Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Nem eszik a gyermekem rendesen! fórum

Nem eszik a gyermekem rendesen! (beszélgetős fórum)


1 2
36. syria (válaszként erre: 1. - Flex76)
2013. jan. 27. 13:04

Ha ez megnyugtat: kicsi gyerekként szinte semmit nem akartam megenni. Emlékszem: ovis voltam, amikor az apám szinte térden állva könyörgött, hogy egyem meg az almát (pedig akkor az még igazi, harsogó jonatán volt, nem úgy, mint a mostani agyonkeresztezett förtelmek!). Aztán próbálkozott a fügével. Arra többszöri "erőszak" után nagy kegyesen kijelentettem: de hát ez nagyon finom!

Évekig kergettem az őrületbe a családomat. Úgy étkeztem, hogy bevettem egy kanál ételt, hátradőltem a székben és szépen elnyammogtam rajta percekig. Már mindenki felállt az asztaltól a 3 fogásos ebéd után, s én még mindig csak a levesnél tartottam. Jó esetben a második fogás elején. :)

Tini koromban a kedvenc kajám volt a tejbegríz. Az volt az első étel, amit megtanultam elkészíteni. Hetente legalább 3-szor ettem. 26 évesen 45 kg voltam a 162 cm-es magasságomhoz.


S mégis itt vagyok. :D

35. Juharlevél (válaszként erre: 30. - CrystalPhoenix)
2013. jan. 26. 19:58
Tényleg, a virsli is jól csúszik a lányomnál. Először idegenkedtem, de abból is van magas hústartalmú. Vacsorára bevágott nemrég 3,5 virslit. Na az azért sok volt, nem kellett volna hagynom. meg a vajas kalácsot nagyon szereti. A sajtokat is. Majd írj, hogy haladtok :-D
34. Juharlevél (válaszként erre: 24. - CrystalPhoenix)
2013. jan. 26. 19:54
Egyetértek! Az én lányom is imádja a paradicsomos húsgombócot, töltött káposzta gombócát, fasírtot. De van, hogy ezek sem kellenek éppen neki. Van, hogy 1-1 kanálka krumplipürébe rejtem a húst. Na a krumplipüré is nagyon megy nálunk. Többnyire... Nálunk nincs nasi vagy ilyesmi, ritkán kap kölesgolyót pl, nem is igényli. Túrórudi van csak, kevés csokival, de uzsonnának vagy tízórainak magában.
33. CrystalPhoenix (válaszként erre: 31. - Sookye)
2013. jan. 26. 18:06

naja.. :D mamák előtt szintén nagyon tudnak enni... :D

én mondtam páromnak, "te, megint nem eszik a gyerek... átviszem anydhoz, tuti egyből enni fog.. " :D volt olyan vittem anyóshoz 1 adag kaját, mondtam neki mondja azt hogy ő főzte.. :D egyből evett a kis zsivány :D

32. bdioda
2013. jan. 26. 16:47

Sziasztok! szerintem nem kell túlaggódni ezt a dolgot. A fiam ennyi idősen néhány féle dolgot evett meg,, pedig nálunk is él a "csak legalább kóstold meg" elv. Aztán valamikor a tejital, a cumi és a pelus elhagyása idején ez is megoldódott. Azóta jó evő, az óvodai kosztot imádja, amikor válogat, majmolásból teszi (az oviban látta másik gyerektől) - ilyenkor egy kis figyelemelterelés után simán mindent megeszik :)

A lányom kicsiként a bébikaját nem ette meg, a hozzátáplálást nokedlivel, hússal kezdtük. Most sem eszik sokat, de pl. rájöttem, hogy leveses fajta, neki arra mindig van igénye.

És még egy fontos: a közös étkezés, hogy együtt egyen a család (nálunk ezen is dolgozni kellett, mert apa tévé előtt szeretett enni). bocs, ha hosszú voltam, minden jót Nektek!

31. sookye (válaszként erre: 26. - CrystalPhoenix)
2013. jan. 26. 15:12

Az én lányom is szereti a spenótos krumplit főtt tojással :)

Meg a "lapos-tojást", azaz a felvert tojást lepényként, megsütve, megfordítva, reszelt sajttal hmmmmmm....

És még egy tipp:

A múltkor nálunk voltak anyósomék, éppen vacsoraidőben. A kislányom úgy evett, mint egy kisangyal! Szerintem produkálta magát a mamának és a papának, akik mindig elmondják, hogy mennyivel jobban eszik, mint az unokatesója :D És ez persze marhára tetszik a lányomnak :D

30. CrystalPhoenix (válaszként erre: 1. - Flex76)
2013. jan. 26. 14:25

20 hónapos..

no.. kiflit esetleg kenyér helyett?

felvágottak helyett virslit?

húsra adtam tippet..tejtermékeket megeszi, ez jó :) a többi meg majd szerintem alakul,nyugi ;) idővel a gyümölcsökkel is megbarátkozik,

29. Flex76
2013. jan. 26. 14:23
Koszonom a sok sok valaszt! Nagyon jokat irtatok! Es nagy segitseg!
2013. jan. 26. 14:21
és használj sokféle fűszert, ha eddig nem tetted. :)
27. b489304ffd (válaszként erre: 25. - Tandi25)
2013. jan. 26. 14:21
Én 14hetes vagyok még van majd 6hónapom addig megszokom:-)
26. CrystalPhoenix (válaszként erre: 8. - Tandi25)
2013. jan. 26. 14:20

:D mint nálunk pl. a tojás... :D

nem szerette,de mikor csak spenót volt ebédre tojással,és krumplival,egyből legyűrte a tojást :D azóta eszi :D főve... de pl. a tükörtojás még mindig nem favorit nála..:/ gyerekek :)

25. Tandi25 (válaszként erre: 23. - B489304ffd)
2013. jan. 26. 14:18
én már kezdem szokni (13 hetes leszek holnap). :)
2013. jan. 26. 14:17

Ravaszak ám nagyon... :D

Inkább örülj neki,hogy van azért amit megeszik.. ;)

Nálam volt/van olyan időszak,hogy szó szerint semmit nem akar enni..

Másnap meg bármi jöhet...

Alapjáraton keveset eszik amúgy,de már megszoktam...

ki kell tapalsztalni mi az amit megeszik, és ha nem eszi,akkor lehet e valahogy más formában,más ízesítésben megszerettetni vele... :)

én erre álltam rá.. sütve pl sokszor nem eszi meg a csirkehusit,de pl pörlöltnek megfőzve igen.. ha sütöm a csirkét,akkor nagyon apróra elcsipkedve belerejtem 1-1 villányi rizsbe.. és már meg is ette..

disznóhús is inkáb darálva.. fasírtként mikor hogy.. viszont paradicsomos húsgombócként,vagy töltött káposzta tölteléke ként megeszi..

Mindig próbálj 1-1 ételt több formában,más más ízben.. és ami beválik,azt tartsd meg :)

23. b489304ffd (válaszként erre: 21. - Tandi25)
2013. jan. 26. 14:11
Én esetemben is így helyes a megfogalmazás 1 van még kint:-)Csak még szokom a dolgot:-)
22. Tandi25 (válaszként erre: 20. - Sookye)
2013. jan. 26. 14:10

ez szerintem is így van. A mienk is annyira kíváncsi volt arra, h mi mit eszünk... Kinézte a kaját a szánkból. :))

Esetleg próbálj darabosabbat adni, vagy ahogy az előttem szóló írta, hátha egyedül szeretne enni.

Nálunk mindig az volt a "jelmondat", h "Annyit egyél, amennyi jól esik!". Ha ez 2 falat, akkor annyi, tényleg nem eszünk mi sem mndig ugyan annyit. Én arra törekednék a helyedben, h kóstolja meg az új ízeket is. De erőltetni tényleg nem szabad, de a leírásodból nem is úgy tűnik, h erőltetnéd.

21. Tandi25 (válaszként erre: 12. - Highlander73)
2013. jan. 26. 14:06
nekem is csak 1 van még (kint :) ), de az eddigi tapasztalatom nekem is az, h ha igazán éhes, megeszi. Gondolok itt olyan kajákra, amit szeret. Ha meg sem akarja kóstolni, az baj szerintem, időval tényleg egy rossz szokás lesz belőle és kb. 2 félét fog csak megenni.
20. sookye
2013. jan. 26. 13:44

Én azt hallottam egyszer egy nagyon okos embertől, hogy ha egy háztartásban van étel, akkor a gyerek nem fog éhenhalni :)

Szerintem minden gyerek táplálkozásában vannak hullámhegyek és -völgyek. Mint ahogy mi sem eszünk minden nap ugyanannyit. Felnőttként is vannak ételek, amiket nem szeretünk, gyerekként meg pláne!

Arra kell inkább figyelni, hogy azért ne nasival tömje tele a gyerek magát, de ezt gyakorló anyukaként úgyis tudod :)

Ha elé teszed a kaját, és együtt esztek, ráadásul ugyanazt, szerintem ő is kíváncsi lesz majd, legfeljebb kiválogatja, mit akar megenni.

Az nem lehet, hogy már egyedül szeretne enni?

Hogy ne te etesd?

19. migerben (válaszként erre: 14. - Syria)
2013. jan. 26. 13:42
Sajnálom.
18. b489304ffd (válaszként erre: 16. - Tandi25)
2013. jan. 26. 13:42
Nálunk nem lett..mert következetesen ha nem evett nem kapta meg..ennyi..és napközben sem nasizgatott,mai napig úgy van,hogy csak akkor kap nasit ha rendesen evett..és ezt tudja is..sokkal jobb evő mint én felnőtt létemre..
17. syria (válaszként erre: 14. - Syria)
2013. jan. 26. 13:39

végnyomás = vérnyomás


Lehet, hogy ez a nap nem az enyém? :D

16. Tandi25 (válaszként erre: 6. - B489304ffd)
2013. jan. 26. 13:39

ebből leőbb-utóbb csak túró rudi evés lenne...


az előbb felkelt a lányom, gyorsan leírom még amit akartam. szóval az enéym nem nagyon válogatós, megkóstolja az új ízeket, de kevesebbet eszik. Ő is csinált 1x ilyet, h vagy 3 félét kínáltam enki és semmi em kellett. Meguntam, 1 féle van, ezt kapja, ha éhes, eszi. Pár nap és ette. :)

2013. jan. 26. 13:39

Kérdés, van-e napközben nasi? Keksz, gabonagolyó, ropi, vagy bármi?

Ha igen, akkor azokkal jól lakik.

Próbáld meg, hogy csak az öt étkezési időben kínálod étellel, máskor nincs kaja. Figyelj arra is, hogy mit iszik. A tea, különféle üdítők (még a rostosok is) elvehetik az étvágyát.

14. syria (válaszként erre: 11. - Syria)
2013. jan. 26. 13:37

Bocs, nem úgy fejeztem be, ahogy szerettem volna. Tehát:


Azt és annyit evett, ami SZERINTE helyes volt, s egészségesen fejlődött.

A kisebbikkel nem volt probléma, evett mindent, mint egy zabálógép anyuka legnagyobb örömére. Pontosabban egyetlen egyszer volt kivétel: nem akarta megenni, amit eléje tettünk. Valahogy mégis beleerőltettük (4 éves lehetett). Kiokádta az egészet az asztalra. Hatalmas égés volt, mert mindez egy vendéglőben történt…


Az anyuka örömének „eredménye”: 20 éves korára 120 kg lett. Igaz a mondás: kövér kisgyerekből kövér felnőtt lesz. Most nem győz figyelni az étkezésére, nehogy huszonévesen utolérje a magas végnyomás és a cukorbetegség.


Úgyhogy nyugi. :)

13. b489304ffd (válaszként erre: 12. - Highlander73)
2013. jan. 26. 13:35
Nekem ugyan még csak 1 van,de ő megette amikor nem kapott mást..Minden gyerek más..
12. Highlander73 (válaszként erre: 8. - Tandi25)
2013. jan. 26. 13:30

Hidd el,akkor sem eszi meg ha éhes.

3 gyermekem van-mind különböző az evés területén (is)-szóval van tapasztalat.

11. syria (válaszként erre: 1. - Flex76)
2013. jan. 26. 13:24

Ne csinálj ebből problémát! Két gyereket neveltem fel, s azt tapasztaltam, hogy a kicsik pontosan tudják, mire van szükségük.

Erőltetni semmit nem szabad! Tudom nehéz, mert nekem is majd megszakadt a szívem, amikor a nagyobbik nem evett úgy ahogy SZERINTEM helyes. Az és annyit evett, ami szerinte A HELYES VOLT, S EGÉSZSÉGESEN FEJLŐDÖTT.

10. b489304ffd (válaszként erre: 8. - Tandi25)
2013. jan. 26. 13:21

Ugyanezt írtam én is neki..én sem főznék külön a gyereknek vagy az ő kedvéért mindenki azt egye,ha nem eszik majd eszik este..éhen nem fog halni..én is így gondolom..Fórumindító:azt irtad akkor se eszi meg,hanem öklendezik..na és ha 12kor nem kell neki este 7ig csak megéhezik annyira hogy kénytelen megenni..

Mai napig előfordul néha,hogy nem akar megenni valamit a kislányom,ami nem gond ha nem szereti,na de ha úgy nem eszi meg hogy meg sem kóstólja?Az akkor egy rossz szokás lesz később ha ráhagyod..

2013. jan. 26. 13:20
Kiprobalom, az osszes javaslatot, remelem majd bevallik!
2013. jan. 26. 13:17
Igazán nem kegyetlenségből, de én biztos nem csinálnék neki ezek után még külön. nem kell? Akkor nem eszik. Hidd el, lesz annyira éhes, h egy idő után fog enni abból is, amit előtte nem evett. Lehet, h nem egy fazékkal nyom be, de enni fogja. Legalábbis nekem ez a véleményem.
7. MMea
2013. jan. 26. 13:15
Erőltetni nem szabad, add neki amit megeszik, ti ehettek mást, hidd el kíváncsi lesz, hogy ti mit esztek és enni szeretne majd belőle.
1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook