Főoldal » Fórumok » Egyéb témák » Akit érdekel az asztrológia fórum

Akit érdekel az asztrológia (beszélgetős fórum)


❮❮ ... 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 ... ❯❯
1892. Ilcsimama (válaszként erre: 1883. - Nyári szellő)
2015. jan. 24. 23:11

Kedves Aranyos „Nyári szellő”! Nem csodálom, hogy ennyire magad alatt vagy. Először is az vigasztaljon, hogy a gyermeked pontosan most a nehezebb korszakát éli meg. Már nem gyermek, de nem is felnőtt, tehát most keveredik ki abból bizonyos dacc korszakából, pláne, ha még a szerelem is esetlegesen meghozza számára az első csalódást, akkor kinn is lehetne legjobban azt leverni, mint az édesanyján, hiszen Ő is nőből van. Ne feledd el, hogy Ő elég nehézjegyben, a Bakban született, mint tudjuk a bak jegy az ellentétek jegye. Ebben, korban pedig a Bakokkal együtt élni nem mondható „Kánaánnak. „Aztán, mint mondottam, ha esetleg az első párkapcsolati dolgában nem veszik őt komolyan, akkor kishitű is, lehet a "Női nemmel szemben,” ez pedig már visszatarthatja őt bizonyos önértékelési dolgokban.


Azonban bíztatásként azt is vedd figyelembe, hogy neki az ASC jegye SZŰZ/ Merkúr uralkodóval ezért aztán nem szükséges neki más, mint a jellemvonásait pozitív irányba terelni. Aztán mivel a bakoknak a legnagyobb erényük a türelem a későbbiekben be fogja látni, hogy és meggyőződik róla, hogy bízzon az éleslátásban, és hosszútávon való tervezésben. Mivel a bakok egyébként fegyelmezett felnőtt emberekké válnak az idők folyamán, de a gyengésség soha sem lesz jellemző rájuk. Ezért aztán nagyon meg kell találni majd azt a párkapcsolatot, aki ilyennek is elfogadja Őt.

Hiszen a Szűz ASC –el, rendelkező Bak szívesen megtesz mindent a partneréért, de azt is, hogy az odaadást boldog kifejezésnek tekintse. Aztán az is Bakok erénye lehet, hogy elég későn nősülnek, mert addigra már meg szeretnék maguk, a párjuk és a családjuk részére teremteni a szilárd anyagi jólétet. Az is biztos viszont, hogy igénylik azt, hogy biztos családi háttér legyen gyermekkorukban, illetve még a kamaszkor idejében a hátuk mögött, mert ha ezt nem érzik, akkor fusztráltak lehetnek. Ezért aztán az 5. házbeli életörömökkel az önbizalmát folytonosan bátorítani – táplálni kell. Arra ügyelnie kell az ambiciózus Bakoknak, hogy ne vessék bele magukat annyira munkába, a pénzkeresetbe, hogy nem jut idejük a családra, hol ott pontosan azért gürcölnek, hogy nekik mindent megteremtsenek.

A bakokból a szorgalmas munkájuk gyümölcseként nagyon jó vezetők lehetnek, azonban el kell fogadni azt is, hogy azt a bizonyos ranglétrát fokozatosan meg kell mászniuk.


Az egészség dolgában pedig azt a tanácsot lehet számukra adni, hogy ismerjék fel a munkában és minden másban is mértékletességet, maradjon idő a családra, sportolásra, és a szabadidőnek a legjobb eltöltésre is. Mivel a bakoknak az uralkodó bolygója Szaturnusz, ezért a csontrendszer az, amely a betegséghajlamok terén elérheti őket, különösen igaz lehet ez a térd izületekre, illetve a gerinc csontozatára is.


A fiadnak pedig, mivel a 6. egészségháza a Vízöntő jegyre és a Halak jegyekre esik, ezért fiatalabb korban a meghűléssel járó betegségekre kell vigyázni, illetve később már a felnőtt korban pedig másodlagosan az alsólábszár visszértágulatoknak, reuma-köszvény, gyomor és vérkeringési zavarok betegség hajlamaira lehet számítani, hogy megelőzhető legyen a baj. Viszont azt is jó, ha tudjátok, hogy a Bakjegy és a SZŰZ - jegy is, a FÖLD elemhez tartozik, ezért sok vízre van szüksége a szervezetnek és akkor viszonylag ritkán betegednek meg, de ha még is, akkor is nagyon gyorsan regenerálódnak.


No, ennyit a fiadról, nézzük akkor meg, hogy Te miként tudnád magad mögött hagyni azokat a dolgokat, amit itt felsoroltál. Kezdjük azzal, hogy Te Oroszlán nappal és Ikrek ASC- el, jöttél erre a világra.

Aztán az is érdekes, hogy a Napod is az Oroszlánban állt a születésedkor. Persze amikor Jupiter belépett múlt év Július végén az oroszlán jegybe, neked nem voltak olyan jó fényszög jegyeid, hogy ezeken, a dolgaidon segíthettek volna.


Ugyan is a Jupiter Exilum állásban pontosan rajta áll a születési „Radix” képletedben az Ikrek jegyben az ASC – en, valamint a Vénusz bolygó is az I. házadban foglal helyet, ami Neptunusszal pontosan szemben 180° fokra helyezkedik el, tehát igyekszik itt a Vénusz dolgait ködösíteni. (Azért Exil itt a Jupiter, mert egyébként a Jupiter bolygó a Nyilas jegynek az ura és ott érzi igazán jól magát a képletben).


No, már most, jól érzed az akadályozatást a párkapcsolatodban, hiszen a Mars bolygó a főleg múltévben, a Mérlegjegyben haladt, mely a Vénusszal is és a Kosban haladó Uránusszal, is pontosan 180° fokos szemben állásban volt. A Jupiter és Vénusz együttállása képletedben pedig Tranzit módon egy Mars- Merkúr Plútó – Uránusz nagy Qvadrátot zárt éppen be. Neptun pedig Tranzitban, a halakban haladva a Merkúr bolygóval a kommunikáció terén szintén ködösítést generálhatott. Persze már ezt megelőzően is már 2012-végétől, 2013. június végéig, amikor a Jupiter az Ikrekben járt egy éven keresztül, (mert ugye a Jupiter éves bolygó, tehát egy-egy jegyben egy évet tartózkodik). Aztán, még amikor a Jupiter 2013. 06. 27-től -2014. 07. 16. -ig még amikor a Rák jegyben haladt, hiszen a Jupiter ugyan az Ikrekben áll a képletedben, de mivel együttállásban található a Rákjegyben lévő Vénusszal, ezért szerelmi téren okozhatta a galibát.

Most azonban a Jupiter 2014. júliusától 2015. augusztus - ig, az Oroszlán jegyben halad illetve 2015. 08. 12-től - 2016. 09.08.-ig már a Szűzjegybe fog járni egy éven át, vagyis mivel neked a IV. család és otthonházad pontosan az Oroszlán végére illetve a SZŰZ jegy egészére kiterjed a Radix -ban, ekkorra bizonyosan elszállnak azok a zavaró fellegek is párkapcsolat egéről. De már most ebben a 2015. évben is, augusztustól is érezheted az Oroszlánban járó Tranzit Jupiter jótékony hatását, mert Neked a X. házadat a Halakban ugyan a Neptun uralja, de mivel ott már az Uránusz szétcincáló hatása nem érvényesülhet, mert csupa jó fényszög kapcsolatot kapnak a Te Radix bolygóidtól. A Neptun pedig még ugyan Halakban jár nagyon sokáig, de a Neptun ködösítés hatását már nem tudja érvényesíteni, mert egyrészről a Halaknak is a másodlagos ura Jupiter, másrészről pedig, mert neked a Radix képletedben a Neptun bolygó a Nyilasban foglal helyet lokálisan= helyileg és a Nappal igen csak jó Trigon fényszög kapcsolatban található.

2015 08. 09.-re pedig már a Mars bolygó is, mely férfi jelölő a képletedben, az Oroszlán jegyben, erőben fog haladni a Nappal és a Jupiter bolygóval, és + még három bolygóval, tehát ekkor 5 bolygó fog STELLIMBAN haladni az Oroszlán jegyben. Ezek jótékony hatásai pedig összeadódnak, ezt nem csak Te, hanem mindenki más is érezni fogja majd.


Aztán majd mikor már majd a Jupiter innen átlép egészen 2016. szeptemberéig a SZŰZ jegybe, szinte biztos, hogy helyre hozhatjátok a már megromlott párkapcsolati dolgaitokat. Persze ehhez mindkettőtök józan belátására lesz szükség, melyhez azt is figyelembe kell, hogy vegyétek, hogy nagyon sok éve vagytok házasok, illetve azt is, hogyha most a ti nézeteltérésetek következtében elhidegültök egymástól azt bizony még a korai ifjúságát élő gyermeketek fogja megsínyleni, hiszen Ő még nagyon sokáig a szülői ház melegében szeretne élni.


Tehát fel a fejjel és tegyetek meg mindent a jobbítás érdekében, ebben még a csillagok is mellettetek lehetnek, ha Ti úgy szeretnétek.


Hát így függhet össze a szabad akarat a tenni akarással, amire Te azt írtad egyik bejegyzésedben, hogy itt már a szabad akarat sem segíthet, dehogy nem csak mindkettőtöknek akarni kell a JÓT. Ezt főleg a jó kommunikáció által beszélgetéssel érhetitek el, hiszen a Merkúr bolygó is, mely józanész istenét testesítheti meg éppen ekkor ugyan rövid időre, de a SZŰZ jegyben fog haladni. Már pedig neked a Merkúrod a képletedben pontosan a SZŰZ/ IV. család és Otthonvonatkozásban hozhatja be jót, és milyen érdekes pontosan a SZŰZ jegyben/ melynek az ura pontosan a Merkúr bolygó, és ahol neked az Ikrek uralma alatt a párodat jelző Mars bolygód is található. Erről már azt, hiszen régebben is, esett szó, amikor is voltak már hasonló problémák a kapcsolatotokban.


Azt kérdezted egyik bejegyzésedben, hogy az általam megküldött képletedben hol láthatod te a párkapcsolat megjavulásra vonatkozó dolgait. Nézd csak meg az Oroszlán jegynél ahol a Napod és a Szaturnusz bolygó is helyet, foglal, hogy a külső látens fényszögek a Tranzit hatások következtében milyen jó zöld színű fényszög jeleket adhatnak neked, és hol hát a pontosan IV. /Oroszlán Család és Otthonházában és még a SZŰZ jegybe átnyúló IV. házvonatkozásban is.

Aztán nézd meg az Szűzben kezdődő 5. házadat is, bár az, közbezárt jegynek minősül, mert az Oroszlánban kezdődik és közbezárja az egész Mérleg - jegyet és a Skorpióban fejeződik be. Azonban az 5. ház ugye az életörömök háza, de egyben a gyermek ház is, és mi lenne számotokra a leg is legfontosabb, mint a gyönyörű kamaszkorban lévő gyermeketek békés nyugalma a családban.

Aztán azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy az 5. ház a közbezárt Mérlegjegy következtében egy Karmikus küldetést is elrendelt neked, és az, micsoda hát a családi tűzhely megóvása a béke és harmónia megteremtésével, hiszen mint azt Te is láthatod, hogy ott van a Felszálló csomópontod, amely ugye jövő útját jelöli ki számodra, és milyen módon?

Nézd csak meg, hogy a VII. párkapcsolatok házad a Nyilas- jeggyel kezdődik és még a Bak jegyben is, folytatódik, tehát a Jupiter bolygó segítségével tudod a Bakjegy urának, a Szaturnusznak az eléd görgetett akadályait leküzdeni.


De ugye mindannyian tudjátok, és ezt „Nyári szellő” is láthatja képletében, hogy vannak sorsszerűségek, amiket ha a sors úgy rendeli, akkor egymás mellett kell, hogy maradjatok pontosan azért, hogy ezeket, buktatókat, amelyeket sok esetben a Szaturnusz gördít mindenki elé szeretet, által át tudjuk vészelni.

Nem kell minden áron szétröppenni, ha valamilyen megoldandó probléma állja utatokat, hiszen egy másik kapcsolatban ugyan ezek dolgok ismétlődhetnek meg, hiszen a Radix horoszkóp egy életre szólóan jelzi a várható eseményeket, és azok bizony bejönnek, ha akarjuk, ha nem. Hiszen amikor egy bolygó Tranzit módon odaérkezik az adott születési bolygóhoz, akkor azt bekapcsolja, és mint az áramkörben mikor a villanykapcsolót felkacsoljuk, a hatások pedig a fényszögeken keresztül fejtik a külsőkörön jelzett módokon a hatásaikat.

Tehát nekünk kell - akár még a szabad akarat által is- a gondokon, bajokon felül kerekedni ahhoz, hogy boldogabb életet élhessünk.

2015. jan. 24. 18:47

Kedves Ilcsi mama!

Úristeeen! Nagyon sok minden telitalálat! Amit nem érzek rám illőnek, az a kitartás hiánya. 6 évesbe került míg felvettek végre az egyetemre. Nem adtam fel. Sajnos nem én hagytam abba, hanem kirúgtak, mert az egyik tanár kipécézett magának az erős vizsgadrukk miatt. Azért buktatott meg, mert nem tudom előadni a tételt.

Amit az anyámról írsz maximálisan úgy van! Ő mindent igyekezett megtenni, hogy ne sikerüljön nekem. Akkoriban ment nyugdíjba apám még érzelmileg is próbált ezzel zsarolni. Meg azzal is érvelt, hogy a bátyám sem járt egyetemre (Neki érettségije sincs) Sajnos tökéletesen látod, a bátyám agyvérzéssel született, így van! Gyerekkoromban mindig úgy éreztem, hogy anyám engem nem szeret, mintha csak a tesóm lenne a gyereke. A családi támogatás hiánya is maximálisan igaz!

Mindig is karrierre vágytam. Egy ideig színésznő szerettem volna lenni. Jelentkeztem is Harsányi Gábor OKJ-s tanfolyamára, ahova fel is vettek , de anyám nem engedett el. Még mindig érdekel a színészet , csak sajnos a szorongás és az önbizalom hiány túl erős lett bennem és hát a korom is probléma lenne. Mondjuk nem nézek ki annyinak amennyi vagyok. A diplomát mindenképp szeretném megcsinálni biológus szakon. Etológus vagy zoológus szeretnék lenni.

Félreértett személyiség , magányosság telitalálat.

Nem hisz bennem a család így van! Anno apám közölte nekem nincs is színészi tehetségem. Most is mi lesz a biokémiával stb. Anyám meg közölte év közben is tanulni kellett volna. Kéthetente feleltem állatrendszertanból és növény rendszertanból, ahol bizonyos témaköröknél több mint száz élőlény magyar latin nevét él jellemzőjét meg kellett tanulnom. Keményen tanultam év közben is. Vizsgaidőszakokban meg szinte csak arra az egy tárgyra tanultam, hogy végre meglegyen , ennek ellenére mégis 4-es átlagom lett az meg ugye nem sikerült , de ott nem a tudásomra kaptam egyest, hanem a vizsgadrukkra. Már a csoporttársak úgy szóltak rám, hogy ne mindig csak a tanulásra koncentráljak.

Köszönöm még egyszer :):)

1890. Ilcsimama (válaszként erre: 1889. - Perla del Mar)
2015. jan. 24. 17:57

Kedves „Perla del Mar”, (de mindenki más is, aki esetleg ugyanahhoz a jegyhez tartozik, mint a kérdező). Mivel csak a születési számadataidat ismerem, ezért elsősorban egy kicsikét szeretnélek jobban megismerni, még pedig első sorban a számmisztika alapján, másodsorban pedig a Nyugati asztrológiai állatövi jegy jellemzés adatai alapján. Persze ebben már válaszként benne lehet az is, amit kérdésként feltettél nekem!

Mivel a privi üzenetedben a nevedet is megadtad, ezért abból a magánhangzóknak az átkonvertálásával a belsőszemélyiség számodat is megkaphatjuk, ez pedig nálad: 7. Vagyis ez a szám egyben 2-es szám mellett a Hold száma is. Ebből aztán arra lehet következtetni, hogy érzelmi szinten úgy látod önmagad, mint egy félreértett személyiséget, ezért aztán kissé magányosnak érezheted magad. A Mássalhangzókból képzett számod pedig a külső személyiségre add utalást, még pedig a 8-as szám alapján. E szerint mivel reális és gyakorlatias vagy, azt szeretnéd, hogy mások is elismerjenek, ezért aztán azt tartod a legfontosabbnak, hogy tanulhass, mennél magasabb fokon tudd képezni magad, hogy általa jobban elfogadjanak mások is az érvényesülés terén.


A személyiség számod, egyben az életút számod is: szintén a 8-as, (ezt úgy kapjuk meg, hogy a születési évet hónap és nap számát Numerológia számítási mód alapján addig adjuk össze, míg egy számjegyet nem kapunk belőle). Mivel tudjuk, hogy az asztrológia a 8-as számot a Szaturnusz bolygóhoz rendeli, ezért aztán ez egyben neked nem, csak a személyiség számod, hanem a sorsszámod is, mert ugye maga Szaturnusz bolygót sorsbolygóként is, számon vehetjük. Arról már nem is beszélve, hogy a Szaturnusz bolygó a születési képletedben pontosan az I. házadban található a születésed idejében. Végezetül, pedig ha két számot is összevetjük, akkor 7+8=15=6. - os számmal. Egyrészről az egyénben rejlő harmóniát jelöli, illetve a VÉNUSZ bolygó száma. Ez pedig neked azt jelenti, hogy a harmónia és a béke megteremtése a Te küldetésed.


Mit is jelenthet ez? Az életed folyamán mindig keményen dolgozol, mert csak is a magad szorgalmára számíthatsz. Mindenáron szeretnél a csúcsra törni, és ezért megteszel mindent, még a tanulás terén is, mert tudod, hogy a szegénységből való kitörés egyik legfontosabb pontja a tanulás! Hiányzik azonban belőled a kitartás, ezért talán már többször is neki rugaszkodtál a felsőbb fokú képzés elvégzéshez. Bár azt is tudni kell, ebben is csak saját magad törekvése vihet előbbre, mert nem számíthatsz családi támogatásra.

Ennek ellenére még is a sorsod, hogy próbálj több megértéssel viseltetni a környezeted irányába, azért, hogy ne veszítsd el szeretetüket. Hiszen a család elismeri ugyan a jó képességeidet, de nem tudnak úgy igazán őszintén szeretni és bízni abban, hogy te a saját elképzeléseidet véghez is tudod vinni. Pláne a IV. házhoz tartozó anyai kapcsolatban fedezhető fel, hogy nem a legjobb az érzelmi kötődésetek egymáshoz. Ezt bizonyosan az is befolyásolhatja, hogy az édesanyád, talán nem is rosszindulattól, vagy önzőségtől vezéreltetve, de inkább a testvéred szellemi hiányossága következtében nem igen akarja meglátni benned a szellemi törekvést.

(Legalább is képletedben a 3. házból, mely egyben a testvérek háza is/a Bak jegyben/Szaturnusz sors bolygó uralkodása alatt, arra tudok következtetni, mivel ott található az esésben álló Jupiter bolygó, hogy van testvéred is, aki talán valamilyen születési betegség következtében nem egészséges.)


Mivel azonban neked a fegyelem is az erős oldaladnak tekinthető, ezért elsősorban magadban kell lerendezned a számodra elérhető és megvalósításra váró feladatokat. Ez nem lesz nehéz kitűzni életcélodnak, mert ezek a Te pozitív tulajdonságaidhoz tartoznak, hiszen Halak jegyben születtél, mivel azonban a „Napod” a Halak jegy végén már orbiszon belül található a Kos jeggyel, ezért aztán bizonyosan felfedezted már magadban, hogy sok esetben „fejjel mentél a falnak”ez pedig a kosokra való cselekedet. Ez hozhatja be nálad azt is, hogy inkább ösztönösen cselekszel, mint sem átgondoltan, hajalmos lehetsz a hirtelen meghozott döntésekre, talán ebből következhet már az is, hogy a tanulmányaidban halasztottál, mert ugye abba hagytad és nem vitted végbe rád váró feladatot. Vagyis a Te estedben bizonyos értelemben a halakra utaló a magtartásod de bizony inkább már a Kos jellem vonatkozhat rád, mely viszont a dolgok halogatására való hajlamot is erősítheti nálad. Bizonyosan azt is felfedezheted magadon, hogy úgy mondják, hogy a halak kettősjegyűek, már pedig Te ezt nem úgy érzed, mert inkább a Tűz, mint Víz jegy hatalma uralkodhat feletted. Már csak azért is, mert a Halak és Kos jegy bizony nagyon is ellentétes jegyek egymással.

Az is bizonyos lehet nálad, hogy esetleg hiszel a Karmában, mert ebben a Te esetedben a Kos Karmával volt a leszületésed, ezért aztán a múltbéli önzőségeidet is, az ”ÉN” központúság terén magaddal hoztad. Ebben aztán magának Halakra vonatkozó Karma csak annyit tehet bele, hogy tanulj meg úgy együtt érezni másokkal, hogy senki fájdalmát ne vedd magadra.


Talán a halak jegyből az lehet az erősséged, hogy benned lakozik a szeretet csírája, vagyis keresed a megfelelő partner kapcsolatban a hűséget, hogy az kitarthasson akár az életed végéig is. A Halakban álló Nap azt adja a szülöttnek, hogy bizonyos kudarcok után visszavonul, és már sokkal bizonytalanabbul áll neki a feladatoknak. Míg a kos jegy csúcsán álló Nap ugyan mindkét jegyre hatással van, de a Kos jegyben azt is behozhatja neked az egyéniséged szempontjából, hogy tedd túl magad az esetleges kudarcokon és áll elé bátran a jelentkező feladatoknak, mert a Kos a magabiztosságot erősítheti benned. Növeli benned a lendületességet, a vállalkozó kedvet és a tanulás általi előbbre jutás lehetőségét.

Vagyis elsősorban azt az Isteni szikrát adja neked, amely az „ÉN az EGÓ” megtestesítésére neked szükséged lehet. Az intuícióid megérzéseid is kitűnőek lehetnek, viszont a hangulatod bizony gyakorta hullámzó. Törekedj e téren is, a stabilitásra, próbálj úrrá lenni a kedélyhullámzásaidon, különben ha ezen nem változtatsz, akkor soha sem lehetsz boldog és elégedett.

Már pedig az este született SKORPIÓ Felkelőjegyű halakra az, jellemző, hogy nagyon él bennük a lendületesség, aktívak, és nagy a munkabírásuk, pontosan tudják azt, hogy mit akarnak az életben elérni. Ez azért lehet, így mert felnőttként le szeretnék győzni a gyermekkorukra jellemző félénkségüket. A Skorpiójegy ügyessége és Halak jegy élénk fantáziája révén kifinomult művészi hajlammal is rendelkezhetnek. Egyszóval jellemezve a Halak - Skorpió ASC jegyet: A boldogságuk sokszor csak is, azon múlik, hogy mennyire lesznek képesek kihangsúlyozni a pozitív tulajdonságaikat.


Az életerő, és a vitalitás szempontjából a képletedben a Nap a Halakban, az életházában a negatív módon jelenik meg (pláne úgy, hogy a változó/ Vízjegyben foglal helyet, ahol hatalmas mennyiségű érzelmi energiát kell, hogy felhasználj). Aztán még a + a többi / Hold, Vénusz, Mars, Jupiter Neptunusz és a Plútó is összesen 12 pont értékben negatív módon kapcsolódik az ASC - hez, ezért aztán nagy szükséged lehet önkifejezési módod javítására. Azért, mert akinek a horoszkópjában az önkifejezés tartózkodó és elnyomott, nehezebben tud boldogulni az életben. Sok esetben ezért érezheti az illető, hogy nem jár ki részére a megbecsülés a szeretet, vagy a szerelem. Nem tudom, hogy ezt Te hogyan éled meg?


Persze az már egy jó jel lehet nálad arra, hogy akár saját magad szabad akarat által változtatni tudsz a dolgok menetén. Azért mert a jelek pontszám értékének a pozitív tartományába tartozik a Vénusz bolygó a megújító Uránusszal együtt, (pláne mostanság, amikor a Tranzit Uránusz 2019. elejéig még a Kos jegyben fejti ki e hatásait.) Sőt még ide sorolható mindkét Holdcsomópont, melyből főleg a TŰZ jegyben helyet foglaló Felszálló holdcsomópont szerepe lehet számodra a legnagyobb, mely az ösztönös és automatikus viselkedésmódot, észjárást, és magát az életértelmében keresendő motivációt mutatja meg számodra.


Aztán az sem elhanyagolható, hogy a Felszálló holdcsomópont a Jupiter bolygó megfelelője. Már pedig a Jupiter ugyan esésben található nálad, a Bakjegyben, de ugyanakkor az ASC –el és a Vénusszal, a kisszerencse bolygójával is, jó szextil fényszögben van. Ezért aztán az

Az I. házas ASC- a 6. munkaház a Jupiteri segítség révén megteremtheti számodra a X. Oroszlánházas MC-vel az állás lehetőségét, hogy a tanulásod által révbe érj, hiszen előbb utóbb meg tudod majd szerezni a diplomádat is, hogy azzal még jobb álláslehetőségre tudj szert tenni. (Majd a képletedben a jegyek, bolygók fényszögek elemzésénél, illetve a jelenlegi Tranzit bolygó hatásoknál, erre is, még bővebben ki térek majd. Illetve jelzem majd neked a megoldási lehetőségek időpontjait is. )


No, egyelőre, ennyi, hogy mások is sorra kerülhessenek. Persze itt és most is szeretném megjegyezni, hogy ez a fórum nem azt a célt szolgálja, hogy priviben garmadával kapjam a születési időket, és azokat megválaszoljam, mert sajnos arra sem, időm sem az egészségem már nem alkalmas már. Egyes esetekben teszek ugyan kivételt, mint a közelmúltban „Bársony" esetében és most is, „Perla del Mar” –nál is, ez azért lehetséges, mert egyrészről látom, a képletéből, hogy a segítségre van szüksége a megoldás megtalálásához. Illetve másod sorban pedig azért, mert itt a fórumon ezek kifejtéséből mások is, levonhatják magukra nézve a tanulságokat.


Arra kérek mindenkit, hogy vegye figyelembe, hogy a fórum is inkább csak azt a célt szolgálhatja, hogy abból, akiket érdekelhet az asztrológiai ismeretek, megszerezhessék - akár ilyen egyszerű módon is-, legalább az asztrológiai alapismereteket. (jegyek-házak, bolygók azok fényszögei uralkodó bolygók szerepe STB.)

Ugyan is, ha valaki csak ezek ismeretében úgy nagyjából tisztábban látja, már akár a saját maga életvitelét is, akkor azt jobbá is, teheti. Leginkább az a célom, hogy mennél többeknek a sorsuk alakításában Ők saját maguk vegyenek részt az által, hogy ha ismerik a hibáikat, azokat ki tudják javítani, hogy maguk és mások számára is a legjobb életlehetőséget tudják nyújtani.

1889. Perla del Mar (válaszként erre: 1888. - Ilcsimama)
2015. jan. 24. 16:58

Kedves Ilcsi mama!

Természetesen engedélyezem :)

1888. Ilcsimama (válaszként erre: 1887. - Perla del Mar)
2015. jan. 24. 16:28
Örülök, hogy a Numerológia is, érdekel, elkészítettem a megadott keresztneved alapján ezt is, de még több mindent is, ami az előző kérdéseddel összefügghet. Amennyiben engeded, hogy itt a fórumon feltöltsem, akkor hamarosan olvashatod, de ez csak a képletfejtés egyrésze. Mivel azt szeretném, hogy a leírásból mások is tanulhassanak, ezért abban olyan dolgok is lesznek, amelyeket bár ki más is a saját horoszkópja alapján hasznosíthat.
1887. Perla del Mar (válaszként erre: 1886. - Ilcsimama)
2015. jan. 24. 14:09
A numerológia is érdekel. Nekem is két keresztnevem van, de csak az egyiket használom. Sőt a becenevemet szeretem használni. G+-on Twitteren és Instagramon is így vagyok fönn pl.
1886. Ilcsimama (válaszként erre: 1868. - Mcsaba)
2015. jan. 23. 23:23

Kedves Mcsaba! Valamint mások is, akiket esetleg az alábbi témakör érdekelhet!


Az 1876. számon való kérdésedre a válaszom, hogy a Szolár képletnek az „EKL” táblázat szerinti fokszámának az összevetésével a „Radix” külsőkörös fényszög eseményei azok, amelyeket a vizsgált időszakra elkészített Szolár szerint figyelembe vehetünk.


Aztán az 1885. számon feltett kérdésedre pedig a válaszom, hogy természetesen a Nyilas jegyben az 5. ház uraként a Jupitert kell figyelembe venni. Azonban, mivel a 29° fok már 5.6. házhatár csúcsánál orbiszon belülre esik, ezért a következő Bakjegynek az urát a szaturnuszi hatásaival is fegyelembe kell venni.

Ez is érdekes kérdés, mivel az 5. ház végénél már az életörömök lecsengőben lehetnek, de ugyanakkor maga a 6. ház kettős jelentése miatt, mint a munka háza és az egészségi viszonyok házára nagy figyelmet kell fordítani. Pláne úgy, hogy az még a Szaturnusz sors bolygó uralkodása alá a Bak jegyre esik. Itt nagyon fontosak lehetnek a születéskori bolygók fényszög kapcsolatai is, illetve a mindenkori Tranzit fényszög összefüggések is.


Mit ne mondjak, nagyon örülök neked itt a fórumon, nem csak azért, mert mint tudjuk a férfiúkat, nem igen szokta érdekelni az asztrológia. Azért mert ezt „humbuknak” tartják, azért mert esetleg - e cím alatt sok baromságokat olvasnak, a különböző megjelenő magazin lapokban.

Persze ha valaki mélyebben belelát a dolgok menetébe, mint Te is, akkor bizony nagyon sok izgalmas dolgokkal találkozhat.


Aztán idézet az 1868. számon feltett kérdésedből: „Feltenném a kérdést, hogy egy radixban, vagy mundán horoszkópban mi jelöli az ufókról, idegen civilizációk látogatásairól bolygónkon kívülről jövő történéseket??? „


Tehát kedves „Mcsaba”kérdésedre előzetesben csak röviden válaszolva, e téren én egy kicsit szkeptikus vagyok! Bevallom neked, hogy ezekben az „én már találkoztam idegen bolygóról érkezett lényekkel – „úgy mond mesékben” nem hiszek.

Én úgy gondolom, hogy a mai tudásunk szerint ez a Sci-fi”„révület világához tartozik még.


Nagyon érdekes és megfontolt kérdéseket tettél fel már eddig is, de a mostani legutóbbi kérdéseddel igazán lenyűgöztél!


Az is más kérdés, hogy ha valakit érdekli, és komolyan is, foglalkozik a csillagászattal, ezen belül pedig összekapcsolhatóan a csillagászati asztrológiával az, természetesen más kérdés.

Hiszen már az ókori csillagász bölcsek idejétől (időszámításunk előtt olyan KB. 400 esztendőktől), ismeretesek a kozmoszi tanok, miszerint Platón már i. e 640.-ben megállapította, hogy a Földön az emberi élet alapfeltétele a: Tűz - víz-föld- és levegő.

Aztán az is egy érdekes megállapítása lehet Thalész –nek, hogy Föld a mágnes térrel rendelkezik és, azért vonz, mert lélekkel rendelkezik, mint például Anaximenész szerint a levegő, úgy fogja át a világot, mint a lélek az emberi testet.


Bár ez a lélekfogalom érdekes módon nem a mi lélekfogalmunk, vagy az Arisztotelész lélekfogalma, hanem inkább a természeti létezőknek egyfajta célirányultság nélküli tevékenységre képes elevensége. Ezért ha ezt az elevenséget hozzákapcsoljuk az emberi lélekhez, a kozmoszban, akkor az embernek a lelkét sem különböztetjük meg igazán testi valójuktól, azt is a természetbe szervesen beágyazódó tényezőként, a természet szerves mozzanataként foghatjuk föl. A tökéletes és a matematikai értelemben vett harmonikus kozmosz eszméjét a „Püthagoreusok” után Platón fogalmazta meg.


Kepler idejében is már tudható volt, hogy nem csak a mi naprendszerünk létezik

– amelyre tulajdonképpen a nyugati asztrológia is, helyezi az alapjait -, hanem ismeretes az is, hogy a Kepler- űrtávcsövek segítségével fedezték fel, hogy a tejútrendszerben több olyan csillag is létezhet, amelykörül olyan bolygók keringenek, amelyek alkalmasak lehetnek különböző életformák kialakulására. Persze kérdés az is, hogy azok fejlettebbek lehetnek-e már a mi földi életünk tudományában, vagy sem, ezt még részünkre még ma sem bizonyított tény.

A közeli hetekben került napvilágra, - köszönhetően a technikai fejlődésének, és a kiválóan kifejlett űrszondáknak-, hogy nem is olyan nagy távolságra a mi naprendszerünktől a földnél másfélszer nagyobb olyan bolygókat fedeztek fel, ahol a földhöz hasonló életfeltételeknek a lehetőségei esetleg adottak lehetnek. Erre talán nagy szüksége is lehet, majd az emberiségnek, hiszen elsősorban a klímaváltozás következtében fennálló fenyegetettség már itt áll a küszöbünkön. Vagyis a globális katasztrófát nem tudjuk elkerülni, ha nem változtatunk mi emberek a felfogásunkon, illetve a szokásainkon.


Az is ismert tény, hogy görög kultúrákban kezdődött el maguknak, az égitesteknek és a csillagos égnek a megfigyelései, tudatosan vizsgálták a csillagos ég változásainak szabályosságát. Tehát az álló csillagok és azok csillagképei ellentétben a bolygókkal szinte ugyan azt a helyet foglalják el az egymáshoz viszonyított helyzetükben.

Egyszóval az égbolt számtalan csillagát akár álló csillagoknak, vagyis úgynevezett változatlan csillagképeknek is, nevezhetnénk.

Ilyen csillagkép a sokak által ismert Nagymedve (amelynek az elnevezése a görög –latin kultúrákra vezethető vissza), vagy a Göncölszekér (mely a magyarelődökhöz is, kapcsolható, mert régi indusoknál van róla már feljegyzés, a Fiastyúk, a Vadász vagy más néven az Orion, Cassiopeia, Hydra, STB. Miután a nevek többsége állatnevekhez köthetőek, így görög elnevezéssel „Állatövjegyeknek= Zodiáknak ” nevezzük. Vagyis azon a körön belül, amelyet a NAP évi pályája leír az égbolton 12 ilyen jellegzetes csillagkép, következik egymás után. Ezeknek a különös jelentéseit, a bölcsek már ősidők óta jelentőséget tulajdonítottak. Azért, mert megfigyelhető volt, hogy a Nap ezeken, a csillagképeken vonul át, újra és újra.


Ezek alapján került - a tizenkét csillagképek alapján, mely mindig ugyanazt a változatlan helyzetet foglalják el) - a Nyugati asztrológiában a 360° fokos körön belül 12 részes 30-30 fokos szakaszra való felosztása a horoszkópkör. Ezek pedig szintén az állatövjegyek „ MUNDÁN” sorrendjében: Kos – Bika – Ikrek (Gemini) – Rák – Oroszlán – (Leó) – Szűz (Virgo)- Mérleg (Libra) Skorpió – Nyilas ( Sagittarius) –Bak – és a Halak.

Azt is tudjuk azonban, hogy NAP 4 sarkalatos pontja nem jut mindenkor az állatövek ugyanazon pontjára. Ez pedig az ekliptikának a ferdeségének szöge miatt van, vagyis Földforgástengelyének lassú elmozdulása következtében a sarkalatos pontok is eltolódnak az ekliptikán azért, mert a látszólagos irányával ellenkező irányban mozdul el az egyenlítő síkjában, vagyis hátrafelé haladva az állatöv csillagképek során. Ezt nevezzük praecessió jelenségnek egyszóval a „Tavaszpont továbbhaladásnak”.


Ebből következik, hogy a Nap nem mindenév március 21.- én kerül az ekliptikának ugyanazon pontjára hanem kb. 50 és 1/4 másodperccel hátrébb található, ez pedig 72 év alatt kb, egy fokot jelent. Ennek alapján 2160 év alatt kb, 30°fokot, vagyis egy állatövjegynek megfelelő ívet tesz meg. (72X30= 2160X12= 25920. év alatt ír le egy egész kört, akkor a tavaszpont praecessiója is ugyanannyi idő alatt halad körül visszafelé az ekliptikán és az azon fekvő állatöv jegyeken.)

Ennek alapján a tavaszpont a KOS –csillagkép= KOS pont, 0 fokának felelhetett meg, bár ma már a tavaszpont nem esik egybe a Kos csillagkép szakaszának a 0 fokával, hanem inkább az újkori csillagászok szerint szoktuk mondani, hogy a Halak csillagkép elején haladtunk Jézus születésekor a halak szakaszának az 5° foka körül járhatott a precessziós Nap, és egyre csak közeledünk a Vízöntő csillagképhez. Amennyiben ez az időszámítás megfelelhet a valóságnak, akkor 367-et levonva a 2160.-ból megkapjuk a Vízöntő-korszak kezdetének az évét, vagyis Kr. u. 1793. évet. Ekkor pedig a Vízöntőkre oly jellemző hatalmas átalakulás volt a jellemző. Gondoljunk csak bele ekkor voltak az európai francia forradalmak, ezt megelőzően nem sokkal ment végbe az amerikai átalakulással az UNIÓ megszületése.

Vagyis a haladás zűrzavara keveredett olyan mozgalmakkal, amelyhez foghatót nem volt ismeretes a Földön. Ha pedig a vízöntő korszakot éljük most, akkor a forrongó világ átalakulása a szemünk előtt megy végbe.

Aztán az is érdekes ebből a szempontból, hogy ebben az időben fedezték fel az URÁNUSZ bolygót. Amely mint tudjuk gyökeresen, felforgatja régit a földi életben, pedig egészen új átértékelésekre sarkalhat. Uránusz mindig gyors, hirtelen és váratlan dolgokat hoz az életünkbe.

Aztán a válságok ma is Plútói jellegűek fenekestül felkavarnak mindent élére, állíthatják az életbevágó problémákat. Egyben meg is oldhatják a felmerülő kérdéseket. Vagyis hasznára lehet egy új korszak beköszöntének, még akkor is, ha már a Plútót a csillagászok visszaminősítették a kisbolygók sorába. A Plútó a leglassúbb bolygók közzé tartozik 246. nap alatt kerüli meg a Napot. Mint a Naprendszer szélén haladó bolygónak a pályája is szabálytalan, ezért aztán a jegyekben eltöltött évei is az eddigi asztrológiai ismeretek szerint 13 évtől 32. évig tartott. Pláne mostanában lehet a Plútónak kiemelkedő hatása, mivel a PLÚTÓ jegyváltása mindig generációkat, érintő témákat érint. Olyan ritkán fordult elő, hogy a Bakban 15 évig tartózkodik majd a Plútó. Ezért aztán a személyes életben nem Plútónak a Nyilasból való Bakjegybe való átlépése, hanem a radix születési horoszkóp energiákra vetett esetleges fényszöge (i) hatnak majd igazából. Ugyan is, ha a Plútó valamely személyes „Radix” bolygót érint, akkor elengedésről és egy egészen új felépítéséről lehet szó. Éppen ezért ne féljünk a Plútói hatásoktól, hiszen amennyiben szellemi szinten igyekszünk megélni a személyes életfeladatainkat, akkor mindig valami nagyon jó eredmény keletkezik belőle következményként.

A PLÚTÓ 2008. év 01. 26.-ától lépett be Bakjegybe, majd a Nyilas jeggyel „Retográd ”állásban 2008. 06.14.től még egy kis időre visszament Nyilas jegybe, hogy majd 2008. 11. 26.-tól egészen 2024. 01.22.-ig a Bak jegybe fog haladni és ugyan csak a Vízöntő-jegybe előre lép majd 2024. 01. 23.-tól 2024. 08. 28-ig . Ezt követően pedig majd ismét egy rövid időre a Bakjegybe folytatja az útját 2024. 08.29.-től -2024. 11. 21.-ig, tehát két alakalommal is „Retrográd” módokon jól megmozgatja az élet dolgait, hogy aztán nagyon hosszú időre 2024. 11. 22.-től 2043-ig a következő Vízöntő jegybe hozza el majd a Mars bolygónak a magasabb fokszámához társuló megújító hatásait.

Azért mert az Uránusz a vízöntő jegynek másodlagos uralkodója. Az Uránusz-Plútóval nagy változásokat hozhat be, teljes külső, belső megújulást, ami lehet jó, vagy akár rossz is. Vagyis az Uránusz eltűnteti a régit, és bár megújulást hozhat, de nem teremt újat, a változások ugyan szükségesek, de mindig fájdalmasak lehetnek, de a Plútó energiáival elősegítheti a régi elengedését és egy új felépítésében, nyújthat segítséget. Minden horoszkópban a legnagyobb fék a Plútó és a Szaturnusz kapcsolódás, mégpedig együttállások és kvadrátok tekintetében. A Plútó-Szaturnusz energia a legnehezebben értelmezhetők. Két végállásban lévő bolygóról beszélünk, mivel mindkettő valamit lezár. Ami beérik a Szaturnusz, által azt learathatjuk, ezzel meghalhat számunkra. A Szaturnusz a karma fényszöge (kvadrát) a Plútóhoz energia leszívó erővel bír, úgy is nevezzük a karmában, hogy energia vámpír. Viszont a Plútó az újjászületés, a transzformációja.

Ha ez a két bolygó (Szaturnusz - Plútó), fényszög kapcsolatba kerül, mindig nehéz sorsot hoz, mert a végletességet hozza be, és a veszteség is, kapcsolódik hozzá. Jelentősége viszont azért is lehet nagy, mert jelzi, hogy van más út is, amit szabad akarattal meglehet lépni.


Már csak azért is, mert majd 2043. ban az Uránusz is, éppen az Oroszlán jegyben fog Tranzit módon haladni. Ilyenkor a Nap hatására az energia és hajtóerő dinamikusabbá válhat, (ez persze igaz a mindenkori két bolygó kapcsolódásra is). Mivel az Oroszlán szilárd jegyhez tartozik, ezért ebben az állásban az Uránusz növelheti a konokságot, pláne, az Uránusz az egyéni horoszkópban személyi bolygóhoz is kapcsolható. Vagy naptól diszharmonikus fényszöget kap, ugyanakkor mivel az oroszlán kreatív jegy, ezért ha bármikor is az Uránusz fényszögben áll a Holddal vagy a Vénusszal, akkor még akár ragyogást kaphat az illető, aki életszínpadán megújító hatásokat érhet el.


A fentiekből is láthatjuk, hogy az ekliptika tudományos elnevezés alapján a képzelt Nap síkja nem esik egybe az egyenlítő síkjával.

A régiek a nyári napfordulót= Rák-pontnak, az Ősz-pontot Mérleg pontnak, a téli Napfordulót pedig Bak-pontnak nevezték el, ezek mindegyike 90-90° foknyi távolságra helyezkednek egymás után. Eszerint aztán az ekliptika körén két egymással nem egyező állatövet kell figyelembe venni. Az egyik az állandó - vagyis csillagképről beszélünk és a másik, pedig Nap évi körútjának valós- állatöve, amelyet mindig a tavaszponttól számítunk, azt pedig az asztrológiában állatövi jegyekhez tartoznak.

Vagyis a 360° fokos horoszkóp körben például a KOS jegy a 0-30° fokot a Bikajegy 30-60° fokot, az Ikrek jegye a 60-90°fokot jelenti és így tovább haladva a körben az állatövi jegyek előre haladó irányában a kör legvégénél a Halak állatövi jegy a 330-360° foka zárja be. Azért mert az asztrológiában az állatövi jegyek sora szerepel (és nem az állatövi csillagképek), vagyis a NAP körútjának szakaszaival összefüggő hatásai. Ez pedig a döntően a kozmikus folyamatoknak és a FÖLDI életközti eltéréssel hozható összefüggésbe.

Mivel pedig a NAP mindig az ekliptika körén halad, ezért nevezzük a Nappályát= Ekliptikának. A Naprendszer többi bolygói is csekély eltéréssel nagyjából szintén az ekliptika síkján mozognak, viszont hol északi, hol pedig déli irányban bizonyos szög alatt eltérnek.

A Hold pályája például 5° fokkal tér el az ekliptikától.


Ehhez kapcsolható például a naptárkészítés, ennek nyomán fejlődtek ki azután az év, a hónap és a nap hosszával, valamint egymáshoz való arányával foglalkozó vizsgálódások, melyek abból fakadtak, hogy a népi kalendáriumok voltak, hiszen a csillagos ég változása és az időjárás a Nap éves keringésével függ össze, míg a görög naptár a Hold keringésén alapul.


(Csak meg jegy hogy én magam is, 40 éven keresztül készítettem időjárás előre jelzést, amelynek a legfőbb alapja szintén a kalendáriumokra, a népi megfigyelésekre, és a saját sok éves tapasztalataim mellett a HOLD, mint második fővilágosítónknak, mint a legjobb időjárást előre jelző fázisaira építettem.

Be kellett azonban, látnom, hogy mostanság a szélsőséges időjárási viszonyok következtében a sok - sok éves népi megfigyelésekre és a több mint 40 éves saját megfigyeléseimre sem, nem lehetett már alapozni. Pedig nekem még a XVIII- XIX századból is vannak KALENDÁRIUMOK, melyben az elődök minden hónap napja mellett - szép gyöngybetűkkel - feljegyezték a napi időjárást. Sajnálattal olvasom vissza, hogy akkor még a tavasz tavaszidőkben volt a tél is időben volt és bővelkedett hóesésben, hogy vetést a földben megvédje. Manapság pedig lássátok akár az idei telet is, teljesen felborult a körülöttünk lévő légköri világ rendje!

A NASA kutatásokból is láthatjuk, hogy a saját központi naprendszerünkben NAPNAK 11 évenként pólus váltása szokott lenni, amely gyakori napkitörésekkel és komoly mágneses viharokkal jár, ezek pedig földön a technikai dolgainkban nagy károkat okozhatnak.


Ehhez még a földi légköri szennyeződések, a klímaváltozással is, a földnek a melegházhatása következtében beállott változások annyira megváltoztatták, illetve eltolták az évszakokban bekövetkező időjárását, már sajnos nem sikerült a legmegfelelőbb pontos előre jelzést elkészítenem, ezért aztán több helyekről még akár bántó megjegyzéseket is kaptam. Ezért aztán már nem publikáltam az előre jelzéseimet.

Bár még mindig nagyon sokan kérik tőlem főleg a nyaralások és szabadidő mennél kellemesebb és jobb eltöltése végett, hogy adjak ehhez útmutatást.


Mivel én a HOLD fázis időkre is, alapoztam az előre jelzéseimet, ezért aztán még közzé tettem itt a fórumon is azt az általános saját elméletemet, amelynek az alapja a hold járásához kapcsolható. Ezzel aztán mindenki akár saját maga részére is meg tudja határozni nagyvalószínűséggel, - a holdfázis idők figyelembe vételével, - hogy a hónap mely időszakában, milyen időjárás várható. Ezt itt is leírom ismét, hát, ha valakinek, akkor elkerülte figyelmét.

Nagyon sok éves naptárban már megtalálhatjátok a Holdfázisokra osztott napok jelzéseit.


Vannak ezeknek egy nagyon jól megjegyezhető értékei: Mégpedig, ha a szabadidő eltöltésre szeretnétek a legjobb időket már jó előre kiválasztani, akkor általában a Ď = első negyed (növekvő hold) időket és O = telihold időket válasszátok, mert legnagyobb biztonsággal ezekben, a napokban lesz a tavaszi idő végével és az őszi időkben, és nyáron is, a legjobb, legmelegebb az idők.

Télen pedig ilyenkor vannak a mínuszok, akár hóval akár napsütéssel.

Persze itt ezekre, az időpontokra is esik majd pár nap, amikor csapadékot hozó légtömegek érik el hazánkat. Azonban ezek a napok, pláne nyáron a jó nyaraló időket nem igen befolyásolják.


Sok éves megfigyelésem, hogy Ď = első negyed (növekvő hold), és O = holdtölte (telihold), idejét megelőző pár napban, majd O = teliholdat követő napokban még jó idő lehet. Azután azonban a pontos fázis napokat jelző napok előtt és utána követő 2. napon bizonyos, hogy záporok - zivatarok és nagyobb mennyiségű esős időszakok előfordulhatnak.

Ugyancsak O = (holdtölte telihold), telihold idejének a végénél, amikor már szabad szemmel is láthatóan a Hold jobb oldalán, fogyni kezd a hold, kissé hűvösebb, szeles idővel vált át az időjárás, de még mindig számíthatunk ezeken, a napokon is jó nyaraló időre. Aztán © = utolsó negyedében, (már a csökkenő holdfázásba), várható legtöbb esetben a csapadékosabb idő.

A téli hónapokban ekkor ©/ csökkenő hold időkben, (síelők nagy örömére), lehetséges a legtöbb hóesés, azonban az ónos esőktől a - csúszós utak lehetőségei is ekkor a legvalószínűbbek.

Aztán majd az ● = Újhold /előtti 3-4. napnál, és az ● újholdat követő 3-4. napokon, gomolyfelhők gyülekezésével főleg nyár idejében, zivataros-dörgés villámlással kísért esős időkre, néhol akár jégesőre (pláne a tavaszi hónapokban), nagymennyiségű esőre is, lehet számítani. Téli hónapokban pedig ekkortájt eshet le a legtöbb hó.)


Visszatérve azonban „Mcsaba” nagyon érdekes kérdése, még folytatom tovább az ismereteim szerinti véleményemet erről a kérdéskörről.


Asztrológia című művekben bőven találhatunk hagyományokra épülő görög nézetek szerinti ismereteket, amelyek az égi csillagképekkel hozhatók összefüggésbe.


“Vagyis amikor Nap a Rák csillagképen 30 nap alatt halad keresztül.

1. nap: nyári napforduló, mely az időjárás változást is magával hozza.

2. nap: az Orion teljesen fölkel.

13. nap: a Szíriusz fölkel.

28. nap: az Aquila lenyugszik ekkor vihart, okoz a tengereken.

A Nap az Oroszlán csillagképen 30 nap alatt halad keresztül.

1. nap: a Szíriusz megjelenik, ilyenkor fullasztó melegek kezdődnek.

14. nap: a legerősebb meleg napok száma.

17. nap: a Lant csillagkép lenyugszik, ekkor lehetnek az esős időszakok, ezt az időszakot követően az időszaki szelek elcsendesednek. A Pegazus csillagkép este fölkel.”


Az idézett részletből is látszik már, hogy a professzionális „parapegmák” naptárrésze az állatöv csillagképei szerint tagolódtak, a csillagképeken keresztül haladó Nap függvényében adták meg mind a csillagászati, mind pedig az időjárásbeli jelenségeket.

Tehát a kozmosz harmonikus voltáról és az égitestek természetéről szóló tanítás a maga konkrét formájában azt jelentette, hogy ezek csak a legtökéletesebb geometriai formájú pályákon, azaz körpályákon, tökéletesen egyenletes és örök mozgással mozoghatnak.


Amennyiben azt firtatjuk, hogy idegen civilizációk emberei élhetnek itt a földön közöttünk? Én már csak azért sem hiszek, mert akár több 100 ezer fényévre lévő bolygókon élő fejlettebb technikai dolgokkal rendelkező lények is élnének, mire elérnék a Földet addigra talán itt földi élet már akár ki pusztulhatna. Vagyis talán csak hozzávetőlegesen 200 fényév átmérőjű sugaras körben elhelyezkedő a galaxis tartozó bolygók esetleges lényei juthatnának el hozzánk, ami naprendszerünkbe, én azonban azt hiszem, hogy ez még nagyon távoli időben lehetséges csak.


Én úgy gondolom, hogy a mai űrbéli tudományokból ismert élet csak bolygókon, esetleg nagyobb holdakon lehetséges. Sokan meglepődnek, amikor meghallják a választ arra a kérdésre, hogy hány bolygót ismerünk biztosan az Univerzumban. A helyes válasz ugyanis nyolc: ennyi planéta van a mi Naprendszerben, mivel a Plútót átminősítették a kisbolygók sorába. Ebből persze nem az következik, hogy csak mi naprendszerünknek vannak kísérői. Hiszen a saját galaxisunkban, vagyis a Tejútrendszerben kb. 100-200 milliárd csillag, ragyog. A Tejútrendszerben a mi napunkhoz hasonló csillag millió számban meg található.

A galaxisokban pedig ugyanannyi csillagot tartalmazhatnak, mint a Tejútrendszerben, ezek között pedig rengeteg olyan is, található melynek szintén vannak bolygói. Valószínűleg bolygó kering a vörös óriáscsillag körül is. Ezek a bolygók mindegyike óriásbolygó, vagyis a mi Jupiterünkhöz hasonló égitest. Bolygók között valószínűleg olyanok is akadnak, amelyeken a környezeti tényezők megfelelhetnek az általunk ismert életformák számára, vagyis nem lehetünk egyedül ebben a hatalmas „Világegyetemben”, de nagyon kicsi annak a lehetősége, hogy a földi ember számára ezek elérő idő távolságra lennének.


Ha csak azt vesszük figyelembe, hogy a mi naprendszerünkben a legnagyobb méretű Jupiter bolygónak is van több holdja. Ezek közül is ismeretes, hogy az Európának a felszíne alatt óceánok, jég, víz van, ezért talán a földön kívüli élet lehetősége is esetleg adott lehetne ott, viszont ennek a lehetősége is csak a fejlett jövő kutatásban rejlik majd. Aztán ha azt vesszük, hogy az Orion csillagképben is, amely 750 fényévi távolságra van a földtől az életfeltételekre számos érdeklődés, és titkok rejtőznek.


Végezetül, mivel az emberi életünk során gyakran kísértetiesen ismétlődnek bizonyos helyzetek egyszer alul maradhatunk másszor sértetlenül, kerülünk ki valamely helyzetből, ha tanulunk hibáinkból, felhasználjunk az eddigi ismereteinket és tapasztalatainkat, bizonyosan bölcsebben cselekedhetünk. Az asztrológiához tartozik Püthagorasz görög filozófus a számok atyjának a nézetei is, aki az időszámításunk előtt a VI. században ( i.e 580-500) élt és a Naprendszer bolygóit hozzá rendelte a számok jelentés tartalmaihoz. Ezzel aztán a számmisztika világába is betekinthetünk. A számok rejtélyes eredete is az ősidőkre nyúlik vissza.

A Numerológia egy lépcsőfok az önmagunk megismeréséhez, hiszen a saját születéskori számaink egyedi és csak nekünk szóló üzenetként rezegnek, mivel születésünkkor megkapjuk azokat a sajátos és csak ránk jellemző számainkat, melyek egész életünk során elkísérnek majd. Ezzel aztán segítséget és útmutatást adhatnak a sorsunk alakulásban. Ha ehhez még azt is figyelembe vesszük, a születésünkkor kapott nevünk betűit átkonvertáljuk számokká, és azokat pedig addig vonjuk össze, míg egy jegyű számot nem kapunk, akkor pedig egy olyan egyjegyű számot kaphatunk, mely a számok szent elve szerint közelebb vihet bennünket az univerzum kulcsának a megértéséhez.

Érdekes megállapítás lehet az is, hogy vannak emberek, akik a születési anyakönyvükben nem egy, hanem több kereszt vagy vezetéknevet is kapnak, de valamilyen oknál fogva nem használják csak az egyiket, vagy valamelyiket, ami éppen nekik jobban teszik. Pedig sok száz esetben beigazolódott már, hogy amikor az átkonvertálás során a hiányzó nevet is visszaveszik, az illető életében, akár még a sorsa is, nagy fordulatot vehet akár jó irányban is, de természetesen fordítva is igaz lehet. Tehát nem árt, ha valaki jobban megismeri a rá vonatkozó Numerológia számok jelent tartalmát.

Talán ezzel is foglalkozhatunk majd itt a fórum keretei között ha esetleg érdekelhet benneteket……..

1885. Mcsaba
2015. jan. 23. 21:35

Kedves Ilcsi Mama!

Megkérdezném, hogy a radix képletben, ha pl. az 5.Házcsúcs a Nyilas 29 fokán van, akkor a Jupitert, vagy a Szaturnuszt kell fontosnak tartani az adott ház életterületén? Vagyis melyik az 5.Ház ura?

Tisztelettel Mcsaba.

1884. zalakriszti (válaszként erre: 1882. - HnéViktória)
2015. jan. 23. 13:26
Viktóriának igaza van mi nagyon szeretünk és olvaslak minden nap! :)Még viszem valamire! :D
1883. nyári szellő (válaszként erre: 1880. - Ilcsimama)
2015. jan. 22. 17:42
Mar vegso elkeseredesemben lettem volna kivancsi arra,hogy mit mutat a kepletem...Tobb mint ket eve egy kaosz az eletem...mara eljutottam odaig,hogy nincsenek almaim,celjaim...csak atvegetalom a napokat...szo szerint....Belefaradtam a kuzdelembe,a boldogtalansagba..Erzem,hogy a szabad akarat itt nem mukodik....barmit teszek,semmi pozitiv valtozas....olyan mintha valami a boldogsagom utjaban allna.Arra lettem volna kivancsi,hogy igy kell leelnem az eletem,vagy van remeny valami pozitiv valtozasra?
1882. HnéViktória (válaszként erre: 1873. - Ilcsimama)
2015. jan. 22. 16:19
Természetesen mi is nagyon szeretünk... :)
1881. nyári szellő (válaszként erre: 1880. - Ilcsimama)
2015. jan. 22. 15:59

Kedves Ilcsi Mama!


Olvastam a hozzaszolast,amit javasoltal.Hat...ez nekem egy kicsit bonyolult....hogy oszinte legyek a sajat kerdesemre nem tudtam ezaltal valaszt adni magamnak. :(

1880. Ilcsimama (válaszként erre: 1878. - Nyári szellő)
2015. jan. 22. 14:02
Kedves "nyári szellő" olvasd az előző 1879 számú bejegyzést és sok mindent tisztábban fogsz látni.
1879. Ilcsimama (válaszként erre: 1869. - Bársony)
2015. jan. 22. 14:00

Kedves Bársony! Azt írod, hogy el sem tudod képzelni, hogy miképpen tudod Te magad megváltoztatni a dolgaidat??!!

Ne legyél türelmetlen, ha látni szeretnéd a jó eredményt, inkább olvasgasd az általam ajánlott, (jegyek – házak - bolygók – fényszögek, STB….) asztrológiai ismeretanyagokat, hogy azok függvényében tudd megismerni és értékelni saját magad.


Nézzük akkor Bársony horoszkópját, illetve a megoldási lehetőségeket, kövesd a levezetést a születési „Radix” képletedben, a Te képletedre vonatkozó pontos jelentéseket a jobb megértés érdekében ♥ egy szívecske jellel fogom jelölni. Míg - e mellett a másoknak való utalásaimnál pedig a ► jelet fogom alkalmazni.

Természetesen azért, mert olyan módon szeretném a Te képleted elemzését, érzékeltetni, hogy a levezetés neked és mások számára is, tanulsággal szolgálhasson.


♥ Először is a Radixban három planéta van együtt az MC/ X. házadban, a Mérlegjegyben, (Mars annak a magasabb oktávszámú megjelenése a Plútó és még a Szaturnusz bolygó is. Ez ilyen esetekben hatalmas erőkoncentrációt eredményez, mivel a „nézőpontok” vagyis a planéták energiái ugyanabban a jegyben, vagyis egyugyanazon „szűrőn” keresztül nézve nyilvánulnak meg, és milyen módon? A Mérleg uraként a Vénusz uralkodó általi módon. Azért, mert jelenesetben a Mérleg –jegy urának a Vénusz bolygónak égisze alatt következnek be az együttes hatások, és itt még a Mars bolygó együttállásban is található a X. ház – Mérleg- jegy csúccsal vagyis az MC-vel. Ez aztán arra adhat jelzést, hogy a szerelem a harmónia, és a jó emberi kapcsolatok iránti szükségletet inkább a szexualitásvonatkozásban keresed. Ennek következtében viszont itt a Mérleg/Vénusz uralkodói hatás révén a Mars ereje gyengülhet, ezzel együtt az esetleges kudarcok miatt gyengülhet nálad a szerelemérzésre való törekvési akarat. Egyszóval ez úgy értendő, hogy első látásra amennyiben bele is szerethetsz valakibe, nem ritkán csalódás lehet a vége. Vagyis saját károdon kell megtanulnod a leckét.

Ezt az köralatti "Ekl" táblázatban a Szaturnusz - Hold Qvadrát is nagyon jól jelzi nálad. (Szaturnusz qvadrát* már önmagában is sorsszerű ügyeket kapcsol be ugyan akkor még a Mars bolygó is, időről - időre szeretne elgáncsolni azzal, hogy energiáinkat az önérvényesülésed felé tereli, még akkor is, ha az, akkor nem aktuális, ezzel viszályt és diszharmóniát szíthat. Pláne úgy, hogy a Mars bolygó a Kos jegy uraként nálad még pontosan a IV. család otthon házában is behozhatja ezeket, a hatásokat.


► Mivel azonban a Mars bolygó a gyors bolygók közzé sorolható, ezért a hatása is, rövidebb ideig tarthat. Viszont mivel az állatöv- jegyek közül a Kosnak is az uralkodó bolygója a MARS és a Skorpió jegynek pedig a másodlagos uralkodója, mert elsődlegesen a Skorpión a Plútó uralkodik, így aztán mivel,

♥ neked a 11. házad éppen a Skorpiójegyre esik, ezért az életmegoldásokra a remények megvalósulásának dolgaiban adja fel számodra azt a bizonyos leckét.


► A X/ MC. Házban, mivel a X. Ház egyébként is az ég tetején, az M. C. kezdete, a karrier, a hivatás, az érvényesülés, az életalakulásának a háza is, ha ebben a házban található a képletben éppen a Mars bolygó, akkor nem árt időnként az illetőnek egy kicsit megállni és átgondolnia, hogy mit is ért már el élete során. Elrendezni magában, hogy hol és hova tart, és még mit kíván az egyén, ezen a téren elérni. Vagyis jó, ha a karrierje érdekében, valamint a párkapcsolati téren is, jó, ha időnként meghoz valamiféle döntést.


♥ Azért mert a X. házban álló Plútó felerősítheti nálad az érvényesülési vágyat, vagyis hogy inkább a karrier a legfontosabb számodra és nem az elveidért harcolsz, hogy e mellett a boldogságot is keresd. Sőt mivel a Plútó is, a Mérlegjegyben áll ezért aztán nagy jelentőséget tulajdonítasz ugyan a párkapcsolatoknak, aminek a legnagyobb veszélye, hogy elfojtja a valódi érzelmeidet, vagyis félelem a partner elvesztésétől. Sok esetben fölizzanak a szenvedélyek, félted, a kapcsolatot, több esetben pedig ez azzal párosulhat, hogy a féltés következtében kialakulhat benned és párodban is az a bizonyos „zöld szörnyeteg érzése”, vagyis féltékenység, ami aztán megmérgezhet minden kapcsolatot. Főleg olyképen, hogy a Neptun bolygó a képletedben nálad, a Nyilas jegyben az I. személyiség házadban található, ez pedig itt nagyos erős hatás főleg a hiten keresztül megnyilvánuló fantáziavilág miatt. Ugyan is mivel az ASC jegyed nyilas, ezért a NAP-HOLD mellett a Jupiter, mint uralkodó bolygó és a Neptun is, személyi bolygód, ez hatás viszont hajlamossá tehet, hogy olykor-olykor, elszállj. Ezért mindig szükséged lehet egy jó párkapcsolati kapaszkodóra, aki visszahozhat a valóságba.


Aztán a mostani Tranzit Jupiter állása az Oroszlán jegyben, ebben az évben, (2015. februártól egészen 2016. augusztusig, különösen sok segítséget hozhat számodra. SZATURNUSZ, a személyiségére (mert az I. házad még a Bakban is folytatódik Szaturnusz uralkodóval)és mert a Szaturnusz éppen a Nyilas jegyben halad éppen, a JUPITER pedig, mint uralkodó bolygó a másik ember elfogadására vonatkozik, vagyis az is elképzelhető, hogy a baráti körödből fog kikerülni a jó párkapcsolati férfi.


► A Tranzit bolygók hatásai, akkor a legerősebbek, amikor valamelyik bolygó az aszcendens jeggyel, vagy valamely bolygónak a hatásaival kerül kapcsolatba.

Azért mert Jupiter adhatja életünk nagy ajándékait, hozhatja el a szerencsénket. Jupiter ad – és igen, ő mindig ad – de az, hogy elfogadjuk-e az ajándékát az már rajtunk áll, vagy egyszerűen elsétálunk mellette. Hiszen mindannyian hajlamosak vagyunk vakon elsétálni a legnagyobb szerencsénk mellett is. A Jupiter sokszor érdemeink alapján is jutalmazhat (a Jupiter különösen „érzékeny” a jóra de a rosszra is,), tehát várhatjuk a nagy szerencsét, ha nem teszünk érte semmit sem. Viszont, aki keményen dolgozott és kiérdemelte, annak egy kis extra szerencse is juthat általa. A Jupiter trükkje az, hogy nem feltétlenül látjuk meg, hogy mekkora lehetőséggel találkozunk életünk során. A Jupiter leckéjének tekinthetjük azt, hogy tanuljuk meg értékelni azt, amink van, amit kapunk. Érjük be kevesebbel is, és értékeljük a kevesebbet is, mert utólag kiderülhet, hogy a kevesebb valójában sokkal több.

Miért is? Mert a Jupiter évenkénti jegyváltásai során elég gyakran kerül a horoszkóp egy-egy érzékeny pontjára, ami azt is jelenti, hogy elég sokszor kapunk Jupiteri lehetőségeket. Érdemes lehet azon is elgondolkodni, hogy valójában milyen sokszor sétálunk el a szerencsénk mellett. A Jupiter bolygót az asztrológusok a jólét és a nagy szerencse bolygójának is tartják.


♥ Nálad pedig most ebben a jelzett időben és még 2016 végéig is, a Tranzit Jupiter képleted szerinti Uránusz bolygóval? (Mely szintén a Nyilas jegyben található,) együttállás fényszögbe kerül, ami azt eredményezheti, hogy egy új barátság kezdete a 11. házzal összefüggésben reményt, utazással összefüggő kellemességeket, ezzel együtt a párkapcsolatban szerelmet is, behozhatja számodra. A 11. Házban álló Jupiter esetében a támogatókról is szól a képlet, vedd figyelembe, hogy velük sok tervedet megvalósíthatod. (Az itt kialakult kapcsolatot tehát ne puskázd el, egy másik esetleges kínálkozó párkapcsolati lehetősséggel, mert az, balul is elsülhet, és esetleg még betegséget is behozhat egy akkori rosszabb fényszög hatással. )

Sőt ezzel egyidejűleg még 2015. szeptemberétől - egészen 2017. márciusáig még anyagi helyzetedben való javulást is, eredményezhet.

Vagyis mit is jelenthet ez?


► Azt ugye ismerjük a tanulmányainkból, hogy a MARS bolygó „Radix” helyzetéből a női horoszkópban a cselekvési vágy következtében, azt jelenítheti meg, hogy milyen férfi típushoz vonzódik a nő, illetve milyen férfi típus az, akit Ő saját maga is bevonzz az életébe.

Persze itt vizsgálni kell az 5. és a VII. házakat is, elsősorban a szerelem a szenvedély, valamint VII. házvonatkozásban a külvilág és a nyilvánosság felé való nyitás és kihatás dolgában. Ezek mutatják meg, hogy az illetőnél mire számíthatunk mindenkapcsolatban, de főképpen a párkapcsolatokban. Ezt nagyban befolyásolhatja az, hogy a VII. ház csúcsa milyen jegyre tevődik, ugyan is ez, már egy jelzéssel szolgálhat arra is, hogy milyen Napjegyű partnerben kereshetjük a jó párkapcsolati lehetőségeket.


♥ Bársonynál a VII. ház csúcsa az IKREK jegyre tevődik Merkúr bolygó uralmával, vagyis mivel neked még a NAP is itt az IKREKBEN a jegy csúcson található, de még a 6. házban 4°13’ foknál, ezért nagyvalószínűséggel az Ikrek jegyben született férfiakban találhatod meg elsősorban neked megfelelő partnert. (Ugyancsak más ikrekben született hölgyek esetére is igaz lehet ez a megfelelő partnerkeresési útmutató.) Ugyanakkor megfelelő lehet még az Ikrek nő számára a Nyilas- Tüzes jegyben és Szűz – Föld- jegyben született partner lehetőség is. Másodsorban pedig akár még a szintén Tüzes jegyű Kos illetve akár még a Levegős jegyben született Vízöntő partner is ideális lehet.


► Bár sok esetben, ha a Nap az illető nő horoszkópjában például már a VII. házban foglal helyet, akkor azt is jelezheti, hogy az illető sajnos nem alkalmazkodó.


♥ Ez talán "Bársonyra" is visszavezethető az által, hogy a NAP nagyon közel található az Ikrek jegycsúcshoz, tehát ez már egy jelzés érték lehet, hogy min is kellene változtatni!!!!

Ugyan is, ez még arra is utalhat, hogy talán az apai szerep tulajdonságai kerülhetnek itt felszínre. Tovább menve ezen a vonalon Bársonynál még a VII. házban, de már a RÁK jegy 10°36’ fokánál, található születésedkor a HOLD is, mégpedig növő-holdfázis idejében. Már pedig itt a Ráknak a Hold az uralkodó bolygója, ezért aztán ez azt adhatja számodra, hogy sikerülhet a párkapcsolati alkalmazkodó életmódot magadban –saját akarat által kialakítani-, és ezt még ugyancsak az Ikrek jegyben a Napközelében haladó Merkúr bolygó is erősítheti, az által, hogy a Merkúr a kommunikáció bolygója. Amely azt hozhatja be, hogy partnerrel a szellemi kapcsolatot, a mentális összhangot, ki tudd építeni, mely esetleg még a szexnél is legfontosabb lehet számodra. Kapcsolataidban a hozzád hasonló érdeklődésű barátokat keresd!

Keresed ugyan az új kapcsolatokat, de míg a saját érzéseiddel nem vagy tisztába, illetve nem tudsz mit kezdeni, azokkal addig azok nem valósulhatnak meg. Ezt elsősorban az is hátráltathatja, hogy a 9. házadban illetve a vele szemben álló 3. házban átszelt jegy van …….


Egy olyan jegy, amely két szomszédos házcsúcs közé esik, de egyik házcsúcs sincs az adott jegyben. Vagyis a 9. ház az oroszlán jegyben kezdődik, és a Mérleg-jegyben fejeződik be, tehát az egész SZŰZ - jegyet közbezárja. Mit is jelent maga közbezárt jegy fogalma? Karmikus hatás, (*a fórumon, több helyeken bővebben is kifejtettem a közbezárt jegyekre vonatkozó ismereteket.)

A közbezárt jegy mindig számít ugyan is ilyen esetben ugyanaz érvényes, mint amikor azt vizsgáljuk, hogy milyen bolygók vannak a jegyben. Azért, mert a közbezárt jegyesetében a lélek kényszerítve van, hogy teljesítse a bolygók diktálta feladatát, főleg igaz ez - az uralkodóbolygóra. Mivel azonban a képletedben nálad a lokális bolygóktól üres a 9. ház így átlépheted a hatását is, vagyis rád van bízva a döntési lehetőség.

A 3. ház esetében is a vízöntő jegyben kezdődik a 3. ház és közbezárja az egész 30° fokos Halak jegyet és a Kos jegyben fejeződik be. Tehát, mivel itt sem áll a házban bolygó, tehát a Kos jegy uraként a Mars bolygó hatását kell mérlegelni, mint azt már előbbiekben bővebben is kifejtettem.


► Ugyan is a házcsúcs határozza meg a házak közötti választóvonalat a zodiákus körön, amikor egy planétáról azt mondjuk, hogy a ház csúcsán áll, akkor azon a választóvonalon áll és hatása is, mindkét házra kiterjed, de a házcsúcson hat a bolygó a legerősebben.


♥ Most pedig január 21.-től a Vízöntő jegyben jó Trigon fényszöge lesz napnak főleg a 2. házban, aztán majd Júniusban az Ikrek idejében együtt áll Nap a VII. ház csúcsánál. Jó időpont lehet még a Mérleg ideje is….. Szaturnusz itt Tranzit együttállásba kerül, melyet még Merkúr is támogat.


Ez még abból a szempontból is érdekes lehet, hogy Mérleg a rejtett ASC jegyed.


► A rejtett aszcendens mutatja meg az utat a külvilág felé. Azt mutatja, hogy más miként lát bennünket. . A rejtett aszcendens abból tevődik össze, hogy melyik bolygó hol áll a ”Radix” születési horoszkópban. Ebben az esetben az, ha a horoszkóp táblázat alapján az érték pontokat összeadjuk, akkor meg tudjuk állapítani a rejtett aszcendens jegyét is. (* Erre is találhatok bővebb leírást a fórumon.)


♥ Nálad láthatod Te is kör alatti „Jelek” táblázatban, hogy a Kardinális jegyben 5 bolygó áll ráadásul Felszálló Holdcsomóponttal együtt. ………..(* Erről is, bővebben olvashattok a fórumon).

A Vénusz Tűz jegyben a Mars Szaturnusz Plútó pedig levegős jegyekben a Levegő pedig táplálja tüzet. Mivel ezek a Mérleg sarokházadban állnak cselekvés házában, ezért most van itt az ideje változtatásnak. Hiszen itt még a Neptun is az I. házban, az életházában állva erőt adhat a HOLD és Merkúr által a kapcsolatteremtéshez. Ez nagy valószínűséggel, a kisebb utazással is egybe eshet. Hiszen a 3. házad közbezárt jegye a Halakban van Jupiter és Neptun uralma alatt. Az I. házas Neptun pedig a nagyálmok bolygója lehet nálad.


Szaturnusz Plútó együttállása, ami itt nagy segítségként fogható fel, a két sorsbolygó közül az egyik segíti, mert a nagy jótevővel, a Jupiterrel is Trigon- fényszöget fog bezárni. Ez az idő most SORSFORDÍTÓ lehet számodra, amikor aztán még a Mérleg jegy idejében a szeptember környékén ahol a Szaturnusz Tranzit fényszögével ott lesz nálad a radix szerinti Mérlegben, ez sorsfordító dolgokat, tud produkálni. Ez az életed utolsó nagy dobása lehet e téren számodra, erőnlét, felkészülés, tudás stb, terén is meg tudod valósítani önmagad. A Szaturnusz itt arra késztet téged, hogy több bizalmat fejlessz ki magadban, hogy a szakmai sikerlétra fokai vigyenek ugyan előbbre, de párkapcsolati dolgaidban is előre lépj.


►A Szaturnusz a legfontosabb hétköznapi eseményeket kiváltó sorsbolygó. Vagyis, hogy mi teljesíti be a sorsunkat. Kronosz az idő: Ha eljön az idő, akár jó akár rossz, az bizony eljön. A Szaturnusz visszatérései, vagyis az önmagával alkotott fényszögei azt mutatják meg, - mint amikor az ember a tükörbe néz-. Ez a visszatükröződés. És ha felismerjük például önmagunkat, akkor képesek vagyunk változtatni a sorsunkon


♥ A Szaturnusz, összefüggésben van azzal, hogy a tranzit* Szaturnusz, a születési horoszkóp házára vetített fényszögével is, megmozgassa a leg kiemelkedőbb pontokat, mint pl. a szerelem terén, a VÉNUSZ-NEPTUN bolygóknál.

Láthatod, képletedben, hogy a két bolygó jó Trigon kapcsolatban van egymással.. . . . . .

Vagyis a feszültséget megpróbálja oldani a Szaturnusz azzal, hogy megerősíti az érzelmeidet, ha elérkezik a lelki társad, hűséget és megbízhatóságot ad a számodra, hogy végül meg tudd találni a boldogságot, és a gyermekekkel együtt a családot. A VII. Házban lévő Holdad is, azt mutatja, hogy szükséged van egy jó társra, akiről gondoskodhatsz, akivel anyáskodhatsz, és akit kényeztetsz.


♥ ►Amikor a Nap a Kosban halad, a Hold pedig a Mérlegben jár, olyankor egyensúly áll fenn a férfi- jellegű előretörő erők, és a női jellegű kapcsolatteremtő energiák között.


♥ Mivel azonban a Felszálló holdcsomópontod miatt is a Rákban azt erősíti, hogy nem vagy önmagaddal megelégedve, más szeretnél lenni, mint ami, de azt úgy érzed, hogy nem tudod megvalósítani. Ezért lelkiekben boldogtalan lehetsz. Ez főleg arra vezethető vissz, hogy az ASC 135° fényszögben van a képletben a Vénusszal és IV. család és otthon házzal. Már pedig egy közepes Qvadrát fényszögnek felel meg maga a 135°fokos diszharmonikus fényszög hatás. Az-az két elv egymásba ütközését jelzi, amely csak később erőkifejtés révén módosulhat, illetve a szabad akarat által teljesülhet az akarat!


Vég következtetésként kedves Bársony, azzal zárom a soraimat a feltett kérdésedre, hogy a leszálló Holdcsomópontod a Szaturnusz uralma alatt áll, ezért aztán a párkapcsolat terén a múltadból is hoztál Karmikus sebeket, ezt a Vénusz - Chiron kapcsolódása is, mutatja.

Bár, mint már feljebb említettem, erős vágyat érzel a boldog párkapcsolat megvalósítására, mégis benned lakozik az - az érzés is, sikerülhet-e neked az igaz szerelmet megtalálnod.

Már sok inkarnációdon keresztül dolgoztál, hogy a karmádat leküzd, talán most jött el az ideje hogy reményt kapj ezekkel, a konstellációkkal, hogy a boldog párkapcsolatot, és ami ezzel együtt jár, még az anyagi biztonságot is megteremtsd magadnak. Ne engedd, hogy mindentéren elmenjen melletted a szerencse!


►♥Hiszen ha ismerjük a saját „Radix” születési képleteink lehetőségeit, ha tudjuk, hogy mi okozza a problémáinkat, illetve, hogy azok honnan erednek, akkor talán könnyebben is, le tudjuk – szabad akarattal - győzni őket.


►♥ Ismerd meg önmagadat, és tudni fogod a sorsodat. Mert a sorsod te magad vagy.

Nem csak a külső erők uralkodnak rajtad, a jellemed, személyiséged alakítja, formálja jövődet. Változtass magadon, és változni fog sorsod is. Fogadd el magad, és el tudod majd fogadni másokat és a sorsodat is.


„A személyes akarat szabadsága az a képesség, hogy tiszta szívvel azt tegyük, amit tennünk kell.” C. G. Jung.

2015. jan. 21. 20:54

Kedves Ilcsi Mama!


Azt szeretnem megkerdezni,hogy a szuletesi kepletbol hogyan tudom kiolvasni,hogy parkapcsolati teren mire szamithatok?

2015. jan. 21. 19:48

Kedves Ilcsi Mama!

Engem is érdekel az asztrológia!:)

Karrierre lennék kíváncsi, hogy sikerül-diplomázni valamikor . Szerelemben sem vagyok szerencsés, nagy általánosságban is sajnos azt tudom mondani, hogy én vagyok az ember, aki mindig mindennel szív :( Nem tudom, hogy ennyire durván benne van-e a képletembe.

1876. Mcsaba
2015. jan. 21. 18:19

Kedves Ilcsi Mama!

Megkérdezném, hogy a Szolár horoszkópot vizsgálva melyik a mérvadóbb? Maga a Szolár képlet szerinti események, vagy az Szolár-Radiz összetevés eseményei? ... Mert úgy tűnik, hogy kissé egymással ellentétes eseményeket mutatnak(?.


Tisztelettel, Mcsaba.

1875. Ilcsimama
2015. jan. 21. 16:56

s'Jones, 2015-01-21 14:59. Azt szeretném megkérdezni, hogy ha a születési képletemmel kapcsolatban van kérdésem, akkor a fórumba kell írnom az adataimat vagy privát üzenetben? Üdvözlettel s’jones.


Kedves s'Jones, Természetesen a fórum nyilvánosságára sohasem szabad személyes adatokat leírni! Azonban azért szeretek a fórumon a kérdésekre válaszolni, ( persze csak abban, ami nem tartozik a személyi jogok kérdéskörébe), mert ennek a fórumnak a lényege nem inkább az egyéni képletfejtés, mert sajnos azokra már nem igen tudok vállalkozni.

Hanem inkább az, hogy az asztrológiai ismeretek által mindenki még jobban megismerhesse egyrészről saját magát, másrészről, pedig a körülötte lévő embereket és a világot.


Egyébként lehet, hogy Te már nem emlékszel, de 1-2 éve már itt a fórumon volt kapcsolatunk és így emlékszem a születési „Radix” képletedre.

Mivel most 21. -én a Nap belépett a Vízöntő jegybe, és ott halad Tranzit módon éppen a Hold- Merkúr és a Vénusz bolygó is. Sőt még a Mars is, amely erőben halad éppen most a halakban, neked pedig az I. házadat többféle módon is uralja, - mint a Skorpió uraként és a Plútóval, mint a Mars magasabb oktávja ként.

Ezért aztán (bár nem írtad a kérdésed), de szinte biztos, hogy a VII. Párkapcsolatok dolgaiban tehet egy kicsikét bizonytalanná. Ez pedig azért lehet így, mert Neptun ugye, mely egy kicsit ködösítheti a dolgok menetét éppen együttállásban halad a Neptun bolygóval.

Várnod kell március elejéig, mert akkor és majd még május közepéig is, a Mars (mely férfi jelelölő egy női horoszkópban), már a Kosban és a Halakban / Mars uralkodása alatt fog haladni, így aztán itt majd a másodlagos Jupiter uralkodással és az Oroszlánban haladó Jupiter bolygó segítségével, sőt még a Szaturnuszi ( Nyilasban / Jupiter uralma alatti/ hatással megmutathatja az utadat a bizonytalanság terén.

1874. Ilcsimama (válaszként erre: 1869. - Bársony)
2015. jan. 21. 15:04
Kedves Bársony! Sajnos csak részletekben tudok veled foglalkozni, de megfogjuk oldalni a problémádat abban biztos lehetsz, csak olvasd szorgalmasan a többi bejegyzéseket is, hiszen már azok is a segítségedre lehetnek.
1873. Ilcsimama (válaszként erre: 1871. - HnéViktória)
2015. jan. 21. 14:59
Igen tudtam, hogy magadra ismersz, hiszen Te már (Z.Krisztivel együtt), egyike vagy a legrégebbi kedves fórumlátogatóimnak. Nagyon szeretlek benneteket.
1872. Ilcsimama (válaszként erre: 1867. - A Bolond)
2015. jan. 21. 14:49

Kedves „ Bolond”. Nagyon furcsa „ NICK „ nevet választottál, (bár nem tudom férfi vagy nő vagy-e?), én azt hiszem nem is vagy Te olyan bolond, hogy ilyen nevet keljen választanod!


A kérdésedre pedig én azt hiszem (mivel nem ismerlek, és nem tudok rólad semmit sem), csak is Te tudod magadnak megadni a választ!


Bár azt nagyon is díjazom, hogy azt írod magadról, hogy lelkiismeretes vagy, nem szeretsz hazudni, és még lelkiismeret furdalást is érzel!


Tudod ebben a mai világban, ahol a munkahely megtartása csak azon múlik, hogy úgymond „füllentéshez” kellett folyamodnod, hát elszomorító! Azonban ezért ne legyen neked lelkiismeret furdalásod, élni kell és nem mindegy, hogy az emberfiának van-e munkája –keresete, vagy nincs.


Hogy sikerül-e összerakni az életed? Én azt hiszem, hogy a legjobb helyre tévedtél, amikor rátaláltál az asztrológiai fórumomra.

Szeretettel üdvözöllek körünkben!


Hidd el nekem, hogy mindenki a saját életének a maga kovácsa!


Ezt tanácsolom mindenkinek, ezért a bejegyzésem nem csak neked, hanem másoknak is szánom, aki esetleg önbizalom hiányában szenvedhet.


Hogy ismerjük-e saját magunkat, hogyan alakítsuk az életünket, és miként tudunk rátalálni az univerzum segítségével az életvitelnek a legjobb megoldására utaló jelzésekre, a legjobb első lépés, ha a születési „Radix” alapján mennél alaposabban megismerjük saját magunkat.


Nem tudom Te hány éves, lehetsz? Azonban azt tudni kell, hogy az emberi test és lélek itt a földön, úgy működik, hogy már a gyermekkorban eldőlhet, hogy ki milyen indíttatást kap a leszületésekor a felkelőjegyétől és felkelő bolygóitól.


Ezt viszont a Horoszkópkörben a NAP-HOLD- jegy mellett a felkelőjeggyel együtt az első ház fogja meghatározni, illetve az I. házra ráépülő többi jegyek és házak jelentés tartalmai.

(Erről éppen nem régen töltöttem fel bejegyzést itt a fórumon).


Mivel az emberi testben „ a 9 csakrán” érkező benyomások vezetik az embert az élet útján, vagyis a Napfonat és az érző szív és lélek, kapcsolatot teremthet az emberi érzékekben.

Ezért, ha a gyermekkorban valamilyen hiányosság lép fel, akkor 21. életéves korig az első 3 csakrában hiányosságok lehetnek. Azonban ezeket, a gyermeki hiányosságokat is lehet későbbi években is, pótolni! Az 1-2 csakra működik már akár tudatszintjén is, már 3 éves kortól.

A 3. csakra a SZÍV –csakra által tanulhatunk meg igazán szeretni, főleg elfogadni magunkat és másokat is. Itt alakulhat ki az önbizalom az akarat és önvédelmi mechanizmus is.

Aztán a 4. csakra (5-7 éveskor tájékán illetve a kamaszkor idejében), adhatja az elvvárosokat, vagyis hogy meg tanuljunk tisztaszívvel főleg szeretetet adni! Ekkor kaphatjuk meg azokat az energiákat, amellyel át tudjuk törni magunkban azt bizonyos falat, amely alapján elvárások nélkül is tudunk másoknak adni.


Aztán a többi csakrákkal együtt kell magunkban kifejleszteni az önértékelést, az elvárásokat, azt hogy tudjunk önzetlenek lenni, és ne engedjük magunkban elhatalmasodni a negatív energiákat, mert azokból hozzánk is csak negatív módon áramlik vissza az energia.

Vagyis az „ÉN” kapcsolat alapja a meg tanulni önzetlenül adni és nem elvárni, hogy kapjunk érte bármit is.

Erre mostanság - tegnap és ma - pontosan az „Újhold idejében” van nagy lehetőségünk.


Azt javasolom neked és másoknak is, hogy mennél többet olvasgass a bejegyzéseimben és netán saját mappába, másold is ki, amelyet úgy gondolod, hogy többször is át kellene olvasgatnod, ahhoz, hogy szinte be „mantrázd” magadba, hogy mit is, szeretnél magad körül megteremteni és megélni.



Ez hiányosság főleg abban nyilvánulhat meg, hogy egyedül szeretne élni, fél mindenfajta emberi kapcsolatot felvállalni,

1871. HnéViktória (válaszként erre: 1866. - Ilcsimama)
2015. jan. 20. 15:59

Drága Ilcsi Mama!


Azt hiszem- a sorok kicsit nekem is szólnak :)


Krisztina tényleg kiváló a szakmában,és különben is a jég hátán is megél-:)


Sok puszika

2015. jan. 19. 21:05
Drága Ilcsi Mama!Nagyon köszönöm megint a segítségedet valahogy mindig úgy érzem megnyugodni jövök Hozzád!Nagyon köszönöm hogy ilyen bőven taglaltad a válaszod még valahogy írhatnál arról is hogy kezdejek hozzá hogy csak a jót és a pozitív dolgokat vonzuk be.Remélem jól vagy mert megint aggódtam Érted mert Te egy Ajándék vagy nekünk egy nagyon jó az életben! Puszim! ♥♥♥
1869. Bársony (válaszként erre: 1863. - Ilcsimama)
2015. jan. 19. 18:09

Kedves Ilcsimama!


Köszönöm szépen, az jó lenne, mert el nem tudom képzelni a megoldási lehetőségeket.

1868. Mcsaba
2015. jan. 19. 17:11

Kedves Ilcsi Mama!

Köszönöm szépen az eddigi válaszaidat. Úgy érzem, hogy sikerül tanulni belőlük. A születési idő pontosításával több kérdsésem is lenne még, de egy - talán kissé extrémnek is nevezhető kérdés feszegeti a kíváncsiságomat.

Mivel egyre többet lehet hallani az ufókról, idegen civilizációk látogatásairól és egyes embereknek - állításuk szerint - már személyes élményeik is vannak ezzel kapcsolatosan, hát feltenném a kérdést, hogy egy radixban, vagy mundán horoszkópban mi jelöli az effajta bolygónkon kívülről jövő történéseket???

Én leginkább az Uránuszra és a vele kapcsolatos analógiákra gyanakszom, de ha bolondságokon töprengek, hát légy szíves írd meg nekem!


Tisztelettel Mcsaba.

1867. A Bolond
2015. jan. 19. 17:01

Ilcsimama. Teljesen kész vagyok lelkileg. Nagyon lelkiismeretes vagyok,gyűlölök hazudni,de a munkám megtartásáért kellett. Most azon gondolkodom,hogyan kaphatnék megváltást. A hibámért szétmarcangoltam a szívem.

Össze akarom rakni,sikerül-e?

1866. Ilcsimama (válaszként erre: 1865. - Zalakriszti)
2015. jan. 19. 16:40

Aranyos zalakriszti! A kérdésedre, hogy „megnéznéd nekem a 2015-ös évem munka szempontjából miként alakul?” Válaszom itt adom meg, mert talán ez másokat is érinthet.


Valóban készülőben lehet a munkádban valamilyen változtatás, de én úgy látom, hogy ez téged nem fog érinteni. Hiszen figyelembe kell, hogy vegyék Te milyen képzett és jó szakember vagy, és ilyentől nem szívesen válnak meg. Ráadásul neked a 6. munkaházad a Halak jegyre esik Jupiter másodlagos uralmával, így aztán nincsenek ott olyan fényszög jelek, amelyek azt jeleznék, hogy félned keljen. Ezt Te is láthatod a jobb külső szélén a horoszkóp körödben. Ne feledd, hogy a Halak uralkodója Neptun bolygó, amely most jelenleg is Tranzit módon a Halakban halad éppen a „Radix” horoszkóp körödben Szaturnusz –Neptunusz – Jupiter, zöldszínű „Nagy TRIGON” fényszögben van. Ez a Te védelmeződ e téren is!

Arról már ne is beszéljünk, hogy a Napod az Oroszlán jegyben, ugyan abban a jegyben halad, mint jelenleg a Jupiter bolygó.

Aztán, amikor majd a Jupiter augusztusban átlép majd a Szűz jegybe, ahol majd ismét egy egész évet tölt el, akkor meg ott Vénusz bolygó adja neked a munkaáltali kereset által a pénzt. Hiszen a 2:8 tengelyed Mérleg- Bika jegyházakat takarja, azok uralkodó bolygója pedig (mindkettőnek), a Vénusz bolygó. Aztán a 2. ház az általános horoszkópban az anyagi dolgokat jelzi. Gondolj csak vissza, hogy már 2013-ban is, amikor a Jupiter a vándorlása során még az éves ciklusát a Rákban járta, akkor is volt hasonló munkához kapcsolható aggodalmaid. Akkor is mivel neked a „Radixban” Jupiter a Rákban foglal helyet / Holduralkodóval bizony, akkor is a segítségedre sietet.

Most sem lesz, másként csak bízz a sorsodban és akard a jót, akkor semmi rossz sem érhet!


Neked és másoknak szól a következő üzenetem.


A múlt jelen életünk stresszes életének a valódi forrása, amikor is valamilyen érzelmi vagy fizikai trauma történt vagy történik velünk. Mivel megoldani és feldolgozni ott és akkor esetleg nem tudtuk, ezért állandóan ismételjük mindaddig, amíg nem sikerül megoldanunk. Ez pedig beprogramozza az agyunkba gondolatáltali berögzülést. Vagyis bevonzzuk azokat a személyeket és gondokat általa, azzal pedig megteremtjük mind azokat az analóg helyzeteket, melyekben újrajátsszuk esetlegesen a már régmúlt játszmáinkat is. A jelenbeli stressz helyzeteket, ha sikeresen fel tudjuk oldani, akkor esetleg még a múltbéli tudatáltali sérelmeinket is sikerülhet feldolgozni.

Ezért tarts fontosnak, hogy a jó gondolatteremtés által hozd be a mindennapjaidba a jóra való törekvést.

Cselekedj a szabad-akarat segítségével úgy, hogy abból csak is a jót tud magad számára megteremteni. Amennyiben ismered a saját születési képleted, ezt saját magad is tudod irányítani. Ezzel biztonságot tudsz magad és környezetedben élők számára is biztosítani.


Mivel a tudatos gondolkodás erőt –energiát teremt, ezért ez egy égész életen átmotiválhat a jobb élet megteremtésre. Gondoljatok csak bele, hányszor hívtam fel már a figyelmeteket itt a fórumon a „Buddha” napokhoz kapcsolható évenként 4 tízmilliószoros gondolatteremtő napok hasznosságára, de akár a mindenhónapban eljövő Újhold és a Telihold időknek a jó gondolatteremtő lehetőségeire is. (Itt a fórumon pár számmal előbbre megtalálhatjátok e napokkal kapcsolatos bejegyzésemet).


Egyszóval ha fel tudod magadban térképezni, hogy mit, miket szeretnél az életedben elérni, és milyen módon szeretnéd azokat véghez vinni, akkor már megteheted az első lépést, hogy Te és környezetedben élők is szeretetben és boldogságban élhessenek.


Tudjátok az előző bejegyzéseimben is írtam már róla, hogy a földi életben a szabad akarat lényege hozhatja be a változatosságot, abból csak is a jót tud általa magad számára megteremteni, hogy boldogan élj.

Illetve, hogy mi is a boldogság? „A Boldogság egy útszéli szemét, csak az kaphat belőle, aki kinyújtja érte a kezét……" Vagyis ki kell érdemelni az életben még az elénk gördített Szaturnuszi Qvadrát fényszögeket is, hiszen azokból is csak tanulhatunk.

Hiszen a Szaturnusz a nagy jóságos tanító bácsi azért tesz elénk akadályokat, hogy azokat sikeresen legyőzzük és általa még erősebb, lehessünk. A múltbéli leckékből, hibákból szűrjük le tanulságokat, és megerősödve törekedjünk a meg változtatáson.

Ne feledjétek, hogy mindenki maga tudja kialakítani saját magában az érzéseit……

Ne feledjétek azt sem, hogy az univerzumban az érzelmeinknek megvan a maga rezgésszintje!


A munkában, a családi életben is, mindenkinek megvan a célja, tehát törekedjünk arra, hogy jó célokat el tudjuk érni. Az álmaidat csak úgy tudod megvalósítani, ha hozzáállásoddal a tudat szinted olyan fokra emeled, hogy azzal csakis a számodra jót tudod elérni és megvalósítani. Azt sem feledjétek, hogy a képletünkben a felszálló holdcsomópontunk kijelöli, számunkra azokat az embereket, akikhez általában vonzódunk. Észjárásunkról és spontán fellépő motivációs mintákról árulkodik, az előző életeinkben és mélyen elrejtett viselkedésmintáinkat és gondolatokat jelez számunkra itt ebben a reinkarnációban.


Itt a mostani földi éltben a Felszálló csomópont a Jupiter megfelelője,(528. HR C-NEK felellően működik), azt a pontot jelképezi, Radixban, mely a legnyomasztóbb feszültséget hozza a múltra. Segítségével kell legyőznünk azokat a mintákat, melyek evilági életünk mélységbeli fejlődéséért felelősek. Maradandó Karmikus* nehézséget, problémát jelenthet az illető életében, amit itt a földi életében még meg kell oldania. Felszálló holdcsomópont: A jelenlegi életünk céljait, az előttünk álló jövőt is jelképezi, a teljes lelki beteljesülés felé vezető utat jelzi ki számunkra. A jó gondolatok általi tökéletesedéshez vezető utat mutatja meg, arra utal, hogy bármennyit is értünk már el, mindig tovább tudunk haladni a jó felé. ………

Amennyiben "megváltoztatod gondolkodásod minőségét, megváltoztathatod akár az egész életed."

2015. jan. 16. 23:23
Kedves Ilcsi Mama már kezdtem megijedni hogy miért nem voltál pár napot de megláttam az új írásod és megnyugodtam!Nagyon érdekes dolgokat osztottál meg jó szokásod szerint!Vigyázz magadra!Puszim
1864. Ilcsimama
2015. jan. 16. 20:04

Többen azt kérdezitek, hogy mindenki tudd élni a szabad akaratával?


Hát igen! Az örök kérdés, hogy az önmagát kereső ember megtalálja-e itt a földön a saját helyét. Mindezek középpontjában ott található individuum, aki hisz valamiben, és a hite által arra kényszerül, hogy az életében keresse a választ az „ÉN” misztériumához, mintha mindenki érezné, hogy az énjében található mindennek a gyökere a hit. Mivel azonban az univerzum vonzásában élünk, tehát csak is együtt tudunk élni és mozogni. Azonban az emberek a törekvéseikben a lélek által irányított ésszerű dolgokat is ki tudják magukba fejleszteni.

Ebben az asztrológiai ismeretek is segítségünkre lehetnek, mégpedig oly módon, hogy a minket körülvevő dolgok zűrzavarától elvonatkoztatva az univerzum középpontja felé helyezhetjük a saját életünk jobbítását. Vagyis a lelki folyamataink fontosságát, logikáját és pontosságát az öntudatunk és az önismeretünk megvilágítására helyezzük.


Mi által? Amennyiben ismerjük a pontos születési „radix”képletünk, vagyis az ASC általi felkelő jegyünk alapján az élet kezdetünket egyszóval jelölve a „vitaszféránkat= vita= élet, szféra= „gömb”, akkor ez lesz a személyiségünk és jellemünk pontos másolata.

Ebből, aztán ahogyan a felkelő bolygók elsősorban a legfontosabb égitestek a NAP-HOLD, melyek meghatározzák a tulajdonságainkat is. Aztán születéskor a többi felkelő bolygók állása által már elénk tárulhat a fizikai valónk, illetve a személyiségünk. Mivel azonban mindannyiinknál vannak erősebb vagy gyengébb határozottsági életvezetésre utaló hajlamaink, ezért tudjuk magunkban tudatosítani /szabad akarat által/ azt a képességet, amely által fel tudjuk dolgozni a felénk áramló jó és a nem legjobb dolgokat. Ezt legfőbbképpen a Napjegyünk alapján tudjuk érvényesíteni az által, hogy az egyéniségünket az élet jobb dolgaihoz tereljük.


Aztán mivel a HOLD a Naptól kapja a fényét, ezért a Hold a belső világunkat fogja részünkre megvilágítani, vagyis a személyiségünkre adhat rálátást. A holdtól kaphatjuk az intuíciókat, az érzékenységet, a magunk és mások megértésére való hajlamot. Például, ha valakinek a holdja születésekor a Szűzjegyben haladt éppen, akkor bizonyosan nagyobb lesz benne az önértékelési hajlam. Mivel az Ikrek jegynek és Szűznek is az uralkodó bolygója MEKÚR, és a Vénusz azokat a csatornákat nyitják meg számunkra, amelyek a személyiségünkre lesznek hatással. Azonban a Merkúri hatás más jegyre is igaz lehet, mert a Merkúr szorosan a Nap közelében, (soha nem tér el a Naptól 28° fok -nál nagyobb távolságra), halad sok esetben, egy jegyben is található a „Radix” képletben, mely által életünk több részleteibe is segít bepillantást nyerni, illetve a Vénusz gyorsbolygóval együtt az érzelmi életünket táplálhatja, mely által az emberi kapcsolataink hangoltságának mutatójává válhat.


Az Aszcendens a külső viselkedési formát is meg határozza, azért mert az ASC a személyiségünk része, vagy legalábbis életünk során azzá válik. Ennek megfelelően viselkedünk, és környezetünket is ennek megfelelőnek érezzük. Az életünk során tapasztalatokat gyűjtünk, aztán a Tranzit bolygók is lehetővé teszik számunkra, hogy az ASC- t, jobban megismerjük, vagyis hogy már felnőtt korunkban mindent kifinomultabban láthassunk.


Érdekes módon ebben a quincunx – fényszögek is segítségünkre lehetnek, azért mert lassú állandó súrlódások között fejlesztő fényszög lévén belső jellemi nehézségeket jelölnek, mint az önbizalom hiánya, de olykor betegséget is okozhatnak.

Elsősorban azért, mert ezek "Karma" fényszögek is, és olyan dolgokat jelölnek, amelyek Karmikus eredetűek, és ezért muszáj velük foglalkozni ebben az inkarnációnkban. Azonban azt is figyelembe kell venni, hogy mivel általában Karmikus témákat jelölnek, ezért aztán nem is mi irányítjuk, azonban mégis erőt, tudást és hatalmat adhatnak a feladatok megoldásokhoz.


Azonban jó, ha azt is tudjuk, hogy mindenkinek csak jót tenne, ha szabad akarat által a lehetőségei határáig tudna fejlődni. Ugyan is ha nem ismeri valaki a saját radix -béli adottságait, a bolygók körforgásából felénk irányuló Tranzit fényszögeket, bizony rengeteg lehetőséget elszalaszthat, mert nem tudja, hogy mit kellene megjavítani az életében, illetve mit is vesztegetett el a feléje adott lehetőségekből.


Végsoron mi is akkor a szabad akarat? Szabadságunkban áll elmenni a korlátozott lehetőségeink határáig. Amennyiben ismerjük a képességeinket, le tudjuk győzni az önbizalomhiányunkat, meg tudjuk megvalósítani a bennünk rejlő lehetőségeket, akkor már sikerrel haladhatunk a boldogság felé vezető úton.



Többen azt kérdezitek, hogy mindenki tudd élni a szabad akaratával?


Hát igen! Az örök kérdés, hogy az önmagát kereső ember megtalálja-e itt a földön a saját helyét. Mindezek középpontjában ott található individuum, aki hisz valamiben, és a hite által arra kényszerül, hogy az életében keresse a választ az „ÉN” misztériumához, mintha mindenki érezné, hogy az énjében található mindennek a gyökere a hit. Mivel azonban az univerzum vonzásában élünk, tehát csak is együtt tudunk élni és mozogni. Azonban az emberek a törekvéseikben a lélek által irányított ésszerű dolgokat is ki tudják magukba fejleszteni.

Ebben az asztrológiai ismeretek is segítségünkre lehetnek, mégpedig oly módon, hogy a minket körülvevő dolgok zűrzavarától elvonatkoztatva az univerzum középpontja felé helyezhetjük a saját életünk jobbítását. Vagyis a lelki folyamataink fontosságát, logikáját és pontosságát az öntudatunk és az önismeretünk megvilágítására helyezzük.


Mi által? Amennyiben ismerjük a pontos születési „radix”képletünk, vagyis az ASC általi felkelő jegyünk alapján az élet kezdetünket egyszóval jelölve a „vitaszféránkat= vita= élet, szféra= „gömb”, akkor ez lesz a személyiségünk és jellemünk pontos másolata.

Ebből, aztán ahogyan a felkelő bolygók elsősorban a legfontosabb égitestek a NAP-HOLD, melyek meghatározzák a tulajdonságainkat is. Aztán születéskor a többi felkelő bolygók állása által már elénk tárulhat a fizikai valónk, illetve a személyiségünk. Mivel azonban mindannyiinknál vannak erősebb vagy gyengébb határozottsági életvezetésre utaló hajlamaink, ezért tudjuk magunkban tudatosítani /szabad akarat által/ azt a képességet, amely által fel tudjuk dolgozni a felénk áramló jó és a nem legjobb dolgokat. Ezt legfőbbképpen a Napjegyünk alapján tudjuk érvényesíteni az által, hogy az egyéniségünket az élet jobb dolgaihoz tereljük.


Aztán mivel a HOLD a Naptól kapja a fényét, ezért a Hold a belső világunkat fogja részünkre megvilágítani, vagyis a személyiségünkre adhat rálátást. A holdtól kaphatjuk az intuíciókat, az érzékenységet, a magunk és mások megértésére való hajlamot. Például, ha valakinek a holdja születésekor a Szűzjegyben haladt éppen, akkor bizonyosan nagyobb lesz benne az önértékelési hajlam. Mivel az Ikrek jegynek és Szűznek is az uralkodó bolygója MEKÚR, és a Vénusz azokat a csatornákat nyitják meg számunkra, amelyek a személyiségünkre lesznek hatással. Azonban a Merkúri hatás más jegyre is igaz lehet, mert a Merkúr szorosan a Nap közelében, (soha nem tér el a Naptól 28° fok -nál nagyobb távolságra), halad sok esetben, egy jegyben is található a „Radix” képletben, mely által életünk több részleteibe is segít bepillantást nyerni, illetve a Vénusz gyorsbolygóval együtt az érzelmi életünket táplálhatja, mely által az emberi kapcsolataink hangoltságának mutatójává válhat.


Az Aszcendens a külső viselkedési formát is meg határozza, azért mert az ASC a személyiségünk része, vagy legalábbis életünk során azzá válik. Ennek megfelelően viselkedünk, és környezetünket is ennek megfelelőnek érezzük. Az életünk során tapasztalatokat gyűjtünk, aztán a Tranzit bolygók is lehetővé teszik számunkra, hogy az ASC- t, jobb megismerjük, vagyis hogy már felnőtt korunkban mindent kifinomultabban láthassunk.

Érdekes módon ebben a quincunx – fényszögek is segítségünkre lehetnek, azért mert lassú állandó súrlódások között fejlesztő fényszög és belső jellemi nehézségeket jelölnek, mint az önbizalom hiánya, de olykor betegséget is okozhatnak.

Elsősorban azért, mert ezek karma fényszögek is, és olyan dolgokat jelölnek, amelyek Karmikus eredetűek, és ezért muszáj velük foglalkozni ebben az inkarnációnkban. Azonban azt is figyelembe kell venni, hogy mivel általában Karmikus témákat jelölnek, ezért aztán nem is mi irányítjuk, azonban mégis erőt, tudást és hatalmat adhatnak a feladatok megoldásokhoz.

Azonban jó, ha azt is tudjuk, hogy mindenkinek csak jót tenne, ha szabad akarat által a lehetőségei határáig tudna fejlődni. Ugyan is ha nem ismeri valaki a saját radix -béli adottságait, a bolygók körforgásából felénk irányuló Tranzit fényszögeket, bizony rengeteg lehetőséget elszalaszthat, mert nem tudja, hogy mit kellene megjavítani az életében, illetve mit is vesztegetett el a feléje adott lehetőségekből.

Végsoron mi is akkor a szabad akarat? Szabadságunkban áll elmenni a korlátozott lehetőségeink határáig. Amennyiben ismerjük a képességeinket, le tudjuk győzni az önbizalomhiányunkat, meg tudjuk megvalósítani a bennünk rejlő lehetőségeket, már sikerrel haladhatunk a boldogság felé vezető úton.

1863. Ilcsimama (válaszként erre: 1862. - Bársony)
2015. jan. 16. 19:57
Kedves Bársony! Örülök, hogy csak a születési adataid alapján történt megállapításaim ennyire igazak rád nézve és egyet is értesz vele. Persze ez csak a kezdet volt, majd a továbbiakban a megoldási lehetőségeket is feltárjuk majd.
❮❮ ... 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 ... ❯❯

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook