Kislányomnak IV-es fokú VUR-ja van, állandóan visszatérő húgyúti fertőzései.Van, aki hasonló "cipőben jár"?Beszélgessünk! (tudásbázis kérdés)
Kedves Eleonóra!
Az én gyerekem is IV-es VUR-os volt. Ahogy írtad rengeteg vizsgálat, vizelet vételek, gyakori megjelenés az orvosnál es két műtét amint túl vagyunk. Én viszont azt tudom írni hogy a lehető legjobb kezekben volt/ van a gyerekem!!!! Nagy köszönetet tudok mondani mint a pécsi gyermek nefrológia mint a sebészeti osztály dolgozóinak a munkájáért és szaktudásáért. Ha ők nem úgy foglalkoztak volna a gyerekemmel ahogy most nem lenne bal veséje.
Én mindig vele lehettem. Minden vizsgálatnál és a kórházban töltött hosszú napokon is.
Szerencsére semmi rossz élménye nincs a gyerekemnek mikor vissza kell mennünk kontrollra. Igaz előtte mindig elmondjuk hova is megyünk és mi fog történni. Ügyes szokott lenni nagyon! Ő most múlt három és fél éves. Azt hiszem nekem ez sokkal rosszabb élmény mint neki.
Pécsett igyekeznek szórakoztatni a gyerekeket és terelni a figyelmüket arról hogy épp hol is vannak és hogy érik őket kellemetlen dolgok.
Kívánom hogy túl tudd tenni magad ezen az egész rossz élményen és alakuljanak jól a dolgaid!!
Alapvetően úgy gondolom, hogy minden rosszból, legrosszabb életeseményből is tanulni lehet, és ez által is fejlődni tudunk.
S sok gyógyult és egészséges gyerköcöt kívánok, nem tudok szakmailag ezzel foglalkozni, ilyen gyenge pontok mellett, de figyelemmel kísérem azért az élet foltjait :) S szimplán így csak online is örömmel meséltem ezt el, hogy hátha jobban megy az odafigyelés is már, az is hatalmas dolog lenne. :)
Nincs egyenlőre még gyerköcöm, nem tudom, hogy ilyen helyzetben fogok- e tudni vállalni, tisztelem a családot és a gyerekeket is, de sajnos nekem lesz akadálya, hogy fog- e menni, ez mind maganügy már. Arra tartozik csak, akivel ilyet tervezek.
Azonban azt hinni, hogy ha nincs egy felnőtt embernek családja, gyereke, nincs problémakupac, agresszió, impulzusok, stressz sora az életében, az elég baj, ugyanis van, nem kevés, amit el kell tudni úgy vezetni, ha vki súlyos bántott gyermekkorban - tudja azt, hogy felnőtt korban lehet ugyanúgy bántalmazó, bántalmazott és vegyesen is, hogy extrán kell erre vigyáznia. Nem kéányszeresen élem meg, de azt hinni, hogy nincs az életébe annak stressz, ami vagy aki felhúzza, mint egy gyerek a többieket, az téved, akár van gyermeked akár nincs, meg kell küzdened az élettel és ugyanúgy kezelnem kell bántásokat, én is tudok bántani is, s van negatív oldalam is, kihívás. Őszintén elmondom, 12 éve gyakorlom ezt, de nagyon kihívás, megértem, hogy sokan azt gondolják, hogy ez csak azokat érinti, akik családban élnek, sajna nem: ugyanugy vannak interakciók az életben, még gyerköcökkel is, csak nem családi keretek közt és ugyanúgy kezelnem kell tudni -ERŐSZAKMENTESSÉGRE törekszem- negatív hatásokat, stresszt és impulzusokat az életembe. Nem könnyű.
S eszembe nem jutott a szülőket bántani, az volt a cél, hogy ha már ismerem mivel jár ez, akkor tudjanak erről és ne legyen hasonló eset, nekem volt a családban fizikai eredményekért, és nehéz az érzelmi kapcsolódás afelé, aki ilyet tett. Nem könnyű munka elvezetni a stresszt, nekem annyi előnyöm van, hogy 3.os általános iskolás voltam, mikor nálam ezzel elkezdtek foglalkozni, hogy a fizikait vezessem el úgy, hogy nem ember és nem állat fele. A sezxuálisrol tudtam mindig, de cska felnőttként volt akadály az életembe, amikor a magánéleti kérdések jöttek, 12 éve foglalkoztam már ezzel, majd meglátjuk, nem NYÍILT DOLOG, PRIVÁT ÉLETEM RÉSZE, hogy mit tudok ezzel kezdeni.
S szeretném itt ezt lezárni egy életre, bízom abban, hogy nem lesz több ilyen, és lehető legfigyelmesebben kerülnek a gyerekek ellátásba, nem akartam bántani egy orvost és ápolót sem, de sajnos nekem ilyen következményei lettek. Nem akarok ezzel többet foglalkozni egyenlőre, de a figyelmet ezek után már nem tudtam nem felhívni erre, ezt csendben tűrni, sokan meséltek enyhébbeket és még olyanabbakat is, kérés lett volna, figyeljünk a most kicsikre: ha vki szülő a fizikális bántás is hasonló súlyú, de egy hangyányit enyhébb, nem sokkal, de egy nagyon picit, évek munkája lehet, mire vki azon tőúl tud lépni. Azonban a szexuális müködést is érintő bántás az sosem fog elmúlni, lehet segíteni, de nagyon hosszú folyamat és nem tudni mennyire sikerül, van, akinek sikerül, van, ahol nem. Nem könnyű munka, hogy kerüljük az ilyen bántásos dolgokat, különösen, ha vki megélt hasonlót, mert ugyanúgy tovább lehet adni, kihívás, de nem is lehetetlen, noha nagyon nem egyszerű munka, sok- sok önismeret kell hozzá és önelfogadás, amibe beletartozik az élet minden részlete, de nem lehetetlen. Érdemes ezeket a hasonló eseteket csökkenteni és nem tenni ilyeneket.
Olyan tüneteim vannak lelki úton, amiket szerencsére a nevelés hatására én tudok tudatosan kezelni, s ismerem mivel jár ez, de ugyanazokat a lelki problémákat produkálom, mint akit gyermekkorában többszörös nemi erőszak ért. Ennek szerencsére én tudatában vagyok és felfogom, így nem könnyen megyek bele dolgokba, mert sosem tudom, más mivel él együtt, ugyanakkor alap dolog figyelni egymásra, de leszámítva mindent, alapjaiban érzelmileg olyan érzelmi dolgokat produkálok, mint akiket családon belüli vagy más úton szerzett többszörös nemi erőszak ért gyermekkorban.
Azért írom ezt is ide, mert a szexuális élményekben jelentkezhet majd felnőtt korban az a tapasztalat, amit a VUR kapcsán szereznek- sajnos nekem jelentkezett ilyen probléma is magánéletileg- elég súlyosan- orvosnál a lelki tűréshatár átlépése után nem tudom felnőttként már tartani magam tudatosan és diznóöléshez hasonló helyzet alakul ki vagy ájulás jelentkezik, stb. - eddig leírt területeken, több oka is lenne, hogy ha szükséges, akkor altassák napokig is akár, hogy ne legyen súlyos hatása az akkori legérzékenyebb korszakban megélteknek. S már ma sok helyen egy MRhez bódítanak gyereket, MOoh is el kéne jutni ide, hogy látni, mik a hatásai a tetteknek. Családtervezés fog - e menni, az egyenlőre kérdés, nem tudok most ezzel többet foglalkozni, a saját utam is fontos, nemcsak a maganélet- a kettő együtt ér vmit egy felnőtt életében. (tanulás, vagy munka és magánélet egyensúlya). Stb. Az a baj, hogy mindennek van súlya az életben, következménye, és ha minél inkább törekszünk vigyázni egymásra- amennyire csak megy- agressziót elvezetni, bántalmazást elvezetni, nem embert és állatot terhelni, ehhez kell nagyon részletes önismweret is, de ha ez megy, nem adjuk tovább a múltat, annál egészségesebben élhetünk itt MOon is és annál egészségesebb lesz a jövö is. Ez lenne a célom, nem az, hogy bárkinek ártsak, hanem erre akartam a figyelmet felhívni.
