Főoldal » Fórumok » Egyéb témák » Bejelentés fórum

Bejelentés (beszélgetős fórum)

30. acuko (válaszként erre: 28. - Erikpipi)
2012. nov. 22. 11:58

Erre le kell irnom az esetemet.


Dolgoztam egy munkahelyen, nem jelentettek be, azt mondták, egy hónap próbaidő, majd azután bejelentenek. Mit mondhattamn volna? Ok.

Egy hónapot ledolgoztam, mondtam jelentsenek be. Azt mondták, hogy nem kell tovább dolgoznom, mert nincs annyi kapacitásuk, sőt másokat is elküldenek. Mondtam, ok, akkor fizesse ki, amit ledolgoztam. És mit mondott? Ezt: nem kapsz semmit, mehetsz, ahova akarsz. Ez komoly!!

Feljelentettem a Munkaügyi Főfelügyelőségnél, az APEH-nál, és a rendősrégen.

A rendőrség átadta az APEH-nak, mondván nem történt szerintük szabálysértés, vagy csalás. Neeem?? Nem.

APEH 6 hónap vizsgálódás után azt válaszolta, nem tud mit tenni. Gyakorlatilag ez volt a lényeg.

Munkaügyi Főfelügyelőség azt a választ adta 6 hónap után, hogy lefolytatták a vizsgálatot, de titoktartási kötelezettségük miatt nem adhatnak nekem tájékoztatást. Hát kinek, ha nekem nem??? És ezzel az ügy lezárva.

Mondanom sem kell, a pasi Audival, a nő Mercédessel járt, 2 új épitésű 100 nm-es lakást béreltek, plusz irodákat és 4 hasonló céget irányitottak. Ilyen, meg olyan telefonos tudakozóról van szó..

29. 9ec59d8582 (válaszként erre: 28. - Erikpipi)
2012. nov. 22. 11:38
Pontosan.
28. erikpipi (válaszként erre: 27. - 9ec59d8582)
2012. nov. 22. 11:18

Ne várjunk semmiféle pozitív változást, ha a jogszabályok és törvények kijátszásában listavezetők vagyunk.


csak egyszer kell elkezdeni,hogy egy üzemben beszüntetik a munkát, odahívnak valamilyen nagyobb médiát, és kiteregetik a szennyest.

de mi már annyira fosunk, féltjük még azt a szar munkahelyet, a körülményeivel együtt, a minimálbérünket, hogy birkák lettünk, és kussolunk..


Nem beszélve arról, hogy a feljelentő lesz a szemétláda, a munkaadó meg az angyal, mint ahogy a te írásod is ezt tükrözi.

2012. nov. 22. 11:06
ÁÁ :) Most, hogy eszembe jut, nekiállok feljelentgetni a Rózsadombot, és a szépségverseny lányait a zsürivel együtt. Ja és elárulom, hogy a Győzikét is én köptem be :P
26. a0c1361e44 (válaszként erre: 23. - Erikpipi)
2012. nov. 22. 11:06
Sajnos ez a jellemző. Ha a munkavállaló tesz bejelentést, akkor bizony neki lesz rossz. Kirúgják, ha kiderül, hogy ő volt, nem lesz munkája, ha a bejelentés nélküli munkavállalókat ellenőrzik sűrűn. Tehát, mindenképp neki lesz rossz, azaz visszanyal a fagyi
2012. nov. 22. 11:04
ha bejelentés megtörténik még akkor sem biztos hogy egy e-mail utáni bejelentés azonnyomban kivizsgálna.. mennyi ilyen bejelentést kaphatnak nap mind nap.. humm..?
24. erikpipi (válaszként erre: 14. - Simple)
2012. nov. 22. 11:03

"Jogosan?! Esetleg irigy valamire ami neki nincs? Ez már jogos lenne?!"


Csak kérdezett, hogy lehet megtenni a bejelentést. Magaddal vitatkozol.

23. erikpipi (válaszként erre: 12. - Simple)
2012. nov. 22. 11:01

"Egy, arról a munkavállaló nem tehet. Kettő remélem az ilyen jelentgetőknek majd visszanyal a fagyi. :D"


Kinek nyal vissza, és ki nem tehet róla?

22. erikpipi (válaszként erre: 12. - Simple)
2012. nov. 22. 11:01

Tessék elmenni a nav oldalára ott van leírva.

Sajnos ez a törvény, amit még úgy 2007 körül hoztak.


Ha névtelenül teszi a feljelentést, akkor nem biztos, hogy foglalkoznak a problémájával.


De érdemes a NAV oldalán megtenni, mert nálunk van olyan cég, aki összejátszik a helyi ellenőrökkel. Azok meg félrenéznek.

21. 9ec59d8582 (válaszként erre: 18. - Simple)
2012. nov. 22. 10:58
Amúgy ha veled szemben állnék, akkor a bal mutatóujjadat meresztenéd felém, a másikat ökölbe szorítanád? Toporzékolni szoktál? De ha arra gondolsz, hogy a középső ujjadat mutogatod, akkor felőlem azt is megteheted :-)
20. 9ec59d8582 (válaszként erre: 18. - Simple)
2012. nov. 22. 10:54
Ki szólt hozzád te szerencsétlen? Dehogy jelentek, én csak szólni szoktam, hogy hol a határ :) Vaj van a füled mögött?
2012. nov. 22. 10:53

Egyébként van olyan helyzet, amikor igenis meg kell tenni a lépéseket.


Akármelyik, amit felsoroltatok.


Bejelentés nélküli munka: ha nem ez volt a megállapodás és ráadásul nem is túl gerinces a munkáltató. Persze ez esetben mérlegelni kell, hogy megéri, ha semmi bevétele nem lesz.


Stb.

18. simple (válaszként erre: 15. - 9ec59d8582)
2012. nov. 22. 10:50
Neked mi bajod van? Ne utasítgass engem, senkitől nem fogadom el pláne nem tőled, nem is ismerlek. De gondolom te is ilyen jelentgetős vagy, ha ennyire pártolod.
2012. nov. 22. 10:47
Köszike a válaszokat!
2012. nov. 22. 10:47
Egy ártatlan kérdésből mi alakult ki:))))
15. 9ec59d8582 (válaszként erre: 14. - Simple)
2012. nov. 22. 10:46
Állítsd le magad jó? :-)
14. simple (válaszként erre: 9. - 9ec59d8582)
2012. nov. 22. 10:44
Jogosan?! Esetleg irigy valamire ami neki nincs? Ez már jogos lenne?!
13. Szilvamama (válaszként erre: 8. - Erikpipi)
2012. nov. 22. 10:43
Á, ez mostanában már névtelenül megy...
12. simple (válaszként erre: 10. - Erikpipi)
2012. nov. 22. 10:43
Egy, arról a munkavállaló nem tehet. Kettő remélem az ilyen jelentgetőknek majd visszanyal a fagyi. :D
11. 9ec59d8582 (válaszként erre: 8. - Erikpipi)
2012. nov. 22. 10:35
Lehet, de nem hinném, hogy pattogna, ha van félnivalója.
10. erikpipi (válaszként erre: 6. - Simple)
2012. nov. 22. 10:35

5 munkavállalóból 1 van bejelentve, az is minimálbérre.

Nem ez az a bizonyos szép cselekedet?

9. 9ec59d8582 (válaszként erre: 7. - 9ec59d8582)
2012. nov. 22. 10:34
Ugye akit be akar jelenteni. Szerintem jogosan berágott valakire. Elég lényegretörő.
8. erikpipi (válaszként erre: 7. - 9ec59d8582)
2012. nov. 22. 10:34
Az úgyis kiderül, és ha nem igazak a vádak, ő is ellenőrzést kap.
2012. nov. 22. 10:32
Lehet a konkurenciát dobja fel. Amúgy egy követelőző, helyzetével szemétül visszaélő főbérlő is lehet. Ezt nem tudni.
6. simple (válaszként erre: 4. - 5bcf1b7c01)
2012. nov. 22. 10:30
Az igen szép emberi cselekedet....
5. erikpipi (válaszként erre: 4. - 5bcf1b7c01)
2012. nov. 22. 10:30
Simán a NAV oldalán van ilyen alkalmazás.
2012. nov. 22. 10:27
Feldobni valakit...
3. simple (válaszként erre: 1. - Sbobe1973)
2012. nov. 22. 10:21
Mit akarsz bejelenteni?
2012. nov. 22. 10:20
Van interneted, van google, megtalálod a Csongrád megyei apeh székhelyét, telefonszámát. Felhívod és megkérdezed. Ennyi. :)
2012. nov. 22. 10:16
valaki tudna nekem egy email címet adni ahol a csongrád megyei apeh-hoz bejelentést lehet tenni!!

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook