Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Vetélés után mindig van gyógykaparás? Ugyan olyan mint az abortusz? fórum

Vetélés után mindig van gyógykaparás? Ugyan olyan mint az abortusz? (tudásbázis kérdés)


2021. okt. 22. 13:48
Sziasztok, 8 hetesen vesztettem el a babámat. Egyik nap reggel pozitív tesztet csináltam annak ellenére h volt kis vérzés de csak a papiron látszódott. Délre olyannyira felerősödött h nagyobb darabok is jöttek. Elvetéltem😢 16 órára beértünk a korházba arra már csillapodott a vérzés de fél hatkor kürettel fejeződött be. Ennek már 9 napja még mindig vérzek kicsit nem fáj semmim sem. Arról volt szó h úgy engednek haza h csinálnak uh-t elötte hát ez elmaradt. Biztos minden rendben van címszóval. Főorvos azt mondta 4 hét mulva kontrol és az első menstruáció 4-5 héten belül jelentkezhet és h 6 hét szex nélkül és első mensi után lehet újra próbálkozni. Jól vagyok nem fáj semmim. Van egy kisfiam ő lefoglalja az időm nagy részét. Ennyi idős terhes voltam mikor vele is elsőre mentem nőgyógyászhoz. Legközelebb nagyobb szerencsénk lesz. Köszönöm hogy leírhattam és h elolvastátok. Gyors gyógyulást akik most vannak ilyen szituációban.
2021. szept. 15. 13:38

A magan orvos elmondasa alapjan a kaparas soran a méh teljes uregenek a kitisztiasa tortenik. Nem azt a pici reszt "kaparjak", ahol van "valami", hanem vakummal kiszivjak a nagyobb darabot, ea/vagy egy fem kaparoval vegighuzzak a meh nyalkahartyan. Ha nincs komplikacio, akkor a meh nyalkahartya konnyen regeneralodik, es olyan, mintha semmi nem tortent volna. A magan orvos is megnyugtatott, hogy annyira ettol sem kell felni, mert az esetek 99,9%ban ez tortenik, vagyis nincs szovodmeny.

Nagyon nagyon kicsi az esely, hogy megsertsek a meh falat.

2021. szept. 15. 13:31
Meg annyi, hogy en szedtem antibiotikumot, hogy ne fertozodjon el, amig varok, de a magan orvos szerint az felesleges volt.
2021. szept. 15. 13:29
Folytatom, mert még nincs vege..mutan kijott az a sokminden 2 nap mulva reggel kellett visszamennem a korhazba kontroll ultrahangra, illetve ha még maradt valami, műtetre... Az orvos megallapitotta az ultrahangon, hogy igen, ott van meg mindig a 2cm szovetmassza. Teljesen ledobbentem, mondtam neki, hogy mennyi minden kijott, de nem erdekelte. Kerdezte, hogy akkor johet-e mutet. Mondtam, hogy még varnek, erre visszarendeltek megint 2 nappal kesobbre. Mivel ez allami korhaz volt, es sajnos van, aki semmilyen kerdesre nem hajlando erdemben valaszolni, elmentem masnap egy magan nogyogyaszhoz, akivel mindent at lehetett beszelni es megallipotta, hogy tok üres a mehem, minden kijott. Mindezt ugy, hogy azota semmi nem jott ki belolem, tehat z orvos rosszul allaitotta meg elozo nap az ultrahangom, hogy meh mindig ott van az a valami. Vagyis kikapartak volna a nagy semmit,ha hagyom. Amit még neztek nekem a hcg szint, annak csokkennie kell.
2021. szept. 15. 13:08

Sziasztok! Leirom az en tortenetemet is, hatha segit valakinek. En 8 hetesen veteltem el, ekkor mar sokminden van a mehben a magzaton kivul, ami nyilvan nehezebben/kisebb esellyel urul ki, mimt egy pl. 5 hetes terhesseg eseten, amikor kisebb a mehlepeny kezdemeny.

Nekem is befejezetlen vetélést allapitottak meg, 2 cm vaskos szovetmaassza maradt a mehemben. Az orvos azt mondta, h ezt aznap haladektalanul muttessem ki, mert magatol biztosan nem jon ki, tul nagy, es nagy a fertozesveszely.

En nagyon nem akartam a mutetet, ezert ugy dontottem, varok, hatha megis kijon. Agynyugalmat javasoltak, de ugy ereztem, hogy akkor valoban nem fog kijonni, ha csak fekszem.

Ezert futottam, ami nekem mentruaciokor is fokozza a verzest, es jógaztam.

Masnap ettol meg is indult rendesen, es kijott minden. Ket kisebb es egy hatalmas darab, egyertelmu volt, hogy ezt lattak az ultrahangon.

12. 3f5c7e70e6 (válaszként erre: 1. - Mironi)
2011. dec. 8. 08:18

Szia!


Nekem két vetélésem volt. Egyszer sem kellett "kaparni" - bár ez elég csúnya szó. A vetélés magától indult be és a magzatok maguktól távoztak. Ezt az ultrahangol látja az orvos. Vagyis látja, hogy ami elkezdődött be kell-e fejezni, vagy magától lezárul.Amikor a baj mgtörtént, mind a kétszer, egy hét után kellett visszamennem és akkor nézték meg uh-val, hogy kiürlt-e minden. Szerencsére igen, de ezt én otthon észre vettem, láttam mindkétszer.


Azt nem tudom, hogy milyen az ilyenkori abortusz, de szerintem az nem magától, mint olyantól függ, hogy abortusz, hanem az illetékes kórház hozzáállásától, a személyzettől, orvostól. Az én véleményem is az, hogy ha félsz a dologtól valamitől, merj kérdezni a hozzáértőtől. Ha pedig úgy látod, hogy nem lehet az orvossal kommunikálni, nézz másik orvos után, mert hosszú távon ez nem lesz kifizetőtő.

Sok szerencsét és nagy ki tartást!!

2011. dec. 2. 21:41
A kíméletességről csak annyit,hogy nekem a 12 hetes UH-on mondták,hogy kb. 3 hete nem él a magzat. "Gyógykaparást" végeztek,úgy bántak velem,mint a kutyával.Elég bajom volt a tervezett és várt babám elvesztésének a híre,nem hiányzott a durvaság is...Azóta hála Istennek 2 gyönyörű fiam született.
10. mironi
2011. nov. 30. 11:27
Köszönöm a válaszokat!
2011. nov. 29. 21:50
Nincs mindig gyógykaparás és szerintem ha még is missed abra kerül sor akkor sem olyan mint az abortusz, mármint olyan szempontból, hogy tényleg sokkal kíméletesebbek ilyenkor.
2011. nov. 29. 21:40

Szia!

Nem teljesen ugyanaz, ne izgulj. Kíméletesebben, körültekintőbben csinálják. Kíméletesebben végzik az orvosok is ,ha nem Te döntesz úgy, hogy nem tartod meg a babát. A nevében is benne van: Ilyenkor műszeres befejezést végeznek. Nekem 4 vetélésem volt, utána született a 4 gyermekem. Azt hittem már sosem leszek anyuka. Aztán megtörtént a csoda és sorban születtek a gyermekek. Bízz az orvosban, ha nem találtad meg akiben teljesen megbízol, keress másikat! Rengeteg jó nőgyógyász van, ez intim terület, muszáj teljesen megbízni a dokiban. Ha megtalálod aki neked megfelel az már fél siker, könnyebben marad meg a baba legközelebb, ha hiszel benne Te is meg a doki is. A vetélésnek rengeteg oka lehet, ezt persze ki kell vizsgálni. Ne félj!

Én is így voltam tele félelemmel, aztán előbb a lelkem gyógyult meg és amikor elhittem, hogy lehetek még anyuka (4 vetélés után!), akkor tényleg bekövetkezett a várt csoda.

Sok szerencsét! Írj nyugodtan, ha kérdésed van!

2011. nov. 27. 19:47
Nem, nincs mindig gyógykaparás. Nekem 2 éve volt két vetélésem egymás után. Egyiknél sem csináltak gyógykaparást, csak miután kiürült minden a méhből (ami mindkettő otthon történt és láttam is), csináltak egy ultrahangot, meg vissza kellett mennem 6 hét múlva kontrollra.
2011. nov. 27. 19:15
Nekem nem volt még abortuszom, de szerintem igen. Lekaparják a méh belső faláról az elhalt dolgokat, kitisztítják.
2011. nov. 27. 19:13
és ugyan az mint az abortusz?
2011. nov. 27. 19:03
Amúgy elég sok fórum van ebben a témában, ha beírod a keresőbe, kiadja őket. Ott is nézelődhetsz, olvasgathatsz róla.
2011. nov. 27. 19:03
Elméletileg igen: megelőzvén, hogy bármi is a méhedben maradjon...
2011. nov. 27. 19:01
Régebben mindig volt, mostanában nem mindig csinálják, legalábbis ezt olvastam egy fórumban.
2011. nov. 27. 19:01
Vetélés után mindig van gyógykaparás? Ugyan olyan mint az abortusz?

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook