Idézetek Müller Pétertől :) (beszélgetős fórum)
"Minél mélyebbre merülünk, annál gazdagabb az emlékezet tárháza - s annál dühösebb s annál gyilkosabb haragra gerjed az ego."
/Müller Péter/
"Isten ott él tudattalanunk legmélyén. Elfelejtettük..."
/Müller Péter/
"Páros táncot, hármas táncot vagy akár egy nagy, közös együttes táncot csak olyan ember tud járni, aki szólótáncosnak is kiváló."
/Müller Péter/
"Jogunkban áll eldönteni, kinek s minek adjuk oda magunkat."
/Müller Péter/
"Azt mondják: bölcs az, aki minden sorsot kibír. S bölcs az is, aki... minden embert elvisel."
/Müller Péter/
"És "csak ami belülről jön - mondja Jézus -, az fertőz". És ezt egyszerre mondja a testi s a lelki higiéniára. Ahol az ember erős, ott nem lehet megfélemlíteni. Ahol valóban nyugodt - ott nem lehet kiborítani. Aki nem megkísérthető - azt nem lehet megkísérteni. Ezért az igazi háborúság, a Nagy Szent Háborúság, vagyis a valódi "dzsihád" önmagunkkal van."
/Müller Péter/
"Nagy bajban kijózanodunk. Amikor valaki megtudja, hogy halálos beteg, elveszett a vagyona, meghalt a gyereke, elvesztette hatalmát és senkivé vált, hirtelen emberszabású lényé válik: emberi tekintete lesz, újra nézni és hallani tud, megszólítható lesz, s megint lehet vele beszélni."
/Müller Péter/
"A valóság az, hogy van magasrendűség. És van alacsonyrendűség is. Színvonalkülönbség igenis van! Minőségi különbség is van. A szellemi világ hierarchikusan épül fel, éppúgy, mint a földünket körülvevő légkör: minél tisztább a levegő, annál magasabban van. Az Örök Ember eszményeit kiteljesítő lélek magasabb szférában él, világosabb a világa, igazabb az igazsága, szebb a szépsége: lénye napszerűbb s közelebb is él a naphoz. Az átlátszóbb, a tisztább, a fényesebb, a szeretettelibb, a bölcsebb és a megbocsátóbb feljebb van. Egyszóval: magasabb rendű."
/Müller Péter/
"Ott, ahol az ember erős: nem lehet megbántani."
/Müller Péter/
"Az isteni Krisna lelkünket két madárhoz hasonlítja.
Az egyik csipegeti a fa gyümölcseit, a másik nézi.
Aki csipeget, az a mohó és kielégíthetetlen én.
Aki nézi, az a Fensőbbrendű Én... A bennünk élő Isten."
/Müller Péter/
"Világunk gondoskodik róla, hogy figyelmünket darabokra törje és szétszórja, hogy sohase tudjuk meg, kik vagyunk, miért élünk és hová rohanunk."
/Müller Péter/
"Az ember inkább körberohanja a világot, elválik, tönkremegy, összevesz, összeomlik, megbetegszik, s vállalja a boldogtalanságát, csak ne kelljen egy helyben békésen ülnie és nyugodtan figyelnie úgy, hogy közben sem képzeletében, sem vágyaiban, sem gondolataiban nem nyargal sehová."
/Müller Péter/
"A koncentráció szó jól fejezi ki, hogy itt a figyelem a centrumba, a középpontba, a téma szívébe összpontosul: ott van, ahol a lényeg, ahol a nagy Titok még nem tört cserepeire, s nem szóródott szerteszét a külvilág örvényeiben. Abban a pillanatban, amikor valaki "koncentrál", s valóban megszületik benne a középpont élménye: csoda történik."
/Müller Péter/
"A szétszórtság az Istentől való eltávolodás tünete. Ő lelkünk nyugodt Középpontjában él, s körülötte vibrálva száguld a periféria. Minél távolabb élsz lelked közepétől, annál sebesebben pörögsz, annál gyorsabban és szétszórtabban élsz. Ahhoz, hogy "Isten felé láss", figyelmedet koncentrálni kell, vagyis meg kell találnod magadban azt a Középpontot, ahonnan éntudatod ered, s aki - bármilyen zűrös is az életed - ott él a lelked mélyén, és néz."
/Müller Péter/
"A jóga egész titka Patandzsalinak arra a mondatára épül, hogy "az elme szétszórtságát meg kell szüntetni". Jógi az, aki megtanult figyelni. Buddha követőit "shravikáknak" nevezik, vagyis olyanoknak, akik figyelni tudnak."
/Müller Péter/
(Ez egy nagyon komoly probléma. Társadalmi jelenség.)
"Sokan vannak, akik elintézetlen benső viszonyukat kívül akarják rendezni. Abban a tévedésben vannak, hogy a másokhoz való jóság pótolhatja az önmagukhoz való jóságot. Sok örömtelen lélek gondolja azt, hogy a szeretet csupán az emberekhez fűződő kapcsolatait jelenti, s ezért önmagához nem jó. Önmagát lebecsüli, ostorozza, örökösen bűntudatos, s csak a túllihegett külső pótcselekvések néhány pillanatában éli meg, hogy ő nem is olyan rossz ember."
/Müller Péter/
"Idővel rájössz, hogy két lelkiismereted van. Az egyik, amit beléd nevelt a világ: ez a másoknak való megfelelés érzése. És a másik: a saját lelkiismereted, amely sohasem bán meg olyan dolgokat, amiket nem kell megbánnod. Még ha mindenki elítél érte, akkor se. Aki a sorsa útján jár, gyakran törvényszegő. Olyasmit tesz, amit sem apja, sem anyja, sem a társadalom nem helyesel. Ami miatt "nem nézi jó szemmel" a világ. Mégis megteszi, mert arra vezet az útja. Ilyenkor minden nevelésünktől kapott morális szabály érvénytelenné válik. A "bűnös" Dávid király elszerette a szomszédjában élő hadvezére feleségét, Bethsabét. Ebből a csúnya házasságtörésből, s egyúttal a Biblia legnagyobb szerelméből született Salamon király, és családi ágon maga Jézus Krisztus is. Úgy is hívta a nép: Dávid fia. Képzeld, ha a király a társadalmi és vallásos lelkiismeretére hallgat, és nem csábítja el a szomszéd nejét! Más lenne az egész történelem, még a Messiás származása is. A hívő Dávid bocsánatot kért Istentől a bűnéért, az igazi Dávid azonban nem tett mást, csak szeretett. És ez mindent felülírt benne. Figyeld a lelkedet: melyik hangod üzen neked, hogy amit teszel, az helyes -e, vagy helytelen? Csak az igazi hangodra hallgass! A másikat csak bánd meg – de az elsőt azt kövesd."
/Müller Péter/
"Idővel rájössz, hogy két lelkiismereted van. Az egyik, amit beléd nevelt a világ: ez a másoknak való megfelelés érzése. És a másik: a saját lelkiismereted, amely sohasem bán meg olyan dolgokat, amiket nem kell megbánnod. Még ha mindenki elítél érte, akkor se. ki a sorsa útján jár, gyakran törvényszegő. Olyasmit tesz, amit sem apja, sem anyja, sem a társadalom nem helyesel. Ami miatt „nem nézi jó szemmel” a világ. Mégis megteszi, mert arra vezet az útja. Ilyenkor minden nevelésünktől kapott morális szabály érvénytelenné válik. A „bűnös” Dávid király elszerette a szomszédjában élő hadvezére feleségét, Bethsabét. Ebből a csúnya házasságtörésből, s egyúttal a Biblia legnagyobb szerelméből született Salamon király, és családi ágon maga Jézus Krisztus is. Úgy is hívta a nép: Dávid fia. Képzeld, ha a király a társadalmi és vallásos lelkiismeretére hallgat, és nem csábítja el a szomszéd nejét! Más lenne az egész történelem, még a Messiás származása is. A hívő Dávid bocsánatot kért Istentől a bűnéért, az igazi Dávid azonban nem tett mást, csak szeretett. És ez mindent felülírt benne. Figyeld a lelkedet: melyik hangod üzen neked, hogy amit teszel, az helyes-e, vagy helytelen? Csak az igazi hangodra hallgass! A másikat csak bánd meg – de az elsőt azt kövesd."
/Müller Péter/
"Idővel rájössz, hogy két lelkiismereted van. Az egyik, amit beléd nevelt a világ: ez a másoknak való megfelelés érzése. És a másik: a saját lelkiismereted, amely sohasem bán meg olyan dolgokat, amiket nem kell megbánnod. Még ha mindenki elítél érte, akkor se. Aki a sorsa útján jár, gyakran törvényszegő. Olyasmit tesz, amit sem apja, sem anyja, sem a társadalom nem helyesel. Ami miatt "nem nézi jó szemmel" a világ. Mégis megteszi, mert arra vezet az útja. Ilyenkor minden nevelésünktől kapott morális szabály érvénytelenné válik. A "bűnös" Dávid király elszerette a szomszédjában élő hadvezére feleségét, Bethsabét. Ebből a csúnya házasságtörésből, s egyúttal a Biblia legnagyobb szerelméből született Salamon király, és családi ágon maga Jézus Krisztus is. Úgy is hívta a nép: Dávid fia. Más lenne az egész történelem, még a Messiás származása is. A hívő Dávid bocsánatot kért Istentől a bűnéért, az igazi Dávid azonban nem tett mást, csak szeretett. És ez mindent felülírt benne. Figyeld a lelkedet: melyik hangod üzen neked, hogy amit teszel, az helyes-e, vagy helytelen? Csak az igazi hangodra hallgass! A másikat csak bánd meg – de az elsőt azt kövesd."
/Müller Péter/
"Az emberlét hatalmas drámája a hűség és hűtlenség küzdelme. Az egónak a harca ez isteni Énünkkel, a mindennapos nehéz döntés, hogy sorsunkat éljük -e, vagy önző életünket. Jézusi nyelven szólva: "Az én akaratom legyen -e meg, vagy a tiéd, Atyám?" Ez alól a dráma alól senki nem kap felmentést."
/Müller Péter/
"Régebben úgy vélték, hogy az utolsó idők vallástalanok lesznek. Nem így van. Az utolsó idők álvallásokkal vannak tele."
/Müller Péter/
"A sorsterheknek csakis egy magasabb Én-tudat látja az értelmét - az ego soha. Sőt le akarja vetni magáról minden erejével. Az ego nem akarja a sorsot élni, mert az minden esetben nehéz. A hűség tehát nemcsak igazi valónkhoz, de sorsunkhoz való hűség is. Lélektani értelemben ennyit jelent a hit."
/Müller Péter/
"Hitünket nem a veszedelmek rongálják, hanem főleg a hétköznapok: a legmélyebb Önmegismerés a földi hétköznapok során megromlik, korrodálódik, s ami a legdöntőbb: az ember egója, ez az egyetlen életre létrejött, halandó szerepe, amely az istenélmény hatására háttérbe szorult s "elájult", mindenáron vissza akarja szerezni hatalmát, s az esetek nagy részében ez sikerül is neki: a hűség és a hűtlenség kivétel nélkül minden embernek, még a szenteknek, jógiknak és bölcseknek is alapvető drámája."
/Müller Péter/
"Ahogy az emberek között vannak bölcsebb s ihletettebb lelkek, a nyelvek sem erednek azonos mélységből."
/Müller Péter/
"Nemcsak a mondatainkat - a szavainkat is másképpen értjük. Szegény Nietzsche már százhúsz évvel ezelőtt azt kiáltotta, hogy: "Hiába azonosak a szavaink, ha tapasztalataink nem közösek!" Nem értjük egymást. Ez még nem is lenne baj. A baj az, hogy állandóan félreértjük egymást."
/Müller Péter/
"Ahogy az ember képtelen levegő nélkül élni, mert megfullad, úgy az ego sem tud megtorpanni és mozdulatlanul állni, mert meghal. Számára ez a vég. Ahogy a testünk levegőt, vizet és táplálékot vesz magához, hogy éljen, úgy egónk tudata időt szív be, időt iszik, időt eszik, s ha ezt nem teheti: elpusztul. Ezért kerül pánikba az ego, ha meg kell állnia. A meditáció célja: az elme működésének, rezgésének (csittavritti, ahogy a hinduk nevezik) a leállítása. Ilyenkor az egóra rájön a fulladás érzése. Inkább rohan, inkább száz helyen van egyszerre, inkább zaklatott, ideges, nyugtalan és feldúlt, mintsem hogy megálljon - mert akkor vége. Minél erősebb az egónk, annál jobban iszonyodunk a nyugalomtól, mert úgy érezzük, a létünket fenyegeti. Mégis vannak pillanatok, amikor az egónk elájul. Amikor elménk nem "rezeg", s én-tudatunk lebénul. Tetszhalottá válik. S ekkor váratlanul az történik, hogy az eszméletlen ego s a megvakult és kiüresedett tudatunk helyén megjelenik egy másik, fölényes és biztos látás, egy időtlen és végtelenül nyugodt, szinte rebbenetlen Tekintet - s ez nemcsak lát, de ugyanakkor cselekszik is - vagyis a tudni és a tenni egyidejű számára -, s az egész problémát, amitől a tanácstalan ego elájult, néhány fölényes és magabiztos mozdulattal elintézi. Ez a lélekjelenlét."
/Müller Péter/