Főoldal » Írások » Szépség & Egészség témák » Vigyázz, mit vásárolsz!

Vigyázz, mit vásárolsz!


Dolgoztam már több élelmiszerboltban. Korábban diákként, az utóbbi egy éven belül pedig rendes alkalmazottként. Dolgoztam már hipermarketben, szupermarketben, kisboltban is. Voltam kasszás, árufeltöltő, hostess, csemegepultos. De ami a legutóbbi munkahelyemen folyt, az a szó szoros értelmében felháborító és gusztustalan volt!
Vigyázz, mit vásárolsz!

Júliusban egy szupermarketben dolgoztam, mint csemegepultos, alkalmanként pedig árufeltöltőként. Ebben a cikkben a csemegepultban tapasztalt dolgokra szeretnék kitérni. Olyan csemegepultban dolgoztam, ahol nem akkor szeltük a felvágottakat, amikor kérte a vásárló, hanem előre felvágtuk. Éjjelre csak egy szemeteszsákhoz hasonló nejlont dobtunk a felvágottakra. Ebből még alapjáraton nem is lenne semmi probléma. De volt olyan felvágott, ami már 3 napja ott állt felvágva, és úgy is el kellett adni. Nyilván otthon a hűtőben az ember eltárolja simán 3 napig a felvágottat, de becsomagolva, és nem csak tálcán betéve. Mivel nem ment túl jól a bolt, elég sok felvágott volt a pultban, ami már több napja ott állt felszeletelve. Egy idő után megbarnultak, a szélei leszáradtak, de amíg nem voltak büdösek, úgy is el kellett őket adni. Azok a kimérve kapható virslik, amik kezdtek megromlani, teljesen nyálkásak voltak a zacskóban, annyival el lettek intézve, hogy a kolléga szépen egyesével letörölgette ronggyal róluk a nyálkát, nedves ronggyal kitörölte a zacskót, visszapakolta a virsliket, és mondta, hogy "máris nincs semmi baja". Ha találtunk lejárt szavatosságú felvágottat, arról leszedtük a papírt, és visszaraktuk a hűtőbe, mondván ha jönnének ellenőrök, úgysem tudják megmondani, hogy lejárt. Idővel pedig fel lettek szeletelve, és normál áron el lettek adva. Amikor lejárt májkrémet találtam, a kolléga letörölte róla a lejárati dátumot, és lejárat után még napokig ott volt a pultban a majorannás májas. Volt olyan vásárló, aki mielőtt kifizette volna a májast, kibontotta, és megszagolta. Mivel büdös volt, a pénztártól vissza is küldte. És nem kitalálta, én is megszagoltam amikor visszahozták, konkrétan a lejárt majorannás májas volt az. Ha találtunk lejárt szárazkolbászokat, az volt a szokás, hogy felszeleteltük őket karikákra, majd "szeletelt kolbász" néven eladtuk ezer forintos áron kilóját. Ami kolbász nem volt lejárva, de kezdett megpenészesedni, azt be kellett vinni, nedves ronggyal áttörölni, majd árulni úgy tovább. Amikor olyan penészes kolbászt találtam, ami még a címke alatt is totál penész volt, azt átmostuk, felszeleteltük, és ment a "szeletelt kolbászok" közé.

Az egyik kolléga majdnem minden nap ment a hűtőkhöz ellenőrizni a vákuum csomagolt felvágottakat, virsliket, kolbászokat. Volt, hogy olyan termékeket talált, amik már 1 hónapja le voltak járva. Ahol korábban dolgoztam kisboltban, ott ilyenkor azt csináltuk, hogy beszedtük és visszaküldtük őket. Ilyen dologról itt szó sem lehetett. A lejárt szavatosságú szalámikat, sonkákat kibontották, majd ki lettek téve a pultba. Ha volt konkrétan olyan márkájú felszeletelve, akkor azok közé, ha nem volt, akkor oda tettük, amelyikre a legjobban hasonlított. Ha semmire nem hasonlított, egy bizonyos márkájú csemege szalámiként lett eladva, 1190 forintos kilóáron. Volt, hogy a csemege szaláminak már zöldes színe volt, de úgy is ki lett téve a többi közé. A lejárt szavatosságú virsliket szintén kibontották, és 400 forintos kilóáron kimérve eladták. Amelyik virslinek vagy grillkolbásznak nagyon csúnya színe volt, azt a grillezőben megsütötte a hentes (volt grillezőnk mert árultunk grillcsirkét), és grillezett virsliként, kolbászként adtuk el NORMÁL áron.

A szupermarkethez tartozik egy éjjel-nappali is, onnan is át szokták küldeni hozzánk a lejárt termékeket. Hetente több kiló túrót és tejfölt küldtek át. A lejárt túrót és tejfölt szintén nem dobták ki. Azokból készítették a kollégáim a körözöttet, amit utána ezer forintos kilóáron árultunk. Volt olyan tejföl, ami már másfél hete le volt járva, és úgy lett belekeverve. A lejárt túró általában savanykás volt, ezért a kollégám csípős paprikát szokott beletenni, hogy szavait idézzem: "azért teszek bele csípőset, mert ez elnyomja a túró savanykás ízét". Ha éppen volt lejárt fűszer, azzal lett csinálva. De volt, hogy lejárt fokhagymakrém lett belenyomva. Amit fel lehetett használni, azt fel is használta a körözötthöz.

A csemegepultunkhoz tartozott egy sajtpult is. Sajtot minden nap vágott és csomagolt az egyik kollégám. A beárazásnál a gép automatikusan 1 hetes lejárati dátumot ad meg. Ha 1 hét alatt nem fogyott el a sajt, egyszerűen át lett csomagolva, és még egy hétre kitéve, és így tovább, egészen addig, amíg penészes nem lett. De még itt sincs vége a történetnek. Ha talált penészes sajtot, akkor ott, ahol penészes volt egyszerűen levágott egy szeletet belőle, majd visszacsomagolta, NORMÁL ÁRON mérve. Penészes sajtot nem lehetett kidobni, csak levágni a penészt róla!

A hentespult egybe volt a csemegepulttal. Ott is szolgálnak ki a csemegepultosok, ha épp nincs ott a hentes, vagy szabadnapos. Az ottani húsok volt, hogy napokig ott álltak. Amik már olyan rondák voltak, teljesen meg voltak barnulva, azok belekerültek a darált húsba, persze csont nélkül. Előre ledarált húst árultunk, ezért a vásárló nem láthatta, hogy abba mi is van beledarálva. Sertés lapocka és comb darált húsként árultuk, alapvetően abból is állt, de volt, hogy napok óta ott álló baromfihús is bele lett darálva. A régóta ott álló, teljesen megbarnult marhahús ha nem a darált húsba került, akkor fel lett kockázva, és ezer forintos kilóáron "marha apróhúsként" el lett adva. Persze ha picit is belegondol az ember, ilyen olcsón normális marhahúst nem lehet sehol kapni, tehát az ember sejthetné, hogy valami nem stimmel. Én is adtam el belőle, nekem a romlott szaga szó szerint megütötte az orrom. És nem mondhattam, hogy nem ajánlom, hogy abból vegyen, mert akkor kirúgtak volna, ha meghallják.

Persze amikor nem volt körülöttem senki, és a vásárló pont beleválasztott vagy a napok óta ott álló felvágottba, vagy a romlott virslibe, akkor szép csendben megjegyeztem neki, hogy "azt nem ajánlom, válasszon mást". De alapjáraton ha megkérdezi a vásárló, hogy valami friss-e, tilos azt mondani, hogy nem az, még akkor is, ha napok óta ott áll. Nekem nagyon lelkiismeretfurdalásom volt, amikor valami olyat adtam el, amit én magam biztos nem vettem volna meg. Örülök is neki, hogy mára már megszabadultam ettől a munkától.

Ezzel a cikkel az volt a célom, hogy kicsit felnyissam az emberek szemét, hogy tudatosabban vásároljanak. Hogy felhívjam mindenki figyelmét, hogy alaposan nézze meg, mit is vásárol. Nyilván mindent nem lehet kiküszöbölni, de annyit megtehetünk, hogy mindig megnézzük a lejárati dátumot a csomagoláson, bármit is veszünk. Ha kolbászt, májkrémet vásárolunk csemegepultban, nyugodtan kérdezzünk rá az eladótól, hogy mikor jár le, és csak utána kérjük ki. Ha nem lát rajta lejárati dátumot, vagy nincs rajt papír, akkor az valószínű már lejárt, csak eltávolították róla. Gyanúsan olcsó húsokat, virsliket ne vásároljunk. Darált húst is inkább mi daráltassunk, hogy lássuk, tényleg az kerül bele, amit kifizetünk. Vásároljunk nyitott szemmel, mert olyan világot élünk, ahol az emberek átverik egymást!

Folyt. köv.




Írta: floracska, 2013. augusztus 14. 09:08
Fórumozz a témáról: Vigyázz, mit vásárolsz! fórum (eddig 182 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook