Akit érdekel az asztrológia (beszélgetős fórum)

/Hárs László/ Miért piros a pipacs?

Hol volt, hol nem volt, valaha égen, régi időkben volt egyszer egy szántóföld. Szántóföld szélén, ároknak partján tengődött egy szál halovány kék pipacs. Úgy ám, halovány kék! Mert akkoriban, réges-régen, az - az első szál pipacs, amely kidugta fejét a földből, halovány kék szirmokat tárt a nap felé, s ki tudja, tán mindmáig halovány kék is marad, ha nem esik meg az eset, amelyet most elmondani készülök, de megesett, meg bizony, s így esett...

Úgy esett, hogy az a pipacs széttekintett a világban, megfürdött a napsugárban, s gyöngéd szirmait kitárva így sóhajtott a hév nyárba: "Be szépséges szép világ, ó be boldog minden élő!"

Hát amint így sóhajtozott, ámuldozott, beámuldozott; rácsodálkozott a szőke, hajladozó búzaföldre. Búzaföldön, ért vetésben, a hév nyári napsütésben félmeztelen emberek görnyedeztek. A sereg háta mögött egy pocakos, nagy potrohos hajcsár lépdelt, s bőrkorbácsot suhogtatva így kiáltott: "Hé! Rabszolgák! Dolgozzatok, annyit mondok! Máskülönben a hátatok megkóstolja a korbácsot!"

A kis pipacs fakó szirma megremegett, mintha sírna.

Pipacs-szíve megsajdult, ha szólni tud: feljajdul. Így csak nézte, némán nézte, fájdalomtól megigézve, a rabszolgák hogy görnyednek, homlokukról hogy hullnak sűrű záporban a cseppek. És amint a temérdek búza végébe értek, egyikük - a legsoványabb, legkínzottabb, legfáradtabb - mély sóhajjal lerogyott az árokparton megpihenni. Homlokáról egyetlen csepp veríték a földre hullott, azaz dehogyis a földre, egyenest a szál pipacs halovány kék szirmaira, hát abban a pillanatban, ahogy az a sós csepp érte, a kék pipacs, ím -színt váltott, kékből váltott hófehérre.

Fehér pipacs megborzongott, mint amikor hűs szél támad, s virágszívén végigsuhant igaz részvét, fájó bánat, ámde akkor odarontott az a kövér, az a hájas. Átkozódott, szitkozódott, bőrkorbácsát suhogtatta, s fene dühvel így kiáltott: "Hé! Rabszolga! Fel! Munkára! Ha nem mégy, nagy lesz az ára!"

S azon nyomba', hogy kimondta, bőrkorbácsa suhogott, megsuhogva lecsapott. Meg se jajdult, akit vertek, korbács nyomán vére serkent, s egyetlen csepp piros vére földre hullott... Az- az dehogyis a földre! Egyenest a szál pipacsra, szirmára, a hófehérre, s hát abban a pillanatban, ahogy az a csepp vér érte, fehér pipacs, ím - színt váltott, fehérből vált vérpirosra.

Piros pipacs megborzongott, mint amikor vihar támad, s virágszívébe költözött égő harag vörös lángja. Jöttek esők, hogy lemossák, záporok, hogy eláztassák azt a vérszínt, de hiába, mindhiába, a pipacs az piros maradt, mint a lánggal égő harag!

Régen esett ez - az eset, piros pipacs már azóta sok magvát a szélbe szórta, s árkok, partok oldalán itt is, ott is pipacs nyílik, és vérpiros valahány!

Fogadjátok szeretettel Fülöp Gábor János egy régebbi és a legújabb versét!

/Fülöp Gábor János/Ha pillangó lehetnék.

Ha egyszer a réten pillangó lehetnék,

Rászállnék én, minden illatos virágra.

Szirmaiból egy kis csokrot gyűjtenék,

Elvinném kedvesem tündöklő hajára.

Ha megérezné: a virágzó mező illatát,

Óvná szárnyaim bársonyát a szélben.

Akkor oly biztonságot éreznék vállán,

Ha mégis a szél… nagy erejével űzne:

Majd együtt járnánk az egész világot,

Szednénk együtt mézédes szirmokat.

Hegyet, völgyet felkeresve árnyakat,

Kószálva, érezve meg a boldogságot.

Hogy meddig lennénk ott árny alatt?

Nem tudom, talán míg a kismadarak

Szárnya csap… majd legyint szárazat

Felröppenve, ha tőlünk megriadnak.

Élnénk virágtengerében szabadon,

Az illathullámain eveznénk odább:

Míg kedvesem nem szól: vigasztalón,

Hogy repüljek csak egyedül tovább.

Fülöp Gábor János. © 2017.05.17.

Zagyvaparti alkony!

Kilencet üt már lassan a toronyóra,

Fűzek árnyéka lesz, az est koszorúja.

Ég a Zagyva vize… s a tűz is felette,

Szerelem világát éli: minden este.

S, ha leereszkedik csókjával a nap,

Lombok közül kandikál reánk csak.

Sugarak látványától megrészegülve,

Sások táncait járják minden este.

Szédülten… a part virágjai mögött,

Égőnyilak úsznak át a gátak fölött.

Bánat száll alá: ma is oly kedvesen,

És megpihen a távoli jászföldeken.

De ott, egy-két pipacs… még sem

Bánja… hogy őket égni látjuk még.

S az enyhe esti szellővel üzennek,

Hogy sosem büntetik, a sötét éjt.

Csak élve: a magányok szürkületét,

Nem töri az éj ketté az ők izzó hitét.

Nem élnék túl, ha bíborfejük elhalna,

S nem a holnapok örömében vigadna.

Mint az öregedő: ősi, esti alkonyat,

Bár… már sötétebbnek mondható.

Az esti égderűje köszön a Zagyvára,

Ha megszólal a tücsökzenés takaró.

Fülöp Gábor János. © 2021.05. 28.

/Várnai Zseni/ Ha simogatni tudna a szavam.

Ha simogatni tudna a szavam,

Mint lágy, becéző szellemkezek:

Szavak virágát hinteném rátok,

Hogy ne szenvedjetek.

Ha gyógyítani tudna a szavam,

Mint régi, titkos, nehéz balzsamok;

Ezernyi szóból szőnék most mesét,

Hogy meggyógyuljatok.

Ezernyi szóból szőnék most mesét,

Mely elzsongítna, mint egy nyári álom,

És elkendőzné a vérző valót;

Hogy ami fáj, az ne fájjon...

/SZABÓ PACSIRTA ÉVA/A hold és a csillagok!

Diófának árnyékában

Állok, minden este

Bámulom a csillagokat

Némán elmerengve.

Álmodozok, szép csendesen

Leülök hát csendben

De ekkor a teliholdra

Téved tekintetem.

Sötétségnek magaslatán

Lakozik ő kelme

Csillagoknak árnyékában

Kel fel minden este.

Az alakját minden héten

Akképp változtatja,

Amiképp a föld árnyéka

Magát megmutatja.

Nézek, a sötét végtelenbe

Azt kérdem, magamtól

Hol van ennek bizony vége?

Úgy látszik, hogy sehol.

Kis holdacska élj hát tovább

Mint eddig is tetted

Legyen, aki világítson

Az emberiségnek.

Kezdek, lassan álmosodni

Bemegyek, hát lassan

Remélem,hogy megfogadja

A tanácsot-mit adtam.

/SZABÓ PACSIRTA ÉVA/Úgy érzem magamat...

Úgy érzem magamat

Az élet sodrásában

Mint egy ijedt kismadár

A bezárt kalitkába.

Telnek, az évek

Oly gyorsan repülnek,

Bizony hamar eltelik

Ez a rövidke élet.

Mindent meg kell tenni

Mert nem lesz rá idő

Az ami elmúlik

Többé vissza nem jő.

Mindent azonnal

Büszkén és bátran

Meg kell, hogy küzdjünk

Minden sorscsapással.

De az élet viharában

Nehéz helytállni

Minden újdonságnak

Kaput kell nyitni.

Nem kell hátra nézni

Mindig csak előre

Hinni és bízni

Az eljövő időbe.

Mert ha egyszer elmúlik

Ám mindent kipróbálva

Akkor elmondhatom

Nem éltem hiába.

A Gyermeknapot Magyarországon 1931-től ünneplik (akkor még gyermekhétnek hívták),

1950 óta már csak egy napig tart és május utolsó vasárnapján tartják.

/Tóth Sarolta/ Gyermeknapra/ Előzetes.

A gyermekek szépek,

kedvesek, szeretetteljesek.

Mosolyuk nyíló virág,

ártatlan, illatos ár.

Értük, nekik, velük

szépül, épül

a megújuló világ.

Ők a jövő palántái,

kertünkben zamatos gyümölcsei

az életfának.

Örömforrásai szülőknek,

egymásnak, hazánknak.

Szeretjük, neveljük,

gondozzuk őket

születésüktől,

virrasztunk kiságyuk mellett,

ha lázasan, bágyadtan szenvednek,

amíg velünk élnek, minden nap.

De legyen egy nap ünnep,

mely csak az övék!

Legyen sok játék,

ajándék, öröm.

A boldog gyermek mosolyog,

önfeledten nevet, csacsog,

ünnepeljünk gyermeknapot!

Szervezzünk sok színes programot,

legyenek gyermekeink boldogok,

ajándékozzuk nekik e szép

májusi vasárnapot!

/Őri István/ Gyermekünk.

A gyermek még védtelen

a gyermek nem tudja, mi a félelem

a gyermek bátor és merész

vakmerőn tettre kész.

A gyermek még boldog és gondtalan

kacag mindenen s minduntalan

szemében röpke vendég a bánat

kis szíve érzi: mindenre van bocsánat.

A gyermek lelke hófehér

illatos kalács, puha, lágy kenyér

mit gyúrhatsz, ronthatsz és törhetsz

de mit oltárra is felemelhetsz

ha türelmes szód nyomán

kivirágzik benne a szeretet-erén.

Óvjad hát mindig gyermeked

törékeny virág ő, könnyen földre hull,

úgy szólj hozzá, mint Isten angyala

légy te is teljes lényegedben

a türelem és szeretet maga.

S ha fedded is, érezze meg:

kemény a szó, de mögötte végtelen a szeretet

ne költözzön szívébe rettegés

álma legyen mindig édes,

szelíd, tejszagú szendergés.

Ha mindezt híven megteszed,

ha kicsinyed óvod, védelmezed,

benne Isten száll le rád

s Őt látod akkor is,

ha rád villantja tündéri, pajkos mosolyát

Gyermeknapra II.

/Szalai Borbála/ Halljátok meg emberek!

Gyermeknapot ünnepelünk ma,

mi, kicsinyke gyerekek...

Halljátok meg kérésünket,

halljátok meg, emberek!

Azt akarjuk, azt kívánjuk,

sose legyen háború!

A mi kicsi gyermekszívünk

sose legyen szomorú!

Hogyha végleg elcsitulnak

az öldöklő fegyverek:

nem járnak majd a világban

árván maradt gyerekek!

Vigyázzatok a békére!

Védjétek meg mi nekünk!

Rakéták meg atombombák

ne oltsák ki életünk!

Békés mezők kalászait

fürdesse a napsugár!

Békén költse fiókáit

fészkében a kis madár!

Ölelje át a világot-

nefelejcsszín, tiszta ég!

Hadd nevelje minden anya

békében a gyermekét!

Gyermeknapi előzetes!

/Juhász Gyula/ „A gyermek szeme a jövő tükre, jaj annak, aki elhomályosítja.

”

”Ők azok, akik, amíg kicsik annak mutatják magukat akik, a természet érintetlenül szólal meg bennük.

Csak mi felnőttek vagyunk képesek arra, hogy másnak mutassuk magunkat, mint amik vagyunk.

Amikor készülünk a gyereknapra és köszöntjük őket akkor a holnapot, a reménységet és a büszkeséget látjuk bennük.”

A gyermeket tiszteletben kell fogadni, szeretetben kell nevelni, és szabadságban kell elbocsátani, tanácsolta Rudolf Steiner.

Mennyire igaza volt! Sajnos sok szeretethiányos gyermeket láttam neveltem. Az ő gyermekkorukból kimaradtak a „Szülők” jelenléte és szeretete, ez végérvényesen elveszett! Senki nem tudja kárpótolni őket érte.

Sok gyermek ma is olyan házban nő fel ahol a szülők már nem szeretik egymást.

Ők tudják a titkot „Meg lehet nőni, de felnőni sohasem”/Anna Gavalda/.

Ők a mi csillagjaink, azt kívánom, hogy ragyogjanak az életünk egén.

Keresztúri Dezső szavait ajánlom mindenki figyelmébe!

”Úgy gyönyörködj, gyermekeidben, mint akik téged folytatnak majd...

De ne a magad vágyait, emlékeit álmodd újra bennük,

ne kényeztesd, ne ünnepeld, ne szidd, inkább szeresd,

s érdemük szerint becsüld meg őket”

„Légy olyan, mint a gyermek, aki képes észrevenni és élvezni az élet látszólag jelentéktelen apró csodáit: egy virág szépségét, egy madár dalolását, a napkelte ragyogását, az ablaküvegen lepergő esőcseppeket. Mennyire egyszerűek, és mégis mennyire igaz szépségűek mindezek a dolgok, ha olyan szemmel nézed őket, amelyek képesek valóban látni, és ha felhagysz az állandó rohanással, ami miatt nem vagy képes észrevenni az apró csodákat.”(Eileen Caddy).

/Basil Johnston, Ojibwa/ Önmagukért szeressétek a gyerekeiteket, ne a teljesítményeik miatt.

/Ornella Fiorini- Erdős Olga fordításában/

Fiamanak!

Nagy szárnyakat szeretnék adni neked,

hogy szállj,

erőseket,

mint a karvalyé, hogy a szabadság

magasságában

könnyű szárnyalással

lebegni tudj,

és siklani

az élet színein át,

a csendben

meg hallani a szelet,

és minden szót, melyből mesék születnek.

Emlékezz erre,

és élvezd a repülést

a tenger felett,

a fűszálakon át,

sőt - miért is ne?!

Akár széttépett álmok között,

mert mindennek, még a zúzmara

jegének is értelme van.

Erős szárnyakat szeretnék adni neked,

hogy leküzd a távolságot,

a port, mely a szívedet szorítja,

és mindazt, mi aranynak látszik,

de amely valójában nem az.

Nagy szárnyakat szeretnék adni neked,

sűrű pelyheset,

hogy megóvjon, ha elvétenéd a repted,

és ha le is zuhansz,

ne essen bajod.

Íme hát a szárnyak, melyeket adni szeretnék neked,

de nem lehet,

mert csak te vagy, ki magadnak őket megteremtheted.

/Zsefy Zsanett/ Ne félj kicsim!

Ne félj kicsim

ha sötét van,

nem haltak meg a csillagok,

csak egy üstökös most fényezi

azután mind ragyog.

Ne félj kicsim,

ha villámlik

nem égnek égi szekerek,

csak a Nap szívéből futnak szét

mennybolton az erek.

Ne félj kicsim

ha az ég dörög,

biliárdoznak az istenek,

csillaggolyók koppannak ott

egy üstökös fejen.

Ne félj kicsim

ha fogy az idő,

csak a Nap falja a tegnapot,

hogy jól lakottan szülje meg

nekünk a holnapot.

Ne félj kicsim

a föld se reng,

ha kell kitalálom neked,

három a legbiztosabb három pontot,

amelyből az egyik én leszek!

/Gárdonyi Géza/ A cinege!

Egyszer nagy hideg volt. Az ablakot jégvirágok nőtték be, az emberek bundában mentek ki a szobából: a fülükre ráhúzták a sapkát, és kék orral és könnyező szemmel tértek vissza. Azt mondták, hogy soha, mióta élnek, ilyen hideg nem volt.

Juliska rálehelt az ablakra. A jégvirágok megolvadtak egy helyen a leheletétől, és kerek tisztaság támadt ottan. Juliska kinézett azon a kertbe. Mit látott? Hóval prémezett fákat, és fehérséget mindenütt.

Az ablaktól néhány lépésnyire volt egy almafa, annak az egyik ágán egy madárka ült, piciny lába belesüllyedt az ágon fehérlő hóba. Szomorúan csipegett. Egyszer csak lehunyta a szemét, a feje aláhanyatlott. A következő pillanatban lehullott az ágról, és beleesett a hóba. A hátára esett, a lába az ég felé, ott is maradt mozdulatlanul.

- Istenem! - kiáltott fel Juliska -, meghalt!

- Ki halt meg? - kérdezte Mariska.

- A kis madár. Megfagyott szegény.

Azzal kendőt kapott a vállára és kifutott. Fölvette a kis madarat és bevitte a szobába.

Ott addig-addig melengették, mígnem egyszer csak fölemelte a fejét. Egy darabig bágyadtan nézett Juliskára, aztán felröppent, rászállott a sifonér tetejére, és onnan pislogott szét a szobában.

A leányok nevettek és tapsoltak, hogy így visszanyerte az életét a madárka. Előhoztak egy üres kalitkát a kamarából és hívogatták bele:

- Gyere bele, kis madár, ez lesz a te házad, adunk neked kendermagot, friss vizet. Olyan jó dolgod lesz, mintha nyár volna.

A madárka azonban nem értette a hívogató szót, rémülten kerengett ide-oda a szobában, olykor nekirepült az ablaknak és nagyot dobbantott rajta. Mindenképpen ki akart menni, vissza a tél rideg-hideg, havas világába.

Végre megfogták és betették a kalitkába. Hogy vergődött a kis bolondos cinege! Mindenképpen ki akart szabadulni.

Aztán, mikor látta, hogy a leányok elvonultak a szoba túlsó sarkába, megállott, a melle pihegett. Nagy ijedelemben volt szegény.

Hanem azután, mikor észrevette, hogy nem bántja senki, leugrott a kendermagos vályúhoz, és evett-evett szegényke és ivott rá nagyokat.

Néhány nap múlva megszelídült, nem verte többé a szárnyaival a kalitka drótjait. Jólesett neki a meleg szoba, meg a jó étel-ital.

Egyszer mi nem jutott eszébe: felült a legfelső ülőkére, és nótára gyújtott,

a lányok örvendezve állották körül.

- Dalolj, dalolj, aranyos cinege!

És a madár dalolt, dalolt félig lehunyt szemmel, boldogan. Vajon miről dalolt? Talán a tavaszról?

Talán a napsugárról?

Talán az ibolyáról?

Talán egy másik kis cinegéről, aki az óta megfagyott?

Az egész telet ott töltötte a kis madár, jó kedve volt, meg is hízott, a tolla élénkebb színben ragyogott, mint mikor odakerült.

Aztán jött a tavasz. A mezőn kizöldült a fű, meleg napsugár szállott az égből, az almafa virágzott s künn csicseregtek a fecskék.

A cinege kidugta a fejét a drótokon és szomorúan nézett ki az ablak üvegén át a szabadba. Nem dalolt többé, csak ült elgondolkozva, szótlanul.

- Most már eresszük el - szólott Juliska -, látom, hogy kikívánkozik.

- Jaj, ne eresszük el - felelt Mariska -, ki énekel akkor nekem?

- Ejnye, te szívtelen - szólt Juliska -, hát te csak arra gondolsz, hogy énekeljen neked, nem látod, hogy ő, szegény milyen szomorú, ez nem sárga-fekete kanári, nem rabnak született madár, ez a szabadság madara, börtön neki a kalitka. Meghalna bánatában, ha zárva hagynánk.

- Hát jó - szólt Mariska -, eresszük szabadon, de mikor a kis cinege kiröppent és eltűnt a fák lombjai között, Mariska mégis sírva fakadt. és hát Juliska is törülgette a szemét.

- Isten áldjon, kis madár – mondogatták, a kendővel integetve.

- Isten áldjon - mondotta Mariska -, sohase hallom többé a te szép éneklésedet.

Másnap, ahogy ott ültek a szobában, az ablakon át beszálló napfényben, egyszer csak egy ismerős madárdal hangzik az ablakon át.

Ott volt a kis cinege, ült a barackfán, énekelt Mariskának meg Juliskának.

Ma 10 000 000x-os nap van!

Mindenkinek kívánok, egészséget, szeretetet és gazdagságot!

🙏🙏🙏

/G. Kovács István/ Ringató.

Aludj fiam, aludj csendben,

Kezed itt van a kezemben.

Simogatom hajad, arcod,

Aludj szépen- veled, vagyok.

Fordítsd el a fejecskédet,

Dúdolok majd halkan néked:

Csípi - csóka, hess varjúcska,

De jó ez a kisfiúcska.

Hunyd le szemed megnyugodva,

S repülj, szállj a csillagokba.

Ne remegjen a kis kezed,

Ott vagyok én ott is veled.

Ha elalszol, megcsókollak,

Elsimítom takaródat,

És a csendben soká nézlek,

Hallgatom a szívverésed.

Aludj, álmodj - vigyázok rád,

Sokkal jobban, mint gondolnád.

Mindenem csak Te vagy nékem,

Boldogságom, reménységem

Te aranyos kis gyermekem, ki vagy nekem.

Te nem véletlenül vagy itt.

A létnek szüksége van rád.

Nélküled a létből hiányozna valami,

Amit senki más nem képes pótolni.

Ez ad néked méltóságot,

Nekem meg boldogságot.

Az egész élet hiányolna, ha nem lennél.

A csillagok, a NAP, a Hold, a Fák, a madarak,

A föld, vagyis a világon minden,

Érezné, hogy valahol egy, pici vákuum van.

És ezt az űrt rajtad kívül senki más nem töltheti be.

Milyen is az élet!

/Móra Ferenc/ Szeresd a gyermeket – részlet/.

"Szeresd a gyermeket! Még néki szárnya van,

A csillagok közé ő még el-elsuhan,

S kitárja vidora a mennyek ajtaját:

Hiába könyveid, hiába lángeszed,

Az Isten titkait ki nem kémlelheted,

Csak gyermeklelken át.

Szeresd a gyermeket! A lét napfénye ő,

Estelik, hogyha megy, hajnallik, hogyha jő,

Csöpp lábai nyomán az öröm kertje zsendül,

Bimbónyi kis keze áldással van tele,

S melyik szeráf-zene érhetne föl vele,

Ha víg kacaja zendül?

Szeresd a gyermeket, öleld szívedre őt,

Ringasd el lágyan a szegény kis szenvedőt,

Lehunyt pilláinak töröld le könnyeit:

S míg te a gyermekek könnyét törölgeted,

Egy láthatatlan kéz a csillagok felett

Letörli vétkeid!"

/Szabó Lőrinc/ Ima a gyermekekért!

Fák, csillagok, állatok és kövek,

szeressétek a gyermekeimet.

Ha messze voltak tőlem, az alatt

eddig is rátok bíztam sorsukat.

Énhozzám mindig csak jók voltatok,

szeressétek, őket, ha meghalok.

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,

szeressétek, a gyermekeimet.

Te, homokos, köves, aszfaltos út,

vezesd okosan a lányt, a fiút.

Csókold helyettem, szél, az arcukat,

fű, kő, légy párna a fejük alatt.

Kínáld őket gyümölccsel, almafa,

tanítsd őket, csillagos éjszaka.

Tanítsd, melengesd te is, drága Nap,

csempészd zsebükbe titkos aranyad.

S ti mind, élő és halott anyagok,

tanítsátok őket, felhők, sasok,

vad villámok, jó hangyák, kis csigák,

vigyázz reájuk, hatalmas világ.

Az ember gonosz, benne nem bízom.

De tűz, víz, ég s föld igaz rokonom.

Igaz rokon, hozzátok fordulok,

tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;

tűz, víz, ég és föld s minden istenek:

szeressétek, akiket szeretek!

/Várnai Zseni/ Ha simogatni tudna a szavam.

Ha simogatni tudna a szavam,

Mint lágy, becéző szellemkezek:

Szavak virágát hinteném rátok,

Hogy ne szenvedjetek.

Ha gyógyítani tudna a szavam,

Mint régi, titkos, nehéz balzsamok;

Ezernyi szóból szőnék most mesét,

Hogy meggyógyuljatok.

Ezernyi szóból szőnék most mesét,

Mely elzsongítana, mint egy nyári álom,

És elkendőzné a vérző valót;

Hogy ami fáj, az ne fájjon..

Várnai Zseni Költőnő 1890. 05.25- 1981.10. 16/ 131. születésnapjára. Irodalmi Kávéház megjelenéséből ide hozva.

Sz.'

VÁRNAI ZSENI: SZERESSETEK!

Ha simogatni tudna a szavam,

Mint lágy, becéző szellemkezek:

Szavak virágát hinteném rátok,

Hogy ne szenvedjetek.

Ha gyógyítani tudna a szavam,

Mint régi, titkos, nehéz balzsamok;

Ezernyi szóból szőnék most mesét,

Hogy meggyógyuljatok.

Ezernyi szóból szőnék most mesét,

Mely elzsongítna, mint egy nyári álom,

És elkendőzné a vérző valót;

Hogy ami fáj, az ne fájjon.

Patyolat köntöst szőnék a szavamnak,

Hogy vérző helyet ne bántson, ne sértsen,

Mert nincs egy ép, egy meg sebezetlen, hely most

Az asszonyok szívében.

És csitítanálak benneteket lágyan,

Mint megvert, piciny gyermeket

S mondanám halkan, édes testvérszóval:

Szeressetek, nagyon szeressetek.

Mondanám halkan, édes testvérszóval:

- Egy a kínunk, egy a szenvedésünk,

Fogjuk meg lágyan egymás bús kezét,

Így könnyebb lesz nékünk.

Könnyebb lesz így a bút virrasztani

S Holnapot várni könnyebb lesz, tudom,

S könnyebb lesz így majd dalolva járni

A megálmodott sugaras úton.

Fogjátok meg hát egymás bús kezét,

Mint piciny ártatlan kis gyermekek

S ezernyi kínon és könnyeken által

Szeressetek, nagyon szeressetek!

Kedves Fórum látogatók mára egy verset hoztam nektek!

Erdélyi József/ Embernek lenni!

„Az ember egy porszem, nem látja meg senki,

És mégis a porszem tud csak ember lenni.

Ha vérzik a szíved és a fájdalmad nagy,

Csak ember légy mindig és ember maradj.

Az ember egy léha, egy könnyelmű senki,

És mégis oly nehéz embernek lenni."

Az ember egy léha, egy könnyelmű senki,

És mégis mily nagydolog embernek lenni.

Az ember egy porszem, nem látja meg senki,

És mégis a porszem tud csak ember lenni.

Ha vérzik a szíved és a fájdalmad nagy,

Csak ember légy mindig és ember maradj.

Az ember egy léha, egy könnyelmű senki,

És mégis oly nehéz embernek lenni.”

/Erdélyi József/- Magányos csillag.

Magányos csillag fénylik odakint

a messzeségben és felém tekint.

Hunyorgat, mint egy titkos égi szem,

színeit váltja. Vajon mit izen?

Magányos csillag, izen valamit,

ha nem is értem titkos jeleit,

szívem a fénynek, a fénynek örül,

s mint ő, hamar fellobban és lehűl.

Fel-feltekintek: ott ragyog-e még?

Mint egy magányos lámpafénybe rég,

gyermek koromban, kint, a vén tanyán,

ha éjidőn teknőhöz kelt anyám.

Szívemben úgy járkál a jó remény,

mint egykor ő, csak lábujja hegyén,

hogy fel ne költse négy kis gyermekét,

s ne szűkölködjön kenyérben a hét.

Alig pitymallott, már indult apám,

zörgetni béres népek ablakán,

hallottam elmenő lépéseit,

lépéseit és köhintéseit...

Magányosan bolyongok idelenn,

nem is tudom, mi történik velem,

csak a te titkos, távoli szemed

biztat, mint árva csillag izenet.

Álmaim anyja, lámpám olaja,

magányos éjem hajnalcsillaga,

biztass, ragyogj, hadd keljek, mint apám,

zörgetni alvó népek ablakán.

Ébredjetek, ti alvó béresek,

az új napon vezéretek leszek,

fel! fel! a harcok csillaga ragyog!...

Jaj, be magányos csillag is vagyok!.

Pünkösd Hétfő!

A húsvétot követő ötvenedik napra esik Pünkösd, mozgóünnep mely május 10-e és június 13-a között kell, legyen. Görög nevének (pentékoszté) a jelentése is ötven, a magyar pünkösd szó láthatóan a görögből származik.

A pünkösd ünnepe a zsidó valláshoz is, kapcsolódik, ekkor a „Pészach” utáni ötvenedik napon - ünneplik a hetek ünnepét, a tóra adását, a betakarítást.

A pünkösdi rózsa fontos szimbóluma ennek az ünnepnek.

A legjellegzetesebb pünkösdi népszokások egyike az ügyességpróbával egybekötött pünkösdi királyválasztás:

A pünkösdi király vagy királynéválasztás, Európa-szerte elterjedt szokás volt. Pünkösdkor a legények, fiatal férfiak erőt, ügyességet, gyorsaságot követelő versengés keretében döntötték el, ki közöttük a legrátermettebb, (lóverseny, bikafékezés, bothúzás, kakassütés), hogy a falu legényei közül ki az- az egy, aki egy évig ingyen (vagyis a falu költségére) ihat a kocsmában. Hatalma néhol egy napig, de gyakrabban egy évig tartott.

A Pünkösdi királyválasztás még ma is népszerű a szokás!

A közmondásból is ismert: „Rövid, mint a pünkösdi királyság.”

/Reményik Sándor/Pünkösdi Királyok.

Pünkösdi királynak

Fejébe szállt vére,

Féltékeny a hatalmára,

Azt se tudja, hamarjába

Mit csináljon véle.

Pünkösdi királynak

Sok a katonája

Mégis nádszál a jogara

Papír koronája,

Festett aranypapír koronája.

Pünkösdi király most

Ül az orzott kincsen,

Neki mindene van,

Nekünk semmink sincsen

Csak ez az egy életünk,

Csak ez az egy halálunk,

Csak az igazságunk.

Dejszen lejár pünkösd,

Piros pünkösd, fekete ünnepnap,

Azután nézheti

Ki-ki, miből mit kap.

Dejszen lejár pünkösd,

Le kell tenni a koronát, palástot.

Ünnep után, csúnyán

Futnak majd a pünkösdi királyok.

Ki marad úr itt, elválik, elválik,

Bár sors verte népünk,

Mi élünk, nem félünk,

Mert a mi kezünkben még a koldusbot is kivirágzik!

„Volt egyszer egy paprika,

Paprikából Jancsika,

Jancsikából kiskirály,

kis királyból virágszál”.

Mesét is, hoztam nektek Pünkösd hétfőre.

Virágból lett királyfi!

Volt egyszer egy király, annak volt egy fia. Azt mondta egyszer a fiú az apjának:

Édesapám, én most elmegyek, és addig vissza sem jövök, míg meg nem találom a legszebb lányt a világon.

Menj, édes fiam! Mondta az apja, és járj szerencsével.

Ment a királyfi, ment, mendegélt, útjában sűrű erdőbe tévedt, egy tüskebokorban varjú károgott kétségbeesetten, sehogy sem szabadulhatott a sűrű, tüskés ágak közül, jószívű volt a királyfi, kiszabadította a varjút, s az meg így szólt hozzá:

Húzz ki egy tollat a szárnyamból, s ha valaha bajba kerülsz, röpítsd a levegőbe a tollat, nyomban ott leszek, és segítek rajtad.

A királyfi eltette a varjútollat, s ment tovább.

