Miért kedvesebbek, háziasabbak a vidéki nők? (beszélgetős fórum)

Én még ezt a közmondást sose hallottam még sehol:S

Inkább szerintem azzal, hogy "hol a helye az asszonynak" ezzel azt akarják mondani, hogy ne a farok csóválja a kutyát:) Ne a háziasszony hordja a gatyát, vagy valami ilyesmi:) Persze ez nem azt jelenti, hogy ne szóljon bele semmibe, ha valami nem tetszik, de a folyamatos traktálás az egy idő után fárasztó.

Hol a helyünk?

Szerintem:

Ebben az írásban, ha nagyon a sorok között olvasunk, akkor benne van, hogy ha ezeket megteszed, akkor utánad a fáklyás menet, meg a vízözön, szóval, hogy nagyjából ezzel a kezedben is tartod az embört... Utána meg azt csinálsz vele, amit akarsz...

A mai nők ezt már nem tudják, és a "távirányításos mködtetés" helyett maguk is férfiként próbálják felvenni a versenyt a férfiakkal.. Ugyanolyan sportteljesítmény, ugyanolyan végzettség, és lassan ugyanolyan kinézet, meg lelkület...És ebben mindenki veszít.. Persze el lehet ezeket a célokat érni, lehet jó sportolónak, vezető beosztásúnak lenni, miért ne?? De ne a férfiakként, hanem női eszközökkel érjük el ezeket... És akkor meglesz a helyünk is..

Én első olvasáskor felháborodtam, hogy persze még mit nem, de aztán átgondoltam, nem rossz dolgok ezek. Mondjuk ez azokra a nőkre vonatkozott, akik úgymond háztartásbeliek voltak, de belegondolva csak jobb a férfinak, ha egy csinos, mosolygós nő várja haza, mint egy kitérdelt mackóban egy zsíros hajú, mogorva. Az étkezés az mindig központi téma volt a férfiaknál és valószínűleg azt is rosszul tűrik, ha a mindenféle problémánkat azonnal a nyakukba öntjük, csak esetleg nem mondják. Összességében nem rossz. Szerintem nem csak a te férjed örülne ilyen asszonynak, hanem nagyjából mindegyik.

Arról, hogy hol a helyem, mindig az a mondás jut eszembe, hogy "Kutyának, asszonynak asztal alatt a helye!", így azt mondom nem tudom hol a helyem. :D

Ez nagyon jó..

Azt hiszem, titokban a férjem ilyen asszonyra vágyik.. Persze egy-két mondat ma már kicsit régimódi, de én számtalanszor feltettem a kérdést, hogy vajon tényleg kevesebb vagyok én azáltal, ha jó értelemben képes vagyok szolgálni?? Nem hiszem.. És ezen nem változtat 6 diploma sem.. Nálam kifizetődött, hogy néha még tudom, hol a helyem..

Szerintem az alapján se lehet kategorizálni, hogy most ki hol lakik. Én ugyan már Budapesten születtem, de anyám még vidéken, és én is teljesen tisztában vagyok a vidéki léttel, mert nagyon sokat töltöttem nagyszüleimnél, sőt titokban vágyom is, hogy egyszer visszakrüljek vidékre..

Tehát "tiszta" faj ilyen esetben kevés van..

Azt meg sértődés nélkül tudomásul kell venni, hogy más a tempó vidéken, más egy nagyvárosban, meg más egy kisebb városban, de szerintem a két-három létforma kiegészíti egymást, butaság ezt szembenállítani...

"1955-ben egy háziasszonyoknak szánt, "Háztartástan"-nak nevezett kézikönyvet adtak ki. Mivel az elmúlt félévszázad alatt a könyvnek újabb kiadása nem jelent meg, íme néhány tanács a kézikönyvből...

Készítse el a vacsorát időben. Már reggel tervezze meg, vagy akár előző este, hogy a férjét finom vacsorával fogadja, amikor hazaér a munkából. Így adja tudtára, hogy gondolt rá, amíg ő dolgozott és gondját viseli a szükségleteinek. A férfiak többsége éhes, amikor megérkezik a munkahelyéről és a kedvenc ételének elkészítésével kielégíti a meleg fogadtatás iránti vágyát.

Készüljön fel a fogadására. Pihenjen 15 perccel az érkezése előtt, így ön friss és üde lesz, amikor megérkezik. Igazítsa meg a sminkjét, tegyen szalagot a hajába és nézzen ki frissen. Az ön férje sok időt töltött a munkahelyén fáradt emberek között. Legyen érdekes és vidám. A munkanapja unalmas volt és szüksége van egy kis szórakozásra és az ön egyik kötelessége, hogy ezt biztosítsa.

Csökkentse a zajt. Amikor a férje hazajön a munkából kapcsolja ki a háztartási berendezéseket és mondja meg a gyerekeknek, hogy ők is csendesedjenek el. Legyen boldog, hogy láthatja őt. Melegen mosolyogjon rá és mutassa ki őszinte vágyát, hogy teljesítse a kívánságait. Hallgassa meg, amit mondani akar, és még ha önnek is sok mondanivalója van számára ne tegye azt közvetlenül a hazaérkezését követően. Először ő beszéljen, biztosan fontosabb dolgok kavarognak a fejében önnél. Ne zavarja. Ne panaszkodjon, ha a férje későn érkezik haza vagy ha este el akar menni vacsorázni ön nélkül. Vita helyett próbálja meg megérteni, mekkora nyomás alatt van a munkája miatt. Amikor otthon van, biztos pihenni és ellazulni szeretne. És végezetül ne tegyen fel szükségtelen kérdéseket és ne gyanakodjon ítélőképességében vagy fedhetetlenségében. Ne felejtse el, hogy ő a ház ura és mint olyan, mindig keresztülviszi a saját akaratát becsületesen és igazságosan.

És jegyezze meg: a jó asszony tudja hol a helye."

:)))

Perszehogy nem így gondolom, de a fórumhoz illik:)

Igen, mindenhol laknak mindenféle emberek, de mint azt hiszem írtam is ebben a fórumban, hogy már a cím is bántó a fővárosiakkal kapcsolatban, bár elmondták, hogy nem bántó, mert nem azt jelenti, hogy mi nem vagyunk kedvesek, hanem azt, hogy kedvesek vagyunk, de a vidékiek még kedvesebbek.

Nem értem, hogy ha a vidékiek lehetnek rólunk negatív véleménnyel, akkor én miért ne tehetném meg, hogy megkérdezzem valakitől hova valósi?

Még véletlenül sem skatulyáznék senkit aszerint, hogy hol lakik és már nem is emlékszem rá, hogy miért kérdeztem. Akkor úgy éreztem fel kell tennem ezt a kérdést és persze minden bántás nélkül:)

Ne haragudj Irisz, nem kötözködni akarok, ha láttad már itt-ott a hsz-omat tudod, nem stílusom.

"A személyeskedés a végén volt, de az is csak azért, hogy tudjam hová valósiak gondolkodnak így". Ez a mondatod nagyon fura nekem. Mert ha a válasz az, hogy ócsai vagyok, soproni, mátészalkai vagy budapesti vagy egy név nélküli kis tanyáról(tök véletlenül jutottak eszembe ezek a települések) akkor abból azt lehet levonni szerinted, h az ócsaiak, soproniak stb. így gondolkodnak? Ez NEM településfüggő!!!

Egyébként maximális tiszteletem a Tied, őszintén kívánom, h még sokáig éljetek ilyen szeretetben és összetartásban. No és jó egészségben! Én vidéki vagyok, nem szégyenlem hanem büszkén vállalom, és a tágabb családban és ismerőseim egy részénél is ezt a mentalitást és hozzáállást látom - mármint a házastárs melletti kitartást illetően - mint amit Te képviselsz, és én is ezt tartom helyénvalónak. Tehát mondhatnánk, h a vidékiek ilyenek. DE nem igaz, mert nagyon soknál látom azt, h az első problémánál feladják és meglépnek vagy közömbösek maradnak a házastárs problémája iránt és "elvannak" de nem együtt hanem egy légtérben. Mindenütt laknak mindenféle emberek.

Én megpróbáltam a fejükkel gondolkodni.

Távoli ismerősök, volt kollégák és főleg a férjem kollégái voltak.

Nagyon fiatal voltam 22 éves, és azt gondolom, hogy ők nem azért mondták nekem ezt, mert szívtelenek, stb. hanem azért, mert szerintük fiatalon nem ezt kellene csinálnom. Persze senki nem tudhatta, hogy mi lesz a vége. Elképzelhették, hogy a férjem állapota romlik, és az ehhez kötődő tevékenységeket, lelki terhet, stb.

A barátaim természetesen nem mondtak ilyet, bár a fiúkon úgy láttam szeretnék, ha ismét független lennék:)

Nem, ez sehogy sem jó. Sem az utolsó csepp, sem az igazi felismerés nem jó, mert mind a kettő arra mutat, hogy na ebből aztán elegem van. Nem tudom mi lenne a legjobb szó használat erre, de lehet nem is kell kutakodnunk, hiszen már a betegség előtt eldöntött volt a válás.

Igen, értem.

Nekem így sem tetszik a történet jobban.

Bár ha a feleségnek ez jó volt...

Én biztos nem mondanék ilyet senkinek sem hogy hagyja ott a beteg párját.Nem is értem az ismerőseid miért tanácsoltak ilyet.Ehhez nagyon lelketlennek kell lenni.Gondolom távoli ismerősök lehettek,mert aki szeret téged és közel áll hozzád,tudják mit jelent/jelentett akkor neked a férjed.

Én amikor kórházba kerültem(már régi történet) a volt párom,akivel akkor már két éve külön voltunk,úgy gondoskodott rólam,mintha együtt lennénk.Ez főként emberség és szeretet kérdése.

Nem úgy fogalmaznék,hogy az utolsó csepp,hanem ez a történet hozta meg az igaz felismerést,hogy jobb nekik külön.

Én úgy értelmezem mela történetét, hogy a férfi már alapjáraton nem élt boldog házasságban a feleségével, viszont mikor az asszony beteg lett nem hagyta el.

Megvárta, hogy felépüljön a nő és azután tett/tettek pontot az ügy végére.

Ez a hozzáállás szerintem pont az ellenkezője annak, amiről te írtál (érzelemszegény, csak addig van a párjával, míg jó neki stb emberek).

Mondtam, hogy zavaros számomra.

És még mindig nem tiszta.

Tehát a nő betegsége volt az utolsó csepp a pohárban.

Igen, de pont erről írtam egy másik hozzászólásomban. Csak nem ez volt a történet vége.

Valószínű, hogy akik nekem mondták, hogy hagyjam el a férjemet, mert beteg, hasonló érzelmekkel megáldottak, mint a te történeted szereplői.

Igen, különbözünk.

Úgy írtál a történetről, mintha az ember feláldozná a boldogságát egy lebetegedett, munkanélküli társ mellett. Ezzel nem tudok egyetérteni, épp ezért tettem fel a kérdéseket, minden személyeskedés nélkül. A személyeskedés a végén volt, de az is csak azért, hogy tudjam hová valósiak gondolkodnak így. És ez sem rólad szól, csak feltételezem, hogy az ismerősök hozzád közel élnek.

Igen, egy betegségnek lehet sok kimenetele, de ha valakinek ezt okozza, akkor ő pont olyan, amilyenekről írtam.

Bocs! Megbántani nem akartalak!

Nem, nem kerülte el a figyelmemet és köszi! De sosem mások elismerése miatt teszem, amit teszek, hanem magunkért:)

Huuu,te teljesen félre értettél.

Azt akartam árnyalni,hogy sok döntés mögött sok minden történet állhat.

Lehet valóban zavarosan írtam le....

Nem tudom a leírt történetem után,miért vágsz át személyeskedésbe?

"Az, hogy te ilyet nem tapasztaltál, nem jelenti azt, hogy ilyen nem létezik és azt sem, hogy csak eszközként, lelkiismeret megnyugtatásra, stb. nem áldozza be magát. "

Azt se tudod ki vagyok és mit éltem meg....

"Egyébként te attól boldog lennél, ha egy beteg hozzátartozódtól elfordulnál? Vagy boldogtalan, ha kitartasz valaki mellett? "

Ezt meg végképp nem értem,hogy vontad le.

Ők nem akartak válni,de nem voltak igazán boldogok(manapság sok az ilyen házasság)aztán beteg lett a nő,és a férfi végig ápolta,de pont ez erősítette meg benne,bennük azt hogy el kell távolodniuk.Annyi sors és történet van.Nem a tietekkel hoztam párhuzamra,hanem leírtam,hogy egy betegség mást is okozhat....

A személyeskedést kérem mellőzd,én se tettem feléd egy szóval sem,tiszteljük meg egymás véleményét enélkül.Annyit írtam,hogy minden elismerésem a tied,ezek szerint az a mondat elkerülte a figyelmedet.

Nem a barátnőim:)

Csak ismerősök. Volt kollégák nekem, a férjemnek. Illetve a munkanélkülis rész nem velem történt, hanem a főnökömmel és neki a műkörmös, fodrász mondott ilyet.

Én is gusztustalannak tartom.

A barátnőim nem ilyenek, ők sajnos minden rosszból kiveszik a részüket velem, vagy nem sajnos?

A szomorú az, hogy sokan úgy várnak el ilyen érzéseket, hogy bennük sincs egy szikra sem ilyenből.

Szerintem elsőre mindig magunkban kell kialakítani valamit, aztán elvárhatjuk a másiktól ugyanezt.

Ahogy gondolod.

Erre mondanám, hogy mindenki magából indul ki.

Kicsit zavarosan írtad le. Én úgy értem, hogy már elváltak voltak, amikor a nő beteg lett. Ha így volt, akkor ő nem a házastársi jóban-rosszban miatt tette, amit tett, hanem mert fontos volt neki a volt felesége. Az, hogy a felépülés után ismét visszaállt minden a régibe, teljesen természetes. Te teljesen másról írsz mint én.

Együtt végig csináltuk már a férjem betegségét, majd sok év múlva munkanélküli lettem (2 év), ettől beteg lettem... Az életünk nem egy habos torta, de együtt vagyunk, szeretjük egymást, stb.

Az, hogy te ilyet nem tapasztaltál, nem jelenti azt, hogy ilyen nem létezik és azt sem, hogy csak eszközként, lelkiismeret megnyugtatásra, stb. nem áldozza be magát. Egy normális kapcsolatban ez nem áldozat.

Tudod, jóban-rosszban.

Nem tudom, hogy van e párod, ha nincs, akkor tudom miért gondolod így, ha van, akkor nem az van melletted akinek kellene.

Egyébként te attól boldog lennél, ha egy beteg hozzátartozódtól elfordulnál? Vagy boldogtalan, ha kitartasz valaki mellett?

Egyébként vidéki vagy?