Gyermekkorom története (beszélgetős fórum)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Gyermekkorom története
szia
ez kegyetlen
elkeserítő,hogy ilyet gyerekek ellen el lehet követni
nem sok jót kívánok az ilyen "szülőnek"
neked viszont rengeteg erőt:)
De részt vett, amit nem tudok eldönteni, és már nem is akarok, hogy jobb volt vagy sem, látogatott minket amikor eszébe jutottunk, meg otthon is voltunk, csak ő nem nagyon, de valamennyire részt vett az életünkbe, kb 12 éves voltam amikor megismerte a mostani barátját, azóta nem iszik, és nem megy el otthonról.
Az, hogy feldolgoztam nem tudom, vannak problémáim, kényszercselekvések, meg pánik, gondolom ezért alakult ki, a kényszeres dolgaim most épp nem annyira durvák, pánik is talán jobb, de ez elmulik, aztán valamiért megint kijön rajtam.. de igyekszem, hogy ezek a dolgok is ha nem is teljesen, de normálisra mérséklödjenek..
Hát igen, nem mindig jobb ha a gyerek a szülő mellett van, utolag nem bánom, hogy intézetbe voltunk, szorult belém némi becsület, meg tisztelet mások iránt.
Nagyon sajnálom ami veletek történt, de ennek vége, és csak a jövöre próbálj gondolni!:)
Sok sikert, és Boldogságban gazdag jövőt kívánok neked:)
Őszintén szólva az itt leírt két előélettől úgy érzem hogy én csak nyavajogtam a semmiért.Mert én úgy éreztem hogy nem volt könnyű életünk.Pedig volt családom mindent megkaptunk kaját ruhát ...de mégis évekig haragudtam a szüleimre.Azt már megbocsátottam elfelejtettem mert már élem a saját életem amit mi irányítunk.Most nem magam miatt érzem mérgesnek magamat a szüleimre hanem a még otthon lévő két húgom miatt.Állandó félhomályba vannak mert az ablak kicsi előtte tornác ami fedett a körülmények is putri szerűek.És tizen éve laknak ott.Viszont a szüleimnek a szobájába van napfényes ablak.De a szüleimnek az állatok az első és nem a gyerekek egészsége.Mivel az összes nagyszülő nagybácsi nagynéni sőtt a tesók harmada is már szemüveges nagyon dühít hogy ennyire nem érdekli őket hogy félhomályba nőnek fel a húgaim.Nálunk nagy ablakok vannak mindenhol pont azért mert 3 évig én is kénytelen voltam a félhomályt elviselni.Mostmár rövid idő után már fáj a fejem a félhomálytól.Ha tehetnék valamit értük megtenném de már csak annyit tudok ha betöltik a 18-at segítek megindulni nekik az életbe és nem hagyom elsüllyedni őket.
Különben mi is gondolkoztunk már örökbefogadáson de még nem jutottunk dűlőre,de nincs elvetve a gondolat:)))
Gratulálok ehhez a cikkedhez is,nagyon klasz csaj vagy tudod,minden tiszteletem a tiéd.
Régóta követem az élet alakulásodat,nagyon kemény az életed még mindig,de ami a fontos,hogy a gyermekedből merited az erőt,és tudsz mosolyogni amit kevesen mondhatnak el magukról.
Vannak nehéz életek az biztos,én a munkámból kifolyólag találkozom ilyenekkel,de a most nálam lévő 16,5 éves lányzónak sem volt könnyebb ,akire 5 éves koráig az anyja nem volt kiváncsi mig a "szomszédban" volt csecsemőotthonban,majd 10 évig nevszülőnél volt aki lelki terrorba tartotta,de itt sem látogatta soha az anya.
Majd hozzám került,ahonnan nem akart tovább menni(én csecsemős nevszülő vagyok),itt jöttem rá.hogy kiváncsi anyukájára a lányzó,meg kerestem és kb,fél évig azt hittük valami kialakul,de anya a lányát hibáztatta az el rontott életéért,és minden lépést a lányától várt el.Most ott tartunk,hogy arra sem méltatta a lányát,hogy karácsonykor fel hivja,vagy facebookon üzit küldjön neki.
Csak ezt a történetet azért irtam le,mert az sem jó ha olyan anya van mint a tied Liviaa,de az sem ha nem emlékszik az arcára ,és feléje sem megy 15-16 évig a vsz-ti anya a gyermekének.
Tudod amokr fel tette a kérdését nekem,hogyha felnő járhatnak ide a majdani családjával(férjével)úgy mint a saját gyermekeim,és amikor meg nyugtattam,hogy az ajtóm mindig nyitva áll előtte,mert a gyermekem lett,a könnyeit nyelte ez a kamasz lány.
Rád csak azt lehet írni,hogy nem semmi vagy!És a középső testvéred is!
Le a kalappal előttetek!
Valószínű hogy azért tudtad feldolgozni olyan"könnyen " a dolgokat mert abszolút nem vett részt az életedbe.Az ilyen nőt ne haragudj de sterilizálni kellett volna.Aki ennyire önző és csak a saját önző vágyai a legfontosabbak az nem érdemli meg hogy olyan csodát átélhessen mint egy szülés,mint a gyermeke feltétlen szeretete imádata.
Ha az én gyerekemet bántják az iskolába vagy igazságtalan vád éri a tanárt szétszedném annyira megharagszom rá.Mert az én gyerekem senki ne merje bántani.Mindig csak bíztatom hogy tanuljon minél jobban mert muszáj ahhoz hogy a későbbiekbe minnél jobban boldogulhasson.
Épp az előbb beszéltük a férjemmel hogy ha a nagylányom betölti a 18-at és önnállósodni akar akkor a melléképület addigra el kell hogy készüljön ha azt szeretnénk hogy a közelünkbe maradjon.Nem szeretném ha az lenne hogy amint betölti a 18-at elhúz itthonról mint a villám.
De ha mégis ez lesz akkor az lesz az első dolgom hogy elmegyek megnézem hol lakik hogy biztos mindene meglegyen.Nem úgy mint az én anyukám.Őket nem érdekelte hol lakom.Eltelt pár év míg eljöttek megnézni hol lakom.
De ahogy én is tanultam az ő hibáikból így te is tanultál ,és biztos vagyok benne hogy neked a gyerekeid érdekei igényei a tieid előtt vannak.
Uramisten! Minden tiszteletem a tiéd és a testvéreidé.
Az én szüleim nagyon szegények voltak, és anyánk nem sokat törődött velünk. De szerencsére olyan apukánk van, aki mindezt tudta pótolni.
Nagyon sajnálom, de így, ismeretlenül is büszke vagyok rád, mert tudom, hogy te sokkal, de sokkal jobb anya vagy és leszel...
Lehet, hogy az az irodai munka nem is lenne rossz? Bizonyíthatnál, tanulhatnál, félrerakhatnál magadnak. Új embereket, új lehetőségeket ismerhetnél meg, és ha mégsem tetszik a hely, már tudsz gyakorlatot felmutatni, és szerintem marad annyi időd, hogy felhívhasd a szerelmed.
A fizetésekben nincs benne a lakhatás költsége, pedig nagy tétel, érdemes jól átgondolni, osztani, szorozni.
Az ember lételeme a család, a szeretet. Minél kisebb, annál inkább. Sokszor még akkor is lázad, ha az adott körülmények között rendesen ellátják. Hangsúlyozom az „adott körülményt”, mert ez sok esetben a családi pótlékot, rokkantnyugdíjat jelenti.
A család erőforrás, amivel elindulhat az ember a saját útján, de addigra megtanul sok lényeges dolgot. Pl, hogy vannak jogai, és vannak kötelességei, hogy a megélhetésnek költségei vannak, az ételt meg kell venni, a gáz, villany, stb. számlát ki kell fizetni. A bevételét/fizetését a következőig be kell osztania, de inkább úgy, hogy még maradjon is belőle (ne essen adóság-csapdába, ne legyen kiszolgáltatott). Megtanulni azt, hogy vannak rosszabb napjaink, amikor bennünket viselnek el, és olyan is, amikor nekünk kell türelmesebbnek lenni.
Én azt látom óriási feladatnak, hogy az az ember, akinek a „normális” indulás nem adatott meg, honnan szerzi a modellt? Honnan merít erőt a kitartáshoz, amikor netán több a kudarc, mint a siker?
Tiszta szívből kívánom, hogy legyen elég erőd ahhoz, hogy a kisfiad (és testvérkéi) már igazi családban nőjön fel! Sok szerencsét és kitartást!
Kedves Liviám..
Az én gyerekkorom sem volt szép, ahogyan olvasom a tiéd sem..
De ettől függetlenül mindíg csak a magunk kezében van az hogy a felnőttkor, az életünk milyen lesz.
Én is írtam cikket, ha van kedved az elsőt elolvashatod, a többit is, de az elsőben van a lényeg.
Mosolygós, csodaszép lányt látok, és úgy is gondolom hogy van okod mosolyogni, nehéz a semmiből, a nulláról indulni, de ha úgy akarod, és küzdesz akkor szép életed lesz.
Végig olvastam a történetedet! Hát borzalmas egy gyermek korod lehetet! Én nem értem az ilyen anyákat!!!komolyan mondom, hogy csinálhatott veletek ilyet???? én soha de soha nem tudnám elhagyni a gyerekemet, ő mindennél fontosabb!
Boldog életet kívánok neked! le a kalappal előtted hogy tudsz még vele beszélni!!!
Minden jót kívánok!!!
Hát nem egyszerü..
DE! felnött nö vagy, eldöntheted, hogy mit akarsz!
14 éves korom óta önnálló vagyok, nekem annyival "könnyebb" volt, hogy anyám nem szólt bele mit csinálok, nem érdekelte, az intézetbe meg pont lesz@rták, arról tehet anyám, hogy a gyerekkorom milyen volt, de mindenki a saját sorsa kovácsa, az, hogy most hol tartok, nem az anyám hibájam vagy dicsösége! 22 éves vagy, nem mersz elindulni?? amig ö tart el van belszólása az életedbe, de már nem vagy kislány, te döntöd el merre indulsz, maradsz otthon, és elviseled ezt a helyzetet, vagy elindulsz és csinálod magad az életed! Hidd el semmim sincs, a drága fiamon kivül, erösnek kell lenni, és mindent megtenni, most még csak magadért!
Én nekem is hamar fel kellett nőnöm, nekem sem volt gyermekkorom, anyám nem éppen mutatja magát anyának a mai napig. Amikor az iskolában voltak rendezvények, sosem ő jött el, talán 1-2re, mindig vagy a tesóm felesége vagy a szomszéd. Párommal másfél éve vagyunk együtt, és most akarja megtiltani hogy járjak hozzá, mivel most kapott munkát, így februárig biztos hogy hétvégén nem tud jönni, így nekem kell menni. És kitalálta, hogy nem enged el... Jó poén pont így szilveszter előtt... Este ráér, de 62 km van köztünk, több az út ide, mint láthassuk egymást.
Január 7. a névnapja, Január 14 az anyukájának a születésnapja, és január 21. az én névnapom... Ugye édesanyám (akire ez nem jó szó) milyen szépen kitalálta, hogy nem enged?? Mikor itt a párom, nevetgélnek vele, apám ad neki sok értékes cuccot a kerti munkákhoz, de mikor elmegy, akkor én kapom az áldást.. Egy anya, szülő nem ilyen, nem így viselkedik a gyermekével... És még azt találták ki, hogy csak akkor mehetek, ha Attila fizeti az utam... Minden utam, és nem csak a felét...
És veled ellentétben én nem tudok neki megbocsátani... Egyetlen 1 dolog miatt: a rokonok és én előttem vígan mesélte, hogy annak idején mikor kiderült hogy terhes velem, elment elvetetni, de megkönyörült rajtam... Hááát akárhogy lett volna, nem éppen mondanám el a gyermekemnek, de még a rokonoknak sem "menőznék" ezzel... Számomra anyám nincs. Csak egy nő, aki itt van egy férfi mellett...
Munkahelyet keresek folyamatosan, hogy eltudjak költözni, de nem sok remény van már.
Most kitalálták ezek az emberek, hogy "apám" munkahelyére beraknak irodára, és ha sikerül anyám szavaival élve: Ha sikerül még annyi időd sem lesz hogy felhívd Attilát. Na ez a szülői szeretet...
És hogy miért nem költözök el? Mert félek. Egyedül nem merek elindulni, még a páromhoz sem...
Örülök, hogy neked jobbra fordult az életed, és talpra tudtál állni a tesóddal együtt.. Sajnálom hogy rossz gyermekkorod volt. Attól már csak jobb és jobb lehet, az idő múlásával pláne.
Szép napot!
köszönöm mindenkinek a kedves hozzászólásokat!
Könnyen meg tudok bocsátani, nem vagyok haragtartó, meg akármi is történt, ö az anyám marad mindig, neki köszönhetem, hogy vagyok.
Vannak pillanatok amikor haragszom rá nagyon, amiért ezt tette elünk, sokszor eszembe jut, régebben veszekedtünk is sokat ezért, de rájöttem, hogy felesleges, tudja, hogy nagy hibát követett el, még ha nem is vallja ezt be, biztos vagyok benne, hogy belül neki is fáj, hogy miért gondolom ezt? Állandóan depressziós, nyugtatókat szed, és elég labilis a hangulata, szerintem ezért alakult ki ez nála, felelötlen volt, tudja ö ezt jól. De ö ilyen ember, ö nem érzi azt amit én, hogy a fiam a mindenem, bármit megtennék érte.
Vannak ilyen emberek, érzelem szegény, vagy nem is tudom mit írhatnék rá. Ezért nem haragszom rá, mert nem vagyunk egyformák, neki más az értékrendje, neki más volt a fontos, leginkább saját maga.
le a kalapal előtted...
és a pici fiad egy tündérke....
Istenem, valami iszonyatos gyerekkorod volt. Hogy lehet ilyen egy anya? És hány ilyen felelőtlen van!
Nagyon nemes dolog, hogy mindezek ellenére nem haragszol rá. Azt hiszem, sokan meggyűlölik az ilyen szülőt.
Remélem, az élet kárpótol.