Kiskamasz.... (beszélgetős fórum)

egyem a husát :D na akkor már tudjuk kié a kutyus :D

Egy kérdés: minek a heti két fürdetés?????mármint a kutyának :D

Én a középső gyerekemen csodálkozom el néha.

Igazi nőőőőő, a maga hét évével. Kényes, nyarvogós, piszkálódós, amilyennek lennie kell.

De ma este látom, hogy settenkedik a papírtörlővel.

- Hova viszed?

- Anya, a kiskutya odapisilt az ajtóba.. Ne vidd már ki, légyszi, összetakarítom. Anya légyszi...... olyan hideg van kint.

De akkor már majdnem sírt.

Elcsodálkozom rajta, róla soha nem gondoltam volna, hogy egy kutya ennyire megérinti.

Vagy csak rettentően el van foglalva a kamaszodással. Majd javul a helyzet, hidd el. Örülök, hogy a középső gyereked ennyire kötődik a kutyushoz.

Nálunk a Kicsi kapott egy Labit már öt éve. Felnőtt kutya volt, úgy fogadtuk be, hogy ne altassák el. Időnként fellángol benne, hogy az az ő kutyája, de nem igazán foglalkozik vele. A bátyja cicáját pedig nap mint nap kényezteti, pedig alapból úúúútálja a macskákat. Viszont a kutya első perctől kezdve a Nagyhoz húz, a cica meg a Kicsihez.

Mivel kertes házban lakunk sok-sok háziállatunk és úgynevezett kedvenc állatunk van.

Pontosan tudja, hogy mit kellene csinálnia. Eteti a cicákat, takarítja a bari helyét (kizárólag, ha felszólítjuk rá) , ha kedve van sétáltatja az öreg kutyust.

Tudta mivel jár a kutya, ezt kérte évek óta. Egy hétig igen szépen gondozta, de most, hogy megunta le sem tojja...... Sajnos. Nem ezt a példát látja tőlünk.

Még egyszer leírom, amikor megvettük a kutyust tudtuk mit vállalunk.

Nem okoz gondot az oltás, a játék, a heti két fürdetés, főleg a takarítás utána. (Úgy néz ki lassan szobatiszta lesz)

Az zavar, hogy évek óta vágyott rá, most úgy gondoltuk elég érett rá és megkapta. Egy hétig kb. élvezte is a kutyatulajdonos létet, de azóta, ha nem szólok neki nem ad enni a "kedvencének" Ha nem szólok neki, nem engedi be, miután a dolgát elvégezte az udvaron.

Megnyugtatok mindenkit, a kutyus nem szív........

Egy édes kiskutya, és bár a nagyfiamnak vettük úgy néz ki a középső gyerek ragaszkodik hozzá a legjobban. És én...:)

Nem fogjuk kidobni, nem fogjuk kilökni. Amikor megvettük neki, mi is vállaltuk. És bevallom belopta magát az én kőkemény, állatokra imunis szívembe:)

Szerintem az állatok gondozása olyan ami nem jön magától. Ha sosem látta, hogy hogyan kell gondozni egy kutyust, mert eddig nem volt a családban, akkor bizony a családnak együtt kell megtanulnia ezt.

Úgy gondolom többet érnél el, ha nem minden egyedül a gyerek felelőssége lenne, hanem együtt tanulnátok a kutyatartást. Eleinte egy rugalmas beosztás, hogy ki mikor etet, takarít, sétáltat, amit lehet közösen. És ha már a napi rutin igazán kialakult, akkor tolni el a több munkát a gyerek felé.

Meglátod, a családot is remekül összehozza egy ilyen közös program.

Tudom, hogy írtad, hogy ez csak a legutóbbi példa volt, de szerintem ez pont nem jó példa.

Sajnos nagyon sokan vannak, akik vesznek kutyát, mert "de cuki" és bele se gondolnak, hogy azzal kutyával foglalkozni is kell meg gondoskodni is róla. Etetni, itatni, ha olyan a szőre, akkor fésülni, sétáltatni, játszani vele, szeretgetni és nem utolsó sorban nevelni is. Na meg ugye a költségekkel sem számolnak. Oltás, kozmetikus, játékok, felszerelések, ágyikó stb... Szóval megveszik a kutyát, aztán amikor meg "probléma " van vele, akkor a kutyára mérgesek. És ez nem korfüggő, felnőttek körében is gyakori jelenség.

(Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy aki igazán szereti az állatkáját, annak nem okoz problémát pl. takarítani utána vagy felkelni reggel korábban a kutyasétáltatás miatt, stb...)

Így van.

A gyerek természetesnek veszi, hogy őt ellátja a mamája...akármit is csinál. Meg kell tanulnia, hogy neki is el kell látnia a kutyát. És még szeretnie is "kell"....rá fog jönni, hogy ez csudajó dolog ám.

Valljuk be, el vannak kényeztetve a mai gyerekek...minden a kis seggük alá van tolva.