Fogadalmak


Az év első hónapjához sokan kötnek újrakezdést, változást, változtatást.


Mikor szilveszter éjjelén koccintunk egy boldog, szép és sikeres újév reményében, sokak fejében fogadalmak sokasága fogalmazódik meg. Reálisak, megvalósíthatóak és kevésbé azok, a valóságtól elrugaszkodottak, hosszú és rövid távú célok. Mindegyik alapja az, hogy a már megszokottat, a mindennapit felváltsuk valami újjal. A régit, a berögzültet felülírjuk, jobbá tegyük. Rossz szokásainkon felülkerekedjünk. Pozitív irányba változzunk és változtassunk.

Fogadalmak

Kezdeti lelkesedésből általában nincs hiány. „Ide nekem az oroszlánt” hévvel vetjük bele magunkat életünk megváltoztatásába, legyen az egy új hobbi, sportolás, életmódváltás, fogyókúra, káros szenvedélyekkel való leszámolás. A kezdeti nagy elán azonban idővel csökkenhet és alábbhagy. A léc, amit megugrani készülünk, úgy érezzük, túl magas, azonnali változást várunk, ahelyett hogy kis lépésekkel haladnánk előre, vagy egy kis visszaesést teljes kudarcként könyvelünk el. A pszichológusok szerint bármilyen fogadalom akkor lesz sikeres, ha pozitív hozzáállást tanúsítunk, elkerüljük a visszahúzó környezetet és fokozatosan haladunk céljaink felé.


Bár az újévi fogadalomtétel régi hagyomány, átértékelni, változtatni nem csak január folyamán kell és érdemes. A lehetőség erre bármikor adott. Egyesek szerint a múlton merengeni időpocsékolás, de átgondolni és tanulságot leszűrni belőle egyáltalán nem az.


Tervekre, álmokra mindenkinek szüksége van, hogy előrejusson, ne pedig egy helyben toporogjon, hogy legyőzze a korlátait, megvalósítsa céljait. Épp ezért erős elhatározás, igyekezet, fokozatosság, akarat, nem csak január elsejére, hanem minden napra! Hiszen a múló hónapok döntik majd el, melyik fogadalmunk lesz az, amelyet valóban megvalósítunk és komolyan gondolunk, amely aztán életünk része lesz.


Szerző: Oriskó Renáta

Megjelent partneroldalunk a Netbarátnő hozzájárulásával.




Írta: netbarátnő, 2018. január 4. 09:08

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook