Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Bibliai igék fórum

Bibliai igék (beszélgetős fórum)


1 2
2013. szept. 16. 12:27

"Tégy engem, mint pecsétet a szívedre, mint pecsétet a karodra! Bizony erős a szeretet, mint a halál, legyőzhetetlen a szenvedély, akár a sír.

Úgy lobog, mint a lobogó tűz, mint az Úrnak lángja.

Sok víz sem tudja eloltani a szeretetet, folyók sem tudják elsodorni."(Énekek éneke 8:6)

2013. szept. 14. 00:13

Mt 5:43-48


43

Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet.

44

Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket.

45

Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak.

46

Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, micsoda jutalmát veszitek? Avagy a vámszedők is nem ugyanazt cselekeszik-é?

47

És ha csak a ti atyátokfiait köszöntitek, mit cselekesztek másoknál többet? Nemde a vámszedők is nem azonképpen cselekesznek-é?

48

Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.

2013. szept. 13. 10:06

Oh Uram, segíts most; oh Uram, adj most jó előmenetelt!


Magasztaljátok az Urat, mert jó; mert örökkévaló az ő kegyelme!


Zsoltárok könyve 118. rész 26, 29

2013. szept. 11. 23:50

Zsolt 1:


1. fejezet


1

Boldog ember az, aki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók székében nem ül;

2

Hanem az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal.

3

És olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, amely idejekorán megadja gyümölcsét, és levele nem hervad el; és minden munkájában jó szerencsés lészen.

4

Nem úgy a gonoszok, hanem, mint a polyva, amit szétszór a szél.

5

Azért nem állhatnak meg a gonoszok az ítéletben; sem a bűnösök az igazak gyülekezetében.

6

Mert tudja az Úr az igazak útját; a gonoszok útja pedig elvész.

2013. szept. 11. 10:52

2 KINGS 6:29 "So we boiled my son, and did eat him: and I said unto her on the next day, Give thy son, that we may eat him: and she hath hid her son."


Leviticus 25:44 "Your male and female slaves are to come from the nations around you; from them you may buy slaves."


Leviticus 20:10 "If a man cheats on his wife, or vise versa, both the man and the woman must die."


Leviticus 20:9 "Anyone who dishonors father or mother must be put to death. Such a person is guilty of a capital offense."


Leviticus 24:16 "Whoever utters the name of the Lord must be put to death. The whole community must stone him, whether alien or native. If he utters the name, he must be put to death."


Deuteronomy 28:53 "Then because of the dire straits to which you will be reduced when your enemy besieges you, you will eat your own children, the flesh of your sons and daughters whom the Lord has given you."


Genesis 19:8 "Look, I have two daughters, virgins both of them. Let me bring them out to you and you could do what you like with them. But do nothing to these men because they have come under the shelter of my roof.”


Leviticus 19:19 "'Do not wear clothing woven of two kinds of material."


Deuteronomy 22:20-21 "But if this thing be true, and the tokens of virginity be not found for the damsel, then they shall bring out the damsel to the door of her father's house, and the men of her city shall stone her with stones that she die."


Exodus 31:14-15 "Ye shall keep the sabbath therefore; for it is holy unto you: every one that defileth it shall surely be put to death: for whosoever doeth any work therein, that soul shall be cut off from among his people."


Deuteronomy 23:1 "No man whose testicles have been crushed or whose organ has been cut off may become a member of the Assembly of God."


Leviticus 19:27 "Ye shall not round the corners of your heads, neither shalt thou mar the corners of thy beard."


Ert valamelyik vallasos emberke itt angolul? Mert nincs kedvem forditani.

Nem csak a szepet erdemes am kiemelni a bibliabol, hanem a tobbit is, nagyokat lehet am nevetni :)) (utolag, amugy siralmas, hogy ez a vallasi mu maig a legnagyobb bestseller a foldon)

Kannibalizmustol a nogyalazasig, minden jova van benne hagyva.

2013. szept. 11. 10:33
"Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde egyedül tenálad van. És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia."
2013. szept. 10. 09:35

"És bocsásd meg a mi vétkeinket, MIKÉPPEN

MI IS MEGBOCSÁTUNK az ellenünk vétkezőknek""

2013. szept. 10. 09:33
"Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok." János 13:34-35
2013. szept. 10. 00:10

Jan4,14:


14

Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne.

2013. szept. 9. 23:53

Gal 1,3-5:


3

Kegyelem néktek és békesség az Atya Istentől, és a mi Urunk Jézus Krisztustól,

4

Aki adta önmagát a mi bűneinkért hogy kiszabadítson minket e jelenvaló gonosz világból, az Istennek és a mi Atyánknak akarata szerint.

5

Akinek dicsőség örökkön örökké! Ámen.

38. d6dabe37e1 (válaszként erre: 37. - 36a26f5226)
2013. szept. 9. 19:27
:))
2013. szept. 9. 13:33
Kár, hogy itt nem lehet like-olni..
2013. szept. 9. 12:17
"MA, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket!…” (Zsid. 3:7-8)
2013. szept. 8. 19:28

Zsolt 4,4:


4

Tudjátok meg hát, hogy kedveltjévé választott az Úr; meghallja az Úr, ha hozzá kiáltok!

34. 36a26f5226 (válaszként erre: 32. - D6dabe37e1)
2013. szept. 6. 23:53

Igen!


Köszi! :))

2013. szept. 6. 23:53

Zsolt 9:11


"Azért te benned bíznak, akik ismerik a te nevedet; mert nem hagytad el, Uram, akik keresnek téged."

32. d6dabe37e1 (válaszként erre: 31. - 36a26f5226)
2013. szept. 5. 12:13

a 30. verset ( az elejét ) se hagyjuk ki : )


"Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is;"


Ez annyira szép :)

2013. szept. 5. 11:37

Ézs40:31


De akik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!

2013. szept. 5. 11:34

Jan14:21.


Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak.

2013. szept. 5. 11:04
"örökkévaló szeretettel szerettelek téged, azért terjesztettem reád az én irgalmasságomat."
28. 36a26f5226 (válaszként erre: 27. - Dozsalaco)
2013. aug. 20. 23:48
Ez nagyon szép!
2013. aug. 20. 17:41
"Mert úgy szerette isten a világot hogy az Ő egyszülött fiát adta érted hogy aki hisz őbenne el ne vesszen hanem örök élete legyen" János 3,16
2013. aug. 20. 11:36

Ésa.40.28.-31.

"Hát nem tudod-é és nem hallottad-é, hogy örökkévaló Isten az Úr, a ki teremté a föld határait? Nem fárad és nem lankad el; végére mehetetlen bölcsessége! Erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja. Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is; De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!"

2013. aug. 19. 21:22
II.Tim4:7
2013. aug. 19. 00:41

1Kir:3


Megjelenék Gibeonban az Úr Salamonnak azon éjjel álmában, és monda az Isten: Kérj, a mit akarsz, hogy adjak néked.És monda Salamon:...óh én Uram Istenem, te tetted a te szolgádat királylyá, Dávid, az én atyám helyett. Én pedig kicsiny gyermek vagyok, nem tudok kimenni és bejönni...Adj azért a te szolgádnak értelmes szívet, hogy tudja ítélni a te népedet, és tudjon választást tenni a jó és gonosz között...Monda azért az Isten néki: Mivelhogy ezt kérted tőlem, és nem kértél magadnak hosszú életet, sem nem kértél gazdagságot, sem pedig nem kérted a te ellenségidnek lelkét; hanem bölcseséget kértél az ítélettételre:Ímé a te beszéded szerint cselekszem, ímé adok néked bölcs és értelmes szívet...Sőt még a mit nem kértél, azt is megadom néked, gazdagságot és dicsőséget...És mikor felserkent Salamon, ímé álom volt...

2013. aug. 18. 09:52

Zsolt:63


"Isten! én Istenem vagy te, jó reggel kereslek téged; téged szomjúhoz lelkem, téged sóvárog testem a kiaszott, elepedt földön, a melynek nincs vize;

Hogy láthassalak téged a szent helyen, szemlélvén a te hatalmadat és dicsőségedet.

Hiszen a te kegyelmed jobb az életnél: az én ajakim hadd dicsérjenek téged."

22. Annie1130 (válaszként erre: 6. - Krisz42)
2013. aug. 18. 01:24
Mi benne az önző szerinted?
2013. aug. 18. 01:04
Na erre majd kell írni Buddhista idézeteket is.
2013. aug. 17. 23:14
Zsolt. 23.
2013. aug. 17. 23:08
IV.Móz. 6:24-26.
1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook