Gyász (beszélgetős fórum)
En is hetekig sirtam amikor csak eszembe jutott a vers..Azert nekem konnyebb ahogy egy kis ido elmult..Akkor amikor meghalt, jo par honapig ngyon kivoltam, apu volt a mindenem, es nagyon sokszor megfordult a fejemben, h ongyilkos legyek, de igyis romokba dolt csaladunk,mi lenne meg veluk ha en is meghalnak..?anyuval, a testveremmel...
Az utobbi idoben jobban viselem, de az is lehet, h csak azert, mert a testverem kisfia nagyon beteg volt, feltunk h ot is elveszitjuk, es csak a picire gondoltam..Szerencsre, o mar jol van..Vagyis jobban van, gyogyulasnak indult:-):-)
Meg mi a testveremmel nagyon jol kijovunk..O nagyon sok erot ad nekem..Igaz nemszoktam elmondani a bajaiamt, mert van neki is eleg, de nagyon felnezek ra, es buszke vagyok ra, es ugy erzem mara mar csak o az egyetlen ember akiben 100 szazalekosan bizni tudok..most jocskan eltertem a tematol..Bocsanat..
Koszonom..
hat nemis tudom melyik esetben a "konnyebb"igyis ugyis iszonyatos elviselni..
Nekem az adott erot, h ne omoljak ossze,h hiszek benne,hogy talalkozni fogunk meg odafenn,es az, hogy sajnos amiota meghalt sorozatosan egy rakas rossz dolog tortent, es probalom ugy vigasztalni magam, h neki mar nemkell szenvednie, es oszinten remelem,h o- ok (akiket elveszitunk) mar jo helyen vannak..
Amit meg nem tudok,az pedig az,hogy eddig is ennyi minden szornyuseg tortent, csak nemvettuk eszre mert apu- anyu mindig ott allt mellettunk, vagy pedig tenyleg csak most van ez az idoszak,hogy annyi fele fajta baj van,es hogy majd megint eljon az ido amikor nyugis napjaink lesznek,es elvezni is tudjuk az eletet, nem pedig az ideg fog megenni bennunket minden aldott nap..?
Nagyon sajnálom az apukádat.Talán így még nehezebb feldolgozni,hogy tudjátok gyógyítható lett volna.
Én 2.5éve gyászolom az ÉDESANYÁMAT.Bár Ő 5évig élt úgy hogy tudta,tudtuk,nem gyógyítható.
Ennyi idő után sem könnyebb sajnos...
Az en apukam tavaly junius 25en halt meg, 10 nap alatt, penteken azt mondtak hogy egy het mulva szaladni fog, csak hat azt nrm mondtak hogy
hetvegen ok nem igazan torodnek a betegekkel..Igy 48evesen meghalt hetvege miatt..
"Lelkem mardossa keseruseg, banat,
Senki sem adhatja vissza edesapamat.
Gyonyoru fejfadra konnyeim hullanak,
Oly sok mindent mondananak,
De nemjonnek a szavak..
Szep volt melletted gyermekkent elni,
Oltalmazo, szoros karodban pihenni.
Szivbolkoszonom az eletet es mindent,
Legyen nyugodt es bekes apihenesed..!"
Sziasztok!
Nekem a nagypapám halt meg, immár 9 éve. Sajnos önkezével vetett véget az életének. Talán ezt még nehezebb elfogadni, mintha betegségben halt volna meg. Legalábbis nekem. Náluk laktam (egy utcában anyáékkal), mert imádtam őket. Mondhatom, hogy ők neveltek fel. A mai napig nem tudtam beletörődni abba, hogy meghalt! A mai napig sírok miatta. Én sem érzem azt, hogy az idő mindent megold:-(
Én 2éve vesztettem el az Édesányámat.Nem értem miért mondják,hogy ne sírj,majd az idő segít...?miért ne sírjak?Hiszen már nincs velem Ő!!!!!!!!!!
Aki mióta megszülettem mindig velem volt.Velem sírt és nevetett és csak szeretett úgy ahogy soha senki nem fog többet.
Persze túl kell élni,és túl is fogom,de ez a fájdalom megmarad örökre!Megtanulok ezzel a fájdalommal együtt élni.Ahhh még a levegő is más Nélküle...
Én minden héten kimegyek az emlékkertbe/így hívjuk a gyerekek miatt/,rendezem a sírt tele van virággal.Ő annyira szerette.Tudom,hogy nem ott van,de olyan jó ott csendben egyedül megállni és elmesélni neki mire gondolok.
Hát...Én már megjátam a poklot.
Néha ugy érzem több borzalmat már nem vagyok képes elviselni.
6 évesen meghalt apukám.Nem sokkal késöbb a nagyszüleim.
11 éves voltam mikor anyukám.
8 éve a keresztlányom 4,5 évesen.
3 éve a testvérem.
és 2006 decemberében aposom.napra pontosan rá 1 évre az anyosom.
Rettegek a haláltól.
Bár tudom hogy nagyon sok ember vár ott akiket szeretek.
Számomra a temető nem jelent semmit.
Napont megyek el mellette hazafelé jövet.
Mégsem megyek be,mert szeretteim nem ott vannak.
Emiatt sokan biztos elitélnek.
De én ezt igy gondolom.
Ha rajtam múlna betiltanám a temetést.
Annál borzalmasabb dolog nincs a földön.
És szerintem addig el sem tudod engedni szerettedet,amig nem temetik el.
Nekem 2 hete halt meg anyukám.51 éves volt. Öngyilkos lett. Holnapután lesz a temetése.Eddig szerencsésnek tartottam magam,hogy milyen jó,nekem még nem halt meg senki közelim. Az egyik pillanatban szeretném felhívni telefonon,hogy elmondjam neki,jól vagyunk.A másik pillanatban rádöbbenek,hogy már nem veszi fel a telefont. Olyan érzésem van,hogy ez az egész egy nagy szivatás,és várom,hogy kiderüljön,ez egy átverés.Közben tudom,hogy ez a valóság. Meddig tart ez ? Egyre rosszabb..
Rájöttem,hogy segít,ha beszélek róla. Akivel tehetem ,beszélgetek anyáról.
Találkoztam régi ismerősökkel,és emlékeztünk.Néha becsúszik egy-egy sírás.De úgy igazán még nem bőgtem ki magam.
Hiányzik...
Ha valakit érdekel, most csütörtökön, a Budai Irgamasrend kórházban, lesz egy előadás a kamasz gyerekek gyászáról.
részleteket priviben.
A gyászra idő kell.
S az, hogy hagyják gyászolni az embert.
Ne vegye el a mindennapi rutin, a tennivalók serege az időt...
Sziasztok!
Nagyon szép ez az idézet, nekem is eszembe jutott egy:
"Ne állj zokogva síromnál;
Nem vagyok ott.
Nem alszom.
De ott vagyok az ezer szélben, mi fú.
Én vagyok a gyémánt csillogás a havon.
Én vagyok a napfény az érett gabonán.
Én vagyok a szelíd őszi eső.
Amikor felébreszt a reggeli zsivaj,
Ott vagyok minden hangban veled,
A csendesen köröző madár szavában, de én
vagyok a csillag is, mely rád süt az éjszakában.
Ne állj hát zokogva síromnál;
Nem vagyok ott.
Nem haltam meg."
Ezt olyan szépen megfogalmaztad.
Köszi ezt a szép irást.
Nekem az édesanyám halt meg egy éve. A naplómban megírtam. Akkor külldte valaki ezt az írást, sokat segített!
"A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog... valójában csak átmentem ide a szomszéd szobába. Én én vagyok, te pedig te. Akármit is jelentettünk egymásnak egymás életében, ez mit sem változott. Nevezz csak nyugodtan a megszokott nevemen, beszélj velem ugyanazon a könnyed hangon, melyen mindig is beszéltél. Ne változtass hangszíneden. Nevess ugyanúgy, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken. Imádkozz, mosolyogj, gondolj rám - emlegesd fel a nevem nap mint nap, ahogyan annak előtte is, de ne árnyékolja be semmi a hangulatot, amikor szóba kerülök. Az élet nem kapott semmiféle új jelentést. Minden olyan, mint amilyen volt, nem szakadt meg a folytonosság. Az, hogy nem látnak, még nem jelenti azt, hogy nem kell rám gondolni. Várok rád, itt vagyok a közeledben - egészen közel. Nincs semmi baj."
Köszi,hogy megosztottad a történeted!
Nekem amint már írtam ami legmegrázóbb volt az az akkori kapcsolatm ami 1 éve tartott amikopr ez történt(autóbaleset).Aztán a nagyszüleim és hát nekem is a kutyáma,aki 10 éves koromtól velem volt!
Hogy kötelességként kéne megélni egy komoly gyászt nem tudom...mindenesetre,egyet megtanultam mikor Tomitól elbúcsuztam nincs hatalmunk e fölött.Sajnos bármikor bárkit elveszíthetünk...
Én nem lennék már képes még egy ilyen mélységű veszteségre,azt hiszem ha a gyerekemről volna szó nem biztos hogy arra törekednék,hogy feldolgozzam,inkább más úton mennék tovább.