A hit ereje.... volt már úgy, hogy érezted csoda történt veled? (beszélgetős fórum)

vajon honnan kaptál erőt?

Az erőt az istentől kaptad, persze te most azt írod egyedül voltál, pedig nem voltál...kaptál erőt, hogy túllépj dolgokon...persze az embernek természetes minden...próbálj kicsit pozitívabban gondolkodni, mert a bennünk rejlő erő valahonnan jön...nem kell ehhez mély vallásosnak lenni!

Nem vagytok betegek ez nagyon jó, mert egészségesen sok mindent eltudtok érni...gondolj arra, hogy vannak olyan emberek akiknek sokkal szerencsétlenebb sors jutott...én mikor elvagyok kenődve arra gondolok, hogy de jó nekem, mert van fedél a fejem fölött, nem vagyok beteg, nem vagyok maga tehetetlen....apró örömöktől válik az élet csodává.)

kívánok jó egészséget és kicsit több hitet.)

Elsősorban magadban higyj! Mi magunk termtünk magunk köré boldog pillanatokat.)

Köszi, aranyos vagy. Racionálisan: étel van, mert mindannyian dolgozunk keményen. Egészség... hellyel-közzel, igyekszünk vigyázni magunkra, amennyire lehetséges.

A nagy baj/okban azonban hiába kértem a segítségét, így magamra maradtam, nekem kellett egyedül mindent megoldanom és feldolgoznom. Nem volt csoda, amit megoldottam , ill. a családdal megoldottunk, az rendben ment tovább... Csak arra számíthatunk, amit a magunk erejéből érünk el. Azért egy ötös találat nem ártana:)

teljesen egyetértek az írásod első felével,én is ezt tapasztalom.

Az is egy áldás,hogy szerető családban nőttél fel,akitől példát vehetsz.nekem kívülről kellett példákat,és szerető pótcsaládtagokat keresnem.

megint csak azt tudom mondani:ha iylan jó alapod volt,hogy nemcsak a mostani családod,hanem amiben felnőttél,az is valódi család volt,akkor érezd szerencsésnek,vagy áldottnak magad.-már ez sem természetes,hanem inkább afölötti.

jól teszed,ha keresed a magyarázatokat(én is ezt teszem),és megnyugtató érzés az,ha megvannak

A mi városunkban még a papok, lelkészek sem úgy élnek, hogy példát mutathassanak az egyszerű hívő embereknek... Én igyekszem úgy élni, hogy példát vehessen rólam a két gyermekem, ahogy a szüleim is úgy éltek. Nap mint nap eszembe jutnak: rengeteg szépet és jót tanultam tőlük, igen, jól neveltek , becsületre , tisztességre, szeretetre stb. ... és ők sem jártak templomba. Szerintem az, hogy milyen emberek vagyunk, hogy élünk, az nem függ a vallástól. Mellesleg: senkitől nem viselem el az agymosást, mindennek a racionális oldalát nézem és igyekszem a helyzethez képest a legjobb döntéseket hozni. A véleményeket viszont minden esetben mérlegelem, attól függetlenül, hogy az számomra tetszetős vagy nem. Mérlegelem és helyére teszem magamban.

Hiszem , hogy vannak olyan dolgok, amelyeket nem ismerek, nem tudok, természetfelettinek tünnek, de ha találkozom egy számomra érdekes vagy titokzatos kérdéssel, akkor minden esetben a magyarázatát keresem... eddig mindíg megvolt:)

Biztosan értek nagy tragédiák..de : vannak gyermekeid-remélem,nagyjából egészségesek.és ha jól rémlik,amint máshol írtál,van hozzá szerető férjed/ párod is.Manapság már csak ennek a megléte isten áldása-és nyilván ti is rengeteget tettetek-tesztek érte,hogy sikerüljön.

szerencsés vagy,hogy van benned annyi erő,ami ezeknek a kibírásához kellett,ezt sem mindenki mondhatja el magáról.

Valószínű,amíg telik az erődből a megoldásokra,addig nincs oylan óriási szükséged istenre.remélem,ha mégis lesz iylen,hogy magad már nem bírod,akkor neked is segít.

én is fasírtban vagyok a vallásgyakorló családtagjaimmal,kötözködnek,h templomba kell járni,és meg kell vallani a hitet,meg gyónni kell..de hiába.

Én is nagyon kevés vallásos embert ismerek,aki úgy él,hogy csak kicsit is kedvet csinálna az embernek a valláshoz,mint életformához.

Van az a fajta hit,ami akkor kerül elő,ha az ember nagy bajban van,és nem tud semmit tenni magáért,csak kifelé fohászkodni,hogy segítsen már valaki.

Szorult helyzetben az emberek gyakran önkéntelenül is Istenhez szólnak(mert mondjuk ilyen környezetben nőttek fel,ezt hallották az anya,vagy nagyszülők szájából)-számomra iylen helyzetekben nyilatkozott meg,hogy valami vagy valami segít nekem pluszban.

Olyan helyzetekben voltam,hogy azt mondtam magamban,Istennek,-vagy aki hallja:)- ha azt szeretné,hogy én itt a földön még éljek,működjek,akkor küldjön valami segítséget,mert ezt én már nem tudom megoldani -és iylenkor mindig jött valami,ami kihúzott a slamasztikából,(sőt nem egyszer többet kaptam,mint reméltem..vagyis előbbre jutottam,mint a baj előtt voltam)és most itt vagyok.

Az utolsó mondatoddal tökéletesen egyetértek.

Túl sokszor hivatkoznak a hitre,meg Istenre,mikor nincs semmi józan indok,vagy kell valami kézenfekvő,megfellebbezhetetlen mentsvár.

Sokan inkább vallásgyakorló,mint hívő emberek.Ők hiszik azt,hogy csak az a jó,amit ők tesznek,és hogy aki nem ezt teszi,az kevesebb náluk(sőt még az se elég,ha valaki egyszerűen jószándékú,segítőkész,ha azt nem Isten nevében teszi..iylet is mondtak már nekem:( )..azt meg kell téríteni a valláshoz,vagy rosszabb esetben lenézni,megvetni,mert alacsonyabb rendű,és nem ilyen magas értékek szerint él.Én ebben a típusú vallásos emberben csalódtam sokat

szerintem egy igazi hívő ember talán senkit sem támad,még azt sem,aki valóban nagyon bűnös.bár én ezt már inkább vakhitnek nevezném

Azt hiszem mind kettőjüknek igaz van. Nekem valóban segített a hitem, de ez nem általánosítható, más emberekre más helyzetekre.

A hibát természetesen a másik félben is megtaláltam, de először a sajátomat kellett ahhoz

rendbe tennem, hogy elvárhassam a másik féltől ugyan ezt.Hiszen minden kapcsolatnak alapja az adok-kapok aránya, ha ez nem megfelelő, akkor ott valami nagyon nem működik jól.Én a hit-tel kapcsolatosan csak az irányú véleményemet akartam kinyilatkoztatni, hogy bár valóban nem támasztható alá statisztikai adatokkal, és tudományosan még is létezik és ha ezt nem elvakultan,hanem csak mint plusz segítséget(belső megvilágosodást, ön erőt) használjuk, még jó is lehet.

A hit...megjósolhatatlan,hogy kiből mit vált ki.

Kokobongónak segített,de én ismerek olyat/:'(/,aki pont a hite miatt képtelen a valóságnak megfelelően tekinteni a párkapcsolatára és úgy egyáltalán "A párkapcsolatra".Így járt.Pedig ott ül mellette a barátja,ugyanolyan gondolkodásmóddal,azt az meg mégis tudja mi van.

Szerintem a hit az,amire mindent rá lehet kenni az arra hajlamos embereknek.De erről nem a hit tehet.

Hinni? Miben ? Azt szoktam mondani, az a biztos, ami elmúlt. Már az sem. Vallás? Minek, agymosás. Vannak tények, van tudományos magyarázat, a többi véletlen, amit nem befolyásol az, hogy megyek-e templomba meghallgatni egy EMBER (?) véleményét. Gyónás? mit gyónjon meg, aki nem vétkezik? vagy netán azt, hogy többet vacsoráztam? Hiszek magamban, a gyermekeimben, a férjemben.

Abban viszont, hogy odafentről figyelnek és megbüntetnek , ha jónak látják:) na, ne... Akkor mindenki, akivel rossz történik , fogja az égiekre, vagy valami felső hatalomra, hogy azért kapta, mert megérdemelte?

Sokan köszönhetik az elszúrt életüket, a "hitüknek" az helyett hogy józanon gondolkodtak volna.

A racionalitásnak a magánéletben, párkapcsolatokban is van szerepe.

Akkor mit javasol? Mi az amire fontos kérdésekben támaszkodni lehet? Csak nem a statisztika vagy a tudományosan alátámasztott tények?

Nekem nem segített eldöntenem a statisztika, hogy megmentsem e vagy sem a a kapcsolatom,tehát csak a saját hitem az amiben hihettem.Tehát a hit, mindannyiunkban ott van akár belátjuk akár nem. Én hiszek magamban, csak úgy mint Ön, nevezhetjük ezt önbizalomnak, nagyképűségnek, egoizmusnak, bárminek. De bennünk van!

Nem kell elvenni, nem baj, a hit végigkísérte az emberiség történetét, bár már egyre kevesebb szerep jut neki.

Fontos kérdésekben azonban jobb ha nem támaszkodunk rá.

E szerint akkor a hit nem más

mint a tudományosan alá nem támasztható, fizikálisan meg nem fogható "valami",ami érzelmi síkon motiválja az embert.

Kérdem én miért baj ez? Én sem vagyok hívő, nem járok templomba sem, de ettől függetlenül nagyon sok mindenben hiszek. A hit sokszor a remény megtestesülése, miért kellene ezt bárkitől is elvennünk, vagy megszólnunk. Kik vagyunk mi, hogy bárki felett pálcát törhetünk? És ha már itt tartunk, a tudomány is valakinek az elvakult hite, sőt megszállottsága egy bizonyos téma iránt.

Vannak fokozatai.

A tudományban hit helyett a hipotézis kifejezést használják. Már az sem vakhit, hanem megalapozott.

Bizonyítás után válik a hipotézis elméletté, majd ténnyé, tudássá.

"A tudás az ellenőrzött, igazolt hit."

Akkor ez most hit, tény, vagy csak elmélet?