Mi a véleményetek a Szulejmán c. török filmsorozatról (beszélgetős fórum)

4-dik évad 126-dik török rész 4-dik részlet:

(sajna igen csak sok szöveg lett de ha nem írom ki nem lesz érthető a későbbiek)

Fatma: „Miért titkoltad el előttem, hogy hozzámentél Beyazithoz? A háremhölgyektől kell megtudnom?!” Hurichihan: „Ez azt jelenti, kiderült.” Fatma: „Hurichihan!” Hurichihan: „Beyazit akarta! És igaza volt! Bármit megtennék, hogy megvédjem.” Fatma: „Hürrem dühe nem jelent neked semmit?” Hurichihan: „Hürrem Szultána már amúgy is tudta. Már évek óta tudja. Épp úgy, mint én, a Hercegünk kedvéért ő sem mondott semmit.” Kopognak, Melek jön: „Megtudtam, ki leplezte le a házasságot. Canfeda, Nurbanu Szultána kalfája.” Hurichihan: „Engedelmeddel…” És elrohan… egyenesen Nurbanuhoz: „Nurbanu Asszony! Azonnal gyere ide!” Nurbanu: „Valami történt, Szultánám?” Hurichihan: „Ki vagy te?! Ki vagy te, hogy pletykálkodsz rólam?! Tudd, hol a határ!!!” Nurbanu: „Nurbanu a nevem… Nurbanu Szultána. Selim Herceg kedvence vagyok. Négy gyermekének az édesanyja. Nem beszélhetsz így velem.” Hurichihan: „Tudd, hol a helyed!!! Ha 14 gyermeked lenne, az sem számítana!!! Te egy szolga vagy! És ezen semmi sem változtat!!! Most pedig, magyarázatot kérek!!!” Nurbanu: „Nem tudom, miről beszélsz, Szultánám. Én nem pletykálkodtam senkiről és nem is fogok. Ha a rólad szóló hírekre célzol… én is hallottam. Igazság szerint, ez egy jó nagy botrány. Remélhetőleg, nem jut el a Szultán füléig!” Hurichihan pofon vágja: „Arcátlan!!! Ki vagy te, hogy ilyen hangon beszélsz velem?!!!” Fatma ekkor érkezik: „Hurichihan!!! Elég!” Hurichihan: „De Szultánám…” Fatma. „Térj vissza a szobádba, Hurichihan. Ti meg, foglalkozzatok a saját dolgotokkal! Jól vagy? Ne is foglalkozz vele. Tudom, hogy semmi közöd ehhez. Különben is, honnan tudhattad volna? Nagyon érzékeny. Azt sem tudja, mit csinál. Te is térj vissza a szobádba.” Nurbanu Canfedának: „Ez a nő nagyon megbánja, mit tett! Megmutatom neki!”

Rüstem és testvére megérkezett a vadászházba. Sinan megmutatja neki lakrészét: „Ha szükséged van valamire, csak szólj az agáknak.” Rüstem: „Nézz csak rám!” Ekkor meglátjuk, hogy Atmaca egy rejtekhelyre bújt. Rüstem vizet önt magának, mikor Atmaca rátámad. Rüstem: „A saját kezemmel tépem ki a májadat!” Atmaca: „Nincs hely, ahová elbújhatsz előlem!” Rüstem: „Nincs itt többé a Herceged!” Harcolnak egymással, végül már sikerülne is elmenekülnie, de Atmaca utánaszól: „Rüstem! A testvéred! Dobd el a kardod!” Foglyul ejtette Sinant. Rüstem szól a katonáinak: „Dobjátok el!” Atmaca: „Menjetek az útból!” Rüstem: „Utat nekik!” Atmaca kivonszolja Sinant a házból, a többiek követik. Atmaca Sinannak: „A múltkor a bátyád kiadott téged, de te ismét megbíztál benne. Védted a hátát, de hibát követtél el. Mondd meg az embereidnek, dobják el fegyvereiket.” Rüstem: „Letenni!” Rüstem: „Atmaca! Engedd el a testvérem!” Atmaca: „Nagyon figyelj… ez a halál a te lelkeden szárad!” Ezzel bárdjával elvágja Sinan torkát, majd Hussain Cavush emberei fedezve őt, el tud menekülni. Rüstem karjába veszi testvérét, és úgy siratja.

Közben Beyazit Selimhez siet: „Először elloptad a levelet, majd írtál egy másikat Kutahyába! És most, bejelentetted mindenki előtt! Ne is tagadd!” Selim: „Ha a házasságodra célzol Hurichihannal, akkor arról én is hallottam. Nagy hibát követtél el, de felesleges engem hibáztatnod. Úgy tűnik, nem csak én vagyok az egyetlen ellenséged.” Beyazit: „Hazudsz!” Hürrem ekkor lép be a szobába.

Beyazit: „Ahogy feltételeztem! Selim volt az, aki kihirdette a világnak, hogy feleségül vettem Hurichihant. Mondtam neked!” Hürrem Selimnek: „Testvéred hibázott. Erről én is tudtam. De hogy voltál képes ilyen módon felfedni a titkát? Ő nem az ellenséged!” Selim: „Szóval, tudtál róla, és eltitkoltad, igen?!” Hürrem: „Mustafa Herceg is elkövette ezt a hibát. Láthattad, mi lett a vége. Hát, nem érted, mit tettem?!” Selim: „Egy a lényeg, hogy Beyazit hibázott, te tudtál róla, eltitkoltad. Erről a Szultánnak is tudnia kell!” Hürrem: „Nem!!! Soha!!! Te is hallgatni fogsz! Majd meggyőzök mindenkit, hogy hallgasson! Ígérd meg!!!” Beyazit: „Ne pazarold az energiádat, anya! Ahelyett, hogy férfiként állna itt előttem, úgy viselkedik, mint egy asszony!!! Mindig is úgy viselkedett!!!” Selim megüti. Hürrem megállítja Beyazitot. „Eddig tartott!!!” Selimhez: „Menj a palotából! Nem akarlak itt látni!” Beyazit: „Elmegy, anya! Mert megparancsolom!” Hürrem siet a fia után: „Légy nyugodt! Mindent megoldunk!” Selim: „Ígéretet tettél nekem anya. Hogy nem kell egyedül végigjárnom az utam. Betartod az ígéreted?” Hürrem: „Selim, kérlek! Ez most nem a megfelelő időpont erre!” Selim: „Nem. Ez az az idő. Betartod az ígéreted?” Hürrem: „Amikor ezt az ígéretet tettem, akkor háborúban álltunk Mustafával. Most az az ember a te testvéred, fiam. Amíg én élek, nem harcolhattok egymás ellen. Nem bánthatjátok egymást. Nem engedem.” Selim: „Megkaptam a választ, anyám. Elég is. Ne pazarold a levegődet.” 

Selim egyenesen Karához megy: „Elfogadom ajánlatodat. A rumeli lázadás lesz Beyazit legnagyobb tesztje!”

Ha elbùkik én nyerek !

Nem küldi el a szultán,majd később Hürrem tünteti el.

Igen le fognak feküdni egymással és a tőrnek ami Hürremnél volt még igen nagy szerepe lesz.

2014.március.12. 71-dik magyar rész,36-dik török rész második fele,21:50-23:15h :

Válhidem szétzavarja Hürrem ünnepségét.Hatidze hazatér de még mindig fia sírása kisérti,ezért kivonszolja a bölcsőt felgyùjtja majd egész éjjel a koránt olvassa.Hatidze hogy megmutassa jobban van vacsorát ad ahol mindenki főleg Hürrem részére nagy meglepetés Izabella részvétele.

A szultán Izabellának visza adja a nyakláncát.Kicsit később Hürrem és Izabella ösze kapnak ahol Izabella kijelenti szerelmes a szultánba.Ezt a civódást Szulejmán is meghalja ezért Izabellát beköltözteti a hárembe.

4-dik évad 126-dik török rész,3-dik részlet,(bonyolult és hosszú volt ez a rész de elkerülhetetetlen vokt a hosszú szöveg a későbiekre nézve) :

Selim találkozik Karával. Üdvözlés után Selim: „A hadjárat eléggé hosszú és fárasztó volt.” Kara: „Igen, Hercegem. Sikerült egy egyezménnyel lezárni. A Szultán utána Amasyába utazott, és onnan fog visszatérni.” Selim: „Jelenléted nagy megnyugvással tölt el bennünket. A Szultán is és én is elégedettek vagyunk veled.” Kara: „Megtisztelsz, Hercegem.” Selim: „Az az érzésem, hogy mi ketten nagyon jól megleszünk. Remélem, nem tévedek.” Kara: „Nem. Az utolsó incidensekből mindannyiunknak tanulnunk kell. Mint ennek a Dinasztiának egy államférfija, a Szultánhoz hű, méltó és érett Herceget látok benned.” Selim: „Örülök, hogy így gondolod.” Kara: „Csakhogy ez nem ennyire egyszerű… Beyazit Herceg nagyon kemény ellenfél. Ki kell használnod minden lehetőséget, hogy előrébb tudj kerülni.” Selim: „Milyen lehetőségekről beszélsz, Pasa?” Kara: „Van egy szélhámos Rumeliben, Mustafának hívják. Azt mondja magáról, hogy ő Mustafa Herceg, és hogy nem halt meg. Nagy erő gyűlhet köré. A Szultán elrendelte, hogy állítsuk meg ezt az embert. Régensként ez a feladat Beyazit kötelessége.” Selim: „Mire gondolsz,” Kara: „Ez a lázadás teszt lehet Beyazit számára. Te is tudod, Beyazit Herceg mennyire érzékeny. Az érzelmei irányítják.” Selim: „Beyazit hirtelen izgatott tud lenni. Gondolkodás nélkül cselekszik. Én meg legalább negyvenszer meggondolom, mielőtt lépek. Én így cselekszem.” Kara: „És ez természetesen a legfontosabb jellemvonása egy hercegnek"

Fatma üdvözli Hurichihant: „Miért jöttél? És miért nem értesítettél előre?” Hurichihan: „Azért jöttem, hogy részvétemet fejezzem ki. És én sem vagyok boldog, hogy látlak.” Fatma: „Nekem hiányoztál. Csomó mindenről beszélnünk kell.” Hurichihan: „Hát, persze. De előbb meg kell, kérjelek, hogy hagyj magamra. Hosszú volt az út, pihennem kell egy kicsit. De mielőtt még túl késő lenne, szeretném meglátogatni Mahidevran Szultánát.” Fatma: „Természetesen, ahogy jónak látod.” Mikor egyedül marad Melekkel: „Hurichihan valami rosszban sántikál. Figyeld csak meg!”

Hürrem Beyazitnak: „Ha Hurichihan tudja tartani a száját, akkor senki sem fog gyanakodni. Azt fogják hinni, hogy Fatma Szultánát jött meglátogatni. Ha akár egyetlen ember is rájön, akkor mindenki megtudja, hogy elvetted feleségül. És a hír azonnal a Szultán fülébe jut! Éppen ezért, csendben kell maradnunk. Hurichihannak vissza kell térnie Kutahyába, amint lehetséges!” Beyazit. „Hogy találod meg, és veszed rá azt az embert, aki a levelet írta, hogy maradjon csendben?” Hürrem: „Feltételezem, ha Rüstem és Mihrimah erről beszélgettek, akkor valaki kihallgathatta őket. Lala Mustafa nem tehette?” Beyazit: „Nem tartom elképzelhetőnek. Nem merné. Ráadásul, ő volt az, aki figyelmeztetett, hogy tartsam ott Kutahyában. Az ő javaslatára írtam a levelet, hogy maradjon ott.” Hürrem: „Úgy tűnik, valaki ellopta ezt a levelet.” Beyazit: „Selim!” Hürrem: „Lehetetlen! Ha ő lett volna, rögtön hozzám fordul!” Beyazit: „Ne légy ebben ennyire biztos, anyám. Mindent el tudok róla képzelni!” Hürrem: „Hinned kell neki! És el kell felejtened ezt az egész ellenségeskedést a bátyáddal!”

Nurbanu: „Hürrem Szultána el akarja titkolni ezt az egész ügyet Beyazit Herceggel és Hurichihan Szultánával.” Selim nevet egyet: „Ez lehetetlen! Ebben a percben biztos azon tanakodnak, mi tévők legyenek.” Nurbanu: „Meg kellene mutatnunk a levelet a Szultánnak amilyen gyorsan csak lehet!” Selim: „Nem. Nem szabad megtudnia, hogy tőlem ered az egész. Viszont nem vagyok abban biztos, hogy ilyen módon kellene Beyazit ellen lépést tennünk.” Nurbanu: „Most nem szabad veszítenünk. Főleg, hogy te vagy fölényben. Az Uralkodó a szemed előtt ölte meg egyik gyerekét, a másikat pedig a mély fájdalom vitt el… Egyetértek Mihrünnissa Szultánával. Jól tette, amit tett. Ha veled történne valami, én is ugyanezt tenném.”

Hürrem Fahriyének: „Tartsd Hurichihan Szultánán a szemed. Ha valami rosszban sántikálna, akadályozd meg!” Ahogy halad végig a folyosón, Mahidevran jön vele szembe: „Hürrem, még nincs vége! Annyira megátkoztalak, hogy Urunk megkóstoltatta veled, milyen még egy gyermeket elveszíteni! A Pokolban fogsz elégni! A Pokolban a helyed!” Ekkor megpróbálja megfojtani Hürremet. Sümbül érkezik. Megpróbálja őket szétszedni. Mahidevran: „Allah megbüntetett téged! Imádott Szultánod a saját gyerekének a gyilkosa!!! Hallasz engem?! Hallasz?!”

Sümbül: „Most nagyon boldog lehetsz! Itt az alkalom az ünneplésre!” Sokullu: „Soha, valamit félreértettél.” Szólnak, hogy Rüstemet már várja a Nagy Vezír. Rüstem belép a Divánba, majd azt mondja: „Mi van, Pasa? Látni akartál?” Kara: „A Nagy Vezír előtt állsz. Tiszteletlenséged fájdalmas büntetéssel járhat.” Rüstem: „Úgy tűnik, ellenségednek tartasz.” Kara: „Már így is elég ellenséged van. Talán nem kellene engem is rátenned erre a listára. Most fogd a cuccaidat, és hagyd el a Palotát.” Rüstem: „Tudatában vagy annak, mit beszélsz? Hogy merészeled?” Kara: „Megszeged a parancsomat?” Rüstem: „Nem, sosem merném… De a régens és a Szultánánk azt akarja, hogy itt maradjak.” Kara: „Az a fontos, hogy a Szultán mit akar. Amíg meg nem érkezik, addig távol tartod magad a Palotától, mivel nincs itt semmi ügyed. Most menj magadtól, vagy utasítom az agákat, hogy dobjanak ki.” Rüstem. „Az a pozíció, melyet most elfoglalsz, az az én pozícióm! Ma vagy holnap visszakerülök ide, és az lesz az első dolgom, hogy lefejezzelek!” Kara közelebb lép: „Ne tegyél nagy kijelentéseket. Jobb, ha tudod: én is lefejeztethetlek, ha akarom. Most tűnj a szemem elől! Nem akarlak többé látni!”

Mahidevran indulásra készen. Fatma: „Szerettem volna, ha maradsz még egy kicsit, de talán jobb is így neked, távol a palotától.” Mahidevran: „Igazad van. A legjobb, ha Bursába megyek, ahol a fiam is nyugszik.” Gülfem: „Vigyázz Nergisshahra. Ő az egyetlen vigaszunk. Ő mindig segíteni fog neked.” Mustafa sírjára egy ládányi pénzt ajándékoznak. Mahidevran átöleli Fatmát: „Átkaim nem hagyják nyugodni Hürremet. Te meg ne hagyd abba, bármit is tudsz tenni.” Gülfem: „Biztonságos utat kívánok!” Mahidevran még egy utolsó pillantást vet a palotára, melynek a teraszán meglátja Hürremet és Mihrimaht, találkozik a tekintetük, majd beszáll kocsijába és távozik.

Mihrimah: „Az egész Hárem az ő átkairól beszél.” Hürrem: „Nem kéne mindent elhinned. Az első nap óta, hogy a palotába jöttem, ez megy. Mahidevrannak sosem volt egy jó imája. Most távozik. És lehetetlen, hogy még egyszer visszajöjjön.” Mihrimah: „Hallottad, hogy mi történt Rüstem Pasával?” Hürrem: „Később Mihrimah.” Mihrimah távozik, és Sümbül lép közelebb: „Már elég hosszú ideje nem írt levelet a Szultán. Nem akarsz kérdezni hogyléte felől?” Hürrem: „Sem én nem vagyok olyan állapotban, hogy levelet írjak neki, sem ő nincs abban az állapotban, hogy válaszoljon nekem. Azzal, hogy parancsba adta a fia halálát, tűzbe tette a kezét. Kitépte saját máját és az asztalra tette! Cihangir elment. Semmi sem lesz olyan, mint azelőtt. Sem nekem, sem neki.” Sümbül: „De végül úgyis a szerelem kerekedik felül…” 

Beyazit a teraszon ül, mikor Rüstem Pasát jelenti be az aga. Rüstem: „Hercegem, Kara megparancsolta, hogy hagyjam el a palotát.” Beyazit: „Tudok róla.” Rüstem: „De engedélyezned kell. És ha kiteszem innen a lábam, akkor az árulók elkapnak!” Beyazit: „Ez a Szultán akarata. Talán, még mindig mérges rád. És amíg ez így van, jobb, ha nem teszed még rosszabbá helyzeted. Ne aggódj. Még több katonát rendelek melléd, hogy megvédjen.”

A Háremben a lányok Hurichihanról pletykálkodnak. A Szultána ezt meghallja: „Miről beszéltek? Mondjátok!” Nem válaszolnak, viszont folytatják, hogy Hurichihan és Beyazit összeházasodtak. Aztán Nurbanut látjuk meg: „Gratulálok Canfeda! Lássuk, hogy próbálják ezek után eltitkolni!”

Fatma Melekhez: „Most nézd meg Hurichihanékat!” Melek: „Nem is értem, hogy tudták ennyi ideig titokban tartani!” Fatma: „Biztos Beyazit döntötte el, hogy titokban tartják. És persze féltek attól, hogy bajba kerülnek. Vajon ki fedte fel ezt a titkot?”

Mihrimah búcsúzkodik Rüstemtől: „Nem akartam, hogy ez legyen. Az anyám is tehetetlen.” Rüstem: „Biztos vagyok benne, hogy így van.” Sinan érkezik: „Elkészültünk. Hoztam a saját őreimet is. Plusz még ott vannak azok, akiket Beyazit Herceg rendelt melléd.” Rüstem: „Köszönöm. Jelenléted erőt ad nekem.” Sinan: „Kint várlak.” Rüstem: „Hürrem Szultána most már nem fog tisztán gondolkodni. Bármit is kell tennünk, azt tegyük meg most. Ne feledd! Ha nem kerülök vissza a Nagy Vezíri posztra, Beyazit nem tud trónra kerülni! Sokulluban sem bízhatsz többé, mert ő most már Kara Ahmed Pasa szárnyai alá került!” Mihrimah: „Ők voltak, akik idehozatták Hurichihant?” Rüstem: „Bármire képesek! Ne légy szomorú. Amíg élek, senki sem bánthatja az én családomat!” Rüstem még egy utolsó pillantást vet nejére, és beszáll kocsijába.

4-dik évad 126-dik török rész,2-dik részlet:

Beyazit Lalával van, mikor kopognak, Kara érkezik. Beyazit: „Üdvözöllek a fővárosban, Ahmed Pasa! Nem mindenkit jelöl ki az Uralkodó a Nagy Vezíri posztra! Gratulálok neked. Hiszem, hogy méltóképpen ellátod e pozíció feladatait.” Kara: „Megtisztelsz. E szavakkal nagy boldoggá tetted Ahmed szolgádat.” Beyazit: „Nagyszerű! Milyen híreket hoztál? Beszélj!” Kara: „Éppen a tárgyalások közepén tartunk a Safavidokkal. Tahmasp komoly engedményeket hajlandó megtenni a béke érdekében.” Beyazit: „Háború? Ez a harc, te is jól tudod azért indult, hogy Mustafa Herceget megöljék, nem Tahmasp ellen irányult! Hogy van a Szultán?” Kara: „Nagyon gyötrelmes napokon ment keresztül. De most már jobban van. Az egészsége is rendben. Személyesen említettem neki, milyen nagyszerűen végezted kötelességed régensként. Nagyon elégedetten fogadta.” Beyazit: „Tud a lázadásról Anadoluban, igaz?” Kara: „Több tartományba eljutott a hír. A bégek majd elintézik. Ezek a lázadások különben sem súlyosak, azonban, ami Rumelinél történik, még fejfájásra adhat okot. Egy szélhámos tűnt fel Selanik térségében, aki katonákat próbál toborozni. Azt mondják, számuk már el is érte az ötezret. Egy szélhámos. Azt mondják, ő egy átlagos janicsár, aki nagyon hasonlít Mustafára. És az árulók, akik bedőlnek neki, csatlakoznak hozzá.” Beyazit: „Mit tanácsolsz?” Kara: „El kell fojtanunk a tüzet, mielőbb nagyobb lesz. Azonnal kivizsgálom az ügyet, és értesítelek.” Beyazit: „Nagyszerű. Most elmehetsz.”