Most az országútra ért, s egyszer csak látja ám, hogy halacska vergődik az egyik kiszáradt keréknyomban, a királyfi megszánta a halacskát, elvitte a tóhoz, beledobta.

Az meg így szólt hozzá:

Vegyél le a hátamról egy pikkelyt, s ha valaha bajba kerülsz, dobd vízbe a pikkelyt, nyomban ott leszek, és segítek rajtad.

Ezután meg egy öregembert látott meg a királyfi, szomjas volt az öreg, meg éhes is; a királyfi jó szívvel megitatta, megetette, az pedig így szólt hozzá:

Tépd ki két hajszálamat, s ha valaha bajba kerülsz, ereszd szélnek, nyomban ott leszek, és segítek rajtad.

Ment tovább a királyfi; harmadnapra egy falu határába ért. A falusiaktól meghallotta, hogy lakik itt egy öreg király, van annak egy világszép lánya, de ha azt valaki feleségül akarja venni, a kérőnek háromszor úgy el kell bújnia, hogy a királylány ne találja meg.

No, ezt én megpróbálom! Gondolta a királyfi.

El is ment a királykisasszonyhoz, feleségül is kérte, az pedig megmondta neki, hogy bújjon el háromszor, ha egyszer is el tud bújni úgy, hogy ő nem találja meg, hát a felesége lesz.

No, a királyfi levegőbe dobta a varjútollat, jöttek a varjak seregestül, fölvitték egy magas hegy tetejére, de a királylány egyenesen oda ment, meg is találta, ki is nevette a királyfit.

Másnap tóba dobta a pikkelyt, a partra úszott egy hatalmas hal, annak a hasában bújt a királyfi, de jött ám a királylány, merítőhálóval kifogta a halat meg a királyfit, és még ki is nevette.

Harmadnap szélnek eresztette a két hajszálat, jött az öregember, megcirógatta a királyfit, az nyomban tulipánná változott és az öregember a kalapja mellé tűzte.

Kereste a királylány a kérőjét, de hiába kereste, estére ki is hirdette, hogy ő bizony nem találja.

Akkor a szépséges lány elé állt az öregember, a kezébe adta a piros pünkösdirózsát.

A széplány meg is csókolta a virágot, s nyomban újra királyfi lett.

Te az enyém, én a tied – mondta a királylány, s mindjárt meg is tartották a lakodalmat, a királyfi így hát megtalálta, haza is vitte a falujába a világ legszebb lányát.

/Piován Győző/ PÜNKÖSDKOR!

Piros pünkösd napján,

mikor gyümölcs érik

életed kalászát

angyalszemek nézik.

Ezüstös harmatot

csorgatnak tövére,

hogy termése nőjön

S vihar ki ne tépje.

Piros pünkösd napján

az Úr keres téged

zúgó szelek szárnyán

Lelkét küldi néked.

Fogadd szeretettel

a mennyei lángot,

növeljen szívedben

hitet, boldogságot.

REVICZKY GYULA Pünkösd ünnepére!

Piros pünkösd, juttasd tiszta fényed

Ma is minden bánkódó szívének,

Hogy ki tévelyeg kétségbe', homályba':

Világító sugaradat áldja.

Habozóknak oldjad meg a nyelvét,

Világosítsd hittel föl az elmét.

Hogy az eszme szívből szívbe szálljon,

Diadallal az egész világon!

Piros pünkösd, szállj le a világra,

Taníts meg új nyelvre, új imára.

Oszlasd széjjel mindenütt az éjed,

Szeretetnek sugara, Szentlélek!

/Kosztolányi Dezső /Pünkösd!

Lángszárnyakon röpül felénk a nyár,

Az éj meleg s már perzselő a reggel,

Bolygunk az éjbe álmodó szemekkel,

S ritkán találunk hűvös árnyra már.

Az ég fakó, az éj is rövid,

Alig bújik el a nap egy bokorba,

Aztán ragyogva új erőbe forrva

Kiszáll, az égre lánguszályt röpít.

A róna várja a hűs fényű holdat,

Leng a kalász, vérszínű rózsa lángol,

Leszáll a boldogság a másvilágról.

A néma csillagok reánk hajolnak,

És álmodó, fáradt fejünk körül

Színes, aranyló lepkeraj örül.

Mi van ma, mi van ma?

Piros pünkösd napja.

Holnap lesz, holnap lesz,

A második napja.

Jó legény! Jól megfogd

Lovadnak kantárját!

Hogy el ne tapossa

A pünkösdi

rózsát!

Azon gondolkodtam, hogy ugyan egy bolygó egy bizonyos jelben tartózkodik, viszont nem biztos hogy annak a csillagképében is jár. Vagyis jelenleg ugyan a Jupiter átlépett a Halak jelbe, viszont mögötte még mindig a Vízöntő csillagkép látható.

Ez úgy tűnik, mintha egy másik dimenzióból, egy magasabb nézőpontból világítaná meg az adott helyzetet.

A másik, hogy nagyon az az érzésem, hogy ha egy horoszkóp ábrán a leszálló holdcsomópont nagyon közel áll az aszcendenshez, akkor az a személy egy olyan életutat hozott magával, amit az előző inkarnációjában nem sikerült megoldani vagyis átvitt értelemben megbukott és most évet kell ismételni.

Kedves Hoxa fórum látogatók!

Ma 2020. május 21-én a Nap az Ikrek- jegyben lép, és itt fog tartózkodni egészen június 22. -ig, ma még a NAP mellett +2 bolygó is, (Merkúr 21°48’-nél és a Vénusz 15°01’ foknál is, az Ikrek-jegyben, tartózkodik), talán még az sem elhanyagolható, hogy a Feszálló holdcsomó pont is, épen az ikreknek a 11°25’ fokánál araszol éppen.

Ennek talán azért is lehet jelentősége, mert a Holdcsomópontnak ilyen helyzetében az embereket hívják a „Karmaikus” ösztönök, hogy csatlakozzanak - a bezártság után -, a közösségi programokhoz, persze csak is óvatosan oda figyelve magunkra és természetesen másokra is, igyekezzünk betartani a megfelelő szabályokat!

Akiknek, pedig éppen az Ikrek jegyben található a Felszálló hold csomópont a ’Radix” születési képletében azoknak pedig, ez az állás azt adja tudomásra, hogy akár kötelékben, él, akár nem előző szabad életének lelkében őrzött emlékei lehetetlenné tehetik, hogy közel, lehessen hozzájuk férkőzni. Ezek az emberek, mindig azon igyekszenek, hogy egyszerre sok mindent csináljanak és ettől az életüknek a fő motívumait nem képesek meglátni. Mert az előző életeikben- már kik hisznek ebben-, a cselekedeteik ideges- nyugtalan energiák gyűjtő helyekből fakadhatott. Most ebben az életében a Felszálló holdcsomóponton keresztül kell megtanulnia ebben az életében, hogy ne csak a célszerűség érdekében kutakodjon, hanem a másokkal való együttműködés irányába terelje figyelmét. Meg kell neki tanulni a kommunikáció művészetét! Méltányolja az embertársaiban a mások jogait is. Tanuljon akár nyelveket is, azért hogy az önkifejezésében másokhoz jobban tudjon alkalmazkodni. Hiszen akiknek a személyes horoszkópjaikban az Ikrekben áll a Felszálló hold csomópont még hosszú út előtt állnak. Mivel pedig a Felszálló holdcsomópontjának éppen a szemben álló párja a Nyilas-jegyben van/ Jupiter uralkodás alatt, most aztán itt a lehetőség a Halakban 0°45’ fokon haladó Jupiteri segítséggel, hogy az álmait meg tudja valósítani. Az Ikrekben álló Felszálló holdcsomópontot mindig úgy lehet tekinteni, mint egy ajtót, amin csak be kell lépnie és megtapasztalhatja, mind a jó és szép életet, amit a szellemi élete a rendeltetésre bocsáthat!

A Földkörül keringő HOLDAT jelezném elsőként, mert Ő, aki 2-3 naponként jegyet vált, a mai napon éppen az Szűz-jegyben halad 19°31’ fokánál.

A következő gyors bolygó a Merkúr 21°48’ fokon halad az Ikrek-jegyben, ahol éppen saját uralma alatt van, itt tartózkodik a Merkúr bolygó egészen 07. 11.-ig, -ig, mivel Merkúr bolygó „az Úgy nevezett hírnök” az ÉSZ Istenének is szokás nevezni! Ez - az időszak nagyon jól jönne a jó kommunikációk megteremtésére, ránk férne ezekben a vírussal terhelt időkben. Azt is jó tudni a Merkúri hatásokról, hogy mivel mindig a Nap közelében tartózkodik, ezért felerősítheti még a Nap hatását is, ezért az önkifejezés terén jó tolmácsként képes működni!

Az Ikrek és a Mérleg jegy is levegős jegynek tekinthető!

A mikor a Merkúr bolygó az Ikrek-levegős jegyben található, mint most is, az Ikrekben, gyors észjárást eredményezhet, azért, mert a Merkúrnak az Ikrek-jegyben egyszerűen szüksége van arra, hogy folyamatosan kommunikáljon. Amikor pedig a Merkúr éppen a Mérleg-jegyben halad, akkor itt már inkább megosztott lehet a kommunikációs készség is, mert ugye Mérlegekre jellemző, hogy a vita mindkét oldalát képesek látni, ezért sok esetben a Merkúr bolygó hatására, mások véleményének is alá rendelhetik magukat!

Amennyiben, a Nap és Merkúr táncát vizsgáljuk a jegyekben, akkor, akiknél a Merkúr elem szempontjából a vízjegyhez társul ott megerősítheti az érzelmi energiákat, vagyis a Tüzes - Nap hatására még jobban érzékenyebbé válhat a mások érzései iránt is.

Amikor pedig Merkúr Föld elemhez társul, akkor inkább a gyakorlatiasságot erősítheti, ezzel egy kicsit visszafogja Nap ereje a képzelet csapongásait!

Amikor a Merkúr éppen Tűz elemhez társul, vagy Tűz jegyben található, akkor pedig még felgyorsíthatja, a FÖLD jegy kissé óvatos önkifejezését is, ami egy barátságosabb személyiséget is adhat az egyénnek! A Vízben álló Napot az önkifejezésében még magabiztosabbá teheti.

A Levegő az óvatos Földet, arra ösztönzi, hogy többet kommunikáljon. A Föld pedig elmélyítheti a Levegő-szellős önkifejezését! A Víz pedig meg fullaszthatja, egy a levegős jegyben álló Napot egy túlzottan érzelmes reakcióval, de ugyan akkor el is, mélyítheti a megérzéseket, és megerősítheti bennünk az együttérzést! A Levegős- jegy, mint a mostani IKREK- jegy is, segíthet minden vízjegy önkifejezésének, hogy racionálissá válhasson.

A Vénusz bolygó az esthajnal csillaga, is, itt az Ikrekben halad 06.02.-ig jelenleg együtt állás fényszögben van a Merkúrral, mivel a Vénusz a kis szerencse bolygója támogatja mostanság is jó cselekedeteket.

.

1./ VÉNUSZ a Szerelem Istennője, a jó ízlés, a szépség, a jólét, az egészsége az érzékiség és a szeretet bolygója.

2./ Merkúr az Ikrekben a gyors felfogást, a tanulékonyság, a kíváncsiság és szellemi frissességet sugározza felénk.

3./ Jupiter a „Nagy mágus” ma, mint már említettem a Halak-jegyben jár és az igazság érzetet, a lojalitást, az erkölcsi értékrendet, a nagyvonalúságot kaphatjuk tőle, kész közvetíteni azokat a jelzőtüzeket, amelyek a közösségsikerek felé vezethetnének bennünket. Mert a Jupiter a nagy jóságával itt a Halak-jegyben másod uralkodójaként is ügyesen keveri a merészséget az óvatossággal, de a siker érdekében. Mert a Halaknak nem csak a Fő uralkodója a Neptunusz bolygó, hanem éppen a Neptunusz is, mivel a éppen a Halak-jegyben 22°51’ fokán igen lassan araszolgat, lokálisan is benne áll a Halak-jegyben.

Talán még itt azt is meg említhetném, hogy az asztrológiában használatos, bizonyos - arabpontok szerint”itt található a Halak- 25°32’ fokánál „a - változás pont is-, és a teljes egyesülés forrásához szeretné embereket terelni a Neptunusz – bolygó, amikor éppen a Vénusz felsőbb oktávján is képes működni. Amennyiben a jót teszünk, akkor, akár a hatalom és a siker kézen fogva is járhatna. Neptunusz a Halakban, egészen 2026. 01.26. -ig, fog saját uralkodás alatt haladni, ezért aztán az egységélménye, az együtt érzésre, (főleg azért, mert a Neptunusz a Vénusz felsőbb fokú megjelenéseként adhatja jót is), lehetőséget adhat arra is, hogy a nagyobb társadalmi jólét érdekében munkálkodjunk.

Érdekes lehet még talán a kisbolygók szempontjából is, hogy Pallasz éppen a 21°10’ fokon szintén a Halak-jegyben áll, aki a szociális kapcsolatokat, politikai nézeteket is, befolyásolja.

4./ A Szaturnusz bolygó még mindig a Vízöntő-jegynek a 13°30’ – ánál, halad és mert itt az uralkodó bolygó egyrészről az Uránusz, másrészről pedig maga a Szaturnusz bolygó is,

Uralkodásuk alatt a legjobbakat is, meg lehetne valósítani. Miért is?

A Szaturnusz most a Vízöntőben haladva, akinek a horoszkópjában jó fényszögeltségben található, ott a kellő becsvágya kitartó, a céltudatosságot, keresi a Szaturnusz magában az önigazolást, hogy felfedezze az erőforrást, ahhoz, hogy erőt kölcsönözzön nekünk, akik szeretnének egy kicsit változni, tiszteletben és szeretetben élni. Ugyan is a Vízöntő-jegy –Szaturnuszi kapcsolódás a legjobb kifejezési formája annak, hogy az ember a legjobb cél érdekébe, újszerűen munkálkodjon.

5./ Az Uránusz 11°500’ nél, a Bika-jegyben Vénusz uralkodó hatása alatt halad 7 éven keresztül, mert 2019. 03.05.-én lepett be a Bika - jegybe és majd csak az Ikrek-jeggyel való előre majd ismét visszahátrálásával, vagyis „R”= Retrográd módon 2026. 04.24.-vel lép át egy újabb 7 éves ciklusára az Ikrek-jegybe. Mit várhatunk az Uránusz bolygótól, amikor a Bika-jegyben halad? Azt kell meg tanulnunk, hogy ha anyagi biztonságban vagyunk, akkor vigyáznunk kell arra, hogy ne legyünk ettől önteltek, ne legyünk elbizakodtak sem, azért mert az önelégültség sok esetben túlzott maga biztonságot adhat, és aztán beüthet, valamilyen „krach=bukás helyzet, a pénzügyi válság” és oda biztonság! Ekkor pedig a biztonság elvesztése kizökkenthet bár kit a komfort zónájából. Ilyenkor szokott az emberekkel előfordulni, hogy amikor az ellenállhatatlan erő találkozik kiszámíthatatlan helyzettel, akkor hatalmas feszültséget hozhat be az életbe.

6. /- ként talán érdemes még a Plútót is megemlíteni, aki jelenleg 26°40’ fokon nagyon lassan araszol a Bak-jegyben, egészen 2024. 11. 21.-ig. Utána viszont Ő is átlép majd szintén hosszú időre (2043.-ig) a Vízöntő-jegybe. A Plútónak a Vízöntőbe való lépése, lehet már az új szellem ideje is, - és úgy, mint mostanság a Szaturnusz esetében is-, azt sugallhatja majd az embereknek, hogy meg- kellene értenünk, hogy miként kapcsolódjunk egy nagyobb jóhoz ebben a világban. Mivel a Plútó az empátiát is képviseli, és a kommunikációs technológia akkora már új sebességet is, diktál, és a Vízöntőben elhozhatja számunkra a nagyobb ragyogás időszakát is.

Legyen szép napotok a hosszú hétvégén!

Szép Pünkösdöt kívánok nektek kedves Fórumlátogatók!

Szép szöveg, nagyon szép, nagyon igaz!

Csak elkezdődött a nap, és... éjszaka már hat óra van.

Most érkezett hétfőn és már péntek van.

... és már vége a hónapnak.

... és lassan vége az évnek.

... és már 40, 50 vagy 60 év 80 is, már eltelt az életünkből.

... és rájövünk, hogy elvesztettük a szüleinket, barátainkat.

és rájössz, hogy már túl késő visszamenni...

Tehát... Próbáljuk meg kihasználni a maradék időt...

Ne hagyjuk abba a kedvünkre való tevékenységek keresését...

Tegyünk színt a szürkénkbe...

Mosolyogj azokra a kis dolgokra az életben, amelyek balzsamot zártak a szívünkbe.

És mindennek ellenére továbbra is élveznünk kell ezt a hátralévő időt derűvel. Próbáljuk meg kiiktatni az utódokat...

Majd utána megcsinálom...

Majd azt mondom utána...

Majd utána átgondolom...

Mindent későbbre hagyunk, mintha az ′′ utána ′′ a miénk lenne.

Mert amit nem értünk, az az:

Utána kihűl a kávé...

utána a prioritások változnak...

Utána megtört a báj...

utólag az egészség bérlet...

Utána a gyerekek felnőnek...

utána a szülők megöregednek...

utólag az ígéreteket elfelejtik...

Utána a nappal éjszakává válik...

utána az élet véget ér...

És akkor már gyakran túl késő....

Tehát... Ne hagyjunk semmit későbbre...

Mert közben mindig később találkozunk, elveszíthetjük a legjobb pillanatokat,

a legjobb élmények,

a legjobb barátok,

a legjobb család...

A nap ma van... A pillanat most van... Szép napot nektek.

Már nem vagyunk abban a korban, amikor megengedhetjük magunknak, hogy azonnal halasszuk, amit meg kell tenni./ Georges Boublil/.

/Bányai Ferencné/PÜNKÖSDI RÓZSA!

Addig zöld bokorként

Vadonban pompázott s nem is vették észre,

Amíg Nagypénteken kínos kereszt alatt.

Néhány vércsepp érte.

Ebből a vércseppből

Pünkösd hajnalára pompás rózsa nyílott;

Reggeli harmatos napsugár fürdőben,

Hajladozva ringott.

Azóta a világ

Minden kis kertjében díszlik a virága,

Pirosló vércseppként terjeszti illatát

Az egész világra.

Májust köszöntő vereseket hoztam ma nektek, kedves Hoxa fórumlátogatók!

/Ady Endre/ Május.

Tündéri május, lombot fakasztó,

Könnyű felöltőt szegre akasztó,

Légy üdvözölve:

Szívet fakasztó, emlék-marasztó.

Járok a korzón, szívembe mámor,

Kacagva libben leánykatábor.

De szép az élet,

Fél óra múlva - zuhog a májusi zápor!

/Kányádi Sándor/Májusi szellő.

Almavirággal

futkos a szellő,

akár egy kócos

semmirekellő.

Kócosnak kócos,

de nem mihaszna,

okot nem ad ő

soha panaszra.

Füttyöget olykor,

mintha ő volna

a kertek kedves

sárgarigója.

Meghintáztatja

ágon a fészket,

leszáll a földre:

fűhegyen lépked.

Illeg és billeg,

s ha dolga nincsen,

elüldögél egy

kék nefelejcsen.

/Reviczky Gyula/Május.

Az ifjúság bájos vidéke,

Tele van napfénnyel, virággal,

Himbálják illatos fuvalmak,

Bezengi csattogó madárdal.

Derűs ábránd, álom, reménység

Szór pazarul fényt, illatot.

Nem látni ottan ködöt, árnyat,

Csak a bimbófejtő napot.

Te, ki megújulsz minden évben,

Természet ékes ifjúsága,

S egyforma bűbájjal mosolygsz,

Bíborra és daróc – gúnyára.

Gyönyörű május, szívdobogva,

Vidáman hadd köszöntselek!

Nekem is illatoz' virágod,

Rám is sugárzik kék eged.

Napodnak hulló tiszta fénye

Hevíti az egész világot.

A mi csak kedves, a mi bűvös,

Pajkos szeszéllyel mind kitárod.

Minek zománcot nem te adtál,

Elveszti illatát, színét.

Te vagy a művészek művésze,

Te az örök költői szép.

Virágokat hullatsz a földre,

Ha tomboló vihar megingat;

És hogyha sóhaj kél szívedből,

Az is csak édes, langyos illat.

Emelt homlokkal, könnyű szívvel

Vívhatja az a lét-tusát,

Kinek harczára te mosolygsz,

Gyönyörű május – ifjúság!

Május 3. vasárnapja a madarak és fák napja, erre az alkalomra hoztam nektek kedves fórum látogatók a számok atyjától a kivetkező leírást!

Hamvas Béla: A madarak éneke! /Részlet: A babérliget könyvből/.

Hallottam valakiről, akinek az a feltevése, hogy a túlvilágra került emberek kedves foglalkozása egymásnak életükből történeteket elbeszélni. Ez a helyhez illő egyetlen komoly tevékenység, amely örökké tart és mindig érdekes. Elvégre évszázadokig lehet beszélni arról az egyetlen eseményről is, hogy amikor valaki nyáron a délutánt az öreg halásszal a tengeren csónakban töltötte, mit látott és mit élt át.

Hivatkozással az illetőre mindenkit arra kérek, hogy ezúttal az előzményektől tekintsen el. Majd a túlvilágon méltó részletességgel és a tárgyat megillető igazsággal mindent el fogok beszélni. Ilyen hallatlan jelentőségű, tüneményesen gazdag és bonyolultan sokszerű történetek számára itt nincs elég tér és idő és alkalom.

A madarak énekéről van szó!

Az után nemsokára, hogy a nap a Bak jelébe lép s a téli mélypont után ismét emelkedni kezd, január első napjaiban, a cinke szólal meg először. Van úgy, hogy a napfényre szól, van úgy, hogy az olvadásos időre. Ugyanakkor a szarka is elkezd csörögni. A cinege későbben kezdi, de gyertyaszentelőkor már hallani. Sokszor hetekre újra elhallgatnak. A tavasz első jelére, a márciusi langyos esőre már a rigó is elkezdi. Eleinte csak a hangját köszörüli. Sajátságos halk, de éles hangja van ilyenkor, mintha valaki fejhangon rövidet ásítana: csőrét kitátja és aprót sikolt. Rendesen olyankor, ha a levelek közt ugrál, kukacot keres, megáll, megélesíti torkát és eszik tovább. Március végén a rigó nők Perzsiából visszatérnek férjeikhez és vőlegényeikhez, akik a telet itt élték át.

Akkorra a rigó, ha nem is kifogástalanul és folyékonyan, de már énekel. A fülemile csak áprilisban kezdi, néha csak gyümölcsvirágzás után.

Azt mondják, hogy az énekesek július elején hallgatnak el, amikor a kicsik a tojásból kikeltek. Nincs idő énekelni, az apróságoknak kosztot kell gyűjteni és hordani. Csakugyan július első tíz napjában elhallgat a fekete, az énekes rigó, a fülemile, a kakukk, a tengelice, a cinke. Nem is szólal meg már, csak néha, szeptember közepe táján. Az erdei pacsirta kivétel. Néha egész nyáron hallani, de szeptemberben biztosan, még október elején is. Akkor beáll a csend és az erdő néma.

Májusban történt, hogy egy napon a hegyek közé mentem. A völgyben, ahol laktam, a sűrű bozótban, a nyirkos vízmosásban, sok madár lakott. A madarak énekét előbb is csodáltam, de csak úgy, mint a virágos rétet, amelyen elbűvölt az egész, de az egyes növényeket nem láttam. Abban az évben, jól emlékszem rá, egy rigóra figyeltem fel. Ugyanazt a dalt többször énekelte. Három ütem volt az egész, félig önkívületben énekelt szenvedélyes és diadalittas hangokat. Ez volt az, ami megragadott. A ház lépcsőjére ültem és figyeltem. Csakugyan, most ismét ugyanazt mondja. Hősies kiáltás volt. Valamilyen heroikus szimfónia főmotívuma lehetett volna. Lekottáztam. Ez volt a döntő pillanat.

Megértettem.

Megértettem a madár énekét, és megértettem, hogy Orpheusz dalára a madarak miért figyeltek, és megértettem, hogy Szent Ferenc a madaraknak prédikált. Egyszerre magától értetődő lett számomra, hogy a madarak éneke nemcsak művészet és zene, hanem értelmes beszéd és gondolat is, mint az emberi nyelv, csak szebb. A kis Akhilleusz, ahogy a feketerigót magamban elneveztem, három ütemben elmondta nekem hősi szívének minden titkát, sorsának heroikus misztériumát, s nagy tette elragadtatását, a szenvedélyes és önfeláldozó lendület természetfölötti szépségét.

Sohasem hittem volna, tűnődtem akkor, mint akit váratlanul mélységes tudásba avatnak be, sohasem hittem, hogy egy feketerigó ezt tudhatja. Azóta tudom, hogy tud mást is, különbet is. Hallottam egyet, a víz partja mellett a füzesben lakott, aki olyan mozarti gráciával énekelt olyan mozarti dalt, amilyen bűbájosan gyengéd és könnyű Mozart nem volt soha, s talán nem is tudott volna lenni. Hallottam azt, akit "Elíziumi madár"-nak neveztem el; azt a biztos, személyes tapasztalati élményt, amit az ő művészetében az Üdvözültek Kertjéről kaptam, sehol másutt nem találtam.

Dante Paradicsomában Beatrice vállán énekelhettek így a madarak. Az Édenkertben a bűnbeesés előtt, mikor az őzek a tigrisekre hajtották fejüket, és úgy aludtak, ott énekelhettek így a madarak. A világ teremtésének hajnalán, az angyalok dicsőítő égi éneke lehetett ilyen átszellemülten tündöklő s ilyen boldogan elragadtatott. S végül hallottam egyet, aki nevetett, hangosan, énekelve, csillogva nevetett, ahogy csak az tud nevetni, aki olyan, mint a nap, egész egyszerűen lényének közvetlen értelme és tartalma volt ez a nevetés.

Szenvedélyesen kerestem a fekete rigókat. De közben megismerkedtem a tengelicével, a vörösbeggyel, a cinegével, a sárgarigóval, a mezei pacsirtával és az erdei pacsirtával. Itt ismét meg kell állanom.

Ugyanott a völgyben, bár egy, vagy két évvel később, egy éjszaka történt, hogy a madár hangjára felébredtem. Mintha még álmomban hallottam volna, mert nem volt benne semmi valószerű. Egészen anyagtalan, kimondhatatlanul mély és fájdalmas ének volt. Nem is hittem el, hogy hallom. Másnap keresni kezdtem. Nem találtam. Csak ősszel hallottam újra. Ott ült a szőlőkarón, és ugyanazt énekelte. Késő délután volt, szüret előtt. Azóta ismerem. Rendesen hat hangot énekel, hangsorszerűen lefelé, de kromatikus trillákkal, egyre süllyedő sorban, ahogy a vízcsepp az egyik kőről hull a másikra. De hogy ebben az egyre mélyebbre hulló kromatikában milyen szívet tépő fájdalom van, s e fájdalomban milyen édes, álomszerű szépség, azt csak akkor lehetne elmondani valahogyan, ha az ember a földre tudná magát vetni, és keservesen elkezdene sírni, keservesen, értelmetlenül, a fojtogató fájdalomtól elárasztva, felszabadultan és boldogan.

A fülemilét értettem meg a legkésőbb.

Minden madár csak metafizikusan, vagyis az emberen túlról érthető. Onnan, ahonnan Orpheusz vagy Szent Ferenc értette meg őket. A fülemile megértéséhez még egy kis lépéssel tovább kell menni. Wordsworth vagy Shelley vagy Keats, vagy a többi költő fülemile-költeménye a valóságot nem fedi. Aki a békét nem ismeri, az a fülemilét nem értheti. Ezért fiatalember csak csodálhatja. Csak ha a szenvedélyek kiégtek, s már az öröm és a szenvedés kora teljesen elmúlt, csak, ha az ember már nem akar önmagától és önmagának semmit, és fejét megbékülten Isten tenyerébe hajtotta le, csak, ha az emberben felébredt a honvágy az Én-telen világba végleg visszatérni, csak akkor hallja meg, hogy a fülemile mit és miért énekel.

A dalban nincs fájdalom vagy szenvedés, nincs hősi erő vagy nevetés, nincs öröm, nincs diadal. Amikor az ember az életen túljutott, s már nem akar semmit, az egyetlen, ami még foglalkoztatja: várakozom, amíg hívnak, s addig imádkozom. A várakozásnak ez a nyugodt, csendes, megbékült imája, ez a fülemile dala, ez a mártírdal, kristálytiszta várakozás a halálra és a túlvilágra, - búcsú a szépséges földtől, az édes élet mámorától, és kérés az éghez, hogy eressze be.

Sokáig csak a búcsút hallottam, és nem ment a fejembe, hogy miért van. Az ember először, rendesen, a negatívumot érti, és nem tudja elgondolni, mi ez, amíg nem ismeri meg a hozzátartozó pozitívumot. Tudtam, hogy búcsúzik, azt is tudtam, hogy mitől. Szomorúnak találtam, és egy kicsit indokolatlannak. Aztán egy nyár eleji délután, már ahhoz az időhöz közel, amikor egészen elhallgat, egyetlen hangjából megértettem. Ez a kicsiny madár a túlvilágra kéredzkedik. Nem valamilyen tudós indokolással, ahogy még a legtisztább szívű ember is tenné. Úgy kéredzkedik, ahogy egy kisgyerek az anyja ölébe, de még egyszerűbben, mert nem védelmet keres, nem boldogságot, nem örömet és nem megnyugvást. Olyan egyszerű ez, amilyen egyszerű csak egy madár lehet, amikor énekel. Nem halálvágy ez, egyáltalán nem. A fülemile nem tudja, mi a halál. Az élet után nem a halál következik, hanem a túlvilág. Honnan tudja? Milyen jó lenne Istent ilyen közelről és bizalmasan ismerni, mint ez a kis madár.

Aranyosi Ervin: Ahogy a madarak…

Ma reggel ismét madárdalra keltem,

lágy fény derengett át az ablakon.

Csendben hallgattam, s odakint a kertben

egy apró kórus trillázgatott nagyon.

Vidám dalukból, áldott élet áradt,

Kicsi szívükben öröm zakatolt.

Háladalt zengve a gyönyörű világnak,

élve a jelent, s várva a holnapot.

Mi, emberek, vaj’ mért nem vesszük észre,

az életünk, pont ilyen egyszerű.

Boldog lehetsz, gondolj mindig a szépre,

arcodat fesse a megértő derű!

Adj végre szárnyat képzelt vágyaidnak!

Amit remélsz, az mind tiéd, lehet!

Nem szab határt semmi sem álmaidnak,

amire gondolsz, el is érheted.

Hitetlenséged, lehet, ami gátol,

az akadályt is csak te építed.

Mert minden gond megoldódik magától,

– mégis oly kevés ember érti meg-.

Ne legyen nyögés, vége akarásnak,

a természet sosem erőlködik.

A folyók folynak, sorra utat vájnak,

az élet mindig magától működik.

Csodálkozz rá e szépséges világra,

élvezd a jelent, értékeld a mát!

Szemed, füled, s szíved nyisd végre tágra,

érezd az élet lüktető dallamát!