Mit tegyek, ha már nagyon mehetnékem van? (beszélgetős fórum)

Köszönöm mindenkinek a hozzászólásokat és az észrevételeket, sokat segítettek.

További szép napot kívánok mindenkinek!

Kicsit furdal a lelkiismeret, hogy az előző hsz-em túl kioktatóra, meg okoskodóra sikeredett, de úgy látom, másnak is ilyesmi jut az eszébe...

Én egy éve mentem át ezen az elköltözősdin, és azért nehéz időszak ez. Az is, hogy a párod akkor most kerül el otthonról... Hosszú huzavona, mire beáll a saját család, anyámék-anyósomék háromszög. Szóval talán legyél megértőbb a pároddal, meg magaddal is, amin meg nem kell, ne idegeskedj..

Tényleg jó neked, hidd el, jóérzéssel irigykedem Rád!!

Mi is párom szüleivel lakunk.Ugyan ez történt,már el volt intézve a hitel(nekünk nem vesznek lakást :) ),tervezgettem mit hogy rendezek majd be a lakásban stb stb...másnap mentünk volna írni a szerződést amikor egy véletlenül tudomásunkra jutott hazugság miatt vége lett az egésznek.

Valahogy eszembe sem jutott emiatt problémázni..az meg hogy ez befolyásolja a kapcsolatunkat :O akkor az a kapcsolat olyan is...

mi most minimum 3 évig nem tudunk mozdulni innen,neked meg csak úgy segítenek megvenni egy lakást,nézelődhetsz nyugodtan tovább...kicsit túlbonyolítod,nehogy tényleg rámenjen a kapcsolatod erre a semmiségre!

Ne tervezz közös jövőt olyannal, akivel a nehézségek nem hoznak közelebb.

Legalábbis pár feszültségmentes nap után nem tör ki belőletek a röhögés..

Mi 5 évig laktunk a szülőkkel, és az utolsó napok nálunk is szarok voltak, szóval azért értelek, de mi 100000 Ft-tal távoztunk onnan, amit az albérletünkre adtak, meg három gyerekkel.... Szóval van és volt mit megoldani, de számomra ez jelenti az életet. Mármint az, hogy van mit megoldani, van hova fejlődni, van miért tanulni, dolgozni...

Nem ismerlek, de ahogy írsz, nem biztos, hogy ez Neked a végleges kapcsolat...

Semmi közöm hozzá, de én az esküvő, meg a biztos érzelmi kapcsolat elsődlegességét tapasztaltam, ahol ez nincs kimondva, vagy tisztázva, ott előbb utóbb gáz lesz, ha ezer évig tagadja is mindenki... Minden más (ház, após, anyós) csak másodlagos dolog. (Persze baj ott is lehet, ahol kimondták, csak azért nem mindegy, hogy eleve egy labilis helyzetből startol-e a dolog.)

Szóval szerintem azt döntsd el, hogy egyáltalán a közös jövőt akarod-e, és mindenáron akarod-e. Akkor is akarnád, ha ott kéne anyóséknál maradnotok?

Szerintem mindenki maga dönti el, hogy hova vállal gyereket. Nem hatalmas luxus lakásra vágyom, csak plusz egy szobára. Hogyha mondjuk a gyerek 5-6 éves lesz majd legyen külön szobája. És ne egy 20 m2-es lakásban nőjön fel.

Arról nem beszélve, hogy nem kell ahhoz 35-40 évesnek lenni, hogy ne akarjon jönni a baba. Lehet ilyen probléma 20on évesen is.

Nem értek Veled egyet. Az első gyerekem albérletbe született a lakás reménye nélkül. De a szülőkkel lakni, úgy hogy nekik is alig van helyük, és még egy gyerek is ott sírjon éjszakánként, nem a jó megoldás.

Nem a luxuslakás a fontos, hanem a nyugalom.

Anno, mi és sokan mások is, egy kis lyukba vállaltuk a gyerekeket, és nem bántuk meg. Ma már mindenkinek többszobás, luxus lakás kell ahhoz, hogy gyermeket vállaljon? Aztán kicsúsznak az időből, és csodálkoznak, hogy nem lesznek terhesek.

Akinek ne inge, ne vegye magára! Nekem 28 évesen, két gyerekkel adódott lehetőségem saját fürdőszobára. A boldogságot, szeretetet jó lenne, ha nem az anyagiak határoznák meg.

Örülj, hogy a szülei tudnak annyi pénzt adni, hogy el tudjatok költözni. Nézegessetek addig másik lakást.

Mi is anyósoméknál lakunk, bár külön lakásban, ráadásul pici és egy szobás. Mégis jól meg vagyunk. És még ezt is segítségnek vesszük, hogy ott lakhatunk. Persze gyereket nem lehet belevállalni, de legalább van hol laknunk.

Amúgy ha meg nem tetszik menjetek albérletbe. Nem kötelező anyóséknál lakni.

Nem tudom, más élt-e évekig a szülőkkel együtt? Hiába angyalok, mégis más, mint kettesben.

Szerintem jogos, hogy Rauha csalódottságot érez, tervezgette a közös lakást gondolom, az együttélés ilyen formáját. Nem biztos, hogy emiatt bántani kellene. Az nem segít.

Rauha. Fel a fejjel! Ez csak két hét az életedből. Pár hónap múlva, amikor az új, közös lakásban szerelitek össze a polcokat, nem is fogsz emlékezni erre az egészre. Addig álmodozz tovább. Kitartás!