Idézetek Müller Pétertől :) (beszélgetős fórum)
"Kígyó-énünk semmitől sem iszonyodik jobban, mint a drámaiatlan, eseménytelen békétől."
/Müller Péter/
"A kollektív tudatba nem lehet visszalépni! Aki egyszer kilépett onnan, s az én-teremtés nagy művét végrehajtotta, soha a falkába vissza nem térhet, s a kollektív tudatot magában restaurálni már nem tudja. Képmutatásból megteheti, de valójában soha. Annyira átlátta már kötöttségeit, számára már hazugságnak tetsző korlátait, maradiságát, ellentmondásait, ürességét, fojtogató dogmáit, annyi kételyt, hitetlenséget, tagadást és indulatot hordott össze magában, hogy ő ide vissza már sohasem találhat!"
/Müller Péter/
"Az emberek annyira ki vannak éhezve egy biztató ígéretre, hogy akkor is elhiszik, ha nem igaz. Tudják, hogy nem igaz, mégis hiszik. Mert hinni akarják. Persze nem mindenkinek hisznek, csak annak, aki közülük való. Aki képes a kollektív psziché démonait megszólítani."
/Müller Péter/
"A lelkednek két szeme van: az egyik közelre, a másik messzire lát. Az egyik az éles sziklákkal és a fagyott hóval borított meredek emelkedőt látja, amelyen kapaszkodsz fölfelé - a másik a hófödte csúcsot, ahol "az Istenség lakik". Sőt, azt már nem is látod. Csak hiszed, hogy ott van. A felhők fölött. Ott kell, hogy legyen! És egyszer eléred. Ez két tekintet. Az egyik a jövődből húz - a másik józanul figyeli a jelened keserves gondjait, a veszélyeket, a nehézségeket, és szikláról sziklára irányít fölfelé."
/Müller Péter/
"A teremtésben Istentől az emberig s még lejjebb is hierarchiák vannak. Hatalmak. Van magasabb és alacsonyabb. Ez minőségi különbség. Fejlettségi különbség. Tudatszínvonal különbség. Minél magasabb, annál tisztább és szellemibb. A fejnek vezetni kell a testet és a fényesnek a homályosat. A szellemnek a lelket. És sohasem a lenti szolgál — ezt jól jegyezd meg —, hanem mindig az, aki fönt van! Minél magasabb szellemi színvonalon él valaki, annál inkább szolgálja azt, aki lent van! Ahogy egy érett lelkű anya szolgálja a tudatlan és éretlen gyermekét, ahogy egy mester szolgálja a tanítványait; értük él, értük áldozza föl magát. Uralni valakit, szolgálatot jelent. Ezt mi elfelejtettük és pont fordítva gondoljuk."
/Müller Péter/
"Mi azt hisszük, a szeretet lágy. Puha. Mindent megengedő. És gyenge. Tévedés! Ez csak az egyik oldala. A másik - amit nem ismerünk - az erő. A szeretet ereje. Ez legyőzhetetlen, és nagyon kemény lehet."
/Müller Péter/
"Ha valakinek valódi "Én-élménye" nincs, annak önszeretetről beszélni félrevezető és kifejezetten veszélyes, mert azt hiszi, hogy ez az egónak az önmagára visszahajló, öndédelgető, önünneplő, önsajnáló tulajdonságát jelenti. Sigmund Freudnak - akinek "Én-élménye" nem volt, és csakis az én-nel és az elfojtott személyes tudattalannal foglalkozott, teljesen igaza volt, amikor ezt a fajta önimádatot, amit "nárcizmusnak" nevezett, egy bizonyos fokon túl kórosnak tartotta, és súlyosan el is ítélte. Nincs kártékonyabb, mint amikor az egónk önmagát imádja. Amikor megreked abban az állapotban, ami kisgyermekkorban még teljesen jogos, hogy a világ értem van, az anyukám azért hordja magán a két mellét, hogy én szopjak belőlük, s egyáltalán az anyukám, az apukám és a többi ember azért van rendszeresítve a világon, hogy nekem jó legyen. Egy ilyen felpuffadt egót arra biztatni, hogy imádja még jobban önmagát, egyen még több cukrot, legyen még szerelmesebb énjébe, szerezzen még több szolgát, birtokot, szeretőt, pénzt és embereket, akik szüntelenül szolgálják és csodálják, a legnagyobb vétek. Ez nem önszeretet, hanem önimádat. Amikor önmagunk szeretetéről van szó, rendszerint erre gondolunk, mert önmagunkból csak ennyit ismerünk. ÉN-élmény nélkül a "szeresd magad" tanácsa kifejezetten kártékony. A nárcisztikus embernek a lelke nem barátja. Önmagával a lehető legrosszabb viszonyban van. Azért tartja magát szüntelen aktivitásban, azért beszél, beszél, és nem hallgat meg soha senkit, hogy ne kelljen a lelkébe néznie s elkerülje a csend pillanatában felbukkanó dermesztő érzését, hogy a lelke zűrzavaros, s élete alapvetően boldogtalan."
/Müller Péter/
"Buddha vérhasban halt meg. Maharsi rákban. Jézus a keresztfán, nagyon fiatalon. Lázárt föltámasztotta ugyan - de meddig? Lázár is meghalt. Sok nagy guru - pl. Ueshiba Morihei, az aikido mestere, a mágikus képességekkel megáldott csodálatos harcművész egész életén át nyugtalan, beteges ember volt. Embernek lenni tragikus valóság. A testté lett szellem megpróbáltatása. De a hamis tanítók nem arra nevelnek, hogy készülj a rosszra és álld a sarat a legnagyobb bajban is, nem arra, amit Jézus mond, hogy vedd föl a keresztedet, hanem arra, hogy képzeleted erejével idézd meg a mázlidat."
/Müller Péter/
"Kisbaba voltál, és életedben először fölálltál. És elindultál. Meg tudtad volna csinálni, ha nem működne benned a nehézségekkel való szembesülés ereje? És ugyanakkor a konok hited, hogy te bizony járni, sőt futni tudsz majd egyszer? S a hited valóra vált."
/Müller Péter/
"Nekünk, mai embereknek a legnagyobb gondunk nem is a várakozással van, hanem azzal, hogy nem tudunk újjászületni. Ami a teljesülés feltétele lenne. Beleragadunk magunkba. Nem tudunk újjászületni. Nem tudunk maszkot, szerepet és lelkiállapotot változtatni. Félünk meghalni a múltnak, hogy újjászülethessünk a jövőnek."
/Müller Péter/
Senki nem mondhatja meg, kit szeressek.
Még én se utasíthatom magamat,
mert ez jóval magasabb szinten dől el, mint ahová akaratom fölér
– ez a lelkemnek olyan helyén dől el, olyan magas, a földi élet légkörén túli szférájában,
ahol már sem a társadalom, sem a szokások, az elvárások, az érdekek,
de még a lelkiismeret sem szólhatnak bele semmibe.
A lélek itt már szabadon szárnyal, azzal és oda, akivel és ahová akar.
"A SZELLEMI HAZÁDTÓL NEM SZABAD ELSZAKADNI, MERT ÚGY JÁRSZ, MINT A FOLYÓ, MELY ELSZAKAD A FORRÁSÁTÓL: KIAPADSZ."
/Müller Péter/
"Az igazság szerint nem vagyunk mi úgy külön, ahogyan azt hétköznapi, józan eszünkkel tapasztaljuk. Százezer láthatatlan idegszállal, egymásba keveredő energiával, érzéssel, gondolattal vagyunk összekötözve, s amit másokban előidéztünk, az valójában sohasem távozik tőlünk. Bennünk marad, és úgy sajog a mélyben, mintha a mi testünk, a mi lelkünk sebe volna."
/Müller Péter/
"A fényben - legyen az akár egy fellobbanó gyufa lángja - mindig van valami biztató. A szemmel látható fény a Bölcs Bohóc világának természeti
szimbóluma. Ha süt a nap, lelkünket simogatja s jobban érezzük magunkat. Az ember valósággal "földerül". A sötétség pedig nem a nagy Semmit, a nihilt, mindennek a teljes megszűnését jelenti, hanem a Rossz Helyet, a biztonság hiányát, amely teli van fenyegető hangokkal, ijesztő érintésekkel, láthatatlan rémekkel, feneketlen szakadékokkal, ahol az ember egyedül marad a saját képzeletével - ami a legrosszabb benne, éppen az, hogy nem lát, és nem tudja, hol van. A sötétség a tudás és a látás hiányát jelenti."
/Müller Péter/