Ahogy a legtöbb weboldal az interneten, ez a webhely is cookie-kat használ, melyekre szükség van a weboldal teljes működéséhez. Weboldalunk böngészésével Ön elfogadja a cookie-k használatát. További információ
FőoldalDiéta & FitnessBabák & MamákSzex & PszichéSzépség & EgészségHobbi & OtthonEgyéb témák
CikkekNaplókFórumokTudásbázisSzavazásokKépgalériaApróhirdetések
KépeslapokReceptekKlubokJátékokFórum játékokBannereinkFacebook
Belépés | Regisztráció | Elfelejtett jelszó
 

Elfogadás

Kategória: Összes cikk » Szex & Psziché » Psziché


Mondják, hogy elfogadni nehezebb, mint adni. De most nem erről fogok írni.
Ha szigorúan vesszük, éppen az ellenkezőjéről. A napokban szemeim elé került egy kép, amin egy gyönyörű, ámde igencsak telt, harmincas éveiben járó (valószínűleg) modell hölgy látható, kissé áttetsző, de egyáltalán nem ízléstelen fehérneműben (fekete színűben). Egy kötekedő szöveg volt mellészerkesztve: "Lehet, hogy én kövér vagyok, de te meg nagyon hülye! Én lefogyok… na de veled mi lesz?"


Elfogadás Elgondolkodtam. Nem a szövegen, mert ez a fajta szöveg nem az én stílusom. Sem ilyen kötekedő, sem pedig ilyen magabiztos nem vagyok. Azon gondolkodtam, hogy vajon miért látom a képen lévő teltkarcsú nőt ilyen gyönyörűnek, bár láthatóan – még hozzám képest is – van rajta jó pár kiló „felesleg”. Annyira vonzónak néz ki, de ha magamat nézném ugyanilyen szerkóban a tükörben, bizony nem a vonzó szó lenne, ami először eszembe jutna.

Másokkal kapcsolatban annyira elfogadó és elnéző vagyok, magammal miért nem? Gyanítom, hogy az emberek, de a nők többsége biztosan így van ezzel, mint én. Miért könnyebb elfogadni és szeretni másokat, és miért olyan nehéz kesztyűs kézzel és türelemmel viseltetni magunk iránt?

Tudom, magamon sem a kiragadott részletet kellene nézni, mert az összkép a fontos és a kisugárzás, nem egy testrész mérete, vagy formája, de az ember, ha a tükörbe néz, nehéz az összképet látnia. Másoknak is magukat a legnehezebb elfogadni? Mások is másokkal (ahova végtére mi is tartozunk, akik magukat nem fogadják el, de másokat könnyen) elfogadóbbak, másokat látnak szebbnek, jobbnak, másoknak néznek el több dolgot, másokkal türelmesebbek?

Ebből aztán arra jutottam, hogy milyen balgaság ez a sanyargatás, ha mások elfogadnak minket, mi meg másokat tudunk úgy szemlélni, akkor mi a baj? Így végülis mindenki elfogadott, legitim, ha úgy tetszik, miért érzi bárki is úgy, hogy kevesebb?
Sokféle véleménnyel találkoztam. Megpróbálom néhány csoportba rendezni. Ez az én saját csoportosításom, saját észrevételek alapján, nem szakmai természetesen, csak egy gondolatmenet, amit követtem.

Vannak szép számmal, akiket egyetértő-tagadók névvel illetek. Ők, többnyire nők, akik mindenképpen szeretnének megfelelni egy maguk, vagy a környezetük által rájuk kényszerített ideálnak és mivel ettől eléggé különböznek, hát megorrolnak, irigyek, lenézőek mindenkivel szemben, aki jobban néz ki. Avagy, akiről ők úgy vélik, hogy jobban néz ki náluk. Itt megjegyzem, hogy ez az a csoport is egyben, akik okolni nagyon, de tenni kevésbé tesznek azért, hogy a kép változzon.

A következő a tagadó-elfogadók csoportja, nekik minden úgy van, ahogy kell, hiszen a párjuk is pocakot eresztett és tőlük sem várja el a lapos hasat, és különben is, bár tesznek módjával a karbantartásért, leginkább az ideál teljes elutasításában hisznek.

Vannak a spirituális-tagadók, ők sértésnek veszik, ha valaki kimondja magáról, hogy teltebb, mint az átlag, vagy mint lenni szeretne, hiszen ezzel magára veszi az univerzum összes zsírját-háját az ember. Méltatlan magunkról ilyet állítani, ergo ha reálisan látjuk a saját képünket, és ezt ki is mondjuk, az már öncsonkításnak számít a szemükben. Többnyire az átlagtól nagyon eltérő küllemű hölgyek csoportja, akik nyíltan vállalják a mintegy falként maguk köré épített „bájukat”.
Persze sokan tényleg tesznek azért, hogy ne kelljen ilyenen gondolkodniuk, sokan vetik bele magukat durva edzésprogramokba, az is elgondolkodtató, hogy mi a motiváció és miért ez a nagy hajtás, ha annyira egészséges az önbecsülésünk.

Tényleg a test számít a legjobban? Nem a romantikus és rózsaszín (a romantika nem is rózsaszín, hanem lánccsörgős-borzongós) válaszokra vagyok kíváncsi. Nyilván a kisugárzás, a személyiség… de amit először látunk, az igenis számít. Ezt a modern kor ültette belénk? Régebben nem az első benyomás alapján ítéltek az emberek? Mitől vagyunk ilyen halszemoptikával szereltek? És vajon miért könnyebb másokat elfogadni? Könnyebb? Érdekelne, hogy mások, akik nem az ismerőseim, hogy vélekednek erről? Milyen stratégiájuk, nézeteik vannak az elfogadással, azon belül is az önértékeléssel kapcsolatban? Szívesen olvasnék arról is, hogy látják a világot azok, akik tényleg egészséges önbizalommal rendelkeznek? Tanulni, okulni sosem késő.



A cikket írta: birgi74, 2017-03-18 09:08





Ha ez tetszett, olvasd el a következő cikket is e kategóriából: Szenteste egyedül



Ha ez tetszett, olvasd el a következő, birgi74 által felvitt cikket is: Nemdohányzó nő cigarettával - egy érdekes leszokás története (Egészség, A test egészsége, Egyéb az egészségről)