Főoldal » Fórumok » Diéta & Fitness fórumok » Sikertörténet másodszor? fórum

Sikertörténet másodszor? (beszélgetős fórum)


Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Sikertörténet másodszor?

1 2
2013. szept. 2. 00:26

Sziasztok!

Ez egy kicsit off lesz: miért jön mindenki azzal, hogy ilyen diéta, olyan diéta? Szerintem életmódváltás. Nemrég óta csinálom, de elhatároztam, hogy minél kevesebb szeméttel szeretném szennyezni a testemet. Lemondtam az édességről, a kenyérről (a fehérről, pedig imádom), az esti evésekről (ez azért is volt lényeges, hogy jól aludjak). Persze heti egy csalós napot tartok, amikor szabadnapom van. De amúgy nem. Ha megkívánok cukros löttyöt inni, iszok fél liternyit, hisz megunom a vizet. Szerintem is mindent lehet enni, de mértékkel. És nagyon, de nagyon nehéz megállj parancsolni, amikor olyan finom ételek vannak. De nem lehetetlen. Mellette lejárok edzőterembe, és egy hét alatt már látok változást. Edzéssel is úgy vagyok, hogy amihez kedvem tartja. Mindig futással kezdek, hogy jobb legyen az állóképességem, utána súlyzózom, hogy ne satnyuljanak el az izmaim. Szerintem nem mindig azt kell magunk előtt látni, hogy lefogyok x kg-ot, és akkor milyen jó lesz. Hanem az egészség oldaláról, a jobb életminőség reményében is lehet életmódot váltani.

A fórumindítónak sok sikert kivánok! Kívánom, hogy sikerüljön elérned a célodat! :)

36. patapucs (válaszként erre: 1. - Livikee)
2013. aug. 27. 20:36

Kedves Livikee!


Sok sikert kívánok ahhoz, hogy sikerüljön leadni a kilókat és elérd azt a formát, amiben jól érzed magad!

Szerencsés vagy, hogy a párod is elkezdte és tàmogat, sokaknál ott bukik meg a dolog, hogy ahányan vannak, annyi félét esznek.

Én január óta diétázom, anno azzal hitegettem magam én is, hogy 63 helyett 65, csak 1-2kg nem számít. 70kg - voltam 1x-2x, ha akarom, leadom. 75...80...95...Mire rádöbbentem, hogy hol tartok bizony 95 voltam. Jókat mosolyogtam helyenként az írásodon, mert olykor magamra ismertem nenne.

Még van mit leadni, de én is jó úton haladok.


Vki említette a szűzteát. Én kapszulában szedem, az emésztésemnek jót tesz, rosszat nem tudok mondani róla.

35. HopeM
2013. aug. 27. 18:25
Szia Livikee :) most még sokkal könnyebb leadni azt a pár kilót,mintha csak egyszer azt vennéd észre,hogy hoppá már 10-20 kiló felesleg van rajtad, és akkor kezdenél el fogyózni. Én anno hagytam,hogy feljöjjön rám 20 kiló! Vagyis hát nem hagytam, jöttek, és nagyon nehéz volt megszabadulni tőle.
34. Timó 8 (válaszként erre: 1. - Livikee)
2012. febr. 8. 22:07

Kedves Livikee!

Higgy önmagadban, és sikerül visszanyerni a régi alakodat! Ne add fel, hisz önmagadért csinálod!

Ahhh, ezek a pasik belevisznek minket a rosszba...ismerős. :D Hétvégéken én is sütögetek a barátomnak, meg alapból többet eszem, mert jobban megkívánom az ételt, amikor látom a "nagy" étvágyát. Noh, de változtatni kell a boldogságért! :)

Sok sikert!

33. szandika02 (válaszként erre: 32. - Rózsa70)
2011. okt. 2. 17:51
Kedves Rózsa70! Megkérdezhetem hogy pontosan melyik dvd-re tornázol és milyen gyakran? Előre is köszi
2011. szept. 20. 10:44

Én is az alacsonyak közé tartozom:)

A nyáron 56 kg voltam.

Aug 1-én kezdtem el tornázni dvd-re, minden nap, nem fogyóztam, csak kicsit figyeltem a kajára.

Most 50 vagyok...

31. KA79
2011. szept. 12. 13:22

Tisztitókúra, viznap meg banánnap egymás után.

Minden hosszú távon hat.


Olvastam olyat hogy vki, 4 napig vizen élt volna aztán rájött hogy nem lehet birni csak orvosi felügyelettel.

30. KA79
2011. szept. 12. 13:17
Fél év alatt fogytam pontosan: 9,1 kgot sportnapkon banánnal, egyéb napokon kiadós ebéd mellé kevés reggeli és vacsora.
2011. szept. 5. 20:47

Sziasztok lányok, hogy vagytok, tartjátok a "menetrendet"?


Képzeljétek, ahogy elkezdtem a fogyót, először nagyon drasztikus voltam, alig ettem + napi fél óra futás. 4 nap alatt 4 kiló ment le (látszani nem nagyon látszott!!) - aztán megállt 70 kg-nál a mérleg, pedig ugyanúgy nem ettem... Már majd" kiesett a szemem az éhségtől.:(

Na most pici baba mellett nem fogok ájulásig éhezni, így áttértem a heti max 0,5 kg fogyás elvére - nem mérem pontosan a kajákat, vagy ilyesmi, csak picivel kevesebbet eszek, de bármit megeszek, amit megkívánok, csak ésszel.

Mellette 1-2 naponta 1 óra torna (Bíró Ica Testszépítés 2 tetszik most nagyon)


Na most megmértem magam - és továbbra is 70 kg vagyok, tehát 2 hét alatt semmi nem változott, pedig jóval többet eszek a koplalós kezdethez képest!

Viszont: látványra látszik, hogy változtam, mások is mondták, hogy fogytam - sztem a torna miatt van, hogy az izom nehezebb súlyú, mint a zsír.


Na, majd látjuk, hogy megy a továbbiakban a dolog.:)

Kíváncsian várom, hogy ti hogy boldogultok, kinek mi válik be!


A tk kiörlésű kenyér ötletét köszönöm, én is sajnos székrekedéses vagyok, ki fogom próbálni!


Kitartás mindenkinek!:)

28. bcc5d73bc6 (válaszként erre: 11. - 5edbf6195d)
2011. aug. 31. 08:53

Szia!


Te az utifű maghéjat hogyan fogyasztod?

Én próbáltam meginni, hát visszajövögetett, de most megpróbálom gabonás-rostos joghurtba belekeverni, és úgy meg tudom enni. Te hány teáskanállal eszed egy nap?


Előre is nagyon köszönöm a válaszod!

27. bcc5d73bc6 (válaszként erre: 25. - 4c07880d46)
2011. aug. 31. 08:36

Szia! Én is így voltam múlt hétig, ahogy te,173/72 aztán 3 nap alatt, és most nem hazudok, 5 kg-val többet mutatott a mérleg, pedig nem ettem magam tele, nem csináltam semmit, 77 kg-t mutat a mérleg bármilyenre állok, eddig pedig 72-74 között mutatott mindig. Én is 63-65 kg súllyal éreztem magam a legjobban, formás voltam, meg volt önbizalmam, most meg nem jönnek rám a kedvenc nadrágjaim.

Én tegnap kezdtem el, és ma is tudtam csinálni a reggeli 10 perc eliptikus trénert dunsztövvel meg 100 felülés, illetve kerülni akarom a cukros üdítőt, nincs 5 után kaja max dinnye vagy más gyümölcs ha meg akarok halni éhen, kerülöm az édességet több kevesebb sikerrel, illetve reggelire bifiduszos joghurtot eszek, amibe van rost és még belekeverek egy tk. utifű maghéjat. Hátha emésztésem is beállna tőle. Te mit csinálsz? Milyen étkezési szokásokat követsz?

2011. aug. 27. 07:50

Sziasztok!

Csatlakoznék hozzátok,mert én is éppen fogyózok, vagyis inkább odafigyelek jobban az étkezésemre. Két gyereket szültem és szoptattam egymás után, hát nem igazán volt időm magamra figyelni. De amióta kevesebbet eszem és tornázok 1-2-3 naponta, ahogy időm engedi(közben sokat rohangálok a gyerekekkel), azóta lement 5 kg, ez egy hónap alatt. Jelenkeg 60 kg vagyok és a cél az 50-52 kg, 160cm.

Nekem a teljes kiőrlésű kenyér vált be, egy szeletben 42 kalória van, ha nem kenjük meg margarinnal vagy nem eszünk mellé valami zsírosat. És amióta ezt eszem a zöldségek és husik mellé (3-4 pici szelet/nap), naponta többször is elmegyek wc-re, előtte állandóan székrekedéssel küzdöttem. A zöldteának is nagyon jó tisztító hatása van, ja és a dinnye, legtöbbször az a vacsorám, még amíg van.

Sok sikert mindenkinek!

2011. aug. 26. 17:47
Mintha csak én írtam volna az utolsó pár hozzászólást! 173/72 vagyok, legtöbben azt mondják, nem kell fogynom, csinos vagyok így. De én nem érzem így jól magam! 10 évvel ezelőtt, ill. korábban voltam megelégedve magammal valamennyire, amikor 63-65 voltam. De jött a terhesség, szoptatás, az évek...Feljöttek a kilók, pedig feleannyit sem eszem, mint régen. Igaz az, hogy a korral jönnek a kilók is :-(
24. plüsstigris (válaszként erre: 1. - Livikee)
2011. aug. 26. 13:15

Drukkolok neked Livikee, már egyszer ügyes voltál, most is sikerülni fog!:O)


Én idén áprilisban szültem, még 10 kg maradt fent a terhesség előtti állapothoz képest. Ja, régen én is állandóan hízókúráztam, mert mindenki cseszegetett, hogy milyen sovány vagyok...

Valaki írta, hogy a korral megváltoznak dolgok - ez így van. Korral, szüléssel, stb.

Amúgy én 171 cm vagyok és 74 kg.

Nem mondanak kövérnek az emberek, én sem akadok ki, ha tükörbe nézek :), mégis: a ruhákon látom a változást...:( Meg amikor fénykép készül rólam és visszanézem, na akkor döbbenek rá, hogy milyen nagydarab lettem, szeretném visszakapi a régi alakomat (64-el sem voltam már sovány!)


Én most követem az Edzésmesteres dolgokat, és a fokozatosságot tartom szem előtt. 0,5 kg / hét maximum! Minden nap csak egy picivel eszek kevesebbet, mint egyébként, illetve a vacsit fogom vissza + napi fél óra torna. + 1 óra esti séta a babával.:O)

Drukkoljatok nekem is!!!:O) Illetve: drukkoljunk együtt, írjátok meg, ki hol tart, hogy bírja, mi vált neki be!

2011. aug. 24. 21:30

Sziasztok!

Hát,igen fogyókúra...az örök téma!

Én is tudnék róla mesélni!Sőt,mindig értékelem,ha vkiben van annyi akaraterő és kitartás,h végig csinálja,amit a fejébe vesz,küzd és diétázik!

Nekem,soha nem jött be egy diéta sem vagy nem voltam kitartó...Jelenleg tanulok,már túl vagyok egy alakformáló és frissitő masszőr vizsgán és egyéb máson!Sokat tanultam az alkatokról,az anyagcseréről,hormonális alkatról és az idegrendszerről,az egészséges táplálkozásról!Ezek mind nagyon fontosak,ezek befolyásolják azt,h milyen az alkatunk,miért nézünk ki úgy ahogy és miért van az,h ami vkinek bevált(diéta),az másoknak nem!Mert nem vagyunk egyformák!:)))

Ez azért nem nagy baj!Szerintem nem kell mindenkinek 40kg-osnak lennie!Az ösztrogénes(női hormon)tipusra kellene törekedniük a nőknek,ami azt jelenti,h a homok órának ideális az alkata!:)))Amekkora a mellbőségünk,a csipönknek is olyan szélesnek kellene lennie és a derék bőségnek pedig 20cm-nél keskenyebbnek!Ez ideális!És nőies!Ha vkinek a felső teste erősebb,nagy a pocakja,csipöje keskeny,erősek a lábai akkor ő androgén tipus,ami azt jelenti,h férfias testalkatú,a szervezete túl sok tesztoszteront termel,amitől a szőrzete is erősebb stb....vannak még alkatok,ha vkit érdekel,irhat nekem priviben és megpróbálok segiten neki,h megértse,h milyen az ő alkata és számára mi lenne a legmegfelelőbb!

Addig is sok sikert kivánok mindenkinek és kitartást!:)))

2011. aug. 23. 13:07

Amit megtanultam: csak olyat szabad enni, amit az ember jóízűen meg tud enni. Hisz az evés élvezet, és nem szabad, hogy undor és kínszenvedés legyen ! Amit ajánlgatnak, az ember megkóstolja, de ha fújjos, akkor mással kell pótolni, vagy kihagyni.


Az ember megtanulja automatikusan egy idő után, azaz beépül az életébe, az életformájába, hogy mit mikor ehet.


Amit kizárok én is, és MÁS FORMÁBAN veszem magamhoz: fehér liszt, fehér kenyérfélék, cukor. Viszont szénhidrátra szükség van, de másból kell meríteni.


Az a jó diéta, és az stimmel az emberrel, ami nem okoz emésztési problémákat.


Az én elkeserítő élményem: 2007-ben 57 kg voltam, és 5 kg-ot szerettem volna fogyni, így belefogtam a 90 naposba. Állandó székrekedést okozott, és 2 hónap után sem ment le rólam 1 dkg sem !!! 2 hónap után abbahagytam, és AZONNAL feljött rám 2 kg !!! ...és onnantól kezdve csak folyamatosan jöttek fel rám.


tehát ami fontos: mindenkinek más diéta , más módszer válik be, saját magának kell rájönnie a sajátjára.

2011. aug. 23. 13:01

Ami kimaradt: 156 cm vagyok, és 65,1 kg-ról kezdem most a diétát.


Nálam ami a baj volt: nappal sosem vagyok éhes, így szinte sosem ettem egész nap, majd 20 óra körül vacsorával kezdtem...és mivel éjjel dolgozom sokszor, 20-02-ig a munka mellett folyamatosan ettem. DE !!! Össze-vissza mindent, és nem figyeltem az arányokra. Nem ettem sokat, és mivel nem figyeltem oda, az este nagy dózisban bevitt cucc nem fedezte az ALAPANYAGCSERÉMET sem ! A hirtelen dózistól a szervezet meg túlterhelt lett.


Most, hogy diétázom, egész nap eszek, és TÖBBET eszem, mint amikor csak estétől hajnalig megtömtem magam.


2011.08.18-án fogtam bele, és már 1,4 kg lement. Igaz, az elején mindig gyors a tempó, 4 hét után a 3 kg meglesz, csak utána....


Ülő munkát végzek, mozogni utálok, és sajnos a lábammal, térdemmel is gond van, így arra is figyelni kell, hogy mit mozogjak.


Ami fontos: nem lehet egyszerre belevágni a diétába is, és a mozgásba is annak, aki eddig nem mozgott. Mindig a legfontosabb alapelv mindenben a fokozatosság. 1 havi diéta után lehet a tornát elkezdeni. DVD anyagon rengeteg van.


Amíg az ember nem tornázik, addig is segít napi 1 óra séta ( csak nehéz betartani, pláne 40 C-ben ), ami 250 kclat éget el.

2011. aug. 23. 12:54

Sziasztok !


Csatlakozom hozzátok. Most kezdtem újra bele egy diétázásba. Ami fontos: az embernek tudomásul kell vennie, hogy változik a szervezete. 46 éves vagyok, és hiába csinálok mindent ugyanúgy, mint eddig...azok a szemét kis kg-ok évente csak 1-2 felcsúsztak. 31 évesen szültem, és előtte mindig 45 kg voltam, bármit, bármennyit ettem, nem híztam. Szülés után 52 kg lettem ( 15 éve ), az jó is lett volna, de azóta felcsúszott 12 kg a 15 év alatt !


Ami nálam bevált, és sok vacakolás van vele, és harmadszor futok neki, mert eleinte még nem jól csináltam: a legfontosabb a napi 5-szöri étkezés, akkor is enni kell, ha az ember nem éhes. Az se mindegy, hogy mikor mit eszik. Reggel kell a szénhidrát az agynak, meg kell az energia, este nm annyira, hogy ne pörögjön az ember. Sok vizet kell inni, ami az ember súlyától függ szintén. kg*19 ml. Ezt be is tudom tartani. Minden étkezéskor meg kell innom 3 dl vizet.


Nekem 1 hónap alatt lemegy így 3 kg, és eddig mindig itt torpantam meg, mert utána megállt, nem történt semmi. Elvesztettem a türelmem, meguntam a kajákat, elegem volt a jó alapanyagok utáni hajszából....DE...ami megmaradt, hogy eleve csak olyan élelmiszert veszek, ami egészségesebb. Nasi előtte, és azóta sincs itthon sosem, hála a jó égnek nem vagyunk édesszájúak.


Folyt.

19. Gagababi (válaszként erre: 17. - Livikee)
2011. aug. 23. 12:42
Szia, igen, gondolom:) Küld el légyszi! köszi.
2011. aug. 22. 13:04
Hát,én is társulhatok...150 cm vagyok,1,5 éve szültem és 62 kg vagyok...:(Ráadásul óriásiak a melleim,100/d...gondolhatjátok...hasam is maradt...szóval úgy nézek ki,mint egy két lábon járó tejcsárda,habár lányom még szopik:)Biciklizem,meg sokat sétálok,de sajna kaja ügyileg mindig "elcsúszok",nagyon szeretem a hasam.....pedig "régen" az volt a nagy szám,hogy végre elértem a 40 kg-ot....:)
17. Livikee (válaszként erre: 14. - Gagababi)
2011. aug. 22. 07:44
Most nem tartok előírt napi étrendet,inkább csak odafigyelek mikor mit eszek. De van egy étrend ami a sógornőmnek bevált. Ha gondolod elküldöm.
16. Livikee (válaszként erre: 11. - 5edbf6195d)
2011. aug. 22. 07:43
Köszönöm a tanácsot :)
15. Livikee (válaszként erre: 13. - Incó)
2011. aug. 22. 07:42

Én nem tartozom azokhoz az emberekhez akik nem mernek egy jóizűt enni... :)))) Szeretnék lefogyni,le is fogok de soha nem mondanék le egy jó kajálásról, max másnap mozgom többet vagy kevesebbet eszem.. :))

Kösz,hogy írtál

2011. aug. 21. 23:11

hello,hello!

156 centi vagyok, és 57-58...császárral szültem egy a gyermekem, és maradt a jó nagy hasam:( meg comb, és csípő...hiába mondják,hogy ebben az életkorban ez normális súly, nem az! Nagyon nem az! 2 hónapja még 60 kiló voltam én is, csak most stagnáltam...

Lehet,hogy szeretnénk még kis tesót, ahhoz pedig jó lenne ismét 52-54 kilóval kezdeni a terhességet..


Livikee van jól bevált napi étrended?

13. Incó (válaszként erre: 6. - Livikee)
2011. aug. 21. 22:14

Nem kötekedni akartam, csak már elegem van a sok ismerősömből, barátnőmből, akik nem mernek egy jóízűt enni, mert állandó harcot víznak évtizedek óta a kilóikkal...Folyamatosan fogyóznak, minden percüket a saját testük fölötti aggodalom tölti ki. Eleinte azt hittem velem van a probléma, de már látom, hogy nem.

Kívánom, hogy másodszor is legyen sikered!

2011. aug. 21. 21:44

Még valami. Semmilyen fogyókúrás szernek ne dőljetek be.

A titok a mozgás ( 30 % ) diéta ( 70 % ) és mindez semmit nem ér az egészséges belek nélkül.

Egyedül a szűzteáról olvastam kizárólag jó tapasztalatokat, ahhoz állítólag nem lehet hozzászokni, kicsit felturbóza az anyagcserét.

De mivel nekem 34-es a ruhaméretem, nem próbálom ki, de jókat olvastam róla.

Az utifű maghéj is csak 1180 HUF bioboltban és szuper egészséges. A 25 ezer forintos colonix béltisztítóknak is ez az alapja.

2011. aug. 21. 21:38

Menni fog !

164 cm vagyok és 49 kiló. ( 42 éves ) Most fogytam 3 kilót 1 hónap alatt, ami azelőtt egy év alatt sem sikerült.

Futottam hetente 3x 5 km , lehetőleg 30 fokban.

És mivel állandóan székrekedésem volt a koplalástól és a lutsa, renyhe beleim miatt, rátaláltam az utifű maghéj-ra, ami egy természetes szer és 20x dagad a belekben, letisztítja a bélfalat és nincs többé székrekedés. Mivel kitisztult a bél, beindult a fogyás.

Amíg a bélben évtizedes lerakódások vannak, nnincs fogyás. És mozgás nélkül sincs, mert a fogyáshoz égetni kell, az égetéshez meg enni ! Különben csak lelassul az anyagcsere.

Még javaslom az esti 1 pohár vörösbort és a kaják szétválasztását : fehérjét soha szénhidráttal.

Az édesség és chip, fagyi a legveszélyesebb, ezekről én már 20 éve lemondtam.


Minden jót, üdv.


Bluebell

10. Livikee (válaszként erre: 8. - Evawitch)
2011. aug. 21. 19:22
Ezért szeretném minimum az 50-et elérni
9. 4c07880d46 (válaszként erre: 1. - Livikee)
2011. aug. 21. 18:49
Szia! Leírnád egy napi étrendedet?
8. Evawitch (válaszként erre: 7. - Livikee)
2011. aug. 21. 17:36
Nekem is sok lenne a 60, de még az 55 is...
1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook