Főoldal » Fórumok » Egyéb témák » Mennyi a tankötelezettség felső korhatára? fórum

Mennyi a tankötelezettség felső korhatára? (tudásbázis kérdés)

2013. szept. 4. 02:30

60. § (1) A tanuló munkahelyi, családi vagy más irányú elfoglaltságához, a meglévő ismereteihez és életkorához igazodó iskolai oktatásban (a továbbiakban: felnőttoktatás) az e törvényben foglaltak szerint vehet részt.

(2) A tanuló attól az évtől kezdődően, amelyben

a) nyolc évfolyamos általános iskola esetén tizenhatodik,

b) középiskola és szakiskola esetén huszonegyedik

életévét betölti, kizárólag felnőttoktatásban kezdhet új tanévet.

(3) A tanuló középfokú iskolában attól a tanévtől kezdve folytathatja a tanulmányait felnőttoktatás keretében, amelyben a tizenhatodik életévét betölti.

(4) Sajátos nevelési igényű tanuló, valamint a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanuló esetén, továbbá, ha a tanulmányi követelményeket azért nem tudták teljesíteni, mert a tanuló tartós gyógykezelés alatt állt, a (2) bekezdés a)–b) pontjában meghatározott életkorhoz kettő évet hozzá kell számítani.

(5) A felnőttoktatás megszervezhető

a) az e célra létesített – 7. § (1) bekezdés b)–e) és g) pontjában felsorolt – iskolákban,

b) a nappali rendszerű iskolai oktatás céljára létesített iskolának a felnőttoktatási osztályában.

(6) A felnőttoktatásban a tizenhat–húsz éves tanulók részére ifjúsági osztály, csoport szervezhető.

(7) A felnőttoktatásban az oktatás megszervezhető a nappali oktatás munkarendje, továbbá esti, levelező vagy más sajátos munkarend szerint. Nappali oktatás munkarendje szerint azok részére szervezhető meg az oktatás, akik nappali rendszerű iskolai oktatásban vehetnek részt. A nappali oktatás munkarendje szerint folyó oktatás esetében a tanórák számának a kerettantervben a nappali rendszerű oktatás munkarendje szerinti kötelező tanórai foglalkozások legalább kilencven százalékát el kell érnie.

2013. szept. 2. 13:57
Sziasztok szeretnék egy kis segítséget kérni hogy a mostani jog szabályok mellet ez hely áll Nappali rendszerű iskolai oktatásban abban az évben kezdheti utoljára a tanuló a tanévet, amelyben betölti a 22. életévét (általános iskolai oktatás esetén a 16. életévét). Ha azonban az általános iskola első évfolyamát a hetedik életévében kezdte meg, vagy ha olyan szakképzésben vesz részt, amelyben a szakképzési évfolyamok száma meghaladja a kettőt, akkor abban az évben kezdhet utoljára tanévet, amelyikben a 23. életévét betölti. A sajátos nevelési igényű tanuló esetén, valamint a súlyos beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanuló esetén, továbbá, ha a tanulmányi követelményeket azért nem tudták teljesíteni, mert a tanuló tartós gyógykezelés alatt állt, a fentiekben meghatározott életkorhoz három évet hozzá kell számítani. sürgös lenne az ügy holnapra jó lenne választ kapnom
2013. márc. 5. 17:32
16 év
27. zebracsikó (válaszként erre: 26. - Bébanyus)
2013. márc. 3. 20:30
Ha ez a szerv sajátos nevelési igényűnek diagnosztizálja a Gyermeked, akkor kötelező fejlesztéseket ír ki neki.
26. Bébanyus (válaszként erre: 25. - Zebracsikó)
2013. márc. 3. 20:05
Soha senki ! Itt Tőled hallottam róla először.
25. zebracsikó (válaszként erre: 24. - Bébanyus)
2013. márc. 3. 20:02
é soha senki nem javasolta ilyen komplex probléma miatt a Tanulási képességet vizsgáló bizottságot?? Ők kijelölhették volna, heti hány órában kell a Lányodnak fejlesztére, logopédiai terápiára járni
2013. márc. 3. 18:35
Nevelési tanácsadóból volt papírunk , és járt az iskolába alsó tagozatba logopédus , később felzárkóztató órákon vett részt ... most a középiskolába nem törődnek az ilyesmivel. Állítólag az osztályfőnöke is elvégezte ezt a speciális képzést ami alapján diagnosztizált. Mikor a logopédus megszűnt ő foglalkozott a gyerekkel , de nem kimondottan vette a szívére a gyerek fejlődését. Sokszor a nyári szünetben való gyakorlásokkal én jobban felhoztam a gyereket. Megjegyzem a most 7.-es lányomnak is speciális foglalkozásokra lenne szüksége az eddigi tanévekben is csak akkor foglalkoztak vele , ha az asztalra csaptam , az idei tanévben már semmilyen szinten.
23. zebracsikó (válaszként erre: 19. - Bébanyus)
2013. márc. 3. 17:40

És ennyi? A Nevelési Tanácsadóba jártatok fejlesztésre? Vagy van egy papírotok és vártátok, hogy valami történik?? Ennyi éven át?


Az osztályfőnöknek meg amúgy sincs lehetősége/jogosultsága ilyeneket diagnosztizálni.

2013. márc. 3. 13:59
Valószínűleg a lelkének jobb lenne, a lényeg, hogy mindenképp elvégezze a sulit.
21. Bébanyus (válaszként erre: 20. - Tavaszilány)
2013. márc. 3. 13:57
Ez a másik lehetőség amire mi is gondoltunk...
2013. márc. 3. 13:56

A 16 év csak "felmenő rendszerben" igaz, vagyis akik ezután (illetve a törvény hatályba lépését követően) töltik be a 16-ot. Aki már elmúlt 16, annak ugyanúgy a 18 év a tankötelezettség.


Egyébként lehet kérni az iskolaigazgatótól magántanulói státuszt, és akkor nem kell bejárnia az iskolába, csak félévkor és év végén vizsgázni.

2013. márc. 3. 12:27
Általános iskolai felmérés alapján amit persze én erőszakoltam ki , különben rá sem hederítettek volna.Az akkori oszt.főnöke mérte fel.
18. zebracsikó (válaszként erre: 17. - Bébanyus)
2013. márc. 3. 12:25
és azóta? semmi? ki diagnosztizálta a diszeket?
2013. márc. 3. 12:23
Már az általános iskola 1.osztályában , kb 2 évig foglalkozott velük logopédus , de utána csak a beszédhibásokkal . Amennyire tőlem tellett próbáltam itthon segíteni neki , de mióta dolgozom alig van idő vagy energia egyáltalán bármi másra.
16. zebracsikó (válaszként erre: 15. - Bébanyus)
2013. márc. 3. 12:20
mikor derült ki a diszlexia és a többi?
15. Bébanyus (válaszként erre: 13. - Zebracsikó)
2013. márc. 3. 12:14
Tanulási képességet Vizsgáló Bizottságról még nem is hallottam , senki nem említette , van ilyen lehetőség, de akkor megpróbálkozom ezzel is .
14. Bébanyus (válaszként erre: 12. - Gigi80)
2013. márc. 3. 12:13
Ez eleve nem egy erős iskola épp ezért jelentkezett ide . A rajz ami érdekli és szeret tud is rajzolni , próbáltuk grafikus iskolába átíratni , de nem sikerült. Próbálkozunk folyamatosan iskolákat keresni , de nekem is végesek a lehetőségeim , sajna egyedül nevelem 4 gyerekemet és a munka helyen sem nézik jó szemmel a folyamatos hiányzást.
13. zebracsikó (válaszként erre: 10. - Bébanyus)
2013. márc. 3. 11:56
Miért ne mentetek el inkább a Tanulási képességet Vizsgáló Bizottsághoz? Egy kevert tanulási zavar diagnózissal kijelölhetnek Nektek egy olyan sulit, ahol megfelelő speciális fejlesztést kaphat. A nevelési tanácsadó papaírja nem sokat ér.
12. Gigi80 (válaszként erre: 5. - Bébanyus)
2013. márc. 3. 11:50

Pont most voltam egy szakmai konferencián,ahol szó volt az ilyen gyerekekről is.Ott azt mondták,hogy nagyon boldogtalanok tudnak lenni az ilyen gyerekek ha nem a képességeiknek megfelelő iskolába járatják őket.Viszont ha igen,teljesen kinyílnak,boldogok!

Szerintem keress egy neki való sulit,még ha bentlakásos is.Többre megy vele mintha most elküldöd melózni.

2013. márc. 3. 11:46
Próbáltunk iskolát keresni ,olyant ami tetszene neki és jó is benne , de a jegyei miatt nem vették át.
2013. márc. 3. 11:45
Fejlesztés ? Felzárkóztatás? Semmi zéró , holott a nevelési tanácsadóból van papír mi a gond . Most vették észre másfél év után , hogy számoló gépet használ , és miért .Mire szólt a gyerek , hogy eszközhasználat van neki engedélyezve , most kutakodnak , hogy tényleg így van-e.
9. timycat (válaszként erre: 5. - Bébanyus)
2013. márc. 3. 11:36

Én tutira nem engedném otthagyni a sulit. Diákmunka? Meddig? Arról nem beszélve, hogy kész vicc amivel kiszúrják a szemüket baromi sok munkáért, már ha kifizetik :S


Keresni kell egy olyan sulit -ha még eddig nem tettétek meg- ahol fejlesztik, "elrugdossák" egy szakmáig - esetleg érettségiig - amiben jó lehet a tanulási nehézségei ellenére és még jól is kereshet vele, legalábbis annál tuti jobban, mintha most elmenne diákmunkázni aztán meg segélyre.


Ha most kiveszed a suliból és elküldöd dolgozni örök csóróságra ítéled -kivéve ha ügyesen megy férjhez, de erre meg azért nem kéne alapozni

2013. márc. 3. 11:23
16 év
2013. márc. 3. 11:19
amugy a választ 16.év ha nem akarnád bújni a jogszabályt :)
2013. márc. 3. 11:17

köznevelési tv.-t olvasgasd.

2011. cxc.tv

ebben benne van minden amire kíváncsi vagy.

2013. márc. 3. 10:59
A lényeg az , hogy lányom januárba töltötte a 17.évét és 9.-es , de úgy , hogy tavaly bukott , tanulási nehézségekkel küzd , mindig is gondunk volt (dislexia, disgraphia ,számolási nehézségek ) , nem túl jó hírű iskolába jár , ahol folyamatosan gondok vannak , belenyúlnak táskájába , kikutatják , lopások stb.... terror . Nem szeretne oda menni , de mivel elég sok mindenből bukott most fél évkor is , kicsi a valószínűsége annak , hogy át veszik másik iskolába . Viszont diák munka lévén tudna dolgozni , nem tudom mi legyen , hogy gyámügynél itt-ott ne legyen gondom belőle .
2013. márc. 3. 10:47
Ebben a tanévben még 18 ,jövőre 16
2013. márc. 3. 10:43
16 év
2013. márc. 3. 10:41
16 év
2013. márc. 3. 10:40
A tankötelezettség felső korhatára érdekelne ...

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook