Válni gyorsan és fájdalommentesen (beszélgetős fórum)

Én 5 éve váltam el. Gyerek nem volt, közös dolgaink igen. Nem tudom az előzmények mennyire számítanak, nem is mennék bele ha nem fontos (nem volt harmadik!). A költözés hamar lezajlott, mert szülőknél laktunk. Tavasszal adtuk be a válókeresetet, így az ítélkezési szünetnek köszönhetően szeptemberben volt tárgyalásunk. Mindenben egyetértettünk (én a vigyél amit akarsz elvet követtem, hogy gyorsítsak a dolgon. Ezért minden el is vitt...), így egy tárgyalással letudtuk a dolgot. Ez volt a hivatalos része.

A lelki már nehezebb, és hosszabb folyamat volt. Olyan mint a gyász. Én akartam válni, mégis a több év közös élet és az addigi "mindennapi rutin", felborítása borzasztóan megviselt. Egész nyáron csak dolgozni jártam, cigiztem, és sajnáltam magam :P A család sem tapsikolt éppen a döntsem hallatán. Sőt. Szerintem a saját anyámon kívül senki nem állt mellettem igazán. Akkor sem adtam fel, ez az én döntésem volt, és kiállok mellette, és vállalom a felelősséget!

Barátok, család, (kinek hol van bizalmasa) és sok beszélgetés az, ami segít! Kibeszélni, kibőgni, kiadni. Mondjuk sosem ittam le magam vagy ilyesmi, tisztán akartam megélni ezeket a hónapokat, hogy fájjon, és legyek túl rajta, ne nyomjam el. De szembesülni azzal, hogy tényleg vége,, hogy innentől nincs ami eddig volt, és minden felborul, aztán a bíróságon szembeülni egymással...nem könnyű. Az embernek ki kell lépni a komfortzónájából, elindulni, és zuhanni, aztán újrakezdeni az életét. Vállalnia kell a másik helyett is a döntést, legalábbis nálam így volt. Az exem nem is könnyített a dolgokon, más a problémamegoldásunk. De ha mindkét fél belátja, hogy nem megy, higgadt és felnőtt tud maradni, az gördülékenyebbé teszi a dolgot. Bár általában ez a ritkább. Mert akitől válni akarnak, mindegy hogy férfi vagy nő, nem lát a dühtől és a tehetetlenségtől.

DE.

Valamiért az ember eljut oda, hogy a válás mellett dönt. Biztos nem 2 nap kell hozzá. Biztos a maga módján küzd ellene. Azokat tisztelem, akik mernek döntést hozni, mert tudom, mennyire nehéz. Kimondani, a másik szemébe, hogy vége, és végigmenni ezen az úton, ahhoz őszinteség, és erő kell. Ja , és így is bele fogsz kicsit roppanni. Elsunnyogni, elhazudozni, elvegetálni éveket, ahhoz nem sok emberi tulajdonság kell. Ilyen kapcsolat van sok... Aki ebből nem kér, az újrakezdi. És milyen jól teszi...!

Én azóta újra házasodtam, van egy kisfiunk, és örülök, hogy volt bennem annyi erő és akarat, hogy elinduljak. Bár, nem is tudnék csak vegetálni valaki mellett, az nem én vagyok.

A legfontosabb és "legviccesebb" tanulság az volt, hogy őszinte voltam, nem parádéztam semmi vagyontárgyon. Megtehettem volna, hogy megcsalom, hogy kijátszom és lehúzom pénzzel. Nekem ez nem ment. És ezért mit kaptam? Hogy én egy mekkora hazug szemétláda vagyok...ja oké. Bocs, hogy fair voltam, elmondtam, és nem húztam egyikünk idejét sem tovább. Ha ottmaradok, és ezeket sorban eljátszom és megteszem, de a kirakatban mosolygok, akkor meg én vagyok a szent asszony. Logikus... :D

De mindenki maga dönt. Poshadni és nem élni, vagy egyszer végigcsinálni,vállalni-végigvinni a döntést és boldognak lenni.

Sziasztok!

Nekem személyes tapasztalatom nincs, legalábbis nem saját - viszont több válópert vittem végig ügyvédként. Volt gyerekelhelyezéses, gyereknélküli, vagyonmegosztásos, vagyonnélküli, képviseltem a férfit, az apát, a feleséget és az anyát is, szóval sok oldalról sokfélét láttam.

Fájdalommentes és gyors válás csak akkor működik, ha a felek már túlléptek a sérelmeiken, vagy legalábbis egy időre félre tudják tenni. Én mindig az egyezségre törekedtem, ha gyerek van - azt kell megérteniük, hogy elválnak, de - jó esetben - mindig egymáshoz lesznek kapcsolva a gyerek által. Ezt kell szem előtt tartani, és megegyezni. Az egyezség pedig azt jelenti, mindenki enged egy kicsit. És nem azt keresi, ki hibázott...mivel az egy pont után már mindegy.

Lehet,hogy lehetne több hozzászólás,de annak örülj,hogy ne izzik a levegő!

Némelyik topikba csak úgy szidják egymást és durvaságokat vágnak egymás fejéhez!

Én 2x váltam,először 1 év után de még 3 évet együtt éltünk, a másodiktól 7 évre,de hogy ez véletlen vagy nem,passz!

A mostani férjemmel lassan 10 éve vagyok és remélem maradok is:-)

Azt hittem kicsit "pörgősebb" lesz ez a fórum:( Senkinek nincs tapasztalata, véleménye? Lehet nem ilyen formában kellett volna feltennem a kérdésem, és akkor izzana itt a levegő?! :D

Szóval, miért is válnak el oly sokan a 7. évben?

Tényleg lehetséges hogy ez egy "mérföldkő"? Mindenesetre én akkor váltam el, de lehet ez csak a véletlen műve volt...

Szerintetek?

Hát én se vagyok és nem is voltam!

Még mindig egy anyaotthon, minthogy azt lássam ,hogy nem melózik,iszik,ver engem a gyereket és ezt azért,"hogy együtt maradjon a család"!

Ez így már nem család!!!

Hát, ezt sosem értettem: miért hagyják ezt a nők?!

Azt (talán) még megértem, ha nincs hova menniük-de akkor is, egy agresszív, alkesz férj mellett maradni...

Én nem vagyok, nem lennék ilyen mazochista:)

Hidd el, nagyon sok ilyen nő van akár a verést a megaláztatást,megcsalást elviseli a gyerekek végett!De ez csak gyávaság!!A barátnőmnek lenne hová mennie mégse lép!

Én mikor én az elő férjemet kidobtam, már 2 gyerek volt, egyedül fizette a hitelt,rezsit, kaját segítségem senki nem volt!!!!

Hát ezt neked kel tudni és érezni!

Van aki hagyja megalázni magát,fát vághatlak a hátán és tűr.A barátnőm is ilyen és hiába mondom ,hogy lépjen nem mer!

Van aki meg kevesebbet tűr,én meg ilyen vagyok.

Én is azt vallom, a szülő a lehető legrosszabbat teszi a gyerekkel, (ha már van) hogy hagyja végignézni a szülők esetleges vitáit. Nagyon sokan csak azt hiszik, hogy alszik a gyerek, és ők meg kint vitáznak, vagy esetleg még elötte is kicsúszik ez-az. Ez nem túl szerencsés. Sokkal jobban megviseli a gyerkőcöt, mint gondolnánk.

Szerintem is, kevés a kulturált, sép válás-már ha lehet ilyet mondani egy válásra:)

Mindig van az egyik fél, aki kicsit jobban "szabadulna", és van a másik, aki annyira nem.-az egyik mindig megbántva érzi magát...

Ja és még egy dolog, sok szülő elköveti azt a hibát, hogy azt mondja,a gyerek miatt maradunk együtt, ez a legnagyobb butaság amit tehetnek.

Amikor váltak a szüleim apám testvére megkérdezte édesanyától, hogy miattam megpróbálná-e mégegyszer. Édesanya határozottan válaszolta, hogy pont miattam nem és a Bátyusom bár nem volt még szülő, tökéletesen megértette ezt a mondatot, sőt még bocsánatot is kért édesanyától a felvetésért.

Egy dolgot szerintem egyetlen szülő sem felejthet el, a gyerekek olyan receptorokkal vannak megáldva, hogy minden rezdülést éreznek. Nekik a legrosszabb ha örlődni látják a szülőket.

Amikor valaki (barát, ismerős, rokon, stb.) nekem azzal jön, hogy a gyerek miatt, akkor mindig kiakadok. Általában megkérdezem tőlük, hogy miért nem becsülik annyira a saját gyereküket, hogy őszinték legyenek vele szemben. A barátnőm szokta mondani: "Gyerek, nem hülye. Sokkal hamarabb érzi, hogy baj van, mint a szülők kimondanák."

Lehet gyorsan és fájlom mentesen.

Nekem 1x sikerült ,igaz Magyarországon a gyorsan is majd 1 év, hiába nincs gyerek,vagyonmegosztás stb..

DE mi nagyon szépen,csöndbe és barátként váltunk el.A mai napig a legjobb barátom,2-3 naponta beszélünk telefonon,és ha így belegondolok, legeslegbelül még egy szikrányi érzelem is van.De ez valószínű azért van, mert 16 évesen mentem hozzá ,ő volt az igazi és nagy szerelem az életembe.A második válásom is 1év volt, de ott már volt veszekedés a volt férjem szemétkedett,a gyerekek, akik nálam vannak le se tolja stb..Harmadszorra remélem nem fogok válni, mert ez egy éltre szól!!

Az első gondolatom az volt, hogy csak azok tudnak gyorsan és relatív fájdalommentesen válni ahol mind két fél elég okos, hogy megtudják beszélni és ne felesleges indulatokkal mérgezzék egymást és a gyerekeket.

A szüleim válása az akkori körülményekhez képest gyors volt és számomra például fájdalommentes. Ezt én nagyrészben annak köszönhetem, hogy az apám az alatt a négy év alatt amig velünk élt sem foglalkozott velem annyit, hogy különösebben feltünjön a hiánya amikor elment. Emellett édesanyám javára szól, hogy bár apám a legjobb barátnőjével lépett le és csupán két emelettel lejebb költözött a házban, soha egy rossz szót nem mondott egyikükre sem.

A férjemnek én vagyok a második felesége, de nem miattam váltak el, az első felesége szeretett volna új életet kezdeni. Ők hiper gyorsan váltak (karácsony előtt pár nappal jelentette be a felesége, hogy menne és április közepén megvolt a végzés). 22 évet húztak le, a külviág szerint mintaértékű házasságban. Gyakorlatilag a válásuk is mintaértékű volt. Leginkább valószínűleg azért, mert májusban már érettségizett a gyermekük.

Az exemmel nem házasságban éltem, "csak" 5,5évet áldoztam az életemből rá. Na tőle elvállni sem lett volna egyszerű, mert bár ez csak egy szakítás volt és hivatalosan nem is éltünk együtt, így is megjártuk az ügyvédeket, járt nálunk a rendőrség, hívogatott és könyörgött az anyukája és a lánya is, hogy adjak neki még egy esélyt. De akkor már fél évnyi esélyt adtam és nem változott semmi. Ő az egyetlen az exeim közül akivel szó szerint haragban váltam el és a mai napig nem vagyok hajlandó még köszönni sem.

En inkab mi a volt parom az elsö szerelmem nagyon fiatalon jöttunk össze. Inkab baratsag mind hazassag , de gyermek aldasban gazdag eveket adott a sors.

Utana elveltunk , tul sok szurke hetköznapot engedtunk be közenk.

Elvaltunk de baratok maradtunk maig , gyerekek reszere mind ugy volt ahogy amikor egyutt eltunk.

Ma mar a gyerekek nagyok , de mi jo baratok vagyunk.

Mostani parom es az ö parjaval össze jarunk , egyutt unnepelunk egyutt segitunk egymason nem volt soha semi feltekenyseg vagy hasonlo jelenet.

Vab egy kis tanacsom , ti egyszer nagyon de nagyon egymast szerettetek akkor mi törtent ? uljetek le meg egyszer menjetek vegig at evröl evre es talaljatok meg azt a napot amikor egymastol tavolodni kesztettek.

Nem lehet mar javitani ? akkor probaljatok baratok ha nem baratok akkor legalab jok lenni egymashoz.

Hisz az ember hasonlo szituaciokban annyira törekeny , probaljatok egymast egy kis ovatosagal kezelni .

En igy eltem az eletem es amikor sajnos fiamnak is hasonlo jutott ki meghalgatta tanacsom . Ma egyedul alo minden masodik hete nala vannak a gyerkekek es ha nagy unnep van akkor minjajan egyut vannak - vagyunk.

igazából a legtöbb kapcsolat szakítással végződik, na ha ezt megelőzi a házasság akkor hívjuk a sima szakítást válásnak

így olyan rémisztő , pedig sima szakítások ezek is

keressük azt akivel minden szép és jó

Nem jó a helyzet. Bár én nem válok, nem is tervezem, főleg, hogy házasságot sem tervezek, de a környezetemben egyetlen boldog házasság sincs :S sőt a rokonaim nagypapám kivételével mind elváltak már, legalább egyszer :( Nem jó ez az irány, de ez van

Viszont, hogy megérdemli-e valaki a boldogságot? IGEN! Egyetlen életed van, azzal kell gazdálkodnod és mindenki megérdemli a boldogságot. Egy rossz házasság egyik félnek és a gyerekeknek sem jó. Ha elválnak esélyt kapnak arra, hogy más mellett boldogok legyenek és a gyerekek is szeretetben nőjjenek fel.

Nem érdemes az embernek mártírt csinálni magából, mert később haragudni fog saját magára és gyűlölni fogja azt a személyt, aki miatt feladta a boldogság lehetőségét.

Sorban válnak el a barátaim, a rokonaim, valami van a levegőben:( Látok félresiklani több éves boldognak hitt/tűnt házasságokat...

Meglett férfiak hagynak ott csapot-papot,azt remélve, valóban meg tudnak tartani egy fiatalabb nőt.

Középkorú nők rúgják fel a házassági köteléket, gyerek van, sem számít ma már-hogy "megvalósítsák álmaikat egy másik férfi oldalán...

Rendjén van ez így? Van-e jogunk boldognak lenni, még akkor is, ha evvel másnak esetleg fájdalmat okozunk?

Megérdemeljük, ha kell, egy másik férfi oldalán, hogy végre újra nőnek érezhessük magunkat?!

Keresek olyan hölgyeket, akik már elváltak, vagy épp válni készülnek, osszák meg velem gondolataikat. Hogyan lehet gyorsan, de fájdalommentesen lebonyolítani egy válást, és hogy lehet feldolgozni azt? Hogyan vezet odáig az út, hogy nem lát az ember más kiutat? Van-e egyáltalán? Ha van is, érdemes-e küzdeni érte? Ki áldozza fel magát a másikért, és hasonló gyötrődések...

Ha már túl vagy rajta, ha csak gondolkodol rajta, vagy épp már a közepénél jársz, gyere és mesélj. Oszd meg velem/velünk, mit érzel...

Hátha segítesz valakin, másokon.