Hogyan tegyem rendbe az életem? (beszélgetős fórum)

én maradnék, és ha esetleg jön a szerelem, akkor ráérsz összepakaolni. nagyon sok ember él hasonló szituban, ne hidd, hogy egyedül vagy!

kitartás!

szervezz magadnak programokat, barátnők?

Barátok, barátnők, kedves ismerősök nem tudnak átlendíteni ezen a komor hangulaton?

Egyébként teljes mértékben értem amit írsz.

A családját nem válogathatja meg az ember.Az adott.A társát viszont megválogathatja.Ha szar az életed,akkor nem az öngyilkosság a megoldás,hanem az örömforrások felkutatása.

A múlton kár rágódni,azon változtatni már úgysem lehet!Nézz előre és indulj tiszta lappal.

Olvastam a soraid és nem rontottad el, mert különb lettél..én szerintem le kellene ülnöd a férjeddel, hogy menjetek többet kirándulni vagy engedjen barátnőzni kolleganőzni.

Sportolj valamit vagy éppen valami hasznossal kösd le magad olvass szép könyveket...

Nyugodt az életed..jah és ha ő nem közelít te még közelíthetsz, lehet eddig nem ment akkor lehet éppen most lenne időszerű egymásra találnotok a Pároddal.

Üljetek le beszélgetni..ha most megüt meg összecsomagolsz és elmész.

Viszont szerintem ő is elsorolná mik a sérelmei feléd.

Használd ki a nyugalmat..

Amikor sorsod nehéznek érzed....jusson eszedbe mennyi ember vállalná a te sorsodat!

Mindíg próbálj a jóra és szépre figyelni:-) a hibáidat feledni és 48 évesen önmagad elfogadni ne a múltban fájkálni mit hol csinálhattál volna jobban...

Felesleges!

Remélem tudtam segíteni! Fel a fejjel! Szép estét neked!

Hát ez nagyon komoly téma!!

Ha válaszolni akar valaki, előbb el kell gondolkodnia.

Hol is kezdjem? Tele van az életem olyan történésekkel, amikről soha senkivel nem beszéltem, mert szégyeltem.

Lumpenproli családból származom. Apám és anyám is alkoholista volt, apám mindemelett egy nagyon jó ember volt, sokat dolgozott, szerettem nagyon. Anyámhoz igazán soha nem kerültem közel. Két testvérem volt egy 9 évvel idősebb nővérem és egy 6 évvel idősebb bátyám. A nővéremet szerettem anyámként, ha beteg voltam ő törődött velem, ha éhes voltam ő adott enni, ahogy cseperedtem nagyon jókat beszélgettünk. A bátyám kiskorától nagyon balhés volt, rosszul tanult, boltba tört be, lopott, amikor aludtunk szekszuálisan molesztálta anyámat, nővéremet és engem is.Az ágy mellett meglapulva simogatott minket, ha felébredtünk elfutott. Apám tehetetlen volt vele, sokszor megverte, amikor nagyobb lett a bátyám ,gyakran összeverekedtek. Közben ahogy kell elkezdett inni nővérem és bátyám is. Huszonéves korukra mindketten alkoholisták lettek. Én a körülmények ellenére -köszönhetően szellemi képességeimnek- jól tanultam, bár ehhez semmiféle szülői, családi támogatást nem kaptam. A város legjobb gimnáziumában tanultam, jogász, orvos stb. szülők gyermekével.Képzelhetitek miket éltem át olykor. gyakran volt, hogy csak a panellakásunk fürdőszobájába húzódva tudtam készülni másnapra. A bizonyítványom itt már nem volt túl fényes 3-4 körül volt az átlagom. Közben megismerkedtem anyám egyik munkatársának balhés fiával. Nagyon jóképű srác volt, csak hát kicsapták a szakmunkásképzőből, mert nem járt be órákra. Haverokkal lógott, iszogatott. Vele jártam, amikor bátyám már napi szinten olyan részeg volt, hogy a normális életetnek nyoma sem volt, apukámnak nekiment, minket bántott. Nyomorúságos életünkből anyám még több piával róbált menekülni, olyankor őt sem érdekelte semmi. Apám vagy dolgozott, vagy piált anyámmal. Egy hétvégén nővéremmel nagyapámnál voltunk, hétfőn jöttünk haza arra, hogy éjjel anyám a rengeteg piára beszedett egy csomó seduxent, megölte magát. Én ekkor 19 éves voltam. Ott maradtam három alkoholistával, akkor már annyira eladósodott a családunk, hogy kikapcsolták a villanyt stb. Ebből a kétségbe ejtő helyzetből menekültem a már említett sráchoz, illetve családjához. Természetesen a fiúval nagyon sokat veszekedtünk, hiszen nem illettünk egymáshoz. Akkor már dolgoztunk mindketten, ő volt, hogy megvert, de kitartottam mellette, mert nem volt hová meneküljek.Szép lány voltam, sok fiúnak tetszettem, de nem mertem kapcsolatot létesíteni senkivel, mert szégyeltem, hogy milyen családból származom. Apám elköltözött vidékre nővéremmel együtt, a bátyám börtönbe került. 22 éves voltam, teherbe estem. Nem akartuk a gyereket, de nem mertem elvetetni sem. Megszületett a fiam, akit nagyon-nagyon szeretek. Mostmár 26 éves, de nagyon jó a kapcsolatunk, imádom és azt hiszem ő is nagyon szeret engem. A gyerek miatt együtt maradtunk a férjemmel, de igazán soha nem voltunk boldogok. Én éltem során igyekeztem jól alakítani az életem, főiskolát végeztem, dolgoztam. A férjem is dolgozott, de azon kívül nem tett semmit a boldogulásunkért. Mindent én intézek, minden teher az én vállamon nyugszik. Nem mondom, hogy az elmúlt 32 év együttélés alatt nem voltak szép időszakaink, de voltak borzasztóak is. Közben nekem meghalt minden hozzátartozóm, apám, nővérem, bátyám. Már haláluk előtt évekkel megszakítottam velük minden kapcsolatot, mert nem akartam, hogy a fiam lássa, hogyan élnek.Most, hogy a fiam felnőtt, elvégezte a főiskolát,dolgozik, barátnője van, bár velünk él, de mégis kevés időt töltünk együtt, hiszen ő már éli saját életét. Így alapvetően a férjemmel tötöm minden időmet, közös témánk nemigen van. Napközben dolgozom, de a munkám is elég unalmas, sajnos váltani nem tudok, mert a városunkban nem igazán van munkalehetőség. Esténként nézzük a TV-t , unatkozunk. Egyébként néha elmegyünk horgászni, vagy nyaralni egy-egy hétre , de ennyi a közös életünk.Önálló programokat nem igazán szervezhetek, mert akkor a férjem féltékeny, veszekedni már nem akarok. Sex már évek óta nincs közöttünk. Azt hiszem többet ér a békesség számomra, mint a boldogság.Közben rámnehezedik elcseszett életem minden súlya. Sokszor vagyok nagyon boldogtalan, sokszor gondolok arra, hogy érdemes-e élnem. Most vagyok 48 éves, még éppen nem vagyok vénasszony, de már fiatal sem. Nem tudom, hogyan tegyem rendbe a lekem, az életem. Nem akarok az öngyilkosságra gondolni, de gondolom a családi terheltség okán is egyre többet eszembe jut, hogy mi lenne, ha feladnám. Nem hiszem, hogy igazi hálálvágy ez, csak a tehetetlenség, a magány, a szeretetlenség. Mit tegyek?