körbe adunk össze és vonunk ki.

Új tanárnőt kaptunk és lehet ettől, de a fiam tanul.

Számol, ír, olvas. Igaz jár fejlesztőbe is.

A múlt héten meg kaptam még a júniusi vizsgálat eredményét és ott s papíron ”értelmi fogyatékos”-nak nyilvánitva és integrált nevelt. Vagyis a fiam két főnek számít. Az osztályba 4 kisfiú van így.

Neü értek egyet ezzel a meg nevezéssel, de nem tudok mit tenni.

Szerintetek ez egyszer el múlik?

Gratulálok hozzá.

Az olvasás utálata szerintem jellemző erre a korosztályra.Az én gyerekeim se szeretnek.

Nálunk meg a balkezességet vezetik vissza rá.

Az én most 17 évesem lilán született, és 5 évesen még érhetetlenül beszélt.

Most gimnazista, országos bajnok versenytáncos, és színházban is játszik...

Ami maradt, az az, hogy utál olvasni, mert sokáig nem állt össze neki...nem volt diszes, de nehezen értette meg, hogy miről olvas.

Köszönjük.:)

Örülök neki,hogy egy kicsit sikerült megnyugtatni.Hidd el,én is el voltam sokszor keseredve.Volt amikor az óvodás szülői értekezletről sírva mentem haza,mert az óvónő azt mondta,semmit nem tud Milán.Csak ő úgy állt hozzá.Viszont a tanító nénije mindenben segítette,támogatta.Neki köszönhetjük,hogy ma itt tartunk.