Első találkozás a párod családjával (beszélgetős fórum)
Az olyan, hogy nem engedem belefutni abba, amibe én belerokkantarm (a szó szoros értelmében). Anyóséknak két lakásos háza van. Külön bejárat, de közös udvar. Örömmel mentem oda, segítőkészek, kedvesek voltak, de akkor nem gondoltam, hogy a vihar előtti csend milyen veszedelmes... Most 50 fölöttiek vagyunk, de még mindig gyerekként kezelnek. Hova megyünk, miért, miért ilyen korán jöttünk, hol voltunk ilyen sokáig?! Mit főztem, honnan van rá pénzem, mit főztem: miért, nincs pénzem?
A gyerekeket is "nevelik" még mindig (21 évesek), úgy, ahogy náluk szokás. Az nem számít, hogy nálunk nem úgy szokás, és mégis mindegyikünknek jó. A fiam hétvégén átjár hozzájuk reggelizni. Délben. Nálunk ugyan már az ebéd gőzölög az asztalon, de reggelizni kell. És nekem anyaként reggelit kéne csinálnom, mert egy anyának feladatai vannak. Méghozzá sorrendben. Először a pirítós, mert a rántott hús nem reggeli... folytassam?!
Ha visszaszólok, dührohamot kap, de nem ordít, hanem szívrohamot kap - éjjel. Az ügyeletet persze a férjemmel hívom és strázsálom. Mindezt azért, mert a a kölök reggeli nélkül éhen halt volna... ezért sokáig nem engedték a gyerekek, hogy visszaszóljak. Én "csak" rákos lettem. Az legalább csendesen zajlik, nincsenek látványos tünetei.
Ezért fogom én a gyerekeim innen szeretettel elűzni. Vagy én megyek, ha már a saját lábura állnak. Addig talán kibírom... Mindegy, csak valakiknek menniük kell. Vagy a gyerekek, vagy én az apjukkal. Albérletre talán lesz pénzünk. De nem maradhatunk együtt 4-en, mert nem várom meg, milyen hatással lesz azokra, akiket mindenkinél jobban szeretek, mert az tudom, hogy az idő múlásával mi sem leszünk jobbak.
Még a kákán is csomót.... Mi?! Én is ilyen vagyok, de legalább belátom. Ezért fogom őket meleg szeretettel elűzni itthonról, vagy én eltűnni messzire, mert nem szeretném ugyanazt csinálni velük, amit én engedtem magammal.
Az igaz szeretet ugyanis az elengedésnél kezdődik, mert ez a bizalom alapja. A lányom egyébként már évek óta összeköltözött a barátjával, de most, hogy újév óta fizikailag tehetetlen beteg vagyok, szó nélkül hazacuccolt, hogy ellássa a háziasszonyi teendőket, de ha jobban leszek, ugyanúgy, szó nélkül megy vissza, és mindenki éli a saját életét, amit, ha elront, nincs kit hibáztatni - így harag sincs a családtagok között.
Jaj Istenem....,ti mindenben hibát találtok!:)))
Azért arra kíváncsi lennék milyen anyós-após válik majd belőletek! :D
Szerintem ne azzal foglalkozz, mit várhatnak el, hanem légy önmagad.
Amikor én először találkoztam anyósommal, már a levesnél megemlítette az unokát, pedig még csak pár hónapja voltunk együtt, és voltam 19 éves.
Vigyázz, ne légy túl közvetlen velük. Legyél tartózkodó, nehogy azt higgyék, a pároddal együtt ők is automatikusan a "részeid", mert ebből következően mindenhol ott lesznek, ahol nem kell, és mindenbe beleszólnak, amihez semmi közük...
Ezt csak és kizálólag most tudod meglépni. Én viszont súlyos betegség árán most kezdek kilábalni belőle - és még valami: a harcba a férjed is bele fog roppanni... Ezen komolyan gondolkozz el! Senki nem az, aki eleinte mutatja magát. Én sem vagyok kivétel, de több, mint 10 évnyi házasság után jöttem csak rá, hogy ezt nem bírom és nem is akarom tovább csinálni... most voltunk 25 éves házasok... csak a férjem miatt maradok még, meg megvárom, hogy a gyerekek kirepüljenek... aztán majd lesz valahogy, de nem itt...:)
Csalodtam benned!En siman beallitottam volna elozetes telefonbeszelgetes nelkul:)Biztosra mentem volna,es mar elore be is utom a mentok szamat a telomba:)
Ja hogy anyos az eskuvore sem kapott szabit?Biztosan valami nagyon fontos meloja volt aznapra,vagy Tokely tusszentett egyet,es surgosen a roham mentoket kellett kihivni:)
Tudta, mi a helyzet, előtte már beszéltünk telefonon. Akkor még jó fej volt. Igaz, azóta sem értem, hogy nem tudott eljönni az esküvőre. Akkor azt mondta, hogy nem kapott szabadságot sem ő, sem az idősebb lánya. Egy helyen dolgoztak. A "Tökély", (te tudod ki) még iskolába járt. Mondjuk olyat még nem hallottam, hogy valakit nem engednek szabira akkor sem, ha a fia nősül. Akkor sem, de azóta pláne nem bánom. Így volt jó! Újra így csinálnám!
De a bemutatkozás elég kínos volt. Mustráltak, mint a lovat a vásárban!
Bakker ez lehetett a bemutatkozas:)Csokolom En vagyok a menyuk az unoka meg a hasamban..Orulok hogy megismerkedtunk:)
De hogy miert nem tudott mar anyosod ott a helyszinen inkfarktust kapni de komolyan:)
Ne akarj nekik megfelelni, fogd fel úgy, mintha csak a szomszédos sportcsarnokba ugranál át aerobic-edzésre!
:) Annyira azért tudok értelmezni,hogy ne értsem eme egyszerű mondatot félre:)) Nem vitatkozni akarok,csak leírtam a véleményem,hogy ha már így kezdené az elején,hogy így fogja fel és nem akar megfelelni,semmi jó nem származhat belőle. Mi vagyunk a "fiatalok",nekünk kell alkalmazkodni,főleg az első találkozáskor! De mondom, ez csak az én véleményem:)
Amikor tudtam, hogy elhozza bemutatni a kiválasztottat, bizony nagyon izgultam...
Csináltam neki madártejet, mert tudtam, nagyon szereti... Alig beszélgettünk, amikor váratlanul jött hozzám vendég. Így meg is oldódott a helyzet, ôk átvonultak a másik szobába. Késôbb olyan jókat tudtunk beszélgetni, hogy a fiamnak nem tetszett, mondván, elveszem tôle az idôt... Erre az volt a válasz, hogy addig örülj, amíg ilyen jól elvagyunk egymással... Ennek több éve, ma már a menyasszonya, és az esküvôre készülnek.
Én nem tudtam a találkozóról. A párom a harmadik "randikat" úgy vezette fel,hogy elvisz egy király helyre. anyósékhoz mentünk... Mondanom sem kell, nem voltam elragadtatva.
A viszonyunk anyóssal inkább kimért,mint baráti.