Főoldal » Írások » Babák & Mamák témák » Kórházi mentalitás

Kórházi mentalitás


Nagyon röviden: Szeptember 9-én pozitív lett a terhességi teszt. Mindösszesen 3 hétig tartott az öröm, mert a 8. héten elkezdtem vérezgetni és sajnos elment a baba. Nem fejeződött be spontán a vetélés, műszeres befejezésre volt szükség.
Kórházi mentalitás

Amiért elkezdtem mesélni a történetet, az a kórházi mentalitás.


Annak rendje s módja szerint felvettek az osztályra betegfelvéten, majd ahogy felértem, jött a vérnyomásmérés, ami a következőképpen zajlott:


Nővérke rám applikálja a mérőt, kiderül, hogy hopp, ez nem működik.


- Szokott magas lenni a vérnyomása? - kérdezi a nővér.


Ennyi volt a hivatalos mérés.


10 óra felé járt az idő, amikor még nem kaptam meg a tágítót. Ekkor már olyan 12 órája nem ettem, nem ittam. Megkérdeztem a fiatal nővérkét:


- Nagyjából mikorra várható a doktor úr?


- Nem tudni. Lehet 10 perc, lehet egy óra, ahogy ráér - közölte ő.


- Csak mert a kórteremben már ketten szenvednek mellettem, és szeretnék már túl lenni ezen - mondtam.


- Hát, maga is fog szenvedni... - jegyezte meg.



Az orvos kb. 15 perc múlva befutott, megkaptam a tágítót, "szuper" minden.


Eltelt a 2,5 óra, jön is a doktor. Kihív a folyosóra.


10 perccel műtét előtt, mikor már 15 órája nem ittam, és épphogy kiszédelegtem utána a folyosóra, közölte, hogy itt úgy szokás, hogy az orvosnak adnak egy bizonyos összeget. Én készültem is neki, 10 000 Ft-tal a műtét UTÁNRA. Őszintén szólva már nem emlékszem pontosan hogy mit mondott, de magyarázta egy 5 percig, hogy mégis miért is kéne neki fizetnem, egy ÁLLAMI kórházban, egy OEP által finanszírozott műtétért. A végén kibökte az összeget: 20 000 Ft. Mondtam hogy oké. És hogy akkor műtét előtt vagy után kapja meg? Mondtam, hogy utána, mert nem hoztam be magammal értéket, a párom hozza a borítékot.


Oké, fel is jutottam a műtőbe. Műtét után jön fél órával, hogy hogy vagyok. Ok. És akkor most adom, vagy holnap reggel? Mert ő most megy el... Szépen betuszkolta a mappámba a névjegykártyáját, hogy hívjam reggel.


Úgy gondolom, hogy a kedves doktor úrnak lett volna lehetősége ezt hamarabb is közölni. Mondjuk előző nap, vagy abban a két órában, míg nem történt semmilyen ellátás, nem pedig egy ilyen kiszolgáltatott helyzetben.


A vége az lett, hogy ezek után egy forintot nem kapott.


A vicces az volt, hogy a még én éreztem magam rosszul, hogy elsunnyogom a pénz átadását. Később rájöttem, hogy én vagyok az, aki fel is jelenthetné és csak neki van félnivalója.

Legyen ez a tanulság!


Így végződött az első terhességem.

Nem túl szívderítő, de innen már csak fölfelé! :)




Írta: nimol, 2015. november 9. 13:08
Fórumozz a témáról: Kórházi mentalitás fórum (eddig 161 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook