Benéznél néha gyermeked kicsi lelkébe, gondolataiba, érzéseibe? (tudásbázis kérdés)

nem, semmiképpen, pedig a fiam 20 éves

(a lelki "magánélet" mindenkinek jár)

igen mindenképpen ha lehetne:-))

pedig a fiam 2o éves...

Igen!

Ugyanis néha nehéz megérteni őket. Pl. miért van az, ha egész nap vele foglalkozol, akkor még a wc-re is alig jutsz ki, míg ha kicsit magára hagyod, hogy játszon, nem is érdekli, hogy hol vagy?

Nem néha ,hanem szinte mindig benézek.Mert Ő ugyanolyan mint mi felnőttek csak Ő picike.

És Ők őszínték és tiszták,mindent megértenek és nagyon érzékenyek!Mi mindent megbeszélünk a lányukkal pici kora óta :)

Azt hiszem félreérthető volt, amit írtam, nem arra gondoltam, hogy hagyja ki a megbeszélést, hanem a felnőtt érzelmekről nem lehet velük úgy beszélni, mint egy másik felnőttel. Attól függetlenül persze velük is meg kell beszélni a saját életüket érintő változásokat.

A hatéves lányom múltkor azt kérdezte: hogyan lehet valakit elégetni, aki egyszer már bajnok volt? Nem értettem. Aztán elmagyarázta.

Mindenki élete úgy indul, hogy sok millióból ő volt az első. Ha valakinek mégsem lesz babája mert meggondolja magát, akkor azt nem eltemetik, hanem biológia veszélyes hulladékként megsemmisítik. Szóval szerintem ez elég példája,annak hogy szerintem is meg kell beszélni a dolgokat, néha túlzásba is viszem.

én nem hiszem, hogy túl kicsik lennének a gyerekei ahhoz hogy beszélgessen velük már most.

Csak egy saját példa!!

2 éves volt a fiam amikor már a második trimeszterben jártam a terhességemmel, és elkezdtem neki mondogatni hogy ott van bennt anya hasában Emese baba és hogy majd ha megnől és megszületik akkor együtt leszünk itthon anya, apa, Csono és Emese baba. ezt és ehhez hasonló dolgokat meséltem neki, kb. fél évig és akár hányszor meglátott egy terhes nőt mindig mondta hogy ott a hasába a baba.

Én állandóan kételkedtem, hogy tuti nem is érti, és hogy majd akkor fog lekoppani hogy miről is beszélek, ha a baba majd itthon lesz.

bekerültem a kórházba, még szülés előtt be kellett feküdnöm, és mikor anyuék jöttek látogatóba és hozták a fiamat is, ő kérdezte hogy Emese baba? mondom neki hogy még itt van anya hasába, még nem született meg, erre ő: fogta a kabátját és mondta a mamának hogy akkor menjünk!!! Na mondom szép. akkor ő már 2,5 év körüli lett.

Mikor megszületett a babó és ismét eljöttek, akkor is egyből kérdezte hogy hol a baba, megmutatuk neki, és ott állt az üveges ajtó túl oldalán és folyton dumált neki, nagyon örült neki.

Mikor haza hoztuk a babát akkor is nagy örömmel fogadta, és azóta is nagyon szereti, a tesóját, puszilgatja, simogatja, becézgeti!! Jó ránk féltékeny, mert azt akarja hogy többet foglalkozzunk vele, de akkor is nagyon ledöbbetett minket, hogy felfogta, hogy egy új élet van születőben, és velünk fog lakni, pedig még ő is mennyire pici.

Sztem sosem késő, ha gyermeki nyelven is, de akkor is mindent őszintén elmondani a gyereknek, hogy mi van, mire készüljön fel. Ha kell elmondm neki százszor, vagy ezerszer, de én hiszem hogy ők többet fognak fel a körülöttük lévő világból, mint amit mi sejtenénk.

Kedvesek vagytok,és fura érzés olvasni,hogy másoknak milyen problémái vannak/voltak,és ilyenkor az én kis életem,úgy,ahogy van,már mellékesnek tűnik,és az ugrik be elsőként,hogy "Istenem..mennyien vannak rajtam kívül is nehéz helyzetben,és ha máshogy nem is tudok segíteni-végigolvasom,meghallgatom."Hmm..

Azt azért tudnotok kell,hogy semmiképp nem egyszerű az elválás,még akkor sem,ha nincsenek már érzelmek(13 évig tartott a kapcsolatunk),és elsődleges szempont nálam a gyerekem.Nagyon sokszor árgondoltam,hogy tényleg mi is lenne a helyes,vagy nekik a legjobb.De arra jutok minden alkalommal,hogy legyen egy új életük,ahol nyugalom van,igaz nincs minden nap "apukám"-mert ez nem változott,azóta ia így hívnak bennünket:anyukám,apukám(lés ez hihetetlen jó),de nem hallgatják szinte napi szinten a civakodásunkat.(Aminek ugye semmi értelme..)Szóval köszi,hogy beszélgetünk,és kicsit "belelátunk" egymásba:)

szia!

sztem meg tök jó hogy törődsz gyermeked lelki világával, én nagyon örülnék ha ilyen anyukám lett volna/lenne, én 10 éves voltam amikor bár nem váltak el a szüleim, "csak" a nagypapám halt meg de nekem akkor ő fontosabb volt még anyunál is és apunál is. Nem foglalkoztak a halál eset után velem, nem tudtam feldolgozni, 4 évnyi szenvedés után (egyéb viselkedési dolgaim után) megállapították, hogy kamaszkori depresszióm van/volt. Ez rá ment a tanulás rovására is. Majdnem 20 is voltam már, mire kilábaltam belőle, pár évre rá meghalt apukám, akkor az viselt meg, aztán a fiam születése után sikerült szülés után depressziósnak lennem. Szóval azt hiszem ez már míg élek el kísér.

Sztem nagyon szuper ha odafigyelsz a gyerek lelkivilágára is, próbálj vele sokat beszélgetni, és ha ő nem akarja ne eröltesd, de a ő maga megy oda elmesélni a dolgait, akkor hagyd abba amit csinálsz és figyelj rá. Beszélgess, vele, így tudsz leginkább a bizalmába férkőzni. Ma én ezt már nagyon tudom. Sajnos. Csak anyu nem.

Hm...Jó kérdés... :)

Csak módjával. Szerintem, nem baj, ha megvan a maga "rejtett" kis világa, de néha jó lenne tudni mi játszódik le benne, hogy átsegíthesem őt valamin, ha erre szüksége van...

Bár azt gondolom, mi anyák, azért sokat tudunk róla (mármint a lelkéről)... Persze gyermeke válogatja, hiszen vannak nyitottabbak és zárkózottabbak, könnyen megfejthetők és nehezebben...

Sziasztok!Lehet,hogy ez a kérdés nem ebbe a rohanó világba illik,és sokan néztek most nem normálisnak emiatt,de mégis..Én épp válás közben vagyok,költözés után,mondhatjuk,hogy egy új,friss párkapcsolatban,ami nem csak nekem változás,de a gyerekeimnek is,akik elfogadják a helyzetet,és teljesen érettek módjára viselkednek.De néha kis jeleket mutatnak,(illetve lehet,hogy csak én érzem jeleknek),máshogy állnak a dolgokhoz,elméláznak és hasonló.Szóval..én ilyenkor(és persze sokszor máskor is)úgy szeretném megtudni,hogy mi is jár a pici fejében,mit érez,merre kalandozik a saját kis világában.

Tehát ha néha Neked is van hasonló késztetésed,kérlek írd le,hogy ne gondoljam azt,csupán én vagyok ilyen lelkizős:)Köszi.