S ha ma már ne látnak így el gyerekeket, a szülőnek fontos, hogy őszinte legyen, amikor lesznek kérdései, mindegy milyen életszakaszban, azzal tesz a legtöbbet érte. Ez a tapasztalatom erről, s együttérzek, akik most hasonlóan vannak és azokkal a felnőttekkel is, akiknek volt ilyen, s bízom benne tudnak menni előre az életükben! Ha gondjuk van, akkor meg mindent meg tudnak beszélni az adott helyenm, adott időben, stb. S az is alap tapasztalat most kezdő felnőtteknek és nekem is az, meg mindenkinek, aki ép és normális ember, csak akkor szabad szexuális együttlétbe menni vkivel, ha meg vagy róla gyózódve biztosan, hogy a másik is akarja, ez alap. Ha vki vmiért "nem"-et mond, akkor sokan úgy kezelik ezt, hogy lesz akkor másik, aki majd megadja az igényeit, amit vár- akiknek nagyon fontos a szexualis együttlét, és inkább a körül forognak. Jó egészséget kívánok Mindenkinek!
S látom magam körül az embereket, tudok a problémámról lassan 36 éve, és lelkileg is tudom, hogy mit okozott, mit nem, miben vagyok erős, miben gyengébb, volt, aki tapintatosan megkérdezte, hogy mi a gondom, de erről beszélni van, aki sosem tud, van, aki évtizedek után, stb. Nem szeretem, ha azt gondolják, nem vagyok komplett, látni ugyanis, hogy ki mit gondol erről. 36 éve élek itt MOon és úgy neveltek, hogy, nem voltam megkülönböztetve sosem, amit csak lehet, a lehető legtöbbet hozzam ki az életemből, minden korszaknak megfelelően, az adott szinten. S nem esik jól, ha az akadályokat csak gördítik. Képességeim vannak sokmindenre, gyengeségeim is, de ez természetes egy felnőtt embernek, hogy nem tökéletes. 25 éve lelki segítség kapcsán foglalkozom impulzuskontrollal, majd később már volt arról is szó, mivel jár, ha vkinek ilyen nehézségei is adódnak, hívő ember lévén ezt segítették anno, így nem ijedek ettől meg. Ha vkinek kérdése volt, ha tapintatos, amit tudtam, sosem zárkóztam el, nem szégyellem ezt, nem én hibámból lett ez, de a figyelmet fel akartam hívni arra, hogy minél inkább odafigyelünk az emberek lelkére is, annál egészségesebb társadalmat építhetünk. S jó lenne megélni, hogy ezek már nem így történnek, s ha vki agresszív pl egy orvossal, az nem feltétlen zavarság miatt lehet, olyan is lehet, de a bennelevő tapasztalati düh az, ami olyankor jelentkezik. Pl. Nem kell lenézni, örültnek kezelni, sosem tették, mindig kihoztam a maximumot magamból és ezután sem tervezek másképp tenni, csak jó lenne, ha ugyanúgy enm akadályoznának, mint annakidején sem tették. Felfogom sajnos a gondokat, de ez ad lehetőséget arra, hogy minél egészségesebben lássam a világot magam körül.
Nem is egy olyan volt "beteg" a covidban, aki azt mondta, inkább otthon döglik meg, minthogy bekerüljön bárhova is. Sajnos. Itt tartunk, s ez nehéz és borzalmas ezzel szembekerülni, de fejlődést és javítást csak őgy lehet elérni, ha ezen túlmegy az ember. Én abban bízom, bármi lesz az életemmel, annyit sikerült elérni, hogy nem lesz több hasonló helyzetben most gyerek. Ha mást nem, cél lett volna a felnőttek ellátásának is odafigyelésre kérése, de nem tudom, hogy mit lehet tenni. Azt tudom, nem egyedül vagyok így és ez borzalmas, mikor látok embereket inkább leépülni, mint újra átélni ilyet, vagy ennél még olyanabbat is, nem is egyet.- mert nem akar újra ilyeneket megélni, s ez máshol már ismert, hogy nem kell mindent elbírni, gerincműtétkor az Algopirin nem ér sokat pl. - s végstádiumú betegeket is lehet úgy kezelni és ellátni a végén, hogy nem emebrtelenül, hanem emberhez méltó módon. Stb.
S nem sajnálni kell az ilyen helyzetet, sokan vannak még így, hanem cselekedni, hogy ilyen ne fordulhasson elő, az ér vmit. Együttérzek a hozzám hasonlókkal, de sajnálkozni nem kell, nem ér semmit, az, aki így van, az is az életét akarja építgetni és szevezgetni, s menni előre, amiben csak tud és képes rá. A sajnálkozás nem old meg semmit, megoldani az old meg, ha nem történik ilyen, odafigyelnek a most picikre, ha ilyen helyzetben vannak, odafigyelnek a most szülőkre- hogy ott tudjon vele lenni, és nem bántjuk egymást, hanem akik hasonlókat éltek meg, segíteni az ellátásuk, egészségük megőrzését és azt, hogy ahogy megy vmi, úgy megvizsgálni, rendbehozni stb. Ez lett volna a cél ezzel, sokan nem mernek menni ilyen történetek után pl. ha bajuk van tüneteik vannak- stb.- pedig az idő az nagyon számít, hogyan lehet segíteni, egy nehéz helyzetben pl. A társadalmi egészségügyi kultúra is más, ha figyelnek a problémákara, odafigyelt ellátásokra stb. Ez lett volna a kérés, s nemcsak nekem, mindenkinek, aki felnőttként így van. Nem tiszteletlenség, nem érzem magam bunkónak- tisztelem, akik az egészségügyben vannak, szép hivatás- de ez fontos lenne, hogy erről tudva ne történjenek ilyenek, mert nemcsak fizikalis lény az ember.
Valamint egy kérés is lett volna, ha már tudjuk, hogy ez mivel jár lelkileg, akkor törekedni kéne ezt nem így csinálni, nem így ellátni gyerekeket pl. - nem bántás volt a célom, hanem az, hogy már nem bírtam ezt csendben türni, mikor emberek sora van hasonlóan, csak nem tudnak róla, mert nem mindenki él ekkora zajjal. Sokan vannak így a magyar társadalomban, akik tudnának ilyeneket mesélni és bizony a következményeiről is mondani dolgokat, egészségmegőrzésről, életükről stb. Ezért nem tudtam már ezt elhallgatni, s bizony vannak olyan helyek, ahol egy gyereknél már alapvető dolog figyelni, hogy egy MR-hez is, ha nem bírja, bódítják, stb. Ugyanis itt már tartunk 2023-ban, hogy van, amiknek nem kellene úgy lennie, ha az ember figyel és odafigyel. Ezért nem tudtam már ezt csendben elhallgatni és azért sem, mert ha van még bárhol ilyen, az maga a tragédia 2023-ban. S sok olyan ország van már, ahol a felnőttekre is vigyázni szoktak. S nehéz, mert kötődnék ide haza, de valóban nem tudom, hogy mit hogy érdemes csinálnom a jövöt illetően. Elkeserít a dolog, és nem egyedül vagyok, csak ekkora szám nekem van- sokan max elmesélik, ha tudják stb. S nem okoz problémát már nekem ez, de a magánéletben és a egészségemre való odafigyelésben okoz nehézségeket, ahogy azoknak is, akikről nem tudja senki, mert nincsenek ekkora zajjal, mint én.
Valamint a javítása is a nehéz dolgoknak cél lett volna, ugyanis ma már tudjuk, hogy egy ilyen tortúra, amikor nem figyelnek a terhelhetőségre, fájdlaomküszöbre, hogy az mivel jár, akkor visszajelzés is ez, hogy ne így legyen többet, pl. Nem a háborgás lett volna a történet kiderülésekor az, amit sajnos sokan úgy értelmeztek, nem egyedül vagyok ilyen helyzetben és nem egyedül élem meg így ezt, s nehézkes az életem szervezése, jártam már több fele is Európában és bizony már ilyen dolgokra nagyon figyelnek a legtöbb helyen, hogy az ember véges és a gyerekkori tapasztalatok elraktározódnak és abból nö fel majd - s lesz a társadalomnak tagja, azokból az élményekből, amiket összeszed jót és rosszat is.
S még mielőbb a sok rosszindulat záporozna így online is, azt le kell szögeznem: a célom nem ez volt, hogy egymásnak essünk és ártsunk, konfliktusok sora alakuljon ki. Hanem, amikor ez már kiderült, évekkel ezeleőtt egy nehéz életesemény kapcsán, akkor az volt bennem, hogy ebből lehet tanulni is egy kicsit. Senkit nem akarok méregetni, méricskélni, mit hogy csinál és mit hogy gondol, annyira akartam csak a figyelmet felhívni, hogy érdemes figyelni az ellátás során, érdemes odafigyelni olyan dolgokra, amikre már van tudásunk- hogy a kisgyerekkel az anyja ott tudjon lenni pl ilyen helyzetben. Stb. Nem cél a háborgás, hanem inkább azt akartam volna, hogy ez kapcsán kezdeni a most kisebbekkel úgy, hogy ilyen ne történjen meg.
Tanácsként csak azt tudom mondani, hogy mindent beszéljenek meg a most friss szülők ha ilyen gond van, az orvossall ellátó személyzettel, tud nyoma maradni és súlyos, ha nem figyelnek oda. Az a tudat borzalmas, ha altatnak, akár több napot is, akkor ma ez nincs. Ha van is nehéz érzés, de ilyen súlyos nyoma nem marad, ez a borzalmas része inkább és a magyar eü- felé nem tudni mit mondjak. Tisztelem, akik felelősséggel végzik a munkájukat, az a céljuk, hogy segítsenek másoknak és egészséget adjanak az embereknek vissza, ha az elromlik, de ezt nehéz felfogni így, hogy nincs bennem düh és harag, s akkor mikor még ma is van, akinek ez természetes, meg mindent ki kell bírni, a kést tudnám megforgatni a lelkébe, hogy az ember véges lény, erre már sok országba rájöttek. Van egy fájdalomküszöbnek nevezett akármicsoda, amit ha átlépnek, akkor nincs könnyű dolga az emebrnek és agressziót is tud okozni pl ha újra ellátásba kerül hasonló ember pl.- nem kell mindent kibírni, vannak azért helyek, ahol nem Algopirint adnak, fel tudják mérni a beavatkozások súlyát és mértékét, csak Ők vannak kevesebben. Érdemes nem sz"rni bele. Az a nagy büdös igazság. Sajna.
Az anyámmal való érzelmi viszonyom nem érzem, nulla, nem tudok mit kezdeni vele, nem azért, mert dilettáns vagyok, ez ezzel fog járni, borzalmas volt, amit a covidba is csináltak és hogy ez 2023-ba MO.on röhejes, meg vicces, s az a hülye, aki nem bírja ki, ez elkeserítő és nagyon komoly kérdéseim lettek a jövőt illetően. Sajna, mert az egészségemre sem tudok odafigyelni és a magánélet, család kérdései is kihívás, kérdés, hogy fog- e menni. Nem magamért élek, de ennyi privát dolog még nekem is van.
Sziasztok!
Csak a tapasztalatok miatt írok ide, nem azért, hogy bárki is engem kezdjen el méregetni, ha ezt megkérhetem, ezt kerüljük el.
Nos, 87-es születésű vagyok, és volt VURom, 3-4-es fokú, voltam vele többször is kórházban, ismert számomra, hogy mivel jár. Volt nagyműtétem, a hugyvezetékkorrekció, volt izotópos vizsgálatom, szcintigráfia, cisztoszkópos beavatkozás, vizeletvételek kémcsővel, uh-k sora, antibiotikumos kezelések sora, 8 éves voltam, mikor még egyszer voltam kontrollon és közölték, hogy rendbehoztak. A veséim megvannak, súlyos bajom nincs velük, megmentették mind a kettőt, szerencsére súlyosbodni nem súlyosbodott, de sok teendő volt vele, hogy ez így legyen. Egy vmire nem figyeltek sem nálam és feltétlezem másoknál sem, a fájdalomcsillapításra, altatásra, bódításra. Ezek így nem voltak a figyelem központjában: a műtétem elejére emlékszek (fogó, cisztoszkó, orvos mosolya, ilyesmik), kb. 2, 5 - 3 év körül volt. A vizeletleszívásra és a hólyagtükrözésre is emlékszek, teljesen ébren voltunk mindannyian, akik akkor ott ebben az ellátásban részesültek, ketten kellett mindenkit lefogni, fájdalomcsillapítás és altatás nem volt. Kb egy órás beavatkozás, utána a vizelet idő mire kitisztul - véres- vérdarabok sorát pisiled ki, s akkor tudsz lepihenni. Az embertelen kínzások történtek- amit nem tudni ma mennyire így divat, tudok országról, ahol ugyanez megy. Az, hogy mi maradt belőlem, ne akard tudni.
Sem a magánéletben, sem a saját egészségemre való odafigyelésben, ha ezt bárhol elmondom röhög, hülyére vesz és azt hiszi idióta hisztis vagyok(ez a magyar eü és társadalom) ...
Következő nyoma maradt:
Gasztroenterologián, urológián, nőgyógyászaton, fül- orr gégén -egyenlőre ezek deürltek ki- elláthatatlan vagyok mint más normális ember: amint a cső a torkomnal beljebb megy- ájulok el, hörgök és olyan hangokat adok ki, mint egy disznóvágáson sem szokás- nem tudni, hogy tudom magam pl. elláttatni, ha baj van, mert amint átesek a terhelési határon, nem tudatosan de agresszívvá is válhat az ember és súlyosan tönkretettek. Annyit tudok, ennek a segítése 4- 5 év terápia lehet, amit meglátjuk, hogy lesz- e időm, erőm végigcsinálni. A szembenézésen és az elfogadáson túl vagyok, sokkal jobban vagyok, de az életemnek nem ez a fő része, azonban fel van adva a kérdés, hogy mit és hogyan majd. Magánéletben a gyermekvállalás lesz kérdéses, s közelengedni is csak nagyon nehezen tudok vkit, ugyanis érzelmileg ugyanazokat élem át, mint annakidején a felelőtlen emebrtelen ellátás kapcsán. Van, akiknek sikerül sok- sok idő után annyira rendbejönni 4- 5 év terápia alatt, hogy tud sikeres magánéletet élni, de olyan is van, akinek nem.
Kérdésem az, MOon érdemes- e ilyen helyzetben maradni, mit hogy érdemes tennem az életbe, és mi a jövőkép, mert eddig ezt csak maganegészsügben értették meg, s próbáltak vmit kezdeni vele, s ellátni, ha szükséges, de az a helyzet, hogy bankot nehezen tudok magam után kötni. A gyermekvállalás meg azárt is kérdés, hogy ide, ha ma is ez megy, akkor akarom- e ennek kitenni ilyen ellátásnak, mert biztos, hogy nem. Volt, akinek elmeséltem nővér, hogy ne így csinálják, altassanak akár több napot is, mert súlyos következményei tudnak maradni, még Ő volt megsértődve, hogy én hogy merek ilyet kérni. Ez az oka, amiért kértem. A covidban kitermeltek még több pszichés elakadást a babák estében, mikor az anyjukat nem enegdték be, ugyanis az a helyzet, ha a baba és anyja közt 0- 2 év közt nincs lehetőség ott lenni pl ilyenkor vagy szoros kapcsolódás, akkor a gyerek már ott megtörik az anyjával való kapcsolatba érzelmileg és abbol kihozni egy élet is kevés, ugyanis a fejlőfdésben 3 éves korig ott kell lennie, tapasztalat is és sok tanulmány is már ezt hozza, a 0- 2-3 év közti szülő- gyerek viszony egy életre tönkretehető, ha abban az érzékeny időszakban nincs ott: most a covidban is kitermelt a magyar egészségügy ilyet, nem érdekli őket, hogy az ember pszichés lény is. S van, akinek ez vicces, meg poénos, vagy nem elláthatónak minősített az ember, ha ilyen helyzetben van- egészségmegőrzés nulla.
Úgyh sok kérdést felvet bennem ez a sztori, mit és hogyan kellene a jövőben, sajnos ezt tudom mondani, van még hasonló sztorival ember, de itt most kifejezetten a VUR volt a téma, egyébként fizikaliag rendben van, nem jött vissza, könnyen felfázok, nekem erre vigyázni kell, de alapjaiban szépen megvannak a veséim és óriási baj nincs,lett most nemrég egy vesekövem, de 1 db, nem nagy, ellenőrzésre járok vele, meglátjuk, hogy lehet majd rendezgetni. (mondták a kőtöréses sztorit is, de ha vmiért osztályra kerüölnék utána, azt én elevenen és ébren már nem vállalom, vmint az adott néhány területen sem tudok bódításban sem vállalni ellátást- gasztro pl.
Ez lett belőle, a fizikális gyógyításért hálás vagyok, a disznóólért nem, kérdés számomra, hogy itthon maradjak- e hosszú távon. Nem tudom egyenlőre.
Mindenkinek jobbulást, és szép életet, remélem ma nem ezek mennek! S nem így.
Eleonóra
Sziasztok! Elég régen volt hozzászólás, de ha esetleg erre jártok, szívesen venném, ha leírnátok, hogy mi újság a gyerkőcökkel sok év távlatában.
Az én kisfiam 1,5 éves, 2 oldali IV. fokú VUR-ja van, 2 deflux után most megyünk a nagyműtétre.
Köszi előre is!
Az is érdekelne, hogy akinek nagyobb gyermeke van, aki VUR-os vagy az volt, tud-e teljes életet élni? mert az én fejemben az van, hogy igen, de felmerül bennem, hogy mondjuk műtét után is hajlamosabb marad a vesemedence gyulladásra?
Röviden a történetünk: Rebeka 6 hetesen belázasodott, 2 hónap vesződés és 3 gyulladás után (!) - nem jöttek rá a Jánosban, hogy mi a baja..:( - kerültünk végre a Gyermekklinikára Máttyus doktorhoz, aki megállapította a betegséget. így kb 3 hónapos kora szedi az antibiotikumot. egyszer megpróbáltuk elhagyni, de visszajött a gyulladás. korábban 3-as VUR-ja volt, ma 4-est írt a papírra. kettős üregű veséje van és a jobb vese alsó részében van visszafolyás.
Sziasztok! Kislányomnak IV-es VUR-ja van, ma derült ki, hogy nem javul, így kezdődnek a beavatkozások.. Érdekelne, hogy van olyan, akinek a katéteres megoldás is segített és nem volt szükség nagy műtétre? Aki pedig a nagy műtéten túl van, teljesen meggyógyult, vagy maradhatnak panaszok? Minden tapasztalat érdekel. Nagyon aggódom a műtétek miatt.
Sziasztok! Mivan azóta veletek? Mi most csöppenünk ebbe bele :/ 20.án lesz 1éves a kislányom.
Sziasztok! Most látom, közel egy év telt el a legutolsó komment óta. Kinek hogy van a gyerkőce? A mienk remekül van, amióta kivették a veséjét, ennek közel 2 éve. Nincs panasz, évi egy kontroll és snitt.
Szia Juli!
Nekünk sem mondták,hogy nem szedhet vitamint,pont a c vitamint mondta a dokink,hogy azzal óvatosan,mert vesekövességet okozhat.Persze csak ha nagy adagokat kap.A Béres csepp esetleg?Az jó immunerősítő...Én is adtam Leilusnak egy időben.Most Leila néhanapján marskakócskákat eszik,meg néha ha náthásabb cebion cseppeket....Szerintem nyugodtan adhatsz az őszi-téli időszakban neki vitamint...
Nekünk soha nem mondtak ilyet.... Mi mindent adhattunk a gyereknek, ami a vitamint illeti.
Sziasztok! Mátéról már korábban hosszan írtam, vesetágulat 28.hetesen magzati korban kiderült, 3 hetes korától-6 hónapos koráig folyamatos antibogyó. 3 hósan nagyműtét, 4,5 hósan katétert kiették a húgyvezeték egyenesítésére szolgált. Pécsen műtötték, mert itt lakunk. Szuperek az orvosok. Egy kérdésem lenne, Máténak a vizeletével a műtét óta hál Isten nincs gond, de folyton nátha-orrdugulás-köhögés van. szeretnék vitamint adni neki, mit javasoltok, valaki azt mondta vesebeteg gyerek nem szedhet mindenféle multivitamin szirupot. C vitamint kap naponta. A tesója Jutavit multivitamint szed naponta ő 4 éves lesz decemberben, Máté pedig 20 hónapos most. Szóval ha van ötletetek írjatok. :)
Petra egy éves lesz, ő két hónaposan lázasodott be nagyon, akki derült ki a vesemdenece-gyulladás, majd a VUR.Ő mmost abbahagyta nyolc hónap után az AB szedését, egyelőre tünetmentes :)
Szia!5 hetesen belázasodott,vesemedencegyulladás,szepszis ,2 hét intenzív osztály,rettegés,veseszcintigráfia,abból kiderült ,hogy 4-5 fokú a vur.Mi sajnos az első egy évet úgy éltük, szinte,hogy havonta kórházba kellett vonulnunk vénás antibiora,mert állandóan tele volt bacival Leila pisije.2 kisműtét sikertelensége után áprilisban megcsinálták a nagy műtétet.Az első uh szerint ez a műtét sem úgy sikerült,mint kellett volna,de ez még nem bizonyított dolog.Reménykedünk.Most okt.23-án lesz 2 éve,hogy tünetmentes,május óta gyógyszert sem szed.Még talán idén lesz neki is izotópos vizsgálata,ott fogjuk látni romlott e a vese és hogyan működik.Nagyon várom,hogy írj,mi újság veletek!
További ajánlott fórumok: