Főoldal » Írások » Szépség & Egészség témák » A kávé élettani előnyei

A kávé élettani előnyei


A kávé is egy olyan dolog, amiről pro és kontra is össze lehet mindent olvasni. A férjem a halálba szekál már azzal, hogy hagyjam abba a kávézást, mert ártalmas az egészségemre. De én imádom (a férjem is, a kávét is). :) Gondoltam, összeszedegetem neki, a mai tudományos állás (aka Google) szerint milyen előnyös tulajdonságai vannak eme finom, illatos nedűnek, mert megédesíti a nehéz reggeleket. :)
A kávé élettani előnyei

Drága Férjem!


Hát kérlek, képzeld, megértük, hogy a bor, a csokoládé (egyes fajtái) után a kávé is becsatlakozott az ételek-italok azon sorába, amik amnesztiát kaptak a borzasztóan egészségtelennek kikiáltottak közül, mert nézd csak:


A Harvard kutatói 2002-ben megállapították, hogy azoknál a nőknél, akik legalább négy csésze kávét ittak naponta, 25 százalékkal kisebb az epekő kockázata.


A nőknél, akik 2-3 csészével isznak naponta, 15 százalékkal kisebb valószínűséggel alakul ki a depresszió.


Egy 2005-ös tanulmány szerint a kávé segíthet mind a hosszú, mind a rövid távú memória megőrzésében. A Society of North America kutatói megállapították, hogy két csésze koffeintartalmú kávé javítja a rövid távú memóriát és a reakció időt.


Tanulmányok azt mutatják, hogy a kávéivóknál kisebb valószínűséggel alakul ki 2-es típusú cukorbetegség, akiknél négy vagy több csésze fogy naponta, 50 százalékkal kevésbé valószínű.


Egy 2008-as svéd tanulmány megállapította, hogy a kávéfogyasztás (két-három csésze naponta) csökkentette a mellrák kialakulásának kockázatát vagy késleltette azt.


Egy nemrégiben készült tanulmányában a Harvard School of Public Health megállapította, hogy mind a kávé csökkenti a prosztatarák kockázatát. Mondjuk ez engem nem érint. :)


Kávé segíthet fenntartani a testsúlyt. Egy tanulmány egészen 1980-ig visszamenőleg megállapította, hogy a koffeines kávé serkenti az anyagcserét.


A "Journal of the American Medical Association" 2000-ben megállapította, hogy a koffein bevitellel csökkenthető a Parkinson-kór kockázata. Egy 2010-es tanulmány kimutatta, hogy napi 2-3 csésze kávé fogyasztása esetén akár 25 százalékkal kevesebb eséllyel lép fel a betegség.


A Harvard egy kutatója, Edward Giovannucci megállapította, hogy a kávé több antioxidánst tartalmaz, mint a legtöbb zöldség és gyümölcs.



Kimutatták több tanulmányban is, hogy a koffein képes növelni mind a kitartást, mind a rövid távú teljesítményt.



Szóval, legyél kedves, és hagyjál békén a kávétémával! :)



----------------------


A fenti cikket ne számítsátok a hiteles források közé, bár egy amerikai oldalt használtam fel hozzá, az semmit nem jelent. A cikkel nem szeretnék senkinek sem egészségügyi tanácsokat adni, senkit nem szeretnék a kávé mértéktelen fogyasztására buzdítani, csak a férjemet szeretném meglepni vele. :)

Ennek függvényében értékeljétek a fenti adatokat!


Ha szeretitek a kávét, saját döntésetek szerint(!) fogyasszátok örömmel, ha meg nem, akkor ne igyátok! :)


Forrás: http://www.livestrong.com/article/557242-how-drinking-coffee-could-improve-your-health/

(Boldogzokni)




Írta: boldogzokni, 2014. január 25. 09:08
Fórumozz a témáról: A kávé élettani előnyei fórum (eddig 45 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook