Tudom mi lenne a helyes, mégsem vagyok képes abba az irányba haladni...! (beszélgetős fórum)

Fúúú, én is így voltam az első szerelmemmel. Alapvetően egy rendes fiú, mai napig tartjuk a kapcsolatot, az összes barátunk szeretett minket külön-külön, de együtt utáltak:) Mindig veszekedtünk, idiótaságokon. Aztán szakítás, kibékülés, szakítás kibékülés így ment éveken át. Nem tudtam elképzelni, hogy mások hogy a fenébe tudnak egy kapcsolatot végleg lezárni. Én is úgy szabadultam, hogy az egyik barát srác már hónapok óta mondogatta, hogy nem ezt érdemlem. Végül már nem éreztem semmit, és szakítottam. Aztán a barát sráccal összemelegedtünk, és számomra az hatalmas szerelem lett egy idő után. Más kérdés, hogy annak a vége nagyon megviselt. Két évig tartott, és csúnyán szakítottunk, de a mai napig (10 év után is) úgy érzem, hogy az a két év megérte az utána következő bánatot, pedig nagyon kivoltam.

A kapcsolat alatt rájöttem, hogy az előző már rég nem szerelem volt, csak jól megszoktuk egymást, még a szemétségeket is. És hogy egy kapcsolat miről kéne hogy szóljon.

ja még valami..velem azt csinálta,hogy állandóan jött,hogy kínlódjam..jössz kicsim?várta mikor török meg..hát soha!!!

nálad kéthetente elejt ugye egy pár emailt..ugye semmi konkrét ,de állandóan olvasgatod,meg akarod fejteni a jelentését..ezen gondolkozz el..ennek mi az értelme?az érdeklődést állandóan fent tartja.ezek mind ezt csinálják...Te jobban szereted Őt,mint Ő Téged. és ezt tudja és ki is használja.

Én se úgy ébredtem fel..de tudatosítani kell az embernek saját magában,hogy mik azok amik sérelemnek nevezhetőek és akkor az emberben felébred a büszkeség.

Most úgy látom minden gondolatod körülötte forog,mert elejt egy egy olyan mondatot idézetet és ezzel késztet ,hogy gondolkozz azon,hogy vajon ezzel mit is akart mondani?azt akarja,hogy állandóan Ő legyen a fejedben és össze is jön neki,mert ismer téged,tudja ,hogy mik azok a dolgok amikkel hatni lehet Rád!

nézd..én az egyenesség híve vagyok.

sose szerettem ezeket a tereléseket ,ha van valami akkor aztat tessék emberhez méltóan ,emberi nyelven közölni és nem küldözgetni itten mindenféleségetek ,hogy filózz rajta..mert ugyan ki az ég tudja,hogy mit is akar közölni veled..ilyen kétértelmüségeken.

én nem szeretem az ilyesmit én megmondtam tisztességesen,hogy ennyi volt x év és kész,mert már nem bírtam a rengeteg megaláztatást.én egy büszke nő vagyok és nem méltó helyzetben voltam. neked kell eldöntened,hogy mégis mi a jó a számodra,itt elmondhatjuk a tapasztalatainkat,de dönteni egyedül Te dönthetsz...az elmondásod alapján

számodra nem Ő jelenti a nagy "Őt"...

az igazi férfit és a társat mindenkinek más és más jelenti és mindenkinek más és más a "jó"más az elvárása a másikkal szemben.

aki nekem ideális neked nem biztos ,hogy az...

az,hoyg szenvedély van kettő ember között az egy dolog...ne keverd a testiséget a valódi és igaz szerelemmel.

valami vonz hozzá?de mégis mi?

a szerelem vakká teszi az embert,megbolondítja és nem véáletlen ,hogy az a bizonyos rózsaszínű köd ellepi az ember agyát..olyankor minden szép és minden jó,a legeslegtökéletesebb...az ember tud dolgokat és tudja,hogy nem lehet és mégis megteszi,de az nem a józan ész.mert hogyis mondjam neked..tudod ,mert el tudod mondani,hogy mi a nem jó,de mégse fogod fel istenigazából...

mindannyiunknál van szebb,jobb és tökéletesebb,de hogy ki is az akinél kikötünk életünk végéig?...annál akire kimondjuk a leghatározottabb igent!

ha olyannyira szerelmes vagy,hogy eltudsz tűrni neki az égegyadta világon mindent akkor itten nincs miről beszélni,de ha már benend is fel.fel merült,hogy ez bizony nem jó így..akkor jó úton haladsz a meglátásom szerint a kiszerelmesedésből.

tulajdonképpen így szemtől szembe kérte már,hogy menj vissza hozzá?belenézett már a szemedbe és azt mondta gyere vissza hozzám ,mert nem akarok nélküled élni ,légy a feleségem?hm?

Lezártuk 3 hónapja,megbeszéltük elötte,hogy ez az utolsó utáni esély, ahol mind a ketten úgy tekintünk a jövőbe ,hogy a másik szerepel az oldalunkon. Tehát együtt terveztük, együtt akartunk élni. MEgbeszéltük,hogyha msot nem megy, akkor vége végleg. Így is lett. DE ennek ellenére ír, és mikor már haladok kifelé a gödörből már majdnem kint vagyok, utánam nyúl és visszaránt egy e-maillel. Sebezhető vagyok, még nem érzem magam kész arra,hogy más mellett keressem a boldogságom. Addig nem , amég ő jár a fejemben miközben mást ölelek ,csókolok. Az senkinek sem jó, se nekem , se annak az illetőnek akivel ezt teszem.

Mindennél jobban szeretném kitépni magamból az érzést. De a vele kapcsolatos dolgokban sosem tudtam tiszta fejjel dönteni. Illetve mikor igen, azt megbántam.

Most ért véget egy ilyen kapcsolatom. Ha nem találkoztunk, nem beszéltünk, hiányoztunk egymásnak, de együtt nem bíruk. Állandó vita, régi sérlemek felhánytorgatása ment.

Most érzem úgy, hog már nem is ő hiányzik, hanem érzések, amiket anno tőle kaptam meg...

Én azért vetettem most végleg véget ennek, mert mindkettőnket felemésztette. Ennek ellenére fáj most is, mert nem tudok ép ésszel felfogni dolgokat. DE jobban fájt, amikor bántottuk egymást vagy amikor újra és újra meggyőződtünk, nem megy együtt.

Senki se mondhatja meg, mit tehetsz, neked kell eljutni arra a szintre, hogy oké, újra együtt vagy arra, hogy eleged van, belehalsz és legyen végleg vége.

Még egy tanács: amíg nem zárod le teljesen (úgy, hogy ezt ő is tudja), addig nem leszel túl rajta...

Ha a környezeted ennyire utálja,annak nyilván oka van.És még ha te nem is ezt érzed,azért kalkuláld bele azt is,hogy külső szemlélők ezt valószínűleg higgadtabb fejjel,nem lila ködtől elborultan látják,ergo objektívebbek tudnak lenni.

Ha ennyit bántjátok egymást,szerintem semmi értelme tovább erőltetni a dolgot,mert lehet,hogy az exednek van szép és jó oldala is,de sajnos amikor bánt téged,akár szóban,akár írásban,az is ő.Szinte borítékolható,hogy amíg hagyod magad "meggyőzni" általa,addig ez egy örök körforgás lesz,aminek mindig csúnya veszekedés lesz a vége.És hidd el,nem normális az egy párkapcsolatban,hogy ennyire marják egymást a felek.A szerelmet könnyű összekeverni a kötődéssel,megszokással,de ha normális életet szeretnél,akkor járj nyitott szemmel,és keress valaki mást.Az ő élete is nyugodtabb lesz így,a tiéd meg pláne.Sajnálom,amiért elveszítette a szüleit (valószínűleg te is),de a sajnálatból mellette maradás nem egyenlő azzal,hogy neked ő a Nagy Ő.Az meg természetes,hogy szakítás után hiányzik,de ehhez hagyni kell magadnak időt (lehet,hogy beletelik akár 1-2 évbe is),mire rendesen "kihevered" ezt a dolgot kettőtök között.

Na ti aztán nagyon szerethettek szenvedni...

Persze, hogy mindenki utálja, aki szeret téged, hiszen látják, ahogy tönkremész.

József Attila verse illik rátok:)

SZERETŐK

Furcsák és betegek,

Kik sebeket vetnek egymásba, hogy

Beboronálhassák.

Télen tüzek - nyáron

Források fakadnak ujjaikból.

Fáradatlanul csak

Az örök gyönyört szigonyozgatják,

Jégtömböket olvaszt

És szöllőhegyeket

Szárít ki sivatag lehelletük.

Kalászos szemükből

Kiszédült az arcok meleg magva,

Kihull az értelem

Rossz vihederéből

Bomlottpántú, meghasadt agyuknak.

Összemart szájukra

Még tétova mosolyt tetoválnak

S csókjuk, ölelésük

Zengő kerteken át

Egy bibére lopja a szerelem.

Míg a bolygó-bimbók

Meg a virágok milliárdjai

A fényt és virágport

Frissen, egészséggel

Minden társuknak széthajigálják.

1924. jan.-febr. [?]

Egy nőnek legyen Tartása!!!!!!!!!!

Nagyon nehéz megtenni valamit ,amit nem igazán akar az ember gyermeke ,de hidd el meg lehet csinálni.

Mikor ismeri az egyik a másik gyengepontját,nagyon nagyon tud rá hatni.

Most Ő érzelmileg hat rád,el kell dönteni mit is akarsz.Állandó marakodásban lenni,vagy valaki mellett igazán boldogan élni.

Én mikor otthagytam eldöntöttem és mindegy mit összeszenvedtem,tartani kell magadat és hidd el jobb lesz.

Én megkaptam,hogy ha igazi nő vagyok így meg úgy ..áááá..de ez nem így van.Két éve már,hogy azt mondtam köszönöm nekem elég és még a mai napig is keres,olyan szerelmes voltam..Ő volt az első és az egyetlen nekem ,így utólag csupán azt bánom,hogy nem hamarabb jött meg az eszem.

Tartsd magadat,az ember azt hiszi ilyenkor,hogy egy igazi szerelem van,meg ,hogy a sors keze..ugyanmár...ennek így kellett lennie..én is ebben ringattam magamat és most iszom a levét,mert nem adtam és a mai napig nem tudok lehetőséget adni olyannak,aki valóban szeretni tudna.

Aki valóban az életed párja azzal az ember összhangban van és nem csupán ideig óráig,hanem az élete végéig,összezördülések vannak,de mocskolódás,azt nem bántjuk akit szeretünk.Mikor az ember megbántja a másikat az épp úgy fáj nekem,mint neki,ha nem jobban,hisz szeretem.

Én azt mondom keress mást,ha van kialakulóban valami adj lehetőséget annak.

Én,amikor szakítottam összeszedtem az összes mocsokságát,amiket elnéztem neki és ma reggel is avval ébredtem,hogy még a névnapomon se volt képes felköszönteni,meg egyebek..lehet mondani,hogy szeretlek...de ha hazugság.

Egy kezemen megtudom számolni ,hányszor mondtam ki azt a bizonyos szót,Ő meg folyamatosan és ,hogy melyiknek volt igazi tartalma?hát nem az övének.

A bántást tulajdonképp meg lehet bocsájtani,de elfeledni?az ember szívében a tüske benne marad...

Kezdj új életet valaki más oldalán és ha azt nézzük...hogy úgy érzed,hogy Ővele alapból összetartoztok vedd figyelembe azt is,,hogy miért került más a képbe?Veheted jelnek,hogy más is létezik nem csak Ő!!!!

Én nem olyan rég megtapasztaltam ,hogy milyen az,amikor egy pillanat alatt szikra gyúl két ember között,hogy izzik a levegő..és én ezt még soha nem éreztem,pedig isten látja lelkem,hogy szerelmes voltam,de ilyet még soha nem éreztem.

Szóval..méltóság és TARTÁS!!!!!!!!!

A szerelemet életben lehet tartani,de meg is lehet halasztani,csak akarni kell...

Te tudod mi a jó neked és senki más.

Tégy úgy ahogyan Neked a legjobb!!!

Ugy is azt varod, hogy azt irjak menj es bekulj ki vele...

Meg es bekulj ki vele, majdmegutalod mint ahogy az elottem szolok, addig ugy sem fogsz nyugodni...

Vagy jo lesz megis.:)

Volt egy fiú. Az első az életemben. Legalábbis az első komoly. Én 16 voltam, ő 17. 7 évig voltunk együtt, de már 3 év után tudtam, lehet még hamarabb, hogy nem jó ez nekem. Persze csak az eszemmel. Egyébként szerettem ős és én is mindig a szívemre hallgattam. A barátok szülők látták, hogy nem jó ez így legalábbis hosszú távon. Nekem sem volt jó, de én sem bírtam nélküle és ő sem nélkülem.

Azt hiszem "fel kellett nőnöm" ahhoz, hogy meg tudjak hozni egy komoly döntést, hogy vége és kitartani mellette. Akkor már nem is volt nehéz, mert már annyi sérelem ért, amit épp egy másik fiúra zúdítottam rá. Akkor még minden szándék nélkül. Aztán a barátságból szerelem lett és így sikerült végleg elfelejtenem a fiút, minden próbálkozása ellenére (pedig még öngyilkossággal is fenyegetőzött).

NE küzdj ellene-szerintem. Még nem végeztetek. Majd ha már nagyon sokat sérült valamelyikőtök, vagy ha találkozik valaki a nagy Ő-vel. (nekem végül ne a következő fiú lett az), akkor lesz vége. De egyikőtöknek mindenképp nehezebb lesz.

Sok kitartást, türelmet és sok boldogságot kívánok neked vele vagy nélküle.

Az idézet pedig igaz, ha én annak idején az eszemre hallgattam volna, akkor most a vigasztaló fiú felesége lennék és nem a mostani férjemé, akit senkire nem cserélnék el.

Szia!

Tökéletesen értelek, se vele se nélküle kapcsolat. Viszont előbb utóbb úgyis eljön az a pont, amikor már a puszta jelenlététől is rosszul leszel...

Én azt mondom ne várj addig! Mert tökéletesen látszik, hogy nem működik a dolog köztetek. Szerintem Te is látod, érzed, de elszakadni valakitől, akitől függsz érzelmileg, baromi nehéz... Vannak olyan dolgok, amikkel Te nem tudsz együtt élni, nem tudod hosszútávon elfogadni benne (szerintem), ezért mentek szét folyamatosan, ilyenkor mindig elszakad egy-egy szál köztetek, aztán egyszer csak elszakad az egész, de mégegyszer mondom, szerintem ne várj addig! Búcsúlevél, aztán csak előre...

A történetem valójában nagyon hosszú és összetett. Néha magam sem tudom, hogy hol van az eleje ,és, hogy valójában vége van-e már. Mégis megpróbálom leírni, és így talán így is jobban át fogom látni az átláthatatlan és megérteni a megérthetetlent.

Kicsivel több mint 3 éve kezdődött, amikor ,,először" találkoztunk hírtelen felindulásból.( Azért idézőjelben, mert elötte is egy társaságban mozogtunk, de sosem váltottunk egy szót sem ). Nem szépfiú, de ugye nem is kell annak lennie, mégis tudtam,hogy nekem kell, és nem is értettem,hogy addig miért nem ,,láttuk" meg egymást. Mint utólag kiderült, ő látott, csak én nem .:)

Teltek múltak a hónapok, én nem lettem szerelmes, olyan elvakultan mint ő. Kötődött hozzám egyre jobban. Nem sokkal elöttem veszítette el az anyukáját, édesapja alkoholista volt. (késöbb kiderül miért múltidőben írom).

Sokszor szakítottunk, kisebb-nagyobb összezörrenések miatt, aztán ezek a viták egyre intenzívebbek lettek és indulatosak. Mikor újra egymásra találtunk az mindíg maga volt a tökéletesség, összhang harmónia és mindent elsöprő szenvedély , de aztán ez mindíg átváltozott és szakításba torkollott, hol az én hibámból, hol az övéből. Sokat bántottuk egymást. MEgpróbáltuk mindketten mással is, nem is egyszer , de valahogy mindíg egymás melett kötöttünk ki, de immárom a vitatkozásoknál felmerültek a sérelmek amiket addig okoztunk, és nem tudtunk rajtuk továbblépni, és ezek egyre csak gyarapodtak. Én Angliába jöttem , ő otthon maradt. De így is egymásra találtunk, mikor hazamentem együtt voltunk, aztán még innen is képesek voltunk összeveszni, majd újra kibékülni.Időközben az édesapja is elhunyt, ami nem érintette mélyen , sosem voltak annyira közeli kapcsolatban.

A barátaim családom ki nem állhatják őt, mindeki 200% osan ellenzi a kapcsolatunkat (ha lehet ezt így nevezni). ÉS az az érdekes,hogy a szakítások alkalmával én is meg vagyok erről győződve. Aztán eltelik pár hét, pár hónap, és mardos a felismerés,hogy nem bírom nélküle. Legutóbb lassan 3 hónapja váltunk el. Kaptam tőle mocskolódó e-maileket, egyikre sem válaszoltam, gondoltam most menni fog és most tovább tudok lépni. Idekint alakulóban van valami egy pasival, de időközben rájöttem,hogy nekem 1, ez túl gyors, 2 nem kell pasi, ha kell is akkor ő kell. Az eszemmel tudom, hogy a kapcsolatunk lehetetlen és kilátástalan , de a szívem és a vérem hajt előre. Ilyenkor mikor befészkeli magát oda a bordáim közé a gyomromhoz ez az érzés, ami mardos és folytogat , akkor nem bírok ellenállni, és akárki akármit mond, akárhányszor olvasom el azokat az e-maileket (amik egyébként vérlázítóak) akkoris csak ő kell. Ő is ír, kéthetente egy e-mailt, ami egy idézet. A legutóbbinak a lényege az volt, hogyha az eszedre hallgatsz sosem lehetsz annyira boldog mintha a szívedre, és akkor élhetsz csak igazán. Tudom, hogy ezzel arra utalt, hogy mindíg mikor szakítottam vele, akkor az ész beszélt belőlem.

Ma írtam neki, de csak az egyik e-mailre válaszolt, azóta csend...

Nem tudom ,hogy mi a helyes... Mindíg bízok ,de mindemelett rettegek, és nem tudom mi a helyes út, felejtsem el, kínkeservesen (már ha ez lehetséges) , vagy küzdjek, küzdjünk azért, hogy talán egyszer működhet ez az egész?!

Bocsi ,hogy hosszúra sikeredett, de ez még közel sem olyan hosszú történet mint az eredeti...