Szép Magyar versek / folytasd ha tudod ! (fórumjáték)

Korán vájta belém fogát

a vágy, mely idegenbe tévedt.

Most rezge megbánás fog át:

várhattam volna még tiz évet.

Korán vájta belém fogát

a vágy, mely idegenbe tévedt.

Most rezge megbánás fog át:

várhattam volna még tiz évet.

Már bimbós gyermek-testemet

szem-maró füstön száritottam.

Bánat szedi szét eszemet,

ha megtudom, mire jutottam.

Talán eltűnök hirtelen,

akár az erdőben a vadnyom.

Elpazaroltam mindenem,

amiről számot kéne adnom.

Segítség! Kifogtál rajtam:(

Pont nálad:)

Sejtekből épülsz fel,

mint az elefánt....

Mi él, éltet, Neked virít.

Kristályként bezár sorsom magába,

s rózsaként kinyit.

Váci Mihály;Ha rád gondolok- virágzom

Bezárt szárnyaid bennem fájnak,

sírásaid mindenütt elérnek,

fűzfáim alattuk áznak.

Bennem egy hegedű érintetlenül,

- óvja puha bársony.

Csodafád vagyok,

ha rádgondolok – virágzom.

Te vagy az el nem ért vidék,

melyet bejárni vágyom,

a hegyen-túli ég,

hegyekből kibukkanó tenger,

hajózható láthatárom.

Harangszó ver szíven:

mintha bennem zuhogna.

Hol vagy mellőlem? Hiányzol.

Minden téged kérdez;

ha madár szól,

hol hagytalak? – rámszól.

Milyen messze vagy!

Mindennek arca sírásoddal fordul felém,

s bármit mondhatok,

nem hallom, csak a te hangodat.

Mit ér az ember, mit a vágy meg az önvád,

mit ér törékeny szavam az őrült viharban?…

Ne félj, fiam, – az a kín, az a vágy, az az önvád

téged tisztít örök-kék égbolttá a viharban!

Szabó Lőrinc; Párbeszéd

Félek, Atyám, - megtörtem a harcban, a hitben,

és éhes sárkányok elé ejtem a kardot!...

Ne félj, fiam, - megtartalak a harcban, a hitben,

s karommal égig emeled azt a kardot.

Félek, Atyám, – úgy zúgnak a harangok!

fiatal tükrömet rontja az árny is, a fény is!…

Ne félj, fiam, – téged hívnak a harangok,

te vagy a tükör, te vagy az árny is, a fény is.

Óh, jaj, hová fussak az emberek

fürkész szemeitől, s ha megzavar

a mások mosolya s kétségbe ejt

az önmagának elég Föld nyugalma:

hogy irtsam ki vágyamat,-jaj, hová

meneküljek a nők és a tavasz

megfoghatatlan szépsége elől?!

Szabó Lőrinc: A vágy szégyene

Engem gúnyol e szikrázó derű:

talán megtudta, hogy a rámfogott

bűnök szennye már egész belevénült,

belesötétedett lelkembe, hisz

csodálkozva néz és iszonyodik

(vagy úgy tesz!) s eldob, aki csak megismer.

… Úgy fáj most a friss

hajnali szél gondtalansága és

a madarak jókedvü éneke!

Aranybarázdás Ég, s te, a világ

bástyáiról lenéző Helios,

mondjátok meg, kihez forduljak? Óh,

van-e, ki értelmetlen bánatom

elcsöndesíti?…

Engem is elvittél? – oly léttelen vártam,

mig meg nem érkezett az estharangszó!… Majd

az éj hullatni kezdte harmatát; súlyos

csillagok ültek pillámra. A hajlongó

fák közt éjfélig megmaradt a csönd, és sírt.

Szabó Lőrinc; Elmentél, s megnémult a táj

A délután biztató zöldje elsápadt,

a friss vadrózsa összecsukta bimbóit,

az ibolyák szemében árva könny égett:

kedvem veled szállt, s tehetetlen, új bánat

húzza elgyengült szivem. A kilátó vén

kövein álltam, a korlát előtt, honnan

falunk fölött legtovább lehetett látni

már messze ringó kis hajód vitorláit.

Elmentél, s megnémult a táj. Halott erdők

mélyébe tűnt az eddig oly vidám visszhang

s ott hangtalan zokogva nem figyelt többé

hívó szavamra, nem akarta napfényes

örömmel visszamondani neved, melyre

tegnap még együtt s boldogan tanítgattuk

s annak fényébe szőve éjszakám

istent szivembe lopja a magány.

Szabó Lőrinc; Magány

s minden virág, fű, óra, cserje, kő

egyetlen, boldog, nagy jelképbe nő

Az utak, melyek innen szertefolynak,

erdőmön túl az égre fölhajolnak

Kunyhóm falán az ősz mosolya táncol,

barátaim a fák s a farkasok.

"Sok kétely és bűn a halálba láncol,

de soktól néha már szabadulok."

Buda Béla:Ne rejtőzz el....

...ha mozdulok,ők ölelik egymást...