Ahogy a legtöbb weboldal az interneten, ez a webhely is cookie-kat használ, melyekre szükség van a weboldal teljes működéséhez. Weboldalunk böngészésével Ön elfogadja a cookie-k használatát. További információ
FőoldalDiéta & FitnessBabák & MamákSzex & PszichéSzépség & EgészségHobbi & OtthonEgyéb témák
CikkekNaplókFórumokTudásbázisSzavazásokKépgalériaApróhirdetések
KépeslapokReceptekKlubokJátékokFórum játékokBannereinkFacebook
Belépés | Regisztráció | Elfelejtett jelszó
 

Nem úgy, ahogy terveztük, de szebb élmény, mint remélhettük!

Kategóriák: Összes cikk » Babák & mamák » Vajúdás és szülés » Érzések, Szüléstörténetek


A kórházat elhagyva sírtam... hogy miért? A szomorúságtól, hogy sokára lesz még ilyenben részem. 6 hónap telt el, most elmesélem, hogy született meg Kislányunk és vele együtt Anya és Apa! Egy kezemen meg tudom számolni, mi volt a kellemetlen élmény és a világ összes keze sem elég, hogy meg tudjam számolni, mennyi jó volt 13 óra alatt. Család lettünk!

Nem úgy, ahogy terveztük, de szebb élmény, mint remélhettük! 3 éve voltunk együtt, mikor minden ment a nagykönyv szerint: lánykérés, házasság és a döntés: esküvő után levetetem a spirált, legyünk Család. 2012 augusztusában már céltudatosan orvost választottam, hozzá mentem, meggyőzött a tudásával, emberségével, humorával, egész lényével arról, hogy Ő lesz az orvosunk. Teltek a hónapok, mindenféle tünetet beképzeltem, millió tesztet csináltam, teát ittam, vitamint szedtem. Szenteste szomorúan ültem a családdal, sopánkodtam, hogy nincs baba a pocakban. Anyukám akkor annyit mondott, hogy jövő karácsonykor már velünk lesz. 29-én álltam a tükör előtt és Apának mondogattam, nézze meg, megnőtt a mellem. Ő persze nem látja... 31-én a szilveszteri buli elmaradt, helyette influenzásan az ágyat nyomtam. Január másodikán azt álmodtam, hogy a doktor bácsim épp gratulál a kisbabámhoz. 6 órakor felébredtem, és azon elmélkedtem, megcsinálom azt az egy tesztet, ami még itthon van. ÁÁÁ, inkább nem.... jaaaj, deee.... és ahogy lehetett, ki is jött a két rózsaszín csík. A terv, hogy körítve tálalom majd a páromnak, elmaradt. Inkább sírva berohantam és felrángattam, hogy nézze meg! Válasz: ez nagyon halvány.... Tehát: a filmbeli nagy jelenetek elmaradtak. Két nap múlva még egy teszt, tuti pozitív! Kislányom lesz, tudom! Mind a ketten azt szerettünk volna. Nekem 16 éves korom óta megvolt egy "Kiskirály"-os takaró, párna, ruci csomag, így kötelező jelleggel lánynak kellett, hogy legyen.

Dokihoz el, petezsák, dokihoz el, szívhang, labor, védőnő, stb. A 12. hetes uh-on- bár nem szokták- és olyan virgonc volt, hogy egyszerre ultrahangoztak hason és hüvelyen keresztül, kislányt mondtak! Ezt az első 4D-n megerősítették. Lassan minden megvolt, még a szörnyű meleg sem maradhatott el. Szeptember 15-re volt kiírva a szülés, én hamarabb szerettem volna, a választott szülésznő és a doki is azt mondta, még később is jöhet. Első NST semmi extrát nem tartogatott, doki hátba veregetett, teljesen zárt vagyok, baba marad egy jó darabig. Ez augusztus 21-én volt. Elmentünk még aznap párom szüleihez, úgy volt, hogy vasárnap megyünk csak haza, de én szombat este megmagyarázhatatlan érzés miatt kértem este 10-kor, menjünk haza, 60 km-rel arrébb. Hazafelé MC Drive: egy kisadag krumpli. Zuhany, szőrtelenítés, szerelmeskedés és hajnali 1-kor tente.
Hajnali 3-kor kimentem pisilni, két Rennie-vel a számban és könyörögtem, legyen vége a terhességnek, mert nem bírom ezt a gyomorégést. Lefeküdtem aludni, de nem volt túl hosszú, mert 4 óra 2 perckor arra keltem, vizes a lában köze. Talán bepisiltem? De hát most voltam kint! És még egy nagy adag... és a következő! Tök jó meleg volt!
- Apa!
- Mondjad!
- Elfolyt a magzatvíz!
- Nem mondod!? - Felpattant, először a ventilátort borította fel, majd a csukott ajtónak ment neki és felkapcsolta a villanyt. - Mit csináljak?
- Vegyél egy levegőt és hozz egy törölközőt!
A fürdőben állva, bár nem tudjuk mi volt annyira vicces, de torkunk szakadtából röhögtünk. Azt a pillanatot csak mi éltük át, intim volt, a miénk volt, boldog volt.
Telefonáltam a szülésznőmnek, meglepődöttséget hallottam a hangjából, hisz aznap töltöttem a 36 hetet, senki nem várta (engem kivéve, én a naptárba is beírtam, 28. szülés) Sokat nem tévedtem. A legnagyobb gondom, hogy mit vegyek fel. Ezen apa jót nevet és a mai napig emlegeti. Elindultunk! Útközben felhívtam anyóst és írtam sms-t nővéremnek: "Csodaszép hajnalra ébredtünk, irány a szülőszoba!"

A szülésznőmmel (Bea) egyszerre értünk oda. Átöltöztünk, apa berakta a motyót szekrénybe, precízen kivette a szőlőcukrot, betétet, segített átöltözni, stb. Akkor már tudtam, egy hőssel van dolgom! Bea feltette az NST-t és megvizsgált, egy ujjnyira nyitva, szuper. Fáradt doki bácsi jött, kikérdezett, megvizsgált, státusz 1222, felhívta az orvosom. 9-kor ő jön be ügyelni, minden király. Felkelt a napocska. Apa bejött a neki remekül álló kék apás szülőszettben. Mikor lemehettem az NST-ről kimentünk sétálni, Bea hozott apának kávét, nekem pezsgőkúpot. Kérdem én, hol van ilyenkor az igazság? Hahóóó, én is akarok kávét! :)
A pezsgőkúp egy kíméletes módszer, semmi baj nem volt vele. Kicsit a fájások alatt volt kényelmetlenebb, egyszerűen nehezebb volt visszatartani. Mentünk zuhanyozni, kértem új hálóinget, többször is. Bejött doki bácsi, szuper, két ujjnyi, de a méhszáj nem akar lentebb jönni, hát segítsünk rá kézzel. Na, azt az egyet az ellenségemnek se. Éreztem, mit csinál a doki, becsuktam a szemem és akkor egyszer jött ki hang a számon fájdalmamban. Véletlen az ő kezét fogtam meg, amivel az ágyra támaszkodott, de nem zavarta. Apa útba igazított, átrakta görcsben lévő kezem az övére. Fájt, de mennyire fájt.... Oxitocin rendel... Lefolyt a fele, voltak szép fájások. - Bea, sétálni akarok! - Hát mehettünk. A folyosón fel és alá, fájás közben apa nyakába kapaszkodva kicsi apró sziszegések. Két fájás között a vadasparkra néző ablakból az őzikéket nézegettük. 10-kor jött doki bácsi, fel az ágyra, nem várt eredmény, nem tágultam. Sebaj, jó lesz ez. Vissza oxitocinra, kaptam labdát. Apa mögém ült, belerugóztunk a fájásokba. Fájás: nekem nem hasonlított a mensi fájásra, ez más: ez szülési fájdalom. Apa masszírozta a derekam a fájás alatt, rossz volt, - Apa, hagyd abba, inkább csak két fájás között, köszi! A gépet nézte, és elemezte a görbéket. Csak akkor durrant el az agyam, amikor azt mondta, hogy ez nem volt olyan nagy........ - Apa csitt!
Kimentünk tusolni, ha jött a fájás beleguggoltam, jaj de jó is volt. Ha rajtam múlik, vissza sem megyek a szobába! Tiszta köpeny, mehetünk vissza, doki bácsi jött délben, vizsgált, még mindig két ujj, próbáljunk még egy oxit. A fájások 2-3 percesek, két hölgy, akik pedig utánam érkeztek jóval, már megszült. Az egyiket még nyomni is hallottam. Ez volt az a holtpont, amin apával és Beával át kellett esnünk.
Két fájás közt lehet-e aludni? Lehet! Apa jobbomon, Bea balomon, fájásnál dicsérnek, simogatnak, fájások között nem tudom miről beszélnek. Visszakértem magam a labdára, megint szuper volt. Hirtelen 2 óra lett, doki be, megvizsgált. Elment, telefonálni hallottam....Visszajött és elmondta 9 óra óta ugyanúgy állunk, nem tágulok tovább, nem jön a méhszáj lentebb. Ad egy utolsó órát, utána műtőbe kell menni. Akkor 10 órája vajúdtunk. Labdára vissza, Bea mögém, apa füstszünetet tart. Bevallom: sírtam! Császárt ne, csak azt ne! De mielőtt még különféle gondolatok felmerülhettek volna bennem, Bea a hátam mögött, átölelve engem és zsepit adva figyelmeztetett, soha nem jusson eszembe, hogy én vagyok a béna, ha véletlen műtőben végződik a sztori. Csak az bántott, hogy akkor hiába fájt? És aztán eszembe jutott az is, hogy nem lesz meg az élmény, hogy ugyanabban a pillanatban legyünk egy család. Nem egyszerre látjuk meg, nem kapom meg, jaaaaaaj.

15 órakor ítélet kimondva, de akkora már egy kicsit megkönnyebbülés volt, mert még egy villám szülésnek fültanúja voltam, és azzal is győzködtem magam, hogy ez a kislányomnak sem jó. Jött az anesztes, kifaggatott, de ma már nem tudom, milyen kérdéseket tett fel, egyszerűen annyira magamon kívül voltam. Nem kiabáltam én, nem őrjöngtem, nem beszéltem csúnyán, csak kívülről szemléltem, hogy mi történik. Bea berakta a katétert, egyáltalán nem fájt, levettük a hálóinget, jött a beteghordó. Már 2 perces fájások, liftbe be mindenki. Műtő előtt puszi apától, biztatás Beától. A műtőben cuki emberek, fiatal anesztes orvosnő, érzéstelenítő szuri be, kicsit éreztem, de túlélhető. Sziszegek, mert a fájások jönnek. Asszisztensnénibe belekapaszkodok, szólnak, hogy ne mozogjak, most szúrnak. Én is szóltam, lécci kicsit várj, jön egy fájás. Elsziszegem, szúrnak, nem fáj. Lefekszek, lepel fel, nem látok semmit. Érzem, hogy gyömöszkélnek, rángatnak. Beszélgetünk az altatós nénivel, elmondtam neki, hogy remélem nagy hajú babám van. Felkészítenek, mindjárt kint van, ha érzem, hogy nem kapok levegőt, vegyem gyorsan. És már jött is a gyomornyomó érzés, lihegtem és hallom, valami nyikorog. Igen, az én kicsi lányom sír. Hát megszületett. Szólnak, hogy nézzek balra és láthatom. Egy zöld ruhás valaki tart a kezében egy lila valamit, amiből én egy csúcsfejet (egy kicsit el volt deformálódva, mert ő is jött volna ki, de nem tudott) és egy nunit látok ki. Hát Ő a LÁNYOM! El is viszik. Ez volt a nagy találkozás. Se egy puszi, se egy szia... Jaj, de rossz is volt. De közben bőgtem, és annyit kérdeztem van-e haja. A válasz: Húúúú, de még mennyi!
Utána filmszakadás, elaludtam...

Aztán arra emlékszem, hogy a beteghordó átrak a kocsira és nevetek, mert látom az egyik lábam, majd a másikat . Vicces volt. A műtőből kijövet apa és Bea várnak, apa szeme könnyes. Az enyém is. Nem beszéltünk, én szótlanul feküdtem... Átraktak az őrzőbe, remegtem. Apa aggódva kérdezte, ez normális-e. Hát persze, hogy az. Én hánytálért könyörögtem, öklendtem, kaptam hányáscsillapítót. Bea behozta a bebugyolált Drágaságom, cicire tette, aztán gyönyörködtünk. Egy pár sztárfotó, majd vissza a kék fény alá, mert nagyon fázott! Abigél tehát megszületett 2013.08. 25-én 15:25 perckor.

Hogy miért hiányzik az érzés és miért szülnék újra és újra? Nem a császár miatt, nem amiatt, hogy az igazán boldog első pillanat nem is volt olyan boldog, mert szét voltunk szakítva apától. Olyan volt, mint ha a három tagú családom háromfelé hullott volna! Még mindig megszakad a szívem, amikor olvasom vagy hallgatom az élménybeszámolókat és áradoznak, milyen jó volt hármasban lenni. De a vajúdás? Maga a csoda. Fáj! De ez tényleg a jó fájdalom. Soha nem volt bennem az az érzés, hogy már megint jön egy és megint. Most először éreztem és éltem át katarzist. Apa egy hős volt. Soha nem beszéltük meg, mit csináljon majd és mit ne, de mégis tudta. Nem volt nyálas, nem duruzsolt szép szavakat a fájások alatt, tudta, hogy csöndbe kell lennie. Volt egy mondata, amikor a doki kézzel próbálta lehúzni a méhszájat: "Már biztosan tudom, hogy nem akarnék nő lenni!" Ezzel elmondott mindent. És Bea: a csodák csodája! Értett mindent, jókor mondta, amit mondott, időben helyre tette az agyacskám, amikor császárra került a sor.
Szülni jó dolog! Szülni szép dolog! Szülni egy olyan lelki és testi változás, amit élete végéig hordoz és boncolgat az ember!



A cikket írta: Ditti20, 2014-03-20 09:36





Ha ez tetszett, olvasd el a következő, Ditti20 által felvitt cikket is: Angyal lett... (Terhesség, Komplikációk, Baba elvesztése)