Főoldal » Fórumok » Szépség & Egészség fórumok » Szemüveges kisbaba fórum

Szemüveges kisbaba (beszélgetős fórum)


1 2
2011. okt. 18. 21:22
azon gondolkodom hogy mivel ezt a pici nem örökölte hanem szerzett betegség, akkor nagyobbak az esélyei a javulásra? hiszen nincs benne a génjeiben, nem? én minuszos vagyok, és csak középiskolásként lettem szemüveges, a férjem szem olyan mint a sasé. és családban más nem szemüveges, a dokinő azt mondta hogy tőlem nem örökölhette mert ha örökli akkor csak azt a dioptriát tudja ami nekem van és én se ezzel születtem. az az igazság hogy a 35.héttől a baba vegetált a pocakomban mert az elöregedett méhlepény miatt nem jutott megfelelő tápanyaghoz, és még örülhetünk hogy ennyi baja, lett mert akár oxigén hiányos is lehetett volna, és akkor fogyatékos lehetne.
2011. okt. 18. 21:16
apósom nem nyugszik bele hogy a gyereknek ilyen fokú dioptria kell, és el akar vinni minket egy harmadik orvoshoz, mert majd ő jobban tudja, mint az előző kettő. a Lillának a szeme 7.5 és 8. plusszos. szerintetek is sok ez egy ilyen pici babának?
37. arrival (válaszként erre: 36. - Trapiti)
2011. okt. 16. 23:32
Igaz, meg akkor vannak a suliban a vizsgálatok is. Nekem is ott derült ki.
36. trapiti (válaszként erre: 35. - Arrival)
2011. okt. 16. 23:17
Az iskoláskor eleje és a kiskamasz kor a hiretelen növekedéssel olyan időszakok, amikor sok gyereknél derül ki hogy szemüveg kell :)
35. arrival (válaszként erre: 34. - Trapiti)
2011. okt. 16. 23:16

Igazad van, lehet tényleg éreztem, hogy szemüveg kellene.


Az én barátnőm is akkor lett szemüveges. És azóta neki is olyasmi a dioptria mint az enyém.

Milyen véletlen egybeesések :)

34. trapiti (válaszként erre: 33. - Arrival)
2011. okt. 16. 23:06

Vagy fordítva: érezted hogy nem látsz jól, ezért játszottad hogy szemüveges vagy :) Bármelyik lehet...


Nekem eleinte nem hitték el a szüleim, hogy nem látom az utca túloldalán a táblákat, mert a barátnőm is akkor lett szemüveges, azt hitték, azért mondom, mert én is szeretnék...

Én -0.5-tel kezdtem, most -5-5.5 és cylinder nekem is.

33. arrival (válaszként erre: 32. - Trapiti)
2011. okt. 16. 23:02

Én 7 évesen lettem szemüveges, -1,5 össel kezdődött.

(mára már -6,5 meg cylinderes is), és nagyon érdekes, mert a családban senki nem szemüveges a tág rokonságban.

Viszont én 5-6 éves koromban minden hétvégén a nagyimnál azt játszottam, hogy szemüveges vagyok, és egy régi, üres szemüvegkeretével játszottam. Addig addig, míg nem szemüveges lettem. A mai napig hiszem, hogy ez valami pszichés dolog lehetett.

2011. okt. 16. 22:31
25 nem 15... :)
31. kisnyuszi24 (válaszként erre: 23. - Meli0114)
2011. okt. 16. 22:30
Igen, pár évig kellett. Azt hiszem általános suli alsó osztály 2. oszályos koromig, mert a jobb szemem gyengébb egy kicsit. Ebbe a szemembe már kenőcsöt is kellett kenni addig bizonyos időszakonta.
30. trapiti (válaszként erre: 26. - Arrival)
2011. okt. 16. 22:30
:) igen, én 15 éve vagyok szemüveges, érzékeny korban 13 évesen kaptam, de akkor sem volt semmi gondom vele. Sosem bántottak miatta, pedig a kiskamaszok kevésbé elfogadók mint az ovisok... :)
29. trapiti (válaszként erre: 22. - Meli0114)
2011. okt. 16. 22:28

AZ ovin szerintem ne aggódj, a többieknek is teljesen természetes lesz, hogy Ő szemüveges. Nálunk si van több gyereknek, egyiküket sem csúfolják. EGyébként is egy jó csoportban, odafigyelő óvónőknél nem is igazán szokás a csúfolódás. Ha meg mégis, akkor valami okot úgyis találnak...


Azt, hogymennyi javulás lesz, nem lehet előre jósolni, és az sem biztos, hogy egyenletesen javul, ahogyan nő a gyerek változhat lefelé, fölfelé is. Nálunk pl. eddig romlott a növekedéssel, ill. cilinderes lencse is kell, most kíváncsi vagyok, változott-e, remélem nem romlott. De ha mégis, az sem tragédia, szépen korrigálják és kész :)

28. kisnyuszi24 (válaszként erre: 22. - Meli0114)
2011. okt. 16. 22:28
De ez teljesen egyén függő. Lehet, hogy a te gyerekednek jobban fog javulni :) Nem hiszem hogy fogják csúfolni...mert valószínű nem lesz egyedül ő szemüveges a csoportban. Sok a szemüveges manapság.
2011. okt. 16. 22:27
Ja, és később ott a kontaktlencse is. Vagy majd a műtét... de azt csakis felnőttkorban csinálják.
26. arrival (válaszként erre: 24. - Meli0114)
2011. okt. 16. 22:26

Az ilyen szemműtéteket azért végzik felnőtt korban, mert addigra beáll, hogy milyen dioptria kell.

Nekem 23 éve van szemüvegem, sosem csúfoltak, nem áll el a fülem, és nem gondolkozom műtéten sem.

Hidd el, a szemüvegesség nem gond!

És a te kicsidnek van esélye, hogy meggyógyul a szeme, vagy legalábbis javul.

Az enyém minuszos, -6,5 , de ezt nem kell tragédiának felfogni, mert nem az.

25. kisnyuszi24 (válaszként erre: 22. - Meli0114)
2011. okt. 16. 22:25
Sajnos örököltem az erős dioptriát. Gondolom ezért nem javult jobban. De hála Istennek, ma már én is vékonyított, divatos szemüveget hordok :)
2011. okt. 16. 22:10
nem lehet megműteni 5-6évesen neki? igaz hogy csak 18év felett végeznek ilyen műtétet?
23. meli0114 (válaszként erre: 21. - Kisnyuszi24)
2011. okt. 16. 22:09
kellet ragasztani a szemed?
22. meli0114 (válaszként erre: 19. - Kisnyuszi24)
2011. okt. 16. 22:09
szia! én is 87es vagyok. jó hogy olyan véleményét hallom aki átélte ezeket. de viszont a három dioptria javulás az nem kevés? én azt hittem hogy jobb lesz neki nagy korára..... valóban ma már szép vékonyított lencsét lehet kapni. neki is az van, amíg lehet és bírjuk anyagilag csak a legjobbat kapja. remélem az oviban nem fogják csúfolni, a gyerekek olyan gonoszak tudnak lenni, ha csúfolódásról van szó.......
2011. okt. 16. 22:07
Ja, elfelejtettem mondani, hogy nekem is volt egy kis kancsalságom, és elmúlt :)
2011. okt. 16. 22:06
milyen szemorvoshoz jártok? mi Enyingiek vagyunk és először a fehérvári kórházba küldtek, ott töltöttünk egy fél napot mire megvizsgálták a picit, és úgy voltunk vele hogy el kéne menni egy maszek orvoshoz is, így esett a választás dr. Sényi Katalin gyermekszemészre, aki a SOTE-n osztályvezető, meg állítólag nagyon dícsérik. de mi is meg voltunk elégedve.
2011. okt. 16. 22:06

Szia! Én nem anyuka vagyok, hanem egy gyerek (igaz, már 24 éves), de 7 hónapos korom óta hordok szemüveget. Nekem is nagyon nagy volt a dioptriám, +8,5-es. Nem csúfoltak sohasem a szemüvegességem miatt, pedig oviban is jóformán szódásüveg vastagságú szemüveglencséim voltak (akkor még ugye nem volt olyan, hogy lencse-vékonyítás).

DE! Folyamatosan javult a szemem. Igaz, most se túl jó, de a jelenlegi 5-ös dioptria már sokkal jobb ahhoz képest.

Ne aggódj, méghozzá azért, mert:

1. A kisgyermekednek valószínű sokkal jobb így, mert nem lát mindent homályosan. (Gondolj bele: milyen ilyesztő lehet egy babának, ha éles képek/emberek helyett csak árnyalakokat lát)

2. Ma már olyan kis szép szemüvegek vannak, sokkal szebbek, mint 87-ben :)

Gondolj arra, hogy a gyermekednek így sokkal jobb, hidd el :)


Teljesen együtt érzek a gyermekeddel, hisz elég hasonló a helyzetünk!

18. meli0114 (válaszként erre: 15. - Trapiti)
2011. okt. 16. 22:04
nagyon édi a kislányod, aranyos mindkét kerettel is.még attól félünk hogy, nem e lesz elálló a füle. nem nyomodik rá teljesen a keret, de azért valamennyire hozzáér, és egy hangyányit letolja, ettől lehet neki elálló, vagy ha nem született elálló füllel akkor nem lehet neki olyan....
17. Pné Veronika (válaszként erre: 7. - Meli0114)
2011. okt. 16. 21:59

Ne viccelj, gondolj arra, hogy később mennyire rossz lenne neki, ha nem gyógyulna meg a kancsalsága...

Inkább egy kis tapasztás kicsinek, mint nagyként a megaláztatás a társaitól. Tudom, mit beszélek, a fiam megszenvedte a ragasztás minden egyes napját, de NEM BÁNTUK MEG! Ő SEM! Akkor nehéz volt, de most már belátja...

16. trapiti (válaszként erre: 14. - Meli0114)
2011. okt. 16. 21:59

Nagyon cuki :)

Látom Nektek is a halványrózsaszín jött be :) Mi kedden megyünk kontrollra, utána tervezek valamilyen élénkebb színűt csináltatni, levendulakéket vagy bordót :) Az biztos, hogy még jópár évig nem vezsek mást, csak miraflexet. Nekünk még megvan a fémkeret is tartalékban, gyönyörű, jól is áll neki, ünnepnapokra eleinte ajánlgattam, de nem akarja felvenni, azt mondja ez kényelmesebb :)

15. trapiti (válaszként erre: 13. - Meli0114)
2011. okt. 16. 21:56

Még sosem csúfolták, szerencsére ezzel nincs gond.

Amikor szemüveges lett, épp a bölcsi legelején tartottunk. EGy évig semmi gond nem volt, semmi baj nem érte a szemüvegét. Olyan kerete volt, aminek a szárára egy kis szilikon fülecskét kellett húzni, az tartotta a helyén - állítólag ez a modern... Amikor oviba került az első héten 3x veszett el a fülecske, hét végére kitrött az egyik szemüveg szára, két hét múlva elgörbült a másik szemüveg. Persze addigra százszor próbáltam megértetni az óvónőkkel, hogy egy 3 éves alkalmatlan arra, hogy maga kezelje a szemüvegét. Pedig sosem vette le, csak annyi dolog lett volna vele, hogy alvás előtt leveszik, alvás után felteszik, és közben olyan helyen tartják ahol a többi gyerek nem fér hozzá. Képtelenek voltak erre.

A Miraflex szinte mindent kibír, igaz a lencse a nyári homokozós időszakban kicsit összekarcolódik, de legalább a keret biztonságos :) És nem utolsó sorban nem kell félni attól sem, hogy sérül az arca pl. egy elesésnél...

2011. okt. 16. 21:51
rakok fel én is képet
13. meli0114 (válaszként erre: 11. - Trapiti)
2011. okt. 16. 21:51
mi is miraflex keretet vettünk neki, a szemüvege 45.000ft ba került...hogy érted hogy az óvónők nem bánnak kezelik normálisan....? csúfolják a gyerekek a picit?
12. trapiti (válaszként erre: 10. - Meli0114)
2011. okt. 16. 21:50

Nem tudom, Nektek milyen keretet adtak, de nevetni fogsz, én azóta vagyok teljesen nyugodt szemüveg ügyben, amióta a divatos kereteről Miraflexre váltottunk. Már egészen kicsi babáknak is ajánlják, és a nagyobbaknak is jól áll szerintem.

Igaz az ismerős optikus néni a házunkban azt mondja, hiába akciózza, hirdeti, a szülőket mégsem lehet rábeszélni, mert szerintük ronda... amióta ovis a lányom, azt látom, hogy az első a biztonság (a gyereké mindenképpen és nem árt ha a szemüveg sem megy tönkre hetente) és másodlagos, hogy mennyire szép :) Ettől függetlenül szerintem pl. az én lánykámnak kifejezetten jól áll :) Képek az adatlapopmon ;)

11. trapiti (válaszként erre: 7. - Meli0114)
2011. okt. 16. 21:45

Szia!

Nagyon jól tetted, hogy időben elmentetek!

Ha teljesen nem is biztos hogy kinövi, de a látása jó lesz, ha szemüveggel, akkor azzal. Viszont így biztosan szépen tud fejlődni, fontos hogy jól lásson már kicsi korában is.

Az én kislányom 2 évesen kapott szemüveget, 4.5 és 5 dioptria, nálunk nagyon enyhe kancsalítás jelezte csak a problémát. Már két éve szemüveges, soha semmilyen gondunk nem volt ezzel, szívesen hordja, és nekem sincs ezzel gondom, nem árzem, hogy "elrondítanám" vele, főleg hogy én is szemüveges vagyok.

Nekünk egyedül az oviban volt nehezebb, a legtöbb szemüveg nem bírja azt a bánásmódot ahogyan az óvónők kezelik az egész dolgot, de amióta Miraflex kerete van, semmi gondunk nincs :)

10. meli0114 (válaszként erre: 6. - Arrival)
2011. okt. 16. 21:42
köszönöm a bíztatást, a szemész is ezt mondta hogy mindenképp hordja. hogy ilyenkor kis korban alakul ki a kettő szem látás, és hogy rengeteget tud neki javulni. nem is azzal van a bajunk hogy 3-4 éves gyerekre szemüveg kell, mert ma már olyan divatos, csinos keret van számukra, hanem hogy egy 5hónaposra szemüveget..... szépen tűri, nem piszkálja egyáltalán, csak akkor venné le amikor megdörzsölné a szemét és akkor észre veszi hogy hát hoppá ott van valami és akkor levenné, de már rakom is vissza, elvonom a figyelmét és kész is.
1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook