Mit tegyek, ha valaki NEM AKAR gyógyulni? (beszélgetős fórum)
Szia, igen , azt megköszönném ha tudnánk beszélni!
Szia! Leszögezem nem vagyok pszichológus, de az ilyen viselkedést tipikusan azok szokták mutatni, akik gyerekkorukban elszenvedtek egy vagy több komolyabb lelki sérülést, amit felnőttként élnek meg tudatosan vagy, és ez a gyakoribb tudatalatt! Privátba ha gondolod beszélgethetünk erről!
Minden jót!
Nagyon egyszerű megoldást ajánlok.Ne pátyolgasd!Hiába siránkozik és tesz szemrehányást álljon talpra.
Van, legalábbis folyamatosan sorolja mit akar...de ennyivel ennyi.
Életcélra lenne szüksége.
Senkit nem lehet megváltoztatni ha ő nem akarja. Ő ilyen. Vagy szereted ilyennek, vagy továbblépsz.
nem könnyű eldobni,de belehalni sem érdemes.
Én egy 14 éves kapcsolatból léptem ki,egy igazán jó ember mellől,mert biztosan tudtam,hogy abban a kapcsolatban nincs lehetőség arra,hogy az én életem egy jobb irányt vegyen,vagy hogy ki tudjak másznia gödörből,amibe kerültem-nem az exem miatt,hanem egyszerűen az életünkből kifolyólag.
Az új életem, jobb,élhetőbb sokkal,egy másmiylen ember mellett.
Nem csak engem zsarol, hanem a szüleit is hogy adjanak neki gyógyszert hogy :nem igaz hogy nem sajnálják stb stb..
Nem élünk együtt, 2,5 éve vagyunk együtt.Nem olyan könnyű eldobni egy ilyen hosszú kapcsolatot.
Szóval mindenkivel ezt csinálja a környezetébe hogy elvár mindent mert mindenki kiszolgálta amikor lebénult, és azt szokta meg.
Mondtam már neki, hogy úgy érzem nem is szeretem annyira, hátha észbe kap...
egyébként mindent úgy gondol hogy majd akkor tesz bármit is , ez mindennel kapcsoltos, hogy majd ha meggyógyul, de tenni érte...
Nem azon múlik a változás,hogy szeret-e.
Ekkorát szerintem nem tud változni az ember senki másért,csak akkor,ha saját maga meggyőződik arról,hogy neki jó a változás.
Neki pedig nem jó,elveszít egy nagyon fontos mennyiségű figyelmet ,ha visszaváltozna normálissá.
Egyébként sem szabad várni,remélni,ekkora változást senkitől,mint amit te vársz,mert szerintem csak ideig-óráig képes esetleg megint normális lenni,utána vissza fog esni,mert neki ez az állapot a kényelmesebb.
Ennél sokkal kevesebb személyes kényelmetlenséget sem visel el a legtöbb ember egymásért-ezért érdemes olyan emberrel élni,aki hasonló hozzánk,és nemigen kell változtatnia a viselkedésén ahhoz,hogy el legyen fogadva a kapcsolatban.
Szerintem se fog visszaváltozni.Néha vmi hirtelen negatív változàs kihozhatja az emberek igazi énjét.Te nagyon jól teljesítettêl,de a párod csúnyán elbukott.Te hogy tudsz ezután ffiként tekinteni rá?Mikor ïrányítani,zsarolni kell,mikor csak maga érdekli,nem vagy neki fontos,kifacsar,tönkretesz és van képemég a vetélés miatt is gyötörni,ahelyett,h a támaszodlett volnal,lelkileg melletted âllt volna?Te egy ilyen embert képes vagy szeretni?A te életed,de bele fogsz betegedni,boldogtalan leszel,mert olyannak âldozod fel magad,aki soha meg seérdemelt.És te még erősíted is benne ezt a viselkedést.Csak mire otthagynád,addigra annyira tönkretesz lelkileg,h miatta egy roncs leszel.Miért is kell mártírkodni és megéri-e,mikor SOHA NEM LESZ OLYAN,MINT VOLT.Nagyon naív vagy.
Sajnos mindenképp pszichiátriai eset, akár szimuláns, akár hipochonder, vagy akkor is, ha Münchausen kórban szenved (bár szerintem ez utóbbi kevésbé valószínű)
A férjemnek másfél éve ripityára tört a bal lábszárában mindkét csont. Az egyik hosszában kettérepedt, a másik spirálisan tört össze több, mint húsz darabba. Az első műtétjét elrontották, de egy hétig nem nyúlhattak hozzá ismét, annyira bedagadt a lába. Így egy héttel később kezdődött el a rehab, rengetegett kínlódott. Eleinte természetesen nagyon vigyáztam rá. Kimankózott a fürdőbe, leült egy székre, úgy mosdattam, de egy idő után áttért botra, és utána egyedül járt ki. Igaz, utána mindig árvíz volt a fürdőben, mert a kádba még egy darabig nem tudott belépni, így mellette zuhanyzott, de mégis egyedül csinálta. Úgy volt, hogy áprilisban kiveszik a vasat a lábából, de kiderült, hogy nem lehet, mert még mindig nincsenek teljesen összeforrva a csontvégek. Sokat panaszkodik, hogy fáj neki, érzi a vasat, térdeli egyáltalán nem tud. Egy ideig az idegeimre ment, annyit panaszkodott, viszont őt elég könnyű kezelni. :) Egyszerűen közöltem vele, hogy nem annyira bírom a rinyáló férfiakat, csöppet sem vonzanak. Egyáltalán nem szexi a vonyítás, és így nem is kívánom igazán. Ettől aztán összekapta magát. Persze még panaszkodik, és tudom, hogy fáj neki, de mikor kezdené átadni magát a fájdalomnak, elég morcos képet vágnom, és rögtön abbahagyja. De úgy gondolom a te férjednél többről van szó egy kis egyszerű férfi hisztinél. Pszichológus kellene neki, de írod, hogy nem hajlandó elismerni. Szerintem jó lehet, ha otthagyod 2-3 hétre, és naponta csak egyszer nézel be rá. De azt is meg kellene mondanod neki, hogy elkezdtél kiábrándulni belőle, már nem vonz annyira téged, sőt időnként kifejezetten taszít. Nem vágyol rá, már nem tekinted férfinak. (Akkor is mondhatod ezt, ha nem így érzed.) Tudom, hogy durvának hangzik, de talán sokkolni kellene, hogy kirángasd a depresszióból, önsajnálatból.
ezt már régen megette, ha a párja így zsarolja....
A zsarolas lenne a megoldas??? :(
Megette a fene az ilyen kapcsolatot!
rosszul hangzik, de fenyegesd meg, h elhagyod! Ha nme változik semmi, tedd meg... menj el legalább 1 hétre...
Más nem fog használni....
nagyon remélem hogy visszaváltozik...ha valóban szeret megteszi, ha nem..nem..:(
de te el tudod képzelni,hogy ez az ember visszaváltozik teljesen normálissá,miután kipróbálta ezt,hogy milyen jól lehet mindenkit frászban tartani,és hogy körülötte forog a világ?minden alkalmat meg fog ragadni,h-még ha átmenetileg meg is embereli magát-,hogy újra megélhesse ezt az érzést.
Megpróbálom.
És köszönöm szépen.
Sokszor gondoltam már rá hogy elhagyom, de nem lenne szívem, Ő az életem, csak reménykedek benne hogy ha meggyógyul végre valamikor, olyan lesz mint régen.A betegsége előtt már megmondta hogy megkéri a kezemet,tervezte is, és hogy összeköltözünk, csak utána kórházba került .
Valószínű, hogy hanyagolni fogom pár hétig, hátha észbe kap:(
Nem vagy szívtelen, teljesen érthető amit írtál. Nagyon szomorú ami történt, sok erőt kívánok, és a jövőben probléma mentes, boldog babavárást! Elhiszem, hogy ez nagyon elkeseríti a párod, de muszáj túllépni rajta, vagy így esélyt sem ad annak, hogy visszatérhessen hozzátok a bébitek. Valahogy ezt még lehet át kéne rágnotok. És semmiképp ne érezd magad felelősnek párod állapotáért, inkább próbáld erősíteni mély beszélgetésekkel, és azzal, hogy nagyobb önnállóságra buzdítod. Ha mással nem azzal, hogy kevésbbé szolgálod ki! Nagyon nem lehet könnyű. Talán az aktív, erős életvitelű példamutatás elősesegítheti az akaratát.
Ennek az embernek mindig lesz oka arra,hogy betegnek mutassa magát,és gondoskodást zsaroljon ki mindenkitől. Pl.az elvesztett baba már úgysem fog visszajönni,őrá mindig hivatkozhat.
Én nem foglalkoznék azzal,hogy szívtelennek látszom:elhagynám ezt az embert.
Mert hamarosan te is roncs leszel,,és rajtad senki nem fog segíteni.
jó most ezt így visszaolvasva hülyén hangzik hogy "majd lesz másik" ezt mondtam hogy feledtessem vele, de hónapokig teljesen ki voltam készülve, bár igyekeztem ezt neki nem mutatni..szóval nem vagyok ilyen szívtelen mint aminek tűnik az előző hozzászólásomból..csak neki mondtam úgy hogy próbáljon meg végre rajta túl lépni...
mondjuk én sosem fogok tudni, de ezt neki nem mondom nehogy mégjobban beforduljon...
Volt egy vetélésem 1,5 éve...leestem a jeges lépcsőn..és elment a baba...és ő ezt a lelkére vette(mint utolólag kiderült) hogy minden nap eszébe jut..és hogy sírni szokott miatta...harapófogóval húztam ki ezt belőle nem rég..és azután lett ő nem sokkal beteg....és én úgy érzem, hogy ez az a sokk ami kiváltotta neki ezt a betegséget..mert szabályszerűen belebetegedett...de hiába mondtam neki mindent , hogy majd lesz másik csak gyógyuljon meg stb.... nem tudja feldolgozni..psziciáternek nem fogja elmondani..én meg hiába peóbálok hatni rá, ezekszerint nem használ semmit, csak nagyon rossz irányba elment az egész, és igazságszerint magamat okolom miatta már egyre jobban hogy miattam lett beteg dehát én nem direkt estem le...
Nekem hasonló ügyben az a tapasztalatom, hogy van akinek a betegség megjelenése előtt már jóval vannak mentális problémái, vagy erős érzelmi szorongásai, vagy mind a kettő. Akit én ismerek az konkrétan nem bír leválni a szüleiről, persze ezt a szülei sem segítik meg. Olyan szimbiózis van, hogy az csak na. A nőn több műtétet, köztük egy életmentőt is el kellett végezni, de a legutolsó is több, mint 4 éve volt. Megmaradt az egészsége, semmi baja, mindent tud amit egy "tökéletesen egészséges", mégis állandóan szedi az antidepresszánsokat ráiszik rengeteget, visszaél a gyógyszer mennyiséggel, ha meg szülei szembesítik azzaljön bárcsak meghalt volna a műtőasztalon. Kezelte már pszichiáter, kineziológus...stb, de semmi változás... Nem is akarja a változást igazán, irigy viszont nagyon tud lenni, amint vkit boldognak lát fúrja sajnos, segítséget nem kér és nem is fogad el. Ez az ő adúja úgy gondolja...így lehet ő bmikor a középpontban. Közel 40 és egyre rosszabb, nem változtat a hozzáállásán.
Nem tudhatom, nem is akarlak meggyőzni, én csupán azt írtam le,hogy bizony az orvosok is tévedhetnek, nem tudhatják milyen idegszálat, mikor hol nyom valami, ami fájdalmat okoz.
Tudod van az az eset, amikor viszket a lába annak, akinek amputálták......és igen érzi, pedig tudja nincs már lábfeje.
Vagy amikor valaki sok pofont kap, automatikusan húzza be a nyakát akkor is ha simítani akarják az arcát.
A Te életed, érzem a soraidból, hogy már csak azt látod, hogy a párod rossz. A Te életed, dönts Te.
Kérj a gyógyszertárba placebó /hatásnélküli gyógyszert/azt adjatok neki helyette legalább 1-napig.Ha azoktól is csökken vagy elmúlik a fájdalma akkor szimulál.
Nem hiszem el,h ha mondjuk 2hétre,egy hónapra lelépnél,akkor ugyanúgy viselkedik.Egyébként nem èrtem miért nem hagyod ott?Ő már akkor sem fog semmit csinâlni,ha kénytelen abbahagyni ezt a színjátékot.Én pakolnék és mennék,de szó nélkül.A szülei úgy is kiszolgâlják,te pedig nem ezt érdemled.A règi már soha semmi nem lesz,ha felépül akkor sem.
Én kiléptem egy kicsit hasonló helyzetből. Megöl a lelkifurdalâs. És a dolog megfordíthatatlan. :(
Egy bizonyos: a pszichiâter nem megoldás.
Nagyon sok őszinte beszélgetés. Csendben, odafigyelve, értve igazán, vádak nélkül.
Nekem nem sikerült. Hordok egy keresztet.
Jár hozzá gyógymasszőr, egy héten 3x .
Hiába kérik számon, azzal jön elő hogy nem bírja majd meghal fáj neki..gyorsan gyógyszer..már reggel úgy indul a nap hogy azt követeli a szüleitől..szörnyű...az én szemembe meg tagadja hogy nem is kéri csak viszik neki....
hiába papol neki mindenki, csak lusta...és nincs kedve..jobb egésznap feküdni otthon meg h kiszolgálja mindenki.. na a kórházba már a vége felé nem foglalkozott senki vele, egyedül kellett kimenni az ebédlőbe ahogy akart..és megcsinálta...most meg már sokkal jobban van és csak "cipelteti" magát...
További ajánlott fórumok: