Eccer volt, hol nem volt... (beszélgetős fórum)
Napok óta nem hagy nyugton egy gondolat...
Konkrétan az, hogy - emlékeim szerint - a hármas kakasszóról nem úgy általában a tanítványoknak beszél Jézus a Szentírás szerint, hanem csak és kizárólag Péternek.
Egyrészt.
Másrészt: a versben Júdást egy csillag "választja ki", közvetlenül a harmadik kakasszó előtt. Holott a Bibliában ez sem pont így vagyon leírva...
Igazad van: ez egy naggyon-naggyon összetett vers. Hálás vagyok Neked, hogy megmutattad!
Szép álmokat, Ecceresek, Régiek és Mostaniak!
(Fárasztó napom volt tegnap, azért nem jelentkeztem. A semmittevésben fáradtam ki, de iszonyatosan. A végén, hogy már történjen is valami, megnéztem egy filmet. "A Föld". Jó film, nehéz film, ajánlom mindenkinek, aki néha szomorkodni is szokott.)
Mindegy is...
"Változnak az idők, és mi velük változunk."
Hát a kezdetekre! :-)
(Felvetődött itt a napokban az Eccer múltja... Jó ötlet volt Napsugár8 részéről, hogy érdemes lenne visszaolvasni... Ma hajnalban belekezdtem... No nem amiatt, hogy idehívogassam azokat, akik anélkül is jöhetnének, ha akarnának, hanem "csak úgy"... Így jutottam el az "agglegény túrós"-ig, továbbá egy másik receptgyűjteményhez, amelyet idetettél annak idején...)
Mire is?
:D
Hurrá, sikerült!
Tényleg jókat írt!
Csodálom, hogy több verse nincs fenn a neten. Vagy mégis?
Ma a könyvtárban rá fogok kérdezni; lehet, hogy papíron is van valami a közelben. De jó lenne!
Ájjáj!
...Én meg a magyarra kattintottam... Aztán meg a fordító nevére...
(Persze, hajnalban, azért nem "lett" világos..!)
Kösz a segítséget!
Szervusz Csemár!
A bal oldali kék sávban találod a Gyűjtemény: Teljes alatt az Irodalom beállítási lehetőséget, ott a ru-orosz kell.
Az alatta levő listából pedig a Szerzők-re kattintva listázza az orosz szerzőket.
Szervusz, Guruljka!
Köszönöm! :-)
Megnéztem, de első nekifutásra nem tudtam eljutni a versekig. Majd még próbálgatom.
Szívesen, örülök, hogy tetszik.
Érdekes módon többnyire férfiak (Solmyó, Illyés, Garai Gábor, Rónay György) fordítják a verseit, ebben a kis kötetben ezt az egyet fordította női fordító.
Igen, régen pár versét közölte a Nők Lapja is, onnan ismerem a Búcsúzást.
De a váltás óta mintha eltűnt volna.
Félelmetes vers!
Köszönöm!
Éluard-nak bizonyára utánanézel. Kamaszkorom óta szeretem, de elveszett a kötete. Antikváriumban vettem mását, abban találtam ezt a számomra még ismeretlen versét, de jól mellbevágott:
ELEVEN HALÁLOM
Nem változik bánatom moccanatlan
várok és nem jön senki se
se nap se éjszaka
se az aki én voltam egykor
Szemem szemedtől elszakadt
kihúny a ragyogás a bizalom szememben
a szám a szádtól elszakadt
kihullajt mindent a kezem
lábam lábadtól elszakadt
nem lép többé a lábam mert immár útja sincs
súlyomat elfelejti és el a pihenést
Látnom rendeltetett mint húny ki életem
az életeddel
kezedben nyugvó életem
amelyet végtelennek hittem
Jövőm reményem a sírom amelyet úgy vesz
a közömbös világ körül mint a tiédet
Oly egy voltam veled hogy más mellett didergek
(Pór Judit fordítása)
Ugyan nem nagy baj egy kis sírdogálás - könnyebb utána a lélek. Ha kedves versed, oszd meg velem, kérlek! Persze, csak ha kedved, időd is van rá.
Ne kérdezd, hogy merre, de én találtam tőle még néhány verset. Meglepett, hogy még Weöres Sándor és Károlyi Amy is fordították, meg Garai Gábor, mások...
Éluard-t se nagyon ismerem...
Mindkét verset Rab Zsuzsa fordította.
Nagyon szeretek még egy verset, azt Éluard írta.
De nem szeretnélek még jobban megríkatni.
Én is, miközben gépeltem!
A költőt nem nagyon találom a neten, pedig jó lenne tudni róla valamit.
Micsoda rímjei vannak ennek a grúznak! (Vagyis hát, ugye, a fordítónak!) :-)
Nagyon nem illik, tudom, de megsirattam ezt a verset most.
Jaj, megvan, csak piros gerincet kerestem valamiért.
Szóval:
Miha Kvlividze: Búcsúzás
Szándékosan mentem el hamarább,
hogy a búcsúzkodást
ne nyújtsuk.
Tótágast állít mindent a morál,
mindíg
valami mást súg.
Amikor irgalmasnak kéne lennem,
azt parancsolja:
légy kegyetlen!
A fájás élesebb,
de gyorsan nyilall végig,
mint amikor a sebre ragadt kötést
egy réntással letépik.
Egyszer már elbúcsúztunk.
Arcod rángását
el nem felejtem.
Július volt.
Kvaszt árultak a sarkon.
A melegben tömeg tolongott.
A tócsában az ég
arcrabukott, akár a részeg,
és légyraj dongott.
Mi ültünk a bőröndon, két madár,
kit nem véd fészek.
Aztán széthullt a nap,
mint eltépett levél
cafatja.
A vonatod begördül.
Fék csikorog.
Hordár kiált szaladva.
És egészen közelről:
torkod szorongató ruhád.
Nem csordul le a könny
óriásira nőtt szemedből.
Két hét
eltévedt boldogsága.
Két hét.
Még látom arcodat.
Széledeztek a kvaszt ivók.
A pocsolyát kilefetyelte
a forró alkonyat.
Mentél, s az aluljáró
torkához érve
még szemvakítón visszavillant
kislányos, védtelen
lábad fehére.
Köszönöm, hogy legépelted.
Mindjárt én is beírom Kvivlidzének azt a versét, amit sok éven át őrizgettem magamban, míg egy kötetében megtaláltam az antikváriumban.
Nemcsak az árulás - sokrétű ez a Júdás-vers nagyon.
Csillagnyájak az égen. A magas,
törtrajzú dombhát sötétben tűnődött.
S mondá Jézus: „Mielőtt a kakas
harmadjára megszólal - egyikőtök
elárul engem …" „Elárul? Lehet?"
És mi az asztal körül megremegtünk.
Halkan lopódzva már ott lépkedett
az Álszentség, a Hazugság közöttünk…
Jézus mosolygott. A hűlő hamut
gondolkozva túrta egy zsenge gallyal.
A hang még kakastorkokban aludt,
de érlelte már odakinn a hajnal.
Bennünk nehéz csend és kételkedés.
Egyszercsak a sötétben messzehangzó-
harsányan, mint az ágyudörrenés,
felrivad zengőn az első kakasszó.
Szél száll, az ég felhőrongyaival
játszik, majd elröppen a láthatárról…
Már a második kakasszó rivall -
az áruló csak nem ad jelt magáról!
Nem, nem tévedhet mégse Mesterünk,
a Próféta, lelkünk parancsolója!
Porrá omlik mi választott hitünk,
hogyha a jóslat nem válik valóra!
Elhullunk, mint a fű, szétszóratunk,
nincsen remény, sem ima, mely segítsen.
Ha nem adjuk halárra őt magunk,
meghal bennünk a magunkszülte Isten.
Legyen enyém hát a világ előtt
a bűn, a vád, az arcpirító szégyen!
Én tudom: halálra kell adnom Öt,
meg kell ölnöm Jézust - hogy Krisztus éljen!
Hamar…!
Egy csillag szaladt le, felém,
az égalj piros fényvirágot bontott…
… Hozzája lépvén, csókkal illetém.
És felismerék Őt a darabontok!
(Miha Kvlividze: Júdás monológja)