Lala aggódva figyeli az eseményeket. Miután Kara távozott: „Oh, Allah! Hercegem! Légy óvatos, hogy mit mondasz! Igaz, hogy Ahmed Pasa Mustafa Herceg barátja volt, de most nagyon nehéz megmondani, hogy kinek az oldalán áll. Szavaid a Szultán füléig is elérhetnek! Allah bocsássa meg! Ebben az időszakban, nem nyilvánvaló ki a barát és ki az ellenség!” Beyazit bólint.

Hürrem nagy csendben van. Mihrimah: „Anya! Ugye most Mihrünnissára gondolsz?” Hürrem: „Mahidevran még a palotában van?” Mihrimah: „Az incidens után az ispotályba vitték. Ott volt egy ideig. Teljesen megzavarodott. Fatma Szultána közbeavatkozott. A szobájába vitette. Most ott alszik nála.” Hürrem: „Már rég el kellett volna mennie… Csak azért maradt, hogy engem bosszantson.” Mihrimah: „Felejtsd el, anya, felejtsd el! Nézz inkább a jövőbe! Nagy veszélynek vagyunk kitéve. Ahmed Pasa megérkezett. Fatma Szultánával van. Nem fog minket békén hagyni. Rüstem Pasának vissza kell térnie a pozíciójába.” Hürrem: „Mihrimah! Ahmed Pasa az állam egyik tiszteletreméltó alakja! És azért, mert Fatma Szultána hozzáment, még nem változtat a tényeken! Amíg nem árt nekünk, nem teszek ellene semmit.” Mihrimah: „Akkor mi lesz Rüstemmel?” Hürrem: „Várunk, Mihrimah. Nem akarok harcolni. Már kemény küzdelmeken vagyok túl. Nagyon elfáradtam… te vagy a legnagyobb megmondhatója ennek!” 

Lala a kertben van, mikor Hurichihan kocsija megérkezik. Hurichihan az egyik agának: „Szólj Fatma Szultánának és Beyazit Hercegnek, hogy megérkeztem!” Lala nagyon meglepődik: „Szultánám! Mit csinálsz itt? Hogy-hogy idejöttél?” Hurichihan: „Úgy tűnik, nem hallottad. A Hercegem meghívott! Azt írta, hogy maga mellett szeretne tudni. Ahogy tudtam, jöttem is!” (Ezt valójában Fatma írta)

Nurbanu csodálja magát a tükörben, mikor Canfeda érkezik. Nurbanu: „Nemsokára megyek. A gyerekek alszanak már?” Canfeda: „Alszanak, Szultánám. Hurichihan Szultána itt van! Láttam, mikor megérkezett!” Nurbanu: „Végre! Tartsd rajta a szemed!” Nurbanu mögött meglátjuk Selimet: „Nagyon boldog vagy!” Nurbanu: „Canfeda most szólt, hogy Hurichihan megérkezett. Nem lennék most Beyazit Herceg helyében!”

Fatma: „Jó reggelt!” Kara: „Hiányoztak már azok a reggelek, mikor melletted ébredek fel.” Fatma: „Nekem az éjszakák hiányoztak, amiket együtt töltöttünk. Annyi idő után most ébredtem fel boldogan… Nagyon megörültem, hogy a Szultán téged jelölt ki Nagy Vezírnek. De ugyanakkor szomorú is… Mert tudod, mostantól veszélyben van az életed…” Kara: „Ne aggódj! Felkészültem rá… kikényszerítettem egy ígéretet a Szultántól.” Fatma: „Hű vagy a nevedhez. De ne bízz benne túlzottan… Légy óvatos! Aki a saját fiát képes megöletni, nem fog megkönyörülni rajtad, akármit is mondasz. Ez az időszak most nem az az időszak, mikor az győz, aki megérdemli. Rüstem nem fog nyugton maradni. Vissza akarja kapni régi pozícióját.” Kara: „Igazad van. Buknia kell, hogy soha ne tudjon felállni.” Fatma: „Először tőle kell megszabadulnunk, mindörökre. Minden egyes levegővétele zsarnokság azokra nézve, akik szerették Mustafa Herceget.” Kara: „Úgy látom, valamit forralsz a fejedben.” Fatma: „Tulajdonképpen, minden mindennel összefügg. Most Beyazit a trón legnagyobb várományosa. Ő az aktuális növendék Hürrem szemében. Allah bocsássa meg, de ha Szultánnal történik valami, ő veszi át a helyét. És így Hürrem és Beyazit uralkodása megkezdődik. És Rüstem azonnal elfoglalja helyét mellettük. Habár, az is igaz, hogy Selim mindenkivel három lépés távolságot tart. Ne figyelj arra, hogy ha meghitt hangulatban találod Hürremmel. Az mind hazugság. Ha befolyásunk alá tudjuk venni, ha Selim mellé állunk, akkor fájdalmat tudunk okozni Hürremnek.”

Beyazithoz bejelentik Hurichihant. A lány boldogan lép be, de csak haragot kap vissza. Beyazit: „Miért jöttél, Hurichihan?! Ráadásul, és azt parancsoltam, hogy maradj Kutahyában!” Hurichihan: „Mit mondasz, Beyazit? Levelet írtál nekem, hogy jöjjek, most meg leszidsz, mert itt vagyok?” Beyazit: „Milyen levélről beszélsz?!” Előveszi neki a levelet. Hurichihan: „Nincs jogod velem kiabálni. Nem azért jöttem, hogy ezt hallgassam.” Beyazit: „Nem én írtam ezt a levelet… ez nem az én levelem.” Ekkor lép be a szobába Hürrem: „Hurichihan?! Miért vagy itt?!” Beyazit: „Hurichihan nem tehet róla. Valaki játszik velünk.” 

Nurbanu és Selim a kertben sétálnak. Selim: „Beyazitot sokkolni fogja, mikor meglátja Hurichihant!. Azon lesz, mitévő legyen.” Nurbanu: „Hamarosan megtudjuk a híreket.” Gazanfer lép hozzájuk: „Ahmed Pasa Nagy Vezír szeretne látni téged, Hercegem.” Selim: „Miről van szó?” Gazanfer: „Nem tudom. Hívassam én ide őt?” Selim: „Nem. Várhat. Majd én megyek hozzá.”

Nurbanu: „Mit akarhat tőled?” Selim: „A háború alatt együtt voltunk. Közel kerültünk egymáshoz. Ha választanom kéne, én inkább Karát szeretném Nagy Vezírnek, mint Rüstemet.” Nurbanu: „Jó dolognak tartom az új Nagy Vezírrel foglalkozni. Lehet, hogy keresi majd veled a megállapodás lehetőségét.” Selim: „Lehetséges. Ismeretes, hogy Kara sem tiszteli Rüstemet, mint ahogy én sem.”

Amasyában Süleyman az osztrák követet, Augier Ghislain de Busbecqet fogadja. Busbecq: „Törökök nagy Királya! Azért jöttem, hogy üdvözöljem Méltóságos Süleyman Szultánt és hogy Ferdinánd Király béke üzenetét tolmácsoljam. Ha elfogadnád ajándékainkat, nagyon boldoggá tennél minket.” Pasa: „Mi királyod kívánsága a fenséges Süleyman Szultántól?” Busbecq: „Ha Méltóságod engedélyezné Erdély feletti jogainkat, nagyon hálásak lennénk. Viszonoznánk is minden évben egy szép összeggel.” Pasa: „Néhány évvel ezelőtt erőitekkel bemeneteltetek Erdélybe, azonban nem tudtátok meghódítani. Valóban úgy gondoljátok, hogy ajándékokkal megkaphatjátok, amit háborúval nem sikerült?” Süleyman: „Először térjetek vissza Magyarország területére, amit Szapolyaitól kebeleztetek el. Mit írt a királyotok a levélben?” Busbecq: „Királyunk évszázadokon keresztül tartó békét kíván. És, hogy ez létre jöhessen, azt kívánja, hogy erőitek ne lépjenek be országunk területére többé.” Süleyman: „Jó. Amíg Ausztria nem tér vissza azokra a területekre, melyeket már bekebelezett, addig nem lesz se béke, se nyugalom. Tehát kimondom: hat hónap békességet kaptok, hogy felélénküljetek. Ez alatt a hat hónap alatt seregeim nem lépnek Ausztria területére.” Süleyman távozik. Pasa: „Szultánunk adományoz kedvében van ma."

4-dik évad 126-dik török rész,(két részletben lesz,mert hivatalos ügyeket intéztem nem volt időm):

1-első részlet:

Dzsihangir halála és temetése nagyon megrázta Hürremet,ezért bezárkózott Dzsihangir szobájába.

A temetés zajlik,az immár ismét a palotában élő Szümbül vezeti a menetett. Süleyman monológját hallhatjuk: „Emelj fel a mennyekbe ebből a piszkos világból. Lelked örvendezzen. Szellemi sétád már messze… Kiugrottál ebből a világból, ami tele van gonosszal és sötétséggel. Új otthonodat boldogsággal töltötted be. Oh, én lelkem! Ha a testemnek el kell hagynia ezt a világot, ám legyen. Add át az Úrnak. Ha ezt a testet át kell adni a földnek, ám legyen. Neked, egyedül neked szabad élned!” Ha eljön halálod órája és az arcod sáfrány színűvé válik, ne légy szomorú. Elkerülsz egy távoli vidékre, ami telis tele van tulipánnal. Ha elhagynak barátaid, és magadra maradsz, ne légy szomorú. Légy az Igazság közeli jó barátja! Ha már nem lesz mit enned, válj magad szellemi kenyérré! Adj erőt az emberek szívének, életének!”

Imádkoznak Dzsihangirért,a háremben síratnak.

Selim: „Részvétem, drága fivérem… Most már csak mi ketten maradtunk.” Beyazit: „Valóban… Először Mustafa bátyánk, most meg Cihangir. Milyen szomorú, hogy azok, akiknek meg kellett volna halniuk, még mindig életben vannak.” Selim: „Ne legyenek hiábavaló reményeid, Beyazit. Egyikünk túléli, és az én leszek.”

A nők is imádkoznak. Mihrimah: „Anya, Cihangirt mindenki nagyon szerette… Csak úgy élhetjük túl ezt a fájdalmat, ha szorosan összezárunk… Nincs más választásunk.” Hürrem felkel hirtelen. Mihrimah: „Hová mész?” Hürrem mérgesen: „Hagyj békén!” Mihrimah int Sümbülnek, hogy menjen utána.

Közben Süleyman cellájában elmélkedik és imádkozik felváltva.

Hürrem kiment az esőbe: „Oh Allah! Vége lesz valaha ennek a fájdalomnak? Enyhül majd ez az érzés? Vagy életem végéig így marad? Oh Allah! Miért vetted el tőlem az én Cihangiromat? A bűneimért? Ha így van, vedd az én életemet is! Igen, elkövettem azokat a bűnöket! Én vagyok az átkozott, a bűnös! Én tettem mindent! Cihangir ártatlan volt! A fiam ártatlan volt! Az én életemet vedd el, ne a fiaimét! Oh én Allahom! Az én életemet vedd el, ne a fiaimét! Az enyémet!!!” Ekkor hatalmasat villámlik.

Mihrimah és Sümbül bekísérik Hürremet. Mihrimah: „Mi lesz, ha lebetegszik?” Hürrem: „Hagyjatok magamra.” Fahriye: „Szultánám, engedd, hadd legyen egy kicsit egyedül.” Hürrem bemegy Cihangir szobájába. Sírva végigtapogatja fia holmijait, majd a kaftánján áll meg tekintete. Végül az ágyra kuporodik a ruhadarabot átölelve… Beyazit benéz a szobába, és látja anyja fájdalmát. Becsukja az ajtót, hagyja hadd sírja ki magát. Mihrimah: „Hogy van?” Beyazit: „Mégis hogy lehetne?! Éppen gyászol! Cihangir ágyán fekszik, kaftánjával a kezében. Senki sem vigasztalhat már minket… Cihangir volt a legfiatalabb, a legérzékenyebb.” Selim bólint. Beyazit: „Ő volt a mi ártatlanságunk. Az egyetlen fivérünk, akinek nem kellett aggódnia a trónöröklés miatt. Most már sem ő, sem Mustafa bátyánk nincs közöttük többé. Nem tudom, hogy tudunk ezek után egymás szemébe nézni.” Selim: „Beyazit, te voltál a fő oka annak, hogy Mustafa szövetséget kötött ellenségeinkkel. Ha hibást keresel, akkor nézz magadba.” Mihrimah: „Elég! Miért hibáztatjátok egymást ezen a szörnyű napon?! Ennyire mély lenne a dühötök?! Fejezzétek be, hogy egymást hibáztatjátok! Ti Hürrem Szultána fiai vagytok! Nem harcolhattok egymás ellen! Meg kellene állapodnotok!” Beyazit: „Nem érted, Mihrimah… Minden megváltozott. Elérhető a béke? Előbb saját magadtól kérdezd meg!”

Atmaca bosszùt akar állni Szümbülön is,ezért elmegy a kávézóba.Yakup elmondja hogy a mùltkori incidens òta a janicsárokkal Szümbül vissza költözött a palotába és neki adta a kávézót.Csak ritkán jönn ki a kávézóba.

Sinan pihen. Orvos: „Még nagyon gyenge. Sok alvásra van szüksége.” Rüstem: „Ne legyél felületes. Sajnos, az élete nem lesz ugyanolyan mint előtte, mindig hiányérzete lesz… Mindent meg kell tennünk, hogy rendbe jöjjön… főleg lelkileg.” Orvos: „Megteszem, amit tudok, Pasa.”

Sinan felébredt: „Hol vagyok?” Rüstem: „Nyugodj meg. A Márvány Palotába hozattalak. Amíg vissza nem nyered egészséged, itt maradsz. Veled maradok.” Sinan: „Nincs rá szükség. El tudom látni magam.” Nagy fájdalmai vannak. Rüstem: „Tudom, hogy most haragszol rám. Beszélünk róla, de most nem megfelelő az időpont. Előbb meg kell gyógyulnod, és visszanyerned régi erődet.”

Selim a szobájában, mikor kopognak. Nurbanu: „Mi történt? Nem vártál?” Selim: „De, csak nem ilyen hamar.” Nurbanu: „Ahogy megkaptam leveled, máris indultam. Azonnal látni akartalak. Részvétem.” Selim: „Nagyon nehéz napok ezek, Nurbanul. Maradj velem.” Nurbanu: „Itt vagyok. Erőt adok neked.”

Beyazit Lalája: „Most mindenki nagyon érzékeny. Légy türelmes az emberekkel. Főleg, amíg te vagy a régens. Mert egyetlen rossz lépés is nagy bajokat tud okozni!” Beyazit: „A nagy baj már megtörtént. Ártatlan Mustafa bátyámat feláldozták az anyám és Rüstem hatalomvágya miatt! Cihangir pedig pont miattuk halt bele nagy fájdalmába! Mi rosszabb van ennél?!” Lala: „Nagyon veszélyesek ezek a szavak, Hercegem. Mert mikor Allahot elárulod, nagy szerencsétlenséget küld rád.” Lala átadja Hurichihan levelét. Beyazit: „Hurichihant is hibásnak tartom Mustafa halálban! Ha nem fedte volna fel Mustafa és Mihrünnsisa házasságát, a Szultán nem lett volna rá olyan mérges, hitt volna a saját fiának és akkor nem hitte volna el a vádakat!” Lala: „Igazad van. De ennek a gondolkodásnak nincs értelme. És ráadásul senkinek nem származik belőle haszna. Tudod, hogy éreztem mindig is Hurichihan Szultána iránt. Ha rajtam állna, azt mondanám, hogy írj neki levelet, hogy maradjon Kutahyában, távol a kíváncsi szemektől, mert a helyzet már amúgy is elég komplikált.” 

Sinan: „Hogy hihetnék neked, hogy bízhatnék meg benned most már? Magamra hagytál! Hagytál meghalni!” Rüstem: „Menni akartam. Már a kardot is magamra vettem. Allah a tanúm rá. Ha elveszítenélek, az nagyon fájna nekem… Hosszú évek után te végre rám találtál! Nem akarlak elveszíteni!” Sinan: „Akkor miért nem jöttél?” Rüstem: „Még a legerősebbeknek is van gyenge pontjuk… az enyém a szerelem. Mihrimah Szultána megállított. Megakadályozta, hogy menjek. Végül ki is derült, hogy az csak egy csapda. Mindkettőnket megölhettek volna! Abban sem voltam biztos, hogy még életben vagy! Sokkal korábban megölhettek volna!” Sinan: „Csinálhattál volna valamit, hogy megments.” Rüstem: „Megtettem! Legmegbízhatóbb embereimet küldtem, hogy mentsenek ki. De nem volt ott senki, ahová mondták, hogy hol vagy. Amikor ezt az üzenetet megkaptam, azt hittem, meghaltál. De Allahnak hála, itt vagy! És jól vagy! Akik ezt tették veled … megtalálom ezt az Atmacát, és személyesen tépem ki a szívét!” Sinan: „Tudod, miért engedett szabadon Atmaca? Hogy minden alkalommal, mikor rám nézel, emlékezz, hogy adtad el a bátyádat.”

Nurbanu: „Hogy van Hürrem Szultána?” Selim: „Cihangir halála nagyon mély depresszióba sodorta. Hezitálok, hogy meglátogassam-e.” Kopognak, Mihrimah érkezik: „Épp most találkoztam az unikahúgaimmal és az unokaöcsémmel. Milyen nagyok már! Hogy vagy?” Nurbanu: „Jól vagyok, köszönöm. Épp menni akartam hozzád, hogy részvétemet nyilvánítsam ki. Allah nyugosztalja Cihangirt!” Mihrimah: „Úgy legyen. Gyere hozzám később, de most hagyj magamra a bátyámmal.” Miután Nurbanu magukra hagyja, Selim: „Minden rendben, Mihrimah? Történt valami?” Mihrimah: „Már napok óta foglalkoztat… el sem tudom mondani… mert nem is akarok szembe nézni vele. Nagyurunk… milyen állapotban volt? Hogy birkózott meg Cihangir halálával? És Mustafa elvesztésének a fájdalmával?” Selim: „Összetört… Parancsot adott Mustafa bátyánk kivégzésére, és ha ez még nem lenne elég, még Cihangir is! Ő az, akinek a legnagyobb a fájdalma.” Mihrimah: „És Cihangir? Nagyon szenvedett a végén?” Selim: „Nem. Nem volt fájdalma. Az orvosok ópium szirupot adtak neki. Ezért. Bárcsak tehettem volna valamit, hogy mindezt megakadályozzam! Vagy te is engem akarsz hibáztatni, ahogy Beyazit teszi? A temetés előtt te is ezt üvöltötted… hogy bárcsak én haltam volna meg helyettük! Ráadásul, mindenki előtt! Ha ez így folytatódik, el kell beszélgessek vele.” Mihrimah: „Ne, Selim, ne tedd! Minden ellenére, Beyazit a régens. Nincs más választásod, tisztelned kell… legalább a pozícióját.”

Rüstem egy őrtől: „Van híred Atmacáról?” Őr: „Sajnos, nincs Pasám. Talán bujkál, ezért nem találjuk.” Rüstem: „Vess be több embert! Valaki csak megtalálja ezt a kutyát!” Őr: „Nem valószínű, Pasa.” Rüstem: „Hogy érted ezt? Mit beszélsz?” Őr: „Megfenyegettek minket, hogy ne teljesítsük parancsaidat.” Rüstem: „Mit jelentsen ez? Ki volt az?!” 

Canfeda: „Figyelmeztetnünk kell Gazanfert! Ha valaki meglátja, vagy meghallja, hogy itt van… mindig vannak rossz szándékúak, akik szeretik összekuszálni a dolgokat! Itt minden falnak füle van!” Nurbanu: „Nos, senki sincs, aki láthatná, és ha csak nem olyan nagyon fontos, Gazanfer nem találkozna velem személyesen.” Ekkor Gazanfer pont „elkapja” őket. Egy levelet nyújt át úrnőjének. Nurbanu: „Mi ez?” Gazanfer: „Olvasd el, Szultánám és egyből megérted.” Ekkor visszajátsszák nekünk, hogy miután Lala átadja egy küldöncnek Beyazit Hurichihannak szóló levelét, a küldönc pénz fejében, Gazanfernek adja. Nurbanu gyorsan elolvassa: „Mi történt, és nekünk fogalmunk sem volt róla!” Mosolyogva Gazanfernek: „Szép munkát végeztél.” Gazanfer: „Nagyon jó, ha meg tudlak mosolyogtatni…” Nurbanu: „De még mennyire! Kérj, amit csak akarsz!” Gazanfer: „Nem kérek semmit, csak hogy a társaságodban lehessek, hogy szolgálni tudjalak.” Nurbanu: „Nagyszerű. Hamarosan nagy perpatvar lesz a palotában… így azok, akik Selimet hibáztatták, megfizetnek.”

Rüstem Sokullunak: „Az az utasítást adtad a birodalmi őröknek, hogy ne teljesítsék parancsaimat?! Mi folyik itt, Sokullu?! Magyarázatot kérek!” Sokullu: „A dolgok megváltoztak, mint tudod… nem vagy már többé Nagy Vezír.” Rüstem: „Tudatában vagy annak, mit mondtál, ember?! Ki vagy te, hogy ilyen utasítást adsz?!” Sokullu: „Az utasítás nem tőlem származik… hanem Kara Ahmed Pasától. Őt nevezték ki helyedre. Én már említettem neki a szituációt… te úgyis csak ideiglenesen vagy itt.” Rüstem: „Ideiglenesen? Igen? És eljött a te időd… Ahmed Pasa árnyékában azt teheted, amit mindig is akartál. De ne feledd Sokullu, ez az állapot nem tart sokáig és ismét én leszek a Nagy Vezír!” Sokullu: „Remélhetőleg, Pasám. Én is ezt szeretném, de addig is elkerülhetetlen, hogy ne teljesítsem Kara Ahmed Pasa utasításait.” Rüstem: „Én Süleyman Szultán Han veje vagyok. Hürrem Szultána mögöttem áll, úgy ahogy Mihrimah Szultána is. Nem akarom őket bevonni ebbe a helyzetbe, de ha Ahmed Pasa mellé állsz, és az ő útját járod, életeddel fogsz fizetni. Megértettél?! Most parancsold meg, hogy fogják el Atmacát! Ha megteszed, amit mondok, és átadod nekem, talán elfelejtem ezt a tiszteletlenséget, amit az imént mutattál felém.”

Mahidevran, Mihrünnissa és Fidan úton vannak a főváros felé. Fidan: „Még jó, hogy az orvosság segített neki elaludni!” Mahidevran: „Miféle szív képes feldolgozni ekkora fájdalmat? Először Mustafa, aztán Mehmet! És még mennyi áldozatot kell még hoznunk? Továbbra is folytasd a kezelését. Talán mire visszatér Algériába, már sokkal jobban lesz.” Fidan: „Neked ne adjak az orvosságból? Megnyugtatna mire Isztambulba érünk.”

Selim eszik, mikor Nurbanu megérkezik. Mindenkit kiküld. Nurbanu: „Hercegem! Nem fogod elhinni, amit mondok! Beyazit Herceg feleségül vette Hurichihan Szultánát!” Selim: „Mit beszélsz? Hogy tudtad meg?” Átadja a levelet, és hozzáteszi: „Gazanfernek köszönhetjük! Nem akart ezzel zavarni, míg gyászolsz Cihangir Herceg miatt, ezért fordult hozzám.” Selim: „Nézd! Előbb várjuk meg, az anyám mit mond erre a levélre.” Nurbanu: „Nem, Hercegem. Ha Hürrem Szultánának adjuk a levelet, akkor megpróbálja majd elsimítani az ügyet. Főleg Mihrimah Szultána, aki bizonyára meg is akadályozná, hogy kitudódjon! Beyazit Herceg pedig valószínűleg tagadná. Azt mondaná, nem ő írta a levelet. Nem adhatjuk meg nekik ezt a lehetőséget!” Selim: „Úgy tűnik, forralod valamiben a fejed…” Nurbanu bólint.

Nurbanu meghallja Gülfem és Fatma beszélgetését. Gülfem: „Hürrem bezárkózott Cihangir szobájába. Senkit sem látott attól a naptól fogva.” Fatma: „Ez a jutalma arra, amit Mustafával tett. Ezek igazságos napok. Remélem, hogy az elhunytak most megtalálják boldogságukat, amit ebben a világban nem sikerült nekik.” Nurbanu oda megy hozzájuk: „Nyugodjon békében Mustafa és Cihangir Herceg és az Úr óvja meg ezt a házat a további gyásztól.” Gülfem: „Úgy legyen.” Nurbanu meghajol, és távozik. Fatma: „Hogyhogy idejött hozzánk? Ez a nő maga a pusztítás, Gülfem. Ne is nézz a csinos arcára! Tisztában van azzal, hogy a hatalom egyensúlya változóban van.” Gülfem: „Kétlem, hogy valaha is megtagadja Hürrem Szultána parancsát.” Fatma: „Soha nem lehetsz biztos benne.”

Egy aga érkezik Ebu Suud levelével, melyben részvétét fejezi ki, és hogy őt is mélyen lesújtja Cihangir halála. Beyazit: „Továbbítsd Ebu Suud Efendinek üdvözletemet és legmélyebb tiszteletemet.” Az aga távozik, és Beyazit egyedül marad Selimmel. Selim: „Megparancsoltad, hogy jó cselekedeteket hajtsanak végre Mustafa és Cihangir nevében. Miért?” Beyazit: „Mindkettő azonos szinten állt a szívemben. A fájdalom is azonos, amit érzek. És így láttam jónak. Nem akarlak hibáztatni semmiért.” Selim: „Te, a fájdalmad és kegyelem!” Beyazit: „Kegyelem? Két bátyám miatt szenvedek, Selim! Egy apró kegyelem nem maradt bennem! Még mindig nem érted?” Selim távozik.

Mihrimah a lányával Hürrem szobájában vannak. Fahriye érkezik, hogy bejelentse, Nurbanu szeretne bejönni. Mihrimah engedélyezi. Nurbanu: „Csak azon tűnődtem, hogy Hürrem Szultána vajon jól van-e, hiszen a hallban sem jelent meg és a Háremben is az állapotáról beszélnek. A fájdalmáról, a gyászáról úgy beszélnek, mintha örülnének neki. Talán Hürrem Szultánának meg kellene jelennie.” Mihrimah: „Ez nem olyan egyszerű. Ő most egy anya, aki az egyik fiát elvesztette. És ha Selim és Beyazit nem harcolnának egymással, talán még békét is találna. Minden Selimen múlik persze.” Nurbanu: „Nem értem, Szultánám.” Mihrimah: „Beyazit lobbanékony. Selim mindig talál valamit, hogy heccelje.” Nurbanu: „Hürrem Szultána a támogatásáról biztosította, hogy nem kell egyedül végigjárnia útját. Vagy te nem ugyanazon a véleményen vagy, mint az anyád, Szultánám?” Mihrimah: „Hogy merészelsz?! Magyarázatot kellene adnom?!” Nurbanu: „Soha, Szultánám.” Mihrimah: „Látom, elkezdtél kombinálni a csinos kis fejedben! Légy óvatos, Asszony! Ne avatkozz bele olyanba, amihez semmi közöd! Te csak tedd a kötelességed! Foglalkozz a gyermekeiddel! Tedd Selimet boldoggá, ennyi elég! A gyásznak vége. Itt az ideje, hogy az anyám kijöjjön abból a szobából!”

Süleyman cellájában elaludt, mikor az orvos lép be hozzá: „Nagyuram! Letelt a 40 nap.” Süleyman még utolsó alkalommal körülnéz, majd távozik.

Mihrimah megkéri két fivérét, várakozzanak Cihangir szobája előtt. Mihrimah belép a szobába: „Anya, tudom, hogy amit most mondani fogok, lényegtelen… Életünk hátralévő részében, cipelnünk kell ezt a fájdalmat. De két fiad és gyámoltalan lányod rád vár… hiányzol… Nincs más választásod, minthogy értünk élj!” Behívja testvéreit, majd mindannyian átölelik egymást, pont úgy, mikor még kicsit voltak.

Süleymant bejelentik. Odalép Karához: „Készülődj! Amasyába megyünk.”

Máhidevránék megérkeznek a palotába,senki sem tudta hogy jönnek Fatma intézte ìgy.

Üdvözlés után bemutatja Mihrünnissát: „Algériába fog menni, de addig is itt marad velem.” Gülfem: „Allah adjon nektek erőt!” Mahidevran: „Éppen hogy csak lélegzem. Ahogy én égek, úgy égjenek ők is! Amíg nem veri meg őket is Allah, addig nem tudok aludni, de meghalni sem.” Fatma: „Ez már elkezdődött. Rüstemet visszaléptették és Hürremre Allah a legnagyobb büntetést szabta, elvesztette az egyik fiát.” Mihrünnissa: „Mi van Süleyman Szultánnal? Nem ő volt, aki kivégeztette Mustafát és Cihangirt?” Fatma. „Térj észhez! Hogy merészelsz így beszélni az Ottomán Dinasztia egy tagjáról? Senki tettei nem maradnak büntetlenül. Ha nem ezen a világon, akkor a másikon. Amíg el nem készülnek szobáitokkal, maradhattok velem.”

Sümbül: „Szultánám! Mahidevran Szultána megérkezett a palotába.” Mihrimah: „Mit keres itt?!” Sümbül: „Mustafa Herceg felesége is itt van. Minden bizonnyal Fatma Szultána hívta őket meg, máskülönben nem tudtak volna még belépni sem.” Mihrimah: „Ez volt az utolsó. Biztos azért jöttek, hogy az anyámat hibáztassák.” Sümbül: „Én nem mondtam még meg Hürrem Szultánának! Attól tartok, hogy még rosszabb állapotba kerül. Amúgy sincs túl jól.”

Késő este van. Hürrem még mindig Cihangir szobájában van. Talál egy levelet, elolvassa: „Ha egy nap fájdalom törne rád, ne Allahhoz fordulj segítségért, hanem fordulj a fájdalomhoz, és mondd azt, hogy nagyszerű Istenem van!” Nem sokkal később, Hürrem kijön a szobából. Sümbül jelenti be érkezését. Megérkezik a Hárembe, ahol szembe kerül Mahidevrannal. Közben Mihrünnissa egy tőrt vesz elő ládájából. Kimegy a folyosóra. Eléri a Háremet: „Hürrem Szultána!” Mihrimah: „Anya, menjünk innen!” De Hürrem int mindenkinek, hogy hagyják beszélni. Mihrünnissa: „Szívemben kialudt a fény, Szultánám… Elvetted tőlem szívem választottját, a Hercegemet. Teljes sötétségbe temetett el a fájdalom. Ahogy a véres óceánba fojtottak bele, fiam, Mehmet fogta a kezem. Segített elviselni a szomorúságot és a mély gyászt. Függtem tőle, ragaszkodtam hozzá… De te, Szultánám… őt is elvetted tőlem… Amíg mellettem volt, halvány reménysugár maradt még az életben… újra csicseregtek a madarak és nyíltak a hegyekben a virágok… a rózsák illata mindent körülölelt, mint ahogy most a vér szaga! Te, Szultánám, megváltoztattad az évszakot az életemben! Te indítottad ezt a telet… A forgószél soha nem fog csillapodni! Felkap és mindenen végigsöpör! Mindenkit a saját sorsa felé cipel! Az én telemnek vége, Szultánám. De a tied most kezdődik.” Fogja a tőrt, és a saját nyakához szegezi. Majd egy határozott mozdulattal, elvágja a torkát. 

Süleyman megérkezik Amasyába. Nem szól egy szót se senkihez. Belép a palotába, ahol Mustafa, Mahidevran és gyerekhangot hall. Belép Mustafa szobájába. Az ágyon talál egy tekercset. Elkezdi olvasni: „Segítség! Segítség! A világ e felét lerombolták! A halál angyalai magukkal ragadták Mustafa Hant! Egy nagyszerű embert távolítottak el! Óriási nagy fájdalmat ékeltek be a nagyság és az Oszmán Birodalom közé!” Süleyman: „Lokman Aga! Szólj Taslicalinak, hogy kéretem!” Zal: „Mire vársz?” Nem jön válasz. „Kérdeztem valamit!” Yahya: „Nem felelek egy olyan kutyának, mint te.” Zal: „Vigyázz a szavaidra, Yahya! Ne feledd, nem parancsolhatsz többé, és pozíciódat is elvesszük! Téged is elküldhetlek a pokolba, mint Atmacát!” Lokman ekkor érkezik: „Yaya Bey, az Uralkodó látni kíván. Vigyázz arra, hogy viselkedsz! A Szultán nagyon érzékeny mostanában… természetesen, ha meg akarod tartani a fejed!” Yahya: „Ha Mustafa Hercegre gondolok, túl nagy ára lenne, ha a fejemmel fizetnék érte?”

Yahya belép a szobába. Süleyman: „Ezt te írtad?” Yahya bólint: „Arra elegendő, hogy ha valaki elolvassa, csillapítsa vele fájdalmát. Nem tudom, Nagyuram, de bennem ennyi erő maradt, hogy ezt megírjam… Fejet hajtok parancsod előtt. Nem az a sors adatott, hogy katonaként essek el. Így az a kívánságom, hogy költőként haljak meg.” Süleyman: „Írásod nagyon hatásos. Remekül írsz. Úgy tűnik, ez a te utad. Nem tudom, hogyan és mikor veszi el az Úr az életed… de költőként fogsz meghalni. Amíg én élek, senki sem hibáztathat ezért a dicshimnuszért és senki sem büntethet meg érte. Most pedig, menj utadra és ne kerülj többé a szemem elé.” Yahyát meglepik ezek a szavak, de legalább életben maradhatott! Isten veled Taslicali Yahya Bey!

Fatma kimegy a palotából Atmacával találkozni. Melek: „Az emberek nagyon dühösek. Allah óvjon minket! Miért kellett kijönnünk?” Fatma: „Az emberek tudják, mi történt. Nem fognak bántani. Mahidevrannak vissza kell térnie. Megijeszt az állapota. Azt akarom, hogy fejezze be a sírást… ha lehetséges. Remélhetőleg, tudok egy kis friss vizet önteni fájó szívébe.” Melek: „Mégis hogy, Szultánám?” Fatma: „Várj itt.” Fatma tovább megy… Atmacával találkozik: „Szultánám! Már olyan sok idő telt el!”

Rüstem alszik. Mihrimah megy be hozzá, mire felriad tőrével a kezében. Mihrimah: „Rüstem! Most már a tőröddel együtt alszol?! Miközben annyi őr áll az ajtóban?!” Rüstem: „Hogy ki a hűséges, és ki az áruló, nehéz megmondani. Nem vagyok sehol sem biztonságban, Mihrimah. Hogy van Hürrem Szultána?” Mihrimah: „Jobban. Értem, és a bátyáim érdekében megpróbálja összeszedni magát. Remélem, Selim és Beyazit békében maradnak, és így nem esik vissza az állapota. Már csak ők ketten maradtak. Nem fognak harcolni egymással! Kell, hogy legyen más út!” Rüstem: „Nincs más út, Mihrimah. Az út végén a sír van. Az út végén a halál van. Egyik elesik, a másik talpon marad. Az egyik Ábel, a másik Káin. Az idő majd megmondja, melyik fog győzedelmeskedni.”

Atmaca: „Szóval ez azt jelenti, Mihrünnissa Asszony nem bírta tovább. Nyugodjék békében.” Fatma: „Mahidevran Szultána nagyon nincs jól… de legalább erőt merít a fájdalmából. Nagyon nagy a vágya a bosszúra.” Atmaca: „Emiatt már amúgy is találkozni akartam veled. Mint tudod, Rüstem visszatért a palotába. Van híred férjedről, Ahmed Pasáról? Mostanra már el kellett volna küldeniük Rüstemet jó messzire.” Fatma: „Biztos Sokullu akadályozta meg. De mi haszna? Ahmed Pasa előbb vagy utóbb megérkezik a fővárosba, és megteszi a szükséges lépéseket. Szultánunk meg Amasyában van.” Atmaca: „Amasyában? Miért?” Fatma: „Ki tudja? Talán el akart búcsúzni a fiától. Most mennem kell. Még készülnöm kell Ahmed Pasa érkezésére. Ha történik valami, üzenj az új Kerti Palotába. Majd ott találkozunk.”

(Ha tudom még ma este fent lesz a 2-dik rész is)

Jól megrendezték Mihrünisza öngyilkoságát,saját lefejezését.Sok a szöveg a videón aki nem akarja végig nézni Mihrünisza tette a végén van.

[link]

Mivel Ibrahim kikiálltotta magát szultának,így a szultán Szulejmán ùgy látta jónak hogy jelöletlen sírba temesék.

Hatidzének peddig azt mondták nincs sírja.

Ibrahimnak miért nincsen sírja?

(Ez "csak úgy" érdekel,mert itt még távolról sem tartunk ott...

köszönöm Lipe a felvilágosítást.

Tulajdonképpen Hürremet ki rabolta el és miért? én azt gondoltam, hogy ezt csak a színésznő kilépése miatt tették bele a történetbe.

Igen, szomorú és szörnyű sorsokat ábrázolnak a filmben. Valóban mindenki elnyeri valahol a büntetését a tetteiért. Néha többet is.

A film egyik erénye, hogy a véres jeleneteket letompítják a jól vágott képekkel és csak jelzésértéke volt most is a saját lenyakazásának. Finoman ábrázolják a véres és a szex jeleneteket.

Egyébként azon gondolkodom, hogy miért nem derült ki,hogy Mahidevrán keze volt Mehmet halálában? Lehet, hogy azt a fiatalembert azonnal megölette?

Igen, ott vágta el nálam is magát.

Viszont itt most ennek ellenére tényleg meg tudtam sajnálni. Az a jelenet véleményem szerint jól meg volt komponálva. Lehet, hogy főleg a színésznő érdeme az egész, mert ugye Mahidevran tényleg nem érdemli meg a sajnálatot.

Bár főleg nem is őt, hanem Nisát lehet itt sajnálni. Viszont akkor is az a véleményem, hogy senki sem érdemli meg, hogy ilyen rövid időn belül három embert is elveszítsen maga körül.

Itt mindenki megbűnhődik. Mahidevran a fia életével Hürrem első fiáért. Hürrem is fizetett a Musztafa elleni intrikáiért a legkisebb fia életével. Most pedig néznie kell, hogy a két megmaradt fia harcol. Bár legalább Beyazit halálát nem éli már meg. Mondjuk megérdemelné, hogy lássa, a drága férje nem csak Mahidevran fiára tud hóhérokat küldeni.

Most készülök megnézni a 126.részt.

Csak annyit szeretnék mondani, hogy Mahidevránt azóta nagyon nem szeretem, amióta megölette Hürrem legnagyobb fiát. A karddal szándékosan vágott sebébe gyógykenőcs helyett a pestisből kivett váladékot tette bele egy ismerős Mahidevrán megbízásából. És szegény életerős fiatalember másnap meghalt. Ezért bármilyen sorsot megérdemelt!!!

Jaj, megnéztem a 126-os részt. Eléggé deprimáló volt, mondjuk mostanában egyre több benne az olyan jelenet. Nem is csoda. Mihrünnisa tette egyáltalán nem volt meglepetés. Az ő helyzetében teljesen érthető, hogy nem akart tovább így, kínszenvedve élni. Ami ugye Mahidevranra vár. Szegénynek nem volt elég a fia halála, most még ezt is végignézhette. Voltak azért nem túl szép húzásai neki is a sorozatban, de amikor összeesett Nisa akciója után/közben, nagyon sajnálatra méltó volt.

Nem gondoltam, hogy ilyen hamar előkerül Beyazit házassága. Mondjuk érthető, hiszen ez is egy eszköz ellene. Érdekes lesz nézni most Selim és az ő küzdelmét. Kíváncsi vagyok, ennél eltérnek-e majd valamennyire a történelemtől, mert ugye arra már volt példa.

2014.március.5. 70-dik magyar rész,36-dik török rész első fele, 21:50-23:15h:

Ibrahim megállitja a hercegnőt és vissza viszi a saját palotájába.Nigart peddig vissza küldte a topkapiba majd el akarja küldeni a régi palotába és kiházasitani.Hürrem segit Nigarnak hogy maradthason.Hatidze haza akar menni.Otthon megtalálja Nigar sálját az ágy mellett de nem gyanakszik.Báli Bég elveszi Àrmint de a lány a nászéjszakán meghal.Hürrem ünnepel a háremben hogy megszabadùlt Izabellától ám Válhidem érkezésével leállitja az ünnepséget.

Köszönöm a válaszaid. Sajnos tényleg hiányos még a nyelvismeretem így az utóbbiban például nem voltam biztos. Így azért már helyükre kerültek a dolgok. :D

Viszont (ha szabad elméleteket gyártani kicsit ^^) ezek után én el tudom képzelni, hogy Beyazit egyszer majd "hátrányba" kerül a Huricihannal kötött házassága miatt. Az apja nyilván nem fogja díjazni, ha megtudja, hogy elvette.

Elvileg a szultán Ibrahim mindkét lányát kivégeztette a valóságban az apjuk után nem sokkal, hogy ne maradhasson fenn Ibrahim vére. Mondjuk a sorozatban ettől már régen eltértek, hiszen Huricihan életben van.

A 125-ös rész az előzőhöz hasonlóan szomorú volt. Következhet Beyazit és Selim küzdelme. Vagyis inkább elharapózhat, mert eddig sem voltak épp mintatestvérek. A 126-os előzetese is érdekes volt.

4-dik évad 125-dik török rész :

Pici Dzsihangirt látjuk, hogy apjával egy könyvet nézegetnek. Cihangir: „Ki van a képen?” Süleyman: „Az ősi görögök Atlasnak hívták. Ő Lapetus és Asia egyik gyermeke volt. A mítosz szerint, azért, mert Olympust megtámadta, Zeus azzal büntette, hogy a világot a vállán kellet cipelnie.” Cihangir: „Ezért hívsz engem Atlasnak? Ha így van, mi a vétkem, apám? Miért vagyok ezzel büntetve?” 

Jelenben Dzsihangir az ágyon fekszik,Szulejmán érkezik azzonal hivatja az orvost Lokmannal.

Majd fiához: „Cihangir! Oroszlán fiam! Fiam!” Cihangir: „Nagy fáj, apám… nagyon fáj!”

Hürrem: „Van híred Mihrimahról és Rüstemről?” Fahriye: „Biztonságban vannak Üsküdarban. Senki sem fog gyanakodni, hogy ott rejtőznek.” Sümbül: „Nagyon jó. Főleg, amíg Beyazit nincs a fővárosban. Képtelenség megmondani, mi fog történni. Allah bocsássa meg, de a lázadók egészen a palota falaiig is eljöhetnek!” Hürrem: „Mi vagyunk a célpont. Megküzdök minden nehézséggel, amíg a gyermekeim biztonságban vannak! Bárcsak Cihangir itt lenne velem! Egyáltalán, minek ment el? Mustafa Herceg halála bizonyára nagy hatással van rá.”

A szultán ordít az orvosokkal.Dzsihangir ordít a fájdalomtól.

" Hol vagytok akkor, mikor a Herceg ilyen hatalmas fájdalmakkal küzd?! Már akár be is avatkozhattatok volna!!!” Kara Ahmed Pasa válaszol helyettük: „Cihangir Herceg nem a betegsége miatt van ilyen állapotban, hanem azért, mert nem eszik és nem iszik.” Süleyman: „És nincs valami megoldás?! Valóban ennyire keveset tudtok?!” Orvos: „Gyógynövényes vizet forralunk és készítünk gyógyhatású ételt.” Süleyman: „Akkor siessetek! A Hercegnek egy kettőre fel kell gyógyulnia!” Lokmannak: „Készítesd el Cihangir kedvenc ételét.” A két orvos egymás közt. Orvos1: „Egyik kollégámnak vannak gyógyfüvei.” Orvos2: „A Herceg betegsége nagyon súlyos. A szívét és a lelkét is elérte. Milyen gyógynövény használna már?” Orvos1: „Tedd azt, amit mondtam! És siess!”

Beyazit végre megérkezik a palotába. Sokullu: „Az emberek körülvették Mihrimah Szultána palotáját. Vért akarnak látni.” Beyazit: „Ők jól vannak?” Sokullu: „Igen, jól, Hercegem.” Beyazit: „És az anyám?” Sokullu: „Miután hallott erről az esetről, azonnal odament.” Beyazit: „Nem én vagyok az egyetlen, aki gyászolja Mustafa bátyámat. A katonák is dühösek. Úgy látszik, a vihar fog egykönnyen elmúlni.”

Üsküdarban Mihrimah betakarja alvó kislányát, mikor Rüstem csatlakozik hozzájuk: „Remélhetőleg, most már minden rendben lesz.”

Hürrem belép a Szultán szobájába, ahol Beyazit éppen olvas. A Herceg mellőzi édesanyját, de Hürrem aztán megszólal: „Nem kaptál hírt arról, mi történt velem és Mihrimahval?” Beyazit: „Mehmet Pasa említette.” Hürrem: „Szóval tudsz róla, és mégsem mutatsz együttérzést! Az sem érdekel, hogy azok az árulók megpróbáltak megölni minket?!” Beyazit: „Te is tudod, hogy nem így van! Te és Mihrimah a szívemben vagytok, de ez a lázadás nem ok nélkül tört ki! Te, Rüstem Pasa, és még talán Mihrimah is… emeltétek fel azoknak a hóhéroknak a kezét… ti adtatok nekik erőt… és most, hogy baj van, próbáld meg magadban keresni az okát!” Hürrem: „Tévedsz. Igazából azok a hibásak, akik rossz tanácsokat adtak a bátyádnak. Nekik kéne elgondolkodniuk.” Beyazit: „Kinek kellene elgondolkodnia?! Mahidevran Szultánának, aki a saját gyermekét elvesztésétől szenved?! Vagy az ártatlan gyermeknek, Mehmetnek?! Láttam anyám… láttam őket!!! Olyan volt, mintha ők is meghaltak volna!!!” Hürrem: „Beyazit, én…” Beyazit: „Elég, anyám. Ha ezt folytatjuk, keményebb szavak jönnek ki a számon. Tudom, te sem maradnál csendben. És akkor olyan állapotba kerülnénk, hogy még egymás szemébe sem tudnánk utána nézni.” Hürrem elviharzik.

Elkészítették Cihangir kedvenc ételét. Az orvos megpróbál egy kanál orvosságot beleimádkozni, de a fiú eltolja magától a kanalat. Süleyman érkezik a sátorba: „Hagyj magamra a fiammal.” Leül az ágya szélére. „Cihangirom! Először az orvosságot adom neked, aztán az ételt. Azért kell, hogy fel tudj épülni! Gyerünk, Cihangirom! Nyisd ki a szád!” De Cihangir az ő kezét is eltolja magától. Süleyman: „Azt mondtam, hogy lenyeled! Fiam! Le kell nyelned, különben nem leszel jobban!” Másképp nem megy, hát erőszakot alkalmaz. Miután nagy nehezen sikerült, átöleli fiát: „Fiam, drágám! Elmúlik! Jobban leszel!” De Cihangir kiköpi.

Szelim érkezik hogy Hürrem Dzsihangir felől érdeklődik.

A szultán nem akar válaszolni,nem akarja hogy bárki aggódjon.

Egy aga Rüstemhez: „Mindenről gondoskodtunk. Az őrök felváltva őrködnek. Egy madár sem repülhet be a palotába.” Rüstem: „Jó. Akkor most hívhatjuk Sinant.” Az aga távozik. Mihrimah érkezik: „Fura, hogy te és a testvéred milyen közel kerültetek az elmúlt napokban!” Rüstem: „Nagyon segítőkész volt. De különben is így kell ennek lennie, hiszen mi értelme annak, hogy ugyanaz a vérünk, és nem szeretjük egymást? Tudjuk, hogy vannak olyan testvérek, ahol ha az egyik elfordul, a másik hátba döfi.” Mihrimahnak eszébe jut, ahogy ellopta bátyja pecsétjét… Mihirmah: „Most rólam beszélsz? Ha tudtam volna, hogy a bátyámat kivégzik, soha nem tettem volna meg!” Rüstem: „Senkiről sem beszélek. Ami történt, az már a múlté. Mustafa Herceg meghalt, mi meg itt vagyunk és rejtőzködünk! Imádkozzunk, hogy így is marad! Mihrimah! A hatalomért és a jövőért neked fel kellett áldoznod magad… Nem volt más választásod.”

Sinan: „Ahhoz, hogy titokban tudjuk tartani Rüstem Pasa és Mihrimah Szultána hollétét… hogy ne vegyék észre, hol tartózkodnak… nem tarthatnak túl sok őt az üsküdari palotában. Ezt kívánja a biztonságuk.” Hürrem: „Teljes mértékben megbízol az őrökben?” Sinan: „Nem kell aggódnod, Szultánám. Ezek a katonák nagyon hűségesek az Uralkodó Családhoz. Hosszú évek óta nekem dolgoznak.” Sokullu: „Már amúgy is mindenütt ott vannak a lázadók. Úgy gondolom, hogy miután nincs vezetőjük, anélkül fognak szétoszlani, hogy bárki is közbe avatkozna.” Hürrem: „Tudtam, hogy történik valami! De nem is feltételeztem, hogy ilyen lesz! Nagyon remélem, és imádkozom azért, hogy úgy történjen, ahogy mondtad, és a dolgok ne forduljanak még rosszabbra!”

Atmacát látjuk ahogy eltalálja a nyíl és a földön fekszik majd azt hogy nem halt meg,megmenekült.

Fatma és Gülfem összefut Beyazittal. Beyazit: „Jól vagytok?” Fatma: „Hogy lehetnénk jól?” Gülfem: „A Koránból fogunk felolvasni és a szegényeknek viszünk adományokat.” Beyazit: „Ha segítség kell, itt vagyok.” Fatma: „Én oroszlán Hercegem! Nem tudom, hogy az elvesztés miatti fájdalom, hogy fog csillapodni?” Gülfem: „Ha Hürrem Szultána nem suttogott volna bele a Szultán fülébe, akkor Hercegünk még mindig élne! És nem kellene ezt a fájdalmat átélnünk!” Fatma: „Egyetlen dolog enyhítheti fájdalmunkat… ami Rüstemmel és Mihrimahval fog történni. Mindenki megkapja, amit érdemel.” Beyazit: „Szultánám! Csak óvatosan! Mihrimah a nővérem! Nem akarom, hogy bármi is történjen vele! Ráadásul, neki semmi köze ahhoz, ami a bátyámmal történt! Ő ártatlan!” Fatma: „Ártatlan? El is hiszed, amit mondasz? Gondolod, hogy az, aki csak csendben várt a helyén, míg a Hercegünk a halálba tartott, az ártatlan? Az anyád is ártatlan? Hát nem éppen te kérdezted ezt tőle minap? Nem te gyanúsítottad meg?” Beyazit: „Ez csak rám és az anyámra tartozik, Szultánám. Csak a düh szavai voltak a pillanat hevében. Amikor nincs bizonyíték a kezemben, nem vádolhatom az anyámat.” Beyazit távozik. Gülfem: „Mindent tud… meg van sértve… de nem fogja tűzbe dobni az anyját.” Fatma: „Amíg az ellenségük, a mi Hercegünk életben volt, nyugodtak voltak. De most egymásnak esnek… és elszabadul a pokol… lesz sírás-rívás.”

Atmaca Sinant követi. A férfi észreveszi. Társaitól kérdi: „Ti is láttátok?” Nem, a többiek nem láttak semmit. Így tovább lovagolnak. Atmaca viszont ebből tudja, hol bujkál Rüstem…

Sinan: „Senki sem talál itt rátok.” Rüstem: „Hürrem Szultána hogy van?” Sinan: „Nagyon aggódik. Közben visszatért Beyazit Herceg a palotába. Sokullu informálta az eseményekről.” Egy aga hallgatózik… Rüstem: „Köszönöm, hogy velem vagy ebben a nehéz időszakban! Olyan jó, hogy rám találtál! Senki más nincs, akiben most megbízom!” Sinan: „Annyi év után végre megtaláltalak, és elfogadtál, és megbízol bennem!” Rüstem: „Jól tettem, hogy megbíztam benned! Minden egyes lépéseddel ezt bizonyítod!”

Atmaca a piacon Hussein janicsárral találkozik,ő térdelt Musztafa mellett a halálakor és bosszùt akar.

" Atmaca! Azt hittük, meghaltál! De jó téged újra látni!” Atmaca: „Ez rosszabb, mintha meghaltam volna… Elvesztettük Hercegünket. Nem tudtam megmenteni.” Hussain: „Hol voltál egész idő alatt?” Atmaca: „Úgy volt, hogy értesítem Taslicalit, de hátba lőttek. Elájultam, de szerencsére valaki arra járt, és segített rajtam. Aztán, mikor magamhoz tértem, elmondtam neki, hogy én vagyok Mustafa Herceg fegyverhordozója. A férfinek ekkor könnybe lábadt a szeme, és elmondta, hogy a Herceget megölték… Megölték Mustafa Herceget!” Hussain: „Megöltem azt, aki elárult minket. Rüstem Pasa meg elmenekült.” Atmaca: „Pont ezért jöttem… hogy megtoroljuk Mustafa Herceg halálát. De hogy jöttél el?” Hussain: „Néhány társammal együtt elszöktünk a táborból. Késlekedés nélkül Rüstem Pasa palotájához vonultunk, de elszökött onnan.” Atmaca: „Többé nem szökhet el, Hussain Cavush!” Hussain: „Tudod talán, hol rejtőzik?” Atmaca bólint.

Dzsihangir űvölt a fájdalomtól.Azt látjuk amikor Dzsihangirt baba korában nyùjtották.A szultán akkor sem bírta fia sírását hallgatni és most sem bírja.Szulejmàn ugyanezt a fájdalmat érzi, ahogy hallja kisfia fájdalmas ordítását.

Talán ezekben az órákban, Hürrem próbál aludni, de nem megy. Zaklatott állapotban kimegy teraszára friss levegőért. 

Cihangir sátrában Orvos1: „Csak egy megoldás maradt, Afyon (ópium). Minden mást kipróbáltunk.” Orvos2: „Még ne!” Süleyman pont ekkor lép be: „Ti meg mit ácsorogtok ott?! Csináljatok valamit!!!” Orvos1: „Nagyuram, ha engedélyezed, adnánk a Hercegnek Afyon szirupot. A legfontosabb dolog, hogy mennyit adunk neki. Ha nem túl sokat, akkor nem lesz baj.” Süleyman engedélyezi. Itatnak vele egy kortyot. 

A következő visszaemlékezésben Firuze arról mesél, hogy hazájában mit jelent a púp: „Mielőtt megszületett, angyalokkal találkozott. Szárnyakat adtak neki, amit most a hátán cipel.”

Dzsihangir hallucinál az ópiumtól. Cihangirnak látomása van. Egy csokor vörös rózsát lát a kezében, finom illatúakat. Aztán egy árnyékot fedez fel a sátrában. „Ki van ott?” De válasz nem érkezik. Orvos1: „Ez a szirup megnyugtatja, és alszik egy kicsit.” Felajánlanak a Szultánnak nyugtató gyógynövény szirupot, de Süleyman visszautasítja. Orvos1: „A Szultán és a Herceg ugyanattól a betegségtől szenved. Lelkiismeret furdalásuk van. Egyrészt, mivel feláldozták drága Hercegünket, másrész, nem tudták megállítani.” Orvos2: „Aggódj inkább a saját munkád miatt! És ne lépd át a határt!”

Szümbül állruhában megnézi a kávézóját a beosztotja nagyon örül neki.Elmondja hogy mindenfelé lázadàsok vannak.

A lázadókat Hussein és Atmaca irányitsa.Hürremhez visza megy a palotába Szümbül és elmondja mit hallott.Hürrem aggódik Atmaca miatt,tudja hogy ő tehet Rüsztemék ellen.

Hürrem Bajazidot elküldi Mihrimahhért.Eközben a lázadók Hussein vezetésével bejutnak Rüsztemékhez.Rüsztem,Mihrimah és a lányuk egy alagùton menekülnek.A lázadók ùtánuk.Odakint már Atmaca vár hogy lenyilazza Rüsztemet.Kijutnak az alagùton,minden irányból lázadók érkeznek,körül veszik őket.Kitör a harc.Atmaca lenyilazza a két őrt és Rüsztemet veszi célba de mielőtt lőhetne Bajazid érkezik segiteni és eltakarja Rüszteméket a lovával.Bajazid Mihrimahhékat visza viszi a fő palotába.

Fiatal Bajazidott látjuk amikor apja nem akarta elvini a haditáborba,ő peddig ùtána szököt.A kicsi Dzsihangir megláta de Bajazid ìgy is ment apja ùtán a harcba Husseinel.

A haditáborban az orvosok nyugtatót adnak a szultának.

A szultán Dzsihangir felől érdeklődik de az orvosok nem bizakodnak. Dzsihangir ismét hallucinál az ópiumtól.Egy fehér ruhás lány ül az ágya szélére.Kérdi ki ő? A lány nem shól egy szòt sem,egy könyvet ad neki.Dzsihangir elmosolyodik és végre sikerül kicsit pihenie.

Hürremhez megérkeznek Rüsztemék és Bajazid.

Hűrrem:Mihrimah jól vagytok? Hála az égnek hogy nem esett bajotok.Mihrimah:Hogy lehetnénk jól anyám ?! Meg akartak ölni minket! Ha Bajazid nem jönn? Majd elviharzik lányával.

Hürrem:Köszönöm Bajazid. Bajazid:"Nincs mit anyám,Mihrimah a testvérem.De te ezt nem érted ùgye? Nem volt testvéred.Nem tudod mit jelent ez.Majd ő is távozik.Hürrem Rüsztemhez:Mi történt ponzosan Rüsztem?

Rüsztem:Ne tégy úgy szultánám mintha nagyon érdekelne az én sorsom.Mint ahogy Mihrimah mondta meg akartak ölni.

Bajazidhoz Rüsztem érkezik.Megköszöni hogy megmentette de Bajazid azt feleli hogy ő csak a testvérét Mihrimaht mentete.Hürremhez Bajazid Lallája érkezik a hirrel,hogy Bajazid a feldühödött tömeghez készül.Hürrem a toronyba siet látni akarja,Fatma már ott várja.Bajazid kilép a tömegbe.

Bajazid:"Én az Oszmán birodalom ùrának Szulejmán szultának a fia Bajazid megigérem nektek hogy mindazok akik felelősek a Musztafa herceg halálájért elnyerik bűntetésüket."

Tömeg:Miért higyünk neked az anyád az orosz boszorka?.......

Bajazid:"Annak hisztek akinek akartok,de ha nem gondolnám komolyan amit mondok most nem állnék itt előtettek!

Bajazid visza tér a palotába,odafent a toronyba Fatma kontra Hürrem.Fatma:Milyen kár hogy nem Bajazid lesz a következő szultán.Ő rátermet mint a megboldogùlt Musztafa.Szelim csak inni és nőket hajkurászni tud!

Majd azt látjuk amikor Bajazid és Dzsihangir a körülmetélésre készülnek.Ekkor Bajazid és Szelim csùnyán ösze vesztek és ez a harc a mai napig dùl köztük.

Dzsihangir magához tér Szelim áll mellette.Dzsihangir:Mit keresel itt ? Élvezed hogy szenvedek? Szelim:Ne mondj ilyet Dzsihangir.Azért vagyok itt mert segiteni akkarok de nem tudok.Nem bírom nézni kinyid.Sírnak.

A szultánhoz Szelim siet azzal hogy Dzsihangir eltünt.Elindulnak gyorsan meg is találják az erdőben.Dzsihangir mint az őrűlt ùgy viselkedik.Azt hajtogatja hogy lódobogást hall ez biztos Musztafa mindjájt ide ér.Jön a testvére és bebizonyitja hogy ártstlan.A szultán nem tudja mit tegyen.Dühösen megrázza .Musztafa halott! Halott érted?! Dzsihangir össze csuklik.

Hürremhez ismét Szümbül érkezik a hírekel és Szelim levelével.Szelim apja tiltása ellenére megirta anyának hogy Dzsihangir nagyon beteg.Hürrem aggódik.

Fatma és Gülfem a háremben imádságot tartanak Musztafáért.Hürrem és Mihrimah is érkeznek de nem nézik őket jó szemmel.Hürremnek hírtelen rossz érzése támad ezért Bajazidhoz siet hogy azzonal Dzsihangirhoz akar menni.

Dzsihangir megint a lánnyal hallucinál.Bajazid bele egyezik hog anyát elviszi az alaptáborba Dzsihangirhoz.

Az orvodok vitáznak,Dzsihangirnak már semmi sem segit de nem merik megmondani a szultának sem több ópiumot adni mert abba bele hallhat.

Dzsihangirt látjuk a kard átvételi ceremóniján.

Dzsihangir hivja Kara Ahmedet hogy szóljon a szultánnak.

Hürrem Szümbülel ùton van .A kocsiban szótlan,odakint ùgy gúhog az eső mintha dézsából öntenék.

A szultán oda megy Dzsihangirhoz.Dzsihangir űvölt,levegőért kapkod és arra kéri apját ölje meg.A szultán szíve elszorùl,sírr de rákiált hogy mondhat ilyet! Dzsihangir ismét hallucinál.A lány oda adja az ópiumos üveget ő peddig kiisza.Majd ismét űvölt kéri apjától az ópiumos üveget.A szultán nem bírja látni fia fájdalmát egy kanál ópiumot akar adni neki de Dzsihangir kiveszi kezéből az üveget és kiisza.Először olyan mintha aludna a szultán feszülten figyeli.Dzsihangir ismét a lányt látja aki vörös rózsákat hozz neki,egyet oda ad megszagolja.A szultán észre veszi hogy lélegzete abba maradt Dzsihangir meghalt.Magához szorítja sír ordìt-Szelim is berohan.

Dzsihangirt a lány kézen fogva vezeti,látja sírató apját majd a lány egy virágos mezőre vezeti gyerekek nevetgélve szaladnak feléjük végül egy fehér fügönyhöz érnek ahol meghalja Musztafa hangját megörül és eltünik a fehérségben.

Hajón Rüsztem testvére Sinan az admirális.Atmaca megy hozzá és levágja a jobb kezét.Ezt elküldi Rüsztemnek.

Mihrimah Rüsztem épp vitáznak amikor a diszes dobozt meghozzák benne Sinan keze.Mindketten meghökkenek.

Egy levél is van benne Atmacától Rüsztemnek.

A táborba a szultán ismét a kis Musztafát látja amikor az orvosok érkeznek hogy mindent előkészitettek amit kért.

Rüsztemhez a palotába elküldték levágot kezű testvérét.Sinan megvádolja hogy őt a lázadók elé dobta majd Rüsztem karjaiba ösze esik(asszem meghalt-nemtudom).

Hürrem kocsija hirtelen megáll.Bajazid Szelimmel találja szembe magát.Szelim Dzsihangirt testét viszi éppen.

Majd azt látjuk hogy az orvosok a szultánt egyszerű paraszti öltözetben mezitláb lekisérik egy pince félébe ahol nincs más csak egy szőnyeg és a korán,a szultán ott marad imádkozni egyedül vezekel büneiért,fiaiért...........

Hürrem kocsija ajtaját Bajazid sírva kinyitja majd Szelim is odalép.Hürrem kiszál a zúhogó esőbe meglátja a koporsót.Hürrem odarohan nem hisz a szemének,ordít fájdalmában majd össze esik az ùton.Szelim,Bajazid és Szümbül körül veszik.

Hürrem Dzsihangir temetésén:

[link]