Ha a kisgyerek élőlényt utánoz, állatok szerepébe bújik napi szinten. Az normális? (tudásbázis kérdés)

Az én gyerekeim kiskutyák voltak - évekig. Ki kellett ürítenem a mosogató alját, az volt a kutyaól. :) Ha közelítettem, megmorogtak, vagy megugattak. :)

Már felnőttek, és EMBEREK :)))

Egyetértek! Szólj rá a többiekre, hogy a te gyereked, és te neveled, ők ebbe ne szóljanak bele! Ha majd helikoptert játszik és fent köröz a háztető fölött, akkor szólhatnak, addig nem! Egyrészt örülni kellene, hogy van fantáziája a gyereknek, és igazi gyerek, másrészt meg ne keserítsék el ilyen hülyeségekkel. Én is borzasztóan élveztem régebben, amikor belefeledkezhettem egy ilyen képzelt világba. A gyereknek ez a dolga.

És amúgyis: akármit csinál, a te dolgod rászólni meg engedni, nem tartozol másnak beszámolni, mit miért csinálsz. Védd meg tőlük a gyereked boldog gyerekkorát, és ne hagyd őket beleszólni!

Én iskolás koromig ezt csináltam és normális felnőtt lett belőlem.

Általában cica voltam vagy tündér. Volt, hogy láthatatlannak képzeltem magam, amikor féltem valamitől. Ez segített.

A strandon pedig egy általam kitalált vízi élőlény bőrébe képzeltem magam.

Olyan sztorikat gyártottam, hogy ihajj.

Tesóméknak is megvolt a maguk kis világuk, sőt, közös univerzumunk is volt, még saját kis titkos nyelvünk is, amit senki sem értett, csak mi.

Szóval nem csak az egykékre jellemző ez.

Bár nincsenek gyermekeim, de biztos vagyok benne, hogy ez teljesen normális.

Az enyém 3,5 éves és őneki meg az állatai a barátai, a tükörképe pedig a "tesója". Reggel, amíg húzzuk a cipőt, addig a tükör-tesóval beszéli meg, hogy Ő most megy oviba, és megkérdezi, hogy Te is mész, meg ilyenek.

Ő is szokott más bőrébe bújni, de őnála most - mivel a bölcsiben, mielőtt eljött volna ott voltak a kisebbek - ezért ő mostanában kisbaba, mászik, "dádádá"-zik, meg ilyenek.

Én nem szólok rá, sőt.

pedig a ranschburg írt erről. valamelyik tanácsadós válaszában olvastam az nlc-n

lényeg, hogy szerinte teljesen oké

Ez még elég jó:

[link]

A napi szint is fontos, mert az ismétléssel tanulnak, az ismétlődő, ismert dolgokban találnak biztonságot.

Nincs ebben semmi kivetni való, a gyerekek így működnek, annál szomorúbb, hogy vannak felnőttek, akik nemhogy nem tudnak a gyermeki szintre visszalépni, hogy együtt játszanak a gyerekekkel, hanem még okosnak hiszik magukat, amikor a gyerekeket akarják a felnőtt szintre vonni ehelyett.

Hagyjuk már őket játszani! Ráérnek felnőttek lenni később is...