Meztelenkedjünk-e a gyerek előtt? (tudásbázis kérdés)

Próbáltam magam győzködni, hogy biztos bennem van valami elfajzás, de úgy látom, itt elég sokan gondolkodtok úgy, mint én. Bár mondjuk a "jelenség" mögött más is húzódik ám: anyósjelöltem nem tudja elfogadni, hogy már elmúlt 50, és úgy gondolja, hogy ha mutogatja a testét, azzal fiatalodik. Én nagyon kedvelem őt, de ezzel a viselkedéssel nem értek egyet.

Nem azt mondom, hogy egy 50 éves temesse el magát, de ennek a kornak is megvan a maga szépsége, és ezalatt nem a kidobott ciciket, neccharisnyát és miniszoknyát értem. De ez már egy másik történet, nehogy elkanyarodjunk az eredeti témától.

Basszus...Nem csodálom.

Ez nagyon durva.

4 évig ápoltam a nagyanyámat, akit imádtam. 0-24 készenlét: pelenkázás, tiszta ágynemű, etetés, itatás, napi 2-3 óra pihenéssel, nem többel. Amikor más, korombeli lányok végre kiszabadultak a középiskolából, bulizni jártak és pasiztak, élték világukat.

Sosem felejtem el a MEGKÖNNYEBBÜLÉST, amit akkor éreztem, amikor meghalt. Nagyon rossz érzés volt, hogy annak örülök, hogy elment. Aki a nap 24 órájában gondoskodik egy beteg szerettéről, akiről tudja, hogy nem fog felépülni, annak iszonyú teher van a vállán. Nagyobb, mint bárki gondolná. Nem lehet elvárni senkitől. Legfeljebb köszönet illet meg érte, vagy valami "isteni jutalom", mint a vértanúknak, ha úgy tetszik.

Én sem fogom elvárni a gyermekeimtől, mert tudom, hogy mire az egésznek vége, meggyűlölnek.

Tudom, hogy apámat sem én fogom ápolni öregségében, mert nagyon büszke ember, és tudom, hogy ha így lenne, porig alázva kellene elviselnie az én gondoskodásomat.

Szerintem ezen ne vesszünk össze. Kinek-kinek szíve joga, erkölcsisége, neveltetése, vallása határozza meg, mit gondol a témáról. Mert különbözőek vagyunk.

Ettől még norahh nem mártír, pitzburg nem gonosz banya és a többi. Ugyanolyan gondossággal fogjuk körülvenni idősödő szeretteinket, csak máshogyan. A szeretetünk ettől nem kevesebb vagy több.

Nem szeretném, ha félreértenél.

Nem ítéllek el Téged semmiért!

Nem értheted az én helyzetemet, minthogy én sem ismerem a Tiédet.

Lehet, hogy igazad van és a mama nem érdemli meg a törődést.

Nekem Nekem viszont van egy nagyon tragikus történetem, amit leírtam a naplómban, és tudod, amikor egy tini lány elveszíti az édesapját, aki a legfontosabb a számára, akkor valami nagyon szoros kötelék alakul ki anya-lánya között.

Már csak egymásra számíthatunk-kötelék.

Gondolom tudod, hogy milyen nehéz egy tini lányt egyedül felnevelni, iskoláztatni, férjhez adni, és bevallom, nem könnyítettem meg anyukám dolgát!

Na ebből adódik a tisztelet, amivel tartozom Neki egy életen át!

csak erre a hsz-re kicsit kinyilt a bicska a zsebembe....

felvázoltam egy helyzetet...amit szerintem helytelenül itéltél meg...és erre én még helytelenebbül iróniával válaszoltam....amire legvégül te úgy reagáltál,hogy beírtál egy olyan véleményt,ami úgy hangzik,mintha én egy tiszteletlen "miszpicsa" lennék,aki nem hálás a saját Édesanyjának...

Én soha nem lennék képes bedugni az otthonba édesanyámat! Ennél több tiszteletet érdemel!

De ez csak az én "szerény" véleményem!

akkor biztos én egy ronda banya leszek,aki bedugja az otthonba a saját anyját,mert nekem természetellenes az ilyen....

az én nézetem szerint nem elfogadható a mami viselkedése....mevel fennen hangoztat közben valamit.

de valóban,az én butaságom volt ezt ide írni,mert nem adható vissza a valóság pár sorban....

Elvárni semmit sem lehet!

Viszont ha valaki ésszerűen gondolkodik rájön, hogy egy anya mennyit aggódik, gondoskodik a gyermekéről egy egész életen át!

És ezt nem azért teszi, mert a gyereke "elvárja", hanem szeretből!

Ha ezt egy gyerek nem szeretből viszonozza, hanem kényszerből, akkor megette a fene az egészet!

Gondoljatok bele, ha Ti is idősek lesztek jól fog esni a gondoskodás, figyelem!

Persze ezt nem kikényszeríteni kell, hanem kiérdemelni.

Én önzetlenül segítenék édesanyámnak, ha ilyen helyzetbe kerülne!

Ez egyfajta kifejezése annak, hogy a világra hozott, felnevelt, szeretett!

Engem apukám nem engedett be, amikor Ő fürdött, anyukám viszont igen.

Egyenlőre megengedem, hogy bejöjjenek, de szerintem ha már kezdenek kamaszodni, Ők is zavarban lesznek és én is!

Biztos vagyok benne, hogy a fiamnak már nem sokáig engedem meg, hogy meztelenül lásson, és Ő sem nekem.

A kislánnyal már más a helyzet, persze ha ragaszkodik hozzá, tiszteletben tarom a kérését, és kint maradok.

Mi együtt fürdünk a kisfiammal.Most 8 hónapos. Felváltva, hétköznap velem, hétvégén az apjával.

Ez természetes. Ha egy kicsit nagyobb lesz, az "anyás" fürdéseket beszüntetem, de nem fogjuk előtte takargatni magunkat. Amúgy se takargatós családban nőttem fel...

A meztelenség a világ legtermészetesebb dolga. Kellene, hogy legyen.... Mi van abban? Semmi különös. Nem egyenlő az egyéb intim dolgokkal! Az természetesen nem tartozik a gyerekre.

Nálunk elég kicsi a lakás, így pláne nehéz lenne mindig elbújni:) Nevelés tekintetében meg számukra is tabuk nélkülivé válik a dolog, nem lepődnek meg, nem jönnek zavarba, nincsenek megválaszolatlan kérdések, s nem is téma! Mindenki mindenkit láthat. Otthon, meghitt, családi légkörben, szeretteink között. Mert persze az már más kérdés, hogy otthon "elengedheted" magad, de másutt másfajta szabályok érvényesek.

Mindez nem jelent magamutogatást, perverziót, csak pl. nem küldjük ki a gyereket, ha át kell öltözni.

Pontosan így vélekedek én is. Az én szüleim se bújkáltak előlünk, és mi sem bújkálunk a fiúnk elől. Nem is igazán vesz rólunk tudomást. Időnként vannak kérdései a témában (pl.: Apáé miért szőrős?, Mivel pisilnek a lányok?, Miért nagyobb anya cicije, mint apáé?, stb.), amiket lehetőség szerint megválaszolunk, és azzal túl is lép rajta.

Nálunk is idővel kialakult ez a - nem nyitok rá apára, ha fürdik - dolog, tök spontán, magától, és nálunk is volt olyan, hogy amíg anyu fürdött, addig én beültem hozzá a földre, és csacsogtunk. Megjegyzem ezeket a beszélgetéseket nagyon élveztem, talán azt is mondhatom, hogy olyan felszabadultan, úgy igazán anya-lánya, vagy csak úgy "csajosan" csak akkor tudtunk beszélgetni.