Főoldal » Fórumok » Egyéb témák » Akit érdekel az asztrológia fórum

Akit érdekel az asztrológia (beszélgetős fórum)


❮❮ ... 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 ... ❯❯
3092. Ilcsimama
2017. okt. 10. 16:08

Aszcendens a „Radix” képletben?


Az aszcendens a személyes horoszkópok kiinduló pontja, mert erre épül a pontos óraperces születési képlet, melyből az kiolvashatjuk múltat, a jelent és jövőt is, valamint a személyre vonatkozó jó és rossz tulajdonságokat és az önmagunkhoz és a világhoz való viszonyunkat is.


Az asztrológiai ismeretekből tudjuk, hogy az égi képlet percről percre változik, ezért csak azoknak a természete, sorsa lehet nagyjából hasonló, akik ugyanabban a pillanatban, ugyanazon a földrajzi helyen születtek, és pedig azoké is csak nagyjából lehet hasonló, mert azt az égi jelekből nem lehet érzékelni azt, hogy milyen érzelmi közegbe születnek, illetve mit kapnak a családtól.


Már Nostradamus és a többi középkori asztrológus bonyolult számítási rendszereiből is ismerjük, hogy a születés napja szerinti csillagjegy az égi adottságokat, a születési hely és óra szerinti pedig a földi adottságokat jelezheti.


Vagyis a Nap-jegyből kiderül, milyen lehetőségeink vannak, az aszcendens szerinti jegy pedig megmutatja, hogyan fogunk élni azokkal az adottságokkal.

Az aszcendens az a pont, ahol a születés pillanatában éppen felkelőben volt a Nap, aki például, mondjuk április 21-én napkeltekor született, annak a Nap-jegye és az aszcendens szerinti jegye is egybe fog esni: tehát Bika/Bika adottságokkal rendelkezik. Viszont ha a Bika havában, de egy-két órával napkelte előtt született valaki, akkor az Aszcendens a Kosba esik, tehát a Bika adottságokkal Kos módjára fog bánni, nem visszahúzódó, inkább vezéregyéniség, sokkal lobbanékonyabb, merészebb, vállalkozóbb, mint a hagyományokhoz ragaszkodó Bika/Bika társa. Ha viszont napkelte után született valaki, akkor már vagy az Ikrek, vagy a Rák tulajdonságokkal keveredik majd a Bika-adottság.


Ezért kell az Aszcendens nek nagyon pontosnak lenni, mert ez lesz a képlet I. háza is, és ebben és a többi házakban felkelő bolygók, illetve a jegyek uralkodó bolygói lesznek az életeseményeket meghatározó elemei a horoszkópnak.


Ahhoz, hogy meg tudjuk az illető gyengéit és erényeit, hogy illik-e hozzánk másik egyénisége, vagy jobb, ha már a kezdet kezdetén elköszönünk tőle, ahhoz akár már elegendő lehet az aszcendens is, hogy melyik csillagjegy hatása alatt áll. Ha ugyanis valaki nagyon összeférhetetlen a saját aszcendens - jegyünkkel, nagyon sok mindenben kell megalkudni, alkalmazkodni ahhoz, hogy a kapcsolat tartós legyen, különösen igaz lehet ez az 5. és VII. házvonatkozásban.


Ne feledjük, hogy most Október 10.-én a jóságos Jupiter bolygó 2018. 11.07.-ig - egy éven keresztül - a Skorpió jegyben fog haladni, ahol az illető lehetőségei szorosan kötődnek majd belsőigényekkel. Általában is elmondhatjuk, hogy itt a lélek szűrője kizárhatja azokat a dolgokat, amelyek boldogtalanná tennék azokat, akik ösztönösen követik az alapösztöneiket. A Jupiter segítségével a lehetőségek magától értendő természetességgel jöhetnek, ha a belső bölcsességet megfelelőképen használja valaki. Ugyan is itt mindennemű gyarapodás a rejtett tudás határait képes feszegetni.


A Jupiter bolygó által elfoglalt jegy meghatározhatja, hogy miként törekszünk az életünk mélyebb megértésére és milyen előnyöket és kapunk az életben. A Skorpió jegyben haladó Jupiter bolygó pedig fáradhatatlanul kutatja a valósággal való kapcsolatot. Mivel pedig az akarat és az elszántság révén szinte minden legyőzhetővé válhat, így az itt haladó Jupiter nyereséget is hozhat, vagy akár másoktól kapott örökségséggel is kecsegtethet bennünket.


Mint már az előző bejegyzésemben is jeleztem, hogy a „Szaturnusz Sorsbolygó” is, 2017. 12. 20.-tól, - két és félévre- átlép a saját uralma alatt lévő Bakjegybe, itt ugyan rendkívüli óvatosságra int, de képesé tesz arra is, hogy a siker érdekében az elképzeléseket elősegítse. Még akkor is, ha a Szaturnusz általában a korlátozások bolygója, így a keretek, mindig az általa elfoglalt jegy határozza meg, de itt és most az ambíciók legyőzhetik az akadályokat.

A horoszkópszerinti házbeli elhelyezkedés pedig személyre szóló kereteket adhat az elképzeléseknek.

3091. Ilcsimama
2017. okt. 10. 13:56

Kedves Fórumlátogatók: ez a II. része az október 09-i napon általam feltöltött leírásnak.


„Az élet olyan, mint a hegedű és a zongora, hogy végül mit hozol, ki belőle csak attól függ, hogy mit és hogyan játszol rajta.

Sok ember fog ki és besétálni az életedbe, de csak az igaz barátok hagynak a szívedben nyomot. Mikor arra vágysz, hogy észre vegyenek és szeressenek, tudd, hogy a többiek is mind ugyanerre vágynak.

A bölcs ember a jó dolgokat megőrzi az emlékezetében, a rosszakat pedig veszni hagyja.


A legfőbb bölcsesség az, ha valaki tudja, hol és hogyan találja, meg amire az adott pillanatban szüksége van,

az utad során az emlékeid zsákjába csak is a szép emlékeket rakd el, a rosszakat pedig hagyd az út szélén.


Szabad az, aki szabad szívvel szabad akarattal választja meg, hogy kiktől függjön, és hová tartozzon,

mindig akkor jövünk rá, hogy mi a legfontosabb az életünkben, amikor már sajnos elveszítettük azt.


Néha kell az ember életében egy-egy vihar, mely felrázza, miután más életet kezdhet, és új céljai lehetnek, ami után ismét másként és szépnek látja a világot.”


Amennyiben, jobban belegondoltok: az asztrológiában, úgy nevezzük ezt, hogy a SZATURNUSZ sorsbolygó a Qvadrát fényszögek által gáncsokat - megoldandó feladatokat dob elénk, hogy általa erősebbek lehessünk.


A Szaturnusz bolygó a „Karma ura” az égi tanítómester, ahol a Jin és Jang az Úr.

Mit tanít meg nekünk? Melyik életterületen kapjuk a leckéinket?

Mivel benned van az erő, választhatsz boldogságot, de bánatot is, tűzz ki célokat magad elé és harcolj érte, szeresd Önmagad, olyannak amilyen vagy és lehetsz.

Szeresd az életet, akár borús, viharos, vagy olykor-olykor menydörgés, vagy napsütéses napokból áll is.

A Karmánk mindig ad lehetőséget arra, hogy a tanulási feladataink során, valamiképpen akár segítséggel is, de megéljük a pozitívumokat is.

Amennyiben megtanuljuk a saját születési „Radix” képletünk szerint és a YOD szerinti szeretet leckéit, mely által e rövid „FÖLDI” életünkben meg tanulunk a megfelelő energiai szinten rezegni.

A YOD egy a „Radix” a születési horoszkóp képletben található 150°-os „Nevelő”, quincunx – fényszög, mely a Vénusz bolygótól a szeretet bolygójától indul ki és két quincunx fényszög a Vénusz csúccsal, valamely jegyben és a szemben álló 60°-ra lévő „harmonikus szextil” fényszög talpjegyekkel zár be egy háromszöget a YOD háromszöget.

Az is, tudható - már akik hisznek benne -, hogy az asztrológia a jól érthető szimbólumok ősi tudománya ebben pedig a szeretet is, számos alkatot ölthet.


Láthatjuk tavasszal a bimbózó virágokat, ilyenkor a szeretet érinthet meg bennünket.

A felkelő Nap vörös korongjával, az igazság hópelyhe ez, amely túljut az emberi értelmen. Bár az ember a Naptól, a csillagoktól tanulhat, de csak akkor, ha szeretet lakozik a szívében.


Ezen a Földi világon szinte minden válaszol a szeretet erejére, valójában a szeretet az, amely megkönnyíti az életünket bármibe is, kezdjünk bele. Támogatja erőfeszítéseinket, fokozza a képességeinket, ez által tudjuk magunkból a legtöbbet kihozni, azért mert a szeretet a béke alapja. A Földi élet a szeretet egyik megnyilvánulási formája, és mégis csupán csak tízből három ember az, aki ezt követi.

Bizony nagyon sokan vannak, akik az asztrológiát nem ismerik el, mint tudományt, ha nem inkább, mint áltudományként vélekednek róla, pláne a mostani világban, amikor maga az „asztrológiai szó” kifejezés sajnos a sok „bulvárosodás” következtében devalválódik= az értéke csökken. Pedig az asztrológia már olyan 6000 éves múltra tekinthet vissza az emberiség asztrológiai ismeretanyagai között.

Az asztrológia térhódítása már az1272-es években is, nagyon sikeres volt, amikor a hét bolygóról II. frigyes idejében a császári udvari asztrológus SCOTUS megalkotta a asztrológiai filozófia összképét.

Aztán (csak, hogy a legnevesebbek említsem), amikor BONÁTI és BACON –MORIN kiváló filozófus és természettudósosok korrekciós módszerrel megalkották az asztrológia elméletét, hogy az emberek életében milyen nagy szerepet kaphatnak azok a sorsot is befolyásoló erők, amelyeket a csillagok közvetíthetnek felénk.

Ezt követően terjedt el az a nézet is, hogy egészségi hatás tekintetében minden testrészt egy –egy állatövjegyhez kell rendelni e szerint pedig: ” nem szabad azt a testrészt gyógykezelni, főként operálni, (ha csak nem életmentő műtétről lenne szó), amelynek a megfelelő zodiákus jelében éppen a HOLD áll, illetve műtétekre a legalkalmasabb időpont, amikor hold csökkenő - holdfázisban halad éppen.

3090. Ilcsimama
2017. okt. 9. 12:34

Kedves Fórumlátogatók! Nem, azért mert már kifogytam volna a feltöltrndő versekből, de úgy gondolom, hogy egy kis kitérővel szeretnék veletek megosztani egy hosszabb lélegzetű dolgot is, mivel azonban a mondandómat csak több részletben tudom feltölteni, remélem, hogy nem is unjátok majd a leírásom.


Viszont már most szeretném előre felétek jelezni, hogy a Szaturnusz bolygó már csak ez év december 19.-ig tartózkodik a Nyilas-jegyben, ahol a Jupiter bolygó uralma alatt haladt két és féléven keresztül.

Aztán 2017. 12. 20.-tól – 2020. 12.16.-ig,

(Retrográd időket is beleszámítva), átlép a Szaturnusz a BAK- jegybe, ahol pedig Ő maga lesz a saját uralkodó bolygó.


Ezzel aztán megkezdődik egy újabb nagyjából két és fél éves ciklus ideje a SZATURNUSZ sorbolygónak.


Legyen, akkor ez a mai napon az I. rész!


Idéznék nektek egy híres, és általam nagyon kedves asztrológustól /Péter Orbán/ a rejtett valóság című könyvéből is:


„Mi emberek, amikor megszülettünk egy nagy és ismeretlen világba csöppentünk. Igazán biztonságban csak, akkor érezhetjük magunkat, ha megtaláljuk a helyünket, és eligazodunk ebben a rohanó világban. Életünk végéig, arra törekszünk, hogy a felettes "Én"- el bennünk, és a születési uralkodó bolygóink által meghatározott úton haladjunk. Gyakran tesszük fel magunknak a kérdést, mi a megfelelőbb módszer, hogy kérdéseinkre választ kapjunk?

Milyen információkra van szükségünk, hogy megtaláljuk a helyünket ebben a világban?

Ahányan vagyunk, annyi úton indulunk, de mindannyian csak, azt remélhetjük, hogy utunkat mindig siker koronázza.”


A többit, amit még szeretném nektek mondani, persze – csak aki hisz benne-, aki pedig nem hisz benne- még is inkább az asztrológia mutathat utat, akkor, ha megismerjük a saját horoszkópunkat.


A Szaturnusz sors bolygó nagyjából 29 –éven -ként a REVOLUCIÓJÁ- ban <vagyis lassan haladva a vitaszférában új lehetőségeket, kínál fel nekünk. Ugyan is a bolygók a körforgásoknál tranzitkor* általában, akkor hozzák a legfeltűnőbb változást, amikor a szültéskor elfoglalt pozíciójukba térnek vissza. Már pedig a Szaturnusz az életünk legfontosabb jelzőtábláit világítja meg. Amikor visszatér az eredeti születési horoszkópbeli helyére, ekkor egy mindenki által érzékelhető új kezdet indulhat el, főleg a hétköznapi életünkben érzékelhető ez igazán, és az lehet nagyon jó és nagyon rossz is, ugyan is>, ha tanulunk az eltelt idők hibáiból, van módunk, hogy azokon a továbbiakban javítsunk.


Javaslom, hogy állíts magad elé tükröt: és ha belenézel a tükörbe, és nem látod benne magadat megfelelőnek, akkor a tükröt, nem helyesen használod, lásd magad benne jónak szépnek és hasznosnak!


Nagyon könnyen torz - képet is láthatsz abban a tükörben, ha nem akarod elfogadni megváltoztatásra való életed, mert csak is az segít azon az úton haladni előre, amelyet Te kijelölsz magadnak.


„Amennyiben csak önmagadat bírálod és kritizálod, mások is ezt fogják tenni veled, ha hazudsz magadnak, mások is hazudni fognak neked.

Viszont ha szereted önmagad, mások is szeretni fognak téged, ha jó az önértékelésed, mások is megfelelően fognak majd értékelni téged.”


Amikor felismered önmagadban a jót, ekkor jön el az igazi Szaturnuszi tanuló idő.


Mert Én hiszem és vallom, hogy. . . . . .


„Az univerzumban semmi sem mozdulatlan.

Mindanyunkat egy végtelen erő mozgat.

Ugyanazok a törvények vonatkoznak ránk is.

Tanuld meg a Naptól, hogy szüntelen haladni kell,

Tanulj a Naptól nyugovóra térni,

Tanuld a csillagoktól, hogy az égben és a Földön van az erőd”. (Greg Vaughn)

Aztán azt is tudom, a Holdról, hogy!


”Mindannyiunk számára fénylik, hogy lelkünket felemelje,

Gondolatainkat a csillagok magasságáig röpítse.” / Vágó Zsuzsa fordításában vers részlet/


Fontos tehát, hogy tegyél rendet az életedben. Nem azt mondom, hogy mindent és mindenkit dobj ki, de nézz körül alaposan, söpörd ki az oda nem illő dolgokat. Ami visszahúz, ami leural, ami könnyet csal a szemedbe, azt ne tartogasd, ne akarj rá nézni minden nap csak azért, mert megszoktad, hogy ott van, és úgy gondolod, hiányozna.


Tudod, az új, jó dolgok igazából nem férnek meg, nincsenek összhangban azokkal, amiktől tényleg jobb lenne már megszabadulni.

Teremts harmóniát a lelkedben, az életedben…

Szabadulj meg neheztelés nélkül a múlt fájó darabkáitól, hogy legyen hely befogadni azt a számtalan csodát, ami még az életedben rád vár.

Ugye, milyen szép a képen látható SZATURNUSZ bolygó!

Az igaz, hogy a kötelességeinket, terheinket és a kényszerű vállalásainkat is a Szaturnusz adja, és a Szaturnusz gyűrűi is a korlátainkat mutatják, de mint nagy a tanítómester mindig tudja, merre visz a helyes út, és igyekszik ráterelni bennünket. Szenvedéssel is jár, de tisztán és okosabban jövünk ki belőle, sokszor ezzel segítve bennünket ledolgozni az előző életbeli karmánkat.


A Szaturnusz első visszatérése 29-30 év körüli időben történik, ez az igazi felnőtté válás idejéhez tartozik. .. . . .


Az első Szaturnusz oppozíció, vagyis szemben állás fényszög: a kamaszkori lázadás: az

„engem bántanak”időszaka!


A Szaturnusz első feladatot adó Qvadrát fényszöge általában olyan 21 éves korban van, amikor a munka, a tanulás, megpróbáltatás és az ütközetek jönnek be az életünkben.


A második Szaturnuszi Qvadrát időszakot 30 évesen élhetjük meg: ekkor megtapasztalhatjuk a felnőtté válást, vége a fiatalságnak.


A harmadik Szaturnuszi Qvadrát ideje olyan 35-37 éves kor közötti időre tevődik: ekkorra már a családban, megélhetjük esetleg a halálesetekkel a szeretteink elvesztésből eredő fájdalmakat, ugyan akkor kialakulhatnak addigra az értékeink, és a világnézetünk is.


A Szaturnusz második oppozíciós fényszöge = vagyis a szembenállás fényszög, olyan 44-45 éves korban következik be, akkor kényszeríti ránk valaki az akaratát. Ilyenkor rendszerint állást válthatunk, nem, az elválást hozza be ez a bolygó állás, inkább visszamegyünk az elhagyás után, végletek alakulhatnak ki, ide hozható akár lelki betegségek is.


A 2. Szaturnusz - Ciklus - visszatérés a „Radix” képletszerinti helyéhez: olyan 56-58 év között történik: amely már az öregkort és a lelassulást segíti elfogadni. Idetartozhat esetleg a nyugdíjazás, vagy ilyen korban szokott előfordulni, hogy valaki végleg elveszti az állását, azonban, ha pozitívan fogjuk fel, akkor ez az életkor még felszippanthat egy új életet is.

Mivel a Szaturnusz bolygó az ok és az okozat törvényét szeretné tudatni velünk, vagyis az egyensúlyba tartó erőnek a javítását szeretné megtanítani nekünk, ezért a saját születési „Radix” képletben a SZATURNUSZ, vagyis önmagával való találkozási idő nagyon fontos állomása az életünknek.

A Naplómban nézd meg a csodás Szaturnusz bolygó képét.


Folytatás majd nem sokára a II. részben következik!

3089. Ilcsimama
2017. okt. 7. 12:41

/Aranyosi Ervin/ Telihold.


Kerek korong fenn az égen,

nem volt ilyen kerek régen,

Mindig hiányzott egy része,

most lett teli az egésze!


Kerek korong, vidám fényed,

izzó Naptól kölcsönkérted?

Hogy az éjben világíthass,

csillagoknak utat nyithass!


Kerek korong, Napunk párja,

ki az éji eget járja,

Néha sápadt, néha fénylő,

néha fogyó, szűken élő.


Égi tükör, Napunk mása,

csak gyengébb a ragyogása.

Éjszakai égi vándor,

társ, ha úton éjszakázol.


Kerek korong, gurulj tovább,

less meg éji, földi csodát,

a fényeddel őrizd álmom,

kísérj el, míg megtalálom.


Felhő mögé ne bújj, kérlek!

Nyújtózom, de el nem érlek.

Kerek korong, teliholdam,

halld meg szavam, hozzád szóltam!


Aranyosi Ervin © 2017-10-07.

3088. Ilcsimama (válaszként erre: 2993. - HnéViktória)
2017. okt. 6. 07:39

Kedves Viktória, sajnos még csak most tudtam visszaolvasni a nyári bejegyzéseket és látom, hogy hosszú idő után jelentkeztél! Nagyon örülök neki, de annak, hogy csak ilyen ritkán látogatsz el hozzánk annak már nem annyira, örülök, hiszen Te egyike vagy a leg régebbi fórumlátogatóknak.

Szeretettel küldöm üdvözletem neked és a gyermekeidnek is.

3087. Ilcsimama
2017. okt. 4. 15:23

Jó és hasznos dolgok, amiket érdemes elolvasni és a gyakorlatban egészségünk védelme érdekében hasznosítani!


Réges-régen az orvosi ellátás és a gyógyszeres kezelés hiányában a szegény emberek úgy védekeztek a betegségek ellen, hogy szinte nem is tudtak róla.


Az alábbiakban ismerjünk meg néhány természetes, gyógyító hatású növényt, melyet eleink feltételek nélkül használtak egészségük megőrzésére, vagy eseteleges betegségek idején.

A szegény ember patikája ma is használatos – mert a természet ontja magából ezeket a „csodaszereket”.


Mák: a csontritkulás ellensége

A mák azért szerepel az első helyen, hogy ne kerülje el a közép vagy idősebb korúak figyelmét, hiszen, ki ne szeretné a fiatalos erőnlétét könnyen fenntartani, és az életét meghosszabbítani. Szerencsére a mák fontos helyet foglal el a magyar étkezési kultúránkban, jóllehet kevesen ismerik annak áldásos gyógyhatását.

A mák gazdagon tartalmaz (csontépítő), magnéziumot, (OMEGA4) növényi zsírsavat, aminosavat, foszfort, kalciumot, káliumot és vasat. Hatását abban fejti ki, hogy lassítja az öregedési folyamatokat; megállítja csontszövetek leépülését, és elkezdi újra építeni. Elősegíti a magas vérnyomás csökkenését. Telítetlen zsírsav összetétele miatt, megelőzhető a trombózis és embólia kialakulása. Normalizálja a vér koleszterin szintjét, miközben fokozza a szervezet védekező mechanizmusát. Növeli a szellemi teljesítőképességet, jótékonyan hat a sebek gyógyulására.

Használati és tárolási javaslat: A ledarált mákot kevés vízzel összekeverjük, Mézzel vagy édeskével ízesítjük, dunsztosüvegbe tesszük, majd hűtőben tároljuk. Az első hónapokban naponta minimum 1 evőkanállal fogyasztunk belőle. Később (a betegség súlyosságától függően) kétnaponként. Tekintsük olyan „gyógyszernek”, amelyet egy életen át szedni lehet


Burgonya: az emésztés elősegítője

Gyógyító hatása miatt a burgonya megérdemli a második helyet, már azért is, mert táplálékunk sorrendjében is a második helyen áll. Ráadásul nem hizlal, legalább is, ha nem zsírban sütjük. Fontos tudni, hogy a zsírban sült krumplit nehezen tudja megemészteni a szervezet, ezért káros a szervezetre. Ezzel szemben (testépítéshez elengedhetetlen) az összes növényi fehérjét tartalmazza, sőt káliumot, kalciumot, foszfort és vasat. Az édes burgonya gyógyító hatása ismert a cukorbetegek számára is, mert a benne lévő szénhidrát lassan szívódik fel, így nem dobja meg a cukrot. A gyakori burgonyafogyasztás egyensúlyban tartja a szerveket, például csökken a gyomor és a bélpanasz. Leghatásosabb, ha sós lében (népi nyelven sóban főtt krumpli), vagy héjában főzve fogyasszuk. Valamikor a szegény emberek a burgonya levéből készítették az előételt, a levest. Használjuk ki a burgonyában rejlő, egészségünkre hasznos lehetőségeket, hogy kevesebb gyógyszert kelljen fogyasztanunk.


Cékla: élettani fontosságú

A cékla rákmegelőző hatású, beírta magát a csodaszerek osztályába. Ferenczi Sándor 1970-ben Heidelbergben megjelent könyvében ad számot 18 év tapasztalatáról, a nyers céklalé daganatellenes hatásáról. Munkatársa Paul Seeger megállapította, hogy a cékla hatékony a rákos daganatok ellen. Az eddigi tumorgátló gyógyszerekkel szemben nem sejtosztódást gátló méreg, hanem élettani hatóanyag: a ráksejtek csökkent oxidációját növeli oly módon, hogy a tönkrement légzőpermentet pótolja, és így a rák tulajdonképpeni okát szünteti meg. A cékla hatóanyaga a sejtlégzés aktivátora. “Ebben kiváló eszközt találunk – írja Seeger – a daganatsejt sejtlélegzésének befolyásolására és normalizálására.”

A hagymán kívül a céklának van a legnagyobb a szilícium (nyomelem) tartalma. A szilícium révén a szervezet védekezőképessége nagymértékben fokozható. Nyers céklalé hatására a szervezet védekezésében vezető szerepet játszó sejtek, a nyiroksejtek (limfociták), plazmasejtek és faló-sejtek felszaporodnak, és az elhalt, kóros sejtek száma is növekszik. A cékla számos más ásványi anyagot és nyomelemet is tartalmaz: káliumot, foszfort, ként, jódot, vasat, rezet, mangánt, céziumot. B1-, B2-C- és P-vitamin is található benne. A vérképzést segíti és vérzéscsillapító. Ezeken kívül a cékla javítja az idegműködést és az emésztést is.


Bab: a veseműködés segítője

A bab fontosságáról se feledkezzünk meg! Szerencsés, aki szereti a babot, mert a gyógyító hatása sokrétű. Serkenti a sejtek fehérje anyagcseréjét, regenerálódnak a sejtek, sőt szabályozza az anyagcserét. Elősegíti a víz kiürülését, segíti a máj, vese működését (ezért van nagy szerepe a betegségek megelőzésében). És ez még nem minden; segíti a vérkeringést, ez által segíti a szív működését is. A Kidney bab, például nem csak külsőre hasonlít a vesére, de segíti a vese működését.


Lencse: aminosavak a szervezetnek

Nem gyakran fogyasztott étel a lencse, pedig kevés ilyen tápláló és jól emészthető zöldségünk van, mint a lencse. 25-28% igen magas a fehérjetartalma, és tartalmazza valamennyi, a szervezetünk számára fontos aminosavat, a nélkülözhetetlen esszenciális aminosavat, amelyet szervezetünk nem tud önállóan előállítani. Mindemellett nem allergén, viszont jól emészthető, kevésbé, vagy egyáltalán nem puffasztó, mint a bab. Tartalmaz még vitaminokat és az anyagcseréhez fontos nyomelemeket. A cukorbetegeknél sem okoz gondot, mert a benne lévő szénhidrát lassan szívódik fel. A gyomrot és beleket megterhelő ebéd után, ha a következő napi ebéd a lencse, megkönnyebbül a bélrendszer.


Vöröshagyma, fokhagyma: immunrendszer-erősítők

A mai korunk szennyezett levegője káros hatással van a tüdőre. A mindennapi hagyma fogyasztásával, nagy részben ki lehet védeni, a szennyező anyagok kártevését. Annak ellenére, hogy könnyeket csal a szemünkbe, tisztítja a szemet! A vörös- és a fokhagyma olyan, mint az emberi sejt. A tudomány mai állása szerint segítik eltávolítani a veszélyes mérgező és salak anyagokat a sejtekből, egyben ellenállóvá teszi, és erősíti az immunrendszert.

3086. Ilcsimama
2017. okt. 4. 15:20

/Petrőczi Éva/ Ősz!


A gyümölcs-óra októbert mutat:

birs/perc,

alma/perc,

körte/ perc,

az őszt kondító fák alatt.


/Kosztolányi Dezső/ Őszi reggeli.


Ezt hozta az ősz hűs gyümölcsöket üvegtálon.

Nehéz sötét-smaragd szőlőt.

Hatalmas, jáspisfényű körtét,

megannyi dús, tündöklő ékszerét.

Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról,

és elgurul, akár a briliáns.

A pompa ez, részvéttelen, derült,

magába-forduló tökéletesség.

Jobb volna élni.

Ámde túl a fák már,

Aranykezükkel intenek felém.

3085. Ilcsimama
2017. okt. 3. 08:26

/Juhász Gyula/ Október.


A fény arannyal öntözi még

a szőke akác levelét,

de ez a fény, megérzem én,

már októberi fény.

Az alkony lila fátyla alatt

tarka tehenek hada halad,

vígan elbődül, hisz haza tart,

de ez már őszi csapat.


A kertben tarkán égő színek,

virágok, dúsan vérző szívek,

rajtuk az este harmata ring,

de ez már őszi pompa mind.

Fényt, krizantémet, dalt, harmatot,

lelkemben vígan elringatok,

megszépül lassan, ami rég volt,

de ez már októberi égbolt!

3084. andus40
2017. okt. 2. 15:47

Kedves Ilcsimama :)


Mély tiszteltetem a fáradozásodért és köszönöm szépen a választ. Nagyon jó volt vissza idézni és elolvasni amit már régebben írtál nekem (most is tudtam belőle tanulni ). Érdekes amit most írtál a Nap évéről és akik akkor születtek, mert egyre jobban úgy érzem, hogy szerencsés ember vagyok. Igaz még a sikereket nem érzem, viszont nagyon sokat tanulok és olvasok, hogy minél mélyebben megismerjem magam és ezáltal tudjak majd másokon is segíteni ( ez a szívem legnagyobb vágya).

Ilcsi mama a Nap évében és a Nap év szülötteként, hogy lehet képletben megnézni, hogy ez hol mutatkozik meg ( ilyenkor a Nap helyét nézzük egy képletben?)...


Egy tranzit fényszögnél, hogyan nézzük meg, hogy fog ránk hatni ? Pl. Ma a Hold Vizöntőbe 21 fokon van, ami a radix képletemben az 1 házam. Mivel itt nincs bolygóm akkor gondolom a tranzit hold a személyiségemre hat, viszont a Vizöntő uralkodója a Szaturnusz. A Hold a 6 házam életterületének a uralkodója, amiben a Szaturnusz áll. Vagy a Holdam a Bika jegyben van és Quadrát az ASC. Honnan kell ezt megközelíteni?


Mivel beszéltél a primer direkcióról és a Szekunder direkcióról, azt jól tudom, ha 42 életévet megnézem primer direkciónál a Nap mozgását nézzük, ott lesznek történések? pl. nálam a Nap égyüttáll a Szerencseponttal, Skorpióba, VII házban. Akkor ebben az életévemben a párkapcsolat lesz a főszempont...

A szekunder direkcióban pedig a hold mozgását nézzük ? pl. nálam a Hold együtt áll a Neptunuszal a 8 házban, Nyilasba. Itt gondolom az elmúlással,a halállal, az elengedéssel, a titkokkal, az okkult dolgokkal kell szembe nézzek ?...


Nagyon érdekes, mennyi oldalról lehet megközelíteni a képletünket a segédhoroszkópokkal,viszont most oda jutottam, hogy vajon ezekből mi az ami nagyon fontos tudnom a következő egy évre és amire nagyon oda kellene figyelnem ? ? ?


Köszönöm Ilcsi mama a türelmet és szorgalmat amit tanúsítasz, hogy minél jobban megismerjük ezt a gyönyörű tudományt :) :) :)


Csodákkal teli napokat kívánok mindenkinek :)


Ölellek

andus40

3083. Ilcsimama
2017. okt. 2. 11:16

/Dsida Jenő/Ősz!


Mért van, hogy a szívem

Csupa, csupa bánat? -

Siratom halálát

A gyönyörű nyárnak.

Siratom halálát

A hulló levélnek,

Lassú hervadását

A virágos rétnek.

Siratom halálát

Égő forró könnyel...

...Csicsergő madárdal

Tavaszi virággal

Csak még egyszer jöjj el!

3082. Ilcsimama
2017. okt. 2. 10:48

Aranyosi Ervin: A hiba tanít…


Imádom az emberek hibáit,

– az mind-mind engem igazol!

Nem élek különcként a Földön,

s az életem sem róla szól.

Tanulni jöttem, jobbá lenni,

s ezt én örömmel megteszem.

Meg kell tanulnom elfogadni,

s átlábalni a Gond-hegyen.

Mások hibáit tapasztalva,

látom meg, bennem mi lakik.

Hibákból is nagy dolgok lesznek,

ha jól tévednek valakik.

Ne hidd, a tudós csalhatatlan,

vagy a tanár az túl okos.

Néha a téves eredmény is

elvisz a vágyott célodhoz.

Néha az kell, hogy megtapasztalj,

fájdalmas, rossz élményeket,

– ez kell, – hogy másik utat válasz,

s rájöjj, hogy mi a jobb neked.

Fogadd hát el mások hibáit,

s keresd előnyös oldalát.

S ha téged is így elfogadnak,

több lesz a kedves, jó barát…

3081. Ilcsimama (válaszként erre: 3080. - Skorpio88)
2017. okt. 2. 10:45

Köszönöm!


„Aki nem ismeri a személyiségét és a lelke mélyét, nem tudja, ki lakik benne, és milyen erős!

Merj erős lenni! Önmagadból meríts csodálatos erőt. (Müller Péter).


„Tudod –e, mi a virág? A Föld jósága!

Tudod-e mi a jóság? A lélek virága!

Tudod-e mi a veres? A szellem tápláléka! „(Petőfi Sándor).

3080. Skorpio88
2017. okt. 1. 13:55
Gyönyürű versek Ilcsimama !!
3079. Ilcsimama
2017. okt. 1. 09:09

/Óbecsey István/ Szeressétek az öregeket !


Nagyon szépen kérlek titeket,

Szeressétek az öregeket.

A reszkető kezű ősz apákat,

A hajlott hátú jó anyákat.

A ráncos és eres kezeket,

Az elszürkült, sápadt szemeket.

Én nagyon kérlek titeket,

Szeressétek az öregeket.


Simogassátok meg a deres fejeket,

Csókoljátok meg a ráncos kezeket.

Öleljétek meg az öregeket,

Adjatok nekik szeretet.

Szenvedtek Ők már eleget,

A vigasztalóik ti legyetek.

Én nagyon kérlek titeket,

Szeressétek az öregeket.


Ne tegyétek Őket szűk odúkba,

Ne rakjátok Őket otthonokba.

Hallgassátok meg a panaszukat,

Enyhítsétek meg a bánatukat.

Legyen hozzájuk szép szavatok,

Legyen számukra mosolyotok.

Én nagyon kérlek titeket,

Szeressétek az öregeket.


Ők is sokat küzdöttek értetek ,

Amíg fölnevelkedtetek.

Fáradtak Ők is eleget,

Hogy ti módosabbak legyetek.

Ők is elfogadtak titeket,

Mikor Isten Közéjük ültetett.

Azért én kérlek titeket,

Szeressétek az öregeket.


Ha majd az örök szeretet

Elhívja Őket közületek,

Ti foglaljátok el helyüket,

Mert ti lesztek majd az öregek.

S mindazt, mit nekik tettetek,

Azt adják nektek a gyerekek.

Azért előre intelek titeket,

Szeressétek az öregeket.

3078. Ilcsimama
2017. okt. 1. 09:08

Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét AZ IDŐSEK VILÁGNAPJÁNAK.

Napjainkban Több millió hatvan év feletti személy él a világon, számuk 2025-re akár meg is kétszereződhet, éppen ezért a gyorsan öregedő világban az idősek sokat segíthetnek - önkéntes munkával, tapasztalataik átadásával.


Az Idősek Világnapján szeretettel gondolunk mindazokra, akik egy hosszú élet munkáját és rengeteg tapasztalatát tudhatják maguk mögött. Minden évben egyszer köszöntjük őket, de szeretetüket, bölcsességüket az év minden napján érezzük.

Nemcsak ezen a napon, hanem mindig meg kell tenni mindent azért, hogy érezzék, fontos részei az életünknek és nem hagyjuk őket magukra.


/M Legrand/ Az idősek tisztelete!


Amíg fiatal vagy,

Sosem gondolsz arra,

Hogy eljön az ősz is,

S elszállnak a darvak.


Amíg fiatal vagy,

Nincsen sosem gondod,

Nem érdekel semmi,

Csak a saját dolgod.


Pedig gondolnod kell,

Azon sok emberre,

Akik annyit tettek,

S jártak a kedvedbe.


Legalább e napon,

Jussanak eszedbe,

Legyél hálás nekik,

S ne legyen feledve.


Szüleid, akik az

Életedet adták,

Nagymamák, nagyapák,

Ne legyenek árvák.


Tanítóid, kiktől

Csak a jót tanultad.

Gondolj szeretettel

Tiszteleted rójad.


Törődjél és szeress,

Mindenki azt mondja:

Hogy amennyit most adsz,

Annyit kapsz, majd vissza!

3077. Ilcsimama
2017. szept. 30. 19:25

Ha fiatalok akarunk maradni!


„Ha fiatalok akarunk maradni, mindennap olvassunk egy el egy verset, hallgassunk egy kis zenét, nézzünk meg egy szép festményt, olvassunk könyvet, és amennyiben lehetséges, tegyünk valami jót.

Az ember legfőbb érdeme éppen az, hogy amennyiben teheti, felülkerekedik a külső körülményeken, és minél kisebb befolyást enged azoknak.”/ Johann Wolfgang Goethe/.


/Róth Márta/ Kezedbe teszem a Könyvet.


"Kezedbe teszem a Könyvet,

hogy vezessen a sűrű ködben.

Kezedbe teszem az átlátszó kristályt,

hogy lásd a szépet, keresd a tisztát.

Kezedbe teszem a gyertyalángot,

világíts annak, aki bántott!

Kezedbe teszem a szőtt takarót,

takard be az árván fázót!

Kezedbe teszem a fénylő kulcsot,

hogy meleg legyen, és várjon az otthon.

Indulj hát, s hívd magaddal a gyerekeket,

hogy kezükbe tehesd a szeretetet. "


„Minden napra egy –egy vers” szívet, lelket melenget!


Ma szeptember utolsó napjára e két verset hoztam nektek:


/Fésüs Éva/ Őszi dúdoló.

Mit siratsz, te kismadár?

Elrepült a drága nyár.

Búzaszem nem terem

köd szitál a földeken.

Tarka lepke merre jársz?

Véget ért a lenge tánc,

Itt az ősz, csendes ősz,

lopva lép a fürge őz.

Béka mondja: kutykurutty!

Kis porontyom, menj, aludj.

Jó gyerek nem brekeg,

téli álom lepte meg.


/Kosztolányi Dezső/Őszi reggeli.


Ezt hozta az ősz.

Hűs gyümölcsöket üvegtálon.

Nehéz, sötét-smaragd szőlőt,

Hatalmas, jáspisfényű körtét,

Megannyi dús,

Ősznek tündöklő ékszerét.

Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról,

Elgurul, akár a briliáns.

A pompa ez, részvéttelen, derült,

Magába-forduló tökéletesség.

Jobb volna élni. Ámde túl a fák már,

Aranykezükkel integetnek.


Még mindig az "Őszi verseket" szeretném hozni nektek.

Íme ez is itt:


/Geisz László/ Csodálatos ősz!

Csodálatos őszi kora este,

ezer színben pompázik a táj.

Az ég alján a Nap fáradt teste,

fejét lehajtva pihenne már.

Őszi szellő suhan át a téren,

meglebbentve fák rőt levelét,

és az egyre halványuló fényben,

dallamát zengi az erdő s rét.

Lábam alatt lyukas dió roppan,

enyhe szellő ringatja a fát.

Árokszélen vadgesztenye koppan,

levetni készül a tüskeruhát.

Nap sugarát szűk marokkal mérik,

harang kondul a domb tetején.

Őszi lankán édes szőlő érik,

nem éhezik már a seregély.

Őszi égen felgyúlnak a fények,

levelet már nem kerget a szél.

Éjféltájban elhalkul az élet,

és a természet pihenni tér.

3076. Shally
2017. szept. 29. 14:53

Szia Ilcsimama!

Már e-mailen ide irányítottál,gyermekkel kapcsolatban szeretnék kérdezni.A kisfiamnál nagyon jól láttad mikor érdemes próbálkozni, be is jött. Az lenne a kérdésem 2. gyermek időzítését mikorra mondanád? Előre is köszönöm a válaszod.

Szeged, 1980.07.15.1 óra 03 perc (éjjel)


Köszi

(Gabi)

3075. Ilcsimama (válaszként erre: 3055. - Andus40)
2017. szept. 29. 14:08

Kedves „Andus40”! Szeretném előre venni a Te kérdéseidet, mert talán a legrégebbi kérdések, amikre nem válaszoltam és nagyvonalakban egybe esnek mások kérdésivel is.


Kezdjük a leg utolsó kérdéseddel, hogy elkészítetted a szeptemberi születésnapodra SZOLÁR képleted.


Mivel többségében újak is vannak a fórumon, ezért először arról írnák, hogy mit is értünk SZOLÁR képleten?

Ez egy asztrológiai prognózis, amely a jövőben bekövetkezendő eseményekre jelezhet.

Ugyan is a pontos születési időre elkészített „RADIX” horoszkóp elv a- képen működik, hogy a születéstől az élet végéig jegyek és házhatások bolygók, és azok fényszög hatásaik alapján a kilátásba helyezett lehetőségeit felvázolja számunkra.


Magát a bekövetkezések lehetőségeit úgynevezett”SEGÉDHOROSZKÓPOKKAL” tudjuk az életkornak megfelelően irányító (direkciós) számításokkal megvizsgálni.

Ezekből is, ismerünk többféle módszert, mint a Primaer direkciós módszer, mely azon alapszik, hogy a bolygók a tovább haladásuk során 1°= 1 évvel.


Vagy egy másik másodlagos irányítási módszer a (secunder direkció) szerint, egy nap= egy évvel, ahol leolvasható lesz a várható hatás beteljesedésnek a lehetősége. Itt a születés utáni minden nap egy-egy életévnek felelhet meg!


Aztán vizsgálhatjuk az 1 év= 1 nappal, amely a megfelelő életévet fogja kifejezni.


(A Te esetedben itt a 42. évnek a megváltozott bolygók állásait kell megvizsgálni, vagyis nem a születés napját adjuk meg a horoszkóp idejének, hanem a keresett életévnek megfelelő napot vesszük alapul. Természetesen ebben az esetben a születési „Radix” házállásai is, eltérnek majd egymástól. Viszont az egymással fényszögben álló bolygók az előre haladás során fokozottan kiválthatják az eredeti hatásokat.)


Az általad kérdezett Szolárban, mely az egymással kapcsolatban álló bolygókat a valóságos mozgásuk alapján visszavezetjük a Nappályán, míg el nem érik azokat a pontokat

(házcsúcsokat), amelyeken a Radix”-béli hatások szerint kiváltódhatnak, illetve érvényesülhetnek. Még pedig oly módon, hogy a „Radix” szerinti NAP fokszámának megfelelően a születéskor elfoglalt helyzetében található. (Itt bizonyos születéskori napszerinti eltérés lehetséges, mert a Nap évente pár másodpercet késik.)

Itt is figyelembe lehet venni a mutatkozó fényszögeket, de oly módon, hogy mennyiben ismétlik meg a születési képlet helyzeteit.


Inkább arra engednek belelátást, hogy az illetőnél a születésnaptól-születésnapig tartó időben, milyen összefüggés látható a születési „Radix” szerinti házállások hatásaival.


Mivel a bolygók folyton mozgásban vannak az égbolton, újra és újra végighaladnak a Nappályakörén ezzel együtt, pedig a saját születési horoszkópban elfoglalt helyzetének fényszög pontjain is, ezeket nevezzük TRANZITOKNAK. Az átvonulás hatóköre általában 3°, de 1°30’ percnyire előtte és utána is érezhető már illetve még a hatása.(Lásd még a bolygók Orbisz hatásait is, mivel a lassú bolygók fokozott hatásai huzamosabb ideig járnak a megfelelő pontok körül, ahol tovább érvényesülhetnek.)


Valóban 2017. március 21.-től kezdődött el a Nap 7 éves ciklusa, vagy is most ebben az évben a következő év március 21.-ig van az aktuális NAP éve.


Eddigi napévek voltak: 1940. 1947. 1954. 1961. 1968. 1975. 1982. 1989. 1996. 2003. 2010 és majd most ismét a 2017. –év. NAP évét itt pedig az életerő, az EGO” az önkép a +Jang adja ezekben, az években a jobb dolgokat, tehát akik a Napévében születtek szerencsére, és váratlan sikerekre lehet, számíthatnak.


{Ráadásul mivel Te Mérleg Nappal rendelkezel, akiknél a születésükkor a Nap Mérlegben halad, náluk az élet minden területén a harmóniaára és szépségre való törekvés a legfőbb cél.

Ráadásul, mivel az ASC Vízöntő, így mivel e jegy levegős jegynek tekinthető, tehát ez főleg az intellektusodat erősítheti, ami arra utal, hogy mindennek a megtanulása lehet az életcélod. Amikor pedig mindezekhez még a Bika hold is társul, amely képviseli a földet és a vizet is, akkor érzelmes lelki életet és jó emberi kapcsolatok, megteremtését teszi lehetővé. Ugyan akkor a VII. házas Oroszlán Vénuszod az okozója annak, hogy nem rejted el a sebezhető pontjaid, ezért aztán arra törekedj, hogy ne használjanak ki, igyekezz azokat a hibákat nem el követni, amik nem voltak jók számodra.


Nap évében pedig nemcsak azokat a célokat érheted el, amelyeket már jó ideje dédelgetsz, hanem azokat is, amelyek most pattantak ki a fejedből. A 2017-es esztendő tehát a tervek megvalósulásának ideje, viszont egyben a regeneráció éve is. Ez pedig nemcsak az egészségi állapotodra vonatkozhat, hanem olyan dolgokra is, amelyekben az elmúlt időszakban nem tudtad a vágyott eredményt elérni, vagy amelybe hiába fektettél nagyobb energiákat, mégsem érted el azt, amit szerettél volna. Mivel pedig a „Radix”-ban a Szaturnusz sorsbolygód is, a 6. házadban és az Oroszlánjegyben található, és még a Vénusz bolygó is az oroszlánban volt a születésedkor, így az MC-vel és a Nappal való jó fényszögek miatt meg tudod valósítani az elképzeléseidet. Amikor pedig a bolygók STELLIUMBAN= együttállásban vannak egymással, akkor a hatásaik is összeadódnak.


„STELLIUMNAK” pedig mennél több bolygó szereplője van, annál több sorsterületre hat ki. Azért, mert a Stelliumban lévő szereplők, hatással vannak szinte mindenre. (Stellium ugye akkor van, ha egy jegyben háromnál több bolygó együttállásban található.) Tehát nézni kell a születési Stellium és a Tranzit * kapcsolat összefüggéseit is, mert az is érdekes, hogy a születési képletben, a STELLIUM, milyen fényszögeket kap. Ez az, ami erősítheti, vagy gyengítheti az összefüggéseket.


A Jupiter és az Uránusz együtt, az optimizmusodat is, mutatja, és a széles látókörödet, találékonyságodat is jelzi. Ezzel a bolygó állásokkal keresed az életedben az új értékeket és az életed személyes értelmét is.


Azt írod, hogy a Jupiter szemben áll az Uránusszal, vajon ez mit hozhat? Szeretném megfejteni, hogy ez mit jelent?


Erre a kérdésre, azt mondhatom, hogy az életerő jelölőit megvizsgálva nálad ugye a NAP és a Hold is, Vénusz uralom alatt található a képletedben, a Vízöntő ASC pedig nem mutat ártó fényszögeket, így nagy ellenállást tudnak kifejteni még a rövidideig tartó ártó fényszög hatásoknak is, mivel a Jupiter és a Vénusz bolygó is, az életerő nagytámogatóinak tekinthető. A Jupiteri szembenállás pedig az Uránusszal azért sem értékelhető rossznak, mert a Tranzit Jupiter ugye jelenleg szintén a Mérlegben haladva Vénusz fennhatóság alatt van ez év október 9-ig, utána pedig a Skorpiójegyben fog majd egy éven áthaladni, ahol a lehetőségek szorosan kötődnek a belső igényeidhez. Hiszen itt a lélekszűrője kizárhatja azokat a dolgokat, amelyek boldogtalanná tennének. Azt is tudjuk ugye, hogy a Szűzjegy M/ horoszkóp alapként a 6. házhoz, a munkaházához kapcsolható, e szerint pedig minden alapösztönöd a munkához való viszonyod, egybe olvadhat a lehetőségeiddel, illetve sikeres lehetsz bármiben, amit elgondolsz magadban. Mivel pedig az alap Radix”-ban a Neptun bolygó a nyilasban Jupiter uralom alatt halad és nincs ott ártó fényszög hatás, így a szolár szerinti szembenállással nem érdemes foglalkoznod. Pláne úgy, hogy a Neptun bolygó ugye a Halakban halad mostanság - még elég sokáig, - ahol a másod uralkodói Jupiteri hatás nagyfokban érvényesülhet.


A szerencsepont, mint tudjuk minden horoszkópban, megjelenik az „érzékeny pontoknál” –a nyugati asztrológia is, 37 arabpontot ismer, még abból az időkből, amikor a az arab asztrológia utat engedett a nyugati asztrológiai irányoknak, (úgymint a betegségpont, szerelem házasságpont STB.)

A szerencsepont a horoszkópban a Nap és Hold távolsága jelzi, jelképesen a Hold helyzetét mutatja napfelkeltekor, mert ugyan akkora távolságra van a az ASC- től, mint a Hold a Naptól. A helyzete a jegyben és a házban azt mutatja, hogy az illetőnél milyen erők és adottságok hatnak a legelőnyösebben, illetve, hogy az illető hogyan és miként oldhatja meg a rá - rót feladatait a legeredményesebben. Itt a házhatás jelzi azt a területet, ahol sikereket lehet elérni, a jegy pedig arról adhat tájékoztatást, hogy milyen energiákat tudunk felhasználni a siker elérésében.

Tudomásom szerint neked a szerencse pontod a VII. házas Szűzjegy 25°-nál található.}


Kedves „andus40” (és akit még ez a témakör bővebben is érdekelhet,) lapozz vissza a 2016. IX hó 16-i 2586, 2825. 2017. 04 hó, 2867. 05.08-i 2849. 04.26-i számú bejegyzésemre, ahol a témakörben bővebben, olvashatsz a saját képletedről is, illetve a felszálló és leszálló holdcsomópontokról is.


Nagyon jók a kérdéseid és örülök neki! Hiszen az asztrológiai fórum pontosan arról szólhat, hogy itt nyilvánosan - és nem priviben - beszélhetjük, meg a felmerülő problémákat, azért, hogy azokból talán mások is tanulhatnak.


A”radix” születési horoszkóp képletben mindig akadnak olyan konstellációk, amelyek segíthetnek a felmerülő problémák megoldásában, mint például a Qvadrát fényszögek, azonban, ha felismerjük a fényszög hatásokat, akkor a jó Trigon és szextil fényszögek mindig kihúzhatnak a bajokból, ehhez kell ismernünk a saját „Radix” születési horoszkópunkat.

Végezetül, pedig ha levonjuk a Tranzit hatásokból a végső következtetéseket, akkor végül is rá jöhettünk arra, hogy a Tranzit hatások figyelemmel, kisérésével el tudjuk kerülni a legrosszabb eshetőségeket, illetve kedvező módon tudunk esetleg alkalmazkodni a jobb lehetőségeinkhez is.



.

3074. Ilcsimama
2017. szept. 29. 07:13

/Kányádi Sándor/ Elment a nyár.


Elment a nyár,

itt az ősz,

reggelente párát lehel

a kis őz.

Elment a nyár, megjött az ősz,

fosztogat,

gyéríti a sápadozó

lombokat.

Reszket a lomb, remeg az őz:

fél, de fél:

pedig nem jár vad erre más

csak az őszi szél.


/Komjáthy Jenő/ Itt van az ősz!


Itt van az ősz, itt van újra,

Mely reményeimet porba fújja,

Mint a hervadt levelet.

Szél süvít a bús fenyéren,

Sírva dalolom, sírva kérdem:

Lesz-e még több kikelet?

3073. Ilcsimama
2017. szept. 28. 11:35

/Hajdú Mária/ Őszi vers.


Szeptemberben:

Még vidám színekben pompázik a nyár,

lágyan simogat a pajkos napsugár.

Őszirózsák nyílnak az udvaromon,

fecskék gyülekeznek a villanydróton.


Októberben:

Már kergeti a szél a falevelet,

hajnalban látni a leheletet,

húznak a vadlibák a ködfelhő felett,

innen már minden út Dél - felé vezet.


Novemberben:

Az ég vándorai mind útra keltek,

a fák levelei mind leperegtek,

lehűlt a levegő, szitál az eső

avar alatt, alszik már az őszi erdő.

3072. Ilcsimama
2017. szept. 28. 11:11

Tanmese a Fény Angyalával!


Élt a várostól távol egy szegény ember, akinek pénze kevés volt, de szíve annál nagyobb. Ennek a szegény embernek volt két gyermeke.

A Teremtő Isten már rég magához szólította a feleségét.

A két gyermek, egy leány és egy fiúgyermek, együtt nőttek fel, egy neveltetésben részesültek. A leány, ahogy felcseperedett elhagyta a szülői házat, távolra költözött,- dolgos életet élt.

A fiú éjt nappallá téve lopta a napot, de még irigy is volt és fukar is.

Nem számított neki, hogy szegény dolgos édesapja keményen dolgozik meg minden betevő falatért.

Aztán egy nap tényleg szűk napok köszöntöttek rájuk, mert az Öreg ágynak esett, és a tüdőasztma elvitte.

A fiú magára maradt, egyedül volt, mint a kisujja.

Nem tudta mitévő legyen, honnan is szerezhetne betevő falatot.

Az Öreg tanításként hagyta rá az élet rejtelmeit, amit ő sutba dobott.

Nem tudta mit tegyen a gazdasággal, az állatokkal, dolgokat ugyan megfigyelt, de nem tudta alkalmazni, mivel rest volt a munkára...

Nem tudott mást tenni, kénytelen volt a munkához nyúlni.

Egyre többet jutott eszébe szegény édesapja, akit az éltében soha nem méltatott egy dicsérő szóval, de még egy kedves mosollyal sem jutalmazta.

Kénytelen volt megfogni a munka végét, hisz rá volt utalva, egyik napról a másikra élt, tengette életét. Kínjában már odáig jutott, hogy a Jó Istenhez fordult.

Először csak egy imát mormolt el,- dacosan, kényszeredetten…

Aztán valahogy rítussá vált benne, és azt vette észre, hogy mindez természetessé válik. Felismerte, hogy mindenért csak magát hibáztathatja, beismerte tévedéseit, amit életében elkövetett, szentül meg volt győződve róla, ha nem így tett volna, az édesapja még mindig élhetne. Önvád bizony, önvádat követett benne…


Nem volt ezután se éjjele, se nappala,- önmagát marcangolta, az egyik nap épp a szénát hordta, amikor mintha megszólalt volna mellette valaki.

- Ne emészd magad!

- Bocsáss meg a botlásaidat, a hibáidat, és kezdj új életet!

- Ne a múltat sirasd, hisz azon már változtatni nem lehet!

A fiú szétnézett,- de senkit sem látott, a hang pedig így folytatta:


Ha az ÚR, a Teremtő Isten megbocsátja vétkeidet,- akkor te is bocsáss meg magadnak! Önmagad lényét ne vesd tagadásba.

Amit tettél az volt,- elmúlt, hiszen változtatni már nem lehet rajta, vond le belőle a tanulságot, vess számot az életeddel és indulj el a saját utadon! Mert, ha mindig a múltat siratod, és azon keseregsz, hogy mi volt és mi lett volna, ha ez lett volna… előre nem léphetsz, mert beleragadsz saját keserűségedbe, és az önsajnálatba, ami nem előre visz, hanem a múltba ragaszt.


Isten Angyala áll előtted, de mivel nem látsz, így csak sugallatokat tudok küldeni neked. Mindenkinek joga van az élethez!

Mindenki kap esélyt, és ha önmagát felül tudja emelni, akkor előre tud lépni.


Nagy baja az emberiségnek, hogy a múltban ragad, saját keserűségén tipor keresztül, tetteit, elszalasztott éveit siratja, a múltban él, és nem képes a jelent megélni, csak hátra, vagy előre lát, de mi van most a jelen pillanatban? Ha nem éled meg a jelent, akkor nem tudod a múltat és a jövőt összekötni, nem tud kapcsolódni, belőled futnak ki ezek a szálak, és energiaként jelen vannak. A Te tudatosságod és rálátásod, ami eldönti, hogy az adott pillanatot miként éled meg, hogy mit döntsél, és mit tervezzél, de ha nincs meg az adott pillanat, akkor a jövő is elszalad.

- Most oldozd fel önmagad ember! Formáld át magad, élvezd a jelen pillanatot, lásd mi az, amit megérleltél. Vess számot magaddal,- de aztán előre nézzél, és ne nyisd többet fel a múlt kapuját!


A fiú azt hitte,- álmodik….

Egy pillanat alatt ráeszmélt, hogy minden szó, ami benne megszólal, igaz!

Innentől fogva, egy új csapásvonalat adott az életének,- tartalommal töltötte meg, megfogta a munka végét, gazdálkodott.

Évek múlva tehetős emberré vált,- megházasodott, családot alapított.

Az öreg édesapja a Mennyből boldogan, mosolyogva tekintett le a fiára!

3071. Ilcsimama
2017. szept. 28. 10:59

Kedves Fórum látogatók a versekkel szeretnék egy kis mosolyt csalni az életetekbe.


/Várnai Zseni/ Őszi dal.


A nyár szerelme forró és merész,

de édesebb az őszi napsütés,

a csókja már nem éget, mint a láng

csak simogat, mint egykor jó anyánk,

szívünkre könnyű, enyhe fénye hull...

Mindennap korábban alkonyul,

korábban alkonyul.


Az ősz szerelme, mint a kósza szél,

hol lágy zene, hol vészes szenvedély,

a fény, az árny oly gyorsan változó,

mint életünk, e hullámzó folyó,

még kék az ég, de már is elborul...

és mindennap korábban alkonyul,

korábban alkonyul.

Bús könnyet ont a szürke őszi ég,

zordan borong a felhős messzeség,

egy csonka ágra csapzott varjú száll,

mint Rembrandt rézkarc, olyan most a táj...

Csak nézem, és szívem elszorul:

Jaj, minden nap korábban alkonyul...

Korábban alkonyul… . . .

3070. Ilcsimama
2017. szept. 27. 06:52

/Gyurkovics Tibor/ Gyönyörű.


De gyönyörű az őszi táj

a sárga nyár is égre száll,

feltündököl a láthatár

gyönyörű őszi táj.


A felhő csupa buborék,

közötte vékony kék az ég,

a szél kiáltja szerteszét:

ne még ne még!


Kiröpül az egész határ - de gyönyörű az őszi ég,

a szél süvítene még: ne még!

Amit gyűjtött a sárga nyár, a szél süvítve vitte szét,

soha nem adja vissza már.


Ez a gyönyörű őszi ég,

amit röpít a kék határ,

soha nem adja vissza már,

se ősz se tél se ősz se nyár!

3069. Ilcsimama
2017. szept. 26. 08:12

Szaladnak az évek a hónapok a napok, hiszen a szeptember hónapnak is, mindjárt vége lesz! Most az „Új Hold” idejében még a Hold sem világít!


„Vágyom leírni az egész világot, mindent, amit olvastam, vagy a fülem halott és a szemem látott, és kikiáltani, hogy helyettem, ne a kövek szóljanak! „


Szeptember ősi magyar nevén, „Földanya hava” az év kilencedik hónapja a Gergely-naptárban, és 30 napos. Eredetileg, a római naptárban az év hetedik hónapja volt, innen ered a neve is: a latin „septem” szóból melynek jelentése hét, a népi kalendárium Szent Mihály havának is nevezi.

Hazánkban az időjárását tekintve igen változatos, hiszen jelentős lehűlések és esőzések rendszerint előfordulnak, azonban a hónap második felében megérkezik az indián – nyár, vagy ha úgy jobban teszik a vénasszonyok-nyara.


Szeptemeber 24-26.-ra esik az a nap, amikor a nappalnál hosszabb az éjszaka.


Szeptember 29.- én: Mihály napja van, ez a nap rámutat az őszre és a télre is, mivel, ha ekkor dörög az ég szép őszt, várhatunk, azonban nagyobb esély van hideg havas télre is, ha ezt még keleti szél is tetézi, mert akkor, nagyon kemény havas telet várhatunk.

Ilyen korra már megforr az újbor, beindul a pálinkafőzés, kezdődhet a lakodalmas időszak is.


Érdekességként említeném meg, hogy hazánkban 1956 06.03.-tól, - szeptember 24-30.-i napra esett 1996-ig a Téli időszámítás kezdete, ezt követően az EUS –irányelveknek megfelelően szeptemberről - október végére tolódott a téli időszámítás kezdete, vagyis téli óraátállítás már október hónapban van, (de minek is).


Az is egy érdekesség ebben a témakörben, hogy Magyarországon az 1920-as évektől megszakításokkal volt téli-nyári időszámítás, 1957. szeptember 29.-től – 1980. 08. 28.-ig pedig nem volt óraátállítás.


2017. október 29. vasárnap hajnalban 3:00 órakor 2:00 órára kell visszaállítani majd az órát.

”Az emberek számára az jelenti a boldogságot, ha felszínre engedik törni a bennük lévő értékeket.

Majd meg tudják valósítani azokat a szép gondolatokat, terveket, álmokat, amelyeket magukban éreznek és őriznek.

Minden ember lelkében kell, hogy ott éljen a feladat, egy titkos küldetés, amelyekkel,

nap, mint nap, mint nagyszerű lehetőségekkel szembesülhetnek. A feladatok néha megoldatlan problémáknak vannak ugyan álcázva.

Nagydolog azonban hinni Ön magunkban, hogy meg tudjuk azokat valósítani, de még nagyobb hinni a többiekben, másokban, hiszen a boldogságot, csak az bírja el, aki megosztja azt másokkal. A fény csak azokban válik áldássá, aki ad belőle másoknak is.

Mind az, aki kér, kap!

Aki keres, talál!

Aki hisz magában az el tud indulni a számára legjobb úton!”


Részlet:/Wass Albert/ Tavak és Erdők könyvéből.


„Mindnyájunk feladata, hogy induljunk el a szívünk dzsungelében az „EMBERT” megkeresni. Talán a jóságot, még ma el kéne kezdeni. Óh bennünk fénylő csillag merj már megszületni.

Ez a téli időszak még megváltatlan! „


„Nem az - az erős, aki még soha nem aludt el sírva,

Hanem ki könnyes szemekkel, a nehéz napokat kibírja,

Nem az - az erős, aki még egyszer sem bukott el,

Hanem ki ezredére is feláll, s tudja, küzdeni hogyan kell.

Nem az - az erős, ki még nem kapott pofont sem,

Hanem ki az ütések ellenére is, az életben boldogul,

Eleshetünk százszor, de mindig kell találni kiutat,

Még akkor is, ha a sors nehéz és rögös utakat mutat.


Nem az - az erős, ki mindig bátor és nincs benne félelem,

Hanem ki azt mondja, minden rossz ellenére,

Saját akaraterővel: Boldoggá teszem az életem.”

3068. Ilcsimama (válaszként erre: 3067. - Andus40)
2017. szept. 26. 08:05

Drága "andus40" nagyon boldog születésnapot kívánok így utólag is, küldök neked virtuális virág csokrot a naplómban. A

mostani és az előző kérdéseidre is,a választ megnézzük nem sokára. Puszika: Ilcsimama

3067. andus40
2017. szept. 25. 11:17

Kedves Ilcsi mama :)


Az lenne a kérdésem vagy inkább kérésem, hogy tegnap volt a szülinapom és ma próbáltam a szoláromat nézegetni, hogy mit is várhatok ebben az évben. Van egy Ikrek Asc-em és Merkúr, Mars, Vénusz együttállás a Szűzben az 5 házban, igaz a Nap is 5 házban. Én azt gondolom ha valamelyik ház stelliumba van a szolárba az mérvadó abban az évben, főleg az a terület ahol található. Viszont a Merkúr is Mars szemben áll a Neptunusszal, ez vajon mit jelezhet? Még a Jupiter is szemben áll az Uránuszal, vajon ez mit hozhat? Szeretném megfejteni :)


Előre is köszönöm a választ :)

További csodákkal teli napot kívánok :)


Üdvözlettel

andus40

3066. Ilcsimama
2017. szept. 25. 06:44

/Dsida Jenő/ Az öreg óra énekel.


Csak úgy hívnak: az öreg óra.

Rokkant vagyok már, vén legény,

Egyformán tétlen rosszra, jóra,

Ülök a szekrény tetején.

Jelzem meggörbült mutatóval

A jövő-menő perceket,

Sorsom nagy, álmos, untató dal:

Csak ketyegek, csak ketyegek.


Lefüggönyözve áll az ablak.

Pihen a nap már nyugaton,

Sugarai meg nem zavarnak...

Itt minden csupa nyugalom.

Mire is nap ily vén legénynek?

Jobb annak már az éji hold, -

Úgy érzem néha: nem is élek,

És álmodom csak, ami volt.


Olyankor vár még némi gond rám,

Mikor bejön a nagyanyó,

Leül elébe alkony-órán,

- Haja fehérlő, mint a hó, -

Felnéz reám bágyadt szemével:

”Mesélj, no, szépen valamit!”

S én sorba veszem halk mesével

Az eltűnt évek napjait.


Hej, más volt hajdan, ötven éve!

Hej, az volt ám a szép idő!

Termett a bor, a búzakéve,

Volt búcsú, névnap, esküvő!

Más voltál te is nagyanyóka:

Szemed ragyogott, mint a nap,

Ajkadon csengett, sírt a nóta,

Virág fonta be hajadat.


Egy napsugaras délutánon,

Itt álltál te s a vőlegény...

Első szerelem - első álom...

Az első csókot láttam én.

Az évek lassan szálldogáltak,

Lassan benépesült a ház -

Sugara múltán ötven nyárnak

Az ifjú tábor hol tanyáz?


A gonosz idő hogyan őröl:

Aki víg volt, most szomorú.

Temetés lett az esküvőből,

Virágfüzérből koszorú;

Meghaltak mind, és eltemettük,

Ketten mar adtunk: te, meg én -

S el-elgondolkodunk felettük

A szürke alkony idején.


Az én sorsom is más volt hajdan,

Míg ifjú voltam és vidám:

Sok cifra betű fénylett rajtam,

Csupa öröm volt nézni rám.

Ma már a gépem csupa rozsda,

Súrlódnak benn a kerekek,

Aranyozásom rég lekopva

S az elmúlásról ketyegek.


Nem is marad meg semmi, senki,

Meghal a szív, a dal s a száj. -

Hogy nékem kell ezt elzengeni,

Öreg szívemnek, jaj, befáj!

Nagyanyó! Nekem nincs mit várnom,

Meghalok szépen teveled...

Elröppen egy perc... kettő... három...

Csak ketyegek, csak ketyegek...


Elizabeth Barrett-Browning: Mondd újra! Babits Mihály fordításban!


Mondd újra, s újra mondd, és újra mondd,

hogy szeretsz! Bár az ismételt szavak

kakukknótához hasonlítanak,

emlékezz rá, hogy se mező, se domb

nincs kakukknóta nélkül, ha a lomb

újul, tavasszal s kizöldül a mag.

Egyszeri szó, mint szellem hangja, vak

sötétben zeng és kétség borong a

nyomában. Ismételd...szeretsz...

Ki fél, hogy a rét túl sok virággal veres

s az ég túl sok csillaggal ékszeres?

Mondd, szeretsz, szeretsz...

Hangod úgy zenél, mint ezüstcsengő, újrázva...

Beszélj: de ne feledd, hogy némán is szeress...

3065. Ilcsimama
2017. szept. 24. 07:01

/ Zelk Zoltán/ Ez már az Ősz!


Ez már az ősz. Itt-ott még egy tücsök

dalt próbál szegény, a füvek között.

Szakad a húr, szétfoszlik a vonó -

nem nótaszó ez már, de búcsúszó.


Ez már az ősz. Borzongva kél a nap.

Közeleg a rozsdaszínű áradat.

Átzúg kertek, erdők, hegyek fölött -

elnémul a rigó, el a tücsök.


Mily korán jő, mily korán tör felénk -

hogy kortyolnánk még a nyár melegét!

Be üres is volt idén a pohár,

be hamar elmúlt ajkunktól a nyár!


S hallod, ők is, hogy szürcsölik a fák

az őszi ég keserű sugarát.

Hiába isszák, nem ad már erőt,

csügged az ág, sárgára vált a zöld.


Csügged az ág, ejti leveleit. -

Ó, ha az ember is a bűneit

így hullatná! S lomb nélkül, meztelen,

De állhatnék telemben bűntelen!

3064. Ilcsimama
2017. szept. 24. 07:00

Aranyosi Ervin: Csepegtess örömöt!


Egy nap mind meghalunk.

Azt a napot várod?

Nem kéne a többit addig kihasználnod?

Ameddig a meséd, ócska végét féled,

biztos nem a saját életedet éled!

Csurgass hát örömöt, mindig, minden napba,

a jó kedvű létet, soha ne hagyd abba!

És ha egyszer mégis az út véget érne,

rájössz bőröndödbe még mennyi minden férne!


Ne sajnáld magadtól azt, amit szeretnél,

legyél boldog ember!

Akárki lehetnél!

Minden meg van benned, hogy teljesüljön álmod

s mindent, mire vágynál, biztos megtalálod…

Csurgass hát örömöt, s jó bort a pohárba,

Ha a kulcs nálad van, bátran dugd a zárba,

ott az ajtó mögött a világ kitárul,

s minden rút akadály előled elhárul.


Egyszer mind meghalunk.

Kezdj el végre élni,

hogy az unokádnak legyen mit mesélni.

Napi kalandokat, kis csodákat élj meg!

A bút, a bánatot mosolyra cseréljed.

Csepegtess örömöt mások rossz napjába,

ne hagyj búslakodni senkit egymagában!

Ne engedd hogy lelkük élve haldokoljon,

segíts, hogy a daluk reád hangolódjon!

3063. Ilcsimama (válaszként erre: 3061. - Skorpio88)
2017. szept. 23. 15:53

Kedves "Skorpió88" Megnézzük majd a képletedben, hogy mi történhetet, hogy így érzed a dolgokat.

Egyébként annak csak örülj, hogy az Uránusz hatását nem érezted, hiszen Te jól tudod, hogy az Uránusz még jó fényszögek esetében is, szereti felforgatni a dolgok menetét, hiszen általában az emberek életében a mozgó és a mozgató változást a a fényszögei által, a határok átlépésére tesz kisérletet.

Mivel pedig az Uránusz a Merkúr magasabb vibrációján fejti ki a hatását, ezért mindig a váratlan dolgokat szereti behozni az életünkbe.

❮❮ ... 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 ... ❯❯

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook