Gonosz az anyósom, ha a tied is..gyere beszélgessünk erről.. (beszélgetős fórum)

Igen, igazad van. Szerintem se az a fontos, hogy egy üres sírhelyet látogathatok életem végéig. Persze, ne gondoljátok, hogy könnyű elvonatkoztatni attól, ami történt. Soha nem bocsájtom meg anyósomnak, amit tett. Erre nincs felmentés. Én egy idegennel nem tudnám ezt megtenni, nemhogy a saját gyerekemmel. Sőt még egy állattal, pl. kutyával se. Aki ilyet tesz nem tiszteli se az élőket, se a holtakat !!!

Föl se fogta, hogy mit tesz. Annyira primitív és önző, hogy nem érzi a dolgok súlyát.

Egyébként az eset óta nem beszéltünk, még a telefonszámát is töröltem. Az emlékét sajnos nehezebb, elkísér életem végéig a sok borzalom. Felőlem fel is fordulhat, de remélem, jó kínos halált ad neki a jóisten !!! Kívánom, hogy szenvedjen, mint a kutya. Ha ennyire hülye volt, hogy egyetlen hozzátartozója maradt, a menye (azaz én) és azt is maga ellen fordította. Minden rosszat kívánok neki az életben, amit csak ember kaphat.

Csak a két legborzasztóbb történetet emeltem itt ki nektek. Egész regényt lehetne írni a tizenhét éves rémtetteiből. Mindig az volt a véleményem, hogy olyan menyet érdemelt volna, aki az első hülyesége alkalmával elküldi a jó k... anyjába. Én egy békés, toleráns és sajnos a békesség kedvéért a végletekig kihasználható ember vagyok,voltam, ez volt a piszok szerencséje. Vissza is élt vele rendesen. A fiával meg ? Azt csinált, amit akart gyakorlatilag.... Ha az a pénzem mind meglenne, amit különféle ürügyekkel elpumpolt tőlünk az évek alatt...

Az én anyósomat szerintem se lehet überelni. Hallottam már sok mindent, de ez minden felett áll. Vegyétek hozzá, hogy nemcsak belül, kívül is egy katasztrófa. Pont négyszer jönnék ki belőle, 180 cm magas és 160 kiló, és ronda, mint a második világháború. Elborzadtam, amikor először megláttam, pedig akkor még fiatal volt, 43 éves.

Az első, a tíz évvel ezelőtti lakásügy anyagilag tett a padlóra minket, ez az exhumálás meg engem juttatott majdnem a pszichiátriára. 43 kilóra fogytam le hetek alatt.

Úgyhogy az anyósokról nekem nem az anyósviccek jutnak sajnos eszembe. Bár azért van egy kedvencem, Hofitól. Ismeritek?

Anyós fekszik az ágyon, hanyatt, haldoklik. "Jaj... jaj...meghalok...jaj...jaj...mindjárt meghalok..."

Fölnéz a mennyezetre...megszólal: jaj...jaj...ott a sarokban egy pók...

Vej: "Anyuka ! Egyszerre csak egy dologra koncentráljon !!!"

És végül egy ajánlat, hátha nem ismeritek.

Vámos Miklós: Anya csak egy van c. könyve.

Ha valamit érdemes elolvasni, ezt nagyon !!

Igaz, nem egy anyós, hanem egy anya teszi pokollá a fia életét, de ez végülis mindegy. Ehhez hasonlóan szórakoztató, tanulságos könyvet keveset olvastam. Ajánlom mindenkinek, aki nem ismeri !!

Megáll az ész! Ezt anyósügyben nem tudja senki "überelni"! Ekkora te.ű legyen valaki! Hihetetlen, hogy ép ésszel hogy bírtad ki és nem szedted darabokra azért , amit tett! Ebben a helyzetben tényleg jól tetted, hogy a síremlék megmaradt... kell egy hely, ahol a kegyeleted leróhatod, emlékezhetsz, mikor úgy érzed, hogy szükség van rá.

Sok anyós történetet hallottam már, de itt nem csak arról van szó, hogy ő anyós, hanem embernek sem lehet nevezni, szerintem biztos gond van az agyával, majd később ki fog derülni, de te azt már ne tudd meg, még azt sem érdemli meg, hogy eszedbe jusson.

Ettől tényleg hátast lehet dobni.

Istenem, ilyesmi is megtörténhet?

Értelek, én is hallottam erről. De ez au új örökösödési jog vagy most lépett hatályba, vagy csak ezután fog. Miránk a tavalyi jogszabály vonatkozott, mert akkor az volt hatályban.

Egyébként mélységesen igazságtalannak érzem ezt az új rendelkezést. A férjem halálát követően tavaly két hónapon belül megvolt a hagyatéki tárgyalás és végzés. Mivel nem volt bonyolult az ügy, összes vagyonunk egy tehermentes kertes ház, ketten voltunk gyermekek nélkül, tizenhét éves házasok, minden közös szerzemény, ilyenkor minden az özvegyé száz százalékban és én ezt jogosnak tartom. Az anyósom ide egy szöget nem vett, úgyhogy fel volnék háborodva, ha osztoznom kéne vele a saját házamon !!!

Különösen az alábbiak fényében. Ígértem egy kettes számú történetet, döntse el mindenki maga, hogy milyen egy szemét anyóssal áldott meg az élet.

Tehát: a második történet ott kezdődik, ahol az első végetért. A férjem meghalt infarktusban tavaly március 14-én éjjel egy órakor. Háromkor felhívtam az anyját, hajnalig őrjöngött a telefonba - aztán reggel felhívtam higgadtan, hogy beszéljük meg a temetés körülményeit. Elmondtam neki, hogy én mire gondolok, de természetesen legyen közös döntés, ha más a véleménye, én benne vagyok, hogy mindkettőnk elképzelésének megfelelően járjunk el. Azt tudni kell, hogy anyósom Pesten lakik egy panellakásban, mi 30 km-re északra egy kisvárosban. Úgy gondoltam, hogy itt a helyi temetőben temettetem el a férjemet. Veszek egy egy koporsós sírhelyet, és hagyományos módon temetjük el. Mivel másnap március 15-e, ünnepnap volt, mondtam neki, "anyuka, ha más a véleményed, gondold át, jó lesz-e így. Holnap minden zárva, de 16-án reggel kell mennem intézni a temetést. Akarsz-e velem jönni ? Van-e valami kérésed a temetéssel kapcsolatban ? Akkor azt mondta, hogy rám bízza, neki megfelel, én bárhogy is döntök. Nem kérdezte, hogy elő tudok-e teremteni egy félmilliót másnapra, nem jött velem, nem szólt bele semmibe, oldjam meg, intézzem el, neki mindegy.

A nemzeti ünnepen se tett egyetlen ellenvetést, pedig 24 órája volt átgondolni. Én elmentem a temetésszervezőhöz 16-án és elintéztem, kifizettem mindent. 22-re kiírták a temetést. A férjem még el se volt temetve, és a következő kérésekkel hívogatott: a férjemnek volt egy csomó (!!!) aranya, amiket tőle kapott (láncok, karkötők, megjegyzem, egyiket se hordta, nem is érdekelte, évek óta pihentek a szekrény mélyén, egyikünk se foglalkozott vele), anyósomnak azonban ekkor abban a helyzetben (!!!) eszébe jutott. Kérte, hogy vigyem be neki az aranyakat. Le voltam döbbenve, de én marha bevittem neki. Legyen vele boldog. Ha valakinek két nappal a fia halála után azon jár az esze, hogy milyen értékeket kérjen vissza a menyétől, amit a fiának adott, hát legyen. Két nap múlva, ekkor a férjem még mindig a halottasházban feküdt - azzal hívott, hogy ugye a férjem életbiztosításából feltétlen juttatok neki egy nagyobb összeget...

Majd elájultam. A sokktól megmondom őszintén, hogy az életbiztosítás eszembe se jutott. Valóban volt neki, marha rég fizettük, valószínűleg a temetés után beugrott volna, hogy ezt is intézni kell, de hogy a temetés előtt már ezen járjon az eszem ? Na nem !!!!

A koronát azzal tette fel az egészre, hogy két nappal a temetés előtt, március 20-án felhívott és közölte, hogy meggondolta magát. Másképp akarja a temetést, máshogy és máshol. Pestre akarja vinni a Farkasrétibe és el akarja hamvasztatni. Mondjam le az egészet. Megkérdeztem tőle, hogy meg vagy te bolondulva ? Eszem ágába sincs lemondani. Vagy eljössz, vagy nem, de a temetés meg lesz tartva 22-én, úgy és ott, ahol én megrendeltem és kifizettem az árát az utolsó fillérig. Elvárta volna tőlem, hogy kidobjak egy félmilliót az ablakon, gondolom a temetkezési vállalatnál is meglett volna a véleményük, hogy micsoda dolog két nappal a temetés előtt lemondani... vissza pedig szerintem egy fillért se adtak volna. Legyártva minden névre (koporsó, fejfa) virágok megrendelve stb. Mindenki értesítve, odacsődítve. Én telefonálgattam össze mindenkit, ő ebben se segített. Nyilván elvárta volna tőlem, hogy megint összevissza telefonálgassak egy valag pénzért, hogy bocsika, mégse lesz temetés, ne jöjjenek.

A temetés lezajlott. Anyósom felváltva őrjöngött, zokogott - egy szem fia halt meg fiatalon, ennyiben érthető - rám pedig dúlt-fúlt.

Néhány nappal a temetés után felhívott, hogy menjek be hozzá, valamit meg akar velem beszélni. Másnap elmentem hozzá munka után. Azzal indított, hogy micsoda egy szemét feleség vagyok én. Egykoporsós sírhelyet vettem neki. Nem akarok mellette nyugodni, ezek szerint nem is szerettem. Mondtam neki, anyuka, ne keverjük össze a dolgokat !! Én 43 évesen még nem gondolok a saját halálomra, ha megbocsájtod ezt nekem. Én még élni szeretnék. Biztosan lesz egy második életem. Talán másik társam. Nem dönthetek most arról, hogy ki mellett nyugodjak, ha meghalok. És általában nem az első férj mellé temetik az embert, azt azért gondolhatjuk. Na erre mindenféle kurvának elhordott, hogy én nem is szerettem a fiát, már most a temetés után néhány nappal más férfin jár az eszem, és hogy én már gondolatban hűtlen is lettem az ő egy szem fiához. Na ekkora butaságra nem tudtam mit mondani. A végén az orrom alá dugott egy papírt. Egy közjegyzői papír volt, amiből elolvasva nem értettem sokat. Azt mondta, az a kérése, ha ő meghal, hamvasztassam el, és az urnát tetessem be a férjem sírjába. Erről szólt a papír. Nem értettem, hogy miért ilyen sürgős ez most, az anyósom nincs hatvan éves és nincs semmi baja. Aláírtam. Súlyos hiba volt. Mentségem, hogy fel voltam zaklatva a hülyeségeitől, a temetéstől, a halálesettől, a sokktól és mindentől úgy összességében. A papír alján volt egy záradék, mondhatni apró betűs rész, ezt sajnos nem olvastam el. Az állt benne, hogy a férjem sírhelyével kapcsolatban valamennyi döntési jogosultságot átengedek az anyósomnak. A drága mama ezzel a papírral elment a közjegyőhöz, majd a temetkezési vállalathoz és a férjem temetését követő két héten belül kérte, hogy exhumálják. Az exhumálás március 31-én volt, előtte lévő nap tudtam meg, mert felhívtak a temetkezési vállalattól, hogy ugye tudok róla, hogy a férjem sírját másnap kettőkor kibontják, a koporsót kiemelik, Pestre szállítják és a holttestet elhamvasztják ? Munkahelyen voltam, azt hittem én is menten szívinfarktust kapok. Alig vártam, hogy hazaérjek, felhívtam a szipirtyót. Először kedvesen, anyuka drága, mi újság, hogy vagy ? Semmi, felelte, elvagyok. Nincs semmi ? Nincs. Tényleg nincs semmi, amiről tudnom kéne ? Nincs. Na itt aztán elöntötte a szar az agyamat. Kapott tőlem hideget, meleget. Tizenhét év összes elfojtott gyűlölete jött ki belőlem. A lényeg, hogy nem mentem szembe az akaratával. Beteg ember, beteg a lelke, én egy ilyennel nem küzdök. Kihívhattam volna rendőrséget, tévét, polgármestert, bárkit, hogy megpróbáljam megakadályozni, de nem tettem. Kérdeztem tőle, mit akarsz ? Elvinni elhamvasztani és hazahozni.

Ez volt itt a lényeg. Azt mondtam neki dühömben, hogy tehetsz ilyet a saját fiaddal ? Kiszedni a sírjából alig tíz nap múlva, csak azért, hogy hazavihesd a polcra ? Se szép szó, se csúnya nem használt. Még én voltam a gonosz, a szemét, az aljas. Azt mondtam neki, "dugd fel magadnak a fiadat!" Azzal lecsaptam a telefont. Másnap megvolt az exhumálás, én azon a hétvégén helyreállíttattam a sírt, azóta megcsináltattam a sírkövet. Nekem életem végéig ott lesz a nyughelye, ahová kimehetek, ahol csak az enyém, akkor is, ha a sír üres. Anyósom néhány hét múlva felhívott és elégedett hangon közölte, hogy a férjem urnája ott van a nappali szobában, a polcon. És még egyet közölt: abba a lakásba soha nem tehetem be a lábam, nem látogathatom. Megjegyzem ezt éppenséggel leszarom, eszem ágában sincs egy polcon lévő urnát látogatni. A kegyelet nem azon múlik, hogy fizikailag is ott legyen. Kijelölhetnék a kertbe is egy kis emlékhelyet és mondhatnám azt, nekem ott van. Nekem ott marad mindig is, abban az üres sírban....

mizella! idézem:

"Az új polgári kódex ezért úgy rendelkezik, hogy leszármazó hiányában a házastárs csak a vagyon felét örökli, a másik felét az örökhagyó szülei, ha utóbbiak közül valamelyik nem él, akkor az egyik szülő."

Itt az ideje elindítani az ajándékozási szerződést!!!

Hát jó!

Így döntöttél.

Számomra értelmetlen magyarázatot találni bármire is, ezért most elegem van mindenből. :)))

Ha így van, ne erőltesd a kapcsolattartást.

Nálunk a fiam döntötte el, én nem szóltam bele.

Ő mondta az "apjának" már főiskolásként, hogy "te barkácsoltál össze, de nem te neveltél fel."

Ő választott új nevet magának.

Ő mondta, hogy én fogom majd az oltárhoz vezetni az esküvőjén.

Az egészben a sors fintora, hogy feltételezhetően nyomon követi egy-két közösségi oldalon.

Így tudhatja, hogy voltam nála (külföldön).

Így tudhatja, hogy lemondtam az asszonynevemről, stb. Hasonló az én két oldalam is.

Az elkövetett bűn magában hordozza a büntetést akár egész életre.

Egyszer kell rendbe tenni,elrendezni, lezárni, különben soha nem lesz vége! Így nem lehet és nem is szabad élni!

Utólag is elnézését kérek Tőled, ha kissé keményebb voltam!

Én meg azt mondom, hogy ha a gyerek és szülő közt nincs harmónikus viszony, ott később amikor képbe kerül egy nő ill.meny..ott eldurvulnak a dolgok.

valahol bánom, hogy őszinte voltam, párom anyjához, de én élek a párommal és látom, hogy mennyire nagy fájdalmat kapott az anyjától, egy anya aki szeret, miért okoz fájdalmat a gyermekének, akit 9 hónapig hordott a szíve alatt?

Felfoghatatlan, hogy egyes nők miért adnak életet ha nem képesek szeretni a gyermeküket..ezek a nők ne szüljenek, mert egy életet elb...nak....de sok nő önző módon szül, attól várja a nagy boldogságot, aztán..rájön egy gyermekkel sem tudta megtartani azt a férfit akire úgy vágyott, rendszerint ezekből lesz a legrosszabb anya!

Párom nem házasságba született..a párom egy eszköz volt, de így sem kellett a nő a férfinak...

Mi van!???

Miből gondolod, hogy bárki is adna Neked!????

Amúgy meg tudom, miről beszélsz.

Nekünk már mindegy....