Miből lehet tudni, gondolni, hogy egy ember érzékeny lelkületű? (tudásbázis kérdés)
igen ez érthető, hogy lelkiismeret furdalása van azért mert téged ennyire leterhel az ápolása, pedig a rossz lelkiállapot tényleg hátráltathatja a felépülést. De ha ezt megpróbálod neki elmondani akkor lehet hogy megpróbál picit úgy hozzáállni, hogy reménykedve néz a műtét elé és az szerintem javítana a lelkiállapotán. Szia neked is jó hétvégét.
Igen,van lehetőség segítséget kérni,de azok szociális gondozók.Ők csak annyit tudnak segíteni,hogy elmosogatnak,esetleg ebédet hoznak.ápolásnál annyit tudnak segíteni,hogy a munkaidejükben a fürdetésben segítenek. Ha ki tud menni a fürdőszobáig akkor nagy gond nincs,mert a zuhanyozóba be van szerelve egy lehajtható ülőke,fogódzkodóval.Még amikor anyósomat ápoltam akkor vettük. Az éjszakák nehezek,mert tegnapról mára virradóra is legalább 6x felébredt,de nem tudott átfordulni a másik oldalára.2x pisilnie kellett,de előszőr felállni nem tudott,majd elindulni sem.Mire a wc-hez ért 3x akadt el,pedig nincs olyan messze az ágyától.Van szoba wc is,sőt kacsát is vettem,de nem hajlandó használni. Nagyon bántja,hogy ennyire tehetetlen. Engem meg az bánt,hogy látom mennyire szenved,de nem tudok rajta segíteni.Tudod a lelki teher legalább olyan súlyos betegség nála,mint a parkinson. ha nem agyalna állandóan a betegségén,akkor lehet,hogy nem is lenne ennyire tehetetlen.persze ez is olyan,hogy könnyen beszél az aki nincs az Ő helyzetében. megértem Ő és nem is haragszom rá,de olyan tehetetlennek érzem magam. saját magamat hibáztatom,hogy Ő ennyit szenved,mert Ő miattam szenved ennyit.Tudja,hogy én sem vagyok egészséges és bántja,hogy ennyi terhet rak a nyakamba.Ez egy ördögi kör.ő miattam ideges én miatta. csak túl lennénk már ezen a műtéten. Szia,kellemes hétvégét.
Hát remélem, hogy meg tudják csinálni a műtétet és javul tőle az állapota, de azért ez borzasztóan nehéz időszak lehet neked. Írtad, hogy 53 kg-al kell emelned 110 kg-ot hát azért ez nagyon megterhelő. Az jutott az eszembe, hogy állítólag vannak az önkormányzatoknál szociális munkások és ha bemennél oda és ehhez a feladathoz ha napi pár órára is segítséget kérnél nem lenne rá esély hogy valakit kiküldenek aki segít és akkor nem fogod megemelni magad? Igen azt én is hallottam, hogyha valaki sokáig fekszik egy helyben, akkor tüdőgyulladást kaphat. Remélem sikerülni fog a műtét.
Nagyon szépen köszönöm,hogy ilyen kedves és jóindulatú vagy velünk.Sajnos több gyógyszert már nem tudnak neki felírni,mert már így is májvédőt kell szednie és a gyomra sem tolerálja már a gyógyszereket.Egyre többször fordulnak vele elő emésztési problémák is,ami az orvos szerint a sok gyógyszertől van.Eddig ha az állapota ennyire leromlott akkor infúziós kúrára fektették be.Az kapta infúzióban,amit gyógyszerben,mert így több gyógyszer jut fel az agyba,nem bontja le nagy részét a szervezet.
Ma haza engedték,majd február7-én kell újra befeküdnie. 3 napja a klinikán elkezdték a gyógyszereit megvonni.Csütörtökre már egy szem gyógyszert sem fog szedni a parkinsonra. Fokozatosan egy hét alatt kell vele leállni.Aztán majd februárban mikor vissza megy,akkor elkezdik vissza állítani a gyógyszereit.Amennyiben 25%-nál többet javít az állapotán a gyógyszerek vissza állítása,úgy alkalmas a műtétre.Ha kevesebbet javul,akkor már nincs értelme megműteni,mert már az sem segítene. Nekem ezzel csak annyi gondom van,hogy a gyógyszerek mellett is az utóbbi két hónapban a napjai nagy részében csak segítséggel tudott bár mit is csinálni.( öltözni,vetkőzni,fürdeni,sétálni,felállni,leülni,stb) most 3 hétig,illetve 2 hétig semmilyen gyógyszer nem lesz a szervezetében,ami a parkinsont valamennyire is korlátozná.Attól félek,hogy jövő hét végére már teljesen mozgás képtelen lesz.Miért nem lehet ezt a klinikán megcsinálni. A kisebbik fiam most Egészségügyi szakiskolába jár,mentőápolónak tanul.Ők a hét 3 napján gyakorlatra járnak klinikákra,2 nap iskola. Ő azt mondja,hogy annyira kevés a nővér,hogy a klinikának sokkal könnyebb,ha a hozzátartozó ápolja a beteget,mint ha nekik kéne,ezért küldik haza.Én nem vagyok matematikus,de azt azért kitudom számolni,hogy annyit javul az állapota a gyógyszerek vissza adásával,amennyit romlik az elvételével. Tehát ha most benn tartanák,akkor jövőhét végére kiderülne mennyit romlott.Felesleges februárban megint befektetni és vissza felé is megcsinálni ugyan ezt.Ez a betegnek sem jó és a hozzátartozóknak sem. Én 53kg vagyok, a párom (most mérték a klinikán) 110kg.Igaz,hogy ápolónő voltam és ismerem a fogásokat ami megkönnyíti egy fekvő beteg mozgatását,de most már 62 éves vagyok,nem annyi mint akkor mikor még dolgoztam. Ráadásul itthon a körülmények sem adottak,mert az ágyat nem tudom elhúzni a faltól,így nem tudom megközelíteni mind a két oldalról,pedig úgy könnyebb lenne,de nincs hely a szobában egy bútor áthelyezéshez.Fogalmam sincs meddig fogom tudni ellátni,vagy meddig fog romlani az állapota. Eddig ha csak később vette be a gyógyszerét már látszott,hogy gond van.Még csak 3 nap telt el a gyógyszerek megvonásától,de a klinikától Szegdről egy barátja hozta haza autóval.Már ott egy beteghordó tolta ki az autóhoz,itthon meg a barátjával ketten rángattuk ki az autóból és támogattuk be az ágyig. Mi lesz,mennyit fog romlani február-ig. Örülök,hogy itthon van,mert hiányzott,de most félek is,mert a fiunk Kollégiumban lakik Szegeden, Mi meg Hódmezővásárhelyen lakunk.Egyedül vagyok,nincs segítségem.Amit ameddig tudom megteszem,de nem akarom elejteni,nem akarom,hogy tüdőgyulladást kapjon a sok fekvéstől,vagy felfekvéseket kapjon az állandó egy helyben való fekvéstől.Hétfőn betelefonálok a klinikára és megkérdezem,hogy be lehet-e hamarabb vinni,ha én már nem boldogulok vele. Most alszik,ezért tudok most válaszolni.Ha majd valami történik,akár jó,akár rossz,akkor majd írok.Szia,További szép napot.
Ne haragudj,de ezt a hozzászólásomat egy másik tudásbázisról másoltam ki,mert ott nyitottam erről egy kérdést Ott is voltak olyanok akik annyira kedvesek mint te és ott már válaszoltam neki,de a páromat ma haza engedték és most alszik.Ott válaszoltam ezt a kérdésekre. csak azért írtam meg,hogy ne legyen az,hogy több oldalra másolgatok,de most csak ennyi az időm.
Ez a címe a tudásbázison a kérdésemnek:
Ismeri valaki a Parkinson betegek elektróda beültetését az agyba? Szia,További szép napot
Tényleg jó a net, rengeteg mindennek utána lehet nézni. Ahogy írtad szerintem is nagy reményeket lehet fűzni a párod műtétjéhez. Nagyon drukkolok nektek! Szép estét jó éjszakát
Szerencsére az internet hatalmas segítséget jelentett a döntésben.Két hétig a neten lógtam,mielőtt döntöttem.Megnéztem a műtétről egy csomó videót,elolvastam,vagy hanganyagban meghallgattam orvosok véleményét a műtétről.A legtöbbet még is azoknak a véleménye számított akik már átestek egy ilyen műtéten,vagy valamelyik rokonuk átesett. legjobban attól féltem,hogy a műtét után egy zombit kapok vissza.Az emberi agynál tized millimétereken is rengeteg múlhat. nekem az jött le ebből a sok utána járásból,hogy maga a műtét általában sikeres szokott lenni,tehát arra,hogy egy zombit kapok vissza,elég kevés az esély. Az már egész más dolog,hogy mennyit segít a műtét.Ezt nagyban befolyásolja a beteg életkora (66 éves a párom) és az,hogy milyen állapotban volt a betegsége a műtét előtt. Én annak is örülnék,ha a műtét után az állapot rosszabbodása lelassulna. persze jó lenne ha javulna is valamennyit,de ez nagyon nem tudható előre. Volt akinek 80%-os volt a javulás,pedig csak 5 évvel fiatalabb volt a műtétje idején mint a párom.Volt akinek 20% lett a javulás,pedig 50 éves volt a műtétkor. Az biztos,hogy akikről én olvastam,mindenkinél valamennyi állapot javulást vettek észre a családtagok. Így már nem esett annyira nehezemre a döntés,hisz akikről olvastam,azok mind úgy élték túl a műtétet,hogy semmi károsodás nem érte őket. Az orvosok véleménye is sokat segített és az is,hogy láthattam magát a műtétet. Szerintem a legnehezebb az lesz neki,hogy a műtét alatt ébren kell lennie. Fájdalmat nem fog érezni,mert az agyban nincsenek fájdalom receptorok,de a zajok amik körülötte lesznek és az amivel a műtét jár,na ez biztos nehéz lesz neki. A műszerek hangja, az orvosok közti kommunikáció mind befolyásolhatja az idegállapotát.Remélem azért valamilyen nyugtatót csak adnak neki előtte. Köszönöm a jókívánságodat. Ha tudok valamit az időpontról akkor feltétlen megírom.Szia! Jó éjszakát!
nagyon nehéz lehet, hogy mindannyian tőled várják a döntést. Ha nővérke voltál esetleg nincs olyan orvos ismerősöd akitől a döntés előtt kérhetnél tanácsot? Az azért megkönnyítené picit a helyzetedet. Ha műtik a párodat kívánom, hogy sikerüljön jól a műtét és jobbulást, gyógyulást nektek.
Igazad van,most már nem nehéz.Eleinte is lelkileg volt megterhelőbb,hisz egy számomra nagyon szeretett embert kell ápolnom. Anyósomat is én ápoltam 3 évig. 3 éve halt meg,99 éves korában. Őt is ugyan úgy ápoltam mint a kórházban bár kit,pedig Ő főleg az utolsó évben már nagyon zavart volt és egyre nehezebb is volt az ápolása,mert már csak annyit tudott mozogni,hogy kiültettem egy fotelbe és pelenkázásra és ebéd után 2-3 órára vissza fektettem. Ő egész életében utált engem és ezt az ápolásának első évében erősen hangoztatta is. Na nem a szememben,hanem a lányának telefonon és az Unokájának aki Amerikában él. Ettől függetlenül én ugyan úgy törődtem vele,mert számomra akkor Ő egy beteg volt.Azt,hogy közben magamban mit monologizáltam,már más téma,de Ő abból semmi hátrányt nem érzett.
Köszönöm,hogy így érzed,de annyira nem nehéz,mint a kórházban volt. Annyiból nehezebb,főleg lelkileg,hogy most a páromról van szó,akivel decemberben voltunk 41 éves házasok. Szerencsére annyira még nem magatehetetlen,hogy emelgetnem kelljen,inkább csak öltöztetni,vetkőztetni,kikísérni a zuhanyozóba,ott vigyázni rá,hogy el ne veszítse az egyensúlyát.Most pont kórházban van,mert olyan állapotban van már a betegsége,hogy a gyógyszerek már nem tudnak hatni rá.Így most a műtétet kellett választani.na az nehéz volt,hogy eldöntsem,mert teljesen rám hárult ez a feladat.A gyerekeim és a párom is az én döntésemre várt.Pedig ezt a műtétet mi nem is tanultuk.Én 1975-ben végeztem,akkor még a világon sehol nem ismerték a parkinson műtéti megoldását. ha jól tudom,akkor a 80-as évek közepe táján csinálták először,de nem itt,hanem Amerikában.Tehát most az a nehéz,hogy én döntöttem úgy,hogy műtsék meg,és még nem tudom,hogy jól döntöttem-e? majd kiderül.
Nem nehéz Neki !!! Én édesanyámat ápolom aki teljesen magatehetetlen fekvő beteg . Eleinte nehéz volt. Lelkileg nehezebb , mint fizikailag .Rengeteget sírtam első hónapban , ott tartottam hogy össze roppanok . Majd egyik napról a másikra annyi erőt kaptam , hogy mindent szem rebbenés nélkül megcsinálok ! A nyílt sebtől kezdve mindent ellátok .Ma már nem sírok miatta !Ha csak rám mosolyog akkora erőt ad , hogy kimondhatatlan . De egy jó filmen elbőgöm magam még most is .
Hát akkor nagyon nehéz lehet neked, mert egy beteg majdnem magatehetetlen embert ápolni hatalmas feladat lehet. Nagyon nagy lelkierőd lehet, más ember a felétől összeroppanna annak amiket te csináltál, illetve most teszel. Az idősek meséit én is nagyon szerettem én 67-es vagyok, de a nagypapám 1900-ban született végigélte az egész mozgalmas századot, nagyon jókat tudott mesélni.
Igen,valamelyest javult a helyzetem. Annyiban jobb,hogy nem kell félnem,hogy a betegek előtt jön rám a roham,mert az számukra sokkoló,de veszélyes is.ha éppen fürdetem a beteget,vagy tartom,hogy el ne essen,akkor a roham miatt elengedném és össze is törné magát.Ez szerencsére nem fordult elő egyszer sem,de a félelem ott volt állandóan a tudatomban.Az a baj,hogy nem sok előjel van.ha már megjelenik az előjel,akkor idő nincs sok a rohamig,esetleg pár másodperc. A munkám viszont nagyon hiányzik.Szerettem az idős embereket.Ha volt egy kis időm,leültem valamelyik mellé,akivel még lehetett kommunikálni és sok érdekes történetet hallottam tőlük a II világháborúról és a háború utáni évekről.Én 1955-ben születtem,így csak 4-5 éves koromtól vannak emlékeim,de mint gyerek nem éreztem a szüleim problémáit például a politikában.Az áplás azonban megmaradt,mert a párom parkinsono már 17 éve,és mára már nagyon sok mindenben segítségre szorul. Most látom a legnagyobb hasznát a munkámnak,mert az én 53 kg-os súlyommal, egy több mint 100kg-os embert emelgetni,forgatni nagyon nehéz lenne, ha nem ismerném a fogásokat,amik megkönnyítik ezt a tevékenységet.Így sem könnyű,de egyenlőre még megy.
hát ez nehéz lehetett neked, egyrészt végignézni hogy milyen szívtelenek tudnak lenni az idős beteg emberekkel a rokonaik, másrészt az epilepszia is, meg hát azért betegeket ápolni sem egyszerű dolog. De hogy most rokkantnyugdíjas lettél egy kicsit azért javult a helyzet?
Nagyon szerettem a munkám. 10 éve lettem rokkant nyugdíjas,mert az epilepsziámat már gyógyszeresen sem lehetett kordában tartani,így a munkámat is befolyásolta,de 33 évig ápolónő voltam. Igen,nagyon nehezen tudtam elviselni,hogy nem tudtam az idős embereken segíteni. Nagyon fájt az is,hogy sok idős embernek a hozzátartozója csak akkor jött be látogatni,ha a mama,vagy a papa,megkapta a nyugdíját.Akkor hirtelen volt ölelés,könnyek,gyümölcs,csoki a betegnek és a végén a nyugdíjával és egy ígérettel,hogy holnapután jönnek,el is tűntek megint egy hónapra. Az volt a legrosszabb,hogy nem mondhattam a hozzátartozónak semmit,pedig bár érzékeny vagyok,de épp ezért a gonoszságot, a számítást, az érdek szeretetet elutasítom,és kegyetlenül ki tud hozni a sordromból. A betegnek sem mondhattam semmit,hisz volt neki épp elég baja.Szegények,minden hónapban elhitték,hogy most már más lesz és minden hónapban csalódtak.Az volt a szerencsém,hogy tudtam uralkodni magamon,ráadásul sok emberrel ellentétben én nem a családom tagjain,vagy a kolléganőimen vezettem le a feszültségem. Nem véletlen lettem depressziós.Mikor még ennek a betegségnek az elején tartottam,azt mondta az orvosom,hogy ha ilyen feszültséget érzek,akkor vágjak földhöz valamit.Nem szabad benn tartani az indulatot,mert az a depresszió súlyosbodásához fog vezetni.Na de hogy nézett volna ki,ha a kórházban elkezdem földhöz csapkodni az ágytálakat,vagy a kacsákat?Viddek volna a pszihomókushoz
igen szerintem sokan vagyunk így azzal, hogy nem viseljük el ha egy állat vagy ember szenved csak hát az a baj, hogy nem mindenkin tudunk segíteni. Nagyon megviselhetett a munkád lelkileg de egyben erős is vagy nagyon, ha ezt a munkát tudtad végezni.
Szerintem attól,hogy a megható dolgoktól könnyen sírva fakad.Nem bírja nézni ha állatok szenvednek,segíteni szeretne azokon akik szenvednek.Sokat gondol azokra akiket szeret és nincsenek mellette.Néha ez túlságosan is erős érzés lehet és meg is betegíthet.Én depresszióval kütődök már évek óta és az orvosom szerint közre játszik a szakmám is.Ápolónő voltam és ha egy betegünk(elfekvőn dolgoztam) egy hétnél tovább feküdt nálunk,akkor a halála az idő teltével egyre jobban megviselt.A túlérzékenységem miatt van jelenleg is 14 macskánk,mert képtelen voltam egy kiscicát is megölni,a nőstények ivartalanítására meg nincs pénzem. Az idén szerencsére egy állatmenhely segített és az összes cicát a fiúkat is ivartalanította. Mondjuk 3 évig írtam a segítség kérő leveleket.
szerintem igen, biztos hogy így van, mert akit megbántottak egyszer vagy többször és lelkileg sérült, biztos hogy érzékenyebb is.
Értem úgy, hogy gyerekkorában lelkileg sérült, ezáltal mindenre érzékenyebb.
Meghallgat, együttérez. Egy nagyon sírós, sértődékeny ember nem feltétlenül az.
És fordítva is lehetséges?
Hogy aki, lelkileg sérült az (lesz) érzékenyebb?
sok minden jele van, de én nem gondolom hogy rossz tulajdonság lenne, illetve abból a szempontból nehezebb, hogy aki ilyen az lelkileg sérülékenyebb
és én nem ítélnék el ezért senkit.
érzékenységet emelném ki én is.
Jó ezt hallani.
Eddig itt inkább negatív tulajdonságnak írták azt, ha valaki érzékeny.
Aki mindenen megsértődik és sír, az inkább hisztis. Az érzékenység pozitív tulajdonság. A művészek, művészlelkű emberek is nagyon érzékenyek a világra, empatikusak és általában jóindulatúak, mély érzésekkel, fejlett érzelmi intelligenciával.
Ez így sztem. nem igaz, nem mindegy, hogy valaki érzékeny, vagy túlérzékeny.
Én azt inkább hyper empatikusnak mondanám.
Mindenen megsértődik, mindenen sír.
Csak beszégetni kell vele és megtudod, ha v.ki az.
Csak akkor sértődik meg, ha direkt megbántják, ha v.ki bunkó vele. Nem mondanám, hogy nebántsvirág.
Első látásra nem mindig lehet észrevenni, mert tartja magát...azán egyszer csak kibukik...
További ajánlott fórumok: