Főoldal » Fórumok » Egyéb témák » Akit érdekel az asztrológia fórum

Akit érdekel az asztrológia (beszélgetős fórum)


692. Ilcsi Mama (válaszként erre: 690. - Szuszi79)
2012. márc. 21. 14:36

Kedves "Szuszi79" Nagyon örömmel vettem, hogy még is bejelentkeztél ide a fórumra is. Tudod írtam, hogy a születési képlet olyan, mint egy nyitott künyv. A születés pillanatában a sorsát mindenki magával hozza. Véletlenek meg ugye nincsennek, csak sorsszerűségek. A képletedben az 5. házban pedig mostanság a kis baba már ott kopogtatott a befogadásra.

A túltápláltság meg elsősorban már a gyermekkorodra is vonatkozhatott hiszen az is benne van képletben, de majd a szülést követően is érdemes lesz figyelmebe venni az erre vonatkozó intelmeimet is.

Örülök, ha megkaptad a leírás alapján, azt az erőt, amire úgyérzed, hogy szükséged volt. Bármikor segítek, ezért gyere és olvass itt fórumon feltöltött dolgok közt, hiszen nagyon is közel áll hozzád ez - az ismeret, csak eddig még esetleg nem foglalkoztál vele. Csak a 6-7. érzéked müködött, amit nem tudtál hova tenni. Üdv: Ilcsi Mama

2012. márc. 20. 21:25

Drága Ilcsi Mama!

Olvasgatlak,de nekem most nagyon összejött.Tegnap a párom összetörte az autónkat,de szerencsére,Ő sérülés nélkül megúszta.Bence beteg.Lázas tüszös a mandulája.Én pedig ilyen körülmények között pont a zárógyakorlatomat töltöm,egy idősek otthonában.Szóval nagyon kevés az időm,de amint ennek vége ígérem többször jövök.

690. Szuszi79 (válaszként erre: 689. - Ilcsi Mama)
2012. márc. 20. 15:19

Kedves Ilcsi Mama!

Nagyon-nagyon köszönök mindent!!!


Kezdetkor elmosolyogtam, hogy honnan tudod, hogy növekedni fog a család, hisz amikor először megkerestelek még én se tudtam/tudhattam róla! Elállt a lélegzetem is.


Ami a tulajdonságaimat és a leírásodat illeti: minden igaz.

Egy dolog nem teljes: nem vagyok túltáplált :-(, nagyon nem. De 15éve, tinédzserként egy nagyon kicsit igen. De az is én voltam. De ezt csak viccből említem :-)


Sokat jelentettek szavaid, erőt merítettem belőlük és merni is fogok a jövőben, hisz "ismersz", szükségem van rá!

Bízom benne, hogy ha véletlen, de ne legyen így, kedves segítségedre lenne szükségem, bármikor megkereshetlek!


Még egyszer sok-sok köszönet a "gyors" elemzésért, de ennek valóban így kellett lennie :-)


Szuszi79

689. Ilcsi Mama (válaszként erre: 688. - Ilcsi Mama)
2012. márc. 20. 10:38

Kedves "Sziszi79" A horoszkóp kört ma elküldtem, az E-mailre, majd kérek értesítést, hogy rendben megérkezett-e?

Természetesen figyelembe veszem azon kérésed, hogy ne jelenjem meg képlet-fejtés itt a fórumon. Üdv Ilcsi Mama.

2012. márc. 19. 16:56

Kitôl: Szuszi79, 2012-03-03 16:48

Téma: kérdés


--------------------------------------------------------------------------------


Üzenet: Kedves Ilcsi Mama!

Többször olvastam, hogy kérdéseket írnak Önnek a fórumon, gondolom privátban. Bátorkodom én is megkeresni Ilcsi Mamát, mert foglalkoztat egy kérdés.


Kedves "Szuszi79" Elnézést kérek tőled, valahogy elkeveredet a kérésed, Igérem, hogy soronkívül elkészítem a képlet elemzésed. Hamarosan értesítlek, hogy mikor várhatod. Szeretettel üdvözöllek: Ilcsi Mama

687. Ilcsi Mama (válaszként erre: 686. - Ilcsi Mama)
2012. márc. 18. 08:51
Rendben akkor indítom az általad megadott e-mail címre a képletfejtést Üdv. Ilcsi Mama.
2012. márc. 18. 00:12

Kitôl: sánöfi, 2012-02-26 19:40


Téma: Kérés

________________________________________

Üzenet: Kedves Ilcsi!


Nagyon szépen köszönöm a hold állás választ!

Lenne egy kérésem, tudnál e nekem egy pár horoszkópot készíteni? Hogy, hogyan jövünk ki,tartós lesz e a kapcsolatunk?

(A következő sorokban a személyes adatok szerepelnek.)


Kedves „Sánöfi”!

Kérdésem, hogy a képletfejtést itt a fórumon vagy e-mailben szeretnéd megkapni?

2012. márc. 17. 10:05

Kedves fórumosok kértétek, hát folytatom, eddig a január és február hónap volt feltöltve, most a: Március és Április hónap következik.


ILCSI MAMA, NÉPI MEGFIGYELÉSEK, NÉPIBÖLCSESSÉGEK,

Parasztregulák- népi hagyományok, népi bölcsességek kalendáriuma, Névnapok, jeles napok, és szokások, időjáráshoz kapcsolódó gyűjteményeinek folytatása.


/Radnóti Miklós/ M Á R C I U S.


Lúdbőrzik, nézd a tócsa, vad, vidám, kamasz fiús, szellőkkel jár a fák alatt. S zajong, a március!

A fázós rügy nem bújt ki még, hálót se sző a pók.

De futnak már a kis csibék,

Sárgás aranygolyóként.

A népnyelv szerint a Márciust: Kikelet havának Böjtmás - havának, is nevezik.


Március 1. ALBIN napja: Ha ezen a napon rossz idő van, akkor még az is marad.

Böjtmás hava, hogyha száraz,

Szent György hava esőt hoz majd.

Búcsúztasd el a zord telet,

Egy pohár bor mellett várd a kikeletet.


Március 2. LUJZA napja:

Erősen károgó varjú, nagy hideget jelent.


/Áprily Lajos! Az idei tél, de hosszú!


Messze a kikelet!

Selymit a barka már kitakarta, Sárga virágát bontja a som.

Fut, fut, az áram, a déli sugárban,

s hökken a hó a hideg havason,

Barna patakja napra kacagva, a lomha Marosba csengve siet.

Zeng a csatorna, zeng a hegy orma s, zeng, - ugye, zeng, a Szíved?


Március 5. ADORJÁN napja:

Fehér Nagycsütörtök,

Indán sül meg a tök.

Márciusi por, fűnek jó,

Neki fáj a márciusi hó.


Március 6. LEONÓRA:


A reggel havat hoz, az éjszaka jeget.

Búbos kemencével űzzük a hideget.

Szép zöldellő búzát hoz majd a kikelet!


Március 7. TAMÁS napja:

Zörgeti a lány az ajtót, Merről ugatnak a kopók?

Ahol nagyobb a dáridó, Onnan jön a férjnek való.


Március 8. ZOLTÁN napja:

Vadul csaholnak a kutyák, Úgy kukorékol a kakas,

Olvadás jön reggelre már, meglásd, mindjárt itt a tavasz!


Magyarországon 1914. beünnepelték meg először március 8.-án a Nőnapot. 1910. év Augusztusában, Koppenhágában Clara Zetkin javaslatára határozták el, hogy Nemzetközi Nőnapot tartanak március 8.-án. Annak emlékére, hogy 1857. év március 8-án New Yorkban 40 ezer textil-és konfekcióipari munkásnő sztrájkolt a béregyenlőségért és a munkaidő csökkentésért.

Az ENSZ l977-ben ismerte el március 8-ának Nemzetközi Nőnapként való megünneplését.


Március 9. FRANCISKA napja:

Amilyen Franciska napja,

Olyan lesz a tél utója.

Ne számíts most semmi másra,

Mint amit kaptunk mára.


Március 10. Vértanúk napja, időjárás mutatónap: e nap, főleg ha fagy 40 napig el nem hagy.

Ha ezen a napon hó esik „megrázza szakállát még Gergely is.


Március 12. GERGELY napja: Melegváró nap.

Gergely napi szél, Szent György napig él.

JÓZSEF kezessége, jó év szerves vége.


Március 13. KRISZTIÁN napja:

Didergő napnyugta, Vörös az ég alja.

Szél támad holnapra, zárkózz a házadba.


Március 14. MATILD napja:

Húsvét előtt sok a harmat,

Húsvét után fagy zörget.

Ha hó esik márciusba, Bizony nem sok jót jelent az.


Március 15. Nemzeti ünnepünk.

Magyar országon 1914.-ben ünnepelték meg először március l5.-ét, mely jelképpé vált. Nemzetünk szabadság szeretetét, szabadságutáni vágyát fejezi ki. Hosszú évekig nem volt munkaszüneti nap. A magyar Országgyűlés 1991-es határozatában egyértelműen leszögezte, hogy március 15. én az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern Parlamentáris Magyarország megszületésének napja. Nemzeti Ünnep.


Az 1914.-1918. évi világháborúban Elesett hős fiak Örök emlékezetére:


A H A Z Á É R T!

Lomblevél, virág susogd a szélnek,

Meghaltak Ők, de örökké élnek!

Dúlhat száz vihar, múlhat ezer év,

Oltár lesz itt és imánk minden év! (emlékmű felírat)


1990.-től a Magyar Sajtó Napja is: Annak emlékére, hogy 1848.-ban ezen a napon nyomtatták a magyar sajtó első szabad termékét: a tizenkét pontot és a Nemzeti dalt.


Március 18. SÁNDOR napja: Március 19.-e JÓZSEF napja: Március jeles napjai:

Sándor, József, Benedek,” Zsákban hoznak meleget! Ám ha üres ez a zsák, nem kapod csak a harmadát” Jaj csak a zsák ki nem lukadjon, a tavasz a zsákból ki ne hulljon.

Ezeken, a napokon érkeznek a fecskék is: kedves mondóka: „fecskét látok, szeplőt hányok”.


Március 18 – 19 – 21. Sándor, József, Benedek.

József napján kezdenek énekelni a madarak, mert Szent József kiosztja nekik a sípokat.

Sok helyen ekkor hajtják ki először a marhákat a legelőre, ekkor engedik ki a méheket.

Ezen a napon ültetik a fokhagymát, a krumplit és a kaprot.

Mind három névre jellemző, hogy zsákban hozzák a meleget. Közülük is különösen Benedek nevezetes erről. Bár ennek semmiféle meteorológiai igazolása nincs, a tudományos időjárásjelzésben is megfigyelték, hogy Benedek-nap táján, a tavaszi napéjegyenlőség idején már valóban melegebb napokkal köszönt az be az idő.


Március 20. KLAUDIA napja:

Puha a zsíros föld, kezdődhet a vetés.

Dalolj a magoknak,

Szép lesz tőle a termés.


A Nap a Kos jegyében jár (március 21.-től – április 20. –ig.) ÉBREDÉS hava


Március 21. A tavasz első hivatalos napja: A népi elnevezés T a v a s z e l ő n e k, is nevezte.

A tavaszi napegyenlőség ideje: Ekkor egyforma hosszúak a nappalok, és az éjszakák.

Pontosan keleten kel fel a Nap, és este nyugaton pihen le.


Naptár történet:

Az egykori március évkezdő hónap a Marsról, római hadistenről kapta a nevét. Ezért a KOS jegy uralkodója a MARS.

Az első század derekáig, - Július Caesar naptárreformjáig-még a tavasznyílás ideje, március jelentette az év kezdetet.

A kétarcú isten, Janus nevét viselő hónap, csak ezzel a reformmal karült a naptár elejére.

A sumérok voltak (csillagászati ismereteik alapján) a naptárkészítés első, igazi mesterei, több mint hét évezreddel ezelőtt. Ők osztották fel a ma ismert egységekre,

Tizenkét hónapra, ötvenkét hétre, napokra, órákra, az időt.

Európa Jézus Krisztus születésétől számítja az éveket.

A július Caesar származó naptárreform, az úgynevezett „júlianus naptár"a 16. századig volt általános. A szükséges módosítások XIII. Gergely pápa nevéhez fűződnek. Ma általánosan a g r e g o r i á n naptár szerint számítjuk az időt.

A csillagászati tavasz, március 2l.-én kezdődik.


Március 22. A víz világnapja.


25. IRÉN és írisz napja: Ha ezen a napon rossz idő van, rossz tavasz várható.


27. Színházi világnap. Ma már több ilyen nap is van!


/Berda József/ Március végén.

A késlekedő tavasz,

immár nem álom;

nevetve kopog a

harkály már a fákon.

Feketerigó rikkant,

trilláz,

mint első énekes,

ujjong a cinke is

jelezvén:

él az élet, ébredez!


/Szabó Kila Margit/ Tavasz!

Megérkezett a tavasz.


Végre megjöttél, gyönyörű szép tavasz!

Mámoroddal pezsdítően simogatsz.

Langyos melegednek tüze titkon ég.

A Hold ezüst álmát szórja szerte szét.

Lenge szellő suhog, az eső táncol,

Bársonyos rügye mosolyog az ágon.

Zsendül a fű, a természet újra él.

Új ruhát ölt a tavasznak tengerén.

A fecskepárok ismét hazatérnek,

A háztetőn a gólyák kelepelnek.

Bárányfelhőn kandikál a holdsugár,

Langyos földből kibújik a hóvirág.

Zöld bokor alján nevet az ibolya,

Szívekben meghitt a tavasz mosolya.

Párafátyol leng a rügyező ágon,

Gyöngyös álomtenger lesz az égtájon.

Zsong az utca, illatfelhő járja át,

Éledő föld, zöld mező lágy hajlékát.

Új, ébredő szerelmek a szívekben,

Új tavasz, újat hoz a természetben.


/Tóth Árpád verse/ Április!


Április, óh, Április, minden csínyre friss!

Faun -bokájú vad suhanc, újra itt suhansz!

Vásott cigánykereked porozza a tereket,

Repül a szemét, levegőbe parazsat hintegetsz.

Darazsat, és illatos zenét.


Április szeszélyes, van benne" hét tél, hét nyár" „Tartja a közmondás.


Április 1. Az ugratás, és a tréfálkozás napja.

Április 1. 2012.-ben, Virágvasárnap napja is.

A húsvét előtti vasárnapot nevezzük virágvasárnapnak. Az iskolás gyerekek ilyenkor barkát gyűjtenek, amit a templomban megszentelnek. A szentelt barkát gonoszűzőnek, betegséggyógyítónak tartják, elűzi a jégesőt, megóv a villámcsapástól.

Fiatal lányok telet jelképező, menyecskeruhába öltöztetett szalmabábut visznek végig a falun, majd vízbe dobják, vagy elégetik. A téltemetés az ébredő természet ősi ünnepét, a húsvétot vezeti be.


Április. 5. VINCE napján megcsordul a jégcsap az eresz alján. Biztosan itt van már a tavasz.


Április 6. VILMOS napján, ha esik az eső szűk lesz az esztendő.


Az idei 2012. évben „Húsvét napja” április 8. -9. napra esik.


Április 9. Húsvéthétfő a természet megújulásának ünnepe, vízbehányó, vízbevető hétfőnek is nevezik. Az ilyenkor szokásos locsolás vagy vesszőzés egyaránt a jelképes megtermékenyítést és a rituális megtisztulást célozza.

Az ilyenkor szokásos tojás ajándékozás szinte egész Európában és Ázsiában a termékenység jelképe. Az ajándék tojások készítése az asszonyok, lányok feladata volt. Legegyszerűbb módja a díszítésnek a festés, de ismeretes a tojások”írása” (a tojás héjára megolvasztott viasszal írták a mintát, majd amikor meghűlt a tojást festékbe merítették. Száradás után a viaszt letörülték, így a helyén a festetlen tojáshéj látszódott. Ismert a tojáskarcolás is. A díszítőmotívumokat éles szerszámmal rá karcolják a festett tojásra, de sok helyen ügyes kezű népi műves emberek kicsiny vas-patkókkal meg patkolják a tojásokat.


A természet kalendárium szerint, a H U S V É T megünneplésében a 325.-ben tartott niceai zsinat, úgy döntött, hogy mindig azon a vasárnapon legyen, amely

a tavaszi napegyenlőség (március 21) utáni holdtöltére Következő vasárnap. A döntés szerint az ünnep az ingadozás miatt március 22. és, április 25. közé esik.


HÚSVÉT.


Húsvéti köszöntő. Szépen kérem az anyját, adja elő a lányát.

Hadd locsolom a haját! Hadd nőjön nagyra, mint a csikó farka:

Még annál is nagyobbra, mint a Duna hossza! Szabad-e locsolni?

(Ősi, Békés megyei húsvétköszöntő vers)



/Devecsery László/ Húsvét.


Szellő fut, szellő száll,

csókot ad szellőlány.

Nap melenget, fény mesél,

mikor a tél véget ér.


Néked int a hóvirág,

s barka bontja bársonyát.

Itt a tavasz: kikelet,

s a HÚSVÉT is közeleg.


Előbújt a medve végleg,

jő a tavasz most már tényleg!


11. A költészet napja.


14. TIBOR napján, már szép zöld a vetés megszólalnak a pacsirták.


A Nap a B I KA jegyében jár (április 21.-től május 21.-ig) VIRÁGOK HAVA lesz.


Április 22. A Föld napja.


Április 24. Szent György napját tartja a néphagyomány az igazi tavasz kezdetének.

Ezen a napon hajtották ki a régi öregek az állatokat a legelőre.


Április 28. Valéria-Nimród napja.

E-nap időjárása 40-es napokra mutató napok egyike. Amilyen idő van ezen a napon 40 napig,

- ha nem minden napon is, de - visszaköszön az időjárásba.


/Gyenes Iván/ Tavasz!


Táguló világ jön, elfolyt a tél,

rétek gyöngye, a harmatcsepp él.

Csorba tetőkről, elszállt a köd,

tengerbe ömlött, a jégcsapos csönd.


Bokrok alatt már, zöld élet zümmög,

álmokat kerget, a napsugár.

Lila ruhákat, színez a tavasz,

mit magukra vesznek, az ibolyák.



/Doszkocs Zsuzsa/ Tavasz.


Itt van végre, megjött a boldog kikelet.

A természettel minden ember együtt ünnepel.

Zsendül a fű, kibújik az első kis hóvirág.

Rügyezni kezdenek a gyümölcsfák és az orgonák.


A csermely cserfesen csobogva fut-szalad tova,

Hisz elolvadt a téli hó, nem áll az útjába.

Zúgva-zsongnak a bogarak föl-le a határban,

S gyűjtik a szorgos méhek a mézet a kaptárba.


A fecskék a hosszú útjuk után hazatérnek.

A gólyák a háztetején vígan kelepelnek.

A nap sugaraival meleget küld a földre.

Az azúrkék ég színét szivárvány veszi körbe.


De ha a májusi fagy rátámad a világra,

Hirtelen a sok virág a szirmait bezárja.

Az állatok, s a bogarak dideregve fáznak,

Az élőlények mindenhol a jó időre várnak.


A természetnek rendje, hogy megújul az élet,

Ezzel biztatást adhat az emberi reménynek.

Azt tanulhatjuk belőle, hogy újra kezdhetünk,

Legyen ez a megújulás a közös ünnepünk!

684. Ilcsi Mama (válaszként erre: 683. - Voroskarom)
2012. márc. 17. 09:47
Kedves Voroskarom" Fog az menni, meglátod, csak szorgalmasan olvasgasd a leírásokat. A jelentések leírásainak tartalmai mindenre magyarázatot adnak. A jövő fényszög pontjai pedig a külső körön a látens fényszög jelző pontjain keresztül láthatók. A saját EKL. Táblázat alapján meg kell nézni, hogy *60° fokos szextil két-jeggyel odébb, vagy 120° fokos Trigon 4 jeggyel odébb lévő jó fényszög hatás várható, vagy esetleg 90° fokos 3. jeggyel odébb  Qvadrát megoldandó feladatokat jelölő fényszög hatást jelöl-e képlet. Lásd+ még a fényszögekről szóló leírást is. Üdv. Ilcsi Mama.
683. voroskarom (válaszként erre: 682. - Ilcsi Mama)
2012. márc. 16. 19:31

Nagyon köszönöm gyors válaszodat Ilcsi Mama, megerősítettél hitemben. Az a baj, hogy hiába nézem az általad megküldött képletet, még nem igazán tudok rajta eligazodni, főleg nem a jövőbeli események vonatkozásában, de igyekszem majd ismereteimet bővíteni.


Számomra rendkívül szimpatikus, hogy így ismeretlenül is mindenki rendelkezésére állsz, megerősítesz és tanácsokat adsz, ez nem jellemző mai világunkra, bár hiszem, hogy semmi nem történik véletlenül,az sem, hogy akinek Rád van szüksége, az idetalál.

682. Ilcsi Mama (válaszként erre: 681. - Voroskarom)
2012. márc. 16. 18:09

"Kedves Voroskarom"Nagyon örülök a válaszodnak.

Igen a válaszom a munkaügyben. Nézd csak meg a képletedben, hogy a Hold együttállásban van a Marssal. A Nappal pedig jó *szextil fényszögben áll. Ezen kívül az Uránusz is hírtelen jött jó irányú változást ígér neked az EKL táblázatban is, a Vénusz- Jupiter vonatkozásban is. Ha megnézed a Tranzit fényszöget, amelyek várhatóak: a VII. háznál, az Oroszlán jegy külső bolygó jeleinél ott sorakoznak a segítő jó fényszög hatások: Szaturnusz Trigon, Mars*, Hold * szextil, Nap Trigon, Merkúr Trigon. Valamint a szeptemberi Szűz jegy külső Tranzit körén is, az ASC-MC. Jó fényszög hatások is, segítségedre lesznek majd. Összességében a jó fény szögek, mind arra az időkre mutatnak. Sok szerencsét kívánok neked. Üdv: Ilcsi Mama

681. voroskarom (válaszként erre: 671. - Ilcsi Mama)
2012. márc. 16. 17:16

Kedves Ilcsi Mama!


Nagyon köszönöm, hogy ilyen hamar időt szántál rám, hálás vagyok érte!


Többször át kellett olvassam a rólam írtakat, mert - bár nagyon érdekel az asztrológia - még nagyon kezdő szinten vagyok.


Az elemzésedet olvasva azt gondolom, hogy jól mondhatta az anyukám a születési időpontomat, inkább Vízöntő aszcendensűnek gondolom magam.


Az I. házban álló Vénuszról írtakhoz annyit, hogy valóban, kamaszkoromtól folyamatosan kisebb túlsúllyal küszködök. Ennek ellenére - remélem nem tűnik nagyképűségnek - magam sem tudom, hogy miért, de tényleg sikereim vannak/lennének a másik nemnél.


A 8. házas bolygóhalmozódást nem nagyon tudom értelmezni, bár tény, hogy nagyon fogékony vagyok a misztikumra. A halál utáni életben valóban meggyőződéssel hiszek, ez a téma nagyon foglalkoztat, sőt elárulom, hogy a jelenlegi munkám is ehhez kapcsolódik.


A képletemben lévő harmonikus Nap–Szaturnusz Trigon kapcsán lenne egy kérdésem még, azt írod, hogy felelősségteljesebb munkakörbe kerülhetek. Most folyamatban van egy kisebb előrelépésem, azonban a kérdésem egy komolyabb, vezetői beosztással lenne kapcsolatos, aminek a magja teljesen véletlenül február 22-én (tízmillószoros napon)lett elvetve és valamikor szeptemberben, vagy azután lehetne belőle valami. Ez egy nagy váltás lenne, bár cégen belüli, de teljesen más irányú tevékenység.


Mit gondolsz Ilcsi Mama, erre van esély?

680. Aville (válaszként erre: 679. - Ilcsi Mama)
2012. márc. 16. 07:33
Köszönöm, bár néhol kicsit homályos, de msjd egyszer jól megtanulom és megértem.
679. Ilcsi Mama (válaszként erre: 678. - Aville)
2012. márc. 15. 16:48

Kedves Aville. Nagyon érdekes dolgokat feszegetsz! Nem érdemes ilyen mélységig kutatni a dolgokat.!


Az élet folyamatait az Asc.-től visszafelé - tehát az MC. Majd a DSC. És az IC. Felé haladva - követhetjük olyanképpen, hogy egy-egy ház hossza kereken 100 hónapnak, vagyis 8 évnek és 4 hónapnak felel meg. Egy-egy horoszkóp-negyed eszerint kereken 25 évet fejez ki. (A Te egyenlőtlen házas horoszkópodat figyelembe véve: a Mérlegjegybe 19°20' fokára esik a 25. év.

Amennyiben mindegyik házat fok és perchosszúsága szerint 4 részre osztunk= 2. év és egy hónapnak felel meg. Tehát az MC. Mérleg fokod a 25 év + 2X 2 év és 12 hónap, vagyis kérdéses 30 év nagyjából a Mérleg vége Szűz elejére esik.

Az életkör számítása az egyenlőtlen házak esetén az Asc.-nél kezdődik, hátrafelé. A 12. ház tehát az élet első 8 évét és 4

Hónapját tartalmazza, a 11. ház a következő 8 éves és 4 hónapos periódust, az MC. Pedig a 25. Születésnapnak felel meg. Így haladva tovább házanként, a DSC. 50. születésnappal esik egybe, az IC. Pedig a 75. évet jelzi.

Amennyiben átlagos 75 évet vesszük átlagos életkornak, de ha valaki tovább él, akkor az IC.-től továbbhaladva az ASC. felé, a következő 8 éves és 4 hónapos periódusokat kapjuk meg a házakban, az ASC.-hez visszajutva az életkörön, ez a 100. évet fejezné ki.


A Mundán planétaállások mibenléte már ennél sokkal bonyolultabb dolog. Itt csak annyit érdemes meg jegyezni, hogy a Mundán - viszonylat azon alapszik, hogy minden ház egy-egy jeggyel áll összefüggésben.

Láthatjuk, hogy első ház lényegileg kapcsolatban áll az első jeggyel, a Kossal, s így tovább. Ha tehát a planéta a horoszkópban az

Oroszlánban, (5. Jegyben) áll, akkor ugyanennek a planétának Mundán megjelenése az 5. házba kerül, aránylag éppoly távol a ház csúcsától, mint amilyen távol áll az eredeti planéta az elfoglalt jegy kezdetétől.

A Mundán életkört - a fentebb ismertetett életkörtől függetlenül - a Kos 0 fokától számítjuk, ezúttal azonban nem a házakban, hanem a jegyekben, éppúgy hátrafelé haladva, mint föntebb a házakkal tettük. Eszerint a Halak jegye fog megfelelni a 12. háznak, a Vízöntő a 11. háznak, a Bak 0 foka az MC. -nek és így tovább. A jegyeket visszafelé haladva ugyanúgy négy-négy részre osztjuk be, és mindegyik beosztáshoz egymásután odajegyezzük a megfelelő dátumot, a 0 fok Kosból kiindulva. Azonban ez a számítás csak akkor bizonyul találónak, ha az ASC. vagyis a születés ideje nagyon pontos.

Tehát a te esetedben, ha a Mundán Halak a 12. ház a Vízöntő a 11. Bak, vagyis az X. az MC = a 25 évvel. És a 30. év Nyilasba esik, ami neked a „Radix” ASC jegyed is.

678. Aville (válaszként erre: 677. - Ilcsi Mama)
2012. márc. 15. 13:43
Ilcsi Mama, hány éves korunkban járunk a Bikában és Ikrekben stb... (Mundán asztrológia)
2012. márc. 15. 13:23

Kedves Aville. A mundánban a 360° fokos körben, minden jegy 30° fokot tesz ki és a felkelő jegy vagyis az Aszcendens az I. ház, mindig a Kos-jeggyel kezdődik. Természetesen mindig a Nap állás mutatja a jegyhelyzetet.

A konkrét születési időre felállított Placidus-féle beosztás az pedig a 360°fokos körben eltérő vagyis egyenlőtlen házak módszerének nevezzük. Az aszcendens, vagyis a felkelő-jegy, amely mindig a keleti féltekén van. Itt indul el a földi élet köre hogy végigjárva a maga ciklusát,megint visszatérjen a kiinduláshoz.

676. Aville
2012. márc. 14. 17:34
Szóval a Mundán asztrológiában hány évnek számít egy jegy? Hogy tudjuk kiszámolni, h melyik jegyben járunk?
675. Aville
2012. márc. 14. 17:31
*konfliktuskerülő
674. Aville (válaszként erre: 673. - Ilcsi Mama)
2012. márc. 14. 17:25
Köszönöm! Ismét egy rejtélyt fedtél fel előttem, h mik azok a számok a Placidusban! :) Megértettem a lényegét, bár nagyon meglepett, mert én eddig a Szűz vonásokat távol éreztem magamtól, bár ha jobban belegondolok, engem a külvilág először egy szerény, csendes kislánynak minősít, és új közegben elég visszahúzódó megfigyelő nem kezdeményező típus vagyok, és szeretem, ha a dolgok precízen, előre megbeszélt, rögzített módon haladnak. De én már nem szeretem rögzíteni, meghatározni a szabályokat. Talán itt jön képbe a Mérleg konfliktusokról éne.A Mundán asztrológiában hány évet
673. Ilcsi Mama (válaszként erre: 672. - Aville)
2012. márc. 14. 15:53

Kedves „Aville”. Nagyon örülök, hogy ilyen figyelmesen olvasod a leírásaim.

Pontosan ezért szeretem, ha az, akinek a képletelemzése történik, egyetért azzal, hogy itt a fórumon is megjelenjen a leírás.

Arra én igyekszem mindig figyelemmel lenni, hogy csak az általa használt”Inzert” nevet használjam, illetve olyan adat ne szerepeljen a leírásban, ami a személyigét sérthetné. Azonban arra nagyon jó, - erre a Te példád is, bizonyíték-, hogy a fejtés folyamatába is betekintést adjon.


Visszatérve az eredeti kérdésedre, mint, hogy a „Rejtett Aszcendens” mit jelent, illetve hogyan számoljuk ki? Miért van jelentőssége? Illetve ez a te képletedben milyen jegy?


Vegyük akkor sorra először a saját képleted vonatkozásában, nézzük meg!


Leírtad újra a születési adataidat. Amikor már erről az előzőek során is leveleztünk, akkor is kifejtettem, hogy a 12. 45 perces idő vállúmban a Hold szerepe kétséges. Akkor kérted, hogy esetleg a felkelő jegypontosításban legyek a segítségedre. Küldtem is neked kétféle óra percre szóló horoszkóp adatokat, alternatívákat, amelynek 12. 36 perc volt a kérdéses időpont jelzése. Ugyan is ez döntötte el, hogy Hold mindkét esetben ugyan RÁK jegyű, de 12. 36'-előtt a Hold a 8. házban, míg ez után, akár 12. 45'.-kor még VII. házban áll. Akkor ezek alapján a VII. Házas Hold az, ami legjobban takar téged.


A kérdésfeltevés vonatkozásában, mármint a „Rejtett aszcendens” értelmezést ez nem érinti.


Csupán elsősorban az a döntő hogy a „Jelek” táblázatban a horoszkóp-kör szerint nézve a 10 bolygóból melyik, hol helyezkedik el. Kardinális - Szilárd- vagy változó jegyekben. Ezen belül pedig: Tűz – Föld- Levegő- és Vízjegyben áll a-e bolygó? Az, hogy azoknak mennyi a pont értéke, azzal most (a bonyolultsága miatt is,) ne foglalkozzunk, mert ezt a Placidus program kiszámítja. Ugyan is ez fogja majd jelezni azt a pont értéket, ami a

„Rejtett Aszcendens” jegyét, behatárolja.


Az érthetőség kedvéért vegyük sorra Te képleted bolygóit!


A Jupiter: Szilárd jegyben, vagyis az Oroszlán/Tűz jegyen található.

Az ASC és a Neptunusz is/változó/ Nyilas- jegyben, szintén Tűz jegyben.

Ennek a pont értéke 4/2.


Föld/Változó/SZŰZ/jegyben található a képletedben: a Szaturnusz a felszálló holdcsomópont, valamint a Merkúr= 4. 2 pont érték.

Levegő/Kardinális/Mérleg- jegyben van képletedben: Nap-Plútó és a M. C. =4. 2 pont érték.


Víz-jegyben, szintén kardinális RÁK – jegyben áll: HOLD.

Ugyan csak víz-jegyben, de Szilárd/ Skorpió-jegyben található: Mars és az Uránusz, Vénusz.

Valamint változó- Víz- Halak/jegyben található még a Leszálló holdcsomópont is:

Mindezek össz: pont értéke.6.4

Ezek voltak a jelek táblázat vízszintes sorainak érték pont számai.


A függőleges pontokat pedig megállapíthatjuk a Pozitív és Negatív jelentés tartalmai alapján:

Tehát: Levegős Kardinális jegyben lévő Nap, Plútó és az MC, és a Vizes Hold: pontjai= 6.4


A Szilárd/Tűz- jegyben álló: Jupiter, és a víz - Skorpió/jegyben álló Vénusz - Mars- és Uránusz pontjai=4.2


A változó/Tűz/ jegyben található: ASC, Neptun, szintén a változó Földjegyű/Szűzben/ Merkúr Szaturnusz, Felsz. hcsp, valamint a szintén változó/ Víz/Halak/ leszáll. hcsp= 8.4 ponttal.


Végeredményként, ha ezt végig vezeted a képleteden, akkor azt láthatod, hogy a vízszintes 6.4 sor/pont és a 8.4 változó/pont összevetés sorában, ahol a legtöbb bolygó található Föld/Változó-jegyben (vagyis a FÖLD- jegyű Szűz adja neked - a Nyilas Aszcendens –jegyet megerősítő- ” Rejtett Aszcendens - jegyet.


A rejtett aszcendens pedig meg mutatja az utat a külvilág felé. Azt mutatja, ahogy bennünket más miként lát. A rejtett aszcendens abból tevődik össze, hogy melyik bolygó hol áll a képletben.


Itt aztán a képletfejtés során még ezeket lehet finomítani oly képen is, hogy értékeljük az elemek minőségi és az elemi kapcsolatait is. Vagyis azért van így, mert minőségük szerint is osztályozni lehet és kell ebben az esetben a bolygókat. Mert minden elem – csoportban találunk egy fő, egy szilárd és egy változó minőségű jegyet.


Vagyis például a Tüzes jegyek közül a Kos egyúttal Fő vagy kardinális jegy, az Oroszlán szilárd jegy, a Nyilas pedig változó-jegyhatású. Tehát itt a KOS/ FŐ/ vagy kardinális jegy

Mars uralkodó jelleggel. Tehát kardinálisminőségű erőkifejtés jellegével kapacsolódik és Marsi hatás színezetet, kap ez által a lendület, a kezdeményezés, a küzdőképesség, az akaraterő, kétszeresen is előtérbe kerül. Vagyis az ilyen állásban fokozódik a célratörő igyekezet, a vezetésre irányuló hajlam és a képesség. Ugyanakkor azt is figyelembe lehet venni, hogy ilyen állásoknál a feszítő erők könnyen túlzásokba is átcsaphatnak.


Vagy másik példával, az Oroszlán szilárdjegy/NAP - jelleggel. Vagyis a tüzes elem itt a mérséklő hatású szilárd minőséggel kapcsolódik össze. Vagyis a tüzes elem lendületét az uralkodásra, vezetésre, az akarat keresztülvitelére irányuló hajlamot a szilárd jelleg módosítja, azáltal, hogy meggondoltabbá, kimértebbé válhat és ezt a Nap, mint uralkodó hatás adja.


A Nyilas változó-jegy pedig Jupiter jelleggel a tüzes elem itt változó minőséggel lép kapcsolatba. Vagyis a tüzes elem ismert vonásait a változó minőség erősen átszínezi.

Vagyis az értelmi szellemi törekvések, előtérbe léphetnek az által, hogy a tüzes lendület a Jupiteri hatással párosulva a magasabb célok felé fordul. Például a Jupiteri hatás következtében, a tanulmányok, az igazság alapjául szolgáló jogok jelenhetik a célokat.


Aztán a továbbiakban ugyan ilyen elgondolással a Földies és a légies és vizes- jegyeket is, mérlegelhetjük minőségi hatásuk szempontjából. Ezek már egy kicsit bonyolultabb elemezést igényelnek, ezt csupán neked írtam, aki tanulod az asztrológiát. Azonban itt a fórumon ezeket, a finomításokat – pláne csak egy születési időpont ismeretében- nem lehet alkalmazni.


Azt viszont fontos tudni, írtam már a fórumon a „Mundán” horoszkópról, ahol a kezdő I. Ház/ Kos jegy és így tovább a 12. ház a Halak-jegy.


Itt is figyelembe lehet venni az egyéni horoszkópoknál, hogy kinek hol-milyen jegyben /házba kerül a születésekor a Kos-jegy és így tovább.

Mert az állatövjegyeket, mint a lélek fejlődés egyes állomásaiként is felfoghatjuk.


Vagyis a Kos a pozitív kezdet, vagyis az ébredés. Például a Bika a Kost - követő negatív-jegy. Vagy tovább például az Ikrek a követő fokozatban, már az előző létszakaszban sok erőt gyűjthetett. A Rák –jegyben a lélek új tapasztalásokat szerezhet. Az Oroszlánban a lélek ismét az ellenkező végletbe kerülhet. A Szűzben: a lélek megint befelé fordul, a Mérlegben: a lélek megint ellenkező irányt vesz, a Skorpióban: az odáig szerzett tapasztalások összegzése jön.

A Nyilas: az erők pozitív irányban kifelé fordulnak, a Bak: a legkézzelfoghatóbb anyagi célok felé irányul.

A Vízöntőben: a lélek ismét pozitív irányba fordul, az erők kifelé s szerteszét áradnak, vagyis a legélesebb ellentéte ez a jegy az előzőeknek. A korlátozások lerombolása cél.


És legvégül a Halak jegy: ismét a végletes ellentétbe, negatív irányba fordul. Vagyis koncentrálja az összes erejét, amit eddig végig próbált és átélt a lélek. Az erőit befelé irányítja, a lelkiségének a végső titkaiba mélyed. Vagyis érzéssel kapcsolódik bele a világba. Tehát az „Én és Te” közt a lélek határtalan ember szeretete ébred fel.


Vagyis a „Karma Asztrológia szerint”így megy végre a nagy kör, a Kostól a Halakig tartó leszületésben. Vagyis, hogy végig járja lélek, újra ás újra a fejlődésnek egy - egy újabb ciklusának nagy iskoláját. Egy mondattal jellemezve: a leszületéskor a lélek fejlődési köre abban nyilvánul meg, hogy az egymásra következő fokozatok élmény tartalma kiegészíti és kiegyenlíti egymást.

Mit tanulhatunk mi földi halandók mindezekből

- már aki hisz ebben-, hogy az újraszületések sorában, a fejlődést felismerve, az lesz részünkre az adott, hogy az életünk során milyen mértékben ismerjük fel és valósítjuk meg, a magunk fokozatának harmonikus értelmezésével a feladatokat. Vagyis az alap adottságunkat a felkelőjegy-pontja, vagy más néven:

Aszcendens - jegy határozza meg.

De fontos figyelembe kell venni a képlet többi kapcsolódó harmonikus, vagy diszharmonikus planétahatásait is.

672. Aville
2012. márc. 14. 08:21

Kedves Ilcsi Mama! Egyre többször olvasom itt az elemzésekben a rejtett aszcendens fogalmát. Kicsit írnál erről többet? Miért van ennek jelentősége? Hogyan kell megállapítani? Az én kepletemben mi a rejtett aszcendensem? Oroszlán? Mert akkor értem. Ha nem, akkkor nem jött még át, h hogy kell értelmezni.. :))

1978.09.26. 12:43 Zalaegerszeg

671. Ilcsi Mama (válaszként erre: 576. - Voroskarom)
2012. márc. 13. 22:29

Kedves „voroskarom”. Nálad ugyan az a helyzet áll fent, mint az előző 670. számon „Timcsi005”-nek is, már leírtam csak nála az aszcendens határpontja Nyilas – Bak –jegy volt.


Talán most ez által fogod megérteni Te is és mások is, hogy miért is nem szabad képletelemzést készíteni, ha a születési időt valaki nem ismeri pontosan.


Éppen ezért nem tudok vállalkozni arra, - mint azt már az előző fórum üzenetemben is az 570. számon is, írtam neked, - hogy a férjed horoszkópját is elkészítsem, hiszen nem ismeritek a születési óra-perc időpontját-.

Tudod nagyon sok munkával, lehet most elkészíteni az alábbiakban leírtakat is, de mind, ezt most csak ezért teszem, mert sokan vannak már a fórumon elsősorban olyanok, akiket ez miatt elutasítottam.

Másrészről pedig azért, hogy azok, akik már fejtéssel is, próbálkoznak értség, hogy mennyire fontos a pontos születési óra-percre felállított aszcendens. Azért mert bizony nagyon is eltérő és téves következtetést lehet levonni, he ezt nem járjuk jól körül tisztességesen.


Ugyan is nálad a megadott születési óra percre vonatkozóan úgy néz ki, hogy 9 óra 50 perces idővel (amit megadtál), az Aszcendens Vízöntő-jegy, vagyis a 9. 50-utáni időpont is Vízöntő jegy.

Mert 9. óra 45 perccel vált a Bak aszcendens jegy Vízöntő-jegyre. Előtte tehát Bak és utána az aszcendens kezdő pontja, 9. 46.-tól már továbbiakban is, Vízöntő - jegy.


Tehát az ilyen nem egyértelmű eseteknél feltételezhető, hogy a születési perc nem pontos!


Nálad a Bak „Föld-jegy” és a „Vízöntő Levegő-jegy” között annyi a különbség, mint ég és Föld.

Arról nem is beszélve, hogy Baknak Szaturnusz az Uralkodója, a Vízöntőnek pedig az Uránusz mellett, szintén a Szaturnusz bolygó is az uralkodója. (Az Uránusz jellemzője, hogy hírtelen jött változásokat eredményez, amely hatás lehet jó és rossz is).

Azonban a két jegy hatás szempontjából a Szaturnuszi hatás nagyon különböző lehet rád nézve.

Maga az a tény, hogy az Aszcendens melyik jegyben áll annak is, jelentéstartalmai is nagyban eltérőek: Amennyiben a Nyilas - Napjegy/ Vízöntő az aszcendens kezdete, akkor azt is jelzi, hogy teljesen másként látod a világot, mint mások. Felkelő-jegyhatás értelmezésében

„Én vagyok az, akit keresel az ilyen ember személyisége lebilincselő természetük miatt mindig pozitív reakciót vált ki,” személyiséget jelöli. A szívélyes Nyilas „Ego” erősen korlátozza a megnyilvánulásokat, Nyilas - Napjegy adta Vízöntő hatás egyben azt is adja, hogy az ilyen ember mindig a holnapban élnek. A Problémákra általában akképpen reagálnak, hogy „borítsunk fátylat a múltra, kezdjünk tiszta lappal” a reakciójuk. Vagyis azt érzik, hogy a jövő az, ahol a boldogságot keresni kell.


És ha ezt még azzal is összevetjük, hogy ugye az I-VII tengelyen ennek kihatása. Párkapcsolatok házára is, amit feltettél kérdésként is.


Ugyan is úgy, mint az aszcendens vonatkozásban a Deszcendens, vagyis VII. ház is a párperces eltérés következtében: 9. óra 50 perces születési idővel az, Vízöntő aszcendens jeggyel szemben, Oroszlán –jegy végénél/NAP uralkodóval lesz.

Ami azt jelenti, hogy a párkapcsolatodban, egy egyenlőtlen kapcsolatban felnézzenek rád.


Míg ha előbb 9 óra 45 előtt, volt a születés időpontja, akkor pedig a BAK aszcendens jeggyel szemben a RÁK - jegyben/HOLD uralkodóval lesz a VII. párkapcsolatok házának a kezdete. És már csak ha, azt vesszük, hogy az egyiknek a Tüzes/ Nap a másiknak pedig a Vizes/Hold az uralkodója, vagyis a két fővilágosító hatása, már akkor is érzékelhető az ellentét jelentés tartalma.


Amennyiben viszont nálad a Nyilas - Napjegy/Bak felkelő – aszcendens - jegyet nézzük, akkor pedig azt jelenti, hogy teljesen irányítani akarod a környezeted. Vagyis olyan, vagy mint a kétélű kard. Bár a Nyilas jegy adhat egy kedves pozitív tulajdonságot, de a Bakhatás miatt negatív beállítottság is jellemző. Vagy is ez által szinte kétarcúvá válhatnak, ide- oda csapongnak a Pozitív Nyilas és a negatív Bak adta hatás között. Vagyis a jéghideg józan Bak személyiség, szigorúsága, morcossá teheti a kellemes Nyilas viselkedési módot. Vagyis azt adja, hogy a „Bölcs” öreg Bak mindig érzi a felelősség súlyát, de a nyilas adta hatás is érzi, hogyan őrizze meg a Nyilas könnyedségét. Vagyis egyfolytában a munka és a szórakozás közt őrlődnek. Ennek a két jegynek az összekapcsolódása egy olyan szülöttet takar, aki kitűnően tud ügyeket intézni, és szinte előre látja a következményeket is. Ezáltal aztán olyan magasra kapaszkodik a siker felé vezető létrán, hogy elveszti a kapcsolatát a közönséges halandókkal.


Ezt hatás adja nekik a Bak/ uralkodója Szaturnusz által, hogy a kényelmetlenséget könnyen viselje, pedig a Jupiteri jó szándékú, megbocsátó hatás ennek pontosan az ellentétje. Tehát az életében az ilyen jegypárosítás mindig szerepet játszik.

Szemben álló BAK/RÁK/ Hold /VII. házas párkapcsolat terén is nagyok az ellentétek. Ugyan is, ha Rákjegyben van a VII. ház akkor, azt is jelzi, hogy az illető szülött mindenáron ragaszkodik egy párkapcsolathoz.


Döntsd el, hogy melyik vagy Te, mivel én nem tudok rólad semmi mást, mint a születésed időpontját, ezért csak, mint jellemzést tudom neked felkínálni.

Nekem az is segítségemre volt az elemzésnél, hogy a rejtett aszcendens jegyed is Mérleg-jegy. A rejtett aszcendens meg mutatja az utat a külvilág felé. Azt mutatja, ahogy bennünket más miként lát. A rejtett aszcendens abból tevődik össze, hogy melyik bolygó hol áll a képletben:


Van még a képleted pontosításnak, két nagyon fontos hatást érintő jelentősége is, még pedig a Skorpióban álló Neptunusz bolygó. Ugyan is, ha 9. 50 re felállított képletet nézzük, akkor az Orvost is jelölő Neptunusz bolygó, a 9. házban (magasabb gondolkodás, belsőfejlődés, külföld a nagy utazásokat jelentő házban található a képletben.).

Míg akár egy perc különbéggel, vagyis 9. 48 előtt a X. házban áll. (jelentése: hívatás, a karrier, a társra utaló hatás, az érvényesülés, a jövő életútjának az alakulása és az egyik szülő jelölője).


Azonban ettől még fontosabb jelentés tartalma van annak, hogy a Neptunusz 9, vagy X. házas-e? Mivel Neptun a 9. házban, nagyban hat az értelemre, de még a gyakori rossz álomhatásokra is. Még +-ban az is adott részükre, hogy egyébként is a Skorpióhatás miatt agresszívek, és keményen meg kell küzdeniük mindenért.


A X. házban állva, vagyis az M.C. -ben, pedig: színes pályafutást is jelölhet, de csak, ha olyan pályát választ az illető, ami Neptunuszi, mint például fotós, gondozói, nevelő, vagy művészettel kapcsolatos foglalkozás, vagy vállalkozás, csak akkor lehet az illető sikeres.


Az I. házban benne áll a képletben a Vénusz bolygó, amely egyben személyi bolygód is,( a fentiek miatt a többit nem lehet pontosítani, azért sem mert kérdéses, hogy Bak vagy Vízöntő az aszcendens - jegy -e? Azonban a többi lassú bolygó állást, a párperces eltérés nem módosít.)


Itt az I. házban viszont a Vénusz azt jelzi, hogy tekintélyes vonzerővel rendelkezel.

Miután a Vénusz uralja a pajzsmirigyet, az anyagcserét, ezért a túlsúlyosságra feltétlen oda kell figyelned.


Hogy miért is érdeklődsz a KARMÁRÓL? Annak is nagy jelentősége van a képletedben:


Az összetett 8. házban az univerzum titkai rejtőznek, vagyis a Jupiteri hatás is adja neked ebben a házban, hogy komolyan veszed a halál utáni élet lehetőségét.

A Karma törvénye, hogy „az vagy, amit gondolsz, és azzá lettél, amit gondoltál”. Vagyis minden oknak meg van a maga okozata. A lélek (már aki hisz is ebben) a hazavezető utat keresi. A boldogságnak a mértékét maga határozza meg, azzal a bizonyossággal, amivel ezen a jelenlegi úton halad. Vagyis az „Út „bizonyos akadályokkal van kirakva, ezeket, az akadályokat kell legyőzni ahhoz, hogy a lélek teljesség állapotát elérje, melyben ismét azonosulhat a legtisztább szellemmel. Valamennyien alá vagyunk rendelve ugyanannak a Karmikus törvénynek, még is a tökéletesedéshez vivő lépcső különböző fokain állunk. A karma asztrológia tanítása szerint a két pont mindig 180 foknyira áll egymástól, ezáltal vákuum folyosót hoz létre a megélt múlt (karma) és az ismeretlen jelen (inkarnáció) között. A Holdcsomópontok kötik össze a lélek előző megjelenési formáit a jelenlegivel.


Az Asztrológiában elfogadott nézet, hogy horoszkópban a holdcsomópontok nyújtanak segítséget az életben a megoldásokhoz. A Holdcsomópont jegyhelyzete felfedi azt az ösvényt, amelyen a szülött jelen életében éppen jár. Ez a két pont nagyban utalhat az ok és okozati összefüggésekre. Vagyis a képletben a holdcsomópontok „magnetikus” lélekpontokat jelez. Az egyik a jövőbe húz, míg a másik a múltból érkezik.

E-szerint a Leszálló holdcsomópont jelképezi a múltat.

Nálad, a Mérlegjegyben található a leszálló holdcsomópont, míg vele szemben pedig a Felszálló holdcsomópont a Kos jegyben áll.


A leszálló holdcsomópont a leggyengébb pont a képletben. A leszálló holdcsomópontja, vagyis a sárkányfarok a Szaturnusz bolygó megfelelője is. Jelképezi a karmánkat, az előző életeinkben megszerzett viselkedés mintákat. Az előző életünk eseményeit, tapasztalásait, megoldatlan feladatokat jelez. Mindazokat a hibákat, hiányosságokat, amelyek akadályozzák a Karmikus feladat teljesítését. Nálad a 8. házban állva, mutatja azt az életterületet is, ahol az önmegvalósítás gátolja a másokkal való túlságosan nagymérvű múltbéli azonosulást.


Felszálló csomópont a könnyebbik aspektus, a Jupiter megfelelője, azt a pontot jelképezi, mely a legnyomasztóbb feszültséget hozza a múltra. Segítségével kell legyőznünk azokat a mintákat, melyek evilági életünk mélységbeli fejlődéséért felelősek. Maradandó Karmikus* nehézséget, problémát jelenthet az illető életében, amit itt a földi életében még meg kell oldania.


Felszálló holdcsomópont pedig a Kos jegyben a 2. házban: A jelenlegi életünk céljait, az előttünk álló jövőt is jelképezi, a teljes lelki beteljesülés felé vezető utat jelzi. A tökéletesedéshez vezető utat mutatja meg. Arra utal, hogy bármennyit is értünk már el, mindig tovább tudunk haladni. Vagyis ez a 2. ház mutatja neked, azt a területet, ahol az „EGO” újjá születik, mert a Kos jegy uralkodója a Mars és a Mars az energiáit az „EGÓ” érvényesítésére használja fel.


Nálad a Mérleg jegyben/ Vénusz uralkodóval található, a 8. Ház. (jelentése: betegségek, operációk, lemondás, veszteségek, a sex vágyak, a lélekalakulás, a partner vagyona, az örökség tartoznak ide.)

Vénusz, amely a szaporodás jelképe is, ezt még a Vénusszal a jó Jupiteri Trigon fényszög is megerősítheti. Pláne úgy, hogy még a Jupiter is benne áll a 8. házban, azt is jelezheti, hogy jó üzleti érzéked miatt, befektetésből származó haszonra is szert tehetsz.

Túláradó szexualitást jelezhet ez az állás képletben.

Az is fontos lehet, hogy 8. házban Hold mellett, amely saját magadat is jelzi, még + 4 bolygó is áll. Vagyis bolygóhalmozódás miatti jelentés tartalomra kell számítani.


A Mérleg jegyben/ Hold- Uránusz - Jupiter – és a Mars, amely egyben férfi jelölő is képletben, valamint még a 8. házban, de még a Szűz jegyben található a képletedben a Plútó is, amely megoldandó feladatot jelez nálad a Nappal és a Merkúrral alkotott Qvadrát állás miatt.


Az Uránusz pedig hirtelenjött kétértelműséget jelez, pláne, mostanában amikor a Tranzit körútját járva az Uránusz a Kos jegyben/ Mars uralkodóval jár a Merkúrral egyetemlegesen. Tehát kommunikációs kétértelműség lehet az elgondolásodban. Ezt támasztja alá még az is, hogy a Hold a 8. házban áll a képletben, az intuíció terén az érzelem és mélyen gyökeredző érzések kapnak nálad nagyobb nyomatékot. Ezt még a Skorpióban álló Neptunusz is sugallja, hallgass a hatodik érzékedre, hogy a megoldás jó és részedre elfogadható legyen.


Viszont a KOS/Mars uralkodó miatt arra is figyelmeztet, hogy VII. Házas párkapcsolat ügyben, a féltékenység és a gyanakvás, a zsémbelődés, képtelenné tehet és akadályozhatja a jó társ kapcsolatodat.

Azonban a képletedben lévő jó harmonikus Nap – Szaturnusz Trigon (pláne úgy, hogy mostanság a Szaturnusz még a mérlegjegyben is, haladva is segíthet), téged abban, hogy nagyobb felelősség teljesebb munkakörbe kerülhess, amely nagyobb presztízzsel is járhat, és jól meg is állhatod majd a helyed.

A 11/Nyilas-jegyben, a vágyak remények házában a Nappal együtt áll a Merkúr az ész istene is. A Nap- és Merkúr együttállás kiemeli a 11. házhatást. Ez szinte minden esetben intellektuális és kommunikatív természetű, ezért a nyilas természetes lelkesedése, és széles látókör hatására ne hagyd, hogy eluralkodjon rajtad a vágyaid terén, mert az megnehezítheti a dolgokba való részvétellel való megbirkózást. Esetleg falakba is ütközhet az elképzelésed. Ismerd fel a csapda helyzeteket, győzd le a türelmetlenségedet. Nehogy a nagy nekibuzdulásod kudarcba fulladjon. A céljaid megvalósításához ezért egy időre, józanabb életszemléletre lesz szükséged. Vagyis nem szabad elhanyagolnod a családod, pláne nem a párkapcsolatod sem.


Ennyiben tudtam neked a segítségedre lenni. Remélem, tudsz majd olvasni a sorok közt.

Az e–mail címedre elküldöm a horoszkóp körödet is, hogy annak a figyelemmel kísérésével értelmezd elsősorban ezt a leírást főleg a kör alatti „EKL” táblázat alapján, illetve, hogy esetleg itt a fórum leírtakat más kérdéseid megválaszolására Te magad is fel tud használni.


Segítségül hívtam még, hogy egy kicsit jobban megismerjelek a kelta papok, druidák által kialakított kalendáriumot, amelyhez igazodva leírták az úgynevezett "fa jegyeken" alapuló horoszkópot. Ezek szerint a Te „FA jegyed a Fügefa.

Jelentése: Erős akaratú, ítéleteidben független, és mindig kész vagy arra, hogy másoknak ellentmondj, vagy a Tiédtől eltérő véleményt elnyomj. Mindig azokkal szeretnéd körülvetetni magad, akik kedvelnek. Főleg családtagjaid körében érzed jól magad. A gyermekek iránti viselkedésed kifejezetten szeretetteljes. Már fiatal korodban tudtad, miként kell magad köré gyűjteni azokat az embereket, akik hajlandók valamilyen formában a segítségedre lenni. Gyakran álmodsz arról, hogy a világ valamennyi csodás dolga az öledbe hullhat.

Kis befektetéssel nagy eredményt akarsz elérni. Humorérzéked is, fejlett. Állandóan ugrásra kész magatartásoddal gyakran fárasztod a környezeted. Két lábbal állsz a földön. Ügyesen céltudatosan tervezel, s mint jó stratéga, jól is kivitelezed az elképzeléseidet. Célod általában praktikus eredmények elérése az életben. Elragadó vagy. Könnyen teremtesz kapcsolatot, elvárod, hogy figyeljenek rád. Őszinte és alkalmazkodó vagy. Jó szervező, gyakorlatias és családszerető vagy.

Szerelmi életed: Olyan partnerre vágysz, akire felnézhetsz, aki mellett nem kell unatkoznia, és aki biztonságot nyújt neked.

670. Ilcsi Mama (válaszként erre: 538. - Timcsi005)
2012. márc. 12. 13:06

Kedves " Timcsi005". Vettem a II/23.-i 538. számú kérésed! Ami a Te szóhasználatoddal élve

” Bármilyen észrevételt szívesen olvasok, párkapcsolat, család, munka, életfeladat. „


Nem hallottam az óta sem rólad, nem voltál itt a fórumon, pedig lett volna hozzád kérdésem!


Az általad megadott születés órája, vagyis az Aszcendens 1 perc° fok eltérssel Nyilas jegyre utal, vagyis 29°59 fokon áll a Nyilas jegyben. Ilyenkor van az, hogy lehet hogy nem jó a születési időpont?

Azonban sokszor inkább az fordulhat elő, hogy az anyukákkal már azt az időpontot közlik a születéskor, amikor baba megszületést követően már rendben van téve.


Valószínű, hogy a Te esetedben is ez történt. Ugyan is elkészítettem a „Radix”= születési képleted és abból a fényszög hatások alapján is ez feltételezhető. Vagyis inkább párperces előbbi születési idő lehetett nálad. (Így aztán elküldöm neked (ha kérd). mindkét időpontra elkészített „Radix” képletet, hogy Te is lásd, hogy mivel érvelek a párperccel előbbi születési időre, mint amit Te megadtál nekem)


Bizonyos esetekben viszont az is igaz lehet, hogy akár még párperces eltérés is hozhat téves következtetéseket, az elemzésben. (Kíváncsi leszek a válaszodra, hogy hogyan igazolod ezeket vissza a megállapítások alapján.)


Nálad viszont szinte bizonyosra vehető, hogy az Aszcendensed NYILAS és nem Bak, mintha akár pár- perccel, később lenne a születési időd 6. órakor, amit Te megadtál nekem. Ugyan akkor Szaturnusz sorsbolygó az aszcendens mögött ugyan a Nyilas-jegyben, de a 12. Házban lenne. Ez az egyetlen bolygó, amely hatásszempontjából házat vált a két időpont figyelembevételénél.

Azonban érdekes állás még az is képletedben, hogy amennyiben elfogadjuk a párperces eltéréssel az általam gondolt szülési időpontot, vagyis 5 óra 53’ perc/fokot, akkor érdekes módon a Szaturnusz a Nyilas-jegyben maradva már az I. házadban fog állni.


Mivel azonban a Szaturnusz a karma ura, vagyis az ok és okozat törvényét hozza be, vagyis a korábbi cselekedetek következménye, ezért azt is jelzi, hogy nálad a lélek utazásának érdemein vagy veszteségein alapszik-e? Pláne úgy, az Uránusz együtt állásban van a „Radix”felkelő jeggyel, akkor ez arra is adhat utalás, hogy talán volt valami az életedben, baleset, a szülők szétválása STB, amit az Uránuszi hirtelen hatás változás következményeként élhettél meg.

Tehát nálad a Szaturnusz mivel így is - úgyis együttállásban áll a képletben az Aszcendens - jegy kezdetével, ezért egyensúlyban tartó formáló erőként javítással, jutalmazással, van jelen a helyén a képletben.

Vagyis a karma asztrológia szerint a karma igazság azt mondja, hogy ha egy lélek a megszületésével képes önmagáért is, felelősséget is, vállalni, akkor akár segítőleg képes a Szaturnusz pozitív segítséget nyújtani. (Míg ezt a 12. házban állva nem adhatja neked)


Nálad ezért a Szaturnuszi tulajdonságok, mint, hogy már gyermekkorodban is szinte felnőttesen viselkedhettél, és elfogadható anyagi jólétben nőhettél fel, erre add jelzést.

Ugyan is, ha a 12. házas lenne a Szaturnusz, akkor nélkülözésben és szegénységben kellett volna kifejlesztened magadban a belső erődet. Már pedig nálad már a Naphatás miatt is, mely szintén az I. házadban, Föld jegyben, a Bakban áll, és ezt még ugyan itt az erőben álló MERKÚR észérvekkel is támogatja, ezért ez így együtt erős rugalmas jellemet eredményez nálad.


Ugyan nem ismerlek, csupán a születési idődet ismerem, azonban, mivel a „rejtett aszcendens” is Nyilas nálad, ezért ebből látható, hogy ha a Szaturnusz a 12. házban a megpróbáltatások házában állna, míg ha ugyan csak Nyilas-jegyben, de az I. Házban áll a Szaturnusz, akkor pedig az élet házában, a NAP –Merkúr- Uránusz- Neptun „Erőben” lévő bolygók társaságában foglalja el méltó helyét. (A rejtett aszcendens meg mutatja az utat a külvilág felé. Azt mutatja, ahogy bennünket más miként lát. A rejtett aszcendens abból tevődik össze, hogy melyik bolygó hol áll.)

Ezt még az is alátámasztja, hogy a Szaturnusz a Nyilas I. házban a X. ház a karrier, a hívatás, a jövőútjának, az alakulásának a háza terén azt is megmutatja, hogy gyakorta vállalkozhatsz fegyelmezett hosszútávra, szóló tanulmányokra, esetleg nyelvtanulás terén is.


Már csak azért is mert az I. házban a Szaturnusz, összhatásában bizonyos fokig gátolja ugyan a személyiséget, de egyben kifejleszti, a természetes józanságot is. Mivel mindenkép meg akarsz felelni az elvárásoknak, a kötelesség tudatod is erős, ezért ilyen módon a tudás által, amit az I. házban álló Merkúr is kölcsönöz neked a képzés terén, akarod ezt kompenzálni.


A X. házban „esésben” álló HOLD (amely saját magadat jelzi a képletedben) is, erre utalhat. Ezt támasztja alá itt az Nyilas jegyben az Uránusz is, mert ebben a tüzes - jegyben, dinamikus hangulatban van eredetiséget kölcsönzött neked a születésedkor, és nyitottá teszi részedre a gondolkodást. És ez azért igaz lehet, mert születésedkor 1981- 1988 között az Uránusz a Nyilas-jegyen vonult át, a Nyilas uralkodója pedig a Jupiter bolygó, és akkor vonzó humorérzékkel és ragyogó elmével áldott meg téged.


És ezt még az is kiemeli, hogy az Uránusz neked (Jupiter – NAP- Szaturnusz mellett), egyben SZEMÉLYI bolygód is. Ami még abban is megerősíthet, hogy az Uránusz az I. Házban/Nyilas- jegyben található. Ide lehetne még sorolni az I. Házban álló Neptunt, is Neptunusz ugyan a =káosz planétája, de mivel nálad, a képletben fényszög nélküli bolygó, ezért ebből a szempontból a többi jó bolygó következtében nem sok vizet zavar nálad.


Azonban megjegyzésként, de idetartozóan a Neptunusszal kapcsolatosan csak annyit, hogy a Vízöntő jegy uralkodója az Uránusz személyi bolygód is, már pedig lokálisan a Vénusz a Vízöntő jegyben áll. Tehát a Neptun mivel betegségre utaló és orvost is jelölő bolygónak kell tekinteni, ezért a betegség hajlamok tekintetében nálad a Vénuszi hatás születésileg adott. Vagyis vese, nemi szervek méh, emlők. Valamint a Nyilas jegyuralkodónak a Jupiteri betegség hajlamokra: Máj, cukor háztartásvonatkozásban. (Persze ezek nálad csak alkatilag - bolygó hatású betegség hajlamokat jeleznek és nem betegségeket -, azonban bármilyen előjelét érzed esetleg a betegségnek, akkor feltétlenül időben fordulj megfelelő szakorvoshoz.)


(A képletedből, - ha küldesz e-mail címet, elküldhetem neked, - Te is, sok mindent magad is láthatod majd, főleg az EKL. Táblázatban, a jegyek, házak és a fényszög hatásokat. )


Folytatva tovább: az Uránusz, együttáll az Aszcendenssel a Szaturnusszal, is jó „szextil” fényszögben található a születési képletben a Vénusszal is. A Vénusz bolygó pedig úgy az Aszcendens - M. C. a X. Ház csúcsával is, nagyon jó harmonikus fényszöget alkot. Vagyis ezzel erősíti az aszcendens jegyhatásokat. Amely eredetiséget, kreativitást, zene-irodalom, formatervezés terén adhatott neked jó hatásokat.


A Vénusz lokálisa a 2. Az anyagiak házában áll, ezért egyben ez azt is jelzi, hogy a 6. házbeli munka körülmények is, fontosak lehetnek számodra már az által is, hogy saját erőd és tudásod, által szeretnél az anyagikra szert tenni, azért mert a 6. házad az Ikrekben/ Merkúr uralkodóval található.

A 2. házban a HOLD/Tranzit/együttállás és a szextil fényszögekkel segítve, (mivel a Hold bizonyos tekintetben anyagi dolgokra is hatással lehet), 2012. októbertől - 2014. ápriliság tartó időkben, kifejezetten anyagi helyzetben bekövetkezendő javulásra mutat.

Ezt még a Mars/ASC akkori együttállás is fényszögével támogatja, de Mars már a Nyilas jegyhez közeledve 2014 ősztől is hosszútávra jó irányt, adó eseményt jelez neked.


Vénusz a szerelem istennője hatása jótékonyan utalnak szellemi fejlődésedre, és a boldogság előhírnökére is a szerelmi életedben. Már pedig mostanában a Tranzit Vénusz a Bika jegy 8° fokán halad együttállásban a JUPITERREL Jupiter= „Fortuna maior”a nagy szerencse bolygójával.

És csuda jó 120° fokos Trigon fényszögben áll a Szűzben járó Marssal, ami meg ugye neked a 11. Vágyak remények házában, Nyilas hegyben található a”Radix”-ban, és egyben a részedre a tartóskapcsolatú férfi jelölője is. 2012 nyártól-2013 decemberig tartó időben beteljesedhet a szerelemmel kapcsolatos vágyad, melyben a Szaturnusz sorsbolygód jó szextil fényszögével is segítségedre lehet.


A képleted szerinti Mars hatás miatt ugyan is jelentős intellektuális erőt kölcsönöz neked, amit az „Egó” érvényesése által is felhasználod. Vigyáznod kell azonban arra, hogy ne sok mindenbe kapj bele egyszerre, mert nyughatatlanná tehet téged.

Vigyáznod kell a Nyilas/ Mars hatás miatt a sport és utazó-baleseti veszélyekre is, főleg a Merkúr betegség hajlamok vonatkozásban váll, kéz és kar.


Ugyan akkor mostanában a Vénusz a Mars mellett még a Plútóval is ugyan csak Trigon nagyon jó harmonikus fényszöget alkot. Már pedig neked a X. házadban a Skorpió – jegyben, együttállásban található a Hold és Plútó. És miért érdekes ez nálad, mert a Skorpió jegy ura a képletedben MARS és annak a magasabb oktávja a Plútó is. Már pedig valószínű, hogy szakmai téren vagy már megszerezted a diplomád, vagy éppen arra felé haladsz, és így ezek a hatások lehetőséget adnak neked a tisztalappal való indulásra.

Mars* M. C. X. házas szextil Tranzit fényszög hatására 2012. áprilistól egy éven át 2013. áprilisig, munka és ingatlan ügyben - költözéssel, egzisztenciális változást hozhat neked a családban.

A Jupiter pedig a Marssal együtt 2012. nyarától szintén egy éven belül a 3. házzal összefüggésben jó vizsgát és belföldi úttal összefüggésben –esetleg testvér-rokon-vonatkozásban is- szerencsés munkalehetőséget jelezhet neked.


A mostani körforgás adta Tranzit jó hatás miatt pedig arra számíthatsz, - pláne úgy, hogy a Plútó most a Bak - jegy 9° fokán halad, és Holdad pedig a képletben 15° Fokon áll, ezért amikor a HOLD majd ez év július- augusztusban az Oroszlán jegyet érinti, akkor együttállásban kerül a Plútóval, akkor gyökeres változatást hozhat az életedben, akár új vállalkozásba is belekezdhetsz. Vagy a már említett Vénusz - Jupiteri hatás miatt párkapcsolat téren is változás lehet az életedben.

Vigyázz azonban, mert ez egyben arra is figyelmeztet, hogy a születési képlet szerinti Skorpiójegyben álló Hold –Plútó miatt (mivel a Plútó itt nagyon jól érzi magát, hiszen saját jegyében áll a képletben, a Plútó a Skorpió felsőbb Mars-jellegű jegyében talál természetének megfelelő házra.), a Skorpió- jegy adta hatást uralnod kell, nehogy a „zöldszemű szörnyeteg”, a hatása alá kerítsen. Vagyishogy akár szakmai akár az egyéni a párkapcsolati féltékenységet nehezen tudd, majd féken tartani.


Utalást tettem már a rejtett aszcendens kapcsán, hogy a születési idődön kívül, - amit itt fórumon a 638. számon megadtál nekem, - egyáltalán nem tudok rólad semmit sem, ezért egy kicsi jellemzést leírok rólad, azért hogy a meglátásaim takarják-e a leírtakat, vagyis az,

„Én képedet.


A Nap/BAK/jegyedre/ való általános leírást olvasható itt a fórum elején a 17. számon.


Az aszcendens/felkelő Nyilas- jegy szerint pedig: Bakjegy adottság miatt az egész életed

jin és jang kettősségéről szól, azért mert a pozitív gondolkodású, szívélyes Nyilas pontosan ellentéte a komoly kissé mogorva Baknak. Van azonban ennek a kettősségnek rád nézve jó oldala is, mert a Nyilas angyali kedvessége a Bak gyakorlati bölcsességével együtt egy harmonikus egyensúllyal ellátott, sikeres, pozitív gondolkodású, embert alkothat. Arra kell csak vigyáznod, hogy a Bak”EGÓ” és az öntelt Nyilas személyiség kettőssége ne csapjon át nálad fölényes fennhéjázásba. A földön két lábbal járó, bölcs Bak, és a felhőtlen optimizmussal megáldott Nyilas páros benned bizonyosan megtalálta az arany közép utat.


Érdekes még nálad az is, a kelta papok, druidák által kialakított kalendárium, vagyis a születésnapodra szóló „Fa” horoszkóp is alátámasztja az előbbi megállapításokat.

E szerint a „Fa jegyed a SZILFA.”


A szilfa szeret hangadó lenni. Semmit sem gyűlöl jobban, mint a más parancsának való engedelmességet. Ezért már kora ifjúságában az a fő célja, hogy minél magasabbra jusson az életben. Munkáját nagy felelősséggel végzi, ha egyszer állást foglalt, véleménye mellett a végsőkig kitart. Erős akarattal visz végig mindent. Takarékos, de nem fukar. Igyekszik szép otthont teremteni. Saját külsejére, a divatos öltözködésre nagy gondot fordít. Különösen kedveli a természetet. Képes órákon átsétálni az erdőben, hallgatni a madarak énekét vagy elmélázva figyelni a tenger hullámait. Nagyvonalúsága sajátosan keveredik a makacssággal, önfejűséggel. Humoros és praktikus, éles intelligenciája, gyors felfogása könnyen áttekinthetővé teszi számára a dolgokat, eseményeket. Igen fejlett az igazságérzete. Ami a szívén az a száján. Kíméletlenül őszinte, amivel sok haragost gyűjt magának, de úgy véli: inkább haragudjanak rá, mint hogy az igazság csorbát szenvedjen. Erkölcsi elismerésre vágyik, az anyagiak nem túlzottan érdeklik.

Szerelmi élete: Megbízható, őszinte társ. Párjától feltétlen hűséget vár, de viszonzásul ő is bármire képes. Akit szeret, annak két kézzel ad. A család és a szerelem fontos szerepet játszik életében. A szép iránti érzéke igen fejlett, ezért szinte mindig attraktív partnert keres.

669. Aville (válaszként erre: 668. - Ilcsi Mama)
2012. márc. 10. 20:27

Perszeeee...

Napok óta csak visszaolvasok és kimentegetek. :)

668. Ilcsi Mama (válaszként erre: 665. - Aville)
2012. márc. 10. 16:43

Kddves" Aville" Akkor remélem tobbször is jössz ide a fórumra. Előbb utóbb minden álom beteljesedik, ha nagyon szeretnénk!

Üdv: Ilcsi Mama

667. andi2379 (válaszként erre: 666. - Ilcsi Mama)
2012. márc. 9. 20:48

Megkaptam, nagyon szépen köszönöm, átolvastam és teljesen rám illenek a dolgok.


Nagyon köszönöm.

666. Ilcsi Mama (válaszként erre: 635. - Andi2379)
2012. márc. 9. 20:21
Kedves" Andi" Ma elküldtem a fejtést a horoszkópodról Üdv: Ilcsi Mama.
665. Aville (válaszként erre: 660. - Ilcsi Mama)
2012. márc. 9. 14:07

Köszönöm, Ilcsi mama!

Azonban (még) nem vagyok asztrológus. Tanulom, és sztem az átlagnál jobba érdekel a téma. Előbb-utóbb mindenképp szeretnék elvégezni egy asztrologiai iskolát, de ennek egyelőre egzisztenciális korlátai vannak. Na, talán akkor asztrológus leszek. Érzem és tudom (és a képletem is alátámasztja), h ez az én utam. Az, h valaha ebből fogok élni még majd a jövő zenéje. Talán. Addig is járom a másik utamat, pénzügyi, befektetési tanácsadóként keresem a kenyeremet immár vállalkozóként. És az asztrológia pedig marad hobbi. :))

2012. márc. 8. 21:58

Kedves Ilcsi Mama!


Megkaptam az elemzést email-ben,köszönöm szépen.:)

663. aniik (válaszként erre: 661. - Ilcsi Mama)
2012. márc. 8. 21:32
Köszönöm, megérkezett :)

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook