Főoldal » Fórumok » Szépség & Egészség fórumok » Vigyázz, mit vásárolsz! 2. rész fórum

Vigyázz, mit vásárolsz! 2. rész (beszélgetős fórum)


Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Vigyázz, mit vásárolsz! 2. rész

1 2
2013. okt. 2. 13:03

Bocs hogy csak így közbevágok,és nem élelmiszer boltról írok.

Én egy maszek piacosnál dolgoztam aki cipőket árult.

Hogy az milyen pofátlanul,szemrebbenés nélkül vágta át az embereket.

Kiégette a cipők talpából a méretet és úgy adta el.

Ezt főleg az olcsóbb cipőkkel csinálta.

Pl kivitt egy sor férfikondit,41-45-ösméretben.

Meg volt nála 2-3 pár amiről leolvasztotta a méretet.Azt eladta 41,42,43nak, mert azokból fogyott több.Hogy az mekkora volt? Csak ő tudta.

De rábeszélte a vevőket hogy nem baj ha kicsit szorít, majd tágul az.Persze nem kitágult hanem szétgyúrta szerencsétlen ember.

Olyat is csinált hogy megpróbáltatta a 44-est és a pult alatt már a 46-ost csomagolta be.

a pali 5 perc múlva visszahozta de azzal magyarázta ki magát hogy jajj sajnos összekevertem egy másik párral de jövőhéten szívesen kicserélem.

Kereskedő haverjainak mindig azt hangsúlyozta hogy az a fontos hogy nálam legyen a vevő pénze mert akkor én diktálom a feltételeket.

Én meg nem győztem a vevőknek suttogni hogy nézze már meg mit vesz.

Sok vevő még engem nézett marhának, hogy ugyan nem baj jó az neki.

57. floracska (válaszként erre: 55. - Temmp)
2013. szept. 28. 14:03
Ez bíztató...
56. temmp
2013. szept. 24. 14:07
én is mesélhetnék, felfordulna itt az érzékenyebbek gyomra.
55. temmp (válaszként erre: 52. - Floracska)
2013. szept. 24. 14:07
Végestelen egyszerű. "odaszóltak", hogy mennek. Nagy összefonódások vannak ám a hatóság meg az üzletek között. Én régen dolgoztam étteremben pár hónapot, és valahogy mindig tudtuk, hogy ki az ellenőr, ill. mikor fog jönni. Nincs új a nap alatt.
54. Érdekes73 (válaszként erre: 52. - Floracska)
2013. szept. 20. 23:42
Kitakarítottak...
53. last (válaszként erre: 52. - Floracska)
2013. szept. 19. 19:33
:) Pont én nem kérdeztem....
2013. szept. 19. 18:44

"Tisztelt Címzett!


Járási Hivatalunkhoz - mint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező szerv - a nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivataltól átküldött közérdekű bejelentése kapcsán, ellenőrzést tartottunk a ... alatt lévő élelmiszer üzletben amelynek üzemeltetője a ....


Az ellenőrzés során megállapítottuk, hogy az üzletben érzékszervileg kifogásolható, vagy lejárt fogyaszthatósági, illetve minőségmegőrzési idejű terméket nem forgalmaznak. A forgalmazott élelmiszerek tárolása (hűtve tárolás) megfelelő, eredetük hitelt érdemlően, számlákkal igazoltak. A vizsgálat során az üzlet műszaki higiéniai állapotával kapcsolatban élelmiszer biztonsági kifogás nem merült fel.


...


Tekintettel panaszára, a fenti egységet fokozottan ellenőrizni fogjuk.


Bejelentését köszönjük!


Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenörző Hivatal"


Na ezt a levelet így most hirtelen nem tudom mire vélni, hogy hogy nem találtak semmit, amikor ilyen dolgokat művelnek. Az mondjuk megnyugtat, hogy gyakrabban fogják őket ellenőrizni, így kevesebbet tudnak majd csalni. De abban biztos vagyok, hogy itt valami nem stimmel, és ez csak azért lehet, mert előre felkészültek az ellenőrzésre, esetleg megvesztegették az ellenőröket (ilyet nem tudom, lehet-e, végül is korrupció van mindenhol). De ha csak simán felkészültek, akkor valakinek kellett, hogy figyelmeztesse őket. És konkrétan ezen a fórumon is több tucat embernek kiadtam, melyik boltról van szó... de passz. Egyelőre másra nem tudok gondolni.

51. floracska (válaszként erre: 47. - 4a5de48ea8)
2013. szept. 19. 18:39

Nem tudom, olvastad-e a másik cikkem is, de írtam pár dolgot, idézném:


"Nyilván mindent nem lehet kiküszöbölni, de annyit megtehetünk, hogy mindig megnézzük a lejárati dátumot a csomagoláson, bármit is veszünk. Ha kolbászt, májkrémet vásárolunk csemegepultban, nyugodtan kérdezzünk rá az eladótól, hogy mikor jár le, és csak utána kérjük ki. Ha nem lát rajta lejárati dátumot, vagy nincs rajt papír, akkor az valószínű már lejárt, csak eltávolították róla. Gyanúsan olcsó húsokat, virsliket ne vásároljunk. Darált húst is inkább mi daráltassunk, hogy lássuk, tényleg az kerül bele, amit kifizetünk."

50. Érdekes73 (válaszként erre: 46. - Floracska)
2013. szept. 19. 15:09
A hasmenés rejtélyei...
49. xochipilly (válaszként erre: 46. - Floracska)
2013. szept. 19. 12:48
Na, ez is feltételez egy kultúrszintet, ha valaki a boltban a földre rakja a párizsit vagy a polc alá...nem találok értelmes magyarázatot az ilyesmire.
48. 9d7907a17a (válaszként erre: 46. - Floracska)
2013. szept. 19. 07:25

Bocs, de te is lejáratról beszélsz. Ezeken a termékeken általában csak minőségmegőrzési idő van feltüntve. Ami ugye nagyon sok termék esetében nem azonos a szavatosság idejével. És ha végre jelölnék mind két dátumot, akkor ugye megoldódna, hogy mikor is kell kitenni. Mert minőségmegőrzési idő lejárta után kikerülhetne értékcsökkentett termékként addig amig a szavatossági ideje le nem jár.


De addig amig a hivataloknak csak a cseszegésen jár az agyuk és nem a megoldáson, addig itt nem lesz jobb semmi. Egy csomó mindenre lenne megoldás sokkal kisebb méretű szabályozással is. De itt csak eszement szabályokat hoznak, aminek képtelenség megfelelni, de jó alap arra, hogy büntetni lehessen. Ld. kulcsra zárható egérfogók, amelyeknek a telepítéséhez és a benne lévő irtó anyag cseréjéhez "szakember" kell, akinek természetesen minden alkalommal fizetni is kell. Az irtószer semmit nem ér, mert ha mégis egér van, akkor azt csak hagyományos irtószerrel tudod kiírtani, amit viszont ha megtalálnak büntetnek érte. De ha hatásos lenne a kulcsra zárhatóban elhelyezett irtószer akkor is lenne gond a történettel, hiszen a kulcsra zárható kulcsa és tölteléke a "szakembernél" aki fél évente egyszer jön, ha másnap kienné az egér a mérget, akkor fél évig nincs benne. Ellenőrizni nem tudom és nem is ellenőrizhetem mert nincs "végzettségem" és kulcsom hozzá így kinél kéne jeleznem, ha mondjuk megtörtént?


Mielőtt bárki megkérdezi, hogy milyen hely az ahol egér lehet, elmondanám, hogy legutóbb abból a ládából láttam kiugrani egyet, amiben a zsemlét szállították.


És mielőtt bárki azt hinné, hogy a boltosokat akarom védeni, erről sincs szó. Mert aki zöld párizsit ad el, az szerintem is főben járó bűnt követ el. Én csak azt nem értem, hogy az ellenőrök miért nem erre startolnak inkább. Miért nincs szignifikáns különbség a büntetésben aközött, hogy a vevő által hozzáférhetetlen kirakatban talál az ellenőr egy egy napja lejárt 50Ft-os csokoládét vagy az üzletben lévő polcról szed le egy kartonnyi penészes, egy hónapja lejárt nápolyit.

2013. szept. 18. 17:39

Kedves, hogy ezt megosztottad velünk, de hogyan tudnánk mi vásárlók, vigyázni?

És egyáltalán nem kötözködni szeretnék ezzel a kérdéssel.

46. floracska (válaszként erre: 43. - 9d7907a17a)
2013. szept. 18. 17:36

Szerintem mindenki úgy értette, hogy lejárat előtt pár nappal kéne leértékelni, nem utána. Legalább is én így értettem :) A lejárt dolgokért büntetnek ellenőrzéskor.


Próbavásárlásnak még nem voltam szemtanuja, de olyan már előfordult, hogy egy vásárló kikérte a felvágottat, majd meggondolta magát, és ahelyett, hogy visszaadta volna a pultba, inkább berakta vagy valamelyik polcra, vagy a földre, vagy ahova épp gondolta (általában nem hűtőbe...). Ami ilyet találtunk, azt mi is visszaraktuk a csemegepultba, noha lehet, hogy már órák óta ott volt a polcon vagy a földön, mert nem mindig rakták észrevehető helyre. Egyszer pl a polcok alá becsúsztatva, a földön találtam egy csomag felvágottat, azt is csak véletlenül szúrtam ki, nem tudom, mióta állhatott ott. De visszatették és eladták.

45. last (válaszként erre: 42. - Floracska)
2013. szept. 18. 08:54

Most akkor valaki rajtam kívül mèg nem èrtett egyet veled?Vagy itt is rám cèloztál?

Jó nem "kötekedek" tovább.Bár ha nektek jár a szólás szabadság,akkor én is leírhattam a véleményem!

Lényeg a lényeg,ha olyat vettél ami nem felel meg az elvárásaidnak,akkor vidd vissza,mert kötelesek vissza venni!

44. last (válaszként erre: 41. - Floracska)
2013. szept. 18. 08:44
Azt írtam kitálalsz,nem találsz....
2013. szept. 17. 22:15

Itt sokan tévedésben élnek az értékcsökkentett termékekkel kapcsolatosan. Értékcsökkentett termékként sem lehet kitenni azt aminek akár egy nappal is de lejárt a minőségmegőrzési ideje.


Egyébként ahhoz mit szóltok, hogy a különböző ellenőrök által próbavásárolt termékeket vissza kell vennie a kereskedőnek. Akkor is ha az a termék kimért szalámi, mirelit áru, stb. ami az ellenőrzést követő minimum fél órás jegyzőkönyvírás alatt hűtő nélkül, a kosárban áll és várja a sorsát, akár a 40 fokos melegben.


De írhatnám azt is, hogy egy karton (24*199Ft) lejárt minőségmegőrzési dátumú, már összepenészedett nápolyinak, ugyan az a büntetési tétele mint 1db 50Ft-os csokoládénak, aminek egyetlen nappal járt le a minőségmegőrzési ideje.

2013. szept. 17. 22:10

A szólás szabadsága egyébként megvan, de azért ha megosztja valaki a tapasztalatát egy ilyesmi dologról, azt vagy megköszönni kéne, ahogy azt sokan tették, vagy csak simán elolvasni és vagy megérteni és megfogadni a tanácsaim, vagy egyszerűen tovább lépni a cikkemen, ha ennyire érdektelen... de nem belémkötni és vádaskodni. Ezért további kötözködős hsz-ekre nem válaszolok senkinek, mert hányok az ilyen "emberektől".

További szép estét mindenkinek.

41. floracska (válaszként erre: 40. - Last)
2013. szept. 17. 22:06

Hiába küldünk rájuk bárkit is, kapnak egy büntetést, és folytatják ugyanezt tovább. Ez jellemző erre az országra.

A vevő nem feltétlen látja, milyen is az a párizsi, például egy szép szeletet raknak a tetejére, ami ugye megtévesztés, mert azt hisszük, mind olyan. És még sorolhatnám... legtöbbször csak otthon szembesülünk azzal, hogy mit is adtak el nekünk. Legalább is én már voltam így, de szerintem mindenki.

Én sem szítom a feszültséget, csak felnyitom az emberek szemét. És nem értem, azt mire írtad, hogy "azzal, hogy kitalálok dolgokat", mert ha ezzel rám céloztál, hát én ilyet nem tettem, amit leírtam, mind megtörtént. Nem mesét írni jöttem ide...

40. last (válaszként erre: 27. - Floracska)
2013. szept. 17. 21:18

Miért én vagyok az egyetlen?

Passz.Mert évek óta ezt csinálom?Mert nem adunk el penészes párizsit?Mert úgy gondolom,a vevő is látja mikor becsomagolják neki hogy az barna?Mert a vevő kérheti hogy megszagolhassa?Mert a normális boltokba is úgy jár vásárolni már a vevő hogy előtte ilyen fórumokat olvas és direkt kötekedik...

Jól leoltottál az tény :) Nem tudom meg kéne-e sértődnöm?!Nem vagyok se felső vezető,se semmi.Csak mezei dolgozó.Tény hogy én sem értek egyet sok mindennel,de nem szítom a feszültséget azzal hogy kitálalok dolgokat.

Küld rájuk az ÁNTSZ-t.nem jobb megoldás?

lehet támadni,de én akkor is így gondolom.Sajnálom hogy nem értetek velem egyet,de a kollegináim eléggé felém hajlanak.

39. last (válaszként erre: 31. - Bd55e3f068)
2013. szept. 17. 21:10
Köszönöm!
38. floracska (válaszként erre: 37. - Bd55e3f068)
2013. szept. 17. 19:47

Olvastam, és így igaz.

Csak az utána lévő kommenteddel nem értek egyet (hogy CSAK utálat szítására jó).

Mert igen, van olyan ember, akinek ebből az jön le, hogy ha x bolt ezt csinálja, akkor minden bolt, aminek ugyanaz a neve, szintén ezt csinálja. Ami így nem igaz. De erre már mindenkinek magának kéne rájönni, mivel egyazon nevű boltok lehetnek több cég kezében is.

37. bd55e3f068 (válaszként erre: 32. - Floracska)
2013. szept. 17. 17:12
Ha előbbi hozzőászólásom ha olvastad volna, akkor te is jobban értenél engem. Ennyi....
36. Érdekes73 (válaszként erre: 27. - Floracska)
2013. szept. 17. 16:54
Sajnos minden alávalóságra találnak embert...Pl nagyüzemi átcimkézés ( több éve lejárt konzervek, húsok akármik esetén ) döghúsok kímérése,feldolgozása forgalmazása ( konkrétam dögkútról) stb...
35. Érdekes73 (válaszként erre: 34. - Xochipilly)
2013. szept. 17. 16:50
Még csak profit se mert más dolgokba meg megy a pazarlás. Ez már inkább gonoszság szerintem.Ha a profit számítana felmérnék miből mennyi fogy és csak annyit rendelnének+ amire nincs igény azt egyáltalán nem tartanának stb...
34. xochipilly (válaszként erre: 16. - Last)
2013. szept. 17. 16:04
Most elmondanám mit csinálj a titoktartással de akkor kimoderálnának. A jó öreg, holló a hollónak elv fontosabb mint hogy aznap hány embernek, ne adj isten gyereknek lett gyomorrontása vagy hasmenése a munkáltatód által értékesitett rohadt hústól vagy egyéb lejárt szir-sz..tól, a lényeg a profit! Szánalmas.
33. xochipilly (válaszként erre: 23. - Annie1130)
2013. szept. 17. 15:57
Ezért sütök inkább én sütit ha nagy ritkán megkivánom... :D Olcsóbban is jön ki mint a cukrászdás.
32. floracska (válaszként erre: 31. - Bd55e3f068)
2013. szept. 17. 14:19

Nem véletlenül írtam bele azt, hogy nem szeretnék általánosítani, valamint azt, hogy az előző boltban, ahol dolgoztam, nem folytak ilyen dolgok.

Nem az volt a cikkem célja, amit írsz, hanem hogy jobban figyeljen oda mindenki, amikor vásárol. Ennyi..

Szerencsére a legtöbb ember megértette, hogy mi volt a célom, a mondanivalóm ezzel a cikkel.

31. bd55e3f068 (válaszként erre: 30. - Bd55e3f068)
2013. szept. 17. 12:17
Azzal viszont egyetértek, hogy az ilyen cikkek csak az általános utálat szítására jók.
30. bd55e3f068 (válaszként erre: 19. - Last)
2013. szept. 17. 12:12
Ha nem nemespenész, akkor kidobom a penészest otthon is, ez alap. Amúgy sem árt tudni, de élelmiszerrel foglalkozva kötelező, hogy mikor a felszíni, látható penész megjelenik, akkor már a toxinok frankón ellepték valószínűleg az egész ételt.
29. floracska (válaszként erre: 18. - Silany)
2013. szept. 17. 09:51

Neki úgy tűnik, a titoktartás a fontosabb. Ennek több oka is lehet, de a legvalószínűbb az, hogy ő is felsővezető egy hasonló cégél (hasonló alatt azt értem, hogy ők is átverik az embereket).


Én azt egyszerűen nem tudom megérteni, hogy miért veri át valaki azt az embert, aki nem ártott neki semmit, mint ahogy itt a gyanútlan vásárlót, aki lehet, hogy az utolsó forintjaiból csak egy kis párizsit szeretne venni... És még jön itt a titoktartással. Vicces...

1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook