Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Miért vállal 5 gyerek mellé még gyereket akinek se munka se pénz? fórum

Miért vállal 5 gyerek mellé még gyereket akinek se munka se pénz? (beszélgetős fórum)


1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
502. syria
2013. máj. 5. 08:52

Erre nem mondhatok mást: jellemző; ezek a magyarok.


Rögtön a Kepes riport után, amikor még Fácánkertben éltek és "csak" tizenvalahány gyerekük volt, elismerő levelet írtam Lukács Ernőnének. A rengeteg dolga mellett Jucika vette a fádságot és válaszolt. Gyöngybetűkkel, nyílegyenes sorokkal. Aki egy kicsit is ért a grafológiához az tudja, hogy ez mit jelent. A levél még megvan, beteszem a mai naplómba.


Most csütörtökön felhívtam Jucikát, s több, mint negyedórát szánt rám az értékes idejéből. Éppen a baromfiudvarban volt, hallottam a kakasok kukorékolását, a tyúkok, csibék hangját.


Elképesztő dolgokat mondott. Mindegyik gyereke 4 kg-on felüli súllyal született, még az ikrek is 3,5 kg-nál többet nyomtak egyenként!

De ami a legelkeserítőbb az, hogy az emberek ahelyett, hogy kérnék a receptet, hogyan kell felelősségteljesen gyerekeket nevelni, sikeresen gazdálkodni, inkább feljelentgették őket. Az APEH, a NAV rendszeresen megszállta őket de soha semmi hibát nem találtak. A könyvelést is Jucika végzi a kezdetek óta!


A levelében is, és most szóban is invitált: bármikor meglátogathatom őket; mindig mindenkit szívesen látnak. Csak az újságírókra haragszanak néha, mert olyan hazugságokat is írnak, hogy pl. a fészerben tucatszám állnak a luxusautók. Aki ilyet leír, az nyilván összetéveszti a lóerővel meghatározott géperejű járművet a lóval, szarvasmarhával, amikből valóban van tucatnyi a birtokon.


Persze, sokkal egyszerűbb hitetlenkedni, irigykedni, mint utánuk csinálni.


Ha minden magyar család csak az ötödét vinné véghez mint amit ők, nem itt tartana az ország.

501. michelle.r (válaszként erre: 495. - Syria)
2013. máj. 4. 22:55
Ezt a cikket valamelyik fórumra belinkeltem. A reakciók között elég sok volt a 'nem hiszem, hogy ez igaz', 'ja, persze, de próbálnád meg most' és hasonló.
500. 171925f409 (válaszként erre: 499. - Syria)
2013. máj. 4. 21:53
:((És sok van ilyen tudom.És azt hiszik ettől olyan nagy menő, nem megszülni nehéz egy gyereket hanem felnevelni és nem úgy ,hogy segítenek.
499. syria (válaszként erre: 498. - 171925f409)
2013. máj. 4. 15:57

Mert lusták, renyhék, önzőek. Kajára nem telik, konyhakertet nem művelnek (ne felejtsük el, hogy nem mindegyikük panellakó), de biztos vagyok benne, hogy rengeteget döglenek a TV előtt. :(


Ismerek olyat, aki 16 évesen a semmire szülte az első gyerekét, aztán két évre rá a másodikat. A kertet felveri a gaz, a villanyszámla tartozásuk félmilliós lett, mire végre előre fizetőset szereltek fel; de a pletykalapokat minden héten megveszi.

498. 171925f409 (válaszként erre: 497. - Pzm3)
2013. máj. 2. 08:12
Szomorú:((És ez mind a szülő hibája nem tudom megérteni miért csinálják ezt??
497. pzm3 (válaszként erre: 496. - 171925f409)
2013. máj. 2. 08:02
Most olvasom egy másik fórumon ahol már 4 napja nem ettek.Erre mit lehet mondani????
2013. máj. 2. 07:21
Nem egy olyan család van főleg fiatalok ahol több gyerek van és alig várják minden hónapban,hogy a családi és hasonló megérkezzen mert nem tudnak mit adni a gyereknek.De közben meg azt mondják jól meg lehet abból élni amit kapnak hát látom:((Ha van egy nő még nem dolgozott a családi,gyes nem olyan sok,hogy abból számlát,kaját,gyereket tudjon nevelni főleg ha az apukának sincs munkája.De persze ez Őket nem zavarja
495. syria (válaszként erre: 493. - Gbabi50)
2013. máj. 2. 07:09

Lukács Ernőt és a feleségét tanítani kellene az iskolában.

Hogyan kell önerőből, a semmiből milliárdossá válni. És ebben persze nem kis része van annak, hogy jól kell párt választani. Nekik ez sikerült.

Érdemes elolvasni az életük történetét:

negyvenfelettiek.hu/index.php/2011/03/lukacs-erno-a-20-gyerekes-milliardos-a-tel2010-december-24-jes-tortenet

494. 171925f409 (válaszként erre: 493. - Gbabi50)
2013. máj. 1. 21:24
Sok embernek ez nem lényeg hanem az,hogy szüljön azt kész:((És ezek többsége elítéli azt aki azt mondja inkább nem szül mert semmi munka...mondván önző hát szép
493. gbabi50 (válaszként erre: 490. - Syria)
2013. máj. 1. 20:10
Egy követ fujúnk,igazad van,csak anyi legyen ahánynak tud enni adni és iskoláztatni,hogy ne a bűnőzőket termeljük ,mert munka,szakma nélkül mi lesz belöllük,főleg ha othon sem láttak semmi munkát.
492. syria (válaszként erre: 490. - Syria)
2013. máj. 1. 11:37
Bocsánat, rosszul emlékeztem: Lukács Ernőnek nem 10, hanem 20 édesgyereke van.
491. 171925f409 (válaszként erre: 489. - Forrest2010)
2013. máj. 1. 11:18

Nagy életcél:(((

Borzalom mi van szégyen.Én nem adnák nekik segélyt munkát adnák közmunkát.De az már nehezére esik hisz nem tud dolgozni,csak egész nap az utcán pletykálni lopni,csalni,hazudni arra bezzeg van eszük.

490. syria (válaszként erre: 487. - Gbabi50)
2013. máj. 1. 11:11

A téma nem annyira összetett.

Egyszerűen arról van szó, hogy nem kéne a nélkülözést szaporítani; az szüljön, aki hosszú távon képes rendesen gondoskodni az utódjairól.


Nem egy, nem két család él ebben az országban, ahol 8-12 gyerek van, de ott legalább az egyik szülő dolgozik és a gyerekeiket nem az ingyen élésre nevelik.


Ld. pl. a Lukács család, róluk Keres András fantasztikus riportot készített. Ott azért lett 10 gyerek, mert a Lukács papa azt szerette volna elérni, hogy bármerre is megy, mindenhol egy Lukács jöjjön vele szembe. El is érte. Ráadásul minden gyereke saját otthont kapott nászajándékba, s nem kis rang volt Lukács lányt elvenni. Most már nem csak a saját gyerekei, hanem az unokái jönnek vele szembe a határban, ahol keményen dolgozott (nem az államtól várta a munkahelyet, megteremtette magának). A felesége anno kézzel mosta a pelenkákat, mert eleinte nemhogy mosógép, eldobható pelenka, de még villany sem volt. Éjjel 1-kor, amikor már mindenki aludt, leült az íróasztalához, s felírta, melyik gyereke mennyit segített be a családi vállalkozásba, s a borítékban mindig annak megfelelő összeg volt. Aztán korán reggel felkelt, s kezdte a családról való gondoskodást elölről.


Szóval a kiírás nem nagy család ellenzéséről, hanem a nyilvánvaló ingyen élésről szól.

489. forrest2010 (válaszként erre: 488. - 171925f409)
2013. máj. 1. 10:35
.....19 éves lány .... kész csoda , h 19 évesen még csak a 2-ik gyerekét várja !!!! A férjem azt szokta mondani , a Kádárék legnagyobb hibája , h elszaporították őket , csak sajnos az utánuk jövők se voltak / vannak / azon , h ezt megállítsák !! A cig.sok meg jót röh.gnek a markukba , h : benépesítik európát , amíg nekik fa.zpénzt fizetnek . Nemrég volt egyik műsorba , h a pasinak 5 gyereke van , de még 3 hónapot nem dolgozott életébe és 20-on éves .
488. 171925f409 (válaszként erre: 487. - Gbabi50)
2013. máj. 1. 09:32

Pedig felénk sok r.ma szül mindegy mindegy alapon dolgozni sosem dolgoztak hisz jogos amig van segély támogatást miért?

Most pottyant ki nemrég az első gyerek az egyik 19 éves lánynál de úton a következő.Így is nagy a munkanélküliség akkor miért ,mire föl???Nem érdekli mi lesz majd ezekkel a gyerekekkel.

Mig egy magyar nehezen bemer vállalni 1-2 gyereket addig a r.ma 3-4 et szül:(

Több barátnőm azt mondta Ő erre az ínséges világra nem fog szülni mikor még magát is alig tudja ellátni.

487. gbabi50
2013. ápr. 30. 20:54

Nagyon összetett témát inditott a forúmozó társunk,sokat lehet beszélni erről és nehéz megmondani mi a jó.Az biztosan nem hogy a gyerekek éheznek,fáznak és nincsen pénz az iskoláztatásra.Nem kellenek a luxus körülmények,nem kell a flancos ruha,de az alapvető dolgok azok igen,mert mi lesz abból a gyerekből akit az iskolában cikiznek és othon is csak a sanyarú sors jut neki meg a nélkülözés,a nyomor?Nem csodálkozok ha ezek a gyerekek igen hamar a bübőzés utjára lépnek,mert haragszanak az egész világra,nem csak a felelötlen szűlőkre akik világra hozták öket a semmire.Én abortusz ellenes vagyok de szerintem ha nem születik meg egy gyerek még mindig keveseb fájdalommal jár számára mintha életben marad és egy életen át szenved,mindenki rugja,csúfolja,kihasználja,stb.Azt nem tudom hová jutunk ezzel a politikával,mert már olyan sokan vannak akiknek semmi kilátásuk nincsen hogy hamarosan eljőn az idő amikor nem merünk utcára lépni,már most is ott tartunk hogy az időseket a saját házukban gyilkolják pár forintért.Ennek a helyzetnek úgy lehetne elejét venni ha a családi csak 2 gyerek után járna ,a többit mindenki a saját szakállára csinálja,mert mindegy hogy milyen etnikai hovátartozása van bárkinek,a sok gyereket a családibol nem tudja rendesen nevelni,iskoláztatni,még a kettőt is nehezen ha nincsen jó fizetés,na ,a lényeg az lenne hogy a segélyekért már nem szűlnének,lehet hogy igy is lennének még felelőtlenek,de lehet hogy ezzel egy kicsit visszaesne a szaporodási kedv,mert sajnos 90%a szaporulatnak ott van ahól nem kéne,és ezzel termeljük a segélyeken élőket és bűnőzőket.Nagyon szeretem a gyerekeket és nagy családokat de véleményem szerint csak anyi gyerek legyen ahányat el tudunk tartani.Akinek sok pénze van annak legyen 10 is mert nagyon kell a gyerek de az olyan gyerek kell amelyik ha felnő nem egy újabb teher a társadalomnak.

Valaki írta hogy miért nem teremt az állam munkahelyeket?Nem tudom miért gondolja hogy az állam bácsi az az apuka aki gondoskodik rollunk?Miért gondolja hogy az állam nem akar munkahelyet teremteni,új gyárakat a régiek helyett?Ha olyan egyszerű lenne a dolog ,nem lennének szegény emberek,szegény országok,még válság sem lenne.Minden tiszteletem azoké a sokgyerekes családoké akik rendesen nevelik az új generációt,tényleg nagy szükség van rájuk,de nem az olyan gyerekekre aki nyomorban élnek,nem tudnak iskolába menni mert nincsen cipöjük,ruhájuk,vagy nem akarnak menni mert koszosak mert nincsen lehetőségük tisztálkodni,meg nincsen ahol tanuljanak,nincsen aki segitse öket,na az ilyenekre igazán nincsen szükség.Múltkór mutattak egy kisfiut aki 10 évesen sose evett rántott húst,aztán rá 10 évre megint megkeresték,már van 2 gyereke,azt hiszem jön a 3-dik,rántott húst még nem evett de valószínű a gyerekei sem fognak,munka semmi,elment lopni mert nincs mivel tüzelni,most meg be teszik a dutyiba mert lopott,marad az asszony a geyerekekkel,pénz ,munka semmi,kérdem én mi lesz ezekből a gyerekekből?Amit láttak othon azt csinálják ők is,tisztelet a kivétel.Rossz belegondolni mi lesz néhány év múlva,mert már megkezdődött,de nemsokára hatványozódik azoknak a száma akiknek nincsen miből megélni,mi lesz mikor azok akik dolgoznak már nem tudják eltartani az ingyenélőket?Ezekről a dolgokról nem nagyon beszélnek a politikusok:(

486. 4c1a787e8f (válaszként erre: 484. - Syria)
2013. ápr. 30. 18:21

Ez így van..


Mégis összemossák sajna azokat, akik főállású anyák, akik sok gyereket nevelnek, meg akik tényleg a segélyért szülnek..


Nekem is szóltak be reggel a buszon, hogy ingyenélő vagyok, és még a helyet is foglalom, pedig épp dolgozni mentem a 6 hóapos gyerekemmel vidékre..


Szerintem meg bármilyen karrier, munka úgy teljes, ha azokat is "kitermelem, kinevelem", akik, vagy aki majd 20 év múlva folytatja a munkát.. Persze a segélyből élők nem ezen izgatják magukat, az biztos..

485. pzm3 (válaszként erre: 484. - Syria)
2013. ápr. 30. 16:40
Egyet értek!!!!
484. syria (válaszként erre: 444. - Bolygó hollandi)
2013. ápr. 30. 16:17

Szó nincs a főállású anyák sárba tiprásáról. Arról van szó, hogy miért vállalnak további gyerekeket olyan családok, ahol az egyetlen bevételi forrás a családi pótlék. (Esetleg pluszban szerencsés esetben ideig-óráig a GYES, a GYED, a TGYÁS, meg mit tudom én még mik járnak.)


A lényeg: a tisztességgel dolgozók nyakára szülnek, akiknek azért nincs 1-2 gyereknél több, mert tudják, hogy anyagilag nem bírnának többet önerőből tisztességesen felnevelni.

483. 4c1a787e8f (válaszként erre: 434. - Pzm3)
2013. ápr. 30. 13:34

Én is dolgozom, eljárok, és mint írtam, fontosnak is tartom..


De azért még gyerekkoromból is emlékszem, azért más bizony az a meló melletti feszültebb családi lét, az állandó rohanás, mint annak, akinek egy pár évig otthon van anyuka.. Nekem két olyan évem volt gyerekként, mert akkor született az öcsém. Egyébként hajtás pajtás..


Hát azért más az a léleknek, de nagyon.. Amikor soha nem az én anyukám vállal el bármit, mert dolgozik, mert te mindig ot vagy napköziben, mert dolgozik, stb...


Túléltük sokan, de azért lelkileg nyomorékabb lett ez a generáció már, mint az előző sajna. Anyám pl. nem tudja gyerekként mit jelent ez, mert vele még otthon volt az anyukája, akkor ez még nem volt bűn...


A másik meg, hogy az otthon elvégzett munka és a gyerekezés minősége is jóval alacsonyabb munka mellett. Nincs az a nő, legyen bármennyire is becsületes, aki ugyanolyan minőségben tudja magyarázni este a Kincskeresőt, vagy az összetett zárójel problémáját, vagy épp ugyanolyan fitt és türelmes apukával 8 óra munka után, mint anélkül... Még én se:-))

482. 4c1a787e8f (válaszként erre: 460. - Noarashi)
2013. ápr. 30. 13:25

Bizony. Többek között - bármennyire is fontos sokat foglalkozni, és megadni a gyereknek magunkat és az időnket - ezért gondolom, hogy kell az anyukának korán a munka, vagy inkább nevezzük tevékenységnek. Mondjuk egy kert komoly művelését, stb.. ide értem nyilván, amivel sokat spórol, és egészséges kajákat esznek, még ha nem is hivatalos munkahely. Mondjuk városi környezetben nyilván valami egyéb munkára gondolok..


Mert mi van akkor, ha apuka lelép, vagy csak éppen meghal, vagy megrokkan? Akkor mihez fog anyuka? Akkor a hajára kenheti a szuperanyaságot. Ez pedig elég esélyes: a házasságok 54%-a végződik válással, a nem házasoknál állítólag még nagyobb az arány. Plusz még a balesetek, stb.. Szóval jó 60-70% az esély, hogy az anyuka (vagy épp az apuka) előbb-utóbb egyedül marad a gyerekekkel. Ez még akkor is tragédia minden téren, ha már 15-20 évesek..


Szóval az biztos, hogy csak - ha nem is meglévő kulcsrakész háttér - erős szándék, akarat és érték-pénzteremtő képesség mellett lehet becsülettel ennyi gyereket vállalni. És még így is beüthet a ménkő..

2013. ápr. 28. 19:05
:DDD
480. e32d76b828 (válaszként erre: 479. - Bolygó hollandi)
2013. ápr. 28. 19:01
ejjj ma...no..
479. bolygó hollandi (válaszként erre: 478. - E32d76b828)
2013. ápr. 28. 18:56
Ész nélkül b..ni :DDD
2013. ápr. 28. 18:49
tud valamit amit mi nem...
477. pzm3 (válaszként erre: 470. - Noarashi)
2013. ápr. 28. 18:40
Sajnos én is ismerek ilyet....
476. Aquatica (válaszként erre: 475. - Bolygó hollandi)
2013. ápr. 28. 18:28
na jó..
475. bolygó hollandi (válaszként erre: 473. - Aquatica)
2013. ápr. 28. 18:04
Hát nagyon nem :)
474. bolygó hollandi (válaszként erre: 466. - Pzm3)
2013. ápr. 28. 18:03
Azért ez egyre ritkább sajnos. A családok zöme háttérbe szorítja inkább a kirándulásokat,mármint a családikat,hogy a gyereknek meg tudják adni,amit szeretnének. Pl osztálykirándulás,rendes ruha,kaja,stb.
473. Aquatica (válaszként erre: 471. - Bolygó hollandi)
2013. ápr. 28. 18:01

hát na nem vagyunk egyformák, de nálad valahol úgy jön le mintha a nőnek a konyhában a helye meg otthon fakanállal a kezében várja a férjét:D... ÉS ha mondjuk törekszik h jó munkája legyen az már elítélendő... nekem valahogy így jött le.

de lehet én nem értelmeztem jól.

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook