Idézetek Müller Pétertől :) (beszélgetős fórum)
„Ha szenvedsz, hiába mondják, hogy elmúlik! Ha csalódsz, „majd elfelejted”, ha fáj,
„majd meggyógyulsz”, mindezt hiába mondják, mert a jelenünk börtön, melynek
nem látunk túl a falán... Az a valóságunk, amit itt és most élünk. Nincs más.”
Nincs olyan jóság és szeretet, nincs olyan emberi vagy isteni hatalom, amely kívülről bele tudna nyúlni a sorsunkba, és helyettünk megvívná a legdöntőbb harcunkat.
Hogy mennyire szeret valaki, azt onnan tudod egészen pontosan bemérni, hogy mennyire tudja a hibáidat megbocsátani.
Jó illat van a temetőkben - és az embereknek utólag eszébe jut, hogy szeretniük kellett volna egymást.
Minden hely megszentelődik, ahol boldog voltál.
Ha valaki nem akar, nem tudsz tenni érte semmit, mert az önakarata erősebb, mint a te szereteted. Ilyenkor fájó szívvel el kell engedni. Abban a pillanatban, amikor nem te emeled őt, hanem ő húz le téged - el kell engedni a kezét. Nem csak önvédelemből. Miatta is.
Az igazi szeretetben az a legnehezebb, hogy hagyja menni a másikat a maga útján. Segíteni lehet rajta, de megváltani nem, és ha a szakadék vonzza, nem tudod az útját állni. Sajnos. Attól még nagyon szereted. Fájdalmasan és reménytelenül.
Egy családot ismeretlen sorserők terelnek össze. De a barátokat csakis a vonzás és választás szabadsága.
Az önzés és az önzetlenség egyszerre dúl tested minden atomjában. Ha ez az egyensúly felborul: véged.
Ne feledd: egyszerre élsz befelé és kifelé, és ezzel mindenki így van. Beteg ember vagy, ha nincs saját identitásod, saját szíved, mely csak neked ver, és nincs saját tengelyed, amely körül egész lényed forog. Beteg az a közösség, amely nem tud erről, s olyasmit követel tőled, ami odaadhatatlan. Beteg, ha szolgalelkületet követel tőled. Te is beteg vagy, ha nem tudsz magadból mindent - sokszor még a "meggyőződésedet" is - odaadni.
Ne az legyél, akinek mások látnak vagy látni akarnak - hanem az, akinek te látod magadat.
Az életünk: gyöngysor. Minden nap és minden óra egy-egy gyöngy rajta. Ha nem ragyog külön-külön mindegyik, vacak lesz az életed. Azt várni, hogy a holnap vagy a holnapután megváltja a jelenedet, hamis reménység és önbecsapás. Mert holnapután már újra várod a holnapot, és holnap a jövő hónapot és évet - ha nem tudsz teljes szívvel és lélekkel jelen lenni, soha nem jön el a beteljesülés. AZ "AKKOR" MOST VAN! Hidd el!
Sok bőrt kell levetni magunkról, míg megérünk egy élethelyzetre.
Minden szerelem úgy lép az életünkbe, hogy megfoszt a szabadságunktól. Ha belemegyünk, nem tehetjük azt, amit akarunk, csak azt, amit a szerelem akar.
Az életünk: gyöngysor. Minden nap és minden óra egy-egy gyöngy rajta. Ha nem ragyog külön-külön mindegyik, vacak lesz az életed. Azt várni, hogy a holnap vagy a holnapután megváltja a jelenedet, hamis reménység és önbecsapás. Mert holnapután már újra várod a holnapot, és holnap a jövő hónapot és évet - ha nem tudsz teljes szívvel és lélekkel jelen lenni, soha nem jön el a beteljesülés. AZ "AKKOR" MOST VAN! Hidd el!
Hiába "bocsátod meg" valakinek az ellened elkövetett tettét, azzal csak annyit intéztél el, hogy neked könnyebb. Nem foglalkozol vele. Nem bánt. Elengeded a tartozását. Nem is gondolsz rá. Elfelejted. Részedről a dolog valóban rendben van, de attól ő a rossztól nem szabadult meg, mert a hajlam tovább él benne. Nincs "csírátlanítva", ilyen vagy olyan formában, de újra kihajt benne.
Bibliai értelemben a megbocsátás szó "elengedést" jelent. Te elengeded, mint egy léggömb zsinórját: nem szorítja már az ujjad végét. Menjen! Neked már jó, de attól ő még nem változott meg! Ő csak akkor változik meg, ha átírja cselekvésének kódjait. Ha megöli tetteinek csíráit, akkor többé már nem követi el őket.
Azt kérded, hogyan tudja ezt megtenni? Csakis szembesüléssel. Fájdalmas megéléssel! Megszenvedéssel.
Attól, hogy te elfelejted, hogy becsapott, nem jelenti azt, hogy másokat nem fog többé becsapni. Az egyetlen, ami a "nem szeretem" tettekre késztető hajlamainkat meg tudja változtatni, sajnos a megszenvedés. A verőnek át kell élnie, milyen, ha verik. Meg kell szenvednie mindazok érzéseit, akiket szenvedtetett - ez a karma. Ez nem "büntetés", hanem a lét törvénye: minden tett akkor van befejezve, ha visszaért hozzánk. Csakis ennek van érlelő-nevelő hatása.
Önmagával jóban lenni csak az képes, aki sejti, hogy két Énje van. Egy magasabb és egy alacsonyabb, egy belső Énje és az egója. A kettő között a jó kapcsolat a szülő-gyerek viszonyhoz hasonló. Igen, önmagadnak a gyereke is vagy! Nevelni kell magad, de szeretettel. Mert ha az egód nem szeretetben nő fel, dideregni fog egy életen át.
Ne felejtsd el: várnak. Mindig várnak! Akkor is, ha egyedül vagy, ha senkid sincs, ha üres a szobád, az ágyad, ha fagyos világban élsz, és sötét a láthatár. Akkor is, ha elhagytak, ha gyűlölnek, ha nem találtál társat, ha mindenki vadidegen körülötted - várnak! És aki vár, annak nagyon hiányzol! Épp úgy, mint neked ő. Ha fiatal vagy, és nincs még párod, és nem találsz később sem senkit, sőt, ha megöregedtél, és egyedül maradtál - ne felejtsd el: várnak! "Jövök!" - gondold a magányodban. Ő is ezt gondolja. És menj. És ő jön. Ez a bizonyosság szülte valaha az istenhitet.
A legszebb ajándék: egy mosoly. Egy ölelés. Vagy még az sem - csak egy gondolat: "Szeretlek".
Anyám, aki szerette az egyszerű kifejezéseket, még formálta kissé a gondolatot. Azt mondta:
- Minden ember speciális módon hülye.
A lélek különös és minden szinten működő örök erotikája ez: nemcsak a két ölelkező test vonzza egymást, hanem a lélek is, a leendő gyermek lelke.
Aki szárnyatlanul él a viharos, köd szürke Időben, nem tehet mást, mint vár - várja a jobb világot, s a partot. Így élünk. Jó azoknak, akik várni tudnak még - mert sokan már nem is várnak, egyáltalán.
Ne feledd: a sors hálóját eleven lelkek szövik, s nem valamiféle hivatal kötelező határidői.
Két maradandó, rendíthetetlen dolog van a világon: az egyik az isteni Igazság - a másik az emberi hülyeség.
A szeretet nem ismeri a múlt időt.
Aki a másikat magáévá akarja tenni szőröstül-bőröstül, lelkestül, annak szembesülnie kell azzal, hogy a szabadság ösztöne még egy szánalmas civilben is működik, és hogy előbb-utóbb a Semmit fogja ölelni.
Hiába ölelsz magadhoz valakit két kézzel gyűrve, harapva, csókolva, fojtogatva ... - mégsem a tiéd. De ha igazán szereted, a legtávolabbi csillagon, ide százmillió évnyire is veled marad - mert az egység élménye elveszíthetetlen.
Becsukhatod a szemed azok előtt a dolgok előtt, amiket nem akarsz látni; de a szívedet nem csukhatod be, hogy ne érezz.
A barátság a lelkek közötti legtisztább kapcsolat. Nincs benne önzés, kényszer, érzékiség, érdek. Mi választjuk.
"A nőnek olyan szeretetre van szüksége, amely nem mulandó. A nő – még a legérzékibb nő is – a lelkével szeret igazán, s nincs olyan párkapcsolati tanács és szexuális trükk, amely boldoggá tudna tenni egy olyan nőt, akit lelkileg nem szeretnek. Akármilyen érzéki bravúr, vagy megrendítő testi gyönyör – egy nőnek ez nem elég, mert az igazi gyönyörpontja nem bonctani helyen rejlik, nem is, ahogy mondani szokás, az „egész testében”, hanem az egész lelkében. Minden olyan ölelés, mely csakis az „erogén zónák” ingerlésén alapul, kevés neki. Egy nő „erogén zónája”: a lelke."
Sérüléseinknek nem az a céljuk, hogy "meggyógyuljanak", hanem hogy erősebbé és bölcsebbé váljunk tőlük.
Ezt tudd, miközben szenvedsz.
További ajánlott fórumok: