Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Gondok a szobatisztasággal 3 éves kor után fórum

Gondok a szobatisztasággal 3 éves kor után (beszélgetős fórum)


1 2
2013. szept. 4. 13:26
Látom, hogy már régi a fórum, de kíváncsi lennék, hogy hogy oldódott meg teljesen a probléma? Hasonlóval szenvedünk mi is épp. Köszönöm!
53. panka§ (válaszként erre: 52. - Niki-halas)
2011. okt. 11. 12:55

Szia niki-halas!


Én mind a 2 gyerkőcnél úgy csináltam, hogy kezdetben éjjel bementem hozzájuk, felkeltettem őket, -mindig ugyan abban az időben, (ez nálunk fél 11 volt ) és ráültünk a bilire, amit az ágyuk mellé tettem. Kb 2 hét alatt leszoktak a bepisilésről. Most is az ágyuk mellett a bili, így nem kell kimászkálniuk a wc re.A mai napig isznak elalvás előtt egy pohár tejet, ez nálunk nem befolyásolta a bepisilést.

2011. okt. 9. 11:02

Sziasztok!

Az én kisfiam 3 hete töltötte be a 3 évet. A kakilást már nagyon korán bilibe intézte, viszont a pisiléssel már tavaly nyáron és idén nyáron is küzdöttünk. Ugyebár az oviba nálunk nem lehet pelus, így a délutáni alváskor le kellett szoktatni a pelusról. Mi is gumilepedőzünk és nyár végére szépen meg is tanulta, hogy ne pisiljen be alváskor. Viszont 3 hete mikor elkezdtük az ovit megint bepisil alváskor. Minden egyes délután hozhatom haza az ágyneműt az oviból. És ha itthon alszik ebéd után akkor is bepisil. Sőt pár napja már napközben is...

Az éjszakai alváskor hogyan kell elkezdeni leszoktatni? Keltsem fel? Ne adjak neki inni 6 után? Olyan reménytelennek tűnik a dolog. Az ovi teljesen felborította az egészet...

51. KLMárti (válaszként erre: 50. - Csorbav)
2011. szept. 17. 00:17
Jaj, de jó! Nagyon örülök neki!
50. csorbav (válaszként erre: 47. - Tündér74)
2011. szept. 8. 22:55
Nálunk megoldódott. Két és fél hete( gyakorlatilag is itteni bejegyzésem után) a kisfiam mondta nem kell pelenka éjszakára. Nem akartam letörni a lelkesedését, több mint egy hétig bepisilt minden hajnalban/reggel, mikor felkelt. Csak azt mondtam neki: semmi baj, még ezt meg kell tanulnod. Aztán egyik nap reggel száraz volt az ágya, alig tudtam elhinni, aztán másnap is aztán harmadnap is .... ez most mérföldkő! Szóval akinek nincs szerve problémája, azt mondom: a szobatisztaságra is meg kell érni. Egyszer csak egyik napról a másikra működik.
2011. aug. 23. 15:54

Bocsi, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztem, de nyári szünet után elkezdődött a munka, nem jutottam ide. Azóta annyi változás történt, hogy minden alkalommal kap egy matricát, ha magától elmegy vécére, vagy ha szól. Néhányat már sikerült begyűjtenie, de a kaksi még mindig csak a bugyiba megy. Ma megbeszéltem vele, hogy amikor érzi, hogy kakilni kell, szóljon és visszaadom rá a pelust, hogy ne a ruhája legyen kakis. Hátha így szólni fog.


Beszéltem az óvodával is. Ahogy sejtettem, nem veszik így fel. Viszont van egy ismerősömnek magán családi napközije. Oda talán felveszik őt hetente 2-3 napra. Hátha a közösségben jobban érzi majd magát, és a többi gyerek között változik majd a hozzáállása. Reméljük.

48. mgagi
2011. aug. 22. 15:06
Mi is 2x voltunk Verával uh-on, hogy megnézzék minden rendben van e. Most nyáron jutottunk el odáig, hogy már nem adok rá pelenkát, mert fel kel éjszaka. Amikor a kisöcsi megszületett rá 3 hónapra megpróbálkoztam azzal, hogy éjszakánként keltem hozzá is és pisiltettem. Na hát amikor mentünk a doktornőhöz azt mondta ne erőltessem. Így a pelus visszakerült és ahogy bejött a nagyon fülledt meleg levetettem róla a pelust, mert nem akartam hogy bepálljon. Az elején volt baleset minden este, de egyik napról a másikra 1x csak felkelt éjszaka és ráült a bilire. Pedig már én is kezdtem feladni a dolgot.
47. tündér74 (válaszként erre: 46. - Csorbav)
2011. aug. 22. 13:34
Szia! Kisfiam 4 éves és éppen a napokban voltunk a védőnőnél, aki úgy tette fel a kérdést, hogy: kisfiam nappalra már szobatiszta-e? Mondtam, hogy persze, éjjelre viszont néha még kell a pelus. Mondta, hogy az nem baj, 5-6 éves korig nem probléma, ha éjszakára még kell a pelenka.
2011. aug. 22. 12:05

Sziasztok,

nálunk is van szobatisztasági probléma. A lányom két és fél évesen lett szobatiszta, néhány hónap kemény munka után, de attól a naptól nappal és éjszaka sem volt soha problémája.

A kisfiam viszont két éves kora lett maga tépte le a pelenkáját (télen) hogy neki nem kell, akkor még beszélni sem tudott, aggódtam, de attól a naptól nappal soha nem volt proléma. Éjszakára viszont rajta hagytam, azóta eltelt másfél év, most három és fél éves és éjszaka még mindig pelusban alszik. Kétszer próbálkoztunk több mint egy hétig, megbeszéltem vele, ha kell neki éjjel pisilni, keltsen fel... mondta rendben, másfél hét alatt egy tiszta éjszaka sem volt, sőt sokszor fel sem ébred arra, hogy pisilt, csak órákkal később... úgyhogy ő kérte adjam vissza éjszakára. Visszaadtam neki. Most ott tartok hagyom addig, míg meg nem ér az éjszakai szobatisztaságra is.

(Egyébként nekem is és az anyukámnak is sokáig, iskoláskorig problémánk volt az éjszakai bepisilissel.) Egyébként ez egy betegség, lehet hólyagprobléma, lehet hormonális....

45. kiscsibe kicsibe (válaszként erre: 42. - Mgagi)
2011. aug. 16. 22:05

Ezzel nem értek egyet. Hülye példa, de nézd meg az állatokat. Ott spec. jutalomfalat van, és ha már tudja,hogy mit kell csinálni, akkor nincs többé jutalom, de anélkül is menni fog.

Anno az én kicsim is visszatartott a kakit, és matricával jutalmaztuk minden produktum után. Már egy éve nem kapott matricát, mégis kakil rendesen. vannak olyan gyerekek, akiknek nem elég a dicséret, hanem valamilyen más pozitív megerősítésre van szükségük. És ha ez éppen a matrica, akkor kapjon azt. 15 éves korában, nyílván nem fog matricát kérni ha elmegy a wc-re!

44. simple (válaszként erre: 12. - Megi04)
2011. aug. 16. 22:02
Szerintem erre pszichológus tudna valamit mondani.
43. Frida85 (válaszként erre: 42. - Mgagi)
2011. aug. 16. 21:51
Mondjuk mi sem jutalmaztuk soha a gyereket olyanért ami természetesnek kell lennie,inkább örömtáncot jártunk és jól agyon dicsértük:DDDe szerintem ez minden gyereknél másként működik.
42. mgagi
2011. aug. 16. 21:07

Egy alkalommal éppen azt beszélgettük a párommal, hogy nem biztos hogy jó, ha ilyen eszközökhöz folyamodunk a cél érdekében, mert akkor később nem biztos, hogy meg fogja tenni amit kérni akarunk tőle. Ne azért tegye a gyerek azt amit kérsz tőle, mert utána kap vmit, hanem azért mert ez az ő érdeke is.

Egy időben mama csinálta azt, hogy csillagokat rajzolt egy papírra akkor amikor Vera délutáni alvásból felkelve szárazon ébredt. De az sem motiválta annyira. Akkor már inkább "agyon" dícsérgetem, és meg tapsolom.

41. Frida85 (válaszként erre: 40. - KLMárti)
2011. aug. 16. 20:49
Próbáld meg hogy nem szólsz neki de ha ő szól magától vagy elmegy magától akkor kap és jól agyondícsérgeted:)
2011. aug. 16. 20:27
Ma beszereztünk néhány csilli-villi matricát, amit Kristóf választhatott ki. Megbeszéltük, hogy minden alkalommal, amikor szól, hogy vécére kell mennie, vagy magától elmegy oda, akkor kap egy matricát. Nagyon nagy sikere van. Most már csak az a probléma, hogy egyedül a matricáért megy el vécére. (Rákérdezek, hogy szeretne-e matricát, és már indul is a vécére). De lehet, hogy holnap kicsit módosítunk a szabályokon, mert ez azért még kevés. :)
39. mgagi
2011. aug. 16. 12:48

Köszi csajok!

Én nálam változó. Van amikor berkakok ruhát, de van amikor elfelejtem és úgy megyünk el.

38. Frida85 (válaszként erre: 33. - Mgagi)
2011. aug. 15. 23:08
Tudom az én fiam is ovis.
37. KLMárti (válaszként erre: 35. - Mgagi)
2011. aug. 15. 22:08

Én is mindig viszek magammal váltás ruhát, bárhová megyünk, bármilyen rövid időre.


Egyébként ma délután kipróbáltam, hogy visszaadtam rá a pelust. Nem szólt egyáltalán, hogy pisilnie kellene. Egész estig pelusban volt. De nem érzem, hogy ez bármit használna. Szóval holnaptól megint pelus nélkül járunk, és kipróbáljuk majd a matricás "trükköt". Remélem, hogy sikerül valamit elérni.

36. tündér74 (válaszként erre: 35. - Mgagi)
2011. aug. 15. 21:31
Nálunk már ritkán van baleset, de én mindig viszek plusz ruhát, bárhová is megyünk.:)
35. mgagi
2011. aug. 15. 20:49

Én is sokáig bosszankodtam, hogy miért nem szól időbe. De még nem találtam rá választ. Ő nem hajlandó megmondani miért tartja csöppenésig.

Ma pl. elmentünk játszótérre. Mondtam neki, ha nem szól időbe és becsurog haza kell jönnünk. Na, hát miért is ne becsurgott. Fél óra játszás után jöhettünk haza. Most már ezt fogom csinálni. Hátha egy idő után ráveszi magát és időben odajön hozzám szólni.


Egy kérdés. Akinek 4 év körüli a gyereke ti visztek magatokkal váltás ruhát, ha esetleg a városban történik a baleset?

34. mgagi
2011. aug. 15. 20:43
Az én lányom, most kb 2 hete lett ágytiszta is. Idáig minden alkalommal bepisilt éjszaka.
33. mgagi (válaszként erre: 10. - Frida85)
2011. aug. 15. 20:42
Az oviban is minden étkezés előtt, meg lefekvés előtt elküldik a gyerekeket vécére.
32. megi04 (válaszként erre: 31. - Pan Dóra)
2011. aug. 15. 20:25
:))))))))
31. Pan Dóra (válaszként erre: 30. - Megi04)
2011. aug. 15. 19:14
Úgy lehetnek vele, mint a nők a tisztasági betéttel: semmi szükség rá, de azzal érzik biztonságban magukat :o)
30. megi04 (válaszként erre: 28. - Pan Dóra)
2011. aug. 15. 19:02
Háááát,tudod,bármilyen fura...ebben lehet valami....Komolyan!:)
2011. aug. 15. 18:20
Az Én kisebbik lányom félt a hagyományos bilitől.Hiába kértem nem mert leülni a bilire, inkább a bili előtt állva kakilt és pisilt be(sokszor nem is szólt nehogy ráültesem)!Majd vettem neki egy másik bilit ami inkább egy kis székre hasonlitott és megszünt a gond.
28. Pan Dóra (válaszként erre: 27. - Megi04)
2011. aug. 15. 18:00
Szegények biztos tudták, milyen érzés, amikor felcsípi a popsijukat, és igyekeztek minél előbb megszabadulni :( A mai pelenkák kényelmesek a babának és a mamának, de a szobatisztává válást biztos, hogy nem segítik elő :)
27. megi04 (válaszként erre: 17. - Kitrákotty)
2011. aug. 15. 17:48

Én is erre gondolnék,ha nem lennének ilyen sokan! De TÚL sok ilyen esetről tudok,és mindet biztosan nem érte trauma!

A gyerekorvos is ezt mondja minden szülőnek.Csak sok szülő nem érti...

Milyen trauma? A szomszédomban idén halt meg az apuka.Anyuka komplett alkoholista...(nem,a gyermek védelem nem csinál semmit)pedig soxor egyedül hagyja őket itthon,éjjelre is.És MIND szobatiszta!!!!

Hát ha ez nem trauma,akkor mit nevezünk annak?????

26. KLMárti (válaszként erre: 25. - Pan Dóra)
2011. aug. 15. 17:22
Eddig még csak pozitív tapasztalatai voltak az ovival. Jártunk bent többször is, a játékok is tetszettek neki, meséltem is arról, hogy miket szoktak ott csinálni a gyerekek, rokonok is vannak, akik mesélnek az oviról. Remélem, hogy nem ez a baj.
25. Pan Dóra (válaszként erre: 5. - KLMárti)
2011. aug. 15. 16:54
Ha ezzel dicsekszik, akkor valamiért fél az óvodától. Vagy azért, mert tudja, mi az, vagy azért, mert számára teljesen ismeretlen. Érdemes lenne ezen a téren is futni egy kört :)
1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook