Ahogy a legtöbb weboldal az interneten, ez a webhely is cookie-kat használ, melyekre szükség van a weboldal teljes működéséhez. Weboldalunk böngészésével Ön elfogadja a cookie-k használatát. További információ
FőoldalDiéta & FitnessBabák & MamákSzex & PszichéSzépség & EgészségHobbi & OtthonEgyéb témák
CikkekNaplókFórumokTudásbázisSzavazásokKépgalériaApróhirdetések
KépeslapokReceptekKlubokJátékokFórum játékokBannereinkFacebook
Belépés | Regisztráció | Elfelejtett jelszó
 

Az állatok szeretetéről

Kategória: Összes cikk » Hobbi & Otthon » Állatok nálatok


Cikkemet elsősorban az állatok iránt érzett határtalan, végtelen szeretetem ihlette, na és annak a kiskutyának az emléke, aki első volt az életemben.. . Az állatokhoz köthető forró szeretetemet és rajongásomat hozzá kötöm, hisz Ő tanította meg nekem, hogy egy állat milyen tisztán, önzetlenül tud szeretni, úgy, ahogy egy ember sohasem.

Az állatok szeretetéről Magam is kisgyerek voltam még, mikor először megtapasztaltam, milyen "gazdinak" lenni. Nyilván nem voltam még "igazi" gazdi, Drága Nagymamám - aki szintén rajongott az állatokért - tanított engem, hogyan kell egy állatot gondozni, ápolni, szeretni, vagy inkább viszonozni azt a határtalan szeretet, amit egy állat képes nyújtani. Egy kölyöktacskó volt Ő, aki mindig az én kutyusom maradt, 8 éves korom után is, mikor más családtagokhoz kerültem és nem laktunk tovább együtt. Természetesen becsülettel látogattam Őket továbbra is, amikor csak tehettem, hisz Ők voltak számomra a legfontosabbak. Hiába nincsenek már ezen a világon, ez az évtizedek során semmit nem változott, a szívemben Ők tovább élnek, amíg csak én élek.
Ott, ahol tovább folytatódott az életem, nagyon sokáig nem lehetett kisállatom. Ez volt életem egyik legnagyobb bánata. Aki nem szereti ennyire fanatikusan az állatokat, az nem értheti, mit éreztem, irigyeltem mindenkit, akinek lehetett, akár kutyusa, akár cicája, akár más háziállata. Ez az érzés főleg tinikoromban kerített hatalmába, amikor már nem élt a kiskutyám. Ezzel kapcsolatban csak annyit írnék, embertelenül szenvedtem, mikor elment, mintha egy eleven darabot szakítottak volna ki a szívemből...

Kitérnék arra, miért hiányzott annyira egy kisállat: nemcsak azért, hogy szeressen és szerethessem, hanem maga a gondviselés, a felelősség is hiányzott, amit minden lelkiismeretes gazdi vállal, mikor magához vesz egy állatot, hiszen gondozni, ápolni, nevelni kell, annyi felelősséggel jár, mint egy kisgyerek. Aki nem így tartja, véleményem szerint ne vállaljon állatot. Én tisztában voltam azzal, hogy mindezt a legnagyobb örömmel tudnám vállalni :)

3 évvel ezelőtt végre valóra vált a dédelgetett álom: hozzám került egy álomszép kiscica, bár igencsak elgondolkodtam, merjem bevállalni???
Abban az időben még nem egyedül éltem, ráadásul egy sokkal nagyobb lakásban, ahol az a csöppnyi állat veszélyeknek lehetett kitéve, ha nem figyeltek rá, ráadásul nem lehettem mindig mellette, hogy megvédjem, de szerencsére keresztülvészeltük ezt az időszakot.
Azóta kisebb lakásba költöztem, cicusom megnőtt, 3 éves és bátran kimondhatom: HOGY Ő A MINDENEM, ELKÉPZELNI NEM TUDNÁM NÉLKÜLE AZ ÉLETEMET!

Ő az a kis lény, aki minden testi-lelki rezdülésemet megérzi, akár jó, akár rossz. Ha fáj valami, magam alatt vagyok, szomorú, vagy kedvetlen, megvigasztal, ha pszichésen érzem magam nullának, hozzám bújik, kedveskedik és biztosít a szeretetéről, ami természetesen kölcsönös, hisz kölcsönösen IMÁDJUK egymást. Egyébként is jellemző rá, hogy szeret bújni, kedveskedni, és rendkívül szeretetéhes, ami tapasztalatom szerint nemcsak rá jellemző, hanem minden állatra, aki emberközelben él. Sajnos az már más téma, hogy az ember gyarló lény, és nem mindig adja meg ezeknek az ártatlan teremtményeknek mindazt, amit érdemelnének, az állatok bántalmazására már ki se térnék, az nekem egy túlságosan fájó téma...

Ha már itt tartunk, kimondom, amit érzek, még akkor is, ha sokan megköveznek érte: jóval többnek és értékesebbnek tartom az állatokat, mint az embereket, MINDEN SZEMPONTBÓL!
Az állatok nem kegyetlenek egymással, sem az emberekkel, nem bántják és nem is irtják egymást élvezetből, csak akkor, ha muszáj, ha az az életben maradásukhoz szükséges, az ember természetét és cselekedeteit inkább ne elemezzük... Arról nem beszélve, hogy Ők olyannak szeretnek minket, amilyenek vagyunk, ha érzik, hogy szeretetünk ŐSZINTE, egész "kis" lelküket nekünk adják, hatalmas szívükkel együtt :) Fantasztikus ösztönökkel megáldott lények, akik mindent megéreznek, mindent olyannak, amilyen valójában, csodálatosak, AZ ÉLET CSODÁI!

Visszatérve az állattartásra: természetesen nem csak annyi pozitívuma van, mint amennyit eddig említettem, nem csak az, hogy az ember rengeteg szeretetet, hálát és hűséget kap tőlük, hanem az is nagyon fontos, hogy mi adhatunk. Odaadhatunk Nekik a lelkünkből egy darabot, egy nagy darabot, hisz boldoggá tesznek minket és nagyon megérdemlik azt, amit adunk, sőt, még annál sokkal-sokkal többet...

Én arra biztatok minden állattartót, hogy töltsön minél több időt háziállatával, rá fog jönni, ennek minden perce mekkora boldogság, arról nem beszélve, mekkora kötődés alakulhat ki Gazdi és Állata között, ha őszintén szeretik egymást - ami főleg rajtunk múlik, hisz az állat szeretete mindig őszinte! Ezt nap mint nap tapasztalom, mint gazdi és biztos vagyok benne, hogy mások is, akik őszinte szeretettel viseltetnek állatuk iránt.
A cicám nekem TÁRS, aki MINDENT és MINDENKIT pótol, és ha nem lenne mellette senki más az életemben, akkor is tökéletesen boldog lennék!

Biztatnék minden állatbarát embert arra, hogy tartson háziállatot, mert annál nagyobb boldogság nincs, előtte persze mérlegelve azt, hogy meg tud-e adni mindent annak az állatnak, amire szüksége van. Ezt kiemelném, mert nagyon fontos... igenis fontos, hogy mindene meglegyen, amire szüksége van, akár egy kisgyereknek, ha úgy érezzük, bármiből nem tudunk neki eleget adni, inkább mondjunk le róla, ne legyünk önzők. Ő élőlény, aki szíve minden szeretetével eláraszt bennünket és nem a rosszat, a bántást, az elhanyagolást érdemli, hanem csak a jót, a maximális gondoskodást, és hogy mi is legalább annyira BOLDOGGÁ tegyük Őt, mint amennyire Ő minket...



A cikket írta: Miss Angel, 2017-09-10 09:08





Ha ez tetszett, olvasd el a következő cikket is e kategóriából: Cicám története



Ha ez tetszett, olvasd el a következő, Miss Angel által felvitt cikket is: Örökbefogadás - ahogyan én látom (Anyának lenni, Egyéb az anyaságról)