Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Egyedül lenni fórum

Egyedül lenni (beszélgetős fórum)


Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Egyedül lenni

1 2 3 4 5 6 7
2014. ápr. 12. 01:07

Sziasztok!

Látom,rég nem járt erre senki de azért írok,hátha tudok valakivel beszélgetni aki hasonló cipőben jár/járt.

Elmesélem nagyon röviden a kis történetem.20 éves vagyok, egy éve ismertem meg a babám apját.Igazából sosem voltunk egy pár,én szerettem volna,nagyon szerelmes voltam de neki csak "arra" kellettem.Egyszer nem jött meg,rögtön rohanás tesztért,teszt pozitív,másnap orvos. Valóban terhes voltam,de már 16 hetes. Tehát esélyem sem volt az abortuszra. Először nem is mertem elmondani az apának,több mint egy hét után mondtam el neki nagy nehezen. Érthető módon sokkot kapott,de akkor a legnagyobb problémája az volt,hogy csak egy hét után szóltam,és hogy nem lesz egészséges a gyerek az életmódja miatt. De egészen jól kezelte a dolgot. Aztán nagyjából két hétig keresett,érdeklődött majd írt egy üzenetet,amiben szintén azt kérdezte hogy jól vagyok-e. Ezután éltünk. Ennek már három hónapja,azóta semmit sem tudok róla. Én nem kerestem mert nem akartam rátapadni,gondoltam jobb ha hagyom hogy a saját tempójában csinálja a dolgokat. Már nem is akarom keresni,a gyerek tartás sem érdekel. Csalódtam benne és úgy gondolom nem érdemli meg hogy részese legyen az életünknek. Viszont jó lenne olyanokkal beszélgetni,olyanok történeteit olvasni akik hasonló helyzetben vannak/voltak.Egyébként Június 5.-re vagyok kiírva,kislányom lesz akit már nagyon várok :)

Most úgy érzem túl vagyok rajta,de azért sok kérdőjel van bennem. Biztosan képes leszek mindent megadni neki egyedül,de azért örülnek pár "siker storynak" hogy meg jobban tudják bízni magamban. :)

2013. aug. 5. 19:41
Úgy írtok itt sokan, mintha biztosak lehetnétek benne, hogy a fórumindító megszüli a gyerekét, aztán mindketten az öröklétig meg még tovább nyomorgni fognak. Lehet, hogy így lesz, de ezt nem tudhatjátok! Akik most osztjátok az észt, sajnos ti is kerülhettek padlóra anyagilag, és lehet olyan időszak az életetekben, hogy nem tudjátok biztosítani a gyereknek a megszokott körülményeket.
179. 55875e9863 (válaszként erre: 178. - Darkania)
2013. aug. 4. 22:19

Nekem is mondtak ilyet, miután bejelentettük a tervezett babánkat párommal.

Ők számukra nem létezik tervezett és akart gyerek, csak és kizárólag megesett és légy bekapós lányok.

Hónapokig hallgattam a szégyellek kimenni az utcára miattad szöveget és hogy ne gyere haza, inkább oldd meg az ország másik felén a dolgaid.

Amióta meg van a kicsi, azóta ő a mindenük, rájöttek ez azért nem úgy van ahogy ők elsőre gondolták.

Számukra nem létezett az a fogalom, milyen amikor két ember tervezetten és nagy várakozásokkal teli készíti elő a kisbabájának az életet.

Hadd ne mondjam, de csalódtam a szüleimben és nem csak én, de párom is.

De a harag elszállt, mindenki visszaállt a helyére.

2013. aug. 4. 18:26
Már meg ne haragudjatok, de egy szülő hogy tud ilyent mondani a gyermekének, hogy felcsinált k....??????? Ez dúrva!
177. Flora05
2013. febr. 1. 20:17
Teljesen érthető ez az egész és le a kalappal előtted! Egy családtagom pont így járt... ott is a fiatal lány nem akarta megtartani a becsúszott bébit, viszont a párja teljesen oda volt, hogy kisbabát várnak. Végül eldöntötték, hogy akkor legyen, nem lesz abortusz. 15 hét telt el a terhességből és a "férfi" kitalálta, hogy ő nincs felkészülve egy gyerekre és mindenféle hazugság mögé bújva, régi sérelmeket előrángatva elhagyta a lányt. A pici megszületett, azóta már 16 éves nagylány lett belőle és bár nem volt zökkenőmentes a gyermekkora az édesanyja nehézségei miatt, de mindig is tudni fogja, mit élt át az anyja, és mennyi minden köszönhet neki! Az apuka elismerte, hogy az övé a gyerek, fizet, de látni még nem látta a lányát! Valahogy "még nem jött össze"... Nagyon sok ilyen van, csak sokan szégyenlik. Kortól és házasságtól függetlenül bármelyik nő kerülhet olyan helyzetbe, hogy egyedül marad. Többek között azért szóltam ehhez hozzá, mert lehet, hogy én is babát várok, de nem tudom, mit fog szólni az apuka... Tehát kiszámíthatatlan a dolog, mint látjuk több példából is.Kicsit félek, de szerencsére van egy szerető családom, akik mindig mellettem állnak, ha valami rossz történne!
176. Titánia83 (válaszként erre: 175. - A238313ba1)
2012. okt. 14. 23:10

Én nem olvastam a kommenteket. De ne foglalkozz vele, hogy ki mit ír. Biztos tudják, hogy "ne ítélj, hogy ne ítéltess".


A legjobbakat kívánom neked az életre, és kérlek hidd el, hogy igen is van, aki fog szeretni. Tudd, hogy te is szeretetre méltó vagy. És akkor működésbe lép a "vonzás törvénye".

2012. okt. 12. 17:35

Átolvastam a kommenteket, és köszönöm. Ki mit gondol rólam, nem lényeges, nem vagyok szűzmária sem, se boszorkány. Felelőtlen az igen, és vakmerő.

Jó, hogy a cikkem csak három hónap után hagyták jóvá, mert ha abban a lelkiállapotban olvasom, akkor

egyes hozzászólások nagyon lehúztak volna. De mára megtanultam mellőzni a kutyaugatásokat, és megköszöni a támogatásokat.

Azokért irok akik egyszer hasonló helyzetben lesznek velem. Ne feledjétek, van kiút, és ne féljetek a kisgyermeketek élete mellett dönteni, ha ti is vagytok az egyetlenek.

Nem azt mondom, h felelőtlenül szexeljetek, ne védekezzetek, sőt az én példámból tanulva, sose bizzatok senkiben, de ha mégis megtörténik, akkor döntsetek a kisbabátok mellett. Igen, fontos egy apa, fontos a pénz, de a legfontosabb az élet. Megismételhetetlen. De csak akkor válasszátok öket, ha legbelül igazán akarjátok, és az egyetlen félelmetek a jövő.

Az életemről se mondok le érte, egyszerűen csak örülök, hogy a dugó faszkalapok a jövőben elkerülnek, mert berezelnek egy gyerektől.

A társ meg nem a legsürgetőbb probléma az életemben jelenleg.

Eddig minden jól alakult, ösztöndijat kapok az egyetemen, a tanárok is megértőek, szóritsatok, h ez ezután se legyen másképp.

Az apát meg kezdem elfelejteni, remélem a kisfiam majd egyszer megbocsássa, h nem tudtam apát adni neki.

Többet nem fogom megnézni a hoxát, mert amit akartam én elmondtam, és a többi már csak sötétség.

Legyetek erősek és bölcsek, és néha ne feledjétek el az irgalmat.

174. 55875e9863 (válaszként erre: 173. - A238313ba1)
2012. okt. 12. 17:21

Egyetértek veled, és ne aggódj, jól döntöttél, hálás lesz az a gyermek azért, mert vállaltad felelősséggel! Igaz én nem vagyok vallásos típus, de abban is igazad van amit leírtál, kegyetlen világ ez, és az ilyen emberek nélkül, mint te is, már régen kihalt volna az egész fajtánk... Hiába, itt az apa mindig szent, és sérthetetlen, ők ilyen esetben alig vannak elővéve, felelősségre vonva...

De legyél büszke magadra, és gyermekedre, mert te viszont vállaltad a felelősséget és biztos nagyon jó szívű ember lehetsz!

Sok szerencsét nektek, remélem helyre jön a lelked sérülése, és túllépsz majd az apa kegyetlenségein.

Én úgy gondolom, kisgyermekkel is van esély új párt találni, aki igazán tudna szeretni téged, és a kisfiút is. De akár egyedül is maradni, úgy is lehet szépen felnevelni egy kicsit, én is csonka családból származok, de boldogan, és szépen éltünk, apa szeretete mindent helyrehozott.


Jól döntöttél akkor, és sosem fogod megbánni az biztos. :)


"Három dolog maradt meg nekünk a mennyei paradicsomból: az éjszaka csillagai, a nappal virágai és a gyermekek szemei.”

173. a238313ba1 (válaszként erre: 13. - 3d4b4ab215)
2012. okt. 12. 16:22

Nem is olvasom el az egész fórumot, mert cikket akartam irni, csak most jöttem ré, h kommentálhatják. Az irásodból kitűnik, h kegyetlen ember vagy, mint a világ legnagyobb része.

Tudod, igaz, h felelőtlen nemi élettől estem teherbe, de amikor teherbe estél, ott már egy életről kell döntened. Hogy élet vagy halál. A halált, akár gyilkosságnak is nevezheted (Isten a megmondhatója, h van ez alól kivétel).

És látod, az anya hibáztatódik akárhogyan is. Még jó, hogy igy sem tudták kiölni az anyai szivet, mert a világ hová is lenne lassan, ha még ezt is elveszik tőlünk.

Nem a férfinak szülsz, csak szereted a gyereket. Ennyi az egész. És akarod, hogy éljen.

Sem pert, sem gyerektartást nem kérek tőle, mert van akitől kérjek, az maga az Isten.

Remélem a te szived is idővel megváltozik, és nem leszel kőszivű. Az apa miatt is csak egy dolog fáj, h kegyetlen.

172. Liviaa (válaszként erre: 168. - Bugs02)
2012. okt. 12. 04:38
Nyilván igazad van.. De van amikor megesik, es az embernek nincs lelki ereje, hogy elvetesse, velem is ez történt, 23 éves vagyok es egyedülálló anyuka, de inkább így mint elvetetni
171. zsanci79 (válaszként erre: 169. - 447396604e)
2012. okt. 10. 22:03
Mint ahogy "normális" párkapcsolat, család esetében is szívhatnak a gyerköcök rendesen. Mondom, nekem csak az általánosítással van a bajom.
170. 55875e9863 (válaszként erre: 168. - Bugs02)
2012. okt. 10. 20:46

Jaja. De vannak kivételek, amikor másképp alakul.

Hát ha velem ilyen történne, nem tudnám mit tegyek, nem hiszem, hogy lenne lelkierőm elvetetni. Inkább felnevelném, ahogy tudom...

Durva dolgok ezek, na de nem mindenki vállalja.

Ki hogyan éli meg...

169. 447396604e (válaszként erre: 167. - Zsanci79)
2012. okt. 10. 17:10
ezek nem egyedi esetek. sajnos rengeteg ilyen van
168. Bugs02
2012. okt. 10. 15:28
Eleve egy nem jó kapcsolatra nem vállalok be egy gyerekeket, mert ezzel a gyerek sorsa is elvan rontva és az enyém is...
167. zsanci79 (válaszként erre: 163. - 447396604e)
2012. okt. 10. 10:46
Ezek egyedi esetek. Nem kéne messzemenő következtetéseket levonni azért ezekből, pláne nem általánosítani.
166. 55875e9863 (válaszként erre: 165. - Dohány Kati)
2012. okt. 9. 23:08

Pontosan, szerintem is. Én is voltam 1-2 érdekes szituációban, és fájdalmas párkapcsolatokban.

Van pár tapasztalatom a korom ellenére... és sajnos nem egy ismerősöm történetét kísértem végig, és támogattam őket, amíg ki nem jutottak a zűrből.


Semmire sincs garancia, és semmi sem tart örökké.

Én is tisztában vagyok azzal, attól mert most jajj, de jól megy a sorom, sosem lehet tudni mikor mi jöhet még. Ez mindig így van, mindenkivel. Az idők változhatnak, és egészen gyorsan, csak az a kérdés ki hogyan biztosította be magát...

De remélem minden rendben lesz a fórumíróval, és szépen felfogja tudni nevelni a kisfiát.

Szerintem később akár találhat más párt is magának, szerintem kisgyerekkel is lehet új férfit találni. Még fordulhat az élete jobbra, mint amilyennek leírta...

165. Dohány Kati (válaszként erre: 161. - 55875e9863)
2012. okt. 9. 22:53
Nekem úgy tünik,hogy csak azok tudnak ilyen embereknek vigasztaló szavakat mondani,akik valamilyen szinten voltak ilyen szituációban.De bizony arról sincs biztositva egyik ember lánya sem,hogy a férfi mindörökre kitart mellette...
2012. okt. 9. 22:46
bocs a hibákért, már nem bírja a billentyű:D
163. 447396604e (válaszként erre: 162. - 26092879c1)
2012. okt. 9. 22:40

néhol azért nem:)

pont ma indítottam egy fórumot arról, hogy a gyerek osztálytársának a szülei válnak. a gyereket az anyja 17 évesen szülte, otthagyta emiatt az iskolát. a gyerek esikerült, az apa terhesen otthagyta.összejött egy másik fickóval, és lett egy közös gyerek. a nagyot az anyja nem igazán szereti, mert emlékezteti őt a régi pasira, és a közös gyerek a minden. most válnak az apától.a ttól akitől a közös gyerek van. a nő összejött egy újabb pasival, és megcsalta a fivckót. az anyának nincs jövedelme, eltartani nem tudja azt a gyereket, akit 17 évesen szült egy embertől. a mostohaapja nem vállalja. a gyerek már kétszer volt pszichiátrián, mert szzinte pszichés sokkot kapott.

nos?

162. 26092879c1 (válaszként erre: 144. - 447396604e)
2012. okt. 9. 22:36
Azért az nagyobb szívás ha meg sem születik, nem?
161. 55875e9863 (válaszként erre: 156. - Dohány Kati)
2012. okt. 9. 22:34

Én is csonka családban nőttem fel. 3 éves voltam mikor apáék elváltak, és a bíróság apának ítélt. Felnevelt tisztességgel, igaz nem voltunk gazdagok, de semmiben sem szenvedtem hiányt, és anyám helyett anyám volt. Hozzáteszem, jobb, hogy anya nem volt jelen a nevelésben. Utólag én magam jöttem rá, jobb volt, hogy apa nevelt fel EGYEDÜL!

És mégsem vagyok ferde hajlamú, vagy lelki beteg, sem pedig agyilag visszamaradott, mert egyedül nevelt fel apám.

Lehet normális élete egy gyermeknek akkor is ha nincs meg a normál, ideálisnak vett családmodell.

Kati veled nagyon egyetértek! :)

És jó példák vagyunk, hogy semmi baj nincs azzal, ha valaki egyedül vállal fel egy gyermeket.

Én is utólag nagyon okos vagyok... de azt tudom, hogy én mindent megteszek majd a gyerekemért, és szerencsés vagyok, hogy normális családba fog születni. Sajnálom a fórumírót, de ha majd olvassa ezt valamikor, jó ha tudod nem vagy elveszve, más is megcsinálta már, és nagyon jól végig lehet csinálni! :)

160. Dohány Kati (válaszként erre: 154. - Bd55e3f068)
2012. okt. 9. 22:26
Ez a cikk irójának szólt!!!Az pedig,hogy ő milyen nevelést és mennyi szeretetet kapott,az felnőtt korban látszik meg.Akár mennyit hibáztam amég az édesanyámmal éltem (igaz,hogy elbeszélgetett velem) de SOHA nem forditott hátat és nem rúgott belém,mikor már földön voltam.Egy anyának mindig a gyermekét kell óvnia.Még felnőtt korában is.Ez az édesanyámtól tanultam és tapasztaltam!!!
159. 447396604e (válaszként erre: 157. - Zsanci79)
2012. okt. 9. 22:22

sőt az első hozzászólásomban pont kitértem arra is, hogy néha bizony jobb egy gyereknek mentálisan, ha nem mindkét szülő neveli.de ha már ugye adott az esély, hogy egyszer ki tudja mikor, de egyedül maradunk,mert hát naív ember hiszi csak azt hogy ő sosem.

akkor az történjen egy olyan kapcsolatból, ahol azért több mindent letettek az asztalra, és nem csak összefeküdtek oszt viszlát.

158. 447396604e (válaszként erre: 157. - Zsanci79)
2012. okt. 9. 22:18

ennyire azért nem olvastam vissza.

de te azért nem vagy egy kategória a cikk írójával.neked nem egy huszadrangú kapcsolatból sikerült be úgy a gyerek, hogy közben még alig ismertétek egymást.a két dolog össze sem hasonlítható.

157. zsanci79 (válaszként erre: 153. - 447396604e)
2012. okt. 9. 22:15

Na itt a lényeg! Nagyoin nem mindegy!

Nem hiába vetettem véget az exemmel való 7 éves kapcsolatomnak, mikor egy év körüli volt a kisfiam. Ugy gondoltam, hogy minnél kisebb, annél könnyeben vészeli ét az elválást, mint mikor már nagyobb, és kötödik. És lám, milyen igazam volt, az apja 2 évig volt kíváncsi rá utána csupán.....és igen, nagyon-nagyon jól döntöttem, hogy nem a a hosszú és rögös utat választottam, mert akkor lennék olyan állapotban én is, és a gyermekem is, amikről te a lenti hozzászólásaidba írtál. Szóval amíg valaki csak a kvázi jót tapasztalja, éli meg, addig hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy minden fekete vagy fehér. Pedig nem az!

Ennek ellenére, én sem pusztén szívet melengető sorokat írtam a cikk írónak, én voltam az első, aki a való élet nehézségére is felhívta a figyelmét. Pusztán tapasztalatomból kifolyólag.

156. Dohány Kati (válaszként erre: 149. - 447396604e)
2012. okt. 9. 22:14
Én bizony csonka családban nőttem fel.Nem tervezett gyermek vagyok az öcsémmel együtt.A szüleink azért keltek annak ideén egybe,mert édesanyám teherbe esett velem.Azért nem szakittatta meg a terhességet,mert előző években operáltatta meg magát,hogy legyen gyermeke,ugyanis két méhe volt és az előző házassága a gyermektelenség miatt ment gallyra.Édesapámmal nem egész három évig voltak együtt.Nehezebb gyermek korunk volt,mint a többieknek,de SOHA nem aludtunk el éhesen,nem voltunk piszkosak sem és ami a legfontosabb,hogy mindig szeretve voltunk.Nem tudom,hogy ilyen emberek lettünk volna-e,ha édesapám is velünk lett volna.Ezt már felesleges feszegetni,hogy mi lett volna "ha"...de most 23év múltán (nem egész 3éves voltam,mikor sorsunkra hagyott) itt van és húsz körömmel harcol értünk,pedig megmondogatjuk neki azt,ami a szivünket nyomja.Nem szabad itélkezni,mert nem vagyunk más helyében!!!
2012. okt. 9. 22:05

sokszor azon gondolkozom, hogy már lehet én vagyok túl öreg ehhez a mai modern felfogáshoz.

én nem értem a mostani fiatalokat. a pasik linkek, azt csinálnak amit akarnak ,semmiért nem vállalnak felelősséget, a nők meg csak szülik-szülik a sok felelőtlen nem átgondolt kapcsolatok következményét, a gyereket, azzal az indokkal, hogy majd csak lesz valahogy, és kész.

nem hiszem hogy ez így működik.

és ne mondja senki hogy ez így normális,és azt sem, hogy a gyereknek ebből csakis kizárólag csak jó származik. miért nem lehet pusztán csak gondolkodni?

154. bd55e3f068 (válaszként erre: 152. - Dohány Kati)
2012. okt. 9. 21:58
Ha már valaki gyereket vállal, akkor legalább mostantól legyen olyan nagy kislány, hogy nem mást, többek közt a szüleit okolja a saját hibáiért.
153. 447396604e (válaszként erre: 151. - Zsanci79)
2012. okt. 9. 21:53
lehet hogy egyszer egyedül maradok, de nagyon nem mindegy hogy akkor, amikor a gyerek még pár hónapos, és úgy lép le az állítólagos apa, vagy hosszú évek rögös útjai után. szóval nagyon nem mindegy
2012. okt. 9. 21:50
Semmiért nem kell magad hibáztatni.Az apa élje világát,te pedig leld nagyon sok örömed a kisfiadban.Azért pedig,hogy úgy érzed nem vagy szerethető,csakis a szüleid okolhatóak.Most is a padlón vagy és még ők is beléd rúgnak.Ezen csak te változtathatsz.Amég te nem szereted önmagad,más sem fog.Nem tudom,hogy milyen idős a kisfiad,de biztos vagyok benne,hogy ő meg fogja mutatni,hogy igenis szerethető vagy...és NEKI ne szégyelld kimutatni mennyire szereted és utána esetleg majd a férfiak iránt is ki tudod mutatni a szerelmed.Szeresd önmagad!!!Sok örömet és sikert az életben!
1 2 3 4 5 6 7

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook