Találkozás, ismerkedés a barátom gyerekeivel (beszélgetős fórum)

Köszönöm :-).

Nagyon fontos dolgokat írtál. Arra emlékszem ennyi idős koromból, hogy én utáltam, amikor a felnőttek sajnáltatni akarták-próbálták magukat előttem, vagy a saját életükről meséltek, ami egy gyereknek nagyo idegen közeg... (Pl. a nekem mennyit kell dolgoznom, a férjem elhagyott és hasonló történetek). Egy gyerek a saját világában él, nem a felnőttekében. Úgyhogy nem leszek előtérben, az biztos.

Nekem megkeserítette a gyerekkoromat apám második felesége, ezért is vagyok ennyire óvatos, és biztosan sok olyasmire is fogok figyelni velük, amire más nem is gondol, épp emiatt. Ellenben tök más "hibákat" fogok elkövetni :-).

Ottalvósra semmiképpen nem terveztem az első találkozást, szerintem egy külső program lenne jó, ami nem is túl hosszú, és ahol úgy lehetünk együtt, hogy mégis kicsit külön. Állatkertet, sétát mondjuk nem vállalnék be, inkább egy mozira gondoltam, ott előtte-utána van lehetőség beszélgetni, téma is lesz, kicsit mégis megismerjük egymást, tapogatózunk, aztán én szépen hazamegyek. Esetleg egy múzeum, vagy egy kalandpark.

Köszönöm a támogatást, higgyétek el, máris könnyebbnek érzem a dolgot! :-)

Annyi szépet és jót leírtál magadról, hogy ilyen természettel biztosan megtalálod a hangot a gyermekekkel is... csak arra kérlek, hogy ne a te mércéddel mérd őket, hiszen ők még csak gyermekek.

Azzal egyetértek, hogy természetesen kell viselkedned, ne a tiéd legyen a főszerep, egyenlőre te csak úgy "legyél" a párod mellett, mert igazából nem hozzád mennek, hanem az apjukhoz. Fokozatosan szokjanak majd hozzád, nehogy elriaszd őket a túlzott belebeszéléssel vagy túlgondoskodással, mert akkor apához sem jönnek szívesen. Ha odamennek és csak te meg te leszel, akkor az nekik nagyon rossz, ők nem idegenhez akarnak vendégségbe menni hanem apához és ha már ott van, akkor másodsorban az ő párjához.

Igen, igyekszem nem túlkomplikálni, csak sajnos a másik oldalról saját, nagyon rossz tapasztalatom van gyerekkoromból. Az ő életkoruk, helyzetük nagyon sérülékeny, és szerintem felnőttként felelősséggel tartozom azért, hogy legalább ne rontsak a helyzeten.

Pedálozni nem is akarok, nem is tudnék, és semmi értelme, mert egy gyerek egyből leveszi, ha nem vagy őszinte. Arról persze nincs szó, hogy ők beleszólnának az apjukkal való kapcsolatomba, nem olyan kicsik már, megértik és elfogadják a helyzetet.

Csak én szeretnék kicsit rákészülni, mert tényleg semmi tapasztalatom, hogy ekkora gyerkőcökkel hogyan lehet barátkozni.

Sziasztok!

Szeretnék jó kapcsolatot kialakítani a barátom gyerekeivel.

Friss a kapcsolatunk, és természetes, hogy neki a két gyereke a mindene, akik az elvált feleségénél élnek. Szeretnék szépen beilleszkedni hármuk "mellé", de – biztosan furán hangzik ez egy 37 éves nőtől – sajnos semmi tapasztalatom nincs ennyi idős gyerekekkel... A lánya 11, a fia 10 éves. Nekem nincs gyerekem, és a családban, baráti körben sincs még csak hasonló korú sem.

Nekem borzasztó gyerekkorom volt, nem is akarok emlékezni rá, és azt szeretném, ha a barátom lánya és fia a lehető legzökkenőmentesebben élné meg azt a sok változást, ami körülöttük zajlik.

És persze a közeledő kamaszkort.

Szüleik egy éve élnek külön, édesanyjuknak van egy új kapcsolata, az új "apukával" együtt is élnek négyesben, a gyerekek a férfit elfogadták, szeretik. Barátommal a mi kapcsolatunk még új (bár régi ismeretség), és sosem találkoztam még sem a gyerekekkel, sem a volt nejjel. Amit tudok, hogy nagyon szépen vannak nevelve, és mindkét szülővel bizalommal teli, szeretetteljes a kapcsolatuk. Az apjukat imádják, sokat vannak együtt, és bizony nemsokára eljön az idő, amikor én is találkozom velük... Kicsit félek ettől. Tudom, hogy fontos az első benyomás, de sajnos attól félek, hogy még beszélgetni sem tudok velük, mert azt sem tudom, miket olvasnak-néznek-szeretnek ekkora gyerekek, hogy milyen programokat, játékokat lehet nekik javasolni.

Buta félelmek ezek, valahol tudom, mert mint nőben bennem is megvan az anyai ösztön, de annyira felnőttek társaságában mozgok, és annyira elnyomok magamban mindent, ami a gyerekekkel, a gyerekkorral kapcsolatos, hogy ez gondot okoz.

Tudom, hogy a párom is segíteni fog, hogy az új szituációt mindnyájan könnyebben vegyük, de jól jönne még egy kis ösztönzés és bátorítás tőletek is :-).

Elfogadó, empatikus, kedves nő vagyok, nagyon fontos számomra a harmónia, eddig is igyekeztem kicsit villámhárító lenni a barátom és a volt neje között – sajnos eléggé eldurvult a viszonyuk a válóper végére. De ez most nem fontos.

Természetes vagyok, magamat adom, nem tudok mesterkélten viselkedni, de azt sem tudom, hogy nyissak a gyerekek felé, nem akarok a szokásos "hogy megy a suli" és "mi leszel, ha nagy leszel" kérdéskörrel nyitni, szerintem ezt minden gyerek utálja. Persze megkérem a barátom, hogy előtte meséljen sokat róluk, biztosan van hobbijuk, van érdeklődési körük, kedvenceik, és ezekre az infókra már lehet egy programot, beszélgetést alapozni. A többivel már nem lesz baj, azt remélem, csak az első pár találkozástól tartok.

Talán túl nagy ügyet csinálok ebből, de nekem nagyon fontos kérdés ez. Kérem a segítségeteket, véleményeket azoktól, akik hasonló cipőben járnak, vagy akinek ilyen korú gyerekei vannak, vagy egyszerűen csak gondolatuk van.

Köszi :